Most sírjak vagy nevessek?

Hétfő este úszni mentem és mivel 10-kor már nulla forgalom van az úton, hazafele szokásomhoz híven megtankoltam. Olyan látvány fogadott, mint Kanadában eddig még soha:

20181126_221751

Ha a szám magyarázatra szorul esetleg: 100 liter benzin ára 98.6 dollár, azaz egy liter nafta nincs egy egész kanadai dollár. Jelenleg ez kb 215 Ft középárfolyamon.

Mikor kiköltöztünk Kanadába, akkor kb 1.10 volt a benzinár, aztán idén volt, hogy az 1.40-et nyaldosta, most meg 0.986.

Mi történt? Ez bizony az olajár emelkedés, majd esés következménye. Amikor 2017-ben Kanadába költöztünk, akkor a világgazdaság már bőven kimászott a 2008-2009-es slamasztikából és az optimista kilátások az olajárat szépen felhúzták.

Örült is a kanadai kormány, mert Kanada olajexportáló ország, ha magas az olaj ára, akkor többet fizetünk a benzinért, de több jut a költségvetésbe, ami végül is jó mindenkinek.

Most azonban elég borúsak a kilátások, talán egy újabb recesszió közeleg és ezért nem igazán örülök az olcsó benzinnek. Igaz, hogy olcsóbban etethetjük a feneketlen bendőjű Fordunkat (10-12 liter / 100 km), de ez csak néhány tíz dollár megtakarítás havonta, míg a gazdasági kilátások egyre rosszabbak.

Példának okért Alberta tartomány mindig az egyik legjobban teljesítő tartomány volt, itt a legalacsonyabb a GST (General Sales Tax) jelenleg 5%, itt voltak legmagasabbak a bérek, de a tartomány gazdagságának 26%-a az energia szektorból származik. (For the record, BC-ben és MT-ben is hasonlóan 5% az adó).

Mióta nincs már 100 dolláros hordónkénti ár, azóta szenved ez a tartomány és kicsit kevésbé, de vele szenved egész Kanada. Ennek hatása itt Ontarióban is érződik.

Bár a mi tartományunkban a gyártási ipar (manufacturing) erős és Toronto miatt a pénzügyi és a tech szektorok pörögnek, tehát az olajárnak nem vagyunk annyira kitéve, mint az Albertában élők, de nekünk meg ott van Trump a határ túloldalán, aki addig variált a vámokkal, hogy a gazdasági szereplők bizaloma elveszett és a várhatóan csökkenő kereslet miatt a gyártó cégek egyre óvatosabbak, vagy már le is építenek. A General Motors éppen most jelentette be, hogy bezárja 2500 főt foglalkoztató Oshawai autógyárát. Gyanítom, hogy nem ők az utolsók a sorban, de azt is remélem, hogy a 2008-2009-es nagyságú recessziós visszaesés azért nem lesz, mert azt mi is megérezhetjük.

Ezért nem jó nekünk az olcsó olajár, Trump és az egyre inkább befékező világgazdaság.

Végezetül itt egy kép arról, hogy néz ki itt egy kútoszlop. A vájtszeműek láthatják, hogy bizony mi 87-es oktánszámú benzint tankolunk ezért az 1 dolláros árért.

A 91-es errefelé “Supreme” üzemanyag. Haha, akkor a 98-as hiperszuper benzinnel fel lehetne szállni? Én nem fogok 1.20-at fizetni egy 91-esért. Jah, hogy így rövidebb a motor élettartama? Hiába marad(na) a motor tovább egyben a prémium benzintől, ha a sótól úgy is szétrohad a karosszéria…

20181126_221509

Milyen az új munkahely?

Kerek egy hónapja kezdtem új munkahelyemen, ami egy nagy kanadai biztosító. (Hogy elszaladt ez az egy hónap…) Lássuk az első benyomásokat az új “életemmel” kapcsolatban.

