Mikor rossz Kanadában élni?

Hát amikor két hét szabadság és későn fekvés-későn kelés után, az utolsó vasárnap éjszaka 10 centi hó esik és te reggel f7-kor kelsz fel, hogy a tök sötétben és mínusz akárhány fokban kiásd a dupla kocsibeállódat a hó alól, hogy a család iskolába és munkába tudjon menni.

Persze dönthettem volna úgy is, hogy nem takarítok havat reggel, mert simán átmegy még a kisebbik autó is ennyi havon. Elég sokan művelik azt a műfajt felénk, hogy nem foglalkoznak az ilyen apróságokkal, hanem türelmesen megvárják a következő olvadást.

De ennek tapasztalatom szerint annyi hátránya van, hogy az autód kereke szépen odaragasztja a havat az aszfalthoz és a vacsora utáni lapátolásnál már nem fogod tudni felkaparni a két széles, jól odaragadt jégcsíkot, amit azután kerülgethetsz hetekig, nehogy hagyatt essél rajta.

Szóval izzadtam, fáztam, anyáztam és lapátoltam és siettem a reggeli körökkel, hogy minél hamarabb elinduljunk otthonról Márkkal. (Timka szerencsés volt, ő hétfőként otthonról dolgozik.)

Siettem az indulással, mert arra számítottam, hogy a vasárnap éjszakai hó miatt beáll a város és nekem meg 9-kor megbeszélést kellett vezetnem az irodában. De most szerencsések voltunk Márkkal, mert 10 centi friss hó nem fog ki a kanadaiakon. A havazás elállt valamikor éjjel és az utakat reggelre letolták és lesózták a hóekék.

Sőt még a cégünk külső parkolója is ilyen tiszta volt, pedig jó nagy hó esett. Ez a kép egyébként megtévesztő, nem az első voltam, hanem kb 4. sorban kaptam helyet, de orral arrafelé álltam, ahova a később érkezők kénytelenek állni.

Jah, ma megint havazik, de most tutira nem kelek fel fél hétkor. Állítólag enyhülés jön a hét közepén, ráadásul sok eső is jön, az pedig kiváló a hó ellen. Ezért úgy döntöttem, hogy most lusta leszek.

Igaz, hogy ez a telünk nagyon korán – már Novemberben – elkezdődött, de a december közepe-vége röhejesen enyhe volt. A karácsonyi szünet előtt és közben többször esett 5-10 centi hó, de pár nap után eddig mindig elolvadt.

Ha igaz a papírforma, akkor hamarosan jön az a fogcsikorgató pár hét, amikor nappal is fagyni fog és ezért a leesett hó is velünk marad. Tavaly volt 4-5 ilyen hetünk januárban és februárban, de hátha idén érdeklődés hiányában elmarad.

Meanwhile in Canada

Bocs, hogy megint a téllel jövök, de a végén lesz kanadai humor is ígérem. Téli humor.

Most olvastam, hogy ezen a télen átlag feletti mennyiségű csapadék esett dél-Ontarióban. Ez nekem már elég korán feltűnt, mert több havat lapátoltam december óta, mint előtte összesen az életem során. :-]

Az utóbbi 1 hónapom különösen kellemetlenül telt. Amikor Kubában  voltunk, akkor volt egy teljes napos ónos eső, ezért a helyi iskola fenntartó “snowday”-t tartott, azaz a gyerekek otthon maradtak egy napra. Minket nem érintett, csak utólag hallottuk.

Amikor vasárnap megérkeztünk haza, akkor ez a jégpáncél fogadott a járdánkon és a kocsibeállón.

Majd az első munkahetünk úgy kezdődött, hogy a hét elején megint jött egy nagy havazás és egy napra megint bezárták az iskolákat. Mindketten itthon maradtunk home office-ban és Márk meg szépen eljátszott, úgyhogy nem volt vészes.

Ezt követően több napon keresztül törtük a jeget és mire a végére értünk, a következő héten megint jött egy ónos eső. Az iskolát nem zárták be, de szerintem szuper-indokolt lett volna. Én szeretek gyalog jönni-menni a suliba, de olyan korcsolya pálya volt a járdákon, hogy kb 1 hétig nem lehetett gyalogolni a környékünkön, ezért inkább autóba ültünk ehhez az 5 perces úthoz.

