Kispálya

Kb. úgy 10 éve még lelkes pontyhorgász voltam. Ez annyit tesz, hogy egy évben többször 1-1 hétre vagy csak egy 3-4 napos hosszú hétvégére elmentem minél nagyobb pontyokat üldözni. Ha valaki ebben a körben mozgott vagy még esetleg mozog, akkor a Palotás, Merenye, Ecséd nevek biztosan ismerősek lesznek.

De egy idő után elmaradtak a pontyos horgásztúrák és inkább a pergető horgászat fele fordultam, mert egyre nehezebb volt ilyen hosszú időre kiszakadni a munkából, meg úgy az egész “életből”.

A ragadozó halak horgászata és a “pergetés” jobban passzol egy tisztes családapához, aki nappal gürizik vagy a hétvégén a pár éves gyerek után rohangál, majd este kimegy egy pár órára pecázni, mert úgy is a naplemente a legjobb időszak, de nem marad sokáig, mert másnap újra kezdődik a buli és a gyereket reggel 7-kor nem fogja érdekelni, hogy apa sokáig kimaradt.

Ezért aztán, mire Kanadába költöztünk, addigra a pontyos életemből csak egy halom felszerelés maradt, amin túladtam (elkótyavetyéltem) és csak egy táskányi szereléket hoztam magammal, mert azért ki tudja.

De az elmúlt 2 évben erre a táskára nem volt szükségem, mert évente legfeljebb 4-5 alkalommal jutottam el 1-1 napra ragadozó halakra horgászni, illetve tavaly már Márkkal is kimentünk kis sügereket és naphalakat kergetni, de ahhoz tényleg elég egy spiccbot és egy marok szerelék.

Aztán jött a járvány és idén márciusban az összes általam látogatott tavat lezárták, mert a horgászat nem essential services. :-/ Ez akkor még kevésbé fájt, mert valamikor áprilisban olvadt el a jég a legtöbb tavon, de amikor jöttek a kellemes tavaszi napok, akkor jóval nehezebb volt elviselni a tiltást.

Ez szomorú helyzet még most május végén is fennáll, de azért találtam egy eldugott helyet, ahova ki tudok szökni. Ez a Woolwich víztározó egyik szeglete, amit vagy 2018. vagy 2019. őszén jártunk körbe barátokkal és az akkor megszerzett helyismeret most kisegített.

A tó maga több tíz hektár, de egyáltalán nem népszerű horgászvíz, mert mezőgazdasági területek veszik körül és ezért a vize hajlamos az algásodásra. Egy tucat szebb tó van a környéken, ahol a halállomány is sokkal komolyabb, de ez a tó olyat tud, amit más horgászvíz nem.

Mert van egy kis szakasza, amit még a legnagyobb járványban sem tudtak vagy akartak lezárni. Ez a hely pedig annak a kis folyónak/pataknak a néhány száz méteres partja, ami táplálja a tavat és tavasszal erre a sekély szakaszra tömegével úsznak fel a pontyok, amikre itt Kanadában alig páran horgásznak.

20200522_17354720200522_15431920200522_154314

Kispálya ez a javából, gyermekkoromra emlékeztet, amikor Békéscsabán az Élővíz csatorna partján hol egyedül, hogy öcsémmel csatangoltunk. Minden részlet stimmel, lassan áramló sekély víz, öreg fák a parton és az egész olyan széles, hogy az óvatlan horgász könnyen átdobja a szereléket a szemközti fák ágaira.

Most ezen gondolkodva én nem is értem, hogy a szüleim hogy mertek elengedni egy 14 éves gyereket és a 11 éves öccsét, akik bicajjal bejárták a kis “folyót” Póstelektől a Békéscsabai konzergyárig, ami barátok között is mondjuk 10 km. Veszélyforrásnak ott volt a helyenként 2 méter mély csatorna, meg a közúti forgalom (mert a csatorna ászeli a várost), nem beszélve a mindenféle lombos erdőkről, ahol mindenféle rosszindulatú népek is megbújhattak. (Igen, a 90-es években voltak már bőven szipusok, alkoholisták, hajléktalanok és később kemény drog használók.)

De túléltük és többnyire jól szórakoztunk annak ellenére, hogy hal alig volt a csatornában, mert amit nem ölt meg kezeletlen-habos szennyvíz, azt a horgászok hazahordták, de még a gyerekek is rendszeresen elvitték a szép kis vöröszárnyú keszegeket, amiket otthon boldogan megmutattak a családnak, majd a szülők valószínűleg a macskának dobták a zsákmányt.

40-50 centis csuka még csak-csak akadt a vízben, compót is fogtunk időnként, de pontyot én összesen egyszer láttam 10 év alatt, azt is egy kisszerszámos  halász fogta a ki a KISZ-tábor magasságában.

No de vissza Kanadába, 2020-ba.

Valamikor áprilisban rábeszéltem a családot, hogy menjünk ki a Woolwhich tározóhoz felderíteni terepet és akkor kb 30-40 különböző méretű nyurgapontyot láttunk úszkálni egy rövid 100 méteres szakaszon. Ilyen látványt Mo-on nem látsz, mert a pontyok tudják, hogy ők prédák és csak ritkán mutatják meg így magukat még a legjobban telepített horgászvízben is.

Bár ez a horgászat messze esik a mostanában általam űzött rablóhalas pergetéstől, de a látvány hatására fellelkesültem és egy vagy két hét múlva kimentem Márkkal horgászni. Úszós pontyozásra készültünk, de az előző napokban sok eső esett és a kis folyócska annyira folyt, hogy nem tudtuk megállítani az úszót és a pontyokat nagyon nehéz így megfogni. A szembenlévő helyen láttunk egy idősebb pecást, aki mondjuk 10-20 grammos ólommal szerelt fenekezővel 10-15 percenként fogta a kilós pontyokat.

Nekem is akadt pár ilyen ólom a táskám mélyén, elkészítettem a szereléket, de ehhez a módszerhez türelem kell, az meg egy 6 éves gyereknek nem sok van. Jót levegőztünk, de hal nélkül távoztunk.

De nem hagyott nyugodni a dolog és az előző pénteken direkt hamarabb végeztem a munkával és ismét támadtunk. Most szerencsénk volt, mert eső alig volt mostanában, a víz pedig visszafele folyt, ami inkább a tározón fújó szél hatása lehetett. Az úszó 3 gramm súlyozással szépen megállt és az első pontyra csak 10 percet kellett várni.

Összesen 3 órát voltunk kint, fogtunk 5 nyurgapontyot, melyek közül a legtöbb kb 1-1,5 kilós volt, de jött egy 2 kiló feletti is. Akasztottunk egy szebbet is, amit onnan tudunk, hogy ez a hal már a féket is húzta, de ügyesen belemászott egy vízbe dőlt fába. De hát ugye mindig az a legnagyobb, amit nem látunk…

Ezen kívül volt további 5 kapásom amit elrontottam, de nem is értem, hogyan, mert a halak vagy határozottan megindultak az egy szem kukoricával csalizott horoggal és lassan merítették az úszót vagy úgy kiemelték, hogy az úszó hanyatesett a vízen. Egy ilyen kapás után “luftot” ütni meglepő, de nem szomorkodtunk, mert mindketten jól szórakoztunk, Márk is tanult egy-két dolgot a pontyhorgászatról és remélhetőleg legközelebb is lesz kedve kijönni velem.

20200522_154310

20200522_15474320200522_154901

Sajnos a kis folyócska egyre népszerűbb, amikor eljöttünk már vagy 5-6 ember horgászott a partján. Nem is gondoltam volna, de a mennoniták is szeretnek horgászni, igaz láthatólag nem igen értik a pontyozást, mert a szokásos fekete sügeres úszós szerelékkel úsztattak, de azzal elég nehéz a pontyokat megfogni. Ki tudja, lehet, hogy ők sügérre mentek?

Az vicces volt, hogy ők a régimódi lófogatos szekérrel álltak meg a parton. Ilyet sem látni Mo-on. 😀

20200522_173625

Horgásztam is meg nem is

Úgy volt, hogy évadzáró pecára egy igazán zorall helyre megyünk. Mondjuk a Wildwood lake-re, ahol júniusban már jártunk.

Ez a tó és a környezete egyszerűen GYÖNYÖRŰ. Erdő veszi körbe ami a tó partjáig ér, ezért az év ebben a szakában külön élvezet lehet ott horgászni, mivel a juharfák már nagyon szép pirosak itt dél Ontárióban.

Nagy lelkesen elindultunk hát Tamással vasárnap reggel, mert 18 fokos gigászi hőmérsékletet és minimális szelet ígértek, majd egy órával később, a kapunál szembesültünk vele, hogy a Wildwood Lake körül lévő természetvédelmi terület pont aznap délben zár be a teljes téli szezonra, ezért a belső parkolót és a csónak rámpát már nem tudtuk használni.

Pedig előző nap megnéztem a honlapjukat, hogy van-e valami rendezvényük ami miatt korlátozás van érvényben, de semmit sem láttam. Az pedig nem jutott az eszembe, hogy a nyitvatartást nézzem meg, mert Kanadában az október közepi Háladás után kb minden jó hely bezár és legközelebb áprilisban nyitnak.

A parkokba ilyenkor is be lehet menni, de a kocsit le kell tenni a kapunál és onnan csak gyalog vagy bicajjal lehet közlekedni, azaz a csónak vízre tételét csak jó helyismerettel, esetleg kalandosan lehet megoldani. Vagy sehogy. Ez a parktól függ.

Vertem is a fejem a műszerfalba, mert Stratford kb 1 órára van tőlünk délre és a környéken lévő összes parkban ugyanaz volt a helyet. No akkor nézzük meg kedvencemet a Guelph Lake-t. Az is zárva. Connestogo Lake? Persze az is.

Bingo, a Shade’s Mill Conservation Area Cambridge-nél október 31-ig van nyitva. No akkor menjünk oda.

További egy óra alatt át is értünk, ha reggel egyenesen oda indultunk volna, akkor 2 óra helyett max fél óra lett volna az út, mert Cambridge (nem UK, hanem Ontario :-D) itt van a szomszédban.

A kapunál a biztonsági őr kedvesen mosolygott és figyelmeztetett, hogy a vizet már leengedték a tavon (téli vízállás), úgyhogy lehet, hogy kissé nehéz lesz vízre tenni a csónakot. Hmm ok, lássuk. Annyira akartam horgászni, hogy ha azt mondja, hogy a tavat egy csomó éhes farkas őrzi én akkor is próbát tettem volna.

De erre a látványra nem számítottam. A csónak rámpánál már nyáron is sekély volt a víz, de most szinte nulla. Egy evezős csónak még nagyjából elmegy a 10-20 centis vizen, de mi az elektromos motorral sehova. Plusz bokáig ér a sár a víz szélén. Itt ugyan nem tesszük le a csónakot. Mi legyen?

20191020_16010520191020_160116

Kis gondolkodás után mondtam Tamásnak, hogy a tó mélyebb része csak 150 méter az erdőn keresztül, vigyük oda a cuccot és tegyük ott vízre a szekeret. Bepakoltunk hát a csónakba, ami üresen csak 40 kiló, összes cuccal együtt is max a duplája. A motor és akksi egy második kör volt. Bakker milyen izomlázam volt a vállamban másnap.

A lenti képeket látszik, hogy nyáron milyen magas volt a vízállás. Sajnos kevés képet készítettem, pedig kétszer is voltunk Márkkal pecázni. Egyszer a partról, egyszer a csónakból. Márk 1 percenként fogta az apró sügereket egy spicc bottal, gilisztával csalizva. Strand és kis játszótér is van és mint említettem igazán közel van hozzánk, ideális nyári célpont.

Most pedig így néz ki. A strand jelenleg egy iszap tenger, de a közelben volt egy olyan rész, ahol ki volt kövezve a tó partja, tehát ott támadtunk.

20191020_11401720191020_115920

A Shade’s Mill nagy része még ilyen alacsony vízállásnál is horgászható. Csináltam egy kis térképet, hogy könnyebb legyen érteni miről írok:

Capture.PNG

A strand egyik sarkán tettük a csónakot vízre. A mélység először 1 méter volt, majd a két kis szigethez közel 2, majd 3 méter. A szigetek körül van egy jó nagy terület, ahol a part mellett folyamatosan mélyül a tó a gát fele. A sárga vonal mutatja a csatornát, ami régen esetleg folyómeder lehetett, de ebben nem vagyok biztos, mert sehol nem találtam infot az Interneten, hogy mi volt itt a gát építése előtt. De ez a mélyebb meder jól elkülönült a tómeder többi részétől és a műhold képről úgy tűnik, hogy a Mill Creek itt kanyargott régebben.

A tó nagyon nehéz pálya, van egy jó nagy része, mely ilyen téli vízállásnál is kellően mély, de itt egy kisebb erdő van a víz alatt. Így néz ki, a radaron látszik, hogy 3.3 méter mély a tó és a fák 2 méterig érnek fel. Némelyiket a felszínről is lehetett látni és én sokszor elakadtam, de mindig sikerült kibányászni a csalit.

20191020_130602

Az akadós rész után van egy hosszabb egyenes szakasz közvetlenül a gát előtt, ahol most 4-5 méteres a víz. Felfelejtettem mondani, hogy minden mélység ebben a blog bejegyzésben jelenlegi állapotot mutat, nyáron 2 méterrel mélyebb a tó. Tehát van olyan része ahol normál vízállásnál 7 méteres is lehet.

Effektív halfogásról nem tudok írni, mert dobáltunk vagy 5-6 órán keresztül, de csak egy igazi kapást éreztem. Pedig olyan helyeken pergettünk, aminek láttán megcsillan a pergető horgász szeme.

Rajtunk kívül csak egy evezős csónakos család volt a vízen, ők fogtak kishallal egy sügeret. Beszéltem velük pár szót, ennyi volt az egész napi akciójuk.

Mivel nyáron is horgásztam már itt Márkkal és gilisztával folyamatosan jöttek a sügerek, sőt pergetve én is fogtam csapó sügért és néhány gumihal farkat letéptek a kis pikkelyesek, ezért biztos vagyok benne, hogy sok a kisebb hal van a tóban, de hogy nagyobbak vannak-e azt nem tudtuk meg. Két lehetőség van, vagy nem találtuk őket, vagy valójában nagyon kevés normális méretű hal él a tóban.

Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc pecás célállomásom, de minden egyébre kiváló a tavacska. Fiatal gyerekekkel lehet egy órácskát pecázni, aztán ott van a kis játszótér és lehet strandolni is, mert nyáron egyébként több méterre átlátszik a víz, tehát elég tiszta lehet.

Végül két kép arról, hogy mennyire szépek a színek felénk mostanában.

Emlékszem, hogy szeptemberben mennyire szomorúak voltunk, hogy véget ért a nyár mert tudtuk, hogy jön a hosszú tél, de közben megfeledkeztünk róla, hogy az október mennyire szép tud lenni. Az időjárás idén ősszel nagyon kellemes, reméljük ez a szép időszak kitart még egy pár hetet, mielőtt jön a szürke és később fehér tél.

20191020_12455620191020_141245

Újra a Guelph Lake-n

Emlékszem, hogy Magyarországon az időjárás függvényében decemberben-januárban is nyomtam a pecát egészen addig, míg a tavak be nem fagytak. A ragadozó halak aktívak a hideg vízben is, csukára Magyarországon január végéig, süllőre február végéig lehet horgászni. Elvileg.

A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy általában decemberben, esetleg jó esetben januárban jött az első hidegebb időszak amikor a tavak befagytak, ami gyakorlatilag a horgász szezon végét jelentette. De előtte mindig volt néhány emlékezetes horgászatunk. Néha az időjárás, néha a halak miatt. Emlékszem olyan ködre, hogy 20 métert nem láttunk egész nap, de volt szakadó hóesés is, ami igen jól nézett ki és volt olyan pergető horgászverseny is, amikor kb -10 volt és minden dobás után takarítani kellett a jeget a gyűrűkből. Életemben nem fáztam még annyira…

Aztán volt olyan is, amikor Gyöngyösön megtaláltuk a vermelő halakat és egy kézipályányi területről 1x darab süllőt húztunk ki pár óra alatt. Hiába, a horgász ember általában nem normális, ha halfogásról van szó.

Gyanúm szerint a szezon vége itt dél Ontárióban hamarabb be fog következni, októberben még biztosan lehet horgászni, de a novemberi horgászatokban már nem vagyok annyira biztos, ezért aztán két héttel az előző Guelph-i peca után már újabb horgászatot terveztem.

Egy kicsit lazább a munka is, már csak két kisebb rendszeren dolgozik a projekt csapat, ezért aztán az összegyűjt túlmunkából kivettem a pénteket szabadságnak.

Kedden még 30 fok felett volt a hőmérséklet, majd a szerda-csütörtöki két napos eső és szél hatására nagyon lehűlt a levegő. Péntekre a hét elején még 15 fokot és napsütést mondtak, aztán fokozatosan rontották a kilátásokat és mire odaértünk, reggel 6 fok volt, felhő és erős szél. Sebaj, horgásztam már ennél kellemetlenebb időben is, menjünk!

Márkot reggel fel kellett tennem az iskola buszra, mert a péntekeket megpróbáljuk a jövőben úgy megoldani, hogy reggel 9-kor felszáll a buszra és délután 4-kor megyünk majd érte a megállóba. A reggel az enyém volt, a délutánt Timka meg tudta oldani.

Ezért 10 órakor értünk Tamással a tóhoz (kb 40 perc vezetésre van). A tó parján ronda felhők, szél és hideg idő fogadott. A Guelph lake elég nagy, a szeles idő hullámokkal jár, de annyira nem volt a helyzet, hogy ne lett volna biztonságos a csónakban. Azért a mentőmellényt felvettem, ha mégis beesnék egy rossz mozdulat miatt, a sok ruhával és cipővel nem lenne vicces a felszínen maradni…

Ha ekkora szél van, akkor az sajnos azt jelenti, hogy túl gyorsan sodródik a csónak, ezért a ‘driftelés’-ről lemondtunk és inkább lehorgonyzott csónakból horgásztunk. Ennek viszont az a hátránya, hogy sokkal kisebb területet tudunk meghorgászni és az akadós részeken állandóan csalit kell szabadítani, ami sok zörgéssel és extra munkával jár. Horgony fel, csónakkal a leakadt csali fölé kell állni, kiakasztani a kövek közül és újabb kör. Ha gyenge a szél, akkor a sodródó csónakból ritkábban akad el a csali, plusz a szabadítás is csak egy laza mozdulat.

10 óra és délután f2 között ezzel próbálkoztunk azon a szakaszon, ahol két hete a csukákat fogtam, de nem jártunk sikerrel. Ráadásul nagyon fújt a szél és fáztunk mint a kivert kutyák. Azt hiszem vastagabban kellett volna öltöznöm. Tamásnak f2-kore el kellett mennie, mire kitettem a parton a felhők nagyjából elmentek, szépen sütött a nap. Bocs Tamás!

Azért megpróbálkoztam a sodródós pecával, de még mindig volt annyi szél, hogy túl gyorsan tolta a könnyű ki alumínium csónakom. Gondoltam egyet és elővettem a Rapala Deep Tail Dancer 9 csalimat, amivel 10 éve fogtam utoljára csukát a Hatvani Kavicsbánya tavon.

Ezt a csalit direkt oda vettem, hogy partól dobva is minél mélyebben tudjak horgászni, de használat közben aztán rájöttem, hogy a balsafa test túl könnyű, ezért rosszul dobható és csak hátszélben tudtam horgászni vele. Egyszer aztán minden egyben volt és egy napos őszi hétköznap délutáni horgászaton sikerült egy jó 3 kg-os csukát fognom vele. Azt az egyet és azóta semmit.

A DTD viszont szuper vontatós csali, nem annyira bumfordi, mint a Rapala Dive to sorozat, ezért jó ötletnek tűnt kipróbálni a vontatást (trolling) vele. Ezt a módszert Mo-on sleppelésnek hívják (németes behatás ugyebár) és valamiért tiltott a horgászrend szerint. Pedig egyáltalán nem könnyű módszer, nem ad annyi előnyt, mint Mo-on gondolják és néha elég unalmas is tud lenni.

Balra a Deep Tail Dancer, jobbra a Dive to sorozat.

A módszer annyit tesz, hogy a horgász elektromos motorral folyamatosan mozgásban tartja a csónakot és a csalit 20-30 méteres pórázon vontatja a csónak mögött. Én is így tettem és elindultam a tó hátsó fele irányába, ahol még alig horgásztam.

Először kb 2 km-es sebességgel haladtam, de ez kevés volt a csalinak, ezért 2,5-3 km-re gyorsítottam. A DTD9 kb 5-6 méteres mélységben jön ezért megpróbáltam folyamatosan 6-7 méteres víz felett csorogni. Ebből adódik a módszer nehézsége, folyamatosan figyelni kell a radart a mélység és a sebesség miatt és ennek megfelelően irányítani a csónakot, mert a meder mélysége is folyamatosan váltakozik és a szél sem egyenletesen fúj. Jó kis kéz-szem koordinációs gyakorlat.

Eddig egyetlen egyszer fogtam trollingozva egy sügeret a Wildwood lake-n, szóval nincs nagy tapasztalatom és jobban szeretek dobálni, de mindenképpen fel akartam építeni a fejemben a tófenék virtuális térképét, ezért nem bántam, hogy nem jön semmi.

Aztán megtört a jég és a tó hátsó felén, ami kissé védve volt a széltől az első hal ránehezedett a Rapala DTD-re. Kb kilós feketesügér volt, ez már az a méret, ami a féket is kihúzza és szép nagyokat ugrik a levegőbe a csónakhoz közel.

20191004_144222

A kövekező 1 órában még 2 halat fogtam, ők már szép kapásokat produkáltak, igaz jóval kisebbek voltak. Az egyiknek a fajtáját még mindig nem tudom pontosan, a másik pedig egy sörösüveg méretű törpeharcsa volt. Errefele nagyobbak élnek és ragadozó életmódot folytatnak. Az Island Lake-n fogtam már pár hasonló formát.

20191004_145142

20191004_151023

Volt még néhány jó kapásom is (kb 4 db), de a trollingozás hátránya, hogy nem igen tudsz gyorsan bevágni és ezek a halak nem akadtak meg. Végül 5 fele pakoltam, f7-re nekem is haza kellett érnem.

Ebben a trollingozásban van fantázia, de a dobálásos pergetést még mindig jobban szeretem. Ha az időjárás és a munka engedi, talán még egy pecára lesz lehetőség idén.

Zárszó: eddig csak elvétve láttam pontyokat ugrálni ezen a tavon, de most valami miatt rengeteget láttam. Volt olyan 10 kg forma is, ami 10 méterre fordult tőlem. Tamás akasztott is egyet Flatt Shaddel, de az első kirohanáskor leakadt, csak egy pikkely maradt utána. Az a benyomásom, hogy nagyon erős ponty állomány él a tóban, de Kanadában senki sem horgászik rájuk. Érdemes lenne kipróbálni a bojlizást, de sajnos a pontyos horgászbotjaimat és az orsóimat eladtam a költözés előtt, mert túl hosszúak voltak a költözéshez. Hát majd meglátjuk…

Ezt a képet az internetről vadásztam, most a tó alsó harmadát jártam be kb a belógó félszigetig bezárólag, ahol legkeskenyebb a tó. Eszméletlen, hogy ez még a tó fele sincsen.

guelphlake-2

Wow peca – Guelph Lake

Ez most egy nagyon boldog horgász beszámolója lesz, aki túl van az eddigi legjobb kanadai horgászatán. Akit az ilyen halnyálka szagú blog bejegyzés nem érdekel, az kérem lapozzon.

A Guelph Lake-n pecáztam már egyszer. Augusztus elején jártunk ott egy magyar barátommal, nem volt ideális pergető idő, mert rekkenő hőség volt, de azért sikerült néhány halat fognunk. Csukákat és az eddigi legnagyobb fekete sügéremet. Mindössze pár órás peca volt, mert kora délutánra majdnem megfőttünk, úgyhogy a tervekhez képest hamar feladtuk és hazamentünk.

A Guelph Lake egy völgyzárógátas tározó, ami annyit tesz, hogy egy szép nagy gáttal elrekesztették és felduzzasztották a Speed Rivert. A tó a pontos méretét nem találtam meg az Interneten, mert – hibásan – a teljes természetvédelmi terület méretét adják meg, de a Guelph Lake szemre is biztosan van vagy 100 hektár.

A Wildwood lake-nél jóval mélyebb, a gáthoz közeli kb 1 km-es szakaszon akár 10 méter mély is lehet, de part mellett közvetlenül is 4-6 méteres. Van ahol szép lankásan mélyül, van ahol szinte függőlegesen törik le a fenék irányába. A tó medre köves, az aljzaton nem sok iszapot éreztem.

Az különösen tetszik, hogy motorcsónakot nem lehet használni, tehát nincsenek vízisielők, azaz elég nyugis hely, főleg ha összehasonlítjuk a többi közeli tóval, mint pl a Wildwood Lake, Belwood Lake, Conestogo Lake. Ezeken a tavakon több száz lóerős szörnyekkel csapatnak a kanadaiak, nagyon nehéz élvezni a horgászatot az állandó hullámzásban.

Egyébként úgy számítottam, hogy szeptember közepétől nem fogok tudni horgászni menni. Projekt zárásban vagyok, implementálunk ezerrel és ez általában hétvégi munkával is jár. De néha nekem is lehet szerencsém, mivel úgy jött ki, hogy a 09.20-21-i hétvégére végül nem kellett munkát terveznünk.

Ráadásul egész héten a legszebb vénasszonyok nyara volt felénk, sőt már-már túl meleg volt, ezért minden klappolt egy jó pecához.

A családot nem akartam szombaton felverni és én is nagyon elfáradtam a héten, úgyhogy feladtam a kora reggeli indulás tervét. Így volt vagy 9 óra, mire a tóhoz értem, ahol meglepetésemre millió embert találtam a csónak rámpánál, mert éppen egy egyetemi evezős versenybe csöppentem. Öröm az ürömben, hogy legalább bőven volt aki segítsen, amikor a csónakot vízre tettem. Az evezősök pedig egyáltalán nem zavartak, mint említettem a tó nagy.

Rögtön átmotoroztam (elektromos) a csónakházzal szembeni oldalra, ahol augusztusban már horgásztunk. Itt rögtön láttam, hogy a tó szintje az elmúlt 1 hónapban legalább 1,5 métert csökkent. De most először elvittem a halradarom, amit Kanadában nem is használtam még. És milyen jól tettem…

Túl mélyre nem akartam menni, a túl sekélyt nem tartottam hatékonynak, de a radar pillanatok alatt segített megtalálni az ideálisnak vélt 4-5 méteres vizet.

A következő képeken lehet látni, hogy a partszélen világítanak a kövek, igen, onnan hiányzik 1,5 méter víz. A part olyan 50-60 méterre van, alattam itt éppen 4-5 méteres víz volt, másol néhol 6-7 méter. Innen dobáltam hol a part felé, vagy a parttal párhuzamosan.

20190921_104701

20190921_113407

Kb a második dobásnál jött az első kapás, de a hal jól húzott és a köveken elszakította a vékony fonott zsinórt, Így buktam egy 66mm-es 20 grammos XH Flatt Shad-et. Nem baj, rendeltem az Amazonról, úgyhogy maradt még pár darab. 😀

A doboz nagy része Mo-ról költözött velem, csak a 66 mm-es XH az új szerzemény. Pont jó ehhez a 4-5 méteres vízhez.

20190921_110906

Újabb 3 dobás és már jött is az első csuka amit sikerült kivennem. Nem óriás, de nagyobb, mint a nyári példányok. Kb 60 cm, bő 1 kg. Aztán fél óra múlva még egy hasonló méretű. Mindössze fél óra alatt három kapás, 2 hal, mi lesz itt még…

20190921_110420

20190921_100145

Hát semmi. Ez után néma csönd. Valószínűleg több ok miatt. Szél nem volt, a vasalt víz pedig nem jó nappal és én a sekélyebb részek fele csorogtam. Kb 1 óra üresjárat után rájöttem, hogy ez rossz taktika. Visszamentem a kezdő pontra, ahol a csukák jöttek, de ott már nem jött semmi.

Na jó, akkor legyen a gát, ott még úgysem jártam. Legalább megnézem, hogy milyen az alja. Érdekes módon a tó nem a gátnál a legmélyebb, ott csak 8-9 méteres vizet találtam. A csónakházzal szemben 11 métert is láttam a radaron, az pedig kb 300-400 méterre van onnan.

Megdobáltam a gát oldalát pár mélyre törő wobblerrel, de csak egy kapásig jutottam, ami nem akadt meg. A nap közben annyira égetett, hogy a távozáson gondolkodtam. De végül feljött pár nagy felhő, feltámadt a szél és elviselhető lett a hőmérséklet.

A szél a gáttól fújt, úgyhogy 1-1,5 km-es sebességgel csorogtam a gáttól a mélyebb részek felé… Itt nem is horgásztam augusztusban. A radar először lankás, üres részeket mutatott, 4 méteres vízzel, de ennek ellenére volt néhány koppintásom.

Aztán elértem egy területhez, ahol 4 méterről 6-7 méterre tört le a fenék és tiszta szikla volt az alja. Nagyon akadt, de ha a Flatt Shad elakadt, akkor csak meghúztam a másik irányból és máris kiszabadult. Így nézett ki, egy kb 200 méteres szakaszt kell elképzelni, a többi terület teljesen más jellegű volt.

20190921_135701

Igen, azok a sötét pacák a fenéken (a sárga sáv felett) kövek, a színes foltok pedig halrajok. Ahol pedig táplálék hal van, ott akad ragadozó is.

A parton volt két pecás, pont velük szemben volt az első kapásom, a parttól kb 150 méterre. Bumm, jól húz. Rázza a fejét, ez csuka lesz. Az is volt, 2 kiló feletti. Kép nem készült, mert mélyre nyelt. Kivettem a horgot, kicsit tologattam a vízben és elúszott. Egy fotó jó lett volna, mert nem volt farka a halnak. Lehet, hogy a kormoránok tették, amikor még kisebb volt. De jól védekezett így is.

A fárasztás, horogszabadítás miatt lesodródtam, úgyhogy visszamentem az előző helyre és a pecásokkal szemben az első dobásra újabb kapás. Nagyon durván húz a hal, ez nagyobb, mint az előző. Igen, jó vastag a háta.

Sajnos nem volt matrac nálam, a csónakba pedig nem akartam fektetni, hogy megmerjem a hosszát. De szemre kb 4-5 kilós lehetett. Ment vissza ez is.

20190921_133213

Szintén horogszabadítás, visszaengedés, majd vissza a tetthelyre. Csorogtam kb 100 métert és újabb kapás. Újabb szép csuka. Olyan hosszú, mint az előző, de vékonyabb. Max 4 kilós. Soha rosszabbat.

20190921_134453

Újabb kör, fura kapás, nem is védekezik, hát egy kis nemtommi volt. Formára naphal, de teljesen más színű.

20190921_132715

Aztán megállt a szél, megpróbáltam vertikálozni. Süllőnek néztem, de nem volt kapófoga. Megalázó méret. De legalább jól látszik a nyerő Flatt Shad. Tele fognyommal, első peca. Ezt már szeretem.

20190921_154613

Összesen azt hiszem 6 csukát fogtam, volt még vagy 5-6 kapásom ami nem akadt meg, meg az az első, aki elvágta a zsinórt a köveken. Az utolsó 4 csuka 1 órán belül jött 13 és 14 óra között.

Még dobáltam f4-ig, de semmi sem jött. Könnyű szívvel zártam a pecát. Sose rosszabb kalandot! Kár, hogy Tamás nem ért rá, jó lett volna megosztani az élményt.

Halszag 2019

A sztori ott kezdődik, ahol 2018-ben véget ért. Néhány kajakos peca után rájöttem, hogy hogy a tavaly vásárolt sit-on top pecás kajakom nem az igazi megoldás számomra, mert két ember tudja kényelmesen a csomagtartóra feltenni és levenni, de csak egy ember tud pecázni belőle.  Ráadásul amikor evezel, akkor rádcsöpög a víz, azaz full vízálló szerkóban kell horgászni tavasszal és ősszel, amikor még nincsen nyári meleg amikor minden gyorsan  megszárad.

Ezért aztán már tavaly  eldöntöttem, hogy nekem mégis egy rendes csónak kell. Nézegettem is a Kijiji-n (helyi Jófogás) a motorcsónakokat, de ott elakadtam, hogy egy vonóhorog felszerelése 700 dollár lenne és nem is biztos, hogy megtartjuk az autónkat még pár évig.

Aztán mi van a csónak utánfutóval, azt hova teszem? Nyáron még csak rendben van, hogy bent áll a garázsban és az egyik autó kint áll, de aztán november-április között csak beállnék mindkét autóval és akkor 6 hónapra kell egy fedett és őrzött tároló helyet keresnem a csónaknak és utánfutónak ami elég költséges móka úgy, hogy szerintem 10x sem fogok elmenni horgászni idén.

Szóval bújtam az internetet és rájöttem, hogy egy 12 lábas jon-boatot el tudnék vinni a tetőcsomagtartón. Már ha nem az átlagos 60 kilós változtatot veszem, amit itt árulnak tőlünk 20 km-re. Ez pl 57 kg, az ára 1200 CAD + HST.

Capture

Ezért kikutattam, hogy nekem a Lowe L1232-es típus a legjobb megoldás, amiből két ember tud horgászni és mindössze 40 kiló az egész cucc. (A kajakom 31 kg). Ehhez azonban egészen Coldwater-ig kellett mennem, ami 2,5 óra vezetésre van egy irányba. Oda-vissza rá is ment nagyjából az egyik szombaton, de a végén a kertben pihent az új szerzemény. Adóval együtt 1150 CAD-ba fájt, ami kb negyede-ötöde annak a büdzsének, amibe egy használató motorcsónak került volna.

Ezek után gyorsan feltettem a Kijiji-re a kajakom és láss csodát 1 hét alatt elvitték. Sajnáltam is meg nem is. Jó lett volna egy hobbi kajaknak megtartani, hogy kicsit evezgessek a Grand Riveren, de évente kb 2x mentem volna le, ráadásul baromi sok helyet foglal, szóval jobb így. Ráadásul 800 CAD-ért adtam el, ami kicsivel több, mint amiért 1 éve vettem.

Ezt a típust talán az USA-ban lehet megvenni mostanában, a gyártó néhány évig próbálkozott ezzel a dupla pontoon-nal stabilizált változtattal, de a piac nem szerette, pedig szerintem baromi jó megoldás. Stabil és a két pontoon nem nehezít semmit. Kár érte, jó kis kajak volt.

20190504_170209

És mitől lettem halszagú?

A csónak megvételét követő hétvégén elmentünk magyar barátommal Tamással az Island Lake-re. Ilyen korán tavasszal még nem is voltam itt horgászni. Hallom a felhördülés a kedves magyar olvasóktól. Micsoda? Kora tavasz május közepén?

Szombaton reggel (május 11.) nálunk Frost Advisory riasztás volt érvényben, és tényleg, az előző nap esett eső odafagyott a csónak ponyvájára, ezért aztán korán reggel fagyott ujakkal hevedereztük fel a csónakot a kocsira. De azért jól sikerült nem is jött le a célig.

20190511_164309

Elektromos motorom volt, még Mo-ról hoztam magammal, nem is használtam eddig. Akksit meg vettem a héten, ilyesmit az ember nem cipel magával 7000 km-re. És voilá, az új szerzemény horgászatra készen.

20190511_080923

A peca első fele kevésbé volt esemény dús. Reggel 8 és dél között inkább csak fáztunk. A szél fújdogált, nap csak elvétve volt, úgyhogy minden felvettem ami nálam volt. Először azon a részen horgásztunk, ahol tavaly a legtöbb halat fogtam. Itt a víz egy métertől mélyül kb két méterig és nyáron vastag hínárszőnyeg borítja az aljzatot, amiben megbújnak a halak. Most úgy csorogtunk végig, hogy egyetlen akció sem volt.

Elkezdtem vakarni a fejem, hogy akkor most hova és kinéztem egy szélvédettebb, sekély részt. Kajakkal fél óra evezés lett volna, elektromos motorral 5 perc. Itt már volt néhány akció, mindig azon a részen, ahol a kezdődő hínárfoltoktól nem láttuk a kavicsos aljazott. Tamásnak volt egy szép ráfordulása, nekem kisebb ütögetések a csalin, de hal még semmi.

A tetthely, ahol volt némi aktivitás.

20190511_112745

Délig aztán emlékeim szerint talán 2 kisebb csuka jött össze, egy nekem, egy Tamásnak. Aztán ahogy melegedett az idő,  a halak is megindultak. A gyengülő széllel sodródtunk 2 méteres víz felett, ahol már elmentünk kb 3x, de most bumm, odavágott valami, ami aztán ki is dobta magát párszor a vízből, Igen ez egy egy fekete sügér, azaz magyar pecás szlenggel ‘FEKA’, azaz bigmouth bass, és az eddigi legnagyobb amit fogtam. Volt vagy szűk kilós és a 13 grammos rézszinű Orcla-ra éhezett meg.

Értem, hogy miért ez a sztár hal Észak-Amerikában. Jól védekezik és nagyokat ugrál. Igen látványos a fogása.

*Ezen a napon a támolygó jött be a legjobban, mert egész nap mozgó csónakból pecáztunk, a víz hol fél méteres volt, hol 2 méteres, és ezzel a kanállal tudtam a legjobban meghorgászni a vízoszlopot, közel a fenékhez. Kapás akkor volt, amikor ejtettem vagy indítottam a csalit. Próbálkoztam wobblerekkel is, de néha annyira gyorsan sodródtunk a szél miatt, és így a mélység is hirtelen változott és nem tudtam elég gyorsan cserélni a csalikat. Maradt tehát a támolygó kanál.*

20190511_131859

Délután f4-kor megegyeztünk, hogy 4-kor indulunk. Tamás viccesen megjegyezte, hogy akkor fogunk még 3 csukát és megyünk is.

És a halak támogatták az elképzelést. Ahogy melegedett az idő, egyre több akció volt és fél óra alatt jött két kisebb csuka és két feka. Az utolsó feka igazából akkor volt mint a villantó, de a többi a szokásos Island Lake méret volt, az egyik szinte kivette a botot a kezemből kapás közben. Talán pont ő volt az.

20190511_112252

Sajnáltam otthagyni a pályát, de csónak kötözgetés, 1 óra vezetés hazáig, szóval indulnunk kellett. Jó móka volt, a csónak is jól vizsgázott. Két embernek stabil, könnyű. Kicsit macerás felkötözni az autóra, de nem jobban, mint a kajakot és ráadásul a trailer kérdés megoldódott erre az évre.

Folytatás következik, remélem hamarosan.

Grand River

Házunktól pár perc autóval a Grand River. Igazából a folyó maga séta távolságra van, de a part csak néhány helyen közelíthető meg, a többi helyen a szokásos áthatolhatatlan árteret fogunk találni.

Hétfő este kimentünk kicsit sétálni a családdal két bejárható részre, az egyik a ‘Claude Dubrick Trailway’ a Kaufman Flats-nél és a parkosabb jellegű Kiwanis Park-ot, ahol van egy helyi strand is.

Kedden home office-ban dolgoztam, utána este 6-kor kimentem horgászni a Claude Dubrick Trailway-re. Itt egy 300 méteres szakaszon közvetlenül a folyó mellett halad egy séta ösvény, ahol rendszeresen nyírják a gazt, így hozzá lehet férni a Grand Riverhez. Kb 10 kitaposott beálló van egy 300 méteres szakaszon, némelyik egy nagy beton műtárgy, amivel a partot védik a túlzott eróziótól.

A Grand River nevet picit túlzónak érzem, mert bár néhol akár 100 méter széles is a meder, de ezeken a helyeken nem lehet eredményesen horgászni, mert így nyáridőben max 50 centi a víz mélysége.

Ellenben a Claude Dubrick Trailway melletti részen, ahol tegnap voltam, a mosott oldalon nagyon rohan a víz és a folyó 1,5-2 méter mély gödröket ásott. Ezekben akár nagyobb halak is élhetnek.

Ezeket a gödröket céloztam meg néhány műcsalival. Röviden összefoglalom a pecát: nem fogtam semmit és a Grand River nem tűnik egy pergető paradicsomnak. Láttam néhány halat ugrani, a legnagyobb egy kb kilós valami volt, talán keszegféle, talán márna. Rablást nem láttam.

A felszerelésem szerintem túl durva volt, 7-9 centis wobblerekkel dobáltam, 12-es fonott zsinórral. Szerintem ennél kisebb csalira lesz szükség, a nehézséget az adja, hogy a víz gyors, kipróbáltam egy 15 grammos ólomfejjel tudtam a gumihalat a fenék közelében tartani, ott viszont nagyon akad, mert a meder sziklás. Tehát kb 8-as zsinórra lesz szükség, kb medium botra és 4-5 centis wobblerekre és gumihalakra. Na majd legközelebb.

Arra jó volt ez a 2 óra, hogy kiszellőztessem a fejem a munka után. A természet nagyon szép, sok madarat láttam, valami helyi keselyűt, Canada Goose-t, és láttam egy kb 60 centi hosszú alligátor teknőst. Valaki szabadon ereszhette jó régen, a teki meg megnőtt. Ott kavart el előttem a vízben én meg két métert hátrébb léptem meglepetésemben, amikor a teknős feljött előttem és jól megnézett.

Talán szeptemberben rápróbálok a márnára, állítólag lehet ilyen halakat fogni errefelé.

Néhány kép:

20180806_17013220180806_17013920180806_17135420180806_17140120180806_17513720180806_175142

Kajakos testalkat

Mai bejegyzésünk sok héttel ezelőtt kezdődik, amikor megjött a várva várt tavasz és bennem hétről hétre egyre nagyobb lánggal égett a horgászláz. Tudom, hogy ezt az érzés a nem horgász olvasók nehezen értik meg, de hát valaki erre gerjed, valaki meg a bélyeggyűjtésre.

Tavaly arra is rájöttem, hogy azokon a vizeken amiket ismerek nehéz vagy inkább lehetetlen a partról pergetni, de még mindig sajnálok kiadni napi 100 dollárt motorcsónak bérlésre. Gondolkodtam azon is, hogy veszek egy hordozható csónakot, de nem találtam megfelelő típust.

Aztán a horgász kajakok irányába terelődött a figyelmem, ezeket már Mo-on is nézegettem egy időben, de mindig meggyőztem magam, hogy a csónak kényelmesebb.

Még most is kényelmesebb lenne, de ha az embernek nincs állandó horgászhelye, illetve a kikötőhely bérlés pont ugyanolyan zsebbe-nyúlós érzés, mint a motorcsónak bérlés, akkor marad kajak, mint az egyetlen autó tetőn szállítható alternatíva. (Esetleg a gumicsónak, de azt összerakni és szétszedni még macerásabb ügy.)

Nézegettem az apróhirdetéseket, estéként néztem a Youtube videókat, aztán szembejött egy használt Current Design Tailfin kajak 750 dollárért. Az új ára 1300 körül van HST-vel, úgyhogy a 750-es árral elégedett voltam.

(Most egyesek fogják a fejüket, hogy nem akar bérelni, de vesz egyet 7,5x annyiért? Az a tervem, hogy jövőre veszek egy rendes motorcsónakot és akkor kb ennyiért továbbadom a kajakot.)

Tehát 3 hete szombaton reggel összepakoltam, elmentem Oakville-be és megvettem a kajakot, amit rögtön ki is akartam próbálni. Mindent vittem magammal, de a horgászbotokat otthon felejtettem. :-/ Úgyhogy szomorúan hazavittem a kajakot és az első próbára ma került sor.

Az utazás eseménytelen volt, a kajakot sem hagytam el a tetőről, a parkolóban pedig kajakos horgászok hordái vártak. Legalább 4-en készülődtek, ezért aztán volt segítség akivel leszedtük az amúgy nem könnyű kajakot az autó tetejéről.

Az időjárás viszont nagyon gáz volt, a szél nagyon fújt és tiszta felhő volt az ég. Nincs még rutinom hogyan kell ehhez öltözni és én eléggé fáztam.

Nos néhány gondolat azoknak, akik valaha kajak horgászaton gondolkodtak:

  • Tényleg viszonylag könnyű fel és lerakni az autóra az kajakot, de jobb, ha valaki segít. Most már 10 perc alatt rögzítem gurtnikkal.
  • Fura, hogy a kajak alján lyukak vannak, ahol bejön a víz. Először azt hittem, hogy ezek azért vannak, hogy ott folyjon ki, ha beesik az eső vagy becsap a víz, de igazából ha beleülsz a kajakba, akkor a lyukak pont vízszintbe kerülnek és ha mondjuk a kajak elejében kotorsz, akkor vízben állsz. Ezt nem értem.
  • Az evezés marha sok vizet hoz be, a cseppektől teljesen elázott a cipőm, nadrágom. Ha jó idő van, akkor nem számít, de tegnap reggel nagyon hideg volt vizesen. Sok kajakos eleve neoprén ruhát vesz fel alulra. Nekem is van egy neoprén csizmám, majd legközelebb kipróbálom.
  • A sit-on-top kajak marha jó dolog, kényelmes a szék, jó kajakból horgászni, közel a víz, nagyon jó élmény, sokkal közvetlenebb, mint egy csónakból.
  • Rájöttem, hogy csónakban mindig széllel háttal álltam és kihasználtam a szelet, hogy messzebbre dobjak. Kajakban ez nehezebb, mert a horgony az orrban van, tehát a kajak széllel szemben áll és így te is. De rájöttem, hogy át lehet fordulni a másik irányba, rá lehet térdelni a székre, illetve fel is lehet állni, mert elég stabil a cucc. Így messzebb tudtam dobni és több halat is fogtam.

A pecáról:

Erős szél fújt, egy USA-ból jött front utóhatásában voltunk. A máskor áttetsző víz zavaros volt, ami jó jel, mert a halak nem látják mit művelsz. Először Abu 20 gr-os támolygó villantóval kezdtem, volt rá pár ütésem. Fogtam egy kis csukát, de éreztem, nem az igazi.

Próbálkoztam gumihallal, de annak nem volt elég nagy rezonanciája és a fenékre nem lehet leengedni a tuskók és a sűrű növényzet miatt.

Cseréltem 66-os Sebille Flat Shat-re, fogtam vele egy kb 12 cm-es csapó sügeret (itt yellow perch). Aztán beszakítottam. Majdnem sírtam, még nem tudom, hogy Kanadában lehet-e kapni Sebille-t.

Végül megtaláltam a szuper csalit, Rapala SJSR 9, azaz shallow jointed shad-rap 9 cm. Pont ebben a színben itt:

rapala_jointed_shad_rap_shad

Ez azért volt jó, mert a vízinövények felett  jött, nem kopogott le az aljzatra, és meg lehetett állítani és ilyenkor lebeg egy helyben. A kapások főleg akkor jöttek, amikor megállítottam a csalit vagy megindítottam. Folyamatosan húzott csalira csak ütések voltak, de nem ragadtak oda.

Nézzük, hogy mit fogtam. Kb 10 halat, volt köztük egészen kicsi csuka és nagyobb is, a legnagyobb kb 50 centis volt. Volt 3 óriási törpeharcsa, itt channel catfish. Legalább 50-60 deka volt mindegyik és akkorát vertek a csalira, mint egy rendes hal. Fura, hogy Magyarországon ritkán lehet ilyet pergetve fogni. Volt, hogy fogtam a magyar vizeken is, de 10 év alatt kb 3 db-ot.

Jött egy bitang nagy Black Crappie (kb 30 centi), ami Magyarországon nincsen. Azért nem  a saját képet tettem ki, mert a peca elején még eléggé szokatlan volt az ingatag kajak és a telefon bent volt a drybag-ben (biztos ami biztos).

Ez a hal átmenet a naphal és a fekete sügér között. A part szélén lehet fogni 10 centiseket rogyásig, a nagyobbak úgy látszik bent vannak a nyílt vízen, mert rájuk már kevesebb veszély leselkedik.

Black_Crappie

Fogtam két fekete sügért is, mindkettő kiugrott vagy 1 méterre a vízből, ahogy az amcsi pecás videókon láttam. A nagyobbikról van képem is. Nem volt egy óriás, de jó kapást csinált.

20180602_131630

Délutánra kisütött a nap, a naptej a kocsiban volt. Elhúztam, hogy kimenjek érte, meg is égett a kezem és az arcom. Tanulság, ha kajakkal horgászol, akkor MINDEN legyen nálad, mert ha kievezel és vissza, akkor elázol, elvesztesz fél órát.

Érdekes módon a délutános műszakban is volt hal, sőt több volt a kapás, a szél is csitult, meleg volt, szóval nagyon jó peca volt.

Még néhány kép, sokat nem csináltam. Majd veszek egy telefon drybag-et és akkor kéznél lesz a telefon.

A következő képen látszik, hogy erre a kajakra lehet oldalsó pontoon-t tenni, ami nagyon jó stabilitást ad. Könnyű le és felszerelni és az egész kiegészítő 5 kiló. Profi munka!

Illetve megfigyelhető a képen a kormánylapát, ami csak a prémium kajakokon van, de nagyon hasznos segítség. Így utólag örülök, hogy nem a Basspro-ban kapható Ascend kajakok egyikét vettem, mert azoknál nincs kormánylapát, azaz az evezővel kell kormányozni, ami sebesség veszteséghez vezet. Beszéltem egy Ascendet használó pecással, ő nagyon szidta a kajakját, hogy pörög evezés közben mint a körhinta.

20180602_12583220180602_12583820180602_142343

Hogyan vezethetsz motorcsónakot Kanadában?

Mármint úgy értem a kérdést, hogy legálisan. :-]

Közeleg a tavasz és a múlt héten jelentős lépéseket tettem, hogy egyenesbe rakjam kanadai horgász karrierem. Az egyik nap 10 perc alatt megújítottam az éves Ontario horgász engedélyem, ami azt jelenti, hogy az Ontario Outdoor kártyám számával felmentem a megfelelő online site-ra és megvettem a 2018-as normál (sportsfishing licence) horgászengedélyem 32 CAD-ért. Ha valaki lusta, akkor egyből vehet 3 éves engedélyt is. Aki ‘csak’ napi 2 halat szeretne elhozni peca után az vásárolhat conservation fishing licence-t kb 17 CAD-ért. Nem is tudom, hogy miért nem vettem én is conversation fishing licence-t. Talán arra gondoltam, hogy ha egyszer belenyúlok a tutiba és minden ujjamról pisztrángok lógnak, akkor párat majd hazaviszek. 😀

Már tavaly is volt horgász engedélyem, vizsgát nem kellett tennem, személyesen nem kellett sehol megjelennem. Az online vásárlás után az ember kinyomtatja az ideiglenes engedélyt és pár héten belül megkapja a bankkártya formátumú Ontario Outdoor Card-ot, amire rá van nyomva, hogy mire érvényes (pl vadász engedélyt is így lehet vásárolni, a horgász kártya kék színű, a vadász kártya pedig barna).

Bővebben érdekel? Katt ide.

A címben viszont arról volt szó, hogyan lehet Kanadában kedvtelési céllal motorcsónakot/kishajót vezetni . Ezt itt egyébként Pleasure Craft Operator Card-nak hívják (röviden PCOC).

A szabály azt mondja, hogy el kell végezni egy legalább 4 órás tanfolyamot és utána lehet online vizsgát tenni. A tanfolyamok szinte kizárólag az interneten zajlanak, sok szolgáltató közül lehet választani. Én egy olyat választottam, ahol a tanfolyam első 5 leckéje ingyenes, majd az utolsónál ki kell fizetni 30 CAD-ot. Teljesen ingyenes tanfolyamot nem találtam. (Kanadában semmi sem ingyenes.) Amit én választottam az az átlagosnál kicsit olcsóbb volt, tehát kíváncsi voltam, hogy mennyire kezelhető az e-learning szoftver és milyen a téma felépítése és erre az első 5 ingyenes lecke lehetőséget adott.

Nos elég gagyi, de keresztül küzdöttem magam a 4 órán, fejezetenként válaszoltam 10 gyakorló kérdésre és sokszor vártam, hogy az e-learning rendszer tovább engedjen a következő oldalra. (Időzített továbblépés van oldalanként.)

A legnehezebb rész a különböző hajótípusok kötelező felszerelései voltak és a kanadai vízi jelzőtáblák, bóják. A többi 20 év pecás csónakázás és a magyar vitorlás jogsi megszerzése után elég logikusan hangzik.

Szóval kb két hétvége alatt a szabad óráimban megcsináltam a tanfolyamot, majd amikor végeztem, akkor az e-learning oldal átlinkelt a Transport Canada rendszerébe, ott kaptam 50 kérdést, amire elvileg 75 percem volt, de 30 perc alatt végeztem és 94%-os sikeres válaszadás után jogosult vagyok Kanadában kedvtelési célú motorcsónakot vezetni. (Már csak venni kéne egyet, de addig is bérelhetek egyet ha van kedvem alkalmanként 80-100 CAD-ot kifizetni.)

Vizsga közben nagyon ráértem, ezért a kérdések egy részét ellenőrzés jelleggel beírtam a Google-ba (copy paste nem lehetséges), és a jó válasz 90%-ban ott  volt valamelyik hajós oldalon. Ez alapján úgy látom, hogy meglehetősen komolytalan az egész tanfolyam+vizsga rendszer.

A kanadai szabályozás egyébként nagylelkű, ha turistaként vagy az országban és van egy érvényes kishajó vezetői engedélyed és lefordíttatod angolra/franciára, akkor max 45 napig hajózhatsz Kanadában. Ezt szerintem az USA turistákra szabták, akik hozzák a saját hajójukat, mert ha bérelni akarsz, akkor úgy is kérni fogják a kanadai PCOC kártyát. Az a dokumentum ami nem kanadai vagy USA származású az itt elég komolytalannak számít.

Na ennyi mára, a kisebb tavak jó része nagy része még be van fagyva, legalábbis egy tó mellett minden nap elautózok és az még bizony be volt fagyva amikor a legutóbbi alkalommal láttam, de a szélén már kacsák fürödtek, úgyhogy jó irányba haladnak a dolgok.

