Nyaralás a “Francia folyónál”

Hmm a Francia folyó név elég furcsán néz ki leírva, mert itt Ontarióban még a helyi magyarok is French Rivernek hívják azt a földrajzi tájegységet, ahol egyhetes szabadságunkat töltöttük augusztus elején. Legyen tehát inkább French River a továbbiakban.

Eredetileg egy magyar barátommal utaztunk volna, de a COVID járvány miatt ez nem volt lehetséges, mivel Kanada még mindig korlátozza a nem Kanadában élők beutazását az országba. Timkával végül úgy döntöttük, hogy nem mondjuk vissza a foglalást, hanem családi nyaralássá alakítjuk a horgásztúrát.

Korábban még nem jártam ezen a környéken, így fogalmam sem volt, hogy mire számítsak és a munka miatt arra sem volt igazán időm, hogy kutassak az Interneten.

Elöljáróban annyit tudtam, hogy a French River többnyire háborítatlan vadonon folyik keresztül és a sügér, süllő és muskie (óriási csuka) állománya különösen erős. Ezen kívül láttam olyan képeket, hogy a csónakos horgászok a partról nézelődő medvét fotóznak, szóval izgatott voltam, hogy végre megnézhetem azt a Kanadát, amit a NatGeo-n lehet látni a természetfilmekben.

Ezt a képet nem én készítettem. A jó szemű olvasó észreveheti a fekete medvét a kép közepén, ami közelebbről minden bizonnyal nagyobb lenne :-D.

A valóság persze egy kicsit más volt, de nem azért nem annyira különbözött attól, amit elképzeltem.

Először is, amikor magyar fejjel egy folyót képzelek el, akkor a Duna-Tisza-Körös jut az eszembe, melyek a medrükben kanyarognak és időnként egy-egy település simul hozzájuk több száz vagy ezer kilométeres útjukon.

A French River azonban teljesen más élményt ad. A nagy európai folyókkal ellentétben egy rövid, 110 km-es szakaszon keresztül folyik a Lake Nissipping és a Georgian Bay között, ami a Lake Huron egy hatalmas öble.

A folyó egyszerűsített útját a piros vonal jelöli. A valóságban a French River rengeteg kisebb-nagyobb mederben folyik 110 km-es útja során. A Wolseley öböl környékét sárga téglalap mutatja.

De a French River esetében nem egy jól elkülönülő folyómedret kell elképzelni, hanem több mély, évtízezrek alatt a sziklába vájt természetes csatornát (Little French River, Main Channel, Northern Channel, stb) és több száz kisebb nagyobb vízfolyást, melyeket amit számtalan helyen zúgók és vízesések szabdalnak fel, illetve több száz szigetet, melyek fjordszerű öblöket hoznak létre, melyeket örökzöld és lombhullató erdők öveznek.

Teljesen más jellegű ez a táj, mint pl az Ontarióban híres Muskoka (nyaraló-telelő) régió, ami hasonlóan sziklás, tavakban és folyókban szintén gazdag, de arra a területre érezhetően a gazdagabb réteg jár, mert nagyobbak a házak és a hajók. Ezért aztán a ’Muskokán’ télen-nyáron sok a program, sok a különleges kis bolt, ahol lehet költeni a pénzt és persze ott vannak a minőségi ételt kínáló éttermek és helyi sörfőzdék.

Ehhez képest a French Rivernél ha Parry Sound után letérsz a Trans-Canada Highway-ről, akkor a célig még fél órát vezetsz mindenféle alacsonyrendű úton, az út mellett egyszerű tanyák állnak (farmok), ahol a sziklás talaj miatt csak a nád és a fű nő és maximum marhákat tartanak.