Az ilyen elhanyagolt állapot ritka errefele, ehhez az kellett, hogy kifogyjon az útszóró só a boltokból. Ontarióban az eddig elképzelhetetlen volt, hogy a tél közepén hetekig ne lehessen sót kapni, de most megtörtént. Ez annyira kiverte a biztosítékot, hogy még az újságok is elkezdtek róla írni, hogy mi a sóhiány oka. Nem Soros és nem Brüsszel, egyszerűen a nyáron volt egy pár hetes sztrájk a legnagyobb kanadai sóbányában, majd jött két ónos eső és elfogytak a készletek.

Végül kerítettem sót, 20 kilót kiszórtam és sikerült két napi munka árán feltörni a második ónos eső maradványát.

Ezen a héten ismét megkaptuk a dózist. Vasárnap és hétfőn 100 km-es szél és hófúvás volt, úgy remegett a ház, hogy azt hittem elvisz minket a szél. Majd mára megérkezett a következő 15 centi hó. Ma 2 órát kotortam a havat, elhatároztam, hogy őszre veszek egy házi hómarót.

Végül a humor.

1. A kanadai ház tulajdonosok tudják, hogy a hókotró ELLENSÉG. Csupa nagy betűvel. Igaz, hogy az utat megtisztítják, de MINDIG akkor jönnek, amikor elkotortad a havat a kocsibeállóról. végigszáguldanak előtted és máris ott van egy 30 centis hógát, amit rohadt nehéz szétszedni. Pláne, ha hagyod összefagyni. Ha éjszaka jönnek, MÁRPEDIG MINDIG AKKOR JÖNNEK, akkor reggel maximum dinamittal tudsz kijutni a kocsiddal.

Ezért is készülnek az ilyen vicces képek.

Ez pedig az eredmény. A képen nem én vagyok, hanem átlagos Kanadai Béla aki megtekinti a frissen takarított kocsibeállóját. Megjegyzés: télen igazából nem kell télikabátot viselni, csak az ellenséges propaganda terjeszti az ellenkezőjét.

2. Helyi sajátosság, hogy a kanadai nagyvárosban van ún. Snow Route. Ezeket táblával jelölik, ami azt jelenti, hogy ha havazott, akkor a megjelölt út szélén tilos a parkolás, mert jönnek a hókotrók. Ha mégis ott felejted az autód, akkor az büntetést von maga után.

Szóval ez még tavalyi sztori, de jó. Néhány vicces személy Montreálban készített egy hóautót, mintha valaki ott hagyta volna a kocsiját, amit belepett a hó. A rendőrök vették a lapot, hagytak egy üzenetet a szélvédőn, mintha tényleg egy ‘ticket’-et adtak volna.

Akit érdekelnek a képek, az kénytelen lesz ide kattintani: CIKK

Megjegyzés: nálunk Waterlooban nincsen kijelölt Snow Route, ellenben ha az önkori bejelenti, hogy Snow Event van, akkor a kocsiddal nem állhatsz meg az utcán. Sehol. Azt nem tudom, hogy ezt betartatják-e és kapsz-e büntit ha mégis ottmaradsz valahol, de azért kemény, hogy egy napra egyszerűen betiltják a parkolást közterületen.

Mivel minden lakókörnyéken van egy mall, ezért lehet alternatívát találni, ha nincs kocsibeállód vagy garázsod, de az ilyen helyeken sem szeretik az éjszakai parkolást, a legtöbb helyen ki van írva, hogy tilos a parkolás éjfél és reggel 5 óra között. Akár el is vonathatják a kocsidat, de talán nem akkor, ha amúgy is Snow Event van.

Most sírjak vagy nevessek?

Hétfő este úszni mentem és mivel 10-kor már nulla forgalom van az úton, hazafele szokásomhoz híven megtankoltam. Olyan látvány fogadott, mint Kanadában eddig még soha:

Ha a szám magyarázatra szorul esetleg: 100 liter benzin ára 98.6 dollár, azaz egy liter nafta nincs egy egész kanadai dollár. Jelenleg ez kb 215 Ft középárfolyamon.

Mikor kiköltöztünk Kanadába, akkor kb 1.10 volt a benzinár, aztán idén volt, hogy az 1.40-et nyaldosta, most meg 0.986.

Mi történt? Ez bizony az olajár emelkedés, majd esés következménye. Amikor 2017-ben Kanadába költöztünk, akkor a világgazdaság már bőven kimászott a 2008-2009-es slamasztikából és az optimista kilátások az olajárat szépen felhúzták.

