Támogató munkahely! Csak így tovább!

Vannak olyan időszakok, amikor elegem van a munkahelyemből.

Magyar munkahelyhez szokott agyam nehezen fogta be, amikor 2018-2019-ben mindenféle szervezeti átalakítások miatt egy év alatt 3 menedzserem volt úgy, hogy a munkaköröm/projektem semmit sem változott és emiatt 3x költöztem egy 20 méter sugarú körön belül, aminek semmi értelmét sem láttam.

Vagy amikor este 8 órakor még oda kell ülnöm a gép elé, mert a napi munkával nem végeztem a normál munkaidőben.

Vagy amikor a céges parkolás díját 100%-al emelik egy év alatt.

De most nem erről lesz szó, mert éppen le vagyok nyűgözve attól, hogy vezetőink sokadjára tanújelét adják annak, hogy az amúgy eldobható multikatona mégis ér valamit. Sajnos ehhez egy világjárvány kell, de akkor is jó érzés.

Azzal kezdték, hogy cégünk hivatalosan bejelentette, hogy amíg tart a bezártság, addig nem fognak leépítésekbe kezdeni. A szerződéses munkatársakra (contractor) nem vonatkozik ez a vállalás, de a munkaviszonnyal foglalkoztatottakra igaz.

Tudom, hogy ez a moratórium nem tart örökké és legkésőbb ősszel eljön majd az igazság pillanata, amikor szembe kell nézni a csökkenő díjbevételekkel, de addig is kinek hiányzik egy olyan komoly stressz faktor, hogy a járvány mellett még azt sem tudhatod, hogy mikor kötnek útilapot a talpad alá.

Később ugyan elég halkan és meglehetősen körülírva, de bejelentették, hogy 200 dollárt támogatást adnak azoknak a munkavállalóknak, akik az otthoni munkavégzéshez szükséges eszközt vagy bútort akarnak vásárolni maguknak. Ennek hatására döntöttünk úgy, hogy Timka is kap egy álló asztalt 540 dollárért. Nem fizetik ki az egészet, de ne legyünk már elégedetlenek.

Vagy amikor vezetőink minden héten interaktív “virtuális” dolgozói fórumot szerveznek. Ilyenkor a fő CEO, vagy kanadai CEO vagy az IT terület nagyfőnöke bejelentkezik a dolgozó szobájából, beszél valami aktuális témáról, válaszol a dolgozói kérdésekre és ezen kívül gazdasági szakembereket, ismert sportolókat  vagy pszichológusokat hívnak meg vendégnek, akik tanácsot adnak különböző témákban vagy  csak elmagyarázzák, hogy a stresszt ne esti alkoholizálással kezeld, mert az nem lesz jó neked hosszú távon.

Vagy amikor engedélyezték, hogy a munkahelyi ZOOM account-ot bátran használjuk magáncélra is, hogy kapcsolatban tudjunk maradni a barátokkal és a családdal. Én nem éltem vele, mert estére már ZOOM iszonyom van, de jó tudni, hogy lehetséges.

Az is jól esett, hogy a járványhelyzet miatt megnövekedett munkaterhelésnek megpróbálnak gátat szabni. Pár hete a legfelsőbb vezetők megkértek mindenkit, hogy ne szervezzenek már ebédidőben megbeszélést. Arra hivatkoztak, hogy egy csomó embernek otthon van a gyermeke, akiről ebédidőben gondoskodni kell és ebbe nem fér bele, hogy a monitor előtt ülünk. Nálunk is van egy gyerkőc, ezért nagyon üdvözöltük a kötelező jellegű javaslatot.

Ma pedig azt jelentették be, hogy a megnövekedett munkaterhelés miatt májusban minden munkatárs kivehet 1 extra szabadnapot. Mi Timkával május 15-én leszünk szabin, ami azt jelenti, hogy a május 18-i Viktória napi szabadnappal együtt 4 napos hosszú hétvégénk lesz.

Juhé! Csak így tovább!

Az lenne az igazi meglepetés, ha addig kinyitnának a provincial parkok, de erről álmodni sem merünk.

Mi minden történt mostanában

Jó régen tettem ki az utolsó bejegyzést, van annak már vagy három hete. Elég sok minden történt azóta, nézzük szépen sorjában:

Koronavírus helyzet a munkahelyen

A koronavírus helyzet egyre jobban begyűrűzik az életünkbe. A munkahelyemen kb egy hónapja letiltották azokat az üzleti utakat melyek Ázsiát érintették (azaz Ázsián belül vagy Ázsia-Európa, Ázsia és Észak-Amerika között). Ez akkor még bátor lépés volt, mert nem volt látható jele annak, hogy a járvány kijutott volna Kínából.

Persze a legtöbb ember már akkor is látta, hogy egy ilyen járványos betegség nem fog megállni a kínai határon és a menedzsmentnek igaza volt abban, hogy nem csak a kínai, hanem az indai, Fülöp-szigeteki utakat is megtiltották. A cégüknek ezen a két helyen van egy-egy nagy IT operációja, a vezetők jönnek mennek a két ország között és az utakat általában jó előre lefoglalják, tehát amit februárban letiltottak, annak igazából az év későbbi részében van nagyobb hatása.

Azóta már nem lehet repülni még Montreál és Toronto között sem, de vonatozni pl még lehet. (ez egyébként rossz ötlet, téves biztonságérzetet ad).

Szerintem nincs messze a bejelentés, hogy ezt is meg fogják tiltani, sőt a Toronto-Waterloo távlatban sem lesz lehetőség arra, hogy a kollegák személyesen találkozzanak egymással. Pedig vannak olyan vezetők bőven, akik pár napot Torontóban és pár napot Waterlooban dolgoznak, mivel mindkét helyen vannak beosztottjaik.

Ezen a héten hétfőn arra mentem be, hogy minden szinten elszórtak 50 db kézfertőtlenítős flakont. Jó lenne tudni, hogy hol vették, mert mindehonnan kifogyott ahol jártam…. Ezen kívül feltöltötték az eddig üres telepített adagolókat, ahonnan fertőtlenítő kendőt lehet vételezni és minden mosdó ajtó mellé kitettek egy falra szerelt papír adagolót, hogy papírral nyisd a kilincset, amit nem értek, mert csak befele kell a kilincshez nyúlni, kifele csak kilököd az ajtót a karoddal.

De ez a felkészülés nekem elég ijesztő volt, mert még közelebb éreztem magam az egész problémához.

A kollegák is érzik a fokozódó helyzetet, mert tudatosan vagy tudatt alatt, de egyre kevesebb ember jár be az irodába. Hétfőn-kedden mindig elég sokan dolgoznak az irodából, de most kb félház volt ahhoz képest, mint ami szokott lenni.

És senki sem reklamál, szerencsére nálunk elég története és kultúrája van az otthoni munkának. Csak egy példa: a megbeszélést szervező ember automatikusan beteszi a ZOOM linket minden meghívóba és nem is kérdezik meg tőled előre, hogy bejössz vagy behívsz. Kivéve, ha a megbeszélés mondjuk pénteken van, mert akkor a szervező néha érdeklődik, mielőtt foglal egy tárgyalót, ahova aztán senki sem megy be.

Én egyelőre nem változtatok a rutinomon, H-K-SZ bent vagyok, a többi napot otthonról dolgozom, kivéve, ha nincs vagy csak 1-2 megbeszélésem van, mert akkor otthon maradok.

Ez szerintem pár héten belül változhat, mert jövő héten tavaszi szünet van Ontarióban, és ahogy hallom, rengeteg ismerős család megy külföldre. Amikor visszajönnek, akkor szerintem lesz egy ugrás a fertőzöttek számában és akár még az iskolákat is bezárhatják. Akkor lesz igazi szellemház az irodánk. Fogalmam sincs, hogy azokban a munkakörökben, ahol jelen kell lenni, hogyan fogják megoldani a dolgot…

Nyaralás –> törölve

Immáról hagyomány nálunk, hogy mi a tél végén február-márciusban megyünk nyaralni. Eddig kétszer voltunk Kubában az előző években, de idén úgy döntöttünk, hogy itt az idő, hogy felfedezzük az Észak-Amerikai kontinenst.

Ezért január elején foglaltunk egy utat Los Angeles-be, pont a márciusi szünet idejére. (Ezt nálunk nem hívák tavaszi szünetnek, mert a március még téli hónapnak számít. Haha, na jó mégse.)

