Fantasztikus téli Kanada, azaz hogyan telelnek a kanadaiak

Kanadában van olyan hely, ahol a hó nem csak bosszúságot jelent, mint itt a városban. És nem is kell messzire menni érte, mert amiről ma írok, az Torontótól mindössze 2-3 órára északra található.

Októberben jártunk már a Haliburton Highlands-en, erről írtunk két cikkben is korábban: Irány Észak! és  Algonquin kirándulás.

Hálaadáskor ‘Minden’ városka mellett volt a szállásunk, ami fantasztikusan szép környék. Dombok, tavak, nyaralók és piros juharlevelek. Teljesen rabul ejtett minket a táj, ami pont olyan volt, mint egy giccses kanadai képeslapon. Ezért is fogadtuk meg, hogy idén télen visszatérünk.

Január végén két baráti családdal együtt kerekedtünk fel, a szállásunk a régió központjában Haliburton-ben volt. Ez Torontótól (normál esetben) kb 2-3 óra vezetésre van, nekünk Waterloo-ból legalább egy órával távolabb. Hálaadáskor ráadásul iszonyú volt a forgalom, hazafele 5 órát szenvedtünk az autóban. Gondoltuk, hogy januárban biztosan nem lesz ennyire durva, mert ilyen ki jár arra ilyenkor…

Nos ismét melléfogtunk. Előző nap esett a hó felénk, ezért az első 100 km-en igen havasak voltak a vidéki utak. Nem volt veszélyes, a négykerekes autónkban egy percig sem éreztem, hogy csúszkálnánk, de akkor sem lehetett 50 km/h-nál többel haladni.

Hát ezért: hóátfúvás és részlegesen hóval borított út valahol Waterloo és Orangeville között.

20190125_154848

Később a 400-as (észak fele vezető) autópályán pedig bekerültünk a péntek esti  csúcsforgalomba, majd mire eljutottunk a Lake Simcoe északi csücskéhez Orilliába, addigra ott is szakadt a hó. Itt vettem át a kormányt nyúzott feleségemtől, aki már 3 órája ült a volán mögött, hogy levezessem az út második felét.

Orillia után teljesen behavazott úton mentünk, néha olyan körülmények között, ahova téligumi és négykerekes autó nélkül elég veszélyes lett volna behajtani a tök sötétben. Én csak markoltam a kormányt és pislogni sem mertem. Végül 6 óra vezetés után, este fél 10-re csak megérkeztünk a házhoz, ahol barátaink már vártak minket hideg sörrel, meleg vacsorával és vigasztaló szavakkal. 😀

A ház és a táj este már nem mutatja meg magát:

20190125_193951

De reggel igazán jól mutat a közvetlen tóparti 4 hálószobás, óriási konyhás-nappalis cottage. Canada Winter Wonderland.

Haliburton-3420190126_112337

20190126_075930

Ezt látva nekem meg eszembe jutott a nagyszüleim által épített szanazugi ház, ahol ha ott volt a mi családunk és a két nagyszülő, akkor valakinek a lépcsőre kellett ülnie az esti tévézéshez. De ez Kanada, ahol minden nagy, úgyhogy bőven elfért a 6 felnőtt és 5 gyerek a házban.

Haliburton a ‘Cottage country’ része, ami egy nem hivatalos tájegység. A Torontóban és a Greater Toronto Area-ban lakó néhány millió ember előszerettel menekül ki a városokból annak a több száz tónak a partjára, ami a Lake Huron-t, Lake Simcoe-t és Lake Ontario-t összekötő képzeletbeli vonaltól északra található.

Ezen a környéken Balaton-szerűen működik az élet. A nyár és az ősz eleje nagyon intenzív, sokan nyaralnak erre, aztán a tél sokkal csendesebb, de akkor sem kihalt a táj.

Szombaton reggel sétáltunk egy nagyot a befagyott tó jegén a ragyogó napsütésben. A hőmérséklet -20-ról indult, de hamar ‘felmelegedett’. Mire térültünk fordultunk, már melegünk volt a nagykabátban.

A következő képen látszik, hogy a tó behavazott jegén motoros szánokkal száguldoznak végig a telelők. Először aggódtam, hogy vajon milyen vastag lehet a jég, mert a hótakarás miatt ez nem látszott, de aztán az egyik kis lékhorgász kunyhóban voltak kivágott lékek, és megláttam, hogy legalább 30 centi.

Ennyi már egy autót is megbír és később tényleg láttam olyan tavakat, ahol a horgászok a nagy pick-up truck-al odaálltak a kunyhójuk mellé. Ez a Balatonon a Hummereseknek nem jött be, de Kanada hóban és jégben jobban teljesít. :-]

20190126_101818

Haliburton-17

A kanadai tópart teljesen más, mint amit a magyar tenger partján lehet látni. Mivel több száz tó van ezen a környéken és nagy a terület, ezért a házak szellősen helyezkednek el, néha akár 50 méterre egymástól. A telek kellően nagy, kerítés sehol sincsen. A házak többségéhez van kis csónakház, ahol a kenukat, motorcsónakot, jetski-t tárolják.

A kanadaiaknak a tél is olyan időszak, amikor jól lehet időt tölteni egy tó partján. Lehet a kis jégre húzott házikóban lékhorgászni, síelni, korcsolyázni, motoros szánnal csapatni a befagyott tavon és a havas ösvényeken vagy csak egyszerűen a cottage-ban lazulni.

A következő képen az látszik, hogy az egyik szerény 500 nm-es ház tulajdonosai letisztítottak egy darabot a tó jegéből és kivilágítottak maguknak egy saját korcsolya pályát. Hangulatos.

20190126_180430

Mi is lazára vettük a menetet, a gyerekek sokat játszottak a ház körül a derékig érő hóban, de sokat voltunk bent is, mert ahogy eltűnt a nap a domb mögött akkor bizony megint -15 fok alá esett a hőmérséklet.

Mi felnőttek kipróbáltuk milyen ilyen hidegben hamburgert grillezni a szabadban (nem annyira jó, mint nyáron :-] ), majd tele hassal ültünk a kandalló körül és sokat beszélgettünk.

20190126_112846

Sajnos csak egy hétvégét töltöttünk a “vadonban”. Vasárnap délelőtt már pakoltunk és indultunk volna haza, de a három autóból csak kettő volt négykerék meghajtású és a Volkswagen Passat pajtás nem tudott kiállni a telekről a frissen hullott 10 centi hóban.

20190126_112651

Innen talán jobban látszik a dolog. Hó + emelkedő – AWD = GOND.

20190126_140214

Többféle trükköt kipróbáltunk, de végül az használt, hogy egyszerre 5 felnőtt ember tolta az autót. Összesen vagy 1,5 óra “mókázás” után sikeresen felküzdöttük magunkat és a gépet a domb tetejére. És juhéj, már indulhattunk is vissza Toronto-Waterloo irányba.

Algonquin kirándulás

Kiegészítem Ákos Irány észak! bejegyzését a következő 2 nap tapasztalataival és fotóival.

Ha már a közelben voltunk, mindenképpen szerettük volna meglátogatni az Algonquin nemzeti parkot. Nagyon sokat hallottunk róla, közeli barátoktól is, hogy milyen gyönyörű, óriási, rengeteg tóval, és milyen sok vadon élő állatot lehet egész közelről megfigyelni itt. Összességében ez mind igaznak bizonyult, a Thanksgiving hosszú hétvége és a nagyon népszerű “fall leaves” szezon miatt még embertömeg is hozzáadódott az élményhez.

cropped-img_0147.jpgEzt például az egyik látogatóközpont kilátóteraszáról fotóztam, kb a fejem fölé emelve a telefont, hogy a korlátnál pózolókat ne kapjam el. Ja, mindezt egy laza 20 perces sorbanállás után a mosdóhoz.