Munkám miatt Waterlooba ingázom, ami a Kitchener-Waterloo-Cambridge régió része és kb 500.000 ember lakja. Torontóhoz képest egészen kisvárosias hangulata van, de nem egy elmaradott falu. Ha Torontó Budapest lenne, akkor a KW régió kb Debrecennek felelne meg.

A háztól házig távolság 110 km. Ez okozott nem kis fejvakarást, mert nagyon gondolkodtam rajta, hogy elvállalhatom-e ezt a munkát a távolság miatt. De a toronto-i munkahelyemen a klíma nagyon “toxic” volt, meg szívesen dolgoztam volna ismét egy biztosítónak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hajrá.

Egy hónapja tehát egy átlagos hétköznapon 5:45-kor kelek és 6:15-kor már az autóban ülök. Reggel a család még alszik, én mindent előkészítek előző este, hogy ne zörögjek. Reggelizni az autóban vagy a munkahelyen is lehet.

Az odaút a korai indulás és az irány miatt 1:15 perc, tehát 7:30-ra már ott is vagyok Waterlooban. Pár km-től eltekintve végig a 401-es autópályán megyek, ami egy forgalmas katyvasz, úgyhogy nincs időm bambulni. Többnyire BBC és projekt menedzsment podcast-eket hallgatok, ezt a szokásom még Mo-on vettem fel, amikor az angol tudásom kezdtem csiszolni pontosan 4 éve.

A senioritás alapján egy olyan parkolóban kaptam helyet, ami 12 perc sétára van a munkahelytől. Összesen 3 parkoló van, a 2. szintre állítólag néhány hónap után be lehet kerülni, ez félúton van a mostani parkolóhoz képest, de a fedett parkolóházhoz állítólag 4 év kell vagy Vice President beosztás. Egyikre sincs reális elérhetőségben egyelőre. 😛

Ez a 12 perc séta nem annyira vidám a -5 fokba, viszont legalább mozgok egy kicsit a hosszú ülés után. Van rendszeres shuttle járat is, nehogy gyalogolni kelljen, de én eddig kétszer ültem fel a buszra. Jobb szeretem kiszellőztetni a fejem.

Reggel 8 óra körül látok neki a munkának. A munkanapom úgy néz ki, hogy az időm 70-80%-ában konferencia hívást vezetek vagy csak behallgatok, hogy minden olajozottan megy-e. Az egyik alprojektben most jön a tesztelési rész, ezért folyamatosan mennek teszt előkészítő megbeszélések, mint pl teszt eset megbeszélés, tesztelési terv készítés, kockázat értékelés, vagy csak sima státusz megbeszélés.

Írtam már korábban, hogy a projekt csapatom főleg indiai és montreal-i kollegákból áll, azaz sosincs szükségem tárgyalóra. Adobe konferencia platformot használunk, a képernyőt megosztjuk és úgy magyarázunk egymásnak. Mivel kb 20 emberrel dolgozom a projekten, ezért beletelt egy időbe, mire felismertem, hogy éppen ki beszél.

Egy átlagos héten van néhány belsős megbeszélésem, de ez kb 2 óra hetente, amikor státuszolok a Delivery Directorral, beszélek a főnökömmel, vagy oktatáson veszek részt.

Rendszerint 4:15 óra körül állok fel az asztalomtól és ekkor jön a szívás, mert sétával és forgalommal együtt 6:30-ra vagyok otthon. A vezetés hazafelé nagyon hosszú, szinte sosem kevesebb, mint 2 óra. A 110 km-ből 80-at 1 óra teszek meg, a maradék 30-at, szintén 1 óra alatt. A 401-es egész nap forgalmas, de este a legrosszabb.

Mostanra kialakult, hogy hétfőn-kedden bemegyek az irodába, szerdán otthon maradok, csütörtök megint iroda és péntek megint otthon. Így ki lehet bírni a 3 nap utazást.

Hivatalosan április 2-től csak én vagyok az egyetlen PM a projektemen, a két másik PM átadta a két párhuzamos alprojektet nekem, ők már máson dolgoznak. Nagyon jó néven vették, hogy a kitűzött átadási határidőt tartottuk, az ő visszajelzéseik a munkámmal kapcsolatban pozitívak.

Ezen a héten csütörtökön megvolt az első 1on1 beszélgetésem a főnökkömel, aki a Practice Director. Ő egy kedves negyvenes hölgy és az ő feladata, hogy legyen egy “otthonom”, betartsam a PM módszertani szabályokat (dokumentáció, stb), legyen egy PM csapat akik támogatják egymást és legyen egy munkahelyem minden műszaki feltétellel.

Nagyon üdítő a hozzáállása, olyanokat mondott nekem, hogy jól haladok, ne stresszeljem magam, egyek-igyak eleget, álljak fel az asztalomtól és ha úgy érzem, hogy túl sok a munka, akkor szóljak, mert tud mellém tenni egy másik PM-et segítségül. Mondtam neki, hogy “Ok anyu, ne aggódj!” :-]

Azt is mondta, hogy annyit vagyok otthon amennyit akarok, ha rendszeresen 3 napot akarok nyomni otthonról, akkor neki az is jó, mert felnőtt emberek vagyunk (és hozzáteszem 2 nap után látják, ha valaki lóg, mert a cég mérete ellenére nagyon mennek a hírek).

Egyelőre tartom magam a 3+2 naphoz, de ha valami közbejön, akkor inkább itthon maradok. Az elmúlt 1 hónap alatt Márk is volt beteg, aztán én is voltam beteg (Márktól kaptam), de otthonról tudtam dolgozni. Az a főnököm véleménye, hogy ha nem kell vezetnem és otthonról dolgozom, akkor az jó a cégnek, mert többet tudok dolgozni és/vagy többet tudok a családommal lenni, azaz win-win.

Magyarországon vezetőként nem volt tapasztalatom a home office-szal, mert a menedzserem ebben a kérdésben nem volt támogató és egyébként is vezetőként elérhetőnek kellett lennem. Most viszont azon a napon, amikor otthonról dolgozom nem is érzem, hogy valójában dolgozok, mert alig van stressz.

Legközelebb majd írok valamit arról, hogy új munkahelyemen hogy néz ki a projekt menedzsment, milyen a módszertan, a szervezet felépítése, mert tudom, hogy a blogot néhány régi kollega is olvassa és őket érdekli ez az “unalmas” info.

Hr tanácsadóként Kanadában

Eltelt az első hónapom a munkahelyen, és úgy szaladt el ez a 4 hét, észre sem vettem. A bridging program egy coach segítségével támogatja a munkahelyi beilleszkedésünket, az ő e-mailje döbbentett rá, itt az ideje a második, 30 ledolgozott nap utáni konzultációnak. A kanadai módival szemben ez a csajszi eléggé egyenesen a szemembe vágja a problémákat, kaptam tőle most is, de előbb a munkahelyi tapasztalataimról írok.

Az első feladataim változatosak voltak, talán próbálgatta a főnököm, hogy miben tud azonnal bevetni. Mert a betanítás itt nem divat: az orientációm kerek 4 óráig tartott, és ezalatt kaptam meg a laptopomat, mutatta meg az informatikával foglalkozó kollégám a vpn (laptopos távoli elérés), telefonközpont és a timesheet szoftver használatát. A főnököm megmutatott egy “éles” telefonhívást ügyféllel, és meg is bízott, fogalmazzak egy emailt a hölgynek a kérdéseinkkel, az ajánlatadáshoz. Nem tudom érzékelhető-e ebből, nem sokat mesélt arról, hogyan mennek itt a cégnél a dolgok, vagy milyen feladataim lesznek. Erről így kb semmi. Benne volt az állásleírásban, amit az interjú előtt kaptam. Még ha 10e km távolságról utaztam is, nincs bébiszitting, majd megtanulom menet közben.

Az első 2 napomon HR dolgozatokat értékeltem – a főnököm tanít az egyik helyi egyetemen – a második nap végére röhögött is, jó kis tanársegédet csinált belőlem. A 2. nap közepén már könyörögtem valami más feladatért is, az egész napos olvasástól zsongott a fejem, a szemem meg olyan piros volt a sok monitorbámulástól, mint egy albínó nyuszinak. Itt nincs 10 perc szünet minden monitor előtt töltött óra után.

