Most éppen minden oké

Az augusztus-szeptember őrület volt a munkahelyemen. Szeptember végén zártuk a kerek egy éve indult projektemet. Ez azt jelenti, hogy akkor volt annak az új biztosítási terméknek az indulása, amin az előző egy évben dolgoztunk a projekt csapattal.

De előtte még a projekt hajrában be kellett fejeznünk néhány elhúzódó tesztelést és meg kellett terveznünk az összes rendszernek az implementációját, amiből volt vagy egy tucat. Ezek nagy része csak egyszerűbb módosítás volt, de 3-4 nagyobb és összetettebb rendszer változtatás is akadt, ami elég komoly felkészülést igényelt.

Mit csinálunk ilyenkor? Megpróbálom magyarul leírni.

Projekt zárás előtt leülök a Designer-rel, aki a változást megtervezte (esetleg le is fejlesztette) és átvesszük, hogy mi változik a rendszerben, ő ezt ledokumentálja, összeállítja a csomagot, ami lehet új program rész és/vagy pl egy script csomag az adatbázis módosításokhoz. Én közben leírom a tervet, ki mikor mit fog csinálni. Megnyitom a változási jegyet, átrugdosom a kb 4 jóváhagyói körön, tartunk implementációs terv megbeszélést a projekt csapattal, azzal az adminisztrációs területtel aki a felhasználó lesz és persze az szoftver üzemeltetéssel, aki a projekt után felelős lesz a mindennapi problémák megoldásáért, esetleg bevonunk adatbázisos embereket, vagy web hostingos embereket, attól függően, hogy mit fejlesztettünk.

Aztán jön maga az implementáció, ami szerencsés esetben egy hétköznapon (mainframe esetében), vagy vasárnap éjjel történik, ha ügyfél vagy ügynöki rendszer az érintett.

Ezt a kb 1,5 hónapos kemény időszakot egy másik senior IT PM-el együtt csináltuk, ami nagyon hasznos volt, mert megfeleztük a rendszereket és nekem “csak” 7 rendszer jutott a teljes tervezéssel, végrehajtással és az előre nem látható problémákkal.

Idén szerencsére minden implementációm hétköznap történt, tehát a vasárnap hajnali telepítés nem nekem jutott. Nem volt szándékos, véletlenül így alakult, de nem bánom. 😀

A termék értékesítése tehát időben megindult, a projekt költségek kiválóan alakultak, sőt vissza is adtunk egy csinos kis összeget a portfoliónak, majd jött az általában 2 hetes garancia idő, ami az én esetemben először 3 hét volt, majd mivel a tervezettnél lasabban váltak “élő” státuszúvá a szerződések, ezért még két héttel megtoldottuk. Az éles indulás után alig volt néhány hibajavítás, de szerencsére semmi kritikus, ami miatt nagyon rohanni kellett volna a megoldással.

A szerencsének és/vagy a jó munkának köszönhetően az októberem nyugis volt, ha itthonról dolgoztam, akkor elmentem egy órát tekerni délután, ha meg bent voltam a munkahelyemen, akkor lementem az épületben működő konditerembe. Ha kellett, akkor este még visszaültem dolgozni 1-1 órát, de még így is maradt pár extra ‘csúszó’ napom azokból az időkből, amikor hetente egy extra napot túlóráztam…

A fennmaradó időmet pedig az új portfólió menedzseri feladatomra tudtam fordítani, mert már csináljuk a 2020-as tervezést.

Ez azt jelenti, hogy megkaptuk a 2020-as projekt listát a megrendelő területektől, hozzuk létre az új projektek vázát a mindenféle projekt adminisztrációs rendszerben, dolgozunk azon, hogy a projektekhez rendeljenek PM-eket és nagy vonalakban egyeztetjük, hogy a projektek milyen rendszereket érintenek és próbáljuk úgy időzíteni őket, hogy lehetőleg ne akadályozzák egymást.

Úgy tűnik, hogy a 2018-2019-es teljesítményem többeknek tetszik, mert idén nem kaptam egy darab projektet, hanem megkérdeztek, hogy Ákos mit szeretnél jövőre csinálni? Wow!

Először nem álltam ilyen jól, mert a fele munkaidőm portfólió menedzsment és úgy tűnt, hogy csak valami egyszerűt kapok, ami belefér ennyi időbe. De aztán előjöttem azzal, hogy láthatóan jövőre is lesz egy nagyobb termékfejlesztési projekt és azt szívesen vezetném úgy, hogy ha kapok PM segítséget. Úgyhogy most úgy áll a dolog, hogy én indítom a projektet, aztán később 1-2 PM-et fogok vezetni, mert ez az új termékfejlesztési projekt kb kétszer akkora, mint az idei projektem volt. Persze a cégünknél az a biztos ami már megtörtént, úgyhogy majd iszunk a medve bőrére, ha novemberben jóváhagyták a projektet és elkezdek rajta dolgozni.

Hát ennyi röviden, mint említettem a címben, most éppen minden ok. A következő hetekben fel kellene építenem a következő évet (nagy vonalakban) a Delivery csapattal és az első negyedévet pedig nagyon pontosan. Plusz ha novemberben elfogadják az új termék üzleti tervét, akkor el kell kezdenem a munkát. Jó lenne idén elkezdeni az üzleti követelményeket, hogy 2020. elején már ne vakarózzunk, ha folyamatban legyen a munka.

Ezért ne csináltass tetőt projekt záráskor

Ha azt gondolod, hogy Kanadában a “mesterek” mások, mint Mo-on, akkor olvasd el ezt a blog bejegyzést és látni fogod, hogy ebben a témában nincs is akkora különbség a két ország között…

Kezdjük mondjuk év elején, amikor megvettük a házunkat. Alapvetően olyan házat választottunk, amin csak kisebb dolgokat kell felújítani, de azért sejtettük, hogy lesz vele dolgunk, mivel 15 év csak eltelt az építése óta.

Pl a tető 90%-ban alapvetően OK volt, de volt egy laposabb rész, ahol minden télen megáll a hó és jég és ott nagyon gatya volt a helyzet. Ezt a részt a tél előtt meg kellett csinálni, de tekintettel arra, hogy a többi rész pár év múlva csereérett lenne, ezért úgy döntöttünk, hogy a tető teljes keletre eső felét csináltatjuk meg.

Ezért aztán június végén kértem egy ajánlatot egy helyi tetőfedő cégtől. Ezekből egymillió van, mivel a házak 99%-án bitumenes zsindely tető van, amit mondjuk 12-15 évente cserélni kell, attól függően, hogy a tetőt süti-e a nap, fák alatt van vagy sem, és hogy mekkora a dőlésszöge. De ez csak pár évet jelenthet pluszban vagy mínuszban, ezért aztán a házak számát szorozva a 12-15 éves időszakkal elég sok egységnyi időre jutó munka akad, így a tetőfedők nagyon elfoglaltak a május-október közötti időszakban.

Kérésemre az egyik helyi cég megbízottja hamar kijött, de az írásos ajánlatra várnom kellett minimu két hetet. Kb kétszer írtam e-mailt, hogy mi a franc van már, aztán júliusban elmentünk Mo-ra, de közben e-mailben elrendeztük az ajánlat pontosítását.

Ezért mikor július végén visszaértünk, akkor rögtön jeleztem, hogy minden ok az ajánlattal, akár kezdhetjük is.

Nulla reakció.

Nem volt időm mást tenni, mint írni pár e-mailt, mert a szeptember végi projekt zárás miatt ezer dolgom volt, plusz ugye júliusban bővült a munkaköröm. Erről már írtam korábban ebben a bejegyzésben.

Aztán augusztusban és szeptemberben NAGYON sokat dolgoztam. Ezt úgy kell érteni, hogy reggeltől délutánig intenzíven a normál munkaidőben, majd egy kis családi élet és Márk lefekvése után visszaültem még vagy 2 órát dolgozni. Szinte minden este, csak a péntek-szombaton nem.

Mikor rájöttem, hogy itt az ősz és rohamosan közeleg a tél, és a tetőnk még sehol, akkor dühösen felhívtam a cég vezetőjét és elmondtam, hogy az értékesítője xarik a fejemre. Erre végre akcióba lépett és már csörgött is a telefonom, hogy holnap jönnének. Végül ez nem történt meg miattam, mert ragaszkodtam hozzá, hogy otthon legyek és ennyi idő alatt nem sikerült a programomat áttervezni.

Aztán a következő napon esett az eső, de szeptember közepén az egyik pénteken csak megjelent a brigád és nekiálltak a melónak. Mivel aznap délutánra esőt mondtak, ezért jelezték, hogy az eredeti tervekkel szemben 1 nap helyett 2 napig fog tartani a munka. Oké, egye fene, az időjárást úgy sem én irányítom.

Lebontottak egy jó adag tetőt és kb délután 3-ra befedték ezt a rész. A többi részbe nem kezdtek bele a várható eső miatt és mindenféle jelzés nélkül angolosan távoztak. Erre onnan jöttünk rá, hogy gyanús lett a csend. Rögtön hívtam a kapcsolattartót, hogy akkor szombaton lesz a folytatás, vagy hétfőn. Hétfőt ígérte meg, de hétfőn nem jött senki, pedig Timka direkt ezért maradt home office-ban.

Ment a telefon megint, jött a süket duma, hogy valami vészhelyzethez irányították a csapatot. Persze bla-bla. Ezt ismerem, ez a belekezdek, nehogy elveszítsem az üzletet, aztán abbahagyom, hogy el tudjak vállalni egy másik melót is.

Kedden megjelent egy másik brigád ugyanattól a cégtől, ők is bontottak egy jó darabot, haladtak valamit, de nem végeztek. Ők is angolosan távoztak.

Vártuk őket szerda reggel, de nem jöttek. Dél körül felhívtam a kapcsolattartót, állítólag a brigád vezetőjének family emergency-je volt, de erről nem szólt senkinek. Ez Kanadában az a duma, amit a munkavállaló akkor süt el, amikor nem akar magyarázkodni, hogy miért nem volt kedve dolgozni. Najó, néha van tényleg ilyen helyzet, de azért lényegesen kevesebbszer, mint azt én eddig már hallottam.

Csütörtökön reggel megint semmi, majd valamikor 11-kor megjelentek a jóemberek és nekiállnak a munkának, de késő délután rájöttek, hogy kifogytak az anyagból, úgyhogy nem tudják befejezni a tetőt. Elvonulnak azzal az ígérettel, hogy pénteken jönnek megint.

Én ezen a ponton már feladtam, előző pénteken-hétfőn-kedden-szerdán halálra idegesítettem magam, a munkám meg mint említettem üveg kemény volt, a tetőnk meg fedetlen. Aztán rájöttem, hogy ha nem akarok megőrülni, akkor hagyom az egészet a fenébe, mert vasárnapig úgy sem mondanak esőt, majd befejezik amikor befejezik.

Pénteken erre végül sor került, így szoftver fejlesztési hasonlattal élve a cycle time kerek egy hét volt, a touch-time kb nettó 2,5 nap.

A kapcsolattartó hétfőn hívott fel, hogy akkor ugye kész a munka, kellene fizetni. Ok mondom, de a hétvégéig nem érek rá, majd találkozzunk később és odaadom a csekket. (gonosz kacaj) De mielőtt erre sor került addig legyenek szívesek elvinni a maradék anyagot a garázs elől és a ház mellől.

A találkozó végül ma történt meg, a garázs előtt már nincs cucc, de néhány lemez ott maradt a ház mellett. Állítólag 200 dollár értékű fém, úgyhogy az ígéret szerint tutira elviszik majd.

Mondtam a jóembernek, hogy egy hetet várok, ha jövő héten csütörtökön még itt van, akkor kirakom az út mellé és ráírom, hogy elvihető. (ismét gonosz kacaj)

Ez a kép kb múlt hét közepén készült Márk szobájából. Ekkora a bal oldalt megcsinálták, a jobb oldalt lebontották és úgy hagyták. A cuccok úgy hevernek a tetőn, ahogy előző nap otthagyták. Szerencsére az időjárás megkegyelmezett nekünk, nem volt egy csepp eső sem a héten.

20190917_074537

Most nagyon örülök, hogy nem kezdtünk el komolyan gondolkodni, hogy megvegyük azt a házat, amit korábban béreltünk. Ott kb 100.000 dollár értékű felújítási munka kellett volna (ez a fél tető a töredéke volt annak az összegnek). Ha ezt kellett volna 3 hónapig játszanom különféle mesterekkel, akkor azt hiszem rosszul jártam volna.

Munkahelyi változások, mindennapi küzdés

Nem szoktam munkáról írni, mert egy ‘titkos’ biztosítási termékfejlesztési projekten dolgozom már tavaly ősz óta. Szerintem nem indokolt ez a titoktartás, de a szabályokat nem én hozom. Szóval inkább hallgattam.

Mostanában volt azonban néhány felismerésem és ezek a tapasztalatok hasznosak lehetnek azoknak, akik észak-amerikai vállalati kultúrában szeretnének boldogulni, vagy csak érdeklődnek a téma iránt. Néhány helyen felületes leszek az aláírt NDA (titoktartási nyilatkozat) miatt.

Július végén jöttünk vissza a közel 3 hetes szabadságról, amit Mo-on töltöttünk. Mielőtt elmentünk 1,5 hetet helyettesítettem egy IT Projekt Menedzsert.

Mindketten biztosítási termékfejlesztési projektet viszünk, pár alap dolog eltér, pl különbözőek a termékek, így a fő rendszerek mások, de a rendszerek fele azért megegyezik. Hatékony páros vagyunk, nem kell sokat magyarázni egymásnak, kb ugyanazok a problémák és kihívásokat, én ráadásul kb 2 hónap előnyben vagyok, úgyhogy még olyan információkkal is tudok segíteni, amit én már megküzdöttem, de ő még nem.

De a hölgy is sokat tud segíteni, mert 3-4 éve IT PM, előtte tesztelési menedzser volt, kb 20 éve dolgozik különböző pozíciókban a cégnél, érdemes rá hallgatni.

A szabadságom előtti hetekben tehát azt vállaltam, hogy heti kb 1,5 napot tudok az ő cuccaival foglalkozni, de még így is megoldottam néhány idő-kritikus dolgot a projektjében, melyek főleg tervezéssel kapcsolatos feladatok voltak. Szerencsére nagyon célzott mandátumom volt, úgyhogy a projekt részleteiben nem mélyedtem el.

Mindkét projektért ugyanaz a Delivery Director felel, aki május óta folyamatosan el van ájulva, hogy mennyire jó páros vagyunk, milyen jó csapatmunkát csinálunk. Ez igaz is, sokat egyeztetünk, egészen jól sikerül koordinálni a közös emberek időbeosztását, ami mindig kritius pont. Ha én vagy ő ezerrel mennénk előre és nem érdekelne, hogy mi van a másik projekttel, akkor lehetnénk bármilyen stréberek, nem örülnének csak az egyik projekt sikerének. De nálunk nincs hangos konfliktus, teszünk egymásnak gesztusokat, törekszünk szinergiákat találni a két projektben (bár ez egyenlőre ez azt jelenti, hogy hogy én dolgozok többet, mert önkéntesen és később kényszerűen átvettem feladatokat) és ez nagyon tetszik a vezetőknek, aminek hangosan örülnek.

Július elejétől ez a PM helyettesített engem majdnem 3 hétig, amíg Mo-on voltunk. Szerencsére jó állapotban volt a projektem és úgy is maradt a szabadság végére is. A helyettesem eléggé benne van a saját projektjének sűrűjében, ezért heti 1 napban annyit tett, hogy monitorozta a folyamatban lévő dolgokat, a projekt tagok érezték, hogy a macska nem alszik és ez segített is, mert nem volt hatalmas szívás mikor visszajöttem.

Én naív azt gondoltam, hogy ez a jó hullám kitart majd szeptemberig, amikor is zárjuk a projetet, de a szabi után 1 héttel megjelentek kisebb törésvonalak, amikkel gyorsan elkezdtem foglalkozni és nagyon elment velük az idő. A részletekbe nem megyek bele, de nem is ez a fontos. Annyi a lényeg, hogy a tűzoltás/recovery elvitt egy teljes hetet.

Eddig nem mondtam, de volt egy közepesen komoly változás a munkahelyi életemben. Az Assistant Vice President aki vitte a biztosítási területet átvett egy másik portfoliót és az új AVP az érkezését követően meghívott a csapatába, ami a biztosítási és marketing portfolióval kapcsolatos IT projeketeket jelenti.

Ez eddig nem jelent sok változást, mert ugyanazt a biztosítási projetktet viszem mint eddig, de a horizontális IT PM csapatból átültem ebbe a vertikális csapatba, aki ezt a biztosítási portfoliót viszi.

Mi az a horizontális csapat? Olyan társaság, akit igény alapon osztanak szét a különböző projektek között. Elvileg eddig lehetett volna projektem a befektetési területről, de nem volt, mert már 1,5 éve biztosításokon dolgozom.

Mi a vertikális csapat? Az a banda, aki mindig csak biztosítással foglalkozik, ők oldják meg a portfólió nagyobb részét, de időnként behívnak emberek a horizontális csapatból, hogy segítsenek. Ezek többnyire több hónapos, akár 1 éves projektek is lehetnek.

Nos tehát azzal, hogy hivatalosan is bizotsításos IT PM lettem, most annyi történt, hogy a jövőben csak bizotosítási projekteken fogok dolgozni. (a köv változásig persze)

Ez a változás több ok miatt történt, az egyik, hogy jól menedzseltem a tavalyi biztosítási projektemet, aztán ezt a jelenlegi termékfejlesztési projektet is, amiről beszéltem eddig. Aztán ott volt a jó csapatmunka és kaptam visszajelzéseket, hogy jól lavírozok a részletek és a nagy kép között, ami azért nem lep meg, mert Mo-on az AEGON Magyarországnál adminisztrációs és IT igazgatóként ennél komolyabb dolgokat is megoldottam.

De örülök, hogy ezt ők is látják, sőt kaptam olyan portfoliós egyeztetési/monitoring feladatokat is, amelyeken keresztül nagyon sok vezetővel kerülök kapcsolatba. Az AVP szerint ez a belépő lehet egy komolyabb munkakörbe (delivery vagy program manager), magyarul próbaidőn vagyok előre nem meghatározott ideig.

Több pénz? Ne viccelj? Több feladat? Naná! De nem bánom, mert most a karrierembe fektetek be.

A nehézséget az okozza, hogy az IT PM akit helyettesítettem váratlanul eltűnt, előre láthatólag több hétre. Egy közeli családtagja van életveszélyes helyzetben, úgyhogy először csak kimaradt naponta pár órára, amikor járták az orvosokat, aztán az előző hét elején teljesen eltűnt.

Értem én, hogy HELYZET van, de az egy tanulmányba illik, hogyan varrták a nyakamba a másik projekttel kapcsolatos feladatokat (is). Először csak beszélgettünk a Delivery Directorral, hogy én mit csinálnék ebben a helyzetben, mik az azonnali tűzoltási lépések, aztán a radarjaim befogták, hogy igazából azt akarják, hogy vegyem át a feladatokat legalább 1 hétre, mert akit kinéztek segítségnek csak a köv. hét elején jön vissza szabadságról.

Úgyhogy csökkentenem kellett a figyelmem a saját dolgaim felett, a korábban említett portfóliós munkára sem jutott elég időm, pedig ott is vannak kemény határidők és végül 1.5 napot helyettesítettem is a távol lévő kollegát.

Tanulságokat ígértem, nos itt vannak:

  • A legtöbb angolszász ember nem mondja a szemedbe, hogy mit akar. Célozgat, feltételes módban beszéltek és mégis jó ha rájössz, hogy nemet nem mondhatsz. Az én Delivery-m tipikusan így viselkedik.
  • Rohadt nagy szerencsém van, hogy olvastam a jelekből és azonnal léptem. Szerdán kiderült, hogy nem átmeneti távollétről van szó, csütörtökön dobtam a projektem, pingeltem aki ekérhető volt a másik projekt csapatból, hogy mi a helyzet, kell-e segítség valamiben és péntekre már képben voltam. Jól tettem, mert a pénteki státuszt már nekem kellett csinálnom, attól függetlenül, hogy kedden még arról volt szó, hogy nem is kell majd…
  • Egy szuper állapotban lévő projektnél jobb két közepes állapotban lévő. A labdát mozgásban kell tartani bármi áron, mert a szponzornak nem lehet mondani, hogy bocs vis-maior van.
  • A csapat munka ezerrel fontosabb, mint Mo-on. Ha látják a csapat munkát, még ha az valami tök természetes és logikus dolog, akkor azt frankón szóvá teszik. De legalább van pozitív visszajelzés.
  • Minden munka ugyan olyan a világ bármelyik pontján. Ha szívás van, akkor gatyát felkötni.

Év végül a egy kis humor a PM-ek életéről.

Two IT PMs bump each other on the floor:

  • Hi, how are you?
  • I don’t know, didn’t read my e-mails in the last 5 minutes.

Hát így érzem most magam.

Milyen PM-nek lenni egy nagy kanadai biztosítónál?

Ez lesz az a bejegyzés amikor leírom, hogy annál a cégnél hogyan működik a projekt szervezet, ahol PM-ként dolgozom. Tudom, hogy van néhány olvasó, többnyire volt kollega az AEGON-tól, akiket érdekel ez a téma.

Aki követi a blogot az tudja, hogy március elejétől dolgozom új munkáltatómnál IT területen, Senior IT Projekt menedzserként. (Lassan már két hónapja… de rohan az idő)

Jelenleg egy projektem van, ami egy több éve folyó fejlesztési csomag folytatása. A büdzsé 850-900e CAD, ami kb 1100 fejlesztési napot jelent. A projekt menedzserek általában több projektet visznek, de ez a projekt elég bonyult, több alprojektje van, úgyhogy egyedül bírkózom vele, cserébe nem kell másik projektet vezetnem.

A projekten belül többféle egyéni életbiztosítási rendszert fejlesztünk, ahol a cégünk a több százezer szerződést tartja nyilván. Van olyan rendszer ami 30 éve fut, van ami kevesebb mint 10 éve.

A legnagyobb nehézség, hogy a fő rendszerekhez rengeteg kisebb rendszer kapcsolódik, ahol pl a banki feldolgozás, a kárügyintézés, a csekk kezelés, online ügyfélszolgálat, ügynök portál, stb kapcsolódik.

Ezeket a kapcsolódásokat fel kell tárni, az adott rendszer szakértőjét, fejlesztőjét, üzleti gazdáját be kell vonni a projektbe, így a végén a projekt csapatom kb 20 ember lesz és ezen felül legalább 50 érintett, akit képben kell tartani, meg kell hallgatni az igényeiket pl az ütemezést illetően.

De ne rohanjunk ennyire előre. Hogy indul a projekt és hogy néz ki a projekt szervezet?

A büdzsé gazdája az üzleti és operációs területeket támogató szervezet. Őket business-nek hívjuk, de ez félrevezető, mert valójában nem igazán üzleti területről van szó. Nem ők adják el a termékeket, hanem ők azok a rendszert használó ténylegesen üzleti terület igényeit értik. Ezen a területen van néhány szakértő, akik a folyamatokat és a rendszereket értik.

A terület fejlesztési listája a Háború és Békét idézi, ezeket a fejlesztési ötleteket folyamatosan priorizálják a hatás alapján, majd ha zöld utat adnak valaminek, akkor a területen dolgozó Business Projekt Menedzsernek (BPM) adják az ügyet, aki a követelmények összegyűjtéséért felel (high-level requirements), esetleg csinál egy business case-t, és bevonja az IT területet, hogy ezt szeretnénk csinálni, mondjátok meg, hogy ez mennyi idő és mennyi pénz.

Itt jövök én képbe. IT projekt menedzserként én vezetem az IT terület tevékenységét és a megadott info alapján összeszedem, hogy milyen emberekre van szükségem, a resource managerrel megtárgyalom, hogy ki az elérhető, kit javasolnak. Összeáll egy kezdeti projekt csapat, főleg Business System Analyst (BSA), Lead-design, Lead-tester és esetenként egy Architect van benne. A BSA-vel együtt szerveztünk néhány requirements elicitation sessiont, ami egy facilitált megbeszélés az üzleti követelmények összegyűjtése érdekében, melyet a BSA dokumentál, majd jön az erőforrás becslés és az ütemezés készítés. Az én dolgom, hogy ez a tevékenység ne folyjon szét, a megfelelő kérdések elhangozzanak, a dokumentáció is meglegyen. Pl ha valamire azt mondják, hogy ez 50 nap, akkor feltegyem a kérdéseket, hogy miért ennyi, majd a válasznak megfelelően pl megfelelőn lebontsuk a tervet.

Az ütemterv még trükkösebb, mert itt a csapatommal, az üzleti PM-el és a resource managerekkel is tárgyalok egyszerre. Egy példa, hogy érhető legyen: jelenleg 8 hónap van év végéig, amiből a nyár és az év vége miatt kb nettó 6 hónap marad, az erőforrás igény 300 nap, hány ember kell milyen képességekkel, hogy november 30-ig meglegyen az implementáció. Mondjuk a fejlesztés 60 nap, akkor egy ember csinálja, vagy 2 vagy 3, hogy elérjük a célt és van-e annyi elérhető ember? Elmondom az igényem, a resource manager csóválja a fejét, visszamegyek a business PM-hez, ő is csóválja a fejét, ezért bevonom a Delivery Directort, aki hat a resource managerre, majd összerakják, hogy a portfóliót hogyan rendezik át a prioritások mentén.