Örült is a kanadai kormány, mert Kanada olajexportáló ország, ha magas az olaj ára, akkor többet fizetünk a benzinért, de több jut a költségvetésbe, ami végül is jó mindenkinek.

Most azonban elég borúsak a kilátások, talán egy újabb recesszió közeleg és ezért nem igazán örülök az olcsó benzinnek. Igaz, hogy olcsóbban etethetjük a feneketlen bendőjű Fordunkat (10-12 liter / 100 km), de ez csak néhány tíz dollár megtakarítás havonta, míg a gazdasági kilátások egyre rosszabbak.

Példának okért Alberta tartomány mindig az egyik legjobban teljesítő tartomány volt, itt a legalacsonyabb a GST (General Sales Tax) jelenleg 5%, itt voltak legmagasabbak a bérek, de a tartomány gazdagságának 26%-a az energia szektorból származik. (For the record, BC-ben és MT-ben is hasonlóan 5% az adó).

Mióta nincs már 100 dolláros hordónkénti ár, azóta szenved ez a tartomány és kicsit kevésbé, de vele szenved egész Kanada. Ennek hatása itt Ontarióban is érződik.

Bár a mi tartományunkban a gyártási ipar (manufacturing) erős és Toronto miatt a pénzügyi és a tech szektorok pörögnek, tehát az olajárnak nem vagyunk annyira kitéve, mint az Albertában élők, de nekünk meg ott van Trump a határ túloldalán, aki addig variált a vámokkal, hogy a gazdasági szereplők bizaloma elveszett és a várhatóan csökkenő kereslet miatt a gyártó cégek egyre óvatosabbak, vagy már le is építenek. A General Motors éppen most jelentette be, hogy bezárja 2500 főt foglalkoztató Oshawai autógyárát. Gyanítom, hogy nem ők az utolsók a sorban, de azt is remélem, hogy a 2008-2009-es nagyságú recessziós visszaesés azért nem lesz, mert azt mi is megérezhetjük.

Ezért nem jó nekünk az olcsó olajár, Trump és az egyre inkább befékező világgazdaság.

Végezetül itt egy kép arról, hogy néz ki itt egy kútoszlop. A vájtszeműek láthatják, hogy bizony mi 87-es oktánszámú benzint tankolunk ezért az 1 dolláros árért.

A 91-es errefelé “Supreme” üzemanyag. Haha, akkor a 98-as hiperszuper benzinnel fel lehetne szállni? Én nem fogok 1.20-at fizetni egy 91-esért. Jah, hogy így rövidebb a motor élettartama? Hiába marad(na) a motor tovább egyben a prémium benzintől, ha a sótól úgy is szétrohad a karosszéria…

Algonquin kirándulás

Kiegészítem Ákos Irány észak! bejegyzését a következő 2 nap tapasztalataival és fotóival.

Ha már a közelben voltunk, mindenképpen szerettük volna meglátogatni az Algonquin nemzeti parkot. Nagyon sokat hallottunk róla, közeli barátoktól is, hogy milyen gyönyörű, óriási, rengeteg tóval, és milyen sok vadon élő állatot lehet egész közelről megfigyelni itt. Összességében ez mind igaznak bizonyult, a Thanksgiving hosszú hétvége és a nagyon népszerű “fall leaves” szezon miatt még embertömeg is hozzáadódott az élményhez.

Ezt például az egyik látogatóközpont kilátóteraszáról fotóztam, kb a fejem fölé emelve a telefont, hogy a korlátnál pózolókat ne kapjam el. Ja, mindezt egy laza 20 perces sorbanállás után a mosdóhoz.

 

A park bejáratánál találtam ezt a táblát, a vadállat-észleléseket írják fel ide a látogatók. Előttünk 1 nappal találkozott valaki egy farkassal éjfélkor. A szarvas, jávorszarvas elég gyakran bújik elő, és medvékkel is össze lehet futni, főleg ha éjszakára maradsz és nem rendezed el a kaját.

A farkasok mellé nekünk előző nap már pipa került, a Haliburton farkas rezervátumban egész közelről, de egy épület biztonságából figyelhettük meg a falkát.

No de, vissza az Algonquinba:

A parkon áthalad egy kiváló minőségű autóút. 3-5 kilométerenként különféle szebbnél szebb látványosságokat találni, kiépített parkolókkal, és szolgáltatásokkal. Aznap a nagy embertömeg miatt a parkolásra is várakozni kellett. Az egyik túraútvonalhoz pl csak a padkán tudtunk megállni. Más autósok itt otthagyták a kocsit, és tiltótábla sem volt. Amikor visszaértünk, megláttuk a sárga mellényes szervezőket az út mellett, és mondtam is Ákosnak, menjen előre megnézni, nem vontatják-e még a kocsit. Hát nem. A parkolóból ki- és bekanyarodást segítették, irányították a forgalmat. Segítettek nekünk is gyalogosan átkelni az úton, és később kisorolni is az autók közé. A kanadaiak kedvesek. És lazák.

Tavak és erdők váltják egymást ezen a mágikus helyen. Mivel a legtöbb látogató a pirosló leveleket jött fényképezni, a túrautakon azért találtunk magányos helyeket. Amit a gyerekeink aztán bekiabálhattak.

Ennyire voltak sokan.

Hamarosan eluntuk a parkolóhely-keresést, és inkább kihajtottunk a parkból. Míg befelé jövet egy szép kapun keresztül vezetett az út a keleti oldalon, a nyugati bejáratot észrevétlenül hagytuk el.

És ez nemcsak azt jelenti, hogy nem jól őrzik a nyugati kaput ;-), hanem azt is, hogy a táj ugyanolyan kívül, mint belül. Továbbra is tavak és erdők mellett haladtunk el, a juharfák még mindig pirosodtak, felváltva a méregzöld fenyőkkel. Dombos és kanyargós utakon jutottunk vissza a szállásunkhoz, szintén egy tópartra. A gyerkőcök kisorsolták, ki fürdik először, és ki alszik középen.

Az első éjszakából maradt meg ez a cukker sztori: Márk aludt középen, és hajnalban felverte Ákost. Akinek vissza kellett rendezni a belső szélen alvó kisembert irányba, mert teljesen keresztbe fordult. A csúcs-cuki mondás Márktól, így fogalmazta meg a problémát: “össze vagyok nyomva, mint egy csík!”

Az utolsó napon már nem akartunk sokat autózni, és nem kívántuk újra a tömeget sem. Ezért csak a közelbe terveztünk barangolást, és ebéd után terveztünk hazaindulni. Logikusnak tűnt, hogy ezzel elkerülhetjük a legnagyobb dugót, mert a Thanksgiving a családi ebédekről-vacsorákról szól (már megint pulyka :D), ami talán nem ér véget 1-kor. Ez nem jött be, de erről később.

A gyerekek még utoljára megpróbálkoztak a békavadászattal az erre kialakított játszóhelyen, amíg megraktuk az autókat.

Első állomásunk a “Minden” vadvízi park volt, ahol sokáig fényképeztük egymást a száguldó fehér habos víz mellett. Egy horgász ki is állt pihenni, talán nem akart aznap szerepelni. Ákos persze kikérdezte, süllőre vadászott, az elsőt már meg is fogta, egy másodikra várt, hogy tele legyen a vacsi asztal.

(Minden a település neve, keress rá a google maps-en, ha nem hiszed :D)

Innen a Haliburton Sculpture Forestbe hajtottunk tovább, ami egy szoborpark. Helyes kis erdei sétaút mellett helyezték el a szobrokat, és a domb alján egy újabb tavat is megnézhettünk.

Az utolsó állomás egy kis hamburgerező volt Haliburton városában, kb az egyetlen nyitva tartó étterem ebben a picinyke városban.

Klassz dolog az all-day breakfast, Márk tükörtojást rendelt piritóssal. Igaziból az utóbbi miatt, az asztalon lévő dzsemek izgatták a fantáziáját. Ákos egy vega burgert választott, én meg egy igazit, stílusosan sült krumplival. A gyerekek még egy kis palacsintát is toltak a szépen kiürített tányérok után.

Tele pocakkal indultunk hazafelé, Gáborék Torontoba, mi Waterlooba. Amíg tudtuk/lehetett, kerültük az autópályát. A festői szépségű 118 autóúton haladtunk dombra fel és aztán le, még egyszer megcsodáltuk a pirosba hajló lombokat. A 11-es úton már alakult a dugó, az igazi araszolós autótömeg Barrie-nél jelent meg, ahol néhány km-t az észek-keletről Torontoba tartó 400-as autópályán vezetett az utunk. Konkrétan 20 km/h sebességgel haladtunk, előttünk még legalább (normál tempóval) 2 órányi úttal. A waze mindenáron be akatt vinni Toronto felé, de nem hittünk neki – tapasztalatból tudjuk, a 401 autópályánál nincs rosszabb egy forgalmas napon. Az M7 a Balatontól visszafelé vasárnap este, tízszeres forgalommal. Inkább kanyarogtunk tovább az autóutakon, az Orangeville-i kereszteződést már én is megismertem, errefelé sokszor kirándultunk már. Aztán farmok és kistelepülések mentén értük el Guelph határát, onnan már csak egy fél óra az otthon. Összesen 5 órát töltöttünk az autóban (összehasonlításképpen, odafelé 2,5 volt). Mostanában nem indulnék neki újra ;-).

Összességéban fantasztikus élmény volt ez a hétvége. Amit tanultunk belőle: hosszú hétvégén vagy az Algonquin-ben kellene táborozni (ennek csak én vagyok az akadálya), vagy ha a parkon kívül szállunk meg, érdemes ott is maradni.

Milyen az új munkahely?

Kerek egy hónapja kezdtem új munkahelyemen, ami egy nagy kanadai biztosító. (Hogy elszaladt ez az egy hónap…) Lássuk az első benyomásokat az új “életemmel” kapcsolatban.

Munkám miatt Waterlooba ingázom, ami a Kitchener-Waterloo-Cambridge régió része és kb 500.000 ember lakja. Torontóhoz képest egészen kisvárosias hangulata van, de nem egy elmaradott falu. Ha Torontó Budapest lenne, akkor a KW régió kb Debrecennek felelne meg.

A háztól házig távolság 110 km. Ez okozott nem kis fejvakarást, mert nagyon gondolkodtam rajta, hogy elvállalhatom-e ezt a munkát a távolság miatt. De a toronto-i munkahelyemen a klíma nagyon “toxic” volt, meg szívesen dolgoztam volna ismét egy biztosítónak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hajrá.

Egy hónapja tehát egy átlagos hétköznapon 5:45-kor kelek és 6:15-kor már az autóban ülök. Reggel a család még alszik, én mindent előkészítek előző este, hogy ne zörögjek. Reggelizni az autóban vagy a munkahelyen is lehet.

Az odaút a korai indulás és az irány miatt 1:15 perc, tehát 7:30-ra már ott is vagyok Waterlooban. Pár km-től eltekintve végig a 401-es autópályán megyek, ami egy forgalmas katyvasz, úgyhogy nincs időm bambulni. Többnyire BBC és projekt menedzsment podcast-eket hallgatok, ezt a szokásom még Mo-on vettem fel, amikor az angol tudásom kezdtem csiszolni pontosan 4 éve.

A senioritás alapján egy olyan parkolóban kaptam helyet, ami 12 perc sétára van a munkahelytől. Összesen 3 parkoló van, a 2. szintre állítólag néhány hónap után be lehet kerülni, ez félúton van a mostani parkolóhoz képest, de a fedett parkolóházhoz állítólag 4 év kell vagy Vice President beosztás. Egyikre sincs reális elérhetőségben egyelőre. 😛

Ez a 12 perc séta nem annyira vidám a -5 fokba, viszont legalább mozgok egy kicsit a hosszú ülés után. Van rendszeres shuttle járat is, nehogy gyalogolni kelljen, de én eddig kétszer ültem fel a buszra. Jobb szeretem kiszellőztetni a fejem.

Reggel 8 óra körül látok neki a munkának. A munkanapom úgy néz ki, hogy az időm 70-80%-ában konferencia hívást vezetek vagy csak behallgatok, hogy minden olajozottan megy-e. Az egyik alprojektben most jön a tesztelési rész, ezért folyamatosan mennek teszt előkészítő megbeszélések, mint pl teszt eset megbeszélés, tesztelési terv készítés, kockázat értékelés, vagy csak sima státusz megbeszélés.

Írtam már korábban, hogy a projekt csapatom főleg indiai és montreal-i kollegákból áll, azaz sosincs szükségem tárgyalóra. Adobe konferencia platformot használunk, a képernyőt megosztjuk és úgy magyarázunk egymásnak. Mivel kb 20 emberrel dolgozom a projekten, ezért beletelt egy időbe, mire felismertem, hogy éppen ki beszél.

Egy átlagos héten van néhány belsős megbeszélésem, de ez kb 2 óra hetente, amikor státuszolok a Delivery Directorral, beszélek a főnökömmel, vagy oktatáson veszek részt.

Rendszerint 4:15 óra körül állok fel az asztalomtól és ekkor jön a szívás, mert sétával és forgalommal együtt 6:30-ra vagyok otthon. A vezetés hazafelé nagyon hosszú, szinte sosem kevesebb, mint 2 óra. A 110 km-ből 80-at 1 óra teszek meg, a maradék 30-at, szintén 1 óra alatt. A 401-es egész nap forgalmas, de este a legrosszabb.

Mostanra kialakult, hogy hétfőn-kedden bemegyek az irodába, szerdán otthon maradok, csütörtök megint iroda és péntek megint otthon. Így ki lehet bírni a 3 nap utazást.

Hivatalosan április 2-től csak én vagyok az egyetlen PM a projektemen, a két másik PM átadta a két párhuzamos alprojektet nekem, ők már máson dolgoznak. Nagyon jó néven vették, hogy a kitűzött átadási határidőt tartottuk, az ő visszajelzéseik a munkámmal kapcsolatban pozitívak.

Ezen a héten csütörtökön megvolt az első 1on1 beszélgetésem a főnökkömel, aki a Practice Director. Ő egy kedves negyvenes hölgy és az ő feladata, hogy legyen egy “otthonom”, betartsam a PM módszertani szabályokat (dokumentáció, stb), legyen egy PM csapat akik támogatják egymást és legyen egy munkahelyem minden műszaki feltétellel.

Nagyon üdítő a hozzáállása, olyanokat mondott nekem, hogy jól haladok, ne stresszeljem magam, egyek-igyak eleget, álljak fel az asztalomtól és ha úgy érzem, hogy túl sok a munka, akkor szóljak, mert tud mellém tenni egy másik PM-et segítségül. Mondtam neki, hogy “Ok anyu, ne aggódj!” :-]

Azt is mondta, hogy annyit vagyok otthon amennyit akarok, ha rendszeresen 3 napot akarok nyomni otthonról, akkor neki az is jó, mert felnőtt emberek vagyunk (és hozzáteszem 2 nap után látják, ha valaki lóg, mert a cég mérete ellenére nagyon mennek a hírek).

Egyelőre tartom magam a 3+2 naphoz, de ha valami közbejön, akkor inkább itthon maradok. Az elmúlt 1 hónap alatt Márk is volt beteg, aztán én is voltam beteg (Márktól kaptam), de otthonról tudtam dolgozni. Az a főnököm véleménye, hogy ha nem kell vezetnem és otthonról dolgozom, akkor az jó a cégnek, mert többet tudok dolgozni és/vagy többet tudok a családommal lenni, azaz win-win.

Magyarországon vezetőként nem volt tapasztalatom a home office-szal, mert a menedzserem ebben a kérdésben nem volt támogató és egyébként is vezetőként elérhetőnek kellett lennem. Most viszont azon a napon, amikor otthonról dolgozom nem is érzem, hogy valójában dolgozok, mert alig van stressz.

Legközelebb majd írok valamit arról, hogy új munkahelyemen hogy néz ki a projekt menedzsment, milyen a módszertan, a szervezet felépítése, mert tudom, hogy a blogot néhány régi kollega is olvassa és őket érdekli ez az “unalmas” info.

Fehér karácsony

Amikor Kanadába költöztünk, akkor a munkatársaimmal gyakran beszéltünk arról, hogy mi vár majd ránk télen. A legtöbben azt mondták, hogy a karácsony Torontóban általában ‘naked’ azaz nincsen hó, de aztán megjön az is és itt is marad egészen áprilisig.

A valóság persze egészen másképpen alakult, mert már december elején jött egy rendesebb hóesés, de utána megenyhült az idő és elolvadt a hó. De pont csak néhány napig volt barna és szürke minden, mert a héten megjött egy újabb havazás, aztán ma 23-án megint egy és szentestére is ígérnek még 10 centi friss havat errefelé.

Délelőtt Márkkal elmentünk a közeli Canadian Tire áruházba, mert hiányzott pár konyhai eszközünk és jól elvertük azt a giftcard-ot, amit a főnököm nyomott a kezembe csütörtökön. Vettünk fém és műanyag edényeket, nyújtófát, nyújtódeszkát, mert múltkoriban a pogácsa készítés nem volt túl szórakoztató a megfelelő edények nélkül.

A forgalom gyenge volt, mert korán indultunk, plusz szakadt a hó. Régen vezettem hóban, de most nagyon élveztem. Az állandó 4 kerék meghajtás nagyon állat, úgy repeszt a kocsi, mint eddig egyetlen autónk sem. Nincs kipörgő kerék, csak egyenletes gyorsulás. Az persze más kérdés, hogy a megállás AWD-nél is pont olyan nehéz, mint egy fronthajtású autóval, szóval csak ésszel…

Az Avenue-n láttunk is egy balesetet, két autó csúszott össze, az egyik keresztben állt és két sávot zárt el, a másik szemben állt a forgalommal. Nekünk egy sáv jutott a háromból, de alig volt forgalom, szóval nem volt dugó.

A nap fénypontja a délutáni szánkózás volt. Délután kimentünk Gáborral, Mariannal és a gyerekekkel egy North York-i sulihoz szánkózni. Kicsit féltünk attól, hogy Márk még köhög és mi lesz ha belázasodik, de egyelőre nem tűnik betegnek. Fáradtnak annál inkább, mert nem volt délutáni alvás, kint volt a jó levegőn és járkált fel a dombon. A gyerekek imádták a szánkózást, alig lehetett őket elrángatni a helyszínről.

Néhány kép a délutánról:

Segítség! Villog a piros a kereszteződésben!

Ma történt velünk ez a vicces eset: téli ruhák beszerzéséről jöttünk haza a város másik végéből, amikor egy 2×2 / 2×2 sávos kereszteződésben azt láttuk, hogy a jelzőlámpa piros jelzője villog. Ez kb olyan, mint otthon a sárga villogó jelzés, de egy jelentős különbséggel: itt nem elterjedtek a felsőbbrendű utak, sem a jobbkéz-szabály, ilyen esetben az “all-way stop” szabály lép életbe. Megpróbálom elmagyarázni, hogy ez hogyan működik, és miért volt egy ijesztően vicces egy nagy kereszteződésben.

Az all-way stop azt jelenti, hogy minden irányból stop-tábla van a kereszteződésben. A biztonság kedvéért ki is írják alá, hogy “all way”, így tudod, mire számíts. A szabály pedig úgy szól, hogy a kereszteződésben teljes megállást kell végrehajtani, majd abban a sorrendben elhagyni a kereszteződést, ahogy érkeztek a járművek. Közben a gyalogosoknak mindig elsőbbségük van. És ráadásul, a szabály a kereszteződésben lévő biciklisekre is vonatkozik, így pl könnyen lehet, hogy először a balról érkező bringást kell elengedned, majd az előtted áthaladó gyalogost, és harmadiknak indulhatsz abba az irányba, amerre szeretnél. Nagyon fontos a megfelelő irányjelzés is, mert az utánad érkező elindulhat veled együtt, ha nem keresztezitek egymás útját. Az egyszerre érkező járművek esetén még a jobbkéz-szabály is életbe lép, de a gyakorlatból úgy látom, hogy ez nemigen működik. A bizonytalankodást viszont rossz néven veszik, ha pl nem indulsz el harmadikként, a mögötted lévő jó eséllyel dudálni kezd. A lényeg tehát: emlékezned kell, hogy milyen sorrendben álltak meg az autók a kereszteződésben.

Hogyan néz ki ez egy egyszerű kereszteződésben? Itt egy oktatóvideó, a duma közben a pasi háta mögött megnézheted. Első ránézésre káosznak néz ki, ugye? Főleg a jobbkéz-szabályra beállt gondolkodással. Most, hogy már fél éve gyakoroljuk, egészen logikusnak tűnik, és lakóövezetekben nagyon jól lassítja is a forgalmat.

Most képzeld el ezt a szabályt egy 8-autós helyzetben. Merthogy tele volt az út minden irányból. Nemcsak mi “újak”, de kb mindenki lefagyott a szituban, és néztük is, hogy lesz-e baleset, mert 2 kocsi egyszerre indult el és pont keresztezték egymás útját. Mire mi értünk előre, már kialakult a rend: először a párhuzamosan haladó 2 pár autó haladt át az úton, aztán a merőlegesen haladó 4. Amíg átértünk, szerencsére senki sem akart balra kanyarodni ;-).