Szóval a második nap délutánján kaptam egy nagy megbízást: egy meglévő ügyfélnél megújítjuk a HR stratégiát, és segítjük őket egy tulajdonosok közötti megállapodás kialakításában, minden lehetséges esetre felkészülve. Először a megállapodást kezdtem el kutatni, tanársegédből jogi asszisztens lettem. Gyorsan változik a munkaköröm ;-). Közben befutott még néhány dolgozat is értékelésre. Azóta a stratégián is elkezdtem dolgozni, mert a főnököm 21-én szerdán prezentálta a cégnek az új irányt. Én is utaztam vele a 2,5 órányira lévő kisvárosba, és jövő szerdán újra megyünk, mert átalakítjuk a teljesítményértékelést is – van rá 2 hetünk.

Más, kisebb feladataim is voltak: próbálkoztam ajánlatírással, na arra pl nem vagyok büszke. Nagyon sokáig tartott, és amikor késznek éreztem, teljesen átírták. A koncepció egy kis darabját megtartották, csak a nyelvezet változott, sokkal bővebb lett, szép, cselekvő, sales-es nyelvezetre fogalmazták át. Remélem egyszer belejövök ebbe is.

A főnököm egyébként elkezdte átfogalmazni az e-mailjeimet is, hasonló okból, mint az ajánlatot. A kanadai szokások nem egyeznek meg az európai mail írási szokásokkal, és a nyelvezet is teljesen más, mint amit a business english órákon tanultam.

A főnököm tehát támogatóan viselkedik, segít, próbál fejleszteni. A gond csak az, hogy van most egy külföldi megbízásunk, és havonta 2 hetet a tengerentúlon tölt. Ha nincs ott, akkor a közvetlen kollégámtól tudok segítséget kérni. Ő is rendesnek tűnik, de közben egy kicsit fura is. Hogyan? Nos: az első héten nagyon sokat kezdett mesélni a magánéletéről, a problémáiról, a rossz tapasztalatairól a főnökünkkel és a céggel. Kedvesen próbáltam limitálni a beszélgetést, mert bár a munkatársi kapcsolatokat fontosnak tartom, a munkámat is szerettem volna elvégezni. És tényleg, órákig tudja mondani. Zavart az is, hogy nem értettem a célját ennek a nagy bizalomnak, és főleg nem akartam viszonozni a nagy információ-tömeget. Még ma sem értem pontosan, milyen szándékai vannak, de inkább óvatosan viselkedem vele: többször tanuja voltam már, hogyan próbálja manipulálni az embereket – ügyfeleket, kollégákat -, és valószínűleg engem sem hagy ki ebből a körből.

A munkám mostanában egyre stresszesebb: sok a feladat, közben sokszor nem is tudom, mit kellene csinálnom, hogy előrébb mozdítsam az ügyeket. Vagy kiderül, nem jól gondolom. Pl én e-mailt írnék hogy több információt kérjek, a kollégám telefonbeszélgetést javasol, ami nem lehet hosszabb, mint 12 perc. “Don’t waste my time” mondja el az átlagos kanadai dolgozó naponta többször. Sok hasonló történik, és ez frusztrálttá tesz. Ilyenkor arra koncentrálok, mit tudok megtanulni a helyzetből. És emlékeztetem magam, kihívásokért is jöttem ebbe az országba – nem panaszkodom, van belőle bőven :-).

Írok még arról, milyen tanácsokat kaptam a coachomtól. Az első “feladatom”, amit javasolt, a megfigyelés és “low profile” volt – az első hónapra. Ez elég jól ment :D. Most már elindulhatok a tisztázó kérdések irányába, és lehetek aktívabb a kezdeményezésekkel. Kerüljem a pletykát, de hallgassam meg a vállalati politikára vonatkozó javaslatokat, mert ezek segítik a túlélést. Ez a cég 4 fős, vagyis hétfőn kezd egy új kolléga, aki csoporttársam volt a bridging programban. Szóval annyira sok politika nincs. Pletyka annál több.

