Heti történések

Az előző hétvégénkkel kezdem, mert még arról sem számoltunk be. 3 klassz programunk is volt: 1) visszatértünk a kedvenc tópartunkra egy délelőttre, 2) meglátogattuk a lengyel barátainkat Liberty Villageben, 3) Gáboréknál grilleztünk és végre egy kis felnőtt beszélgetésre is volt lehetőségünk, mert a gyerekek jól eljátszottak. Sajnos ezek közül csak az 1) közben készítettünk képeket, mert Magdáék látogatásakor a kinti eső miatt beszorultunk a szépen berendezett, csöpp kis apartmanjukba. Vasárnap végre egy kis napsütés is volt, tudtunk játszóterezni is. Itt egyébként valami idővákuumba kerültünk, mert teljesen észrevétlenül szaladt el kb 1,5 óra. Szép helyen és jó társaságban gyorsan telik az idő! Annyira, hogy még a telefonok sem kerültek elő, még fényképezésre sem ;-),

 

Hétfőn Márk moziba ment a daycare szervezésében. Még múlt héten szóltak a gondozónők, hogy 2 kirándulás is lesz ezen a héten, örültem is nagyon, mert eddig nem volt ilyesféle programjuk. Az elmúlt 2 héten a változatosságot csak az jelentette, hogy minden nap másik játszótérre mentek, és hetente 2x vizes játszóteret is látogattak, van egy wading pool és egy splash pad is a közelben. A wading poolról már írtunk, ezek kb térdig érő gyerekmedencék, amibe minden reggel friss csapvizet (!!) töltenek, bekeverik egy kis vegyszerrel, és már lehet is játszani. Jéghideg, de a kölkök bírják ;-). A splashpad pedig egy kis szökőkutakkal felszerelt játszóterület, Márknak nagyon tetszik pl azért is, mert gombokat kell nyomni hogy folyjon a víz.

splash pad

Visszatérve a mozira, a Nut job 2-t nézték meg, minden gyerkőc kapott egy popcornt, meg valami édességet is, amit ((szerencsére)) Márk elveszített. Csak csöpögtetve kaptuk az infókat Márktól, hogy mit láttak és mi is történt, de hét végére egyész jól összeállt a sztori ;-). Szóval busszal és metróval mentek odafelé a Yorkdale Cineplexbe (hogy melyik moziba, azt a tájékoztatóról tudom), mindenki megkapta a ropogtatnivalóját, szépen leültek egy sorba, és jól szórakoztak. Visszafelé metróztak és villamosoztak is. Márk élvezte a mesét, fogalmam sincs, mennyit érthetett belőle.

Amióta itt vagyunk, otthon is főleg angol nyelvű meséket néz, mert az airbnb-kben volt Netflix, most meg a youtube-ról szoktunk neki keresgélni. Az oviban ebéd után néznek egy kis mesét, vagyis engedik a gyerekeket választani, hogy aludni szeretnének, csendes tevékenységet folytatni pl lego, vagy mesét nézni. Gondolhatod, hogy nem kell sűrűn cserélni az ágyneműt ;-). Márk elmondása szerint – amiben nem tudom, mennyire bízhatunk – senki sem alszik. Ő tévézni szokott, és közben rajzol, vagy legozik. Nem elég, hogy képernyő, még szimultán tevékenységet is csinál, nem tudom kitől láthatta :D, és kicsit aggódom a fejlődése miatt. Remélem, hogy nem korai ADHD tünet.

Múlt héten késő délutánokra szabadtéri vagy vásárlós programokat szerveztünk, így itthon nem is tévézett már. A délutáni alvás elhagyása azzal jár, hogy késő délután fáradt, és vagy túlpörög, vagy hisztis. Nehezebb vele alkudozni, így hagyok neki választási lehetőségeket, és ha látom, hogy fokozódik a fáradtsága, akkor hazaindulunk, mielőtt kitör a botrány.

Hétfőn este vásárolni mentünk, és olyan fáradt és hisztike volt, hogy legalább 3x megfogadtam, nem csinálom ezt többször vele együtt. Legalábbis, amíg van választásom, és el tudom intézni napközben is.

Kedden Ákos autóvezetésből vizsgázott sikeresen – erről már be is számolt itt – és kivett egy szabadnapot, így elmentünk bóklászni a városba, megebédeltünk az Eaton Centerben (első kép alul) és mi is moziztunk egyet. Az Eaton a legnagyobb bevásárló-központ Torontoban, a belváros szívében, összeköttetésben van a PATH föld alatti sétálóutcával – ez több metróállomást, toronyházakat, 2 bevásárlóközpontot és turistalátványosságokat (CN Tower, Rogers Centre, Ripley) kapcsol össze, összesen 30 km hosszú, így télen is kényelmes séta- és vásárlási lehetőséget nyújt, ha kint tombol is a hóvihar.