Egy baráti házaspár férfi tagjának volt arrafele tervezett üzleti útja és a terv az volt, hogy a családja is vele tart és nekünk is szóltak, hogy van-e kedvünk velük menni. Nos volt, de a várhatóan fokozódó víruspara miatt úgy foglaltunk, hogy lemondhatóak legyenek a szállások.

A helyzet közben egyre fokozódott, mi sokat gondolkodtunk, hogy menjünk vagy ne menjünk és végül úgy döntöttük pár napja, hogy nem megyünk. Annak ellenére döntöttünk így, hogy a Jetblue csak a február vége után foglalt utak esetén mondta, hogy ingyenesen lemondhatók és átfoglalhatók más időpontra, tehát úgy állt, hogy mi bukjuk a januárban kifizetett 1700 dolláros repülő jegyeket.

Ami egyébként felháborító, mert aki januárban még nem látta, hogy ez a helyzet hova fajul, az szívjon, aki meg most márciuban a járvány közepén foglal, annak van rugalmassága. Persze, hogy értem, az a lényeg, hogy MOST eladjanak minél több jegyet, mert a cash-flowjuk elég rosszul alakulhat mostanában.

Aztán az USA-ban is berobbant a para, tegnap a CNN-t néztem edzés közben és az amerikaiak is mostanában jönnek rá, hogy mégsem olyan fasza csávók, mint gondolták és náluk is egyre több a beteg országszerte, úgyhogy tegnap éjszaka pár légitársaság, köztük a JetBlue úgy döntött, hogy nagyobb rugalmasságot enged és már a mi utunkat is le lehetett mondani. Pénzt nem kaptunk vissza (naná), de egy ígérvényt igen, hogy felhasználhatjuk az 1700 dollárunkat majd egy újabb foglalásra 1 éven belül. Nos meglátjuk, hogy a JetBlue túléli-e az egy évet.

És végül az időjárás

Mint említettem, dél-Ontarióban a március még téli hónap, de nem lehet panaszunk az időjárásra. Márciusban ugyan esett 10 centi hó az egyik estéről reggelre, de ez hamar el is olvadt, sőt a hónapok alatt felhalmozódott hó is szépen olvadásnak indult a néha már 10 fokos kánikulában.

IMG_20200304_124357

Persze aki itt él pár éve az tudja, hogy jön még kutyára úthenger.

Márciusban átlagosan 17-18 centi hó esik Torontóban, amiből eddig 1.5 centi esett, sőt áprilisban is várható további 5 centi. De az átlag kanadai lakos azért bizakodik és rögtön rohan a szabadba, ha a hőmérséklet ilyenkor eléri a 10 fokot. Ez nem vicc, tegnapelőtt szép napsütés volt délután és ahogy jöttem haza, ember tömegeket láttam akik sétáltak, vagy futottak vagy bicikliztek. Mi is előkerestük Márk átmeneti kabátjait, esőnadrágját, gumicsizmáját és hamar beláttuk, hogy a kabátok kivételével mindenből újat kell vennünk. Megint 😀

Most éppen minden oké

Az augusztus-szeptember őrület volt a munkahelyemen. Szeptember végén zártuk a kerek egy éve indult projektemet. Ez azt jelenti, hogy akkor volt annak az új biztosítási terméknek az indulása, amin az előző egy évben dolgoztunk a projekt csapattal.

De előtte még a projekt hajrában be kellett fejeznünk néhány elhúzódó tesztelést és meg kellett terveznünk az összes rendszernek az implementációját, amiből volt vagy egy tucat. Ezek nagy része csak egyszerűbb módosítás volt, de 3-4 nagyobb és összetettebb rendszer változtatás is akadt, ami elég komoly felkészülést igényelt.

Mit csinálunk ilyenkor? Megpróbálom magyarul leírni.

Projekt zárás előtt leülök a Designer-rel, aki a változást megtervezte (esetleg le is fejlesztette) és átvesszük, hogy mi változik a rendszerben, ő ezt ledokumentálja, összeállítja a csomagot, ami lehet új program rész és/vagy pl egy script csomag az adatbázis módosításokhoz. Én közben leírom a tervet, ki mikor mit fog csinálni. Megnyitom a változási jegyet, átrugdosom a kb 4 jóváhagyói körön, tartunk implementációs terv megbeszélést a projekt csapattal, azzal az adminisztrációs területtel aki a felhasználó lesz és persze az szoftver üzemeltetéssel, aki a projekt után felelős lesz a mindennapi problémák megoldásáért, esetleg bevonunk adatbázisos embereket, vagy web hostingos embereket, attól függően, hogy mit fejlesztettünk.

Aztán jön maga az implementáció, ami szerencsés esetben egy hétköznapon (mainframe esetében), vagy vasárnap éjjel történik, ha ügyfél vagy ügynöki rendszer az érintett.

Ezt a kb 1,5 hónapos kemény időszakot egy másik senior IT PM-el együtt csináltuk, ami nagyon hasznos volt, mert megfeleztük a rendszereket és nekem “csak” 7 rendszer jutott a teljes tervezéssel, végrehajtással és az előre nem látható problémákkal.

Idén szerencsére minden implementációm hétköznap történt, tehát a vasárnap hajnali telepítés nem nekem jutott. Nem volt szándékos, véletlenül így alakult, de nem bánom. 😀

A termék értékesítése tehát időben megindult, a projekt költségek kiválóan alakultak, sőt vissza is adtunk egy csinos kis összeget a portfoliónak, majd jött az általában 2 hetes garancia idő, ami az én esetemben először 3 hét volt, majd mivel a tervezettnél lasabban váltak “élő” státuszúvá a szerződések, ezért még két héttel megtoldottuk. Az éles indulás után alig volt néhány hibajavítás, de szerencsére semmi kritikus, ami miatt nagyon rohanni kellett volna a megoldással.

A szerencsének és/vagy a jó munkának köszönhetően az októberem nyugis volt, ha itthonról dolgoztam, akkor elmentem egy órát tekerni délután, ha meg bent voltam a munkahelyemen, akkor lementem az épületben működő konditerembe. Ha kellett, akkor este még visszaültem dolgozni 1-1 órát, de még így is maradt pár extra ‘csúszó’ napom azokból az időkből, amikor hetente egy extra napot túlóráztam…

A fennmaradó időmet pedig az új portfólió menedzseri feladatomra tudtam fordítani, mert már csináljuk a 2020-as tervezést.

Ez azt jelenti, hogy megkaptuk a 2020-as projekt listát a megrendelő területektől, hozzuk létre az új projektek vázát a mindenféle projekt adminisztrációs rendszerben, dolgozunk azon, hogy a projektekhez rendeljenek PM-eket és nagy vonalakban egyeztetjük, hogy a projektek milyen rendszereket érintenek és próbáljuk úgy időzíteni őket, hogy lehetőleg ne akadályozzák egymást.

Úgy tűnik, hogy a 2018-2019-es teljesítményem többeknek tetszik, mert idén nem kaptam egy darab projektet, hanem megkérdeztek, hogy Ákos mit szeretnél jövőre csinálni? Wow!

Először nem álltam ilyen jól, mert a fele munkaidőm portfólió menedzsment és úgy tűnt, hogy csak valami egyszerűt kapok, ami belefér ennyi időbe. De aztán előjöttem azzal, hogy láthatóan jövőre is lesz egy nagyobb termékfejlesztési projekt és azt szívesen vezetném úgy, hogy ha kapok PM segítséget. Úgyhogy most úgy áll a dolog, hogy én indítom a projektet, aztán később 1-2 PM-et fogok vezetni, mert ez az új termékfejlesztési projekt kb kétszer akkora, mint az idei projektem volt. Persze a cégünknél az a biztos ami már megtörtént, úgyhogy majd iszunk a medve bőrére, ha novemberben jóváhagyták a projektet és elkezdek rajta dolgozni.

Hát ennyi röviden, mint említettem a címben, most éppen minden ok. A következő hetekben fel kellene építenem a következő évet (nagy vonalakban) a Delivery csapattal és az első negyedévet pedig nagyon pontosan. Plusz ha novemberben elfogadják az új termék üzleti tervét, akkor el kell kezdenem a munkát. Jó lenne idén elkezdeni az üzleti követelményeket, hogy 2020. elején már ne vakarózzunk, ha folyamatban legyen a munka.

A magyarok vagy kanadaiak rugalmasabbak a munkahelyen?

A legtöbb ember nem szereti a változást maga körül, ezért egy munkahelyen a vezetők idejének jelentős része arra megy, hogy megpróbálják menedzselni az üzleti élet-, jogszabályok változása miatt keletkező belső változásokat (idegen szóval change management).