 

img_0125.jpg

A park bejáratánál találtam ezt a táblát, a vadállat-észleléseket írják fel ide a látogatók. Előttünk 1 nappal találkozott valaki egy farkassal éjfélkor. A szarvas, jávorszarvas elég gyakran bújik elő, és medvékkel is össze lehet futni, főleg ha éjszakára maradsz és nem rendezed el a kaját.

A farkasok mellé nekünk előző nap már pipa került, a Haliburton farkas rezervátumban egész közelről, de egy épület biztonságából figyelhettük meg a falkát.

No de, vissza az Algonquinba:

A parkon áthalad egy kiváló minőségű autóút. 3-5 kilométerenként különféle szebbnél szebb látványosságokat találni, kiépített parkolókkal, és szolgáltatásokkal. Aznap a nagy embertömeg miatt a parkolásra is várakozni kellett. Az egyik túraútvonalhoz pl csak a padkán tudtunk megállni. Más autósok itt otthagyták a kocsit, és tiltótábla sem volt. Amikor visszaértünk, megláttuk a sárga mellényes szervezőket az út mellett, és mondtam is Ákosnak, menjen előre megnézni, nem vontatják-e még a kocsit. Hát nem. A parkolóból ki- és bekanyarodást segítették, irányították a forgalmat. Segítettek nekünk is gyalogosan átkelni az úton, és később kisorolni is az autók közé. A kanadaiak kedvesek. És lazák.

Tavak és erdők váltják egymást ezen a mágikus helyen. Mivel a legtöbb látogató a pirosló leveleket jött fényképezni, a túrautakon azért találtunk magányos helyeket. Amit a gyerekeink aztán bekiabálhattak.

img_0156.jpg

Ennyire voltak sokan.

Hamarosan eluntuk a parkolóhely-keresést, és inkább kihajtottunk a parkból. Míg befelé jövet egy szép kapun keresztül vezetett az út a keleti oldalon, a nyugati bejáratot észrevétlenül hagytuk el.

És ez nemcsak azt jelenti, hogy nem jól őrzik a nyugati kaput ;-), hanem azt is, hogy a táj ugyanolyan kívül, mint belül. Továbbra is tavak és erdők mellett haladtunk el, a juharfák még mindig pirosodtak, felváltva a méregzöld fenyőkkel. Dombos és kanyargós utakon jutottunk vissza a szállásunkhoz, szintén egy tópartra. A gyerkőcök kisorsolták, ki fürdik először, és ki alszik középen.

Az első éjszakából maradt meg ez a cukker sztori: Márk aludt középen, és hajnalban felverte Ákost. Akinek vissza kellett rendezni a belső szélen alvó kisembert irányba, mert teljesen keresztbe fordult. A csúcs-cuki mondás Márktól, így fogalmazta meg a problémát: “össze vagyok nyomva, mint egy csík!”

Az utolsó napon már nem akartunk sokat autózni, és nem kívántuk újra a tömeget sem. Ezért csak a közelbe terveztünk barangolást, és ebéd után terveztünk hazaindulni. Logikusnak tűnt, hogy ezzel elkerülhetjük a legnagyobb dugót, mert a Thanksgiving a családi ebédekről-vacsorákról szól (már megint pulyka :D), ami talán nem ér véget 1-kor. Ez nem jött be, de erről később.

A gyerekek még utoljára megpróbálkoztak a békavadászattal az erre kialakított játszóhelyen, amíg megraktuk az autókat.

Első állomásunk a “Minden” vadvízi park volt, ahol sokáig fényképeztük egymást a száguldó fehér habos víz mellett. Egy horgász ki is állt pihenni, talán nem akart aznap szerepelni. Ákos persze kikérdezte, süllőre vadászott, az elsőt már meg is fogta, egy másodikra várt, hogy tele legyen a vacsi asztal.

(Minden a település neve, keress rá a google maps-en, ha nem hiszed :D)

Innen a Haliburton Sculpture Forestbe hajtottunk tovább, ami egy szoborpark. Helyes kis erdei sétaút mellett helyezték el a szobrokat, és a domb alján egy újabb tavat is megnézhettünk.

Az utolsó állomás egy kis hamburgerező volt Haliburton városában, kb az egyetlen nyitva tartó étterem ebben a picinyke városban.

img_0228.jpg

Klassz dolog az all-day breakfast, Márk tükörtojást rendelt piritóssal. Igaziból az utóbbi miatt, az asztalon lévő dzsemek izgatták a fantáziáját. Ákos egy vega burgert választott, én meg egy igazit, stílusosan sült krumplival. A gyerekek még egy kis palacsintát is toltak a szépen kiürített tányérok után.

Tele pocakkal indultunk hazafelé, Gáborék Torontoba, mi Waterlooba. Amíg tudtuk/lehetett, kerültük az autópályát. A festői szépségű 118 autóúton haladtunk dombra fel és aztán le, még egyszer megcsodáltuk a pirosba hajló lombokat. A 11-es úton már alakult a dugó, az igazi araszolós autótömeg Barrie-nél jelent meg, ahol néhány km-t az észek-keletről Torontoba tartó 400-as autópályán vezetett az utunk. Konkrétan 20 km/h sebességgel haladtunk, előttünk még legalább (normál tempóval) 2 órányi úttal. A waze mindenáron be akatt vinni Toronto felé, de nem hittünk neki – tapasztalatból tudjuk, a 401 autópályánál nincs rosszabb egy forgalmas napon. Az M7 a Balatontól visszafelé vasárnap este, tízszeres forgalommal. Inkább kanyarogtunk tovább az autóutakon, az Orangeville-i kereszteződést már én is megismertem, errefelé sokszor kirándultunk már. Aztán farmok és kistelepülések mentén értük el Guelph határát, onnan már csak egy fél óra az otthon. Összesen 5 órát töltöttünk az autóban (összehasonlításképpen, odafelé 2,5 volt). Mostanában nem indulnék neki újra ;-).

Összességéban fantasztikus élmény volt ez a hétvége. Amit tanultunk belőle: hosszú hétvégén vagy az Algonquin-ben kellene táborozni (ennek csak én vagyok az akadálya), vagy ha a parkon kívül szállunk meg, érdemes ott is maradni.

Irany eszak!

Telefonrol varialok, nem lesz hosszu szoveg, inkabb csak kepek.

Errefele Halaadasi hetvege van, azaz 3 nap munka nelkul. Elindultunk hat eszakra, hogy lassuk a piros leveleket Cottage Country-ban.

A Haltiburton regioban vagyunk, azon belul is a vicces nevu Minden Hills kornyeken, kb 2 orara Toronto-tol eszakra. Nekunk inkabb 3,5 ora autozas volt Waterloo-bol.

Egy vizparti lodge-ban vettunk ki egy hazat, most a kandallo mellett uldogelek es irogatok a telefonon.

Ma nagy korturat tettunk meg, gyonyoru helyeket lattunk, errefele folyo-folyo hatan, minden kanyarban egy ujabb gyonyoru to. A levelek pedig mar pirosak.

Dorset egy pici falu, de van egy kilatojuk ami miatt meg oktoberben is sokan latogatnak ide. A kovetkezo ket kepen a marinajuk lathato. Itt kotnek ki a nyaralo tuajdonosok a tulparti hazakbol, amikor ellatmanyert jonnek.

Dorset lookout. A latotavolsag eleg keves, csepergett az eso.

Hawk Lake log chute, ami azt jelenti, hogy a farönköket 70 éve itt úsztatták át a magasabb tóból az alacsonyabban fekvő patakba egy vizes csúszda segítségével. Izom szaggato munka volt a hideg vizben allva a ronkoket huzogatni.

20181006_1043228383302228068610587.jpg

Néhány kép a Hawk Lake-ről:


20181006_1017267259904375697921352.jpg

Ez a mi kis hazunk. A lodge a Mountain Lake partjan van, bar ennek most nincs sok jelentosege. A viz mar jeghideg es meterekre lelatni benne.