 

A moziban a Sötét torony című filmet láttuk, és teljesen véletlenül egy VIP időpontot néztünk ki. Itt a VIP nem azt jelenti, hogy megpróbálsz annyi popcornt, üdítőt, M&Mst és hasonlókat enni, hogy kb egálban legyél a horror belépővel (írom ezt úgy, hogy sosem voltam VIP moziban Mo-n). Hanem a szuperkényelmes fotelok mellé felszolgálás jár, ahol alkoholos italokat is rendelhetsz. Erre nem voltunk felkészülve, ezért csak szorongattuk a kis büfében beszerzett popcornunkat ;-).

Egy kicsit vásároltunk is, mindketten beszereztünk az őszi (késő nyári??) napokra vízálló lábbeliket, most még éppen elcsíptünk egy kis leértékelést. Délután együtt vettük át Márkot, és beültünk a közeli frozen yoghurt üzletbe fagyizni és játszani. Igen, játszani, mert rengeteg társasjáték közül lehet választani, kisebbeknek és nagyobbaknak való is van. A fagyikészítés is vicces, mert magadnak töltöd ki a különböző ízű csavaros fagyit bármekkora mennyiségben, aztán választhatsz a tetejére a kb 40féle szórást – mogyit, zizit, csokit, még több csokit, gyümölcsöt, stb – és a végén a súlya alapján fizetsz az egészért.

Szerdán délelőtt hoztam haza Márk ágyikóját, nagyon örültünk neki mindannyian. Olyan jó kedvem kerekedett, hogy még 1 állást is megpályáztam ;-). Egyelőre a részmunkaidőseket böngészem, mert fogalmam sincs, hogy Márk mikortl mehet majd a before & after school programra, és ha várólistára kerül, akkor 9-15 között lesz csak az oviban. Part-time-ból nincs valami sok az érdeklődési körömben, de azért nézegetem. Ez egy kutató típusú kormányzati munka volt, az egészségügyi rendszer fejlesztését célozza a betegek komolyabb bevonásával – pl mozgásra biztatás, és hasonló programok után kellene kutatni és kidolgozni. Ez biztonságos választásnak tűnt, mert elsősorban olvasás és írás a feladat, ami fejleszti az angolomat, de kevésbé mélyvíz, mint amit Ákos csinált. Ja, és home office, ami szintén nagy előny, hiszen rengeteg időt lehet megtakarítani azzal, h nem utazgatok. Az viszont érdekes élmény volt, hogy a délután kb 3,5 órája alatt nem tudtam összehozni egy olyan pályázatot, amit erősnek gondolnék. Azért elküldtem, mert aznap délután volt a határidő. A következő hasonló már kidolgozottabb lesz ;-).

Délután beugrottunk a helyi 1 Eurós boltba, amit itt Dollaramanak hívnak. Poncho jellegű törölközőt kerestem Márknak, mert kedden este mondta nekem hogy: “anya a wading poolhoz tegyél be nekem még egy törölközőt, amit magamra veszek, és a másikkal meg megtörölközöm”. Kicsit kérdezgettem, és szerintem egy fürdőköpenyre vagy ponchora gondolt, a többieknek ilyen lehet. Ilyet nem kaptunk ott, de vettem kicsit gyengébb, de nagyon olcsó fém vállfákat (10 db 2 dolcsi, a kijijin a legjobb ár 20 db-ért 15 CAD), sütőtálcát a zabkekszhez amit már kb 2 hete tervezünk  megsütni (update: 08.19én elkészült), kirakót, mert a gyereknek mindig kell valami ;-). Játszóterezni is maradt időnk, Márk nagyon jól elszórakozott a gyerekekkel: fogócskáztak egy kislánnyal, játszottak a homokozóban, és az eddigi legmeredekebb csúszdát is kipróbálta minden irányból. Kicsit paráztam, amikor elkezdett rá felfelé mászni, de ügyesen vette az akadályt, és az 5-12 éveseknek való mászókán is ügyeskedett. Persze, hogy akkor akar a játszótéri mosdóban pisilni, amikor 2 termetes zacskóval vagyunk, na megoldottuk ezt is. Ákos meg munka után elment átvenni egy reluxát, amit 5 dollárért lőttem a kijijin. Az Ikeából 2×40 lett volna, úgyhogy jó üzletnek tűnt.

