Hilton Falls

A hétvége pocsék időjárással indult, szombaton egész délelőtt esett, délután meg fújt a szél. Mi ennek megfelelően szerveztük a programunkat, azaz nem csináltunk túl sok mindent. Délelőtt Skype-oltunk és főztünk, majd délután lepihentünk egy “kicsit”.

Én arra ébredtem kb egy órával a csendes pihenő kezdete után, hogy Márk bevetődik az ágyunkba. Nem szokott ilyet csinálni, úgyhogy eléggé meglepődtem a dolgon. Valószínűleg az történt, hogy felébredt 1 óra alvás után és körbe nézett, hogy mi újság van, de ahogy látta, hogy mi még alszunk, ő is be akart szállni a buliba.

Már nem tudtam visszaaludni, úgyhogy felkeltem és olvastam a Scaled Agile könyvemet (SAFE 4.0), amit elvileg céges számlára vettem, de még mindig nem fizették ki nekem a 25 dolcsit, mert a főnökön nem akar vagy nem tud egy e-mailt küldeni a pénzügyesnek erről…

Márk végül délután 2 órától f5-ig aludt az ágyunkban. Múlt héten vettük észre, hogy a suli nagyon lefárasztja, ezért a szombat délután óriásit tud aludni.

A tervezett múzeum látogatásról így lemaradtunk, mert a ROM (Royal Ontario Museum) csak f6-ig van nyitva, de helyette elmentünk egyet sétálni a környéken és néztük a Halloween-re feldíszített kerteket. Jó hideg volt, 7 fok és fújt a szél, úgyhogy  1 óra után már vágytunk vissza a meleg lakásba.

Este moziztunk, összebújtunk és megnéztük a régi/animált A szépség és a szörnyeteg c. mesefilmet és pattogatott kukoricát rágtunk hozzá. Márk nagyon élvezte a mesét, szerintem főleg az tetszett neki, hogy hosszú volt, mert hétköznap általában csak 20-30 percet mesézhet.

Még pénteken Gábor jelezte, hogy szívesen mennének egyet sétálni a hétvégén, mert még nem is láttuk ebben az évben az őszi színeket. Teljesen igaza volt, mert pár hete még meleg volt és a levelek még zöldek voltak, de most már jóval hidegebb a levegő és ennek hatására szépen beszíneződtek az erdők Toronto környékén is.

Én már kb 2 hónapja kinéztem a Halton Conservation Area által kezelt Hilton Falls területet, ahol jártunk is egyszer, de Márk annyira fáradt volt a Lake Crafword-nál megtett séta után, hogy nem indultunk neki ennek a túrának, hogy megnézzük a Hilton vízesést.

Volt más alternatíva is, pl a Forks of the Credit park, de ott lezárták a vízesés felett átvezető kilátó hidat, úgyhogy maradt a Hilton Falls. Ez a park szűk egy órára van a lakásunktól, úgyhogy meglepően gyorsan odaértünk. A forgalom kellemes volt, úgy tűnik ilyenkor már kevesebb ember mozdul ki otthonról.

Az erdei séta über-tuti-szuper volt. Az ég ugyan felhős volt, de sem szél, sem eső nem volt és a hőrmérséklet kb 12-13 fok körül lehetett. Az erdő színei gyönyörűek voltak, mi felnőttek beszélgettünk, a gyerekek meg rohantak össze vissza.

Ez a terület azért is jó, mert bár Ontario tönnyire lapos, de a Niagara Escarpment sziklái nagyon hangulatossá teszik a tájat.

Összesen kb 3,5 órát sétálhattunk a srácokkal, akik igen jól bírták a kiképzést. Ha csapatban vannak, akkor jobban bírják a dolgot, mert bandáznak és lefoglalják egymást. Márk ugyan panaszkodott az elején, hogy fáradt, de kiderült, hogy inkább éhes volt, ezért 12-kor egy piknik padnál megálltunk és haraptunk valamit. Utána többnyire már nem kellett nógatni.

A Hilton Falls bő fél óra sétára van a parkolótól, az ösvény jól kiépített, sár sem nagyon volt. A vízesés takarékon ment, nem volt mostanában jelentősebb eső, ezért lemásztunk egészen a patak medréhez, ahol máskor nem nagyon lehet mászkálni. Most azonban alig csordogált egy kis víz.