Az a rossz hír, hogy itt Ontarioban a legtöbb tavon a ragadozók tilalmi ideje május 15-ig tart… Tehát hiába jön meg a hajót és horgász engedélyem, legfeljebb Márkkal mehetek el naphalakat hajkurászni.

Peca – Orangeville, Island Lake

A szeptemberi kánikulát két nap alatt elfújta a szél és elmosta az eső és bennem újra felébredt a horgászláz. 30 fokban nem annyira jó ötlet egy csónakban aszalódni, de ahogy a nappali hőmérséklet 20 fok alá esett, úgy megint elkezdtem vágyakozni, hogy egy tavon ringatózzak és ragadozó halakat kergessek.

Orangeville nincs messze tőlünk és ott már van egy kis helyismeretem, ezért péntek este foglaltam egy csónakot az Island Lake-re. Ez jó rendszer, hogy a neten keresztül bérelhetek és előre ki is fizethetem a csónakot. Nem kell aggódnom, hogy mire megérkezem lesz-e csónakom, vagy mehetek egyenesen haza.

A csónakkal a “zsebemben” nem kellett volna nagyon korán kelnem, de Márk fél hatkor felkiabált engem, mert valami rosszat álmodott és már nem tudtam visszaaludni.

Szép lassan elkészültem, a családot sem ébresztettem fel és kicsivel 6 után csendben becsuktam az ajtót magam mögött. Induláskor teljesen sötét volt, Toronto egyértelműen aludt még.  Mint kés a vajban úgy mentem át az alvó városon…

Ahogy az óriási 401-es autópályáról ráfordultam a Brampton fele vezető kisebb autópályára úgy elhaladtam vagy 10 kilométernyi ipari terület mellett, ahol raktárak és üzemek váltották egymást.

Majd szép lassan kiértem a GTA-ból és a Hurontario úton való vezetést nagyon élveztem. Ez az út egyenesen átvezet a Niagara Escarpement-en, ami egy szép nagy völgy. Akkor értem oda, amikor a nap éppen felkelt, és én meg néztem magam előtt a legalább 5 kilométeres nyílegyenes utat és az autókat, ahogy kapaszkodnak fel a völgy szemben lévő oldalán.

Szeretem ezt a környéket, mert sokkal emberibb, mint Toronto. Betont nem igen látni és az út két oldalán farm-ok állnak, minden udvaron ott áll a pick-up vagy más 4×4-es óriás.

Eszembe jutott, amikor Timkával 2009-ben vezettünk Dallasból Houston-ba. Akkor nagyon egzotikusnak tűnt, hogy Texas-ban egy autópályán repesztünk és country-t hallgatunk, de most már kezdek hozzászokni a 6 sávos autóutakhoz, a sárga útburkolati jelekhez és a nálam kétszer nagyobb Ford F150-es vagy RAM Heavy Duty óriás pick-up-okhoz, amik óriás hanggal söpörnek el mellettem. Hiába na, ezekben az autókban 5-6.000 cm3-es motor van és akkor a kipufogójuk, mint egy kályhacső.

Amikor indultam, akkor 8 fok volt Torontoban, de a városon kívül deres volt a házak teteje. Csak 3 fok volt, úgyhogy nem is szálltam ki az autóból, ahogy a tóhoz értem. Korán érkeztem és várnom kellett fél órát, míg végül a kaput kinyitotta egy parkőr 8 órakor.

A csónakot gyorsan átvettem és beszélgettem egy fiatal sráccal aki a parknak dolgozik. Ő adott pár tippet, hogy próbáljam meg a kikötő előtti területet, mert ott elég mély a víz és a csukák a növények között állnak és lesnek a kisebb halakra. Állítólag ő is fogott pár csukát a héten az 50-60 centis méretből.

No ez jó lesz nekem is, ezért én is a kikötő előtt kezdtem, de valahogy nem tetszett a terület, mert több csónak is volt körülöttem, úgyhogy elindultam a tó közepe fele, ahol ugyan sekélyebb volt a víz, de nem volt senki körülöttem.

A tó itt kb 1,5 méteres és az alsó méteren vastagon áll a növényzet. Csak a felső 50 centi tiszta, ezt kellene meghorgászni úgy, hogy a legkevesebbszer akadjak bele a zöldségbe. Ahogy növényt fog a csali, úgy a halat el is lehet felejteni, mert nem mozog a műcsali és a vontatott zöldségre nem izgulnak a csukák.

Szél nem fújt, csak valami nagyon gyenge légáramlatot lehetett érezni, ezért nem használtam a súlyt, hanem hagytam, hogy lassan sodródjon a csónak. Először próbáltam Sebille Flat Shaddel, de ez a csali összeszedte az összes útba eső növényzetet, úgyhogy inkább az Ottó bácsi féle 10 grammos sötét támolygó villantót tettem fel 40-es monofil előkével.

Kb a 3 dobásra kapásom volt, de nem akadt meg a hal. Újra oda dobtam és erre a dobásra egy 40 centis kis kroki verte le az Ottó bácsit. Rögtön belefúrta magát a zöldségbe, de fölé álltam a csónakkal és kihúztam. Merítőm még nincs, úgyhogy kézzel vettem ki.

Jó kezdés, gondoltam és folytattam a dobálást. A szél közben erősödött és az elektromos motorral hátramenetben kellett lassítanom a sodródást, hogy a legjobb részeken ne suhanjak át. Addigra már láttam, hogy nem mindenütt egyforma a meder. A parthoz közelebb, ahol sekélyebb volt a víz, ott csak egy vékony 10-20 centis szőnyeg fedte az aljzatot. Ez a hely láthatóan nem tartotta a halat, ezért próbáltam a 1,5 méteres víz felett maradni, ahogy a növényzet sűrű volt és jól meg tudott benne bújni bármilyen hal.

Ezen a részen fél óra múlva megint ütést éreztem és egy nagyobb, 50 centi körüli csukát fogtam. Nem valami nagy méret, de a parkőr szólt előre, hogy erre a méretre készüljek, a nagyobbak majd csak hidegebb időben kerülnek elő.

Ez után  a hal után nagy csönd következett, a nap egyre magasabbra kúszott. Egy idő után rájöttem, hogy nap eléggé besüt a vízbe, ezért a mélyebb vízben kellene próbálkoznom.

Közelebb mentem a gáthoz, ahol kb 2 méteres volt a víz. Találtam olyan részt, ahol semmi növényzet sem volt, egy kicsit itt is próbálkoztam, de nem jött semmi. A sima kavicsos meder nem tartotta a halat…

Majd végül találtam egy jó területet, ahol 2 méteres volt a víz és a sima aljzat lassan átváltott növényesbe, de egy kb 100 méteres részen nem nőtt fel a hínár magasra, úgyhogy lehetett ejtegetni egy kicsit a támolygót. Ezen a részen volt két rávágásom és egy lekövetésem. Ez utóbbit jól elrontottam, mert csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy egy csuka követi a villantót és akkor már késő volt és éppen a hal orra elől vettem ki a csalit. Ha hamarabb észreveszem, akkor talán tudtam volna egy kicsit lassítani a bevontatást, de a szép eléggé borzolta a vizet, nehéz volt észrevenni a halat, plusz a Polaroid napszemüvegem júliusban eltört és egy olcsó napszemüveget vettem, ami nem polarizált, úgyhogy nem látok vele a víz alá. Öreg hiba…

Végül fél egykor elkezdtem pakolni, mert a csónak bérlés 1-ig szólt. Szépen kimotoroztam, leadtam a csónakot és megettem az ebédemet a parton. Néztem, ahogy a srácok a jégkunyhókat újítják fel. Ezen a tavon lehet olyan kunyhót bérelni, amit traktorral behúzni a jégre. A polgár fúr egy léket, berakja a pecát és leül a padra és esetleg közben grillezi a kolbászt, már ha bírja eléggé a füstöt. :-]

Ezeken a kis házakat látva kicsit rossz kedvem lett, mert eszembe jutott, hogy hamarosan itt a tél és tartok tőle, hogy itt a tavak decemberben befagynak és márciusig úgy is maradnak…

A rosszkedv később is megmaradt, mert a hazafele tartó út nem volt annyira vidám, mint reggel. Délutánra megmozdult a város és Toronto környékén elkezdődtek a dugók. Így a reggeli 50 perces útból végül 1,5 óra lett.

A halakról nem tudtam normál fotókat csinálni, mert tiszta nyálka voltam és nem vittem magammal kéztörlőt. Hiába nem úgy van, mint otthon, hogy az óriás Plano ládámban mindig benne van minden cuccom és nem tudok semmit sem otthon hagyni. Kéne egy kertes ház, vagy legalább egy saját garázs… :-/

Néhány információ a csónakokról Laci kérésére: a csónak amit béreltem egy alu Jon boat, azaz lapos aljú, kis merülésű. Ez a típus Észak-Amerikában népszerű, én utoljára az Ebron találkoztam ilyennel. Ezt a típust nem annyira szeretem, mert a légkamrák az ülésekben vannak, azaz az ülés fix, nem lehet mozgatni, vagy kivenni. Az üvegszálas csónakok előnye, hogy a padok használata opcionális, azaz nagy a munkatér és be lehet pl feküdni a csónak aljába éjszakára.