Ebből aztán lehetnek érdekes dolgok, így alakul ki pl, hogy a BSA-m Montreálban van, az egyik fejlesztőm tőlem 20 méterre dolgozik, a másik állandó home office-ban van Ottawában, a Test Lead pedig Manilában van, aki a kezdés után 2 héttel bejelenti, hogy várhatóan júniusban leveszik a projektről, de a tervezést még megcsinálja, utána viszont kell egy új ember. Ezt az állandó változást attól függően szívod meg, vagy nem, hogy mennyire kulcs a projekted, mennyire kritikus, mennyire kockázatos, stb.

Vissza az erőforrás becsléshez és menetrendhez. Ha azzal minden ok és az üzlet is leokézta, akkor elindul a fejlesztés, amikor az már megy, akkor Design dokumentációt, fejlesztési tervet, tesztelési tervet készítünk, felkészítjük a teszt környzetet, kitaláljuk, hogy lesz-e automatizált teszt, vagy manuális teszt lesz, lesz-e batch futás, screen test, smoke test, integrációs teszt. Ez mind a kockázattól, az adott rendszertől és az adottságoktól függ. Pl van amihez van teljes integrációs környezet, van ami csak egy egyszerű interface és elég azt ellenőrizni, hogy az adat átmegy-e A-ból B-be. A tesztelés elején elindul az implementáció tervezése, majd az egész végén az implementáció, garanciális időszak, projekt zárás, a csapat feloszlatása.

Sajnos a cégünk meglehetősen lineárisan fejleszt, pedig egyre több területen már van agilis módszertan. Ez azt jelenti, hogy egy fejlesztési csomagon elvagyunk 3-5 hónapot, addig a megrendelő nem lát semmit, az üzlet pedig folyamatosan változik. Ezért én jobban szeretem az agilis fejlesztést, pl a Safe Agile-t, de ahol ennyi kapcsolódó rendszer van, ott érhető, hogy miért Waterfall módszertant használnak. A komplexitás egyszerűen túl magas ahhoz, hogy az agilis fejlesztési módszertan használható legyen.

A nehézséget az is növeli, hogy az egyik alprojektben már tesztelünk, közben a másikban most indulunk, a harmadikban követelmény írás van, a negyedikben vakarom a fejemet, hogy miért akarják az egyik legfontosabb emberemet átvinni másik projektre. Sok embert, igényt, és korlátozó tényezőt kell fejben tartanom, és zsonglőrködök, hogy haladjon minden, ne lépjük át a büdzsét, a határidőket tartsuk.

Gyártom a dokumentációt, a projekt tagot engem keresnek a változási igényeikkel, pl erről a modulról azt mondtuk, hogy nem érintjük, de most mégis úgy tűnik, hogy kell, mehet-e? Ilyenkor bevonom az összes érintettet, megbeszéljük, hogy mennyivel nő a kockázat ha csináljuk, vagy ha nem csináljuk, büdzsé, menetrend változik-e. A válaszoktól függően csinálunk egy dokumentált Change Request-et, vagy csak készítünk egy nagyon alap dokumentációt és én PM-ként jóváhagyom a Scope kismértékű változtatását.

A projekt menedzsment technikáról kb ennyit, most arról pár szó, hogyan telik a hetem:

Mostanában hetente 2 napot vagyok az irodában és 3 napot dolgozom otthonról. Ha az irodában vagyok, akkor a helyi kollegákkal szervezek találkozót, próbálom a kapcsolatokat építeni, minél több embert megismerni az IT-ről. Ha otthon vagyok, akkor a nap felében általában konferencia hívásaim vannak a projekt tagokkal, van amelyik fél órás, van ami több.

A fennmaradó időben tervezek, dokumentálok, büdzsét készítek, jelentést írok, válaszolok a projekt tagok kérdéseire, összekötöm őket, megbeszéléseket szervezek és néha arra is jut időm, hogy a kötelező onboarding trainingeket csináljam.

Azt nagyon szeretem, hogy annyit vagyok bent az irodában amennyit szükségesnek tartok, senki sem nézi, hogy mennyit dolgozom naponta. Azt mondják, hogy az a lényeg, hogy a projekt menjen és úgy is kiderül, ha valaki nem dolgozza le az idejét. Mivel én új vagyok, ezért az a jellemző, hogy 1-1,5 órával többet dolgozom, mintha bent lennék az irodába, mert nem kell 3 órát vezetnem.

Augusztustól változik majd a helyzet, mert akkor a tervek szerint Kitchener-Waterloo-ba költözünk, azaz max fél órára leszek majd az irodától. Azt tudom, hogy ha karriert szeretnék építeni, akkor többet kell ott lennem és minél több embert kell megismernem.

Valamikor a jövőben írok majd az IT szervezetről, de ehhez még több tapasztalatra van szükségem.

Milyen az új munkahely?

Kerek egy hónapja kezdtem új munkahelyemen, ami egy nagy kanadai biztosító. (Hogy elszaladt ez az egy hónap…) Lássuk az első benyomásokat az új “életemmel” kapcsolatban.

Munkám miatt Waterlooba ingázom, ami a Kitchener-Waterloo-Cambridge régió része és kb 500.000 ember lakja. Torontóhoz képest egészen kisvárosias hangulata van, de nem egy elmaradott falu. Ha Torontó Budapest lenne, akkor a KW régió kb Debrecennek felelne meg.

A háztól házig távolság 110 km. Ez okozott nem kis fejvakarást, mert nagyon gondolkodtam rajta, hogy elvállalhatom-e ezt a munkát a távolság miatt. De a toronto-i munkahelyemen a klíma nagyon “toxic” volt, meg szívesen dolgoztam volna ismét egy biztosítónak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hajrá.

Egy hónapja tehát egy átlagos hétköznapon 5:45-kor kelek és 6:15-kor már az autóban ülök. Reggel a család még alszik, én mindent előkészítek előző este, hogy ne zörögjek. Reggelizni az autóban vagy a munkahelyen is lehet.

Az odaút a korai indulás és az irány miatt 1:15 perc, tehát 7:30-ra már ott is vagyok Waterlooban. Pár km-től eltekintve végig a 401-es autópályán megyek, ami egy forgalmas katyvasz, úgyhogy nincs időm bambulni. Többnyire BBC és projekt menedzsment podcast-eket hallgatok, ezt a szokásom még Mo-on vettem fel, amikor az angol tudásom kezdtem csiszolni pontosan 4 éve.

A senioritás alapján egy olyan parkolóban kaptam helyet, ami 12 perc sétára van a munkahelytől. Összesen 3 parkoló van, a 2. szintre állítólag néhány hónap után be lehet kerülni, ez félúton van a mostani parkolóhoz képest, de a fedett parkolóházhoz állítólag 4 év kell vagy Vice President beosztás. Egyikre sincs reális elérhetőségben egyelőre. 😛

Ez a 12 perc séta nem annyira vidám a -5 fokba, viszont legalább mozgok egy kicsit a hosszú ülés után. Van rendszeres shuttle járat is, nehogy gyalogolni kelljen, de én eddig kétszer ültem fel a buszra. Jobb szeretem kiszellőztetni a fejem.

Reggel 8 óra körül látok neki a munkának. A munkanapom úgy néz ki, hogy az időm 70-80%-ában konferencia hívást vezetek vagy csak behallgatok, hogy minden olajozottan megy-e. Az egyik alprojektben most jön a tesztelési rész, ezért folyamatosan mennek teszt előkészítő megbeszélések, mint pl teszt eset megbeszélés, tesztelési terv készítés, kockázat értékelés, vagy csak sima státusz megbeszélés.

Írtam már korábban, hogy a projekt csapatom főleg indiai és montreal-i kollegákból áll, azaz sosincs szükségem tárgyalóra. Adobe konferencia platformot használunk, a képernyőt megosztjuk és úgy magyarázunk egymásnak. Mivel kb 20 emberrel dolgozom a projekten, ezért beletelt egy időbe, mire felismertem, hogy éppen ki beszél.

Egy átlagos héten van néhány belsős megbeszélésem, de ez kb 2 óra hetente, amikor státuszolok a Delivery Directorral, beszélek a főnökömmel, vagy oktatáson veszek részt.

Rendszerint 4:15 óra körül állok fel az asztalomtól és ekkor jön a szívás, mert sétával és forgalommal együtt 6:30-ra vagyok otthon. A vezetés hazafelé nagyon hosszú, szinte sosem kevesebb, mint 2 óra. A 110 km-ből 80-at 1 óra teszek meg, a maradék 30-at, szintén 1 óra alatt. A 401-es egész nap forgalmas, de este a legrosszabb.

Mostanra kialakult, hogy hétfőn-kedden bemegyek az irodába, szerdán otthon maradok, csütörtök megint iroda és péntek megint otthon. Így ki lehet bírni a 3 nap utazást.

