Lezárult a 7 hetes HR Bridging Program

Gyorsan elszaladt ez a 7 hét, december 18-án zárult le a brigding program tantermi része az ACCES Employment-nél. Sok szempontból intenzív időszak volt: minden nap ingáztam 1,5-2 órát Torontobol Mississaugaba és visssza; napi 8 órában hallgattam és kommunikáltam angolul, amit főleg eleinte nagyon megterhelőnek éreztem; folyamatosan kaptunk a feladatokat; és nem tudtam ezeket a feladatokat nem komolyan venni. A tantermi rész zárult le, de a segítségnyújtás az álláskeresésben csak most indul igazán. Segítséget kapunk egy job developer-től, egy nyelvi coachtól, egy az álláskeresést és a munkahelyi beilleszkedést segítő coachtól, egy networkinget elősegítő connectortól, és ajánlottak 2 további programot is: egy nőknek szóló karrierépítő, és egy szakmai vizsgára felkészítő workshopot. Írok ezekról részletesebben alább.

No de előbb arról, hogy mi minden történt eddig. Az első 2 hétben az álláskeresésre készítettek fel minket, eléggé interaktív módon. Gyakoroltuk pl a 30 másodperces bemutatkozást, ami networking eseményeken ismerkedéshez használható. Jó alapot ad az állásintejún is a “tell me about yourself” kérdéshez is. Az első bemutatkozásaink – összevetve a december 15-i utolsóval – eléggé bénák voltak, nem tartottuk az időt, nem emeltük ki a lényeget, én pl kerestem közben a szavakat, és erre ilyenkor nincs idő. Mostanra eljutottam odáig, hogy ezt álmomból felébresztve is el tudom mondani, és ami még fontosabb, a hogyanra is képes vagyok figyelni, pl. átengedem rajta a lelkesedésemet, önmagamat, mosolygok közben, stb.

Az első héten sokat koncentráltunk a munkahelyi kultúrális elvárásokra is, ami nemcsak az álláskeresésben segít, de a beilleszkedésben is. A magyar munkakultúrához képest is sok a különbség, írok néhány példát.

  1. Small talk: itt nagyon fontos, ezzel jelezzük egymásnak (vagy nem), hogy készen állunk egy hosszabb beszélgetésre. Ismeretlenekkel a “Hello, how are you?” “Good, thanks, what about you?” “Great, thanks” formában zajlik, és ha ez így lejátszódik, akkor mindkét fél jelezte, hogy nyitott a további beszélgetésre most, vagy később. Ha valaki nem válaszol, akkor ne keressük később ;-). Informálisan, tehát ismerősökkel kicsit lazább a szóhasználat “Hi, how you doing?” “Good, and you?” “I’ve been better, thanks” és akkor itt belekérdezhetsz, hogy miért. Ha csak morog valamit az orra alatt, akkor inkább hagyd békén.
  2. Hierarchy: a munkahelyeket általában nagyon szigorúan tartják a hierarchiát. Szigorúan veszik a beszélgetés kezdeményezésében, és a témákban is. Egyébként sem szokás magánéletről kérdezni, de a főnök főnökét kifejezetten durva pl a hétvégi programjairól faggatni. Ő kezdeményezhet ilyen témát, vagy beszélhet róla önként, és felülről lefelé ez nem is udvariatlanság.
  3. Time: az idő pénz, és ezt nagyon komolyan veszik. Nem illik túl hosszú vagy túl sok emailt írni, sem felvetni egy problémát megoldási javaslat nélkül. Ne hívj össze megbeszélést ha nem tudod a célját, és zárd rövidre. Ha találkozót kérsz, találd meg  miért hasznos a másiknak. Ja és kommunikálj célratörően, ne beszélj mellé, ne locsogj. Gyakran hallani, hogy “don’t waste my time”.
  4. Take initiative: azaz légy kezdeményező, önálló, tudd, hogy mi a dolgod. Szorosan kapcsolódik a következő ponthoz.
  5. Hands off management: nem divat errefelé mikromenedzselni a beosztottakat. Feltételezik, hogy tudod a dolgod az első pillanattól. Kérdeztük: honnan tudnám? Benne volt az álláshirdetésben, és kaptál tájékoztatást az interjún. As első munkanapon illik odamenni minden közvetlen kollégádhoz és bemutatkozni személyesen (tehát nem mutat be senki, oldd meg); és a társosztályokhoz is; segítséget kérni hol találod az írott szabályozást és folyamatleírásokat; és az első hétre kezdményezni egy 10-15 perces megbeszélést a főnököddel, ahol prezentálod mit tanultál, mivel fogsz kezdeni és megbeszélitek hogyan kommunikáljatok a jövőben. Ja, és az modanom sem kell, a hands off nem azt jelenti, hogy nincsenek iszonyú magas elvárások. Úgy oldod meg a feladatot, ahogy akarod, de meg kell oldanod. Itt nem kötelező indokolni a felmondást, egyik nap még bent vagy, a következőn könnyen kint találod magad.
  6. Critique: a kanadaiak a munkahelyen (is) udvariasak, ugyanakkor a tetteikkel és a kedves /néha nem kedves szavaikkal is ki tudják fejezni a nemtetszésüket. A “coachok” akikkel eddig találkoztam, nyersen és csomagolás nélkül nyomták a kritikát az arcunkba, csupa jószándékból. Igen, kicsit sem foglalkoztak azzal, hogy befogadhatóvá tegyék a visszajelzéseiket, és ennek a hasznait eddig sem szakmailag, sem emberileg nem sikerült megértenem. Egyben jó jelnek is értékelem ezt: van itt keresnivalóm ;-).