Visszafele egy hosszabb úton jöttünk, majd megnéztük a helyi tavat is, amit egy nagyon durva gáttal van felduzzasztva. Nem viccelek, a gát maga szerintem kb 30 méter magas lehet, ilyen völgyzáró gátat Mo-on nem igen láttam. A tó maga nem igazán horgászvíz, mert tiszta szikla, mély is lehet, és nem igen van benne vegetáció, úgyhogy sok hal nem élhet benne. (Még mindig keresem azt a helyet, ami nincs messze, szép a környék és szép halakat lehet fogni, de nem ez a tó lesz a nyertes.)

F4 fele indultunk haza, mi nem egyenesen Torontónak vettük az irányt, hanem elmentünk Oakville-be, ahol egy munkatársam lakik, aki mindenféle hoki cuccokat ajánlott fel nekünk. Elhoztuk a botokat, védő felszereléseket, de ezek még nagyok Márkra és amúgy sem szeretném, hogy komolyan hokizzon, úgyhogy valószínűleg nem fogjuk hasznát venni a csomagnak.

Jó hétvége volt, főleg a mai program volt szuper, úgyhogy feltöltődve vágunk neki az újabb munkás hétnek!

20171029_144307

20171029_12372620171029_12372120171029_14364220171029_14412420171029_144703

20171029_124731

Lazacok a Credit Riverben

Augusztus végétől októberig tart a mi környékünkön (Dél-Kelet Ontario) a Salmon Run, azaz amikor a lazacot felúsznak a folyókon és patakokon keresztül, hogy lerakják az ikrákat és utána csendben elpusztuljanak.

Erről nagyon sok természetfilmet láttam már, úgyhogy én is szerettem volna látni a lazacot vándorlását. (Az elméletet értem, a gyakorlatban azt nem nagyon fogom, hogy az amúgy is tóban élő Ontario lazacok minek úsznak tovább egy kis folyóban, de ha így tesznek akkor itt az alkalom, hogy megnézzük őket.)

Gábor a Ganaraska folyót javasolta, ami kb 100 km-re van tőlünk, mivel azonban csak fél napos túrát terveztünk így alternatívaként a Credit River adódott. Ezt a helyet egy munkatársam ajánlotta, aki gyakran szokott a folyó mellet bicajozni. A Credit River eléréséhez csak 30 km-et kellett autózni ami azt jelenti, hogy lényegében ki sem jöttünk a sűrűn lakott GTA-ből.

Kiinduló pontnak Mississaugában a Barbertown Rd-ot néztem ki, ahonnan a Culham trail indul. Ez egy kis sétaút a Credit folyó mellett ami bár bent van a városban, mivel azonban a folyó hullámterét meghagyták úgy, ahogy a természet kialakította, így nagyon jó menedék a városlakóknak.

Nem is kellett sokat mennünk, mert 10 perc séta után egy régi híd maradványához értünk, ahol a zúgó előtti medencében egy csomó lazac állt egymás mellett. Megpróbáltam a halakról képet készíteni, de ebből a szögből kb semmi sem látszik.

Olyat sajnos nem láttunk, hogy lazacok árral szemben úszkálnak és beleugranak egyenesen egy medve kitátott szájába. Ezek a lazacok meg sem próbáltak feljebb menni, szerintem arra vártak, hogy egy kicsit emelkedjen a víz, mert (szerencsére) kb 3 hete nem volt már komolyabb eső errefele.

20170910_150322

Továbbmentünk és további 10 perc után találtunk egy vashidat, ami alatt pont egy mély medence van és abban több száz halat láttunk úszkálni. Istenbizony van videóm róla, de azt nem lehet ide kitenni, mert nekünk csak ingyenes account-unk van… :-]

A hídon szép nagy tábla is volt, hogy bocsi, de nincs horgászat augusztus 15. után és ha rapsicot látsz, akkor hívd a halőröket. Naná, hogy akkor már nem lehet horgászni, amikor a gyöngyörű 10 kilós lazacok megjelennek ebben a kis vízben. El tudnám képzelni, hogy a tiltás hiányában hányan állnának körbe a híd lábát lazacokat hajkurászva…

20170910_151826

Végül sétáltunk vagy 3 km-et a folyóparton, de a sekélyben úszó lazacokat nem láttunk. A Credit River nagyon szép, olyan, mintha valahol a kanadai vadonban lettünk volna, és nem az Eglington street-től pár száz méterre.

A Culham trail nagyon jó túra célpont, mert bent van a városban, mégsem kell házakat és autókat kerülgetni. Sőt nem is lehet látni a várost a folyó mellől. Ha valakinek van egy fél napja, akkor megéri sétálni egy nagyot vagy bicajozni egészen a végig. A Lake Ontario-ig nem lehet elmenni, de a teljes kör így is 35 km. Erre a távra inkább bringa ajánlott.

Végezetül még néhány kép:

img_020320170910_15532020170910_15262720170910_151626

Szuper vasárnap! Scarborough Bluffs

Vasárnap (07.15) a Toronto szigetekre akartunk menni. Onnan jött a gondolat, hogy minden reggel Metro Morning Podcast-et hallgatok a buszon (ez a program a GTA-ban történt aktualitásokról szól), és ebben a műsorban hangzott el, hogy hogy bár a sziget le van zárva, de ha az ember azt mondja a kompnál, hogy egy étterembe akar menni, akkor simán átengedik. Ezt a megoldást nem igazán értem, mert akkor le van zárva a sziget vagy nincs lezárva? Jól meg is lepődtem, mert Kanadában nem jellemző a hátsó kapus megoldás, de úgy látszik néha van ilyen.

Az időjárással azonban nehéz vitatkozni és mivel az előrejelzés esőt mutatott és felhők is voltak az égen ezért inkább autós programot találtunk ki és elmentünk Scarborough-ba a Bluffers Park Beach-re. Ez a part kb 2x olyan távolságra van, mint a Woodbine Beach, de hétvégén még sem annyira vészes az autózás időigénye.

A Bluffs azt jelenti, hogy “meredek”. Ez igaz is, mert a part egy elég meredek szikla tövében van. A korlátozott tér miatt a parkolás problémás lehet a szép nyári napokon. Ezt onnan is láttuk, hogy a 2 km-re lévő parkolókra is ki volt téve a ‘Bluffs parking is full’ szöveg, hátha a polgár nem megy le helyet keresni, hanem fent parkol a domb tetején a privát parkolóban. A táblát nem is veszik le soha, mert minek…

Mi azonban frissek voltunk és a helyi szokásokhoz képest korán indultunk. Így 10 előtt a helyszínen voltunk és hely is volt bőven mind a parkolóban, mind a parton.

 

A parkolóhoz közeli piknik asztalok már megteltek mindenféle nációkkal, de ha akartunk volna mi is sütögetni, akkor a távolabbi asztaloknál bőven lett volna rá lehetőségünk.

Az outdoor sütögetés és piknikezés igazi kanadai elfoglaltság, de a bevándorlók gyorsan adaptálódnak a helyi viszonyokhoz, ezért láttunk burnuszos arabokat, helyi indián őslakosokat és nagy indiai családokat egyaránt. Húzták a kocsikat, állították a sörsátrat és már 10 órakor hergelték a faszenes grillezőt. Néha olyan füst volt, mint egy régi vasúti fűtőházban.

Mi nem sok mindent vittünk magunkkal, ezért nem feküdtünk ki a homokra, hanem a hullámtörő köveken üldögéltünk és néztük a tavat. Márk közben betermelte a nasinak vitt kekszet, de így legalább csak a keksz tartalék kiürülése utána kezdett tornázni a köveken, ami a távozást is jelentette, mert ilyenkor életveszélyes amit csinál.

Kicsit még sétáltunk a félszigeten, ami a mögötte lévő hatalmas hobbi kikötőt védte és néztük a kimenő vitorlásokat és a bejövő pecás hajókat. Nekem nagyon pezsgett a vérem, amikor láttam a gyönyörű horgász motorcsónakokat és nagy hajókat, ahol jöttek be a hajnali horgászatból.

 

 

Az ebéd is nagyon jól sikerült, mert elmentünk egy Boston Pizza étterembe, ahol a legutóbbi tapasztalatunk alapján sokkal jobban választottunk. Az én tofus vega hambim erős közepest ért, de Timka csirkés wrapja állítólag jó volt és Márk is tolta a gyerek menüt. Igaz, hogy  ő csak egy szimpla paradicsom ragus spagettit kért és mi választottunk neki hozzá párolt zöldséget, de aztán elfogyasztotta a kis adag fagyit az M&M drazséval.