Mivel lassan 2,5 éve dolgozom Kanadában és előtte 11 éven keresztül dolgoztam magyarországon vezetőként, ezért van némi rálátásom arra, hogy ebben a kérdésben mi a különbség a két ország között.

Tisztán emlékszem még arra, hogy egy nagyobb munkahelyi átszervezés mennyi felkészüléssel és munkával járt magyar vezetőként. Például amikor 2016-ban (utolsó magyarországi munkaévemben) a velem dolgozó 100 emberrel együtt költöztünk el Budapesten belül egy olyan irodába, amit a csupasz beton falaktól indulva alakíttunk ki magunknak. Mivel az új iroda lokációja egyértelműen visszalépés volt a korábbihoz képest (Kálvin tér vs Lurdy ház), ezért NAGYON sok energiám ment el arra, hogy megnyerjük a kollegák támogatását.

Ennek érdekében bevontuk őket a tervezésbe, megpróbáltuk együtt vonzóvá tenni az új irodát és olyan simává tettük az effektív költözést, amennyire csak lehetséges volt. A projekt 9 hónapjából én szerintem nettó 3 hónapot a belső kommunikációval és a változások menedzselésével foglalkoztam és fizikailag és szellemileg is kimerültem a végére. (Ez után még két hónapot hónapot dolgoztam a csapatommal és utána letelt a mandátumom és a kanadai költözésünk előkészítése lett a főállásom.)

Ezek után nem volt nehéz észrevenni, hogy mennyire más a mentalitás Kanadában a munkahelyi változások menedzselésével kapcsolatban.

Amikor pl Mo-on bevezettünk egy új szoftvert, akkor az bonyolultságtól függően több hónapos felkészüléssel járt. Meglévő folyamatokat mértünk fel és tükröztünk le az új rendszerben, adatokat migráltunk, oktatást tartottunk és masszíroztuk a munkatársak önbizalmát és hónapig követtük, hogy mit csinálnak az új rendszerben.

Ehhez képest az elmúlt 1,5 év alatt annyi új szoftver és folyamat bevezetést éltem meg Kanadában, hogy már a felére sem emlékszem. Voltak egészen jelentős változások is, mint amikor egyik hétről a másikra a régi Sharepointot lekapcsolták és bevezették helyette egy újabb verziót, ami miatt az összes file-t (kritikus projekt dokumentumokat) átmigrálták egy éjszaka. Ez azzal is járt, hogy a korábbi dokumentum menedzsment workflowt egyik napról a másikra elvesztettük, miközben küzdöttem a határidőkkel, hogy a különböző rendszer követelményeket, design dokumentumot, teszt jegyzőkönyveket időben megkapják és elfogadják az érintettek.

Ehhez képest annyi volt a mondás, hogy ott van a régi, két évvel ezelőtti folyamat, tessék azt használni. Senkit sem akadt meg rajta, hogy azt azért cserélték le, mert az új Sharepointos folyamat kb fele annyi átfutási időt jelentett egy dokumentum elfogadásnál.

Magyarországon a munkatársaim biztosan hangosan verték volna az asztalt. Itt Kanadában is volt némi negatív reakció az extra munka miatt, de alig észrevehető mértékben. Lehet, hogy azért is, mert a jelenlegi munkahelyemen hangsúlyos elvárás, hogy legyél jó ‘corporate citizen’, de biztos van annak is szerepe benne, hogy egy kanadai multinál annyira gyakoriak a változások, hogy a munkavállalók edzettebbek ebben a kérdésben, mint azt Mo-on tapasztaltam.

Kapard ki magadnak a gesztenyét

Két kanadai munkahelyem volt az elmúlt ~2,5 évben, de az mindkét helyen egyértelmű elvárás volt, hogy legyél pro-aktív a munkában és a változások menedzselésében/elfogadásában is.

Ha jelenleg szembe jön egy új folyamat vagy szoftver, akkor a bevezetés (roll-out) általában annyiban merül ki, hogy a különböző főnökök tovább forwardolják a folyamat gazda e-mailjét. Általában van egy link a levélben, hogy itt a leírás, ezt olvasd el és itt van egy vagy több online oktatás, ha úgy érzed, hogy szükséged van rá, akkor vegyél részt rajta.

Még egy példa: a jelenlegi projektem zárása előtt pár hétten lecserélték azt a kritikus rendszert, ahol a cégünknél felmerülő heti kb 100-200 db különféle szoftver és infrastruktúra változást menedzselik. Nekem IT PM-ként a projekt implementációs fázisában meg kellett nyitnom kb 10 különböző változási jegyet, hogy a elkészült fejlesztések az éles rendszerbe kerüljenek. Ez már a régi rendszerben is rémálom volt, de az új szoftver adott egy elég súlyos bizonytalanságot a projekthez, például hogy az igények jóvá lesznek-e hagyva az N+1 jóváhagyó által, a határidőn belül.

Ehhez képest annyi volt a jó tanács a főnökömtől, hogy “Ez egy elég komoly változásnak néz ki, szerintem vegyél részt az oktatáson”. Nem állt a hátam mögött, hogy mikor mit csinálok, vagy jelentkezem-e az oktatáshoz, mert nem akart “kiskanállal etetni”.

Ez egyébként egy olyan mondás, amit hamar megtanultam. Ha valakire azt mondják, hogy ‘This guy has to be spoonfed’, azaz “kiskanállal kell etetni”, akkor az egy nagyon-nagyon lekicsinylő minősítés és olyan grimaszok kísérik a folyosói beszélgetésekben, hogy te nem akarsz az az ember lenni, akiről ezt mondják. Ott van tehát kultúrálisan az elvárás, hogy olvasd el ami a témában elérhető, értsd meg és ha van kérdésed, akkor kérdezz. De ne azt kérdezd, hogy ugyan magyarázzátok már el nekem, hogy  mi a franc van, mert akkor téged kiskanállal kell etetni és ezért nem vagy profi munkavállaló az Észak-Amerikai kultúrában.

Legújabb példa:

Kb három hete jelentették be a senior vezetők, hogy cégünk is elindult a digitális transzformáció útján. Ez mit jelent? A következő 2-3 év alatt egyre kevesebb waterfall projektet fogunk csinálni és ennek az időszaknak a végén az összes fejlesztést agilis csapatok fognak csinálni és bevezetnek egy enterprise szintű fejlesztési rendszert is. (Ez pl a SAFe vagy valami hasonló rendszer lesz, de erről konkrétan még nem hallottam).

Ez bitang nagy átalakítás, több ezer embert érint majd az IT területen. A fejlesztőknek és tesztelőknek nem kell túlságosan aggódniuk, mert a munka nem szűnik meg, csak a keretek változnak, de a vezetőknek tutira változik majd a munkaköre vagy rosszabb esetben munkanélküliek lesznek.

Nos a területért felelős Vice President úgy állt ki erről a rendszerről beszélni, hogy ez a cél, ide fogunk eljutni, 3 évig fog tartani, de a részletekről ne kérdezzetek, mert még nem tudok válaszolni. Lehet, hogy nekem sem lesz munkám a végére, de addig is örülök, hogy részt vehetek benne, mert ez egy nagyon értékes tapasztalat lesz. Jah, ha még kérdésetek van, akkor szervezünk majd pár drop-int, gyertek a kérdéseitekkel, megpróbálok majd válaszolni.

Ilyet magyar vezetőként én sosem mondtam volna, mert megindult volna a para a munkatársak körében és esetleg pont azokat az embereket veszítjük el, akikre építeni szerettünk volna. Valahogy Kanadában, vagy inkább Észak-Amerikában ebből nem csinálnak ekkora ügyet, mert itt a népek hozzá vannak szokva, hogy változás mindig van és rugalmasnak kell maradni. Közben persze sokan rágják a körmüket otthon, hogy akkor most mi lesz, de ez nem meghatározó téma a beszélgetések során.

A fenti példák alapján nem mondom, hogy a kanadai rendszer jobb lenne, mint a magyar, mert itt szerintem átestek a ló másik oldalára azzal, hogy a változások befogadására nem sok időt adnak, de az látszik, hogy a vezetőket kevésbé köti az, hogy a munkavállalók vajon mit képesek befogadni és ez végső soron komoly versenyelőnyt jelent(het) ahhoz képest, amikor hónapok mennek el azzal, hogy mindenféle változásokat kell előkészíteni és bevezetni.

A magyarok vagy a kanadaiak dolgoznak többet?