Csütörtökön az IKEA felé vettem az irányt, visszavittem néhány apróságot, amit nem használtunk fel. Pl a nappaliba végül nem szereltünk fel karnist, ha már van reluxánk. Van, de felszerelni még nem tudtuk, mert még nem jutottunk el a Home Depotba felfüggesztésért. Ha már ott voltam, akkor megúsztam az aznapi főzést is :D, svéd húsgolyót választottam yummi. Előttem egy kínai család állt, és nagyon kis élelmesek voltak: nem 2 db felnőtt húsgolyót rendeltek, hanem 4 gyerekmenüt 2 felnőttnek. Ugyanúgy 8 db húsgolyó van rajta, szerintem kb a 2 kis köret is kijön egy felnőtt adag, és fejenként megtakarítottak 2 CAD-ot. Valahogy én nem szeretném magamévá tenni ezt a gondolkodásmódot, pedig itt valóban drága az élet.

Nem bírtam ki és vettem néhány apróságot is: pl ruhaszárító állványt, mert úgy tűnik, ennek a használatát nem kerülhetjük el teljesen a szárítógéppel. 4 db helyes kis növényt, fiókba való rendezőt az apróságoknak a gardróbba. Hazafelé pedig pont útbaesett egy luxemburgi származású lányka, ki épp visszaköltözik Európába, és vettem tőle tányérokat, serpenyőket, üvegtálat, és kaptam néhány társasjátékot is. Jól elfáradtam (és kiköltekeztem) estére, de azért még játszóztunk egy kicsit Márkkal.

A játszóról jutott eszembe, hogy Márk még a High Park játszótéren rászokott, hogy együtt csúszik le több gyerekkel a csúszdán, vagy ha már valaki ül az alján, akkor is rácsúszik, és közben kacgnak. Nos, az itteni közeli játszón is kipróbálta ezt az összecsúszós módszert egy szegény kis 1,5 évessel, és csúnyán összekoccant a fejük. Rohanok oda, felkapom a síró gyerekemet, közben a másik anyuka is a sajátját, kérdezem az anyukát, hogy jól van-e a kisfiú, mondja hogy igen, rendben lesz. Mondom hogy “sorry about that”, és azt bírta válaszolni, hogy “I didn’t pay attention either” tehát, hogy ő sem figyelt arra, mi történik. Nem akartam elkezdeni magyarázni, hogy nem ezért kértem bocsánatot.. a játszótér arra van, hogy szabadon próbálkozzanak, nem fogom árnyékként lesni a gyerek minden lépését, főleg ha már nem igényli. Ha viszont fájdalmat okoz másnak, akkor ott termek bocsánatot kérni és felelősséget vállalni helyette. Mondjuk lehet hogy 1,5 éves gyerekkel még én sem így gondolkodtam, ezt már nem tudom felidézni.

Pénteken is volt program a daycareben, méghozzá bowling! Márk az óvónénije szerint őstehetség, több kört is megnyert. Erről most mesélt is, pl először kicsi cipőt próbáltak rá – gondolom mert a lábán lévő cipőn csak európai számozás volt – és csak a második lett jó. És hogy nem lendítették a golyót, hanem feltették egy állványra, és onnan gurult le. Kisebb golyókkal játszottak, mint a felnőtt méret, és busszal mentek oda-vissza.

