Basspro látogatás

Mostanában elég sokat “túrázunk” Torontó környékén, ezért túra bakancsot arktunk venni Timkának. Kaptunk egy tippet, hogy hova érdemes elmenni, de Timka nem mondta a bolt nevét, mindössze annyiban maradtunk, hogy majd elmegyünk egyszer körülnézni.

A kinézett napon megkérdeztem Timkát, hogy van-e kedve egyedül menni, hogy nyugodtan tudjon nézelődni, én meg elviszem Márkot a Science Centerbe. Erre megkereste a bolt nevét és címét és mondta, hogy ezt a helyet valami “Basspro”-nak hívják.

Jaaaa, hogy ez az a hely, ahova Kanadába érkezésünk óta el akarok menni? Bocsi, de oda együtt megyünk. 😀

A Basspro ugyanis a horgászok, vadászok és vízenjárók Mekkája. Engem a horgász és hajós részleg érdekel, de ez csak kb 20%-a a teljes áruháznak. Van outdoor ruházati rész, vadászat, íjászat, stb.

És persze minden, ami a gyerekeket is szórakoztatja, vízesés, nagy akvárium halakkal és az egyik sarokban egy elektronikus céllövölde. Márkot ez a hely teljesen lenyűgözte, mindenképpen el kellett mennünk fémpénzt váltani. Én nem szeretem, ha puskát fog a kezébe, még ha játék puskáról is van szó, de ez a szimulált vurstli nem tűnt annyira erőszakosnak, inkább vicces volt.

Timka kapott egy 50 dolcsis saját márkák bakancsot (Red Head), ami potom ár és állítólag vízálló is a cucc. Én megvettem azt a horgász merítőt, amit már tavaly meg akartam venni, ugyanis a Mo-on használt Fox merítőm nem fért be egyetlen dobozba sem, úgyhogy az Bp-en maradt. :-/

Mást nem vettem, mert nem volt lehetőségem jól körülnézni. Márk ment az egyik helyről a másikra, kb őt kellett kísérgetni az idő nagy  részében. Legközelebb majd egyedül megyek, de akkor legalább fél napra. :-]

20180421_15101120180421_16094420180421_15334320180421_15465720180421_16031120180421_160644

Relax kanadai módra

Ha valaki azt mondja nekem egy éve, hogy relaxációs szándékkal fogok -6 fokban, Márk lefektetése után kint fogok korcsolyázni egyedül egy koripályán, akkor egészen biztosan kinevettem volna ezt az illetőt.

De onnan indul a történet, hogy előző pénteken este kori órám volt, aztán Gáborral ittunk pár sört annak örömére, hogy egyben lejöttünk a jégről, szombaton pedig enyhe idő volt (gigászi 8 fokkal) és csodálatos napsütés, úgyhogy csendespihenő helyett elsétáltam a Ramsden parkba (25 perc oda), egy jót koriztam, majd gyalog haza (újabb 25 perc). Aznapra bőven megvolt az edzésem.

Vasárnap délelőtt pedig több magyar családdal együtt kimentünk egy nagy családi korcsolyázásra. Ez persze inkább a gyerekek szórakozásáról szólt, de azért sikerült pár szót beszélgetnünk is.

A hétköznapok aztán nem voltak ennyire jó hangulatúak, 4 projektet indítottam a héten, szóval volt feszültség bőven és szerdán már éreztem, hogy jó lenne egy kicsit kint lenni a levegőn és hiányzott a mozgás is.

Ezért fogtam magam és miután Márk ágyba került 8-kor, beültem az autóba és 8:15-kor már kint voltam a Ramsden parkban. Az időjárás nagyon gáz volt, -6 fok és szél. Ráadásul a pálya elég rossz volt, de azért csúszkáltam egy fél órát. Nagyon kezdő vagyok még, ezért aztán teljesen kizárt, hogy a korizáson kívül másra tudjak gondolni, így a munka nem jutott az eszembe és szellemileg felfrissültem. A korizást jobban élvezem, mint az otthoni TRX edzést, amit eléggé unok már.

Az idillnek az vetett véget, hogy takartam egy nagyot az egyik kanyarban és pont nem volt rajtam a térdvédőm és jól bevertem a bal térdem. Lesántikáltam a pályáról, de szerencsém volt, mert másnap már rendesen tudtam járni.

Pénteken megint volt kori óra, a fékezést kellett gyakorolni, nekem meg leragadt a korcsolyám, a térdem ment tovább és akkorát reccsent a térdem, hogy komolyan megijedtem. Egy napig sántikáltam, de szerencsére egy enyhe rándulásom volt és, mára semmi bajom nem volt.

Ma (vasárnap) 4-6-ig a Brown Publicnak (Márk iskolája) volt egy koris összejövetele a Ramsden parkban. A mai napot nem élveztem, mert kb 100 gyerek ment keresztül kasul  a pályán és féltem, hogy valamelyikkel összeütközöm.

Márk sokkal ügyesebb volt, mint egy hete, igaz csak azzal a “járókerettel” tud korizni egyelőre, amit a gyerekek maguk előtt tolnak. A következő képen lehet látni egyet (piros műanyag izé). Kb 45 dollárért lehet venni a Canadian Tire-ben és ha otthagyjuk 5 perce a pálya szélén, akkor már rohan is vele egy gyerek. A végén általában úgy kell levadászni, hogy hol a keretünk. :-]

IMG_0512(1)

Ez pedig én vagyok Robotzsaru felszerelésben. Sisak, könyökvédő, a térvédő nem látszik, de az is van. A háttérben a pokol kapuja, 100 gyerek megy a szélrózsa minden irányába és többségük sokkal ügyesebb, mint én. Ott fogócskáznak egymással, óriásikat zuhannak és mennek tovább. Ma láttam egy 5 éves forma gyereket, aki csúnyán megütötte a karját, ordított mint a sakál, miközben folyt a vér a karjából, de az irodában ellátták és állítólag fél óra múlva megint a jégen volt.

IMG_0511(1)

Ez pedig Márk, ahogy szünetet tart és forró csokit iszik. Közben őrzi a járókeretet. Ebből csak 4 db van a pályán, a koripálya felszerelése és sokkal stabilabb, mint a Canadian Tire féle saját keret. Úgyhogy ahogy látunk egy szabad eszközt, rárepülünk, Márk keretét meg nyúzza a többi gyerek.

IMG_0508(1)

A blog alapján szerintem most úgy tűni, hogy mi mindig csak korizunk. Ez csak félig igaz, a hétvégén pl összeraktunk Márkkal egy nagy Lego helikoptert, elmentünk egy játékboltba és vettünk pár társasjátékot, mert ezt mostanában élvezi Márk, csináltam lasagne-t, Timka ma megcsinálta a teljes heti mosást és szombaton utazási irodában is voltunk, ahol befizettünk egy kubai nyaralásra. :-]

Márk annyira lelkes Kuba miatt, hogy ma elkezdte a gurulós bőrödjét bepakolni, mintha holnap indulnánk. Csupa hasznos dolgot csomagolt, felfújt állatos lufikat, Janikovszky Éva könyvet, amit nem is szeret, de állítólag azt nekünk csomagolta, Dömörgő Dömötört és egy szett váltóruhát. 😀

Szerintem ezt mi csináltuk vele, mert ma reggel szandált és más nyári cuccokat kellett próbálnia, hogy mi az amit kinőtt és vennünk kell neki az utazás előtt.

Csak február 11-én indulunk, addig még két teljes munkahét lesz… Az tuti, hogy holnap mindenki tudni fogja a JK-ben, hogy hova megyünk. Ez azért nem zavar, mert Kubába a csórók mennek, az anyagilag erősebb helyzetben lévő családok Dominikát, Barbadost, az Antillákat vagy Bermudát részesítik előnyben.

Hogy egy szép képpel éljek: Kuba Kanada Tunéziája. Nekünk tökéletesen megfelel, ugyanis este 18-20 fok körül van, nappal 25 fok körül van és a tenger 26 fokos. Persze a pára miatt ezt többnek lehet érezni majd. Duzzogva kibírjuk majd. :-]

Guns!!!

Muszáj azzal kezdenem, hogy durva hetem volt, és ezért részben a hétfő éjjeli Guns’n’Roses koncert a felelős. Amikor a koncert után botorkáltunk haza éjfél felé a metsző szélben, akkor úgy gondoltam, hogy megérte. És másnap reggel is, amikor alig bírtam kikelni az ágyból és elkészülni, és el is késtem mindenhonnan, akkor is úgy gondoltam, hogy megérte. És most, hogy vége van a hétnek, és még mindig piros nyusziszemeim vannak, igenis megérte!!

Kb 15 évesen lettem rajongó, egy barátnőmnek köszönhetően, akivel aztán az 1994-es budapesti koncerten is ott tomboltunk – khmmm, anyukám legkisebb örömére. Aztán a Gárdonyban töltött nyarakon a Guns segítségével szereztem jóbarátokat, sőt, az első pasimat is (igen, a család akkor sem ugrott ki a bőréből a boldogságtól), és a Sweet Childot meg a Paradise Cityt is játszottunk a pasim együttesével. Amiben az én közreműködésem erősen a feledhető kategóriába esik, az élményeket viszont máig őrzöm. Én voltam a legcsalódottabb, amikor az utolsó, szörnyen sikerült album után feloszlott a Guns, és a kettészakadt banda újabb számait már csak dacból sem hallgattam meg.

Amikor idén tavasszal már a költözésünket terveztük, Ákos szólt, hogy Guns’n’Roses turné lesz augusztusban Észak-Amerikában, és ki is néztünk egy Buffalói dátumot, mert Toronto nem volt terítéken. Álmodoztunk róla, de aztán nem szerveztük meg, mert Buffalo azért messze van (kb 2-2,5 óra kocsival, az USA határ másik oldalán, szóval még határellenőrzés is beleszólhat), és bébiszitterünk sem volt. Kb lemondtam róla akkor. Pedig úgy hirdették, hogy “once in a lifetime tour”, és valóban, nem túl valószínű hogy ezt még1x végignyomják, nem fiatalok már egy ilyen intenzív turnéhoz.

Aztán Ákos újra szólt, hogy október végén jönnek Torontoba is. Miiiiii? Tééééényleeeeg? Vegyünk jegyet!! De nem vettünk azonnal, hanem tervezgettünk, egyeztettünk, mentek a napok. Mire újra néztük a jegyeket, elég korlátozottan álltak rendelkezésre, de legalább aranyáron. A legbosszantóbb az American Express kampánya volt, amiben lefoglalta a fél stadiont, hogy kb féláron osztogassa a jegyeket az Amex kártyatulajdonosoknak. Talán láttad, hogy facen próbáltam találni egy ismerőst, akinek van ilyen. Jelentem, nem egy elterjedt kártyatípus. Nem találtam. Minden este újra ránéztem, végigkattintgattam a kósza szabad jegyeket, de még mindig nem akartam darabonként 380 dollárt rákölteni. Ákos a kijijin talált egy jegydílert, de végül nem hívta fel, parázunk a hamisítástól.

Egyik este rátaláltam 2 visszavásárolt jegyre, ami Amex áron került vissza az oldalra. Ééééés lecsaptam rá. A kezelési költségektől egyébként itt is hasraesel, a 199 CAD-os jegyre simán rászámolnak még 45 dolcsit, miért is? Kinyomtatni már nem kell, az egész rendszerük teljesen automatán működik, szóval bosszantó..

Márkot Gáborék fogadták be egy sleepoverre, örök hála!!, és a legnagyobb meglepetésünkre a gyermek akadály nélkül vette élete első máshol&szülei nélkül alvását.

Felkészülésképpen a bulira a youtubeon hallgattam a számokat, és rátaláltam egy dél-amerikában rögzített koncertfelvételre. Hallgatom, hallgatom, és megállapítottam, hogy nagyon csalódott leszek, ha Axl így fog énekelni. Vagy inkább: rikácsolni, elvékonyodott magas hangon. Úgy tűnt, nem a hanggal van gondja, hanem a levegővel, 1 hónappal ezelőtt még nem volt elég fitt, hogy végignyomjon 3 órát, vagy túl sokat szaladgált. Sokminden lehet, de mi nem tapasztaltuk. Talán jobb is, hogy nem augusztusban néztük meg Buffaloban :D.

És igen, 3,5 órát játszottak, régi számokat és a Chinese Democracy album dalait is, na ezeket nem sikerült megszeretnem. Pontosan kezdtek (??!!) és csodás zenei minőséget hoztak. Érdekes, hogy szinte csak ülőhelyeket adtak el az Air Canada Centre-ben, 2 kicsi VIP-közdőtér volt csak, de nem hiszem, hogy bárki végigülte a dolgot. Mi majdnem végig álltunk, csak az ismeretlenebb daloknál ültünk le kicsit pihenni.

Készítettem néhány képet, és megpróbálom a videót is feltölteni, néha engedi: lássátok-hallgassátok!

IMG_0501IMG_0498IMG_0497

Kiszabadulva, avagy nights out

Korábban írtam, hogy június és október között nem voltam kint, azaz nem jártam a városban este 7 után. Ezek az esti órák maradtak a családnak, és ez rendben is volt így. Kettesben sem mentünk szórakozni eddig, mert nem akartuk egy idegen nannyre bízni Márkot, akivel még közös nyelvük sincs. Moziba egyszer eljutottunk napközben, Ákos szabin volt aznap a vezetés vizsgája miatt, Márk meg akkor még a nyári daycare-ben. Ez a matiné pont ugyanolyan élménynek bizonyult, mint az esti mozi. Odabent úgyis sötét van :D.

Aztán közeledett a házassági évfordulónk, és szerettünk volna elmenni vacsorázni. Már majdnem sikerült meggyőznöm az egyik napközis tanárrnénit, hogy vigyázzon Márkra azon az estén, de aztán kiderült, hogy mivel az ő csoportjában van Márk, nem vállalhatja el. Vagy csak nem akart hétvégén esti időpontban is dolgozni, ki tudja? Végül a házinéninkre bíztuk a felvigyázást,ő már régebben ajánlkozott, nagyon szereti a kisgyerekeket. Pont felettünk lakik, a saját ágyába tudta lefektetni Márkot este, és még egy helyes kiskutyája is van. Hálásak voltunk neki, hogy lehetővé tette ezt a kis kiruccanást, és még azért sem tudtam igazán haragudni rá, hogy csak odaültette a gyereket a tévé elé. Szegény 4 házat gondoz, állandóan fáradt. Na mondjuk pont ezek miatt – a tévé és a fáradtság – hosszabb időre nem bíznám rá..

Közben alakultak a baráti kapcsolatok, társaságok, és elkezdtek jönni a meghívások az esti társas összejövetelekre. Egyik este Timiéknél dumáltunk éjjelbe nyúlóan az üzleti terveikről, múlt pénteken este pedig Magdával mentünk el kettesben vacsorázni a praktikus, de kissé fantáziamentes elnevezésű Sushi on Bloor intézménybe. A kaja minősége miatt egyértelműen megbocsátható ez a név :D, csodásat ettünk!! Az asztalra várni kellett kicsit, kevés van belőle, de ügyesen pörgetik a vendégeket. Aki befejezte a vacsorát, átmegy máshova ücsörögni, mi is így tettünk, így az utánunk következők sem maradtak éhesen ;-). A 15 perces várakozás pont elég volt egy 2 saroknyi sétára a Bloor Streeten, ami elég zsúfolt volt este 7 körül: fiatalok hordái bulira készülődtek, családok siettek a lefoglalt asztalaikhoz vacsorázni, a hajléktalanok kaszáltak a sok gyalogosnak köszönhetően, a rengeteg ázsiai étterem illatai fűszaggal keveredtek. Ilyen lehet Hong Kong, vagy nem, gőzöm sincs hogy ott is szívnak-e az utcán.

Az étlap kétségbe ejtően hosszú első látásra, és a szomszéd asztalokra nézve minden jól nézett ki. A tea, mizo leves és egy gombócnyi fagyi desszertnek minden vacsorához járt, na ezen legalább nem kellett gondolkodni. Magda már többször kóstolgatott itt, ő javasolta a Super Rolls kategóriát, innen választottunk, ő rendelt hozzá egy salátát, én meg egy appetizert. A sushiról eszembe jutottak a gasztro műsorok, és a textúrák – a sushim egyszerre volt ropogós és omlós, és az ízei.. hmmmm. Két problémám volt, hogy sosem tanultam meg pálcikával enni, és hogy a kb 8 cm átmérőjű tekercseket nem bírtam egyszerre a számba tolni. Na ezeket még gyakorolni kell :D. Itt is lehetett volna borozni, a zaj és tömeg miatt úgy döntöttünk, hogy keresünk egy másik helyet, ahol halljuk egymás hangját is. Koktéloztunk és dumáltunk még egy kicsit, aztán, mint jó családanyák, este f10kor hazaindultunk.

Ezen a héten kedden egy magyar csajokból álló társaság verbuválódott össze Ritának köszönhetően egy kellemes csacsogós vacsorára. Hatan voltunk összesen, a szervező a Coquin Restaurant-ot választotta helyszínnek. A hely fantasztikus, francia konyhát visznek, minden nagyon finom volt, amit kóstoltunk. Előtte itthon Márkkal már csipegettünk, ezért csak egy salátát választottam, és nem tudtam kihagyni a desszertet – Lemon tart brulée with fresh berries. Úrinő módjára rendeltünk egy üveg fehérbort, és a vacsora végén elfogadtuk a ház specialitását, ami egy shot volt presszókávéból (ez már eleve wow itt), kahluából és csokilikőrből. Örültem, hogy nem kellett vezetni utána ;-).A kiszolgálás is csodás volt, a felszolgálónk megjegyezte a rendelést, és a megfelelő ember elé tette a megfelelő tányért; visszajött megkérdezni, hogy minden rendben van-e; rendszeresen töltögette a vizespoharainkat; végtelenül kedvesen válaszolt minden kérdésünkre; kicsit beszélgetett is velünk; ja igen, és lenyomott velünk 1 shotot a végén, na ezt gondolom nem csinálja minden asztaltársasággal, mert akkor a műszak végére biztos nem tudna járni :D.

Nagyon örültem ezeknek az alkalmaknak, nemcsak a szórakozás miatt, hanem azért is, mert érdekes, új embereket, és főleg: itt élő sikeres nőket ismertem meg (még jobban). Könnyen találtunk közös hangot, és ebben biztosan segítenek a közös gyökerek, a kultúrális hasonlóság. Ugyanezt Magdával is érzem egyébként, csak ők már visszafelé készülnek Európába, és az itteni életnek inkább a negatív oldalát hangsúlyozzák ki. Most nekem az segít, ha a pozitívumok felé fordulok, és látok jó példákat arra, hogy ez sikerülhet. Köszi, csajok!!

Csak úgy zárójelben írom ide, hogy nagyon készülök az október 30-i Guns’n’Roses koncertre (újra 16 leszek egy estére, Yeeeeeeaaaahhh baby!!).