Mikor már a 4. hosszú hétvégét nyomták a barátok és a családunk Magyarországon, akkor elgondolkodtam azon, hogy vajon többet dolgozunk-e Kanadában, mint az óhazában élő felebarátaink.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést egy kellően nagy mintából random módon kiválasztott személy, pl Ákos helyzetén keresztül. Ákos 41 éves, 1 gyermeke van és Kanadában (egészen pontosan Ontarióban) él és dolgozik.

  1. Ünnepek

untitled Magyarország

flag_ontario

Canada-Ontario

2018.01.01 Új Év 2018.01.01 New Year’s day
2018.02.19. Family Day
2018.03.15. Nemzeti ünnep
2018.03.30. Húsvét, Nagypéntek 2018.03.30. Good Friday
2018.04.02. Húsvét hétfő
2018.05.01. Munka Ünnepe
2018.05.21. Pünkösd 2018.05.21. Victoria Day (május 25-öt megelőző hétfő)
2018.07.02. Canada Day (hivatalosan mindig július 1, de akkor is adnak egy hétköznapot, ha a Canada Day hétvégére esik, mint pl idén)
2018.08.06. Civic Holiday (augusztus első hétfője)
2018.08.20. Nemzeti Ünnep
2018.09.03. Labour Day (szeptember első hétfője)
2018.10.08. Thanksgiving (ez is mindig hétfőre esik)
2018.10.23. Nemzeti Ünnep
2018.11.01. Mindenszentek
2018.12.25. Karácsony 2018.12.25. Christmas
2018.12.26. Karácsony 2018.12.26. Boxing Day
Összesen 11 nap   10 nap

Ontario vs Magyarország 10:11

A statutory holiday, azaz a “fizetett ünnepek” száma alapján tehát minimális a különbség Magyarország és Ontario között. Az viszont jól mutatja a kulturális különbséget, hogy míg Mo-on ha a szabadnap keddre vagy csütörtökre esik, akkor azt összevonják egy hosszú hétvégére és az extra napot valamikor le kell dolgozni.

Itt Ontario-ban nem variálnak ezzel ennyit. Jól látható az észak-amerikai praktikus hozzáállás: a Victoria Day, Civic Holiday, Labour Day és Thanksgiving alapból mindig hétfőre esik. Egyetlen kivétel a július 1. (Canada Day), ami hivatalosan mindig július 1., de ha az hétvégére esik mint idén, akkor adnak egy hétfőt helyette mint ‘observed Canada Day).

2. Éves szabadság

Mint említettem Ákos 41 éves, 1 gyermek édesapja. Magyarországon 28 nap alapszabadsága van, és a gyermeke után további 2 nap pótszabadság boldog tulajdonosa (lenne). Ez összesen 30 nap. Könnyű fejben tartani.

A kanadai rendszer nagyon kapitalista, itt Ontario-ban az alapszabadság 10 nap azoknál a munkavállalóknál, akik még nem dolgoznak 5 éve egy munkahelyen és 15 nap akik már legalább 5 éve egy munkáltatónál dolgoznak. Ez persze csak a tartomány által előírt minimum, a munkaszerződésben ettől el lehet térni.

A kevesbé megbecsült munkakörökben, ahol nem számít a munkavállaló elégedettsége, ott általában csak ennyit adnak. Azoknál a cégeknél, ahol számít a munkavállalók tudása, mondjuk úgy, hogy minősége, ott mindig több nap jár.

Ákos előző munkahelyén például 15 nap alapszabadságra volt jogosult, ezen kívül 3 nap person day-off-ra és 10 nap betegszabadságra. A personal day off olyan nap, amit akkor vehet ki a munkavállaló, ha olyan dolgot akar intézni, amit munkaidőben nem tud, pl hivatalos ügyintézés, orvos, vagy ha történik valami a családban. A munkáltató nem szólhat bele, hogy ezeket a napokat mikor veszi ki a munkavállaló. Ha azonban év végére marad personal day off, akkor azt nem lehet következő évre vinni, úgyhogy itt nagyon figyelnek a munkavállalók arra, nehogy ott maradjon parlagon a 3 nap. Ellenben azt nagyon nem illik bevallani, ha valaki ebből a 3 napból megy nyaralni. Ez is nem is nagyon lehetséges, mert ha valaki nem egyesével veszi ki a “Személyes napokat”, akkor elég rondán fognak ránézni.

Időközben Ákos munkahelyet váltott és jelenleg egy nagy biztosítási/pénzügyi multinál dolgozik. A szerződésében 20 nap általános szabadság (vacation day) szerepel, további 5 nap personal day off és 10 nap 100%-osan fizetett betegszabadság. A betegszabadságot nem számolom, tehát Ákos 25 napra jogosult, ami 5 nappal kevesebb, mint Mo-on.

Ha Ákos kellően kitartó lesz a munkahelyén és nem megy arrébb egy házzal, akkor néhány évente növekszik majd a szabadnapjai száma. Ellenben az életkorral nem növekszik a szabadnapjai száma. Érhető tehát, hogy a munkáltatónak miért áll érdekében extra napokat adni 2-5 vagy 10 év után.

3. Munkaterhelés, work-life balance

Talán majd egyszer írok a kanadai néplélekről, addig elég annyi, hogy a kanadai emberek meglehetősen öntudatosak és tartják vagy próbálják tartani a határokat. Jelenlegi munkahelyemen az emberek 95%-a a munkaidő kezdete előtt 2 perccel érkezik, és a munkaidő végén feláll és hazamegy.

Azt tapasztalom, hogy a kanadainak a munkahely mindig is az a hely lesz, ahova a megélhetésért megy. Először fura volt, hogy ezt a nézetet a munkavállalók nyíltan vállalják és hangot is adnak neki. Nincs az a fura helyzet, mint Mo-on, hogy ott is ezt gondolja nagyjából mindenki, de szégyen ennek hangot adni a munkahelyen.

Másfelől eddig azt tapasztaltam második munkahelyemen, amit inkább tartok kanadainak, mint az előző munkahelyem, hogy ha az emberek bejönnek a munkahelyre, akkor dolgoznak. Persze elég gyakran mennek kávézni, de a szünetek rövidek, az ebéd funkcionális (mint egész Észak-Amerika) és nincs internetezés és elintézek ezt azt nap közben.

Ezt onnan is lehet látni, hogy ha valami használt cuccot akarsz venni a Kijiji-n és dolgozó ember van a vonal másik végén, akkor azt fogja kérni, hogy munkaidő idő beszéljetek, munka közben többnyire meg kell elégedni egy rövid SMS váltással.

Végül egy friss összehasonlítás az átlagos munkaórák számát illetően. Nagyjából azt éreztem, hogy bár kultúrálisan elég különböző Magyarország és Kanada, de a szabadságok/munkaórák tekintetében ezt a két ország fej-fej mellett van.

Which nationalities work the longest hours?

 

Milyen PM-nek lenni egy nagy kanadai biztosítónál?

Ez lesz az a bejegyzés amikor leírom, hogy annál a cégnél hogyan működik a projekt szervezet, ahol PM-ként dolgozom. Tudom, hogy van néhány olvasó, többnyire volt kollega az AEGON-tól, akiket érdekel ez a téma.

Aki követi a blogot az tudja, hogy március elejétől dolgozom új munkáltatómnál IT területen, Senior IT Projekt menedzserként. (Lassan már két hónapja… de rohan az idő)

Jelenleg egy projektem van, ami egy több éve folyó fejlesztési csomag folytatása. A büdzsé 850-900e CAD, ami kb 1100 fejlesztési napot jelent. A projekt menedzserek általában több projektet visznek, de ez a projekt elég bonyult, több alprojektje van, úgyhogy egyedül bírkózom vele, cserébe nem kell másik projektet vezetnem.

A projekten belül többféle egyéni életbiztosítási rendszert fejlesztünk, ahol a cégünk a több százezer szerződést tartja nyilván. Van olyan rendszer ami 30 éve fut, van ami kevesebb mint 10 éve.

A legnagyobb nehézség, hogy a fő rendszerekhez rengeteg kisebb rendszer kapcsolódik, ahol pl a banki feldolgozás, a kárügyintézés, a csekk kezelés, online ügyfélszolgálat, ügynök portál, stb kapcsolódik.

Ezeket a kapcsolódásokat fel kell tárni, az adott rendszer szakértőjét, fejlesztőjét, üzleti gazdáját be kell vonni a projektbe, így a végén a projekt csapatom kb 20 ember lesz és ezen felül legalább 50 érintett, akit képben kell tartani, meg kell hallgatni az igényeiket pl az ütemezést illetően.

De ne rohanjunk ennyire előre. Hogy indul a projekt és hogy néz ki a projekt szervezet?