Hivatalosan április 2-től csak én vagyok az egyetlen PM a projektemen, a két másik PM átadta a két párhuzamos alprojektet nekem, ők már máson dolgoznak. Nagyon jó néven vették, hogy a kitűzött átadási határidőt tartottuk, az ő visszajelzéseik a munkámmal kapcsolatban pozitívak.

Ezen a héten csütörtökön megvolt az első 1on1 beszélgetésem a főnökkömel, aki a Practice Director. Ő egy kedves negyvenes hölgy és az ő feladata, hogy legyen egy “otthonom”, betartsam a PM módszertani szabályokat (dokumentáció, stb), legyen egy PM csapat akik támogatják egymást és legyen egy munkahelyem minden műszaki feltétellel.

Nagyon üdítő a hozzáállása, olyanokat mondott nekem, hogy jól haladok, ne stresszeljem magam, egyek-igyak eleget, álljak fel az asztalomtól és ha úgy érzem, hogy túl sok a munka, akkor szóljak, mert tud mellém tenni egy másik PM-et segítségül. Mondtam neki, hogy “Ok anyu, ne aggódj!” :-]

Azt is mondta, hogy annyit vagyok otthon amennyit akarok, ha rendszeresen 3 napot akarok nyomni otthonról, akkor neki az is jó, mert felnőtt emberek vagyunk (és hozzáteszem 2 nap után látják, ha valaki lóg, mert a cég mérete ellenére nagyon mennek a hírek).

Egyelőre tartom magam a 3+2 naphoz, de ha valami közbejön, akkor inkább itthon maradok. Az elmúlt 1 hónap alatt Márk is volt beteg, aztán én is voltam beteg (Márktól kaptam), de otthonról tudtam dolgozni. Az a főnököm véleménye, hogy ha nem kell vezetnem és otthonról dolgozom, akkor az jó a cégnek, mert többet tudok dolgozni és/vagy többet tudok a családommal lenni, azaz win-win.

Magyarországon vezetőként nem volt tapasztalatom a home office-szal, mert a menedzserem ebben a kérdésben nem volt támogató és egyébként is vezetőként elérhetőnek kellett lennem. Most viszont azon a napon, amikor otthonról dolgozom nem is érzem, hogy valójában dolgozok, mert alig van stressz.

Legközelebb majd írok valamit arról, hogy új munkahelyemen hogy néz ki a projekt menedzsment, milyen a módszertan, a szervezet felépítése, mert tudom, hogy a blogot néhány régi kollega is olvassa és őket érdekli ez az “unalmas” info.

Munkahely váltás

Pár napja volt 8. hónapja, hogy az első kanadai munkahelyemen elkezdtem dolgozni, mint Senior Project Manager. Amikor munkát kerestem, akkor pont ilyen munkakört képzeltem el magamnak, szívesen dolgoztam volna egy IT cégnek, amelyik szoftver fejlesztéssel foglalkozik. Több okból is. Egyfelől azért, mert ez egy felfele ívelő szakma jó lehetőségekkel, másfelől meg azért, mert ezen a területen hiányosnak éreztem a tudásom. (Anno Operációs és IT igazgatóként nagyon jó lett volna, ha látok egy-két szoftver fejlesztő céget belülről és nem csak a vevő oldallal vagyok tisztában.)

Mielőtt Kanadába költöztünk volna még Magyarországon megszereztem a PMI-PMP és PMI-ACP project manager képzettségeket, plusz szerencsém is volt. 2017. június 6-án szálltunk le és 2017. július 4-én kezdtem el dolgozni.

Hogy miért váltottam mindössze 8 hónap után munkahelyet?

Kezdetben főleg az nem tetszett, hogy most már ex-munkáltatómnál nagy a fluktuáció. (Ha jól számoltam tavaly kb 20-30% lehetett.)

Ennek összetettek az okai, mert azon kívül, hogy nem igen érződik, hogy a vállalat tényleg és nem csak szavakban foglalkozik a munkavállalók jólétével (well-being), nem lehet mindent erre fogni. Torontóban jelenleg jól pörög a munkaerő piac és itt eléggé jellemző, hogy az emberek könnyebben váltanak munkahelyet, lakást vagy bármit vélt vagy valós előnyökért. Ez lehet több pénz, rugalmasabb munkafeltételek, karrier lehetőség. Ez pedig az IT szakmában különösen így van a világ ezen részén is.

Aztán ahogy egyre tapasztaltabb lettem, egyre jobban zavart, hogy nagyon nehéz jól menedzselni a projekteket. Pl jó pár munkatársam figyelmen kívül hagyott minden online megkeresést és oda kell állni az asztalukhoz ha választ vártam egy kérdésemre, már ha éppen bent voltak, hogy válaszoljanak. Többször mondtam a főnökömnek, hogy nem projekt menedzser vagyok, hanem fejvadász, akinek ki kell nyomoznia, hogy hol van a keresett személy.

Aztán azt sem szerettem, hogy nehéz kellő figyelmet és támogatottságot szerezni a projekteknek, mert jelentős a munkaerő hiány cégen belül. Egy példa: az egyik legfontosabb csapatban 4 fejlesztő dolgozott, amikor jöttem, aztán fokozatosan eltűntek az emberek és hónapokig csak a Team Captain volt az egyetlen fejlesztő. Közben folyamatosan jött a nyomás az ügyfelek részéről és nem volt koordinált menedzsment reakció/kommunikáció, hogy ezzel a kérdéssel mi fog történni. Korábbi munkahelyemen az AEGON-nál megszoktam, hogy ha valamivel gond van, akkor arról nyíltan beszélünk, tervet készítünk rá, hogyan oldjuk meg és a vezetők (köztük én is) kommunikálják a tervet.

Ezen kívül volt még néhány dolog, de ezeket inkább nem egy blogban részletezem.

Hogy ne csak a rossz dolgokról legyen szó, nagyon élveztem a munkám szakmai részét, jó elérni a kívánt hatást/eredményt úgy, hogy idegen nyelven kommunikálok. Ezen kívül sok emberrel jó kapcsolatba kerültem, ahogy munka közben megismertek és elkezdtek értékelni.

Azt szerettem a legjobban, hogy volt munkahelyem a SAFe Agile módszer szerint fejleszt. Erről vettem egy könyvet is, amit majdnem el is olvastam és jó látni, hogy az agilis szoftver fejlesztés hogy működik enterprise méretben. Ha csak a könyvet olvastam el a gyakorlat nélkül, akkor semmit sem értettem volna belőle, de látva mellette a gyakorlatot ez nagyon jó tanfolyam volt.

Azt is láttam, hogyan nem szabad a hierarchikus szervezetet működtetni agilis környezetben. (Annak ellenére, hogy az agilis módszertan nagyon propagálja az önszervezedő szervezetet és ez egy szoftver fejlesztésnél elvileg jól működik, de egy vállalat ennél szervezetebben kell, hogy a problémákat megoldja, mert pont ez az egyik oka a fluktuációnak.)

Február 20-án mondtam fel, a felmondási időm március 5-én járt le és ma már az új munkahelyemre mentem dolgozni. Egyelőre nem lenne szerencsés az új cég nevét kiírnom egy blogba, de egy nagy pénzügyi szolgáltatóról van szó, ahol Senior IT PM leszek. Pénzben csak mérsékelt előre lépés lesz, de remélem lehetőségekben annál jelentősebb.

Lelkes vagyok és az új helyemen szeretném megmutatni azt, hogy mit érek és szeretném újraépíteni a karrierrem. Egyelőre úgy érzem, hogy még van mit gyúrnom magamon, mert bár SOKKAL hatékonyabban kommunikálok angolul, mint amikor elkezdtem dolgozni, de még nem vagyok azon a kommunikációs szinten, amit Magyarországon természetesnek vettem. Ebben kell még fejlődnöm.

Az új munkahelyemen érett és komoly PM módszertan és PM szervezet van, ennek a működésére kíváncsi vagyok. Éppen most beszéltem az egyik volt magyar kollegámmal és ő mondta, hogy bár sok a projekt a szervezetnél, de nincs kultúrája a projekteknek, külsős emberek (tanácsadók) vezetik a kulcs projekteket  és nem hozzák a projektek azt az eredményt, amit kellene. Kíváncsi vagyok, hogy ezt egy sikeres észak-amerikai pénzügyi szolgáltatónál hogy csinálják.

Remélem az új munkahelyemen jobban fogom magam érezni, szeretnék pár évet egy helyben tölteni és nem mindig újrakezdeni az ismerkedést az emberekkel és a folyamatokkal.

Egyelőre ennyi, more to come later.

Hétköznapi gondolatok

Valamikor a múlt héten beszéltem egy volt kollegámmal, akivel már hónapok óta nem beszéltem. Nekem hiányérzetem volt, hogy nem voltunk kapcsolatban hónapokig, de ő  azt mondta nekem, hogy olyan, mintha mostanában többször beszéltünk volna, mert a blog miatt nem vesztette el a kapcsolatot velem.