Ezért aztán hamar átjön az érzés, hogy ez nem egy felkapott és gazdag környék. Ez abból is látszik, hogy a három legnagyobb településen (Alban, Noeville, North Monetville) összesen mindössze 2.600 ember él és a településeken átautózva egy-egy benzinkutat, falusi boltot és egyszerű éttermet lehet látni. Már ha egyáltalán vannak ilyen egységek nyitva, mert a járvány miatt a turizmus érezhetően visszaesett.

Itt ér véget az út és a “civilizáció”.

Nekünk a Wolseley Bay-ben egy öreg horgásztanyán volt a szállásunk, ahol több évtizede épült, nagyon egyszerű feleszereltségű faházakban lehet megszállni. Ezen a területen nincsen mobillefedettség, Internet is csak a lodge fő épületében van, ami szokatlan azután, hogy az életünket 100% lefedettség mellett éljük.

Ebben a kis faházban laktunk, mely jól beleillik a sziklás kanadai tájba.

A French River parkban nem vezetnek autóutak, errefele csak csónakkal lehet közlekedni. Ezért ezt a kényelmes 16 lábas Legend motorcsónakot is béreltünk, mely egy 25 lóerős modern Yamaha motorral volt ellátva.

Ezzel a csónakkal a teljes Wolseley Bay-ben és az innen elérhető folyószakaszokon és csatornákon tudtunk közlekedni, ami kb 25 km víziutat jelentett. Ennél messzebb azért nem lehet menni, mert a fő csatornákon északra és délre is vannak nagy zúgók, ahol tilos és veszélyes motorcsónakkal átkelni.

Ezért én a legtöbbet a Wolseley öbölben mozogtam, ami egy kb 5×5 km-es területet jelent. Lett volna lehetőségem ennél messzebb is menni a Northern Channel-en vagy a Main Channel-en keresztül, de erre nem volt szükség, mert a rengeteg sziget miatt legalább 100 km meghorgászható partszakasz volt ezen a relatív kis területen is.

Mit lehet tehát a French River ezen szakaszán csinálni?

  1. Horgászat

A látogatók nagy része egyértelműen horgászni érkezik, mivel nem ritka, hogy egy nap akár több tucat sügért is lehet fogni, illetve az őszi-téli időszakban méteres, 20-25 kilós Muskellunge (Muskie) óriás csukákat lehet horogra csalni. Elméletben ugye…

Hát ehhez képest mi rossz ütemben érkeztünk, mert bár az augusztus az egyik legkedveltebb időszak ezen a környéken, tekintettel arra, hogy az időjárás kellemes és ilyenkor van a legkevesebb szúnyog és a hihetetlenül szemtelen és zavaró fekete légy. De a július végi és augusztus eleji több hetes hőhullám hatására a halak a partszéli 5-6 méter mély vízből behúzódtak a 20-30 méter mélységekbe, ahol nagyon nehéz rájuk horgászni.

Ezt persze az első 1-2 napban még nem tudtam, ezért hol a szél, hol az elektromos motorom segítségével a parttól 40-50 méterre csorogtam a csónakommal és a part fele dobáltam mindenféle műcsalival, ami a dobozomban volt.

Ezt a csukát nem én fogtam,csak a méretek érzékeltetése miatt tettem ki. Jó lett volna egy fele vagy negyed ekkorával összefutni!
Szigetek, sziklás part és örökzöld fenyvesek alkotják a French River-re jellemző tájképet.

A part mindenütt sziklás, általában hirtelen mélyül, de vannak olyan részek, ahol mindössze a 2-3 méteres vízoszlopot teljesen benőtték a vízinövények. Ezeken a helyeken még az ilyen nehéz körülmények között is lehet néhány kisebb sügért és csukát fogni. A nehézséget az adja, hogy olyan műcsalit kell találni, ami képes úgy „átjönni” a növékeny között, hogy közben nem szedi össze zöldséget. Ha sikerült a művelet, akkor a halak általában a tisztásokon támadják meg a műcsalit, illetve a sekély és a mély víz határán, ahol a 2 méterről hirtelen 4-5 méterre szakad le a part. Ezek a szélvízi sügerek és csukák azonban inkább a növendék kategóriába tartoznak.