A büdzsé gazdája az üzleti és operációs területeket támogató szervezet. Őket business-nek hívjuk, de ez félrevezető, mert valójában nem igazán üzleti területről van szó. Nem ők adják el a termékeket, hanem ők azok a rendszert használó ténylegesen üzleti terület igényeit értik. Ezen a területen van néhány szakértő, akik a folyamatokat és a rendszereket értik.

A terület fejlesztési listája a Háború és Békét idézi, ezeket a fejlesztési ötleteket folyamatosan priorizálják a hatás alapján, majd ha zöld utat adnak valaminek, akkor a területen dolgozó Business Projekt Menedzsernek (BPM) adják az ügyet, aki a követelmények összegyűjtéséért felel (high-level requirements), esetleg csinál egy business case-t, és bevonja az IT területet, hogy ezt szeretnénk csinálni, mondjátok meg, hogy ez mennyi idő és mennyi pénz.

Itt jövök én képbe. IT projekt menedzserként én vezetem az IT terület tevékenységét és a megadott info alapján összeszedem, hogy milyen emberekre van szükségem, a resource managerrel megtárgyalom, hogy ki az elérhető, kit javasolnak. Összeáll egy kezdeti projekt csapat, főleg Business System Analyst (BSA), Lead-design, Lead-tester és esetenként egy Architect van benne. A BSA-vel együtt szerveztünk néhány requirements elicitation sessiont, ami egy facilitált megbeszélés az üzleti követelmények összegyűjtése érdekében, melyet a BSA dokumentál, majd jön az erőforrás becslés és az ütemezés készítés. Az én dolgom, hogy ez a tevékenység ne folyjon szét, a megfelelő kérdések elhangozzanak, a dokumentáció is meglegyen. Pl ha valamire azt mondják, hogy ez 50 nap, akkor feltegyem a kérdéseket, hogy miért ennyi, majd a válasznak megfelelően pl megfelelőn lebontsuk a tervet.

Az ütemterv még trükkösebb, mert itt a csapatommal, az üzleti PM-el és a resource managerekkel is tárgyalok egyszerre. Egy példa, hogy érhető legyen: jelenleg 8 hónap van év végéig, amiből a nyár és az év vége miatt kb nettó 6 hónap marad, az erőforrás igény 300 nap, hány ember kell milyen képességekkel, hogy november 30-ig meglegyen az implementáció. Mondjuk a fejlesztés 60 nap, akkor egy ember csinálja, vagy 2 vagy 3, hogy elérjük a célt és van-e annyi elérhető ember? Elmondom az igényem, a resource manager csóválja a fejét, visszamegyek a business PM-hez, ő is csóválja a fejét, ezért bevonom a Delivery Directort, aki hat a resource managerre, majd összerakják, hogy a portfóliót hogyan rendezik át a prioritások mentén.

Ebből aztán lehetnek érdekes dolgok, így alakul ki pl, hogy a BSA-m Montreálban van, az egyik fejlesztőm tőlem 20 méterre dolgozik, a másik állandó home office-ban van Ottawában, a Test Lead pedig Manilában van, aki a kezdés után 2 héttel bejelenti, hogy várhatóan júniusban leveszik a projektről, de a tervezést még megcsinálja, utána viszont kell egy új ember. Ezt az állandó változást attól függően szívod meg, vagy nem, hogy mennyire kulcs a projekted, mennyire kritikus, mennyire kockázatos, stb.

Vissza az erőforrás becsléshez és menetrendhez. Ha azzal minden ok és az üzlet is leokézta, akkor elindul a fejlesztés, amikor az már megy, akkor Design dokumentációt, fejlesztési tervet, tesztelési tervet készítünk, felkészítjük a teszt környzetet, kitaláljuk, hogy lesz-e automatizált teszt, vagy manuális teszt lesz, lesz-e batch futás, screen test, smoke test, integrációs teszt. Ez mind a kockázattól, az adott rendszertől és az adottságoktól függ. Pl van amihez van teljes integrációs környezet, van ami csak egy egyszerű interface és elég azt ellenőrizni, hogy az adat átmegy-e A-ból B-be. A tesztelés elején elindul az implementáció tervezése, majd az egész végén az implementáció, garanciális időszak, projekt zárás, a csapat feloszlatása.

Sajnos a cégünk meglehetősen lineárisan fejleszt, pedig egyre több területen már van agilis módszertan. Ez azt jelenti, hogy egy fejlesztési csomagon elvagyunk 3-5 hónapot, addig a megrendelő nem lát semmit, az üzlet pedig folyamatosan változik. Ezért én jobban szeretem az agilis fejlesztést, pl a Safe Agile-t, de ahol ennyi kapcsolódó rendszer van, ott érhető, hogy miért Waterfall módszertant használnak. A komplexitás egyszerűen túl magas ahhoz, hogy az agilis fejlesztési módszertan használható legyen.

A nehézséget az is növeli, hogy az egyik alprojektben már tesztelünk, közben a másikban most indulunk, a harmadikban követelmény írás van, a negyedikben vakarom a fejemet, hogy miért akarják az egyik legfontosabb emberemet átvinni másik projektre. Sok embert, igényt, és korlátozó tényezőt kell fejben tartanom, és zsonglőrködök, hogy haladjon minden, ne lépjük át a büdzsét, a határidőket tartsuk.

Gyártom a dokumentációt, a projekt tagot engem keresnek a változási igényeikkel, pl erről a modulról azt mondtuk, hogy nem érintjük, de most mégis úgy tűnik, hogy kell, mehet-e? Ilyenkor bevonom az összes érintettet, megbeszéljük, hogy mennyivel nő a kockázat ha csináljuk, vagy ha nem csináljuk, büdzsé, menetrend változik-e. A válaszoktól függően csinálunk egy dokumentált Change Request-et, vagy csak készítünk egy nagyon alap dokumentációt és én PM-ként jóváhagyom a Scope kismértékű változtatását.

A projekt menedzsment technikáról kb ennyit, most arról pár szó, hogyan telik a hetem:

Mostanában hetente 2 napot vagyok az irodában és 3 napot dolgozom otthonról. Ha az irodában vagyok, akkor a helyi kollegákkal szervezek találkozót, próbálom a kapcsolatokat építeni, minél több embert megismerni az IT-ről. Ha otthon vagyok, akkor a nap felében általában konferencia hívásaim vannak a projekt tagokkal, van amelyik fél órás, van ami több.

A fennmaradó időben tervezek, dokumentálok, büdzsét készítek, jelentést írok, válaszolok a projekt tagok kérdéseire, összekötöm őket, megbeszéléseket szervezek és néha arra is jut időm, hogy a kötelező onboarding trainingeket csináljam.

Azt nagyon szeretem, hogy annyit vagyok bent az irodában amennyit szükségesnek tartok, senki sem nézi, hogy mennyit dolgozom naponta. Azt mondják, hogy az a lényeg, hogy a projekt menjen és úgy is kiderül, ha valaki nem dolgozza le az idejét. Mivel én új vagyok, ezért az a jellemző, hogy 1-1,5 órával többet dolgozom, mintha bent lennék az irodába, mert nem kell 3 órát vezetnem.

Augusztustól változik majd a helyzet, mert akkor a tervek szerint Kitchener-Waterloo-ba költözünk, azaz max fél órára leszek majd az irodától. Azt tudom, hogy ha karriert szeretnék építeni, akkor többet kell ott lennem és minél több embert kell megismernem.

Valamikor a jövőben írok majd az IT szervezetről, de ehhez még több tapasztalatra van szükségem.

Milyen az új munkahely?

Kerek egy hónapja kezdtem új munkahelyemen, ami egy nagy kanadai biztosító. (Hogy elszaladt ez az egy hónap…) Lássuk az első benyomásokat az új “életemmel” kapcsolatban.

Munkám miatt Waterlooba ingázom, ami a Kitchener-Waterloo-Cambridge régió része és kb 500.000 ember lakja. Torontóhoz képest egészen kisvárosias hangulata van, de nem egy elmaradott falu. Ha Torontó Budapest lenne, akkor a KW régió kb Debrecennek felelne meg.

A háztól házig távolság 110 km. Ez okozott nem kis fejvakarást, mert nagyon gondolkodtam rajta, hogy elvállalhatom-e ezt a munkát a távolság miatt. De a toronto-i munkahelyemen a klíma nagyon “toxic” volt, meg szívesen dolgoztam volna ismét egy biztosítónak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hajrá.

Egy hónapja tehát egy átlagos hétköznapon 5:45-kor kelek és 6:15-kor már az autóban ülök. Reggel a család még alszik, én mindent előkészítek előző este, hogy ne zörögjek. Reggelizni az autóban vagy a munkahelyen is lehet.

Az odaút a korai indulás és az irány miatt 1:15 perc, tehát 7:30-ra már ott is vagyok Waterlooban. Pár km-től eltekintve végig a 401-es autópályán megyek, ami egy forgalmas katyvasz, úgyhogy nincs időm bambulni. Többnyire BBC és projekt menedzsment podcast-eket hallgatok, ezt a szokásom még Mo-on vettem fel, amikor az angol tudásom kezdtem csiszolni pontosan 4 éve.

A senioritás alapján egy olyan parkolóban kaptam helyet, ami 12 perc sétára van a munkahelytől. Összesen 3 parkoló van, a 2. szintre állítólag néhány hónap után be lehet kerülni, ez félúton van a mostani parkolóhoz képest, de a fedett parkolóházhoz állítólag 4 év kell vagy Vice President beosztás. Egyikre sincs reális elérhetőségben egyelőre. 😛

Ez a 12 perc séta nem annyira vidám a -5 fokba, viszont legalább mozgok egy kicsit a hosszú ülés után. Van rendszeres shuttle járat is, nehogy gyalogolni kelljen, de én eddig kétszer ültem fel a buszra. Jobb szeretem kiszellőztetni a fejem.

Reggel 8 óra körül látok neki a munkának. A munkanapom úgy néz ki, hogy az időm 70-80%-ában konferencia hívást vezetek vagy csak behallgatok, hogy minden olajozottan megy-e. Az egyik alprojektben most jön a tesztelési rész, ezért folyamatosan mennek teszt előkészítő megbeszélések, mint pl teszt eset megbeszélés, tesztelési terv készítés, kockázat értékelés, vagy csak sima státusz megbeszélés.

Írtam már korábban, hogy a projekt csapatom főleg indiai és montreal-i kollegákból áll, azaz sosincs szükségem tárgyalóra. Adobe konferencia platformot használunk, a képernyőt megosztjuk és úgy magyarázunk egymásnak. Mivel kb 20 emberrel dolgozom a projekten, ezért beletelt egy időbe, mire felismertem, hogy éppen ki beszél.

Egy átlagos héten van néhány belsős megbeszélésem, de ez kb 2 óra hetente, amikor státuszolok a Delivery Directorral, beszélek a főnökömmel, vagy oktatáson veszek részt.

Rendszerint 4:15 óra körül állok fel az asztalomtól és ekkor jön a szívás, mert sétával és forgalommal együtt 6:30-ra vagyok otthon. A vezetés hazafelé nagyon hosszú, szinte sosem kevesebb, mint 2 óra. A 110 km-ből 80-at 1 óra teszek meg, a maradék 30-at, szintén 1 óra alatt. A 401-es egész nap forgalmas, de este a legrosszabb.

Mostanra kialakult, hogy hétfőn-kedden bemegyek az irodába, szerdán otthon maradok, csütörtök megint iroda és péntek megint otthon. Így ki lehet bírni a 3 nap utazást.

Hivatalosan április 2-től csak én vagyok az egyetlen PM a projektemen, a két másik PM átadta a két párhuzamos alprojektet nekem, ők már máson dolgoznak. Nagyon jó néven vették, hogy a kitűzött átadási határidőt tartottuk, az ő visszajelzéseik a munkámmal kapcsolatban pozitívak.

Ezen a héten csütörtökön megvolt az első 1on1 beszélgetésem a főnökkömel, aki a Practice Director. Ő egy kedves negyvenes hölgy és az ő feladata, hogy legyen egy “otthonom”, betartsam a PM módszertani szabályokat (dokumentáció, stb), legyen egy PM csapat akik támogatják egymást és legyen egy munkahelyem minden műszaki feltétellel.

Nagyon üdítő a hozzáállása, olyanokat mondott nekem, hogy jól haladok, ne stresszeljem magam, egyek-igyak eleget, álljak fel az asztalomtól és ha úgy érzem, hogy túl sok a munka, akkor szóljak, mert tud mellém tenni egy másik PM-et segítségül. Mondtam neki, hogy “Ok anyu, ne aggódj!” :-]

Azt is mondta, hogy annyit vagyok otthon amennyit akarok, ha rendszeresen 3 napot akarok nyomni otthonról, akkor neki az is jó, mert felnőtt emberek vagyunk (és hozzáteszem 2 nap után látják, ha valaki lóg, mert a cég mérete ellenére nagyon mennek a hírek).

Egyelőre tartom magam a 3+2 naphoz, de ha valami közbejön, akkor inkább itthon maradok. Az elmúlt 1 hónap alatt Márk is volt beteg, aztán én is voltam beteg (Márktól kaptam), de otthonról tudtam dolgozni. Az a főnököm véleménye, hogy ha nem kell vezetnem és otthonról dolgozom, akkor az jó a cégnek, mert többet tudok dolgozni és/vagy többet tudok a családommal lenni, azaz win-win.

Magyarországon vezetőként nem volt tapasztalatom a home office-szal, mert a menedzserem ebben a kérdésben nem volt támogató és egyébként is vezetőként elérhetőnek kellett lennem. Most viszont azon a napon, amikor otthonról dolgozom nem is érzem, hogy valójában dolgozok, mert alig van stressz.

Legközelebb majd írok valamit arról, hogy új munkahelyemen hogy néz ki a projekt menedzsment, milyen a módszertan, a szervezet felépítése, mert tudom, hogy a blogot néhány régi kollega is olvassa és őket érdekli ez az “unalmas” info.

Hr tanácsadóként Kanadában

Eltelt az első hónapom a munkahelyen, és úgy szaladt el ez a 4 hét, észre sem vettem. A bridging program egy coach segítségével támogatja a munkahelyi beilleszkedésünket, az ő e-mailje döbbentett rá, itt az ideje a második, 30 ledolgozott nap utáni konzultációnak. A kanadai módival szemben ez a csajszi eléggé egyenesen a szemembe vágja a problémákat, kaptam tőle most is, de előbb a munkahelyi tapasztalataimról írok.

Az első feladataim változatosak voltak, talán próbálgatta a főnököm, hogy miben tud azonnal bevetni. Mert a betanítás itt nem divat: az orientációm kerek 4 óráig tartott, és ezalatt kaptam meg a laptopomat, mutatta meg az informatikával foglalkozó kollégám a vpn (laptopos távoli elérés), telefonközpont és a timesheet szoftver használatát. A főnököm megmutatott egy “éles” telefonhívást ügyféllel, és meg is bízott, fogalmazzak egy emailt a hölgynek a kérdéseinkkel, az ajánlatadáshoz. Nem tudom érzékelhető-e ebből, nem sokat mesélt arról, hogyan mennek itt a cégnél a dolgok, vagy milyen feladataim lesznek. Erről így kb semmi. Benne volt az állásleírásban, amit az interjú előtt kaptam. Még ha 10e km távolságról utaztam is, nincs bébiszitting, majd megtanulom menet közben.

Az első 2 napomon HR dolgozatokat értékeltem – a főnököm tanít az egyik helyi egyetemen – a második nap végére röhögött is, jó kis tanársegédet csinált belőlem. A 2. nap közepén már könyörögtem valami más feladatért is, az egész napos olvasástól zsongott a fejem, a szemem meg olyan piros volt a sok monitorbámulástól, mint egy albínó nyuszinak. Itt nincs 10 perc szünet minden monitor előtt töltött óra után.

Szóval a második nap délutánján kaptam egy nagy megbízást: egy meglévő ügyfélnél megújítjuk a HR stratégiát, és segítjük őket egy tulajdonosok közötti megállapodás kialakításában, minden lehetséges esetre felkészülve. Először a megállapodást kezdtem el kutatni, tanársegédből jogi asszisztens lettem. Gyorsan változik a munkaköröm ;-). Közben befutott még néhány dolgozat is értékelésre. Azóta a stratégián is elkezdtem dolgozni, mert a főnököm 21-én szerdán prezentálta a cégnek az új irányt. Én is utaztam vele a 2,5 órányira lévő kisvárosba, és jövő szerdán újra megyünk, mert átalakítjuk a teljesítményértékelést is – van rá 2 hetünk.

Más, kisebb feladataim is voltak: próbálkoztam ajánlatírással, na arra pl nem vagyok büszke. Nagyon sokáig tartott, és amikor késznek éreztem, teljesen átírták. A koncepció egy kis darabját megtartották, csak a nyelvezet változott, sokkal bővebb lett, szép, cselekvő, sales-es nyelvezetre fogalmazták át. Remélem egyszer belejövök ebbe is.

