A rugalmasságról

Márk: Anya, beszélgessünk.

Timka: Jó kicsim, miről szeretnél beszélgetni?

M: Nem tudom, kezdd te.

T: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi család. Az apuka elkezdett egy másik városban dolgozni, ezért sokszor korán kelt, és későn ért haza. Ilyenkor hiányzott neki a családja, és a család is hiányolta őt.

M: Anya, tudom ám, hogy ez rólunk szól.

T: Hogy találtad ki?

M (vállrándítás)

T (ez még korai, nem?): Igen, rólunk. Szóval apával elhatároztuk, hogy elköltözünk abba a városba, ahol apa dolgozik.

M: És anya, az melyik országban van?

T (jesszus, traumatizáljuk a gyereket): Hát persze hogy Kanadában, tudod, itt élünk Kanadában!

M: Kanadában? Ja, azt hittem Kubában. Mert az nagyon szép!

T (megkönnyebbült sóhajtás): Igen, Kuba nagyon szép. Oda majd nyaralni megyünk. Szóval az a lényeg, hogy ha elköltözünk, akkor lesz egy kis kertünk is. És egy másik iskolába fogsz járni, ami biztosan ugyanolyan jó lesz, mint ez az iskola. És új osztálytársaid lesznek, biztosan ugyanolyan kedvesek, mint a mostaniak.

M: Igen, és apával fogunk reggelizni?

T: Igen kicsim.

M: Akkor jó.

T: 😀

img_1321.jpg

Második, akarom mondani harmadik költözés

Ezen a hétvégén költöztünk át a mostantól legalább 1 évig ‘végleges’ lakásunkba. Vártuk már ezt a napot, mert végre lesz egy hely, amit magunkénak érezhetünk. Üröm is vegyül az örömbe, mert az Indian Road környékét nehéz szívvel hagytuk el. A lakás és a környék azért nőtt a szívünkhöz, mert akármerre indultunk gyalog, 5 perc alatt klassz helyre érkeztünk: az Ontario tó partjára, a High Parkba, vagy a Roncesvalles-re, ahol cuki kis boltok, éttermek és kelet-európai hangulat fogadott minket.

No de hogy az új lakásunk szépségeiről is írjak: tágas szobák, normális belmagasság, gyönyörű és csendes környék, 10 perc sétával vagy 5 perc villamosozással elérhető metró.

A költözést eredetileg egy rövid átpakolásnak gondoltuk, de végül a vasárnap egész napunk ráment.

Szombaton ugyanis kihasználtuk a tó közelségét és a jó időt a tóparti Gus Ryde medence felé indultunk, és kb 40 percet áztunk is benne, mielőtt Márknak teljesen lila lett a szája. Mivel a napocska nem sütött elég melegen, a zuhanyzóban állítottuk helyre a hőháztartását, vagyis minek beszélek többes számban? Ezt Ákos csinálta a férfi öltözőben, ahol a fiúk fürödtek és öltöztek. Elfáradva és éhesen mentünk haza, szerencsére az ebédet már előkészítettük szombat reggel.

Ebéd után Márk aludt egy órácskát, utána elszaladtunk átvenni egy konyhai “szigetet”, amit  elsősorban a mikró tárolására néztem ki. Azóta kiderült, hogy szép és sokoldalú darab, tárolónak is kiváló, kerekeken gurul, és sikerült lealkudnom 75 CAD-ra az árát. A hölgy, aki a Kijijin árulta a szekrényt, éppen költözésben volt, és más eladó darabjai is voltak. A kanapét nem vállaltuk be, de kiválasztottunk még egy 42″-os Panasonic tévét, amihez kaptunk egy Apple box-ot és egy HDMI kábelt is 100 CAD-ért. Az apple box a smart TV funkciókat helyettesíti, mert ez a tévé még nem a smart családból való, így viszont lehet vele Youtube-ot vagy más internetes oldalakat is nézegetni.

A szombat délutánunk így el is szaladt, mert nem hagyhattuk mindezt a kocsiban, autózhattunk be a belvárosba az új kéglibe. Sajnos nem tudtunk délutánra kimenni a tópartra, ahogy terveztük ;-(. Viszont a helyére került a tálaló és a TV is.