Nekem meg volt még egy élményem a villamosokkal. Az előző lakóhelyünkön kizárólag kedves villamosvezetőkkel találkoztunk, és itt is a legtöbb nagyon előzékeny, de van néhány vadállat is. A múltkor pl az egyik annyira rohant, hogy nem bírta kivárni, amíg leszállnak az utasok, ráfeküdt a csengőre. És az is gyakrabban fordul elő, hogy “nem veszik észre” hogy a villamoshoz sietsz, és csak átszáguldanak a megállón. Ez történt az első villamossal pénteken is, amikor a délelőtti bevásárlás után Ákoshoz indultam egy közös ebédre. Ketten ültek a megállóban kutyákkal, és még hárman siettünk a zebra felől, hogy felszálljunk. A villamos meg full gázzal hajtott át a megállón, mintha mind üvegből lettünk volna. A következőre sikerült felszállnunk, de a Presto kártyámat nem fogadta el az automata. Ezt úgy képzeljétek el, mint egy feltöltőkártyát, rátöltesz pénzt, minden utazásnál lehúzod a kártyát. Ha lefogyott róla a pénz, azt onnan tudod meg, hogy nem tudsz vele utazni. Velem is ezt történt – a kártyám jelzett, megpróbáltam még egyszer, nem sikerült, és gyorsan leugrottam ijedtemben. A megállóban ücsörögve próbáltam a mobilomról feltölteni, de persze nem emlékeztem a bejelentkezési adataimra. Feltöltő automata csak a metróállomásokon van, én meg 5 megállónyira voltam onnan. Cserébe siettem, ezért felszálltam a következő villamosra. Megint kipróbáltam a kártyát, de ismét elutasított. Gyorsan megnéztem a pénztárcámban, de nem volt elég apróm – így is ki lehet fizetni az utazást, apróval a vezetőnek, de papírpénzt nem fogad el. Elkeseredetten leültem, hogy ha megbüntetnek most akkor az én hülyeségem volt, de a metróállomáson azonnal megyek az automatához feltölteni a kártyát. Szállnék le a megállónál, a vezető becsukja előttem az ajtót. Átugrom a másik ajtóhoz, azt is becsukja. Az volt a mákom, hogy többen szálltunk le, így 2 utas között sikerült lejutnom. Biztos rapportra akart rendelni magához ;-). Persze igaza volt, csak utólag fizettem ezért az útért, és nem tudhatta, hogy azonnal rohanok feltölteni a kártyát, majd bemegyek vele a metróba – így nem károsítottam meg a TTC-t, mert az átszállásnál nem kell újra fizetni. Gyereknek éreztem magam, akit sarokba akarnak állítani.

Az ebéd kárpótolt ;-). Erről meg az a mese jutott eszembe, hogy képzeljétek, ülünk Ákossal a kedvenc ebédelőhelyén, és csak mi eszünk meleg ételt. A helyiek szendvicset, vagy salátát tolnak ebédre. Miközben ott gőzölög a legalább 3féle normális ebéd a pultban. Na jó, túloztam, biztos más is eszik ilyet, különben nem főznék meg minden nap, de milyen fura ez?  A vacsi a fő étkezés, és hogy ennek ellenére fittek maradjanak,  mindenki fut a parkban, páran elég érdekes technikával, vagy látszik rajta, hogy na neki aztán egyáltalán nem kéne futnia, mert pl súlyos gerincbeteg. Egy futáshoz illő képpel zárom:

img_2184

Tömegközlekedés Toronto-ban

Ha Toronto Downtown környékén dolgozol, akkor a tömegközlekedést valószínűleg nem fogod elkerülni. Több okból sem.

  • Toronto-ban hétköznap autózni elég időigényes kihívás, mert sok ember akar eljutni A-ból B-be és ezért simán az autóban tölthetsz 2 órát egy több városrészt érintő úton. Ehhez elég, ha olyan távolsága laksz a belvárostól, mint pl Gyál vagy Dunakeszi. A tömegközlekedés használata jelenthet valamennyi időmegtakarítást, de csak akkor, ha metróval (itt subway – nem a szendvics) lefedett részen közlekedsz.
  • Az autópályákon belüli részen az autós közlekedés max 15-20 km-es átlagsebességgel döcög és a parkolás drága. A Downtown belső részén akár 20-30 dollárt is elkérnek egy napi parkolásért, ami még a helyiek sem fizet ki napi szinten. Ehhez képest a tömegközlekedés havi költsége (max 146 CAD) sokkal kedvezőbb.

Tehát 10 év autózás után én is átváltottam a tömegközlekedésre és a TTC minden napos útitársam lett. (ez a BKK helyi változata)

Sajnos Toronto metrós lefedettsége közel sem annyira erős, mint a nagy nyugat-európai városoké. Létezik egy U alakú pályán mozgó észak-déli metró, illetve létezik egy kelet-nyugati. Az észak-déli metró bemegy a belvárosba, a kelet-nyugati a belváros felett vágja ketté Toronto-t. Ezek kívül van néhány kisebb szakasz a külvárosban, de ezek nagyon kicsik és lokálisak és persze van egy GoTrain hálózat, ami a magyar elővárosi vasúti hálózatnak felel meg.

A metró elég biztonságos, sok a biztonsági őr és a rendőr, a metró kocsik szépek és jó minőségűek, nyáron is jéggé vannak hűtve és a metró hálózat jó nagy távolságot lefed. A sárga metrót éppen most hosszabbítják meg pár megállóval.

Hátránya, hogy munkakezdés és munka befejezés környékén nagy a tömeg. Ember-ember hátán és az állomások iszonyú párásak és melegek.

Nem hittem volna, hogy van olyan téma, amiben Magyarország Kanada előtt van, de ha kigyulladó metró kocsikat nem számítjuk, akkor azt merem állítani, hogy Budapesten a tömegközlekedés szervezése hatékonyabb, mint Torontóban.

