Fegyverkezési verseny

Péntek reggel, munkába menet megint arra riadtam a békés nézelődésből, hogy egy dög nagy pick-up ragadt a seggembe az autópályán. Nincs villogás, dudálás, csak beáll a seggedbe és nem tágít. Mivel ezek nem a szolid európai méretű pick-up-ok, ezért az alacsony Subarumból csak a fenyegető hűtőrácsot és a lámpákat láttam és megint jobbnak láttam lehúzódni. Valamiért ezek a pick-up-ok tolják a legjobban… Télen jég és hó minden, de mennek mint a meszes.

Elkezdtem gondolkodni, hogy itt Kanadában milyen a járműpark összetétele. Nem lesz Totalcar szintű cikk, mert nem értek az autókhoz, de azért lehet majd látni, hogy mi a kedvelt autó errefelé és miért pont ezeket hajtják a kanadaiak.

Egy ideje figyelem a 401-es autópálya forgalmát, március óta hetente 2 alkalommal lenyomom a Toronto-Waterloo-Toronto túrát. Ha nem számítom a kamionokat és más teherautókat, amik elég jelentős részét adják a Kanada-USA közötti forgalomnak, akkor azt látom, hogy a sofőrök harmada ún. commuter car-ral nyomja (többnyire sedan, esetleg hatchback), ami Mo-on leginkább a személyautó kategóriába fér be, vagy esetleg a családi kocsi a jobb kifejezés? Itt semmiképpen sem családi, mert apu vagy anyu egyedül ül az autóban, akárcsak én és hétvégén általában nem ezt az autót hajtják.

A kedvelt márkákat nem listázom, de annyi biztos, hogy sok Toyota Corollát lehet látni (itt Matrix néven fut), Hyundai Elantra, Ford Mondeo (itt inkább Fusion), VW Passat, és különféle az USA piacra gyártott, számomra ismeretlen típus.

A második harmadot a SUV-ok adják. Ezek a “hobbi terepjárók” a szükségesnél kicsit vagy sokkal nagyobb méretűek, többnyire 5 személyt lehet bezsuppolni (néhány típus tudja a 3 sor ülést) és annyival nyújtanak többet az előző kategóriánál, hogy magasabban ülsz, kicsit kényelmesebb hátul, mert magas a tető, szélesebb az autó és egyértelműen több a csomaghely. Ha anyu csak a városban mozog, akkor egész valószínű, hogy egy ilyennel hordja a kölyköket a suliba.

A SUV kategóriában óriási a kínálat, nyilván a kereslet miatt és a kanadaiak pedig veszik a SUV-ot, mint a cukrot. Nekünk is van egy ilyen (Ford Escape) és ezért értem, hogy miért szeretik ezeket az autókat errefelé.

Az állandó összkerék hajtás télen szuper, a nagy hasmagasság miatt nem kell nézned a hóbuckákat az út szélén ha parkolni akarsz. Padka? Kátyú? Haha. Nem kell hajolgatni, ha pakolod a bevásárlást a csomagtérbe és lehet mennyi nyaralni, mert befér a 4 bőrönd.

Persze más ok is van. A városi utakon durva a forgalom, az autópályán iszonyú sok kamion van, mert jön a kaja és az alkatrész az USA-ból és megy a kaja és a késztermék az USA-ba. Ha túl akarsz élni, akkor fegyverkezned kell, a fegyvered pedig a SUV. Ennek az ára pedig a magas benzin fogyasztás. A Subaru Impreza amivel dolgozni járok 8,5-9 litert eszik, a Ford Escape-nek pedig feneketlen bendője van, szerintem leküld átlagosan 13-14 litert 100 km-en. Hiába, a kanadaiakat igazán sosem érdekelte a hódok és a mosómedvék egészsége.

A harmadik harmad a pick-up-osok kasztja. Én megértem, hogy egy jómunkás embernek és a farmernak szüksége van a pick-up rakterére. Még azt is értem, hogy ha horgászol, vadászol, kempingezel, akkor tele akarod rakni a platót 100 literes hűtőtáskával vagy horgász csónakkal. (nem vicc, mindig látok ilyet ha valami tó mellett járunk)

De azért tartani a 4000-5000-6000 köbcentis motorokat, hogy aztán az autópályán a belső sávban repessz (egyedül) dolgozni és 18-20 litert tölts az autóba 100 kilométerenként? Ehhez kell az is, hogy pick-upban biztonságban érzed magad és nem rezzensz össze a többi autótól.