A főnököm egyébként elkezdte átfogalmazni az e-mailjeimet is, hasonló okból, mint az ajánlatot. A kanadai szokások nem egyeznek meg az európai mail írási szokásokkal, és a nyelvezet is teljesen más, mint amit a business english órákon tanultam.

A főnököm tehát támogatóan viselkedik, segít, próbál fejleszteni. A gond csak az, hogy van most egy külföldi megbízásunk, és havonta 2 hetet a tengerentúlon tölt. Ha nincs ott, akkor a közvetlen kollégámtól tudok segítséget kérni. Ő is rendesnek tűnik, de közben egy kicsit fura is. Hogyan? Nos: az első héten nagyon sokat kezdett mesélni a magánéletéről, a problémáiról, a rossz tapasztalatairól a főnökünkkel és a céggel. Kedvesen próbáltam limitálni a beszélgetést, mert bár a munkatársi kapcsolatokat fontosnak tartom, a munkámat is szerettem volna elvégezni. És tényleg, órákig tudja mondani. Zavart az is, hogy nem értettem a célját ennek a nagy bizalomnak, és főleg nem akartam viszonozni a nagy információ-tömeget. Még ma sem értem pontosan, milyen szándékai vannak, de inkább óvatosan viselkedem vele: többször tanuja voltam már, hogyan próbálja manipulálni az embereket – ügyfeleket, kollégákat -, és valószínűleg engem sem hagy ki ebből a körből.

A munkám mostanában egyre stresszesebb: sok a feladat, közben sokszor nem is tudom, mit kellene csinálnom, hogy előrébb mozdítsam az ügyeket. Vagy kiderül, nem jól gondolom. Pl én e-mailt írnék hogy több információt kérjek, a kollégám telefonbeszélgetést javasol, ami nem lehet hosszabb, mint 12 perc. “Don’t waste my time” mondja el az átlagos kanadai dolgozó naponta többször. Sok hasonló történik, és ez frusztrálttá tesz. Ilyenkor arra koncentrálok, mit tudok megtanulni a helyzetből. És emlékeztetem magam, kihívásokért is jöttem ebbe az országba – nem panaszkodom, van belőle bőven :-).

Írok még arról, milyen tanácsokat kaptam a coachomtól. Az első “feladatom”, amit javasolt, a megfigyelés és “low profile” volt – az első hónapra. Ez elég jól ment :D. Most már elindulhatok a tisztázó kérdések irányába, és lehetek aktívabb a kezdeményezésekkel. Kerüljem a pletykát, de hallgassam meg a vállalati politikára vonatkozó javaslatokat, mert ezek segítik a túlélést. Ez a cég 4 fős, vagyis hétfőn kezd egy új kolléga, aki csoporttársam volt a bridging programban. Szóval annyira sok politika nincs. Pletyka annál több.

Amit szerinte már elrontottam: elmondtam a főnökömnek, hogy a férjuram Waterlooban dolgozik, és hogy nyáron közelebb szeretnénk költözni a munkahelyéhez. Cheryl szerint ez azért gond, mert a munkáltató azt feltételezi, fel fogok mondani és az új városban keresek majd állást, emiatt nem tesz majd a betanításomra jelentős erőfeszítést.

Mondtam neki, kénytelen voltam elmondani, mert a gyereket én teszem ki reggel az oviban a fél 8-as nyitáskor (ekkor Ákos már Waterlooban kanyarodik le az autópályáról) és délután is én megyek Márkért f6-h6 körül, amihez el kell indulnom időben. Ez praktikusan annyit jelent, hogy az egy irányban 45-50 perces ingázásom miatt pont 8 órát tudok bent tölteni. Az itteni jogszabály szerint a munkahét 37,5 óra, de a főnököm 40+ órát vár el. Ezért ebéd közben is dolgozom, hogy el tudjak jönni időben. Úgy állapodtam meg Alex-szel, ha muszáj, este még tudok kicsit dolgozni, de eddig még nem volt erre szükség. Szerencsére. Mert estére hulla vagyok.

Egyébként igaz, valóban szeretnék a költözés után változtatni. Az én igényem a munka-magánélet egyensúlyra több, mint amit ez a munkahely biztosítani tud, és szeretnék helyben-időben is közelebb lenni Márkhoz. Nem csak a komfortzónám, hanem pl biztonsági szempontok miatt sem örülök, hogy az egyik ügyfelem a Huron-tó partján, 2,5 órányira van (egy irányban).

Még nem döntöttük el, melyik városban keresünk majd lakást, szóval bármi lehet, de az már kiderült ennyi idő alatt, ez nem az álom-munkahelyem, ami miatt érdemes lenne Mississaugaban letelepedni. Addig még sokminden változhat, és most motivált vagyok, elsősorban azért, hogy tanuljak.

Zárásnak teszek ide néhány képet a munkahelyemről. Az elsőn az íróasztalom látszik, a második a “könyvtár”, a harmadik a tárgyalónk. Természetes fény kevés van, egy “basement” irodában vagyunk. A könyvtár viszont klassz!

Munkahely váltás

Pár napja volt 8. hónapja, hogy az első kanadai munkahelyemen elkezdtem dolgozni, mint Senior Project Manager. Amikor munkát kerestem, akkor pont ilyen munkakört képzeltem el magamnak, szívesen dolgoztam volna egy IT cégnek, amelyik szoftver fejlesztéssel foglalkozik. Több okból is. Egyfelől azért, mert ez egy felfele ívelő szakma jó lehetőségekkel, másfelől meg azért, mert ezen a területen hiányosnak éreztem a tudásom. (Anno Operációs és IT igazgatóként nagyon jó lett volna, ha látok egy-két szoftver fejlesztő céget belülről és nem csak a vevő oldallal vagyok tisztában.)

Mielőtt Kanadába költöztünk volna még Magyarországon megszereztem a PMI-PMP és PMI-ACP project manager képzettségeket, plusz szerencsém is volt. 2017. június 6-án szálltunk le és 2017. július 4-én kezdtem el dolgozni.

Hogy miért váltottam mindössze 8 hónap után munkahelyet?

Kezdetben főleg az nem tetszett, hogy most már ex-munkáltatómnál nagy a fluktuáció. (Ha jól számoltam tavaly kb 20-30% lehetett.)

Ennek összetettek az okai, mert azon kívül, hogy nem igen érződik, hogy a vállalat tényleg és nem csak szavakban foglalkozik a munkavállalók jólétével (well-being), nem lehet mindent erre fogni. Torontóban jelenleg jól pörög a munkaerő piac és itt eléggé jellemző, hogy az emberek könnyebben váltanak munkahelyet, lakást vagy bármit vélt vagy valós előnyökért. Ez lehet több pénz, rugalmasabb munkafeltételek, karrier lehetőség. Ez pedig az IT szakmában különösen így van a világ ezen részén is.

Aztán ahogy egyre tapasztaltabb lettem, egyre jobban zavart, hogy nagyon nehéz jól menedzselni a projekteket. Pl jó pár munkatársam figyelmen kívül hagyott minden online megkeresést és oda kell állni az asztalukhoz ha választ vártam egy kérdésemre, már ha éppen bent voltak, hogy válaszoljanak. Többször mondtam a főnökömnek, hogy nem projekt menedzser vagyok, hanem fejvadász, akinek ki kell nyomoznia, hogy hol van a keresett személy.

Aztán azt sem szerettem, hogy nehéz kellő figyelmet és támogatottságot szerezni a projekteknek, mert jelentős a munkaerő hiány cégen belül. Egy példa: az egyik legfontosabb csapatban 4 fejlesztő dolgozott, amikor jöttem, aztán fokozatosan eltűntek az emberek és hónapokig csak a Team Captain volt az egyetlen fejlesztő. Közben folyamatosan jött a nyomás az ügyfelek részéről és nem volt koordinált menedzsment reakció/kommunikáció, hogy ezzel a kérdéssel mi fog történni. Korábbi munkahelyemen az AEGON-nál megszoktam, hogy ha valamivel gond van, akkor arról nyíltan beszélünk, tervet készítünk rá, hogyan oldjuk meg és a vezetők (köztük én is) kommunikálják a tervet.

Ezen kívül volt még néhány dolog, de ezeket inkább nem egy blogban részletezem.

Hogy ne csak a rossz dolgokról legyen szó, nagyon élveztem a munkám szakmai részét, jó elérni a kívánt hatást/eredményt úgy, hogy idegen nyelven kommunikálok. Ezen kívül sok emberrel jó kapcsolatba kerültem, ahogy munka közben megismertek és elkezdtek értékelni.