Az én ebédem fénypontja a Chocolate explosion nevű süti volt, amiről sajnos tudom, hogy 880 kalóriát tartalmaz, mivel Kanadában minden vendéglátó helyen meg kell adni az adott étel egy adagra jutó kalória tartalmát. A felszolgáló szerint a hambi után nagy kihívás egy ilyen süti, de ezt én nem éreztem. :-] Igaz Timka is kapott egy kicsit az endorfin bombából.

A nap további része laza volt, mert Márk későn feküdt, későn kelt, így este már csak egy kis Ontárió tóparti sétálgatásra és játszóterezésre volt lehetőség, ami azért mindig jól esik nekünk.

Szuper szombat!

A kemény munkahét felértékeli a hétvégét. Ezen a hétvégén folyton bennem volt bugi, hogy minél többet legyünk kint a szabadban és hogy minél több időt tölthessek a kis családommal.

Szombaton reggel Timka elment a Driving Test Center-be, hogy levizsgázzon Kreszből, ezért mi Márkkal délelőtt kimentünk a High Park-ba. Gyalog mentünk és rájöttem, hogy gyalog mindössze 10 perce lakunk a Jamie Bell Advanture Playground-tól. Többek között ezért is imádom ezt a környéket és nagyon sajnálom, hogy hamarosan el fogunk költözni innen.

Később Timka is csatlakozott hozzánk a parkban, mert hiába ment el Etobicoke-ba vizsgázni, az utcán állt a sor vége, úgyhogy megfordult és hazajött. Szerencsére sikerült Márkot is kirobbantani a játszótérről és hármasban bóklásztunk egy kicsit a parkban ebéd előtt. Ez azért volt jó, mert bár a premier részeken sok az ember, mi szinte végig olyan helyen sétáltunk, ahol nem volt más rajtunk kívül.

A délelőtt folyamán tudományos kísérletet is folytattunk és megpróbáltuk kitalálni, hogy melyik növény a mérgesszömörce, amit itt Poison Ivy-nak hívnak. Itt Kanadában, ha egy parkban sétálgat az ember és van valami veszélyes dolog, akkor arra nagy táblák figyelmeztetnek. Vigyázat, itt kisvonat halad át! Vigyázat, egyenetlen talaj! 😀

A High parkban van egy pár “Warning, Poison Ivy!” tábla, ezért kíváncsiak voltunk, hogy is néz az a növény amit amit el kellene kerülnünk.

A Poison Ivy nem olyan jellegzetes, mint a csalán és könnyű összekeverni más nem veszélyes növénnyel. Szombaton egy zeg-zugos részen sétáltunk és az ösvény mellett láttunk valami nagyon hasonló növény csoportot. Én direkt bekentem a karomat egy kis helyen, hogy lássam, hogy felhólyagzik-e. De végül nem történt semmi.

A Poison Ivy a Wikipedia szerint nagyon szapora, sok helyen megtalálható az erdőben, imád az ösvények mentén éldegélni (eddig még semmi veszélyes sincs benne), de ha a fedetlen bőr a növény levelével vagy szárával érintkezik, akkor a növényben lévő vegyi anyag durva allergiás reakciót vált ki. Főleg azért jó tudni, hogy melyik növényről van szó, mert ha beugrasz egy csalánosba, akkor azonnal fájnak a szúrások, de a Poison Ivy-val való érintkezés csak több óra múlva látszik, amikor már késő bármit tenni és a teljes gyógyulási idő több hét. A felduzzat részek fájnak és viszketnek és a gyerekek gyakran elkaparják a sérült részt, ami csúnya fertőzésekhez vezethet.

Később szerintem láttunk igazi mérges szömörcét is, de ezt a növényt már nem dörgöltem magamhoz, mert nem akartam halmozni az élvezetet. Majd legközelebb kipróbálom, most legalább tudom, hogy hol találom meg.

Timka ebéd után ismét elment a DTC-be, de a sor ugyanolyan hosszú volt, úgyhogy megint hazajött dolga végezetlenül. Mondta is, hogy szombaton jogsit nem lehet kapni, ellenben napszúrást igen, ezért valami más megoldást kell találnunk arra, hogy ő is el tudjon menni írásbeli tesztet tenni.