Amit szerinte már elrontottam: elmondtam a főnökömnek, hogy a férjuram Waterlooban dolgozik, és hogy nyáron közelebb szeretnénk költözni a munkahelyéhez. Cheryl szerint ez azért gond, mert a munkáltató azt feltételezi, fel fogok mondani és az új városban keresek majd állást, emiatt nem tesz majd a betanításomra jelentős erőfeszítést.

Mondtam neki, kénytelen voltam elmondani, mert a gyereket én teszem ki reggel az oviban a fél 8-as nyitáskor (ekkor Ákos már Waterlooban kanyarodik le az autópályáról) és délután is én megyek Márkért f6-h6 körül, amihez el kell indulnom időben. Ez praktikusan annyit jelent, hogy az egy irányban 45-50 perces ingázásom miatt pont 8 órát tudok bent tölteni. Az itteni jogszabály szerint a munkahét 37,5 óra, de a főnököm 40+ órát vár el. Ezért ebéd közben is dolgozom, hogy el tudjak jönni időben. Úgy állapodtam meg Alex-szel, ha muszáj, este még tudok kicsit dolgozni, de eddig még nem volt erre szükség. Szerencsére. Mert estére hulla vagyok.

Egyébként igaz, valóban szeretnék a költözés után változtatni. Az én igényem a munka-magánélet egyensúlyra több, mint amit ez a munkahely biztosítani tud, és szeretnék helyben-időben is közelebb lenni Márkhoz. Nem csak a komfortzónám, hanem pl biztonsági szempontok miatt sem örülök, hogy az egyik ügyfelem a Huron-tó partján, 2,5 órányira van (egy irányban).

Még nem döntöttük el, melyik városban keresünk majd lakást, szóval bármi lehet, de az már kiderült ennyi idő alatt, ez nem az álom-munkahelyem, ami miatt érdemes lenne Mississaugaban letelepedni. Addig még sokminden változhat, és most motivált vagyok, elsősorban azért, hogy tanuljak.

Zárásnak teszek ide néhány képet a munkahelyemről. Az elsőn az íróasztalom látszik, a második a “könyvtár”, a harmadik a tárgyalónk. Természetes fény kevés van, egy “basement” irodában vagyunk. A könyvtár viszont klassz!

Kanadai hétköznapok 9.

Végre összeszedtem a telefonomról azokat a képeket, amiket szerintem még nem postoltam itt a blogon. Ez az az sorozat, ahol inkább csak képek vannak kevés szöveggel.

  1. Ez a fehér nem hó, hanem só. Itt Torontóban, de egész Ontarióban nem viccelnek a sózással. Miután elolvadt a hó és a jég az összes járdán vastagon áll a száraz só. A cipőkön és csizmákon is vastagon áll a só miután megszáradtak és ezért néz ki úgy egy 5 éves kocsi alváza, mint Magyarországon 10 év után. Alulról tiszta rozsda az össszes autó.

20171215_083433

2. Ez a kép még ősszel készült Port Hope-ban. Port Hope a Lake Scugog partján áll. Ez a hely a szokásos hamburgert és sültkrumplit tudja, de humorérzékük és jó sörük legalább van. 😀

20171009_165001

3. Halloween napján fotóztam. Vannak akik keményen tolják, ezt a háromfejű farkas mozgott is és a szájából füst gomolygott. Sajnos olyan képem nincsen, nyúl voltam megkérni az embert, hogy kapcsolja be újra a kedvemért. 😛

20171031_174428

4. College megállóban díszítés. A hoki itt nemzeti vallás, ha beülsz egy kocsmába, akkor 99%, hogy az NHL liga meccseit tudod nézni (már ha érdekel). Ezek a játékosok a dekoráción a Toronto Maple Leafs mezét viselik. A Maple Leafs az NHL-ben játszik, hazai pályájuk az Air Canada Centre, ahol Guns n Roses koncerten voltunk Timkával.