Beszélgettünk egy kicsit az aktuális dolgokról és meglepődött azon, hogy néhány tekintetben milyen kritikus vagyok az életünkkel kapcsolatban, mert állítólag ez nem jött át a blogon.

Elgondolkodtam azon amit mondott és azon, hogy szándékosan festek-e pozitívabb képet a kanadai életünkről, mint amilyen az a hétköznapokban. Arra jöttem rá, hogy egészen biztosan nincs benne szándékosság, mert nem akarok színesebb képet festeni a valóságnál.

Egyszerűen arról van szó, hogy amúgy sem szeretek/akarok panaszkodni és inkább az életünk jó részét szeretném újra élni azzal, hogy a kellemes emlékeket írom le.

Nos itt van néhány aktuális munkahelyi gondolat a nehézségekkel együtt, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a tájékoztatás.

4 hónapja dolgozom senior projekt menedzserként egy vagyonkezelési piacra fejlesztő szoftver cégnek és éppen mostanában voltam kiakadva, hogy egy csomó kisebb ügyet kell terelgetnem és nincs egy rendes projektem, ahol  a scope nem 4 sor és az aktuális projekt büdzsém nem néhány 10.000 dollár, hanem legalább 100.000.

Nos aki megrendel ilyen ügyeket, annak szembe is jön a vonat, mert múlt héten kaptam az infót, hogy ha elindul az idei legnagyobb szponzorációs projekt, akkor annak én leszek a kapitánya. Az is elhangzott, hogy tessék, itt vannak az infok és máris lehet a szerződés mintákat készíteni van rá 1 napod. ( És igen, megcsináltam. Nem magyarul, hanem angolul. Úgy, hogy előtte kb semmit sem tudtam erről az ügyről, de szerencsére minőségi volt a támogató dokumentáció.)

A szponzoráció nálunk azt jelenti, hogy néhány ügyfél, tipikusan 2-4 összeállnak és egy új funkció fejlesztését ők fizetik ki, miközben a büdzsé egy részét a cégünk állja. A szponzor nyer az ügyön, mert van beleszólása a fejlesztésbe, a cégünk nyer az ügyön, mert a szponzorpénz támogatja a cash-flowt és a fejlesztés az összes többi ügyfélnek is hasznos, azaz növeli a termékünk piaci értékét. A kezdés még bizonytalan, mert annyi pénzről beszélünk, hogy a leendő szponzorok nagyon alaposan meggondolják, hogy vállalják-e a dolgot.

Emellett az ígéretes szponzoráció mellett azonban van 2 kezdeti fázisban lévő projekt kezdeményem, ahol vért izzadok, hogy egyről a kettőre jussunk, ,de hónapok óta nem tudunk eljutni oda, hogy egy ajánlatot adjunk az ügyfél kérésére, mert a termékesek részéről megy a nagy agyalás, az egyik discovery session-t tartjuk a másik után anélkül, hogy valami konkrétumot mondanánk az ügyfél számára.

Valójában arról van szó, hogy néhány nagy döntést kellene meghozni a megfelelő embereknek, lecserélni néhány szakállas modult és kiválasztani egy új technológiai irányt, odarakni rá az embereket, de ezt a döntést senki sem akarja meghozni.

A vezetői eszkalációknak semmi értelme sem volt és én meg ott állok halál frusztráltan, hogy tessék szeretném hozni a bevételt a cégnek, de állandóan akadályokba ütközök.

Már éppen eljutottam oda, hogy nincs is kedvem bemenni, amikor ma az egyik kisebb ügyemre ma 10 órakor rábólintott az ügyfelem és már rohantam is menetrendet, scope-ot tervezni az érintett vezetővel és délutánra megírtam a szerződést és mielőtt eljöttem átküldtem a fő-főnöknek jóváhagyásra. Közben 5 másik üggyel is foglalkoztam, voltam megbeszélésen, úgyhogy a normál munkaidőmhöz képest jócskán később végeztem.

Igaz, hogy ez a mai kis projekt sem nagy kihívás, de legalább 2 hét alatt lezavarjuk az ügyet, az ügyfél elégedett, cseng a pénztárgép és van egy kis elégedettség érzésem a két Discovery session között.

Erre a katyvaszra jön rá az, hogy reggel f7-kor kelek tök sötétben és f8-kor még alig van világos, két napja esik az eső és tegnap 1 órát álltam a Dundas megállóban (a metróban), mert mindössze 15 percig állt a metró, de amikor helyreállt a szolgáltatás, akkor egymás után mentek el előttem a tömött szerelvények amikre nem fértem fel. Ez a mindössze 15 perc kimaradás felborította 100.000 ember életét akik hozzám hasonlóan 10-20 vonatot néztek végig, ahogy a szerelvény kinyitja az ajtaját, majd nem száll ki senki és nem is száll be senki, mert a kapaszkodókról is emberek lógtak.

De legalább megfigyelhettem a metró állatvilágát és észrevettem, hogy a sínek között kicsi egerek rohangálnak, amik befutnak a sínek alá, amikor jön egy szerelvény. Nem viccelek, szerintem kb 4-5 egyedet számoltam meg egy 10 méteres szakaszon. Ennyi ember beejti a kajáját a sínek közé? Sovány, pici egerek voltak, úgyhogy nem lehetet nekik olyan jó…

Anya üzenem, hogy nem vagyok depis, nem vettem füvet sem, nem fojtottam sörbe a bánatom, mert én az edzéssel lazítok és már túl vagyok az esti TRX körömön.

Krisztián! Remélem te is elégedett vagy ezzel az életszagú beszámolóval. 😀

 

 

 

 

Gondolat szilánkok

JK

Márk ma reggel megkérdezte tőlem, hogy ma kell-e JK-be menni. Megmutattam neki a naptáron, hogy ma PA day van, azaz a tanárok továbbképzésen vannak és ő az édesanyjával, Gáborral és a két gyerkőccel Kristóffal és Zsófival múzeumba mennek. Utána jön a hétvége, és utána pedig a hálaadás miatt hétfőn nem kell menni JK-be.

Arra számítottam, hogy nagyon megörül a hírre, mert általában lebed a föld fölött, amikor Gáborral, Kristóffal és Zsófival találkozhat, a hosszú hétvégéről nem is beszélve.

Ehhez képest azonnal legörbült a szája és azt mondta, hogy “Most nagyon szomorú vagyok”. Megkérdeztem, hogy miért és azt mondta, hogy ő JK-be akar menni, mert nagyon szeret oda járni.

Nem hittem volna, hogy ezt megérem, de fülig ér a szám, hogy jó helyen van Márk. 😀

WOW, OUCH, YUMMY

Mostanában figyeltük meg Timkával, hogy Márk otthon is rendszeresen ezeket az angol szavakat használja a magyar kifejezés helyett:

Wow – Húha

Ouch – Aúú

Yummy – finom

Amikor azon gondolkodtam, hogy milyen jó lesz, ha anyanyelvi szinten tanul meg angolul, akkor nem gondoltam arra ezek helyett a szög egyszerű magyar kifejezések helyett az angol megfelelőt kezdi el használni, ráadásul olyan helyi hangsúlyozással, hogy kiráz tőle a hideg. (Utálom, amikor az észak-amerikaiak váúúú-znak)

Próbáltam neki magyarázni, hogy ezt magyarul hogyan mondjuk, de nem akarom erőltetni, mert abból szerintem ellenállás lehet. Kicsit megijedtem, hogy mikortól akar majd angolul beszélni otthon. Ezt nagyon nem szeretném, de láttam már olyan Márknál fiatalabb és idősebb gyereket is, aki egyszerűen nem akar a saját anyanyelvén megszólalni. No majd meglátjuk…

Munkahelyi ügyek 1.

Amikor júliusban elkezdtem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, akkor rájöttem arra, hogy nekem jobban fekszik, ha valamikor f9 fele érkezem a 9 óra helyett. Megkérdeztem hát a főnököm, hogy kezelhetjük-e rugalmasan a munkaidő kezdését és végét.

Lehangoló választ kaptam: mivel az ügyfeleink 9-től 17 óráig dolgoznak, ezért tőlünk is ezt várja el. No ebből az lett, hogy én továbbra is f9 előtt érkezem és gyakran f6-6 között megyek el, bár mostanában nagyon figyelek rá, hogy legkésőbb f6-kor felálljak a helyemről.

Ehhez képest azt látom, hogy a velem együtt érkezett másik Senior PM ugyanúgy reggel f9 előtt jön és f5 után kicsivel távozik, mert megy a vonata. (elég sokat ingázik, messziről jár) Ezen kívül hetente legalább egy alkalommal otthonról dolgozik.