A következő 5 hétben a Sheridan College professzoraitól tanultunk eléggé gyakorlat-orientált szempontból: munkajogot, szakszervezeti jogot, és munkabiztonságot. Ezt nagyon hasznosnak találtam, és egyben teljesen különbözőnek a korábbi ismereteimhez képest, mert a jogi környezet eleve angolszász, ráadásul az elmúlt 10-15 évben átszivárgott az USA-ból az a mentalitás, hogy perrel könyebb megoldani a problémákat. Ezért a HR szakmában sem ritka a felelősségbiztosítás, mert bizony személyesen is kaphat bírságot, aki nem jó döntést hozott.

Bepillantást nyertem a főiskolai oktatási módszertanba is: sok csoportmunka, közös gondolkodás, beszélgetés, prezentáció, alig egy kis frontális oktatás jellemezte a tanárainkat. Nagyon hasznos volt az is, hogy mindegyikük dolgozik/dolgozott a szakmában, amiről beszélt. A Health & Safety oktatónk pl 30 évet húzott le egy aranybányában. Most már nyugdíjas ;-).

A program vége előtt 2 héttel csoportokra osztottuk magunkat, és elkezdtünk dolgozni egy témán, amit december 15-én egy aktív HR-esekből álló panel, és az összes oktatónk előtt prezentáltunk. Hát ezt így jó 2 héttel később is parának értékelem, de nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Abból is sokat tanultunk, hogyan tudunk együtt dolgozni teljesen különböző kultúrákból származó kollégáinkkal. Ez szuper tapasztalás, mert itt Torontoban ez vár ránk a munkahelyen is.

Karácsony előtti héten beszélgettem a nyelvi coach bácsival, akitől valóban használható tanácsokat kaptam, befogadható formában. Mondjuk azt is javasolta, hogy iratkozzak be egy business writing kurzusra, de ezt egyelőre nem tűztem ki célul, majd ha a munkahelyen is úgy érzem hogy hiányzik, akkor elgondolkodom rajta. Megoldható, bármelyik állami egyetemen heti 1 esti elfoglaltságot jelet, néhány hónapos kurzus.

A másik coachtól a frász tört ki: egy próba video interjút csináltunk mindannyian a sparkhire rendszerében, amit ő értékelt. Ez a magát coachnak tituláló nőci arról iskolázott, hogy csináljak valamit a hajammal, mert a szervezetfejlesztők és tanácsadók itt úgy néznek ki, mint a szupermodellek. Azóta is mindenkinek erről ventillálok, bocs kedves kanadai barátaim. A csoporttársaim is nagyon panaszkodtak a stílusára, volt akinek sikerült egy kiadós hasmenést is összehoznia. Készítettem még jegyzeteket arról, hogy miket javasolt még, de azóta sem tudtam belenézni abba a füzetbe, lehet, hogy inkább elégetem :D. Nem ilyen coachinghoz szoktam, lehet, hogy elkényeztetett a coach mentorom Tegyi Enikő?