20171127_195649

5.Ezt felismeri valaki? Segítek: Hülye Járások Minisztériuma. A kocsma a Boor street-en van, nagyon közel a Magyar Főkonzulátushoz.

20171025_083834

6. Nem vagyok jó fotós, plusz a telefonom is egy olcsó vacak. Azt szeretném ezel a képpel illusztrálni, hogy ahogy véget ért a Halloween, eltűntek a tökök és szellemek és máris kezdetét vette a karácsonyi kivilágítási láz. Ilyenkor a különböző környékeken különböző fokig diszítik fel a házakat. Ez a díszítés viszonylag szolíd helyi mértékkel mérve, hamarosan majd postolok egy viccesen kinéző utcáról.

20171116_184346

Munkába menet

Egyik reggel fényképeztem párat munkába menet. Képes riport következik

  1. Kilépek a lakásajtón 7:45-kor és lesétálok a lépcsőn. Van lift, de én sosem szállok be. Csak 1 emelet…

20170825_07461420170825_074637

 

2. A házunk egy csendes kis mellékutcában van. Földszinttel együtt 4 emeletes. Kb az 1960-as években épült. Itt csak bérlők laknak, az épület egy ingatlan kezelő cég tulajdonában van. Vannak hibái, de a lokáció erős oldala.Ezt a részt Midtown-nak hívják, lényegében Toronto közepén van.

20170825_074716

3. Mindössze 5 perc alatt elsétálok a St. Clair Avenue-ig. Végig 2-3 millió CAD-os házak és villák mellett megyek. Hétfőnként 4-5 ház előtt is ott áll egy-egy nagy truck és a kertészek rakodják ki a fűnyírókat, traktorokat, lombfúvókat. Elhanyagolt kertet itt nem látni.

20170805_185538

4. A házak előtt a járda mellett állnak az alkalmazottak olcsóbb autói. A tulajdonosok többnyire beállnak a kocsibeállóra, a házak előtt sok drága autót lehet látni: Range Rover, Porsche Panamera (kettő áll egymás mellett), Jeep Wrangler Unlimited, Ford Expedition, stb.

20170825_074736

5. Pár perc alatt kiérek a St. Claire-re, és pár perc múlva jön is a villamosom. Néha, ha időben indulok otthonról, akkor inkább gyaloglok a metróig, mert úgy is ülök eleget a munkahelyen. Ilyenkor néha Skype-olok a családdal és barátokkal. Most már picit hűvösebb van, reggelente 12-14 fokban indultam a héten, ezért vettem magamnak egy vékonyan bélelt Columbia mellényt. Úgy nézek ki benne, mint egy irodai favágó. 😀

20170825_075249

6. A villamos a St. Clair metrónál (Yonge street) beáll a metró megálló mellé. Ez esőben és télen lesz jó megoldás, mert a fedett rész nem fog csúszni.

20170825_075744

7. Kb 10 perc metrózás után leszállok a Queen Street-nél és feljövök a felszínre. Innen megint gyalog megyek. Itt is lehetne buszra szállni és 3 megállót menni, de jó időben nincs rá szükség.

20170825_081055

8. A Queen street keleti fele nagyon pisiszagú, sok a hajléktalan, mert itt vannak őket ellátó szociális helyek. Ezért az első alkalommal átmegyek a Richmond street-re és keletnek indulok. A belváros a hátam mögött van, az óriási toronyházak tőlem nyugatra és délre vannak.

20170825_081354

9. 10 perc séta után megérkezem a Jarvis streethez. Az irodánk itt van a közelben, 8:15-8:30 között érkezem attól függően, hogy mennyit gyalogoltam aznap reggel. A hivatalos munkaidő 9:00-kor kezdődik, de két munkatársam általában már bent van. A Projekt Menedzsment irodán dolgozók eléggé elhivatottak. Én is odaülök a gép elé 8:30-kor egy teával a kezemben és elkezdem a napot.

20170825_082155