Nem kérdezte meg, hanem bevezette. A srác egyébként jó fej, jóban vagyunk, nem irigykedem rá, mert én is dönthetnék úgy, hogy követem az ő útját, de ez nálam lelkiismereti kérdés és nem akarok lejjebb adni a színvonalból.

Másfelől látom azt, hogy a munkatársam tiszta ideg, hogy biztosan ideges a főnökünk (Vice President), de egyik sem mondja ki, hogy mit akar, mert errefele nagyon kerülik a nyílt konfliktust. Szerintem a főnökünk azt fogja csinálni, hogy csendben szól a PMO vezetőnek, aki a mi közvetlen menedzserünk és megkéri őt, hogy tegye helyre a munkatársamat. Aminek egyébként az lesz a vége, hogy a munkatársam motivációját jelentősen csökkentik.

Én ezeket a háturólj jövős helyi dolgokat nem annyira értem, miközben meg azt kérik, hogy legyen a legfőbb érték a transzparencia. Hát ez jól hangzik, de a valóságban tenni kéne érte…

Életem legintenzívebb tanulási időszaka

Jelenleg már közel 3 hónapja dolgozom első kanadai munkahelyemen. Az első hónapom végén írtam egy blog bejegyzést arról, hogy milyen nehézségekkel szembesültem az első hónapban és milyen pozitív élmények értek.

Nos lássuk, hogy ennyi idővel a hátam mögött hol vagyok most:

Angol

Az első hónap során leginkább a nyelvi korlátok miatt szenvedtem. Bár állítólag felsőfokon tudok angolul, de ezt az első hetekben nem éreztem. Ültem a megbeszéléseken és kis túlzással csak a kötőszavakat értettem.

A helyzet azóta nagyon sokat javult, mert megtanultam azt a pár száz kifejezést amelyek ezzel a speciális területtel kapcsolatosak (Fintech software/rendszer fejlesztés vagyonkezelők számára) és most már többnyire képben vagyok a szoftver fejlesztés lépéseivel, a céges folyamatokkal és játékosokkal. Ezek az információk mindenképpen kellettek ahhoz, hogy értsem mit kell csinálnom és mit kell kérdeznem munkám során.

Most már úgy látom, hogy elsősorban nem az angol tudás miatt szenvedtem, hanem a speciális szakterületi szókincs hiánya miatt, de szerintem jól vettem ezt az akadályt.

Most már kommunikációs szempontból sokkal magabiztosabb vagyok, jelenleg kb 80%-ban elégedett vagyok azzal, ahogy a munkatársakkal és az ügyfelekkel kommunikálok.

Jelenleg az zavar a legjobban, hogy a pontos kommunikáció mindig nagyon fontos volt nekem, mert vezetőként a kommunikáció volt a legfontosabb eszközöm. Most azonban még nem tudom annyira hajszálpontosan kifejezni magam mint magyarul.

Valószínűleg csak türelmetlen vagyok (mint mindig) és idővel majd ebben is fejlődök. Az biztos, hogy életem legintenzívebb angol nyelvtanfolyamán veszek részt jelenleg. :]

A legparásabb ügy jelenleg a rendszeres telefonos kommunikáció az ügyfelekkel. Van olyan ügyfél akivel hetente tartunk program státuszt, amit én vezetek, a többiekkel időnként Discovery Sessiont tartunk, hogy tisztázzuk a fejlesztéssel kapcsolatos követelményeket. Ezek a megbeszélések felkészülést és koncentrációt igényelnek.

Az egyik ügyfelem Quebec City-ben van, a másik Toronto-ban, de itt viszonylag ritka, hogy személyesen találkoznak egymással a felek. Leginkább GoToMeeting-et használunk és telekonferenciázunk kép nélkül. Így sajnos még nehezebb megérteni mit akar a másik fél és több esély van a félreértésre.

Munka (és) kultúra

A helyi munkahelyi kultúra jelentősen eltér attól, mint amihez hozzászoktam Magyarországon. Jelenleg az a legnehezebb, hogy megtaláljam a kényes egyensúlyt ahol még nem csesztetem az embereket, de mégis haladnak a rám bízott ügyek.

A munkahelyemen, de megkockázato, hogy Kanadában a munkavállalók érzékenyebbek és öntudatosabbak annál, mint amivel korábban találkoztam. Volt már olyan, hogy a főnökömnél jegyezték meg finoman, hogy Ákos túlságosan tolja a biciklit és hagyjon már békén minket. A főnököm erre bólogat, majd amikor elment mindenki, akkor azt mondja, hogy ok minden, mert ez a projet menedzser dolga és ezt várja el tőlem.

Ennek ellenére úgy érzem, hogy ez a munkám egyik legnehezebb része az egyensúly megtalálása és emberenként eltér, hogy kivel milyen stílusban kell(ene) dolgoznom.

Tempó, munka terhelés

A tempó a kezdetek óta nem változott, általában igen intenzív napjaim vannak. Egyszerre 5-8-10 ügyet viszek, és ezek között nagyon sok minden van, ezért nehéz fejben tartanom, hogy mivel hol tartok.

Mindig van pár fejlesztésem, itt projektnek hívják ezeket, mert egyedi, fizetett megrendelésekről beszélünk. Ezek különböző státuszban vannak, pl az egyiknél a követelményeket gyűjtöm össze, a másik éppen erőforrás becslési szakaszban vagyok, a harmadikhoz a szerződést írom (Statement of Work), a negyediken meg már dolgoznak a fejlesztők.

A fejlesztéseken kívül fogalkozom customer support ügyekkel is, patch vagy adatbázis script koordinációval és mindennel ami szembejön. Rendszeresen előfordul, hogy a customer-support nem boldogul valamivel vagy valaminek kihatása van az egyik folyamatban lévő ügyemre, vagy egy hibának nagyobb tétje van és akkor hozzám csapják a feladatot, mert én úgy is kijárom a megoldást.

Annyival vagyok jobb helyzetben, mint az első hónapom után, hogy most már sokkal gyorsabb vagyok mint kezdetben, de még mindig nem láttam minden projekt szakaszt legalább 2x, hogy ne kelljen gondolkodnom a megfelelő process lépésen vagy a Jira/Confluence dokumentáción.

Felelősség, önállóság

Már kezdettől fogva maximális önállóságot várnak el tőlem, ami azt jelenti, hogy döntsél és vállald a felelősséget és szállítsd az eredményt minden nehézség ellenére. Ez az álláspont automatikusan kialakul bármilyen munkahelyen, ahol az erőforrások korlátozottak és nagy a nyomás. Mi a francért küzdene a menedzsered veled együtt, amikor neki is megvan a maga nyűgje. Azért vagy itt kispajtás, hogy nyomd a dolgokat…

Ezzel a megközelítéssel nincs gondom, mert az utóbbi 11-12 évben minimális vezetői felügyelet mellett dolgoztam. Egyedül azzal van a gondom, hogy az erőforrás helyzet legtöbbször nagyon kritikus, ráadásul jelentős a fluktuáció, ezért nehéz sikeresnek lenni. Mostanában gyakran vagyok frusztrált azért, mert falakba ütközöm és nincs elég ember, hogy a fejlesztéseimet normális időkeretben tartsam.

Elismerés

Ebben az ügyben vegyesek az érzéseim. Azt érzem, hogy az eddig teljesítményem alapján egyre jobban bíznak bennem, a legutóbbi (60 napos) visszajelzés alapján elégedett velem a menedzserem és a pórázom érzhetően sokat lazult, mert látja, hogy megyek és csinálom a dolgom.

Van egy jó szokás itt a cégnél, ha valaki valami fontos ügyben jó teljesítményt nyújtott, akkor kap egy 50 dolláros ajándék kártyát ami lényegében egy Visa bankkártya. Én két ilyet kaptam az első két hónapban ami jól esett.

Egyelőre tehát vegyes érzéseim vannak, annak örülök, hogy a nehézségek ellenére is van motivációm és szeretnék bizonyítani. Az is jó, hogy ezt a vezetőm is látja. Az viszont aggaszt, hogy hosszú távon sem számítok arra, hogy a munkám tervezhető lesz és ez a stress szintet növeli.

Update:

Főnököm a napokban elment 2,5 hét szabadságra és az utolsó napján mintegy mellesleg – vacation coverge-nek álcázva – átadott nekem egy 1 éves ügyet, hogy lépjek előre vele. Nincs gondom vele, ha nehéz feladatot kapok, inkább az a gond, hogy ezt nem mellesleg kellene közölni, hanem a megadni a módját, megfelelő, lehetőleg motiváló kommunikációval.