A bérelt csónakom Maconka szindrómás volt. :-] Maconkán is az összes alu csónak eresztett, sajnos úgy tűnik, hogy Kanadában sincs ez másként. Reggel még száraz volt, de mire végeztem már legalább 1 centi víz áll a talpam alatt. Még egy érv az alu csónak ellen, idővel sajnos elkezdenek ereszteni a szegecselés miatt.

Az viszont pozitív, hogy a csónakhoz jár a két evező, a súly és a hosszú kötél és a tiszta mentőmellény. Nem úgy, mint a legtöbb magyar horgásztavon, ahol vagy viszel mindent, vagy úgy kell reggel összevadásznod a súlyt, kötelet és vízmerő szapolyt.

A csónakhoz jár két nagy akksi és egy 50 librás Minn Kota C2 motor. A C2 az alap modell, nem fokozat mentes, de csak ennyi a hátránya. A csónak bérlés ára viszont csillagászati volt, 72 dollárt fizettem HST-vel 5 óra pecáért. Valószínűleg vennem kellene egy gumicsónakot vagy egy kisebb műanyagot, amit a tetőn lehet hordani. Na majd meglátjuk, ez inkább majd jövőre lehet aktuális.

20171001_13172720171001_13180420171001_08535620171001_09132520171001_11451620171001_09132120171001_091316

Első pecás napom (Island Lake és Ken Whillans Resource Management Area)

Laci barátom már többször említette, hogy szívesen olvasna a kanadai horgász élményeimről. Ezzel én is így voltam, de ehhez először autó, aztán idő kellett volna. Amikor ez mind megvolt, akkor az első horgászat Márk múlt heti betegsége miatt nem jött össze.

A következő 3 napos hétvége (Labour Day Weekend) jól jött tehát, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. Nulla helyismeret miatt inkább ráhagyatkoztam arra a kis füzetre, amit Gábortól kaptam. Ők az Expo-n voltak pár hete és ott kapták az információs füzetet, amiben a Credit Valley Conservation “társaság” által kezelt tavak vannak felsorolva.

Ebből a füzetből néztem ki az Orangeville-i Island Lake-t, ami szép nagy tó és “csak” 90 km-re van tőlünk. Reggel 6-kor keltem, forgalom nulla volt így valamivel 7 óra után már ott is voltam a parton. Ez kb annyi idő és távolság, mint amikor Gyöngyösre jártam az M3-ason.

Ontario-ban a horgászathoz az Ontario Outdoor Card-ot kell kiváltani és ehhez kell megvenni az éves pecás engedélyt. Az egész az interneten elintézhető 5 perc alatt, persze ehhez előtte több órát olvasgattam, hogy pontosan mire van szükségem. Az engedély kb 50 dollárba került, ebből az Outdoor Card 3 évre érvényes és évente tizenvalamennyi dollárért kell megvennem a horgászengedélyt. Ez jóval olcsóbb, mint Magyarországon horgászni, legalábbis ami az engedélyt illeti.

Az Island Lake-nél lehet csónakot is bérelni (elektromos motorral és akksival), de amikor előző nap megnéztem a bérlési opciókat, akkor már nem lehetett szombat reggelre foglalni. Ellenben a tó körül kb 8 km-es sétaút van, arra gondoltam tehát, hogy jó lesz nekem a partról is. Nos ez elég buta buta gondolat volt, de ne rohanjunk ennyire előre…

A tó egyébként a magyar víztározókhoz hasonló, egy gáttal elrekesztettek egy kisebb folyót (najó szerintem patak) és az feltölti a medret. A tó gát körüli része a mély víz, ahol a folyó vagy patak befolyik az a sekélyebb rész. Ez az Island Lake-nél is így van, de azt nem láttam a tájékoztatóból, hogy összesen ennyi a hasonlóság a magyar tavakhoz képest.

Ennek a tónak szikás a partja és az alja és ezért a tó vize teljesen átlátszó kb 2 méterig. Aki horgászik, főleg aki perget az már sejti, hogy ez miért rossz. A tóban az átlátszó víz miatt kb 1-2 méterig felnőtt valami fű, a halak ebben bújálnak, és persze nem akarnak kimenni a tisztásokra, ahol a horgászok várják őket. Ha te látod őket, akkor ők is látnak téged…

Én is láttam kilós feketesügeret a növényben úszni, de ahogy meglátott engem, rögtön menekülőre fogta a dolgot. A parti helyek száma minimális, de ahol hozzá lehet férni a tóhoz ott is kb fél méteres teljesen átlátszó a víz, azaz semmi esély pergetve halat fogni.

Jó nagy területet bejártam, kb 4 km-et gyalogoltam a parton, de összesen kb fél órát horgásztam. Vannak nagyon ígéretes kis hidak a tavon, de onnan tilos horgászni. Pedig itt láttam kis csukát, sügereket tonna szám és még egy kb kilós Channel Catfish-t, ami nálunk a nem túl megtisztelő törpeharcsa névre hallgat.

20170902_075449

20170902_085321

A magyar feketesügér rajongók szerintem fél karukat odaadnák, hogy ilyen horgászvizen pergethessenek, de én egyelőre csuka-süllő irányban érdeklődöm, azt pedig itt nem nagyon lehet fogni. Csuka szerintem van egy pár a tóban, de süllő az nincsen. Főleg inkább sügeres pálya.

Ellenben nagyon szép a tó környezete, a tiszta WC alap tartozék és a sétaút is szuper kiépített. A teljes tó kerülés 8 km-es, azaz 2-3 óra alatt végig lehet poroszkálni és közben nézelődni.

20170902_07554420170902_08141320170902_083837

20170902_082152

Bár sétáltam egy jót és az idő is fergeteges volt, de én horgászni jöttem. Arra hamar rájöttem, hogy itt csak csónakból érdemes horgászni és volt is vagy 50 csónak a tavon, de azt nem láttam, hogy halat is fogtak volna.

A csónak bérlés amúgy is trükkös, mert vagy egész napra vagy fél napra lehet kibérelni a csónakokat, olyan opció nincsen, hogy 10 órától mondjuk 3-4 órára. Mivel az egész napos csónakbérlés pontosan 90 CAD, ezért elvetettem a csónakázás gondolatát és 10 óra körül elindultam másik horgászvizet keresni.

Toronto felé a Hurontario úton jöttem és az út mellett ott van a CVC másik tava a Ken Whillans Conservation Area. No itt is megálltam és ugyanazért a 6 dolláros belépőért ide is be tudtam menni.

Ez a tavacska jóval kisebb, mint az Island Lake, kb 2 kilométeres sétával körbe lehet sétálni. Pár csónak volt a vizen, de alapvetően sokkal “pecásabb” volt a tó környéke. A víz itt is átlátszó volt, de nem sziklás, hanem kavicsos, mint egy magyar kavicsbánya és kb 1 méter volt az átláthatósága.

20170902_105358

A kavicsbányákhoz többet értek, ezért gumihallal és wobblerrel dobáltam. Láttam, hogy egy pecás kajakos ember fogott egy szép feketesügeret spinnerbait-tel, de az pont nem volt nálam.

A parton sok helyvolt és kevés pecás, úgyhogy tudtam helyről helyre menni és dobálgatni. Kapásig nem jutottam, de egyszer láttam egy szép halat utána fordulni a wobbleremnek, de nem éreztem ütést. Állítólag pisztráng és sügér van a tóban, de azt nem láttam, hogy ez mi volt. Csak egy nagy burványt láttam, de ez kb 5 méterre volt a parttól és a hal megláthatott a tiszta vízben, ezért elugrott az utolsó pillanatban. Legalábbis én így képzelem.

A következő képen egy festői kis tavacskát lehet látni, amit csak egy csatorna köt össze a nagy tóval. Ez alapvetően sekélyebb, és a képen látható öböl nagyon ígéretes volt. A víz szerintem max 2 méteres lehet, és 90%-ig felnőtt a hínár. Ezért a víz tetején poppereztem, de nem volt akció. Teljesen úgy éreztem magam, minta Óhalásziban pergettem volna. (Igen, ha pecáról van szó, akkor nagyon honvágyam van)

20170902_121853

A nagyobb és ezt a kicsi tavat teljesen körbesétáltam, horgásztam vagy 2 órát és nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy nem volt fogásom. A tanulság az, hogy inkább valami magyar viszonyokhoz jobban hasonlító tavat kellene találnom, mint pl a Rice Lake lehet, amit Gábor emleget egy ideje.

A Rice Lake-ben sok a süllő, de mindenképpen motorcsónak kell hozzá, ahhoz pedig még valami csónakos jogsit kell csinálnom. Nem tűnik vészesnek sem az ára, sem a tanulni való, mert csak egy emléleti vizsgát kell tenni, de nem jártam még utána.

A csónak bérlési költségek egyébként általában horribilisek, egy napra kb 80-100 dollárt kell perkálni, úgyhogy jobban járnék, ha vennék magamnak egy kis teknőt a Kijiji-n. Mivel egyelőre nincs hova tennem, így ez nem annyira reális, de majd meglátjuk.

Szerintem pár héten belül megtámadom a Rice Lake-t. :-]

20170902_12174720170902_121802