Azt szerettem a legjobban, hogy volt munkahelyem a SAFe Agile módszer szerint fejleszt. Erről vettem egy könyvet is, amit majdnem el is olvastam és jó látni, hogy az agilis szoftver fejlesztés hogy működik enterprise méretben. Ha csak a könyvet olvastam el a gyakorlat nélkül, akkor semmit sem értettem volna belőle, de látva mellette a gyakorlatot ez nagyon jó tanfolyam volt.

Azt is láttam, hogyan nem szabad a hierarchikus szervezetet működtetni agilis környezetben. (Annak ellenére, hogy az agilis módszertan nagyon propagálja az önszervezedő szervezetet és ez egy szoftver fejlesztésnél elvileg jól működik, de egy vállalat ennél szervezetebben kell, hogy a problémákat megoldja, mert pont ez az egyik oka a fluktuációnak.)

Február 20-án mondtam fel, a felmondási időm március 5-én járt le és ma már az új munkahelyemre mentem dolgozni. Egyelőre nem lenne szerencsés az új cég nevét kiírnom egy blogba, de egy nagy pénzügyi szolgáltatóról van szó, ahol Senior IT PM leszek. Pénzben csak mérsékelt előre lépés lesz, de remélem lehetőségekben annál jelentősebb.

Lelkes vagyok és az új helyemen szeretném megmutatni azt, hogy mit érek és szeretném újraépíteni a karrierrem. Egyelőre úgy érzem, hogy még van mit gyúrnom magamon, mert bár SOKKAL hatékonyabban kommunikálok angolul, mint amikor elkezdtem dolgozni, de még nem vagyok azon a kommunikációs szinten, amit Magyarországon természetesnek vettem. Ebben kell még fejlődnöm.

Az új munkahelyemen érett és komoly PM módszertan és PM szervezet van, ennek a működésére kíváncsi vagyok. Éppen most beszéltem az egyik volt magyar kollegámmal és ő mondta, hogy bár sok a projekt a szervezetnél, de nincs kultúrája a projekteknek, külsős emberek (tanácsadók) vezetik a kulcs projekteket  és nem hozzák a projektek azt az eredményt, amit kellene. Kíváncsi vagyok, hogy ezt egy sikeres észak-amerikai pénzügyi szolgáltatónál hogy csinálják.

Remélem az új munkahelyemen jobban fogom magam érezni, szeretnék pár évet egy helyben tölteni és nem mindig újrakezdeni az ismerkedést az emberekkel és a folyamatokkal.

Egyelőre ennyi, more to come later.

Hétköznapi gondolatok

Valamikor a múlt héten beszéltem egy volt kollegámmal, akivel már hónapok óta nem beszéltem. Nekem hiányérzetem volt, hogy nem voltunk kapcsolatban hónapokig, de ő  azt mondta nekem, hogy olyan, mintha mostanában többször beszéltünk volna, mert a blog miatt nem vesztette el a kapcsolatot velem.

Beszélgettünk egy kicsit az aktuális dolgokról és meglepődött azon, hogy néhány tekintetben milyen kritikus vagyok az életünkkel kapcsolatban, mert állítólag ez nem jött át a blogon.

Elgondolkodtam azon amit mondott és azon, hogy szándékosan festek-e pozitívabb képet a kanadai életünkről, mint amilyen az a hétköznapokban. Arra jöttem rá, hogy egészen biztosan nincs benne szándékosság, mert nem akarok színesebb képet festeni a valóságnál.

Egyszerűen arról van szó, hogy amúgy sem szeretek/akarok panaszkodni és inkább az életünk jó részét szeretném újra élni azzal, hogy a kellemes emlékeket írom le.

Nos itt van néhány aktuális munkahelyi gondolat a nehézségekkel együtt, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a tájékoztatás.

4 hónapja dolgozom senior projekt menedzserként egy vagyonkezelési piacra fejlesztő szoftver cégnek és éppen mostanában voltam kiakadva, hogy egy csomó kisebb ügyet kell terelgetnem és nincs egy rendes projektem, ahol  a scope nem 4 sor és az aktuális projekt büdzsém nem néhány 10.000 dollár, hanem legalább 100.000.

Nos aki megrendel ilyen ügyeket, annak szembe is jön a vonat, mert múlt héten kaptam az infót, hogy ha elindul az idei legnagyobb szponzorációs projekt, akkor annak én leszek a kapitánya. Az is elhangzott, hogy tessék, itt vannak az infok és máris lehet a szerződés mintákat készíteni van rá 1 napod. ( És igen, megcsináltam. Nem magyarul, hanem angolul. Úgy, hogy előtte kb semmit sem tudtam erről az ügyről, de szerencsére minőségi volt a támogató dokumentáció.)

A szponzoráció nálunk azt jelenti, hogy néhány ügyfél, tipikusan 2-4 összeállnak és egy új funkció fejlesztését ők fizetik ki, miközben a büdzsé egy részét a cégünk állja. A szponzor nyer az ügyön, mert van beleszólása a fejlesztésbe, a cégünk nyer az ügyön, mert a szponzorpénz támogatja a cash-flowt és a fejlesztés az összes többi ügyfélnek is hasznos, azaz növeli a termékünk piaci értékét. A kezdés még bizonytalan, mert annyi pénzről beszélünk, hogy a leendő szponzorok nagyon alaposan meggondolják, hogy vállalják-e a dolgot.

Emellett az ígéretes szponzoráció mellett azonban van 2 kezdeti fázisban lévő projekt kezdeményem, ahol vért izzadok, hogy egyről a kettőre jussunk, ,de hónapok óta nem tudunk eljutni oda, hogy egy ajánlatot adjunk az ügyfél kérésére, mert a termékesek részéről megy a nagy agyalás, az egyik discovery session-t tartjuk a másik után anélkül, hogy valami konkrétumot mondanánk az ügyfél számára.

Valójában arról van szó, hogy néhány nagy döntést kellene meghozni a megfelelő embereknek, lecserélni néhány szakállas modult és kiválasztani egy új technológiai irányt, odarakni rá az embereket, de ezt a döntést senki sem akarja meghozni.

A vezetői eszkalációknak semmi értelme sem volt és én meg ott állok halál frusztráltan, hogy tessék szeretném hozni a bevételt a cégnek, de állandóan akadályokba ütközök.

Már éppen eljutottam oda, hogy nincs is kedvem bemenni, amikor ma az egyik kisebb ügyemre ma 10 órakor rábólintott az ügyfelem és már rohantam is menetrendet, scope-ot tervezni az érintett vezetővel és délutánra megírtam a szerződést és mielőtt eljöttem átküldtem a fő-főnöknek jóváhagyásra. Közben 5 másik üggyel is foglalkoztam, voltam megbeszélésen, úgyhogy a normál munkaidőmhöz képest jócskán később végeztem.

Igaz, hogy ez a mai kis projekt sem nagy kihívás, de legalább 2 hét alatt lezavarjuk az ügyet, az ügyfél elégedett, cseng a pénztárgép és van egy kis elégedettség érzésem a két Discovery session között.

Erre a katyvaszra jön rá az, hogy reggel f7-kor kelek tök sötétben és f8-kor még alig van világos, két napja esik az eső és tegnap 1 órát álltam a Dundas megállóban (a metróban), mert mindössze 15 percig állt a metró, de amikor helyreállt a szolgáltatás, akkor egymás után mentek el előttem a tömött szerelvények amikre nem fértem fel. Ez a mindössze 15 perc kimaradás felborította 100.000 ember életét akik hozzám hasonlóan 10-20 vonatot néztek végig, ahogy a szerelvény kinyitja az ajtaját, majd nem száll ki senki és nem is száll be senki, mert a kapaszkodókról is emberek lógtak.

De legalább megfigyelhettem a metró állatvilágát és észrevettem, hogy a sínek között kicsi egerek rohangálnak, amik befutnak a sínek alá, amikor jön egy szerelvény. Nem viccelek, szerintem kb 4-5 egyedet számoltam meg egy 10 méteres szakaszon. Ennyi ember beejti a kajáját a sínek közé? Sovány, pici egerek voltak, úgyhogy nem lehetet nekik olyan jó…

Anya üzenem, hogy nem vagyok depis, nem vettem füvet sem, nem fojtottam sörbe a bánatom, mert én az edzéssel lazítok és már túl vagyok az esti TRX körömön.

Krisztián! Remélem te is elégedett vagy ezzel az életszagú beszámolóval. 😀