Kicsit már belekezdtünk a munkába az ACCES job developer munkatársával, Maurice-szal, ő fog személyesen segítséget nyújtani az álláskeresésben, és tanácsot adni pl a szerződés- és bértárgyaláshoz. Az ünnepek miatt csak addig jutottunk, hogy küldött egy álláshirdetést, ahol a kelet-európai háttér előnyt jelenthet, és dolgozik bent ismerősük, meg is pályáztam gyorsan. Én is elküldtem neki 2 céget, ahova pályáztam, és keresni fog hozzájuk kontaktot. Az egyik tanárommal is tárgyaltam egy lehetséges poziról, de ez bizonytalan, mert új projektekhez keres új kollégát, és ahhoz előbb a cégeknek el kell fogadniuk az ajánlatot.

És a további tanulási lehetőségekről: a HRPA (Human Resources Professionals Association) szervezésében olyan vizsgát lehet tenni, ami itt elfogadott szakembernek mutat: CHRP vagy CHRL. Erre készülök, márciusban lesz a következő lehetőség. Az ACCES-nél lesz felkészítő program, még nem tudom milyen időbeosztásom lesz mire odajutok, szerintem egyénileg is fel lehet készülni – megvan hozzá a 600 odalas könyvem :-).

Teszek ide néhány fényképet is a csapatról és tanárainkról a prezentáció napján, és a következő szombati összejövetelünkről a keménymaggal:

IMG_0242(1)

A bizonyítvány átadás, szereplők balról jobbra: Michelle az ACCES Employment programvezetője, Romesh a Health&Safety tanárunk, a bizonyítvány átvevője ;-), Allan a szakszervezeti jog oktatója, Maurice a job developer, Alex a munkajog oktatónk, reménybeli munkáltatóm

IMG_0244(1)

Itt már lelazultunk a prezi után, a selfie szereplői balról jobbra: Kashish India képviseletében, Mariam Afganisztánból, Patricia Mexikóból, a háttérben nyakkendőben Owen Szíriából.

IMG_0246(1)

Itt még benézett Thasi is Nigériából, a háttérben telefont nyomkodnak Swati és Nimmi IndiábólIMG_0248(1)

És az őrültködés folytatódik, újra Owen, mellette Malini barátnőm (India-USA), Kashish, Sidra asszem Pakisztánból, Mariam, Nimmi, és a világos folt a képen 😀

IMG_0253(1)

A keménymaggal másnap tovább buliztunk egy thai étteremben: Akash alias Sky Indiából, Mariam, én, Malini, Patricia, Ife Nigériából, Lina Kínából, és Rele Nigéria-Anglia-Ghana háttérrel.

Összességében szuper élmény volt, és nagyon sokat tanultam. Ajánlom minden HR-esnek aki Torontoban köt ki ;-).

 

Kultúrális különbségek

1. Vendégségben

Meghívást kaptunk egyik csoporttársamhoz, Linához ebédre múlt héten, 1:30-at (pm, azaz 13:30) beszéltünk meg kezdési idöpontnak. 1:00 körül indultunk el Oakvillebe, akkor írtam egy üzit h kicsit késünk. 1:45-kor érkeztünk. Másik csopitársunk, Rele még 10p-el később érkezett a családjával.

Az időpontokat azért írtam le, mert Lina rávilágított egy kultúrális különbségre. Lina kínai származású, 2 hónapja érkeztek a férjével és 11 éves kisfiával. Ők arra számítottak, hogy 12-12:30 körül érkezünk majd, legalább egy órával a megbeszélt időpont elött, hogy ebéd elött még tudjunk egy kicsit beszélgetni. Alex, a férje meg is kérdezte Linát 12:30 körül, hogy vajon eljönnek a meghívott vendégek? Fél órával ezután érkezett az üzenetem, hogy elindultunk.

Rele Nigériából származik, de a felnőtt élete egy részét Angliában töltötte, egy keveset éltek Ghanaban, a férje szülőhazájában is, és 6 hete érkeztek ide. Náluk is inkább később szokás érkezni, nem előbb.

Eredetileg Malini, indiai szàrmazású barátnőm is a meghívottak listáján volt, csak hirtelen kapott egy másik meghívást LA-be is, és elutazott. Utóbb megbeszéltük, hogy valószínűleg 2:30 körül bukkant volna fel, és mivel jelentős időt töltött az USAban, ez már nem is az “indian standard time” ami legalább 1,5 óra késést feltételez (az üzleti találkozókról is).

Amikor megérkeztünk Lináék házába, már majdnem elkészült minden eredeti kínai fogás, kb 12-féle különböző finomság. Még volt lehetőségem besegíteni egy kicsit, egy kis bok choy-t (kép alább) pirítottam össze gombával, és közben megfigyeltem egy tojásos-paradicsomos köret készítését is.

bokchoi

Ha már írok Lina házáról, még egy érdekesség: ők úgy vették meg a házat, hogy még nem is voltak Kanadában. Megbíztak egy ingatlanügynököt, aki felkutatott nekik néhány ingatlant, skypeon keresztül bemutatta, így választottak. Szép a házuk, ez egy jól sikerült vásárlásnak tűnik  – bár igaziból csak télen derül majd ki, mennyire lehet kifűteni, és milyen áron – de most őszintén, te kipróbálnád ezt a módszert?

Visszatérve a vendégséghez: Rele kisfia 5 éves, gondoltuk, hogy jól el fognak játszani Márkkal, de ez csak rövid ideig működött ebéd után. Ugyanis Lina csemetéje bekapcsolta a tévét, megtalálta a Pókembert, és ezzel odaszögezte a Rele egész családját, és Márkot is a képernyőhöz. Mi próbáltuk Márkot elcsalogatni onnan, mert ez a film még nem neki való, meg egyébként se üljünk a tévé előtt vendégségben. Többé-kevésbé sikerült is. A pincében egy csocsó-asztal állt, ide felváltva vittük le a gyerekeket. Szerettünk volna még beszélgetni is, de a tévé beszippantotta a társaságot. Ez is lehet kultúrális különbség, vagy csak egyéni is, minden család másképp gondolkodik a közösen töltött időről, és arról is, hogy mi a jó a gyermeknek.

Az eredeti kínai kajáról készült fénykép:

51DA8B49-D3D3-4D05-B911-3AB98E52A96E (2)

2. Névjegy-csere

A HR Bridging Programban elég nagy hangsúlyt fektetnek a kultúrális különbségek oktatására, és nemcsak iskolai keretek között, hanem a gyakorlatban is. Erre hozok most egy példát.

Networkingre biztatnak bennünket, ehhez pedig szükségünk volt névjegykártyára. Szépen lassan mindenkié elkészül, és elkezdtük cserélgetni egymás között a névjegyeket. Szerdán láttam, hogy az egyik tanárunkhoz, Alan-hez is eljutott néhány példány, és kíváncsian nézegette őket. Az enyém csütörtökön készült el (köszi kedves tervezésben segítséget nyújtó olvasóm). Az egyik szünetben Alan pont viszonozta az előző nap kapott kártyákat. Én is utánaszóltam, és átadtam neki a még meleg névjegyemet. Két kultúrális visszajelzést is kaptam ezzel kapcsolatban.

Az első,  hogy a névjegykártya átadásakor nagyon hatásos az ún. japán stílus. Ez azt jelenti, hogy a névjegyet két kézzel fogjuk meg a két oldalán, és az olvasó felé fordítva adjuk át. A japán és kínai kultúrában kicsit meg is hajolnak hozzá, itt nincs szükség rá. Kanadába kellett elköltöznöm, hogy megismerjem a japanese business card exchange menetét, ez már önmagában vicces, de tényleg hatásosabbnak tűnik ez a módszer, mert oda irányítja a figyelmet a névjegyre az átadás pillanatában. Valahogy így:

Doing-Business-in-China-Chinese-Business-Etiquette-Tips

A másik, fontos networking-elem a köszönőlevél a névjegy elfogadása után. Még aznap este kaptam egy emailt Alantől, amiben megköszönte a kontakt információimat, és kellemes további tanulást kívánt. Milyen kedves, nem? Köszönő-mailt használnak az állásinterjúk után is, a jelentkezőnek illik megköszönni a beszélgetést, és jelezni, hogy várja a további lépéseket. Magyarországon nemigen érkeztek ilyen mailek interjúk után, és talán jobb is, mert a toborzással foglalkozók mailboxából nem hiányoztak még ezek a levelek is ;-).