A két országban a buszok minősége nagyjából hasonló, de itt a egy busz út pontosan ugyanannyi idő az autóknak, mint a buszoknak, azaz a parkolási díj megtakarításán kívül semmi előnye  nincsen a tömegközlekedő utasnak.

Busz  sávokról nem igen hallottak errefelé és iszonyú  baromság, hogy a 2×2 sávos nagyobb utcákon sok helyen meg lehet állni a külső sávban és ezért a maradék egyetlen  sávban araszol a forgalom.

A leghátrányosabb azonban az a szabály, hogy a fő közlekedési útvonalon túl sok helyen lehet balra kanyarodni, ami azt jelenti, hogy  a belső sávban egy lámpánál 2 autó tud átmenni, a többiek meg ott állnak a dugóban kilométerekre feltorlódva.

A másik jelentős különbség, hogy Bp-en a villamosok nagy része dedikált pályán megy, azaz a dugó nem lassítja a közlekedésüket. Itt ugyan jó hosszúak a kelet-nyugati villamos vonalak és az Ontarió lake-től számítva vagy  10 utcában van kötött pálya, de a villamos a belső sávban együtt araszol az autókkal, azaz a balra kanyarodók miatt a bicajosok gyorsabban hazajutnak, mint a villamost választó tömegközlekedő. Ez nem vicc, az első ingázós héten többször láttam, hogy a bicajosok lehagyják az araszoló autókat és később sem érte be sem az autó, sem a villamos a kerékpárosokat.

Toronto-ban a közlekedés tehát sokkal kritikusabb kérdés a munkahely választásnál, mint Budapesten volt. Nekem kb 1 óra az a lélektani határ, amit hajlandó  vagyok kétszer megtenni naponta háztól házig. Most egy csendes, zöldövezeti környéken lakunk, ami 45-60 perces bejárást utazást jelent egy útra vonatkozóan, de 20 db közelebb-távolabb lévő ház-lakás megnézése után azon voltunk, hogy legfeljebb 45 percen belül legyünk, ami kizárólag az észak-déli metró környékét jelenti. Feltéve persze ha az ember szeretne zöldet látni és nem akar egy 30 emeletes toronyházban lakni.

Egy ilyen hely viszont kisebb lakásterületet és drágább lakbért jelent, mivel a tulajdonosoknak is van tömegközlekedési térképük és a piac hajszál pontosan beárazza a 10-15 perces utazási idő megtakarítást.

Ezek azok a dolgok, amiket nehéz a költözés előtt felmérni és átgondolni amikor csak egy Google térképed van a városról, ahol lakni fogsz…

Nem hiába látni a TTC járművein olyan hirdetéseket, melyeken nyugat Ontario-i települések hirdetik magukat a toronto-i lakosoknak, hogy ha eleged van ebből a káoszból, akkor gyere hozzánk lakni, mert Thunder Bay-ben nem fogod a fél életed a tömegközlekedésen tölteni.

Persze ha jobban megnézzük akkor az emberek nem úri passzióból laknak Toronto-ban, hanem ezért, mert itt jobbak a munkalehetőségek és az oktatás és egészségügy is magasabb színvonalú. Úgyhogy bár én szívesen mennék nyugat Ontarioba és a medvéktől sem félek – feltéve ha van otthon egy puska – de egyelőre maradunk Torontóban. :-]

reserves_pinebay

VS

image

 

Hogy pozitív gondolattal zárjam le ezt a bejegyzést nem kell sokat gondolkodnom. A TTC-s járművezetők összehasonlíthatatlanul kedvesebbek, mint a BKK-s sofőrök. Itt megszokott, hogy a tájékozatlan ember tanácsot kér a vezetőtöl és az nyugodtan és kedvesen válaszol a kérdéseidre. Addig áll a busz vagy villamos és az utasok közül senki sem méltatlankodik.

Ha este van és nincs sok utas, akkor megbeszéleted a sofőrrel, hogy dobjon ki a két megálló között, ahol neked a legjobb. Nők gyerekkel lényegében bárhol megállíthatják a buszt, ahol a helyi kresz szerint nem tilos megállni.

A legjobban még is az tetszik, hogy ha a busz vagy villamos áll a pirosnál, akkor a csukott ajtót simán kinyitják neked még akkor is, ha korábban minden utas beszállt. Ha azonban már vált a lámpa, akkor hiába integesz, a sofőr nem fog megállni neked, de akkor is barátságosan int és elnézést kér tőled, hogy tovább kellett mennie.