IMG_9845

És a terveink ellenére vasárnap délelőtt sem az Ontario tó melletti játszótéren bandáztunk Márkkal. Ugyanis amikor szombat délután a tévét cipeltük fel a csajszi lakásában a pincéből, sikerült egy kisízületi tok becsípődést összegyűjtenem deréktájon, így azóta kényszerpihenőn vagyok és a mozgásom alapján simán lassú járműnek lehetne minősíteni. Egyelőre annyira fáj, hogy nem tudok jógával segíteni, csak izomlazítókkal és fekvéssel, de alig várom, hogy végre személyesen is gyakorolhassam a gerincterápiás kurzusokon tanultakat (eddig csak jógás tanítványokon és családtagokon gyakoroltam, már aki hagyta :D).

Vasárnap délelőttre rendelte Ákos a BELL internet szolgáltató embereit, hogy legyen netünk az új helyen is, és ezért ő már reggel 7kor elindult egy kevés cuccal. Mi otthon lassan és kényelmesen (khmmm muszájból) pakolásztunk Márkkal. És szó szerint, ő is pakolt, csak arra kellett figyelnem, hogy egyszerre csak egy lépést mondjak el a teendőiből. Teljesen egyedül csomagolta el a játékait, és az összes cipőt (a mieinket isÖ.

Ákos azzal jött haza, hogy ebédeljünk a Roncin, amit így képzeljetek el:

Úgyhogy ettünk valamit, aztán desszertnek beszereztünk egy kis cheesecaket a lengyel boltból, ezek után már kellett egy kis csendespihenő. Délután 4 körül indultunk át a kis bérleményünkbe teli kocsival. És az “előtte” állapot képei:

Most kedd délután van, és már sokkal otthonosabban néz ki a lakás, de még mindig matracon alszunk, a szekrények felújítás alatt állnak, úgyhogy nem tudtunk teljesen kipakolni. Még nem tökéletes, indulok is a barkácsboltba ;-).

Mission impossible – pipa!

Előre látható volt, hogy ezt a szombatot egy kicsit túlterveztem, és nem számoltam a még közbejövő akadályokkal. Most arról írok, mit terveztük és vittük véghez július 22-én szombaton.

De előbb egy kis előzmény:

A hét közepén azt a jelzést kaptuk Natalie-tól a házkezelőtől, hogy elkészült a lakásunk, és mehetünk aláírni a bérleti szerződést. És mivel megkapjuk a kulcsokat, már vihetünk is be kisebb-nagyobb holmikat.

Az üres lakás teljes felszerelésére nincs sok időnk, mert a végleges beköltözést július 29-re tervezzük. Pénteken már jártunk Márkkal az IKEA-ban és elkezdtük a bevásárlást. No meg a játszóházban is töltött 1 órát, és utána ebédeltünk is – mármint én, mert Márk kb 2 falat után rohant a képen látható játékokhoz és gyerekekhez játszani. Inni legalább hajandó volt, mert a szívószálas dobozos üdítő a többi gyerkőc szájából is lógott :D. Vicces volt látni a tányérral a gyerekek után szaladgáló szülőket és nagyszülőket. Bevallom, én is megpróbáltam, nem sok sikerrel.

Hetek óta a napi rutinom része, hogy nézegetem a helyi buy&sell csoportokat a facen és a bútorokat a kijiji.ca-n (ez a helyi jófogás). A régebben itt élő ismerősöktől ugyanis azt a tippet kaptuk, hogy inkább használt bútorokkal szerelkezzünk fel, mert jó áron lehet megkapni jobb minőségű homikat.

A héten találtam is egy étkezőasztal-szék szettet és egy kanapét is. Megbeszéltük Ákossal, hogy szervezzem le szombatra az átvételt, mert úgyis mennünk kell a szerződés aláírás miatt a lakásba. Ez volt a terv:

6:20 ébresztő, szükségünk van 1 órára hogy elkészüljünk reggel
7:30 indulás a bérelt teherautóért (U-Haul)
8:00 teherautó átvétel (internetes rendeléssel előkészítve, a telefonos applikációval lehet átvenni a helyszínen) a kanapé átvételi helyhez legközelebbi átvevőhelyen
8:30 kanapé átvétel
9:00-9:30 érkezés az új lakásunkba, kanapét felvisszük, aláírjuk a szerződést, megkapjuk a kulcsokat
10:00-10:30 étkezőasztal átvétel North Yorkban
11:00 visszaérünk az étkezőasztallal, felvisszük
12:00 U-Haul leadás

