Lakásnézés képekben

Pár hétig jártunk Torontot és hol nagyon, hol kevésbé intenzíven nézegettük a potenciális lakásokat és házakat. Miközben jártunk lakásról lakásra, hogy megtaláljuk az igazi otthont, készítettünk néhány fotót is.

Ami számomra a leginkább meglepő Torontoban, az a város felépítése. A legtöbb Európai nagyvárosban találsz egy történelmi központot, egy belvárost, ahol inkább irodák és emeletes lakóházak vannak, és egy jól elkülönült külvárosi részt a város körül, ahova kiköltöznek a zöldbe, kertes házba vágyók.

Hát ez itt teljesen másképp van. Vagyis végülis hasonlóan, csak Toronto-ban szinte minden metrómegálló egy központ magas házakkal és belvárosias jelleggel, de egy utcával beljebb pedig már ott van külváros házakkal és lakóparkokkal.

Mutatom képen:

 

A távoli toronyházaknál van egy metrómegálló (Yonge-Shepherd), aztán ez a park, és a hátunk mögött sorházak (ezeket itt townhouse-nak hívják). Nem kevés, kb 6-8 sorban egymás mellett, közötte zöld, minden lakáshoz tartozik egy kis terasz vagy tetőterasz. És persze föld alatti garázs is, mert ennyi autónak nincs hely a közeli utcán. (Pedig itt nem alap, hogy mindenkinek autója van, sőt).

 

És a következő metrómegállónál újra high rise negyed kezdődik… és így tovább. Na jó, ha a belvárosból indulva vezetsz vagy tömegközelekedsz kb 1 órát, akkor már egyre kevesebb a toronyház, de nem nulla, csak kevesebb.

Nekem nagyon tetszettek a képen is látható (townhouse) lakások, mert újak, szépek, igényesen kialakított konyhájuk és vizesblokkjaik vannak, és a környező parkok is általában rendben voltak.

A hátrányuk ezeknek az apartmanoknak egyértelműen a méret: a nagyobb hálószobába (master bedroom) éppenhogy befér egy ágy, a kisebbikbe már csak egy gyerekméretű; a nappali-étkező-konyha általában együtt volt 20-25nm. Mivel egy townhouse lakás általában 2 emelet, ezért szűk és meredek lépcsők kötik össze a szinteket. Ezek is lakótelepek és egy kicsit jobbak, mint az emeletes házak.

A régebben épült társas házak tágasabbak, és ezekben van normális belmagasság is (a high-rise-ban úgy érzed magad, mint egy cipősdobozban). A régi házakban kevésbé modernek a beépített szekrények, a konyhát vagy felújították, vagy nem, a saját mosogatógép ritkaság-számba megy, és általában közös mosoda van néhány pénzbedobós mosó- és szárítógéppel az alagsorban.

Ez történik, amikor a kiadandó lakásban a gyerek talál egy zongorát:

img_9649-1

Résen kell lenni a hirdetések olvasása közben, mert az ár pontosan tükrözi mi vár rád. Meglepően olcsón hirdettek egy házat, de a fotók nem igazán adták vissza a valós helyzetet, a kiadó ház mögötti telken ugyanis egy komoly építkezés volt kilátásban:

img_9654

Végül néhány gondolat az árakról. A tavaszi drágulás megállt szerencsére, de az árak nem csökkentek a korábbi szintre. Azokon a környékeken ahol mi néztünk jelenleg egy 2 hálószobás townhouse 2100-2300 CAD havonta, egy ikerház általában 2-3 hálóval 2500-2800, a teljes ház 3 hálóval pedig kb 2800-3000 és még több. Az ár nagyon függ a lokációtól, a metro mellett minden pár százzal drágább, további 10-15 perc busz útra pedig már csökkennek az árak.

Az árképzés nagyon vegyes, valahol a bérleti díj mindent tartalmaz, vizet, fűtést, elektromos áramot amit itt fura módon hydro-nak hívnak. Ilyen lakásból van kevesebb, az átlag lakáskiadó általában a fűtést és vizet beleveszi a bérleti díjba, az áramot a legtöbb helyen viszont a bérlő fizeti. Az áram állítólag olcsóbb, mint Mo-on. A legtöbb helyen kb kéthavi költségre 80-110 CAD-od hallottam, de még nem láttam egyetlen számlát sem.

A bérlési taktikáról talán majd írunk egy blogot, van néhány alapszabály, ami teljesen eltér a magyar rendszertől és érdemes erre felkészülni, ha valaki Toronto-ba szeretne költözni.

Toronto Harbourfront

A tegnapi Canada day nekünk költözéssel telt, úgyhogy nem mentünk olyan helyre, ahol ünnepeltek az emberek. Most távolabb vagyunk a belvárostól és érzésem szerint ilyenkor könnyebben lustul az ember, de délután szép idő volt és ki akartunk mozdulni egy kicsit.

Timka látta a neten, hogy a Harbourfront-on mindenféle programokat tartanak és mivel ide már készültünk korábban, ezért ezt a városrészt vettük célba. Villamossal végig mentünk a King-en, majd a Bay streeten elsétáltunk a tóig.

A belvárosban sétálni nem annyira vidám dolog, mert hétvégén nem annyira intenzív a takarítás és egy ilyen bulis hétvégén minden sarkon van valami szag. Hol ott hagyott étel, hol vizelet, hol fű szagot éreztünk.

A tópart szép volt, de iszonyú tömeg jött össze. A Ferry  termináltól indultunk, itt még el lehetett férni, de a Harbourfront centrumában a helyiek és látogatók taposták egymás sarkát. Ahogy az egyik attrakció, az öbölben lehorgonyhozott óriási sárga gumikacsa felé közeledtünk úgy lett egyre nagyobb a tömeg. Márknál és nálunk is itt szakadt el a cérna, úgyhogy elindultunk haza.

Az utunk a Rogers Center és a CN Tower között vezetett, felnéztünk és pár EdgeWalk túrás ember éppen a torony szélén egyensúlyozott. Több mint 300 méterre voltak tőlünk, így csak a pici piros pöttynek láttuk a védő öltözetbe burkolt embereket. Timkának mondtam, hogy majd egyszer engem is fizessen be. Csak 225 CAD, szóval szinte ingyen van. :-]

http://www.cntower.ca/en-ca/plan-your-visit/attractions/edgewalk/edgewalk-overview.html

A nap fénypontja az volt, ahogy Márk egy teljes hot-dogot betolt. Nem tudom, hogy hova fért el benne, ráadásul elkunyizta annak a muffinnak egy részét, amit Timkának vettem. Élvezet volt nézni, ahogy jó étvággyal betermeli a cuccot. 😛

Legközelebb sátoros ünnepen én az ellenkező irányba megyek, mint ahova a tömeg megy. Mondjuk valami kis tóhoz, egy csónakba horgászni. De jó is lenne… 😀

 

 

 

Not always a piece of cake

Néha nem könnyű… a gyereknevelés, most is ebben vagyunk éppen. A mi kis többnyire szófogadó és kedves kisfiunk a napokban elkezdett magából kikelve ordítani, sikítani, nem hajlandó kérni, csak “akarom!”, “nem később, most!”, és üt, ver, csapkod minket és bármit, amit éppen a kezében van. Én azon gondolkodom, hogy mit csinálok rosszul, és próbálok másképp nevelni, mint eddig, hiszen az eddig alkalmazott módszer most éppen nem válik be.

Kedves coach olvasók, most biztos megkérdeznétek, hogy mit csinálok már jól? Törekszem a következetességre pl: ha hisztizik, akkor nem kaphatja meg, amit akar; és ezt nyíltan teszem, el is mondom neki, hogy nem kaphatja meg, mert hisztizik érte. Megnyugtatom, ha túlzottan felzaklatja magát, mert tudom, hogy a kortizol stresszhormon automatikusan kiváltódik a szervezetében, és még nem tudja megnyugtatni magát. Bocsánatot kérek, ha a “vita” közben felindultságból olyat mondok, amit nem kellett volna. Keresek új módszereket, és kipróbálom, hátha működik. Egy időben nagyon jól működött a hiszti manós mese, no tényleg, ezt kipróbálom újra.

Kedves fejlődéslélektanban jártas pszichológus olvasók, most biztos elmondanátok, hogy ez természetes ebben a korban, most fejlődnek a gátló funkciók a frontális lebenyben, jajj tudom, de attól még nehéz :-/.

És idéznétek Vekerdyt, hogy lehetőleg a gyermek 3. életévében ne legyen nagy változás, de kíváncsi lennék, hogy melyik életkort javasolja vajon a nagy változásokra?

Kedves család, nyugodjatok meg, alapvetően minden rendben van, álljuk Márk érzelmi hullámait, támogatjuk abban, hogy túl legyen ezen az időszakon és továbbra is az eddigi elveink mentén neveljük őt. Most annyi a változás, hogy azt érzem, határokra van szüksége. Van olyan nap, amikor ennek az az ára, hogy estére Ákossal ülünk a kanapén egymás mellett, mint két űzött vad és azon gondolkodunk, hogy ma vajon mit rontottunk el.