Plusz előző nap kicsit újrarendezte a cégek felosztását és kaptam a meglévő 2 ügyfelem mellé egy harmadikat, akik állítólag nyugisak, úgyhogy ne aggódjak. Ehhez képest tegnap jött az e-mail, hogy az egyik projekjük lezárását el akarják halasztani. Most villámgyorsan át kellene látnom mivel hogy állunk, hogyan lehet halasztani, az mennyi erőforrás nekünk és ez mennyibe for kerülni az ügyfélnek.

Szeretnék kiszámítható tempóban dolgozni és nem kapkodni, de úgy látszik ez nem annyira reális elvárás.

Ilyen volt az első hónapom a munkahelyen

Pontosan egy hónapja álltam munkába ráadásul pénteken volt az első employee check-in beszélgetésem a közvetlen főnökömmel, ezért úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy időszakos egyenleget vonjak.

Aki még nem tudja annak röviden leírom, hogy egy kb 120 főt foglalkoztató Fintech szoftver cégnél dolgozom senior termék menedzserként. A napi feladatom néhány céges kliens kiszolgálása, a fejlesztési és más ügyeik terelgetése.

A projekt menedzsment irodán dolgozom, amit itt kicsit másként hívnak, de lényegében erről van szó. Többen vagyunk projekt menedzserek, mindenkinek megvan a többé-kevésbé fix céges ügyfélköre és az időnként beeső új ügyfél implementációkat és extrákat a vezetők a tapasztalat és a szabad kapacitások alapján osztják szét.

Azt hiszem, hogy jó szakmát választottam magamnak ahhoz, hogy újra tudjam építeni a karrierem itt Toronto-ban. A projekt menedzser, legyen az IT vagy Fintech hátterű szakember keresett madár errefelé, nekem mindössze 3 hetembe telt az első kanadai munkahelyem megtalálása.

Más tekintetben viszont nincs könnyű dolgom, mert ugyanazokkal a nehézségekkel kell itt is megküzdenem, mint bármely magyar munkahelyen. Nem akarok és nem is tudok a munkahelyi ügyes bajos dolgokkal kapcsolatban részletekbe menni, mert komoly titoktartási nyilatkozatot írtam alá, de néhány személyes gondolatot szerintem megoszthatok.

Az első hónapom üvegkemény volt és azt gondolom, hogy egy ideig még így maradnak a dolgaim. Mi ennek az oka?

Mikor idejöttem, akkor azt hittem, hogy tudok olyan szinten angolul, hogy egy munkahelyen elboldoguljak. Ez alapvetően így is volt eddig és a munkatársaim közül többen azt jelezték vissza, hogy jól beszélek,

Amikor azonban 3 olyan szakemberrel ülök egy szobában, akik valójában nem angolul beszélnek, hanem informatikus nyelven, plusz a helyi tapasztalat hiánya miatt nincs egészen pontos képem arról, hogy miről beszélnek, akkor megfordul a fejemben, hogy mikor leszek én ezen a szinten… Bár lehet, hogy ez nem is angol nyelvi, hanem szakmai kérdés…

Az elmúlt hónapban keményen dolgoztam azon, hogy behozzam a lemaradásom. Reggel legalább 30-40 perccel a munkaidő kezdete előtt érkezem és legalább ennyivel később távozom. Ennek az az oka, hogy ekkor van időm konszolidálni a nap közben leírt információkat és azt is érzem, hogy a magyar tempómnál jóval lassabb vagyok, mert többször is el kell olvasnom egy technikai szöveget, hogy teljesen megértsem.

Annyi előnyöm mindenképpen van a kollegáim nagy részéhez képest, hogy én láttam, sőt vezettem működő pénzügyi operációt és az itteni bankok, biztosítók, alapkezelők pont azokkal a kihívásokkal szembesülnek, mint a magyar cégek. Ezek az alábbiak a teljesség igénye nélkül: egyedi könyvelési helyzetek valami rendhagyó gazdasági esemény miatt, adathibák, felügyeleti compliance nyomás és iszonyú fejlesztési tempó.

Azt is érzem, hogy mindössze egy hónap alatt a szókincsem sokat javult és gyorsabban tudom kifejezni a gondolataimat, de röhögök magamon kínomban, amilyen arcokat vág a közvetlen főnököm, amikor megpróbálok valami fontosat elmagyarázni olyan pontossággal, ahogy azt ő igényli. Egyébként az is igaz, hogy ennyi idő alatt összecsiszolódtunk valamennyire, mert úgy látom, hogy türelmesebb lett és már hajlandó velem röhögni ha valami hülyeséget mondok.

A nyelvi akadályon tehát lassan túl vagyok és ebben segít, hogy munktársaim bár nem veszik figyelembe, hogy én alacsonyabb kommunikációs szinten vagyok, de ha valamit nem értek, akkor türelmesen elmagyarázzák a helyzetet. Csak merni kell kérdezni…

A befektetett energia tapasztalatom szerint meg szokott térülni, ezért arra számítok, hogy fél év múlva már csak az akcentusom mutatja majd, hogy én nem itt születtem. Állítólag franciás az akcentusom, már többen megkérdezték tőlem, hogy biligual vagyok-e. Erre azt felelem, hogy persze, de nem francia-angol, hanem magyar-angol. 😀

Amikor még Magyarországon voltunk, akkor sokat gondolkodtam, azon hogy milyen lehet Kanadában dolgozni és hogy miben különbözik egy kanadai munkahely egy magyartól. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy egy kanadai munkahely PONTOSAN ugyan olyan, mint egy magyar. Hogy ez mit jelent?

Az erőforrások itt is szűkösek, a munkáltató figyel, hogy kihasznált legyen az időnk. Gyors a munkatempó, sok a stressz, amit részben az elvárások, más részt a munkatársak okoznak. Itt is vannak páran akik tapasztaltak és proaktívak és öröm velük együtt dolgozni és vam egy csomó olyan ember aki elég lazára veszi a figurát.

Ha velük kell dolgoznom, márpedig ilyan is van elég gyakran, akkor sokat kell az irodában köröznöm, mire mindenkit elérek, kicsikarok belőlük bármi ígéretet vagy határidőt.

A korábbi magyar munkahelyemhez képest annyi jelentős különbséget azért látok, hogy itt a munkatársak csak korlátozottan beszélnek a magánéletükről és egészen ritkán látok olyat, hogy a folyosón az emberek magánügyben beszélgetnek. A közös ebéd jellemző, itt is megvannak a fix ebéd párok, de olyan nem láttam még, hogy gyere, ugorjunk el kávézni együtt a Starbucks-ba munkaidőben.

A munkahelyi körülmények egyébként jók, ami a technikát illeti. Minden tárgyalóban ott van a telekonferencia központ, de az asztalomtól is tudok konferencia hívást hostolni a Quebec-i vagy British Columbiában dolgozó ügyféllel. Az is alap, hogy telekonferencia közben meg tudom osztani a képernyőmet is és fel tudom venni a beszélgetést, hogy visszanézzem ha esetleg valamit nem értettem jól.

Van persze olyan dolog is, amit nem szeretek. Pl fura, hogy a teljes padló fából van, nyikorog a lábunk alatt és reng az emelet, amikor valaki elvágtázik a boxok közötti folyosón. Jelenleg átépítés alatt van az iroda, ezért tárgyalóból kevés van, még a konyhában is megy a megbeszélés amikor alig lehet hallani vmit az ebédelő kollegák miatt és kb 70-80 férfire van 2 db WC fülke, ami jó időzítést kíván az embertől. Éppen a napokban azon gondolkodtam, hogy amikor az előző munkahelyemen költöztünk, akkor kb 100-110 emberre 12 WC-t építettünk a nemek arányát is figyelembe véve. :]

A pozitívumok összefoglalva:

  • kiemelkedően jó technikai körülmények
  • segítőkész közvetlen munkatársak
  • pörgős, gyors munkakörnyezet
  • a fizetésen felül normális juttatások
  • követelő, de egyben türelmes és kiszámítható közvetlen vezető
  • meglepően őszinte és kritikus visszajelzések a szervezeten belül, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy terveztük (ez Kanadában nem általános, sokkal inkább jellemző a kertelés, hogy ne kelljen nemet mondani)

Negatívumok:

  • kevés tárgyaló és egymás hegyén-hátán ülő munkatársak
  • a nem közvetlen munkatársaktól nehéz valódi segítséget kapni
  • nagy stressz nyomás a nemtörődöm munkatársak és a feszített tempó miatt
  • a munkahelyi a kapcsolatok Magyarországhoz képes sokkal felszínesebbek
  • az ingázás sok időt vesz igénybe, de ez nem munkahely függő ha az ember Torontoban dolgozik és a külvárosból jár be a belvárosba dolgozni