Nem pont így lett. Az 5 percesre tervezett autó-átvételi folyamat 60 percesre sikerült. Gyorsan megtaláltuk az autót a parkolóban, nyitva voltak az ajtók. Az app csak 8:00-kor engedte elkezdeni a folyamatot, amiben megkérdezték, hogy 1. megtaláltuk-e az autót? Igen. 2. Tiszta-e az autó? Tiszta volt. 3. Készítsek egy képet az autóról. OK, feltöltés (csiga..). 4. Készítsek magamról egy selfiet. ?? OK, feltöltés. 5. Fotózzam le a jogosítványomat. Lefotóztam, bár itt volt egy kis para, mert helyi ugye még nincs, az internetes rendszerben meg lenyíló ablakból kellett kiválasztani a kiállítás helyét, és csak USA és Kanada államok között lehetett választani. Beírtam Virginiát, olyanom tényleg volt már, kb 17 éve. No de ha ezt most összevetik egy igazi virginiaival, az bukta. És itt várakozás következett. Aztán a rendszer jelezte, hogy Vanessa nézi a fotókat. 4/2. Készítsek magamról még1 selfiet. OK, próbáltam hasonlítani a jogosítvány-képemre, de ez egészen lehetetlen, mert az egy túlvilágított, besült fotó. 5/2. Készítsek még1 képet a jogosítványomról. 5/3. Készítsek képet a jogosítványomról, amin az egész kártya látszik. Kb ekkor volt 8:25, és Ákos elkezdett telefonálni az ügyfélszolgálatnak. Akik nem tudtak semmit mondani, hogy hol akadt el a folyamat, de az egész világról származó jogosítványokat elfogadják, tehát nem ezen. Mondtam hogy hagyjuk a fenébe, majd találok másik kanapét meg étkezőt. Nem, mondta Ákos, 9-kor nyit ez az üzlet, akik intéznek autó átvételt, max megvárjuk őket és átvesszük úgy. OK.

Közben én is telefonáltam, a 8:30-as megbeszélt időpontunk miatt, hogy lehet-e később. “Sure, no problem”. Megnézem jobban az üzlet nyitvatartás tábláját, szombaton 11-kor nyitnak. Great.

Még egyszer előről kezdtem a nyomkodást, és újra Vanessára vártam, aki végül 8:45-kor bedobta a 5/4. Készíts fotót egy másik igazolványodról kérdést. Útlevél persze nem volt nálam, így a nemzetközi jogsimat fotóztam le, abban tényleg én vagyok a képen :D. És ezt végül újabb 10p várakozás után elfogadta.

6. Mennyi üzemanyag van benne? Félig volt, bejelöltem. 7. Mennyi km van a napi számlálóban? Beírtam. Készítsek fotót a 6. és 7. pontról, feltöltés csigatempóban.

8. Az autó kulcsát a vezetőülés alatt találod. Miiiii? Elvihettük volna az autót reggel 8kor és nyomkodhattuk volna útközben?? (Na nem, mert azt ugye itt sem szabad. Egyébként is tuti van benne nyomkövető és a rendőrök kaptak volna el h loptuk. Mittudomén.)

Reggel még volt bennem egy kis adrenalin, hogy fogom én ezt a nagy dögöt vezetni, de ekkor már csak indulni akartam. Automata váltós, kormányváltóval, mint a Trabant, menni fog ez :D, brummogott erősen mikor gázt adtam. A fiúk külön autóval követtek, mert ebbe nem lehet gyerekülést rakni, meg egyébként is csak 2 ülés van benne.

cargo 9

9:20-kor megérkezünk a kanapéért, jól megnéztük, kifizettük a kb félárat az újhoz képest, a csajszi segített behajtogatni a liftbe, nyitotta nekünk az ajtókat, cuki volt. 10 előtt kicsivel a lakásban voltunk, Natalie beengedett, felvittük a szivacsot. A keretet itt nem tudtuk betenni a liftbe és a lépcsőn sem sikerült felvinni, én voltam a gyenge láncszem. Natalie mondta h “no worries” majd a férje segít ha hazaér, csak hagyjuk a lobbyban, ott nem bántja senki. Közben felvittünk minden egyebet, amit már oda vásároltunk.

Beszéljük Ákossal, hogy nem fog az időbe beleférni az étkezőasztalos kör. Erre felbátorodva felhívtam a U-haul ügyfélszolgálatot, mi lenne ha egy órával később vinnénk vissza az autót? Átkapcsoltak a scheduling department-hez (tényleg így hívták) és mondja a hölgy hogy OK, de pontosak legyünk, mert valaki pont 1pm-re rendelt autót és ezt vinné el.

