Amikor a szokások már keverednek

Tavaly december 24-én állítottunk fenyőfát, ahogy az Magyarországon szokásos. Márknak az ajándékokat a magyar rokonaink Jézuskája és a miénk hozta Szenteste, de erre nem hiszem, hogy emlékszik egy alig 4 éves gyerek.

De ahogy Márk egyre többet megért maga körül a világból, egyre inkább tudja, hogy itt Észak-Amerikában mi a módi. Persze, hiszen a társai az oviban (Senior Kindergarden) sokat beszélnek erről, illetve látjuk/láttuk nap mint nap, hogy hozza haza a karácsonyi verseket, rajzokat bőséggel.

Idén tehát már nem dec 24-én állítottuk a fát, hanem december 2-án. Kanadában ugyanis a fenyőfa a legtöbb helyen december elejétől kb év végégig áll. Nehéz kikerülni a témát, mert sok helyen belátni a házakba és lakásokba és ha ott állnak a feldíszített fák, akkor nehéz kimagyarázni a dolgot, hogy nálunk miért nincsen még karácsonyfa.

Idén az ajándékokat részben a családi Jézuska hozta, ezeket átadtuk Szenteste kora délután, közben Skype-oltunk a család magyarországi részével. Az ajándékok második részét a ‘Santa’ hozta december 25. reggelre, ahogy arra Márk számított az óvodában hallottak alapján.

Nálunk nem voltak zoknik a kandalló felett, lehet, hogy erre jövőre már lesz igény…

Jah és elfelejtettem mondani, hogy december elején jött a Mikulás, aki hozott csokit és kisebb ajándékokat. Ilyen itt Kanadában nincsen, ez egyértelműen német-magyar, stb szokás. Ebben annyi kanyar volt, hogy nem december 6-án reggel jött, mert akkor Timka korán elment Torontóba dolgozni, hanem december 7-én, mert akkor együtt volt a család. De Márk persze ezt az egy nap különbséget nem észlelte.

Elég kavarodás nem?

Mikulás december 6-án éjjel fogyasztott egy kis sütit és tejet. A karácsonyfa már állt.

Karácsonyfa december elején frissen feldíszítve.

Az Örs vezér téren jártunk

Ma villámlátogatást tettünk a Budapesten, az Örs vezér téren.

Reggel még Torontóban voltunk a Magyar házban, ahova december 2-án jött a Mikulás. Márkot vittünk el, hogy ne egy bevásárló központban “kiállított” kanadai Mikulás ölébe üljön.

Márk jól szórakozott, bár a Mikulás látogatása utáni magyar néptáncot inkább színezéssel töltötte. Új volt neki a környezet éss az emberek úgyhogy inkább az óvatosabb utat választotta és nem vett részt táncban.

DSC_362720171202_10243920171202_101113

Én jót beszélgettem néhány szimpatikus magyarral és úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem visszük Márkot a magyar oviba. Semmi rasszizmus :-], de szombat reggel kell menni és ehhez nem érzünk magunkban elég erőt és kitartást. Mióta Márk JK-be jár, azóta nagyon elfárad a hétvégére (mi is) és jól esik a csendespihenő ezen a napon. Talán majd akkor, amikor a tananyagban magyar írás és olvasás lesz.

A Mikulás ünnepség után elmentünk a North York-i Ikeába, mert hogy itt is van olyan. Ugyanolyan nagy, kék-sárga, van étterem, húsgombóc, skandináv hangzású nevek.

Amikor megérkeztünk, rögtön megéreztem az Ikea szagot. Gyorsan beültünk ebédelni az étterembe és azonnal “otthon” éreztem magam. Nem hittem volna, hogy valaha jól esik majd bemenni egy Ikeába. Magyarországon évente 1x mentem el, ha nagyon muszáj volt. De most otthon éreztem magam a régi emlékek miatt. Eszméletlen, hogy minden teljesen olyan, mint az Örs vezér terén.

Tapasztalatom szerint Kanadában kanadaiasítani kell a külföldi dolgokat, hogy legyen rá kereslet. De az Ikea pont ugyanazt és ugyanúgy árulja, mint Magyarországon és valószínűleg az egész világon. Lehet, hogy a kanadai népek egzotikusnak találják a svéd hangzású cuccokat, de hallottam olyan véleményt is, hogy a bevándorlók keresik az olcsó cuccokat és az Ikea az ideális választás. Nem tudom, de valószínűleg a pénztárca vastagsága döntő ebben a kérdésben.

Ebéd után betettük Márkot a játszóba, összesen 45 percet engednek. Ez arra volt elég, hogy végigrohanjunk az áruházon és összekapkodjuk amiért jöttünk. Mert hogy vásároltunk pár dolgot (naná). Egy Queen size paplant Márknak, mert folyton kilóg a régi paplanja alól, néhány játékot neki, fityfene Ikeás kacatokat tároló Ikeás dobozokat és húsos és húsmentes gombócot.

Szóval ha honvágyam lesz, akkor elég lesz elmenni az Ikeába. :-]