Pár hete láttam egy ronda balesetet, Torontón belül balra akart kanyarodni egy kisebb személyautó, szemből jött a Ford F150-es hegyomlás és egyszerűen eltűnt a személykocsi eleje. A pick-up lökhárítója félig leszakadt, de kb ennyi történt.

Pénteken is láttam egy hasonlót a 401-esen. Ráfutásos baleset, a pick-up hátulja behorpadt, a commuter car motortere felére ment össze, légzsákok berobbanva. Következő alkalommal a hátsó személyautós is SUV-ot vagy pick-up-ot vesz, meg abból az 1000 autóból 500 sofőrje, aki elment a baleset mellett és látta az eredményt.

Ma sétáltam egyet ebéd időben az iroda körül és lőttem pár képet, hogy megnézzem mi a helyzet nálunk.

  1. Jómunkásemberek természetesen pick-uppal járnak. (Valami szigetelési munka megy az iroda körül pár hónapja). 20 centis padkán kell felmenni, hogy a fűre állj? Ne röhögtess, ha pick-upod van, akkor aláírod a szalonban, hogy ezt KÖTELEZŐ csinálnod. Különben minek fizetsz 150 dollárt egy tankolásért?

 

 

2. Random fotók az iroda körüli parkolókból. Úgy látom kicsit igazítani kell a teóriámon. 30% commuter car, 50% SUV, a többi pedig pick-up és egyterű:

20180727_12221520180727_12220420180727_122044

 

 

 

 

Milyen az új munkahely?

Kerek egy hónapja kezdtem új munkahelyemen, ami egy nagy kanadai biztosító. (Hogy elszaladt ez az egy hónap…) Lássuk az első benyomásokat az új “életemmel” kapcsolatban.

Munkám miatt Waterlooba ingázom, ami a Kitchener-Waterloo-Cambridge régió része és kb 500.000 ember lakja. Torontóhoz képest egészen kisvárosias hangulata van, de nem egy elmaradott falu. Ha Torontó Budapest lenne, akkor a KW régió kb Debrecennek felelne meg.

A háztól házig távolság 110 km. Ez okozott nem kis fejvakarást, mert nagyon gondolkodtam rajta, hogy elvállalhatom-e ezt a munkát a távolság miatt. De a toronto-i munkahelyemen a klíma nagyon “toxic” volt, meg szívesen dolgoztam volna ismét egy biztosítónak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hajrá.

Egy hónapja tehát egy átlagos hétköznapon 5:45-kor kelek és 6:15-kor már az autóban ülök. Reggel a család még alszik, én mindent előkészítek előző este, hogy ne zörögjek. Reggelizni az autóban vagy a munkahelyen is lehet.

Az odaút a korai indulás és az irány miatt 1:15 perc, tehát 7:30-ra már ott is vagyok Waterlooban. Pár km-től eltekintve végig a 401-es autópályán megyek, ami egy forgalmas katyvasz, úgyhogy nincs időm bambulni. Többnyire BBC és projekt menedzsment podcast-eket hallgatok, ezt a szokásom még Mo-on vettem fel, amikor az angol tudásom kezdtem csiszolni pontosan 4 éve.

A senioritás alapján egy olyan parkolóban kaptam helyet, ami 12 perc sétára van a munkahelytől. Összesen 3 parkoló van, a 2. szintre állítólag néhány hónap után be lehet kerülni, ez félúton van a mostani parkolóhoz képest, de a fedett parkolóházhoz állítólag 4 év kell vagy Vice President beosztás. Egyikre sincs reális elérhetőségben egyelőre. 😛

Ez a 12 perc séta nem annyira vidám a -5 fokba, viszont legalább mozgok egy kicsit a hosszú ülés után. Van rendszeres shuttle járat is, nehogy gyalogolni kelljen, de én eddig kétszer ültem fel a buszra. Jobb szeretem kiszellőztetni a fejem.

Reggel 8 óra körül látok neki a munkának. A munkanapom úgy néz ki, hogy az időm 70-80%-ában konferencia hívást vezetek vagy csak behallgatok, hogy minden olajozottan megy-e. Az egyik alprojektben most jön a tesztelési rész, ezért folyamatosan mennek teszt előkészítő megbeszélések, mint pl teszt eset megbeszélés, tesztelési terv készítés, kockázat értékelés, vagy csak sima státusz megbeszélés.

Írtam már korábban, hogy a projekt csapatom főleg indiai és montreal-i kollegákból áll, azaz sosincs szükségem tárgyalóra. Adobe konferencia platformot használunk, a képernyőt megosztjuk és úgy magyarázunk egymásnak. Mivel kb 20 emberrel dolgozom a projekten, ezért beletelt egy időbe, mire felismertem, hogy éppen ki beszél.

Egy átlagos héten van néhány belsős megbeszélésem, de ez kb 2 óra hetente, amikor státuszolok a Delivery Directorral, beszélek a főnökömmel, vagy oktatáson veszek részt.

Rendszerint 4:15 óra körül állok fel az asztalomtól és ekkor jön a szívás, mert sétával és forgalommal együtt 6:30-ra vagyok otthon. A vezetés hazafelé nagyon hosszú, szinte sosem kevesebb, mint 2 óra. A 110 km-ből 80-at 1 óra teszek meg, a maradék 30-at, szintén 1 óra alatt. A 401-es egész nap forgalmas, de este a legrosszabb.

Mostanra kialakult, hogy hétfőn-kedden bemegyek az irodába, szerdán otthon maradok, csütörtök megint iroda és péntek megint otthon. Így ki lehet bírni a 3 nap utazást.

Hivatalosan április 2-től csak én vagyok az egyetlen PM a projektemen, a két másik PM átadta a két párhuzamos alprojektet nekem, ők már máson dolgoznak. Nagyon jó néven vették, hogy a kitűzött átadási határidőt tartottuk, az ő visszajelzéseik a munkámmal kapcsolatban pozitívak.

Ezen a héten csütörtökön megvolt az első 1on1 beszélgetésem a főnökkömel, aki a Practice Director. Ő egy kedves negyvenes hölgy és az ő feladata, hogy legyen egy “otthonom”, betartsam a PM módszertani szabályokat (dokumentáció, stb), legyen egy PM csapat akik támogatják egymást és legyen egy munkahelyem minden műszaki feltétellel.

Nagyon üdítő a hozzáállása, olyanokat mondott nekem, hogy jól haladok, ne stresszeljem magam, egyek-igyak eleget, álljak fel az asztalomtól és ha úgy érzem, hogy túl sok a munka, akkor szóljak, mert tud mellém tenni egy másik PM-et segítségül. Mondtam neki, hogy “Ok anyu, ne aggódj!” :-]

Azt is mondta, hogy annyit vagyok otthon amennyit akarok, ha rendszeresen 3 napot akarok nyomni otthonról, akkor neki az is jó, mert felnőtt emberek vagyunk (és hozzáteszem 2 nap után látják, ha valaki lóg, mert a cég mérete ellenére nagyon mennek a hírek).

Egyelőre tartom magam a 3+2 naphoz, de ha valami közbejön, akkor inkább itthon maradok. Az elmúlt 1 hónap alatt Márk is volt beteg, aztán én is voltam beteg (Márktól kaptam), de otthonról tudtam dolgozni. Az a főnököm véleménye, hogy ha nem kell vezetnem és otthonról dolgozom, akkor az jó a cégnek, mert többet tudok dolgozni és/vagy többet tudok a családommal lenni, azaz win-win.

Magyarországon vezetőként nem volt tapasztalatom a home office-szal, mert a menedzserem ebben a kérdésben nem volt támogató és egyébként is vezetőként elérhetőnek kellett lennem. Most viszont azon a napon, amikor otthonról dolgozom nem is érzem, hogy valójában dolgozok, mert alig van stressz.

Legközelebb majd írok valamit arról, hogy új munkahelyemen hogy néz ki a projekt menedzsment, milyen a módszertan, a szervezet felépítése, mert tudom, hogy a blogot néhány régi kollega is olvassa és őket érdekli ez az “unalmas” info.