No akkor irány North York. Onnan is késtünk az eredetihez képest, ezért egyeztettem az eladóval, Annaval, “no worries”, a huga otthon van és át tudja adni a bútort. Odaérünk, megállít a portásbácsi. Feltelefonál, de nem veszik fel. Hívom a csajszit, gond van, nincs itthon hugi. Közben a concierge magyaráz, van költözős parkoló, tolassak csak be oda az autóval és akkor nagyon keveset kell sétálni a lifttől. Odatolatok (nem akárhol tanultam tükörből tolatni, Szövet u), közben a fiúk felmennek a 15. emeleti lakásba, kopognak, nem nyit ajtót senki. A földszinten találkozunk újra. Hív Anna hogy a hugának indulnia kéne dolgozni. Mondom talán már el is indult. Nem lehet, most beszélt vele, kopogjunk csak be. Most már a portásbácsival együtt állunk az ajtó előtt négyen, kicsit ijedt a lányka amikor kihúzza a fülhallgatót a füléből. Wtf??

No mindegy, az asztal kicsit magas, gyorsan odaviszek egy hozzáillő széket, ráültetem Márkot hogy feléri-e. Igen, a szék is magas. Én pakolom a lift elé a 8 db széket, kb 15 kg darabja, ez tuti fából van. Ákos szereli le az asztallábakat. Rohanunk, 13-ra vissza kell vinni a teherautót. Concierge bácsi izgul hogy tönkretesszük-e a liftet. Nem tesszük tönnre, vigyázunk. Nehéz az asztallap lábak nélkül is, kihúzhatós, benne van az összes elem, lötyög is. Telerakjuk a tgk csomagtartóját, start vissza a lakásba.

A waze fekvőrendőrös mellékutakon visz, hogy rohadna le, már gondolkodom hogy kimegyek mégis a főútra, amikor végre kivisz. Biztos kikerültem egy forgalmi akadályt, csak egyben marad-e az asztal?

Végre megérkezek, a fiúk már várnak, pakoljuk be a székeket, az asztallapot, azt lendületből fel is visszük a lakásba, visszük a lábakat, Márk is visz egyet, és ő hozza a szerelékeket. Az utolsó székek a ház elé kerülnek a fűre, és már indulok is vissza. Nyomom a gázt, már kiismertem a gépet. Az utolsó sarkon benzinkút, még 5 percem van, beállok, kiszállok, készítem elő a hitelkártyám, basszus a másik oldalon van a betöltőnyílás. Szőke :D. Átállok másik kútfejhez fordítva, helyi módon, itt összevissza irányban állnak be a kocsikkal, nem számít. Beletolok 10 CAD értékű benzint, magamoz veszek egy kis papírtörlőt takarítani, aztán sprint, 12:58-kor leparkolok a kijelölt helyen. Senki sem vár, jó hír. Esik.

Kicsit félve nyitom ki a telefonos appot, és igen, kezdődik előről. Tiszta az autó? Fotózd le. Mennyi benzin van benne? És mennyi km? Fotózd le. Ha most megint szelfit kell készítenem, látni fogják hogy nem örülök. De azt nem kell ;-), elégedettség-mérés viszont van a végén. Na majd most jól megmondom nekik.. de előbb takarítok. Próbálom leszedni a fűszálakat a raktérben lévő ragaccsal felöntött gumiszőnyegről, esélytelen. A ragacs egyébként hasznos, amikor ráteszed a bútort, nehezen mozdul el. Csak biztos van hozzá vmmi oldószer amivel lejön róla a kosz. Megteszem amit tudok, összegyűjtöm a holmimat, kiszállok.

Keresek egy esőtetőt, alatta nyomkodom az appot bosszúra éhesen. Mennyi ideig tartott az autó leadás? 5p/10p/15p/több? 5p. (tényleg csak 5p volt? igen). Mennyire volt könnyen kezelhető a felület? Tök egyszerű volt. Hmmmm. Mit fejlesztene? Fotók gyorsabb felöltése. Összességében elégedett volt a leadási folyamattal? Basszus, végülis igen.

Hívom a fiúkat, már jönnek is értem, keresünk egy jó kis Halal pizzeriat a környéken (mellette Halal hamburger és Halal gyros), és rájövök, miért éreztem magam az előbb alulöltözöttnek az utcán. Ezen a sarkon az én női fejem volt egyedül fedetlen :-).

Hazaérünk, fürdés és alvás, mintha este lenne, de nem, csak délután f3.