Szombaton az ebéd utáni csendespihenő után szépen kisütött a nap, ezért rögtön a tópartra indultunk. Mivel elég korán ébredt Márk, ezért nem a szokásos Budapest Park-os távolságba mentünk, hanem hosszabban gyalogoltunk keletnek a Humber River irányába.

A parton nagyon sok ember volt, strandoltak, piknikeztek, bicajoztak és sétálgattak mint mi. Teljesen Siófok hangulat volt, csak a sört hiányoltam. Mondtam is Timkának, hogy a Balaton partján nem kellene csak 200 métert mennem, hogy hideg sört ihassak, de itt nincsenek parti kocsmák. Sajnos Kanadában az alkoholos italt csak drága licensz fejében lehet árulni, ezért speckó boltokba kell menni, melyek nem a parton vannak, hanem bent a városban, általában mall-okban és nagyobb élelmíszer boltok mellett. Az északi országokban elég komoly problémát tud okozni az alkoholizmus, itt Kanadában úgy védekeznek ez ellen, hogy az alkoholos ital drága és nehezen hozzáférhető.

Tudomásom szerint hozzánk közel lévő szakaszon kb 4 kilométeren egyetlen nagyobb étterem van, ahol alkoholos italt lehet inni, de ott hosszú sor volt szombat délután.

 

 

A parti sétányon andalogva sok embert látunk, de fürdőzőt alig. A tó vize csak 16-17 fokos volt az életmentők kiírása szerint és magas volt az E-coli baktérium szám, ezért a piros zászlót húzták fel. Fürdeni ilyenkor is lehet, de csak saját felelősségre. Nem sokan mentek be a vízbe, de sok kajakost és SUP-ost láttunk és nekem is kedvem lett volna egy vitorlással szelni a kék vizet a kellemesen fújdogáló szélben.

Ütközben megálltunk játszóterezni, de erre nem nagyon emlékszem, mert a fűben fekve elaludtam. Nem kell hívni a gyermekvédelmet, Timka vigyázott Márk-ra. :]

A játszóterezés után nagyot gyalogoltunk és elsétáltunk a Humber River Arch Bridge-ig, ami nagyon jó néz ki. Mellette van a Sheldon Lookout ahonnan jól körbe lehet nézni. Nyugatra Toronto belvárosa látszik, keletre védett egy öböl, ahol sok túrázó vitorlás táborozott le éjszakára.

Ezen a részen sajnos nagyon sok toronyház is van, ahonnan ugyan közel a tópart, de a belvárosba kb 1,5 óra alatt lehet bejutni hétköznap, ami nem teszi vonzóvá számunkra a  városrészt.

20170715_17385320170715_17385020170715_17383420170715_173824

20170715_173343

Azt egyébként már értem, hogy a víz minősége miért nem jó ezen a szakaszon. A Humber folyó sárga, hordalékos vizet hoz be az Ontario tóba, ami pont az előttünk lévő öbölben keveredik az Ontario tisztább vizével. A Humber keresztül folyik Toronto-n és ezért biztosan sok szerves anyagot hoz magával. Nem csoda tehát, hogy az E-coli száma olyan sokszor meghaladja a fürdőzésre ajánlott határértéket. Eddig többször láttam piros zászlót, mint zöldet. Kollegáim is azt mondják, hogy inkább ne erőltessük az Ontario tóban való fürdést.

A séta nagyonbb hiszti nélkül sikerült és nagyon büszke voltam Márkra, hogy 4 kilométert legyalogolt velünk. Másfél hónapja egy saroknyi gyaloglás után kitört a világháború, de azóta folyamatosan edzünk, úgyhogy egyre nagyobb távolságokra lehet sétálni vele. Az időjárás végre nyárias volt, délután már majdnem 30 fok volt és égetett a nap még 18 órakor is.

20170715_173416

 

Toronto Harbourfront

A tegnapi Canada day nekünk költözéssel telt, úgyhogy nem mentünk olyan helyre, ahol ünnepeltek az emberek. Most távolabb vagyunk a belvárostól és érzésem szerint ilyenkor könnyebben lustul az ember, de délután szép idő volt és ki akartunk mozdulni egy kicsit.

Timka látta a neten, hogy a Harbourfront-on mindenféle programokat tartanak és mivel ide már készültünk korábban, ezért ezt a városrészt vettük célba. Villamossal végig mentünk a King-en, majd a Bay streeten elsétáltunk a tóig.

A belvárosban sétálni nem annyira vidám dolog, mert hétvégén nem annyira intenzív a takarítás és egy ilyen bulis hétvégén minden sarkon van valami szag. Hol ott hagyott étel, hol vizelet, hol fű szagot éreztünk.

A tópart szép volt, de iszonyú tömeg jött össze. A Ferry  termináltól indultunk, itt még el lehetett férni, de a Harbourfront centrumában a helyiek és látogatók taposták egymás sarkát. Ahogy az egyik attrakció, az öbölben lehorgonyhozott óriási sárga gumikacsa felé közeledtünk úgy lett egyre nagyobb a tömeg. Márknál és nálunk is itt szakadt el a cérna, úgyhogy elindultunk haza.

Az utunk a Rogers Center és a CN Tower között vezetett, felnéztünk és pár EdgeWalk túrás ember éppen a torony szélén egyensúlyozott. Több mint 300 méterre voltak tőlünk, így csak a pici piros pöttynek láttuk a védő öltözetbe burkolt embereket. Timkának mondtam, hogy majd egyszer engem is fizessen be. Csak 225 CAD, szóval szinte ingyen van. :-]

http://www.cntower.ca/en-ca/plan-your-visit/attractions/edgewalk/edgewalk-overview.html

A nap fénypontja az volt, ahogy Márk egy teljes hot-dogot betolt. Nem tudom, hogy hova fért el benne, ráadásul elkunyizta annak a muffinnak egy részét, amit Timkának vettem. Élvezet volt nézni, ahogy jó étvággyal betermeli a cuccot. 😛

Legközelebb sátoros ünnepen én az ellenkező irányba megyek, mint ahova a tömeg megy. Mondjuk valami kis tóhoz, egy csónakba horgászni. De jó is lenne… 😀

 

 

 

Délelőtti sétálgatás – Woodbine Beach

Szerda délelőtt szépen sütött a nap és elhatároztuk, hogy családi kirándulást szervezünk. Még nem értünk a végére a Gábor által javasolt látnivalóknak, ezért a listáról választottunk egy Ontario tavas programot, mert Timka mindenképpen látni szerette volna a vizet. Megjegyzem, hogy ez nekem sincs soha ellenemre és már azt tervezem, hogy jövő nyáron hogyan fogunk elmenni 1-1 napra vitorlázni a tavon, ha Márk egy kicsit megbízhatóbb lesz.

A kinézett Woodbine Beach hétköznap délelőtt fél órára van tőlünk, így hamar odaértünk. A WB Toronto nagy strandjainak egyike, ahol az áramlást megtöri egy természetes félsziget és annak a észak-keleti oldalán homokot tett le víz. Régebben állítólag kunyhós, fás terület volt ez a rész, de aztán a város a 90-es években kialakította és megnagyobbította a partot és strandot hozott létre.

https://en.wikipedia.org/wiki/Woodbine_Beach

A hely egyébként nagyon szuper, van olyan része mint Siófok, ahol nagyon sokan piknikeztek és napoztak, de egy hosszú deszka sétányon (boardwalk) ki lehet sétálni a félszigetre, ahol alig voltak emberek.  A parton végig nyírt gyep, ligetes árnyékos részek, padok és persze WC (itteni nyelven washroom) is található.

A parkolóhoz közelebbi részeket ellepték az iskolás csoportok (utolsó hét van, most már inkább csak kirándulnak az osztályok) és láttunk egy csomó strandröplabda pályát is, ahol szervezett oktatás zajlott.

Sokáig nem maradtunk, Márk gyakran behisztizik, ha egy kilométernél többet kell sétálnia és közel volt az ebédidő is. Valószínűleg ez volt a fő oka Márk rosszkedvének.

De ennek ellenére kiültünk egy fél órára egy nyugis részre, ahonnan fantasztikus kilátás volt a tóra, utána pedig elmentünk egy Boston pizzeriába ebédelni. Ez nagyon amerikai élmény volt, de majd lassan hozzászokunk.

Néhány kép erről a szép délelőttről:

20170628_101903

 

20170628_10431620170628_10530620170628_110909