Ebből a kis öbölből fogtam egy kisebb csukát. A sekély vízében sok hínár volt, nagyon nehéz volt a csalit úgy húzni, hogy ne ragadjon valami zöldség a horogra.
A csukák nem szemérmesek, ez a kb 40 centis példány agresszíven vetette magát a 9 cm-es Rapala bokorugró wobblerre.

A legtöbb helyen azonban nincsenek vízinövények és a szikláspart is nagyon hirtelen mélyült. Az ilyen szakaszokon vagy 10-15 grammos gumihallal dobáltam, vagy többnyire a Sebille Flatt Shad 66 mm XH változattal. Ez a csali szépen ejthető a hirtelen mélyülő part mellett és a kapás legtöbbször akkor jött, amikor belehúztam a süllyedő csaliba. Igaz, hogy ezt a részt most csak a mindenütt ott lévő növendék Rockbass-ek lakták, akik nem röstelltek rávágni a náluk alig kisebb csalira. A Rockbass errefele olyan „szeméthal”, mert nem nő nagyra és a köves part üregeiben lakik és ezért a húsa iszapízű.

Rock Bass. Ebből a méretből több példányt sikerült fognom.

Amikor néhány nap után láttam, hogy a radar üres vizet mutat egészen 20 méterig, akkor megpróbálkoztam mélyjáratú wobblerekkel vontatni (Rapala Deep Tail Dancer 9 cm és 11 cm) de a 7-10 méteres mélységben sem volt rámozdulás.

A mély víz miatt népszerű a helyi horgászok körében a trollingozás, azaz vontatás, a Muskie-k nagy részét így fogják, de akikkel az egy hét alatt összefutottam a vízen mind sikertelenségre panaszkodtak. Érdekes, hogy a nagy mélység és a jelentős méretű vízterület miatt a horgászok kizárólag benzinmotorral vonattak. Nekem ez túl zajos és túl büdös, ezért csak kiróbáltam, de nem tetszett.

Megpróbálkoztam a széllel lassan mozgó csónakból vertikális csalikkal emelgetni, de ez meg hihetetlenül unalmas elfoglaltság és nagyon beáll az ember keze, ha órákon keresztül emelgeti a 30-40 grammos ólomfejjel szerelt gumihalat, miközben maximum a radar képernyőjét és a felhőket nézegeti.

2. Természetjárás

A horgászat mellett sok időt el lehet tölteni azzal, ha az ember beül a motorcsónakba és elmegy zúgót vagy vízesést nézni. A Wolseley öbölből motorcsónakkal elérhető néhány zúgó, mint pl a Little Pine Rapids vagy a Five Finger rapids. (feljebb volt egy térkép ami mutatja ezeknek a zúgóknak a helyzetét a Wolseley öbölben)

Csónak parkoló a Five Fingers Rapidnál.
A Five Finger Rapids fő csatornája.
Fiver Finger Rapids egy más szögből.

A Five Finger Rapidstől délre volt található a a Little Pine Rapids, mely egy zúgókkal sűrűn tarkított folyószakasz kezdete. Itt pár óra horgászattal fogtam pár sügért, köztük egy 25 centiset is.

Pici horog, 3 colos gumihal és legalább 10-12 grammos ólom. Ezzel a szerelékkel néhány óra alatt több sügért fogtam a sebesen áramló vízben.

Ezen a szakaszon megéri kenuval lemenni néhány zúgót, ahova csak kevesen hajlandóan elmenni (mert macerás átcipelni a kenut a vízesések mellett a sziklákon és ráadásul vissza is kell jönni ugyanazon az úton). Ezen a részen van néhány hivatalos sátorhely (foglalhatók a park honlapján) és állítólag sok szép sügért lehet fogni.

A sokkal szelídebb Little Pine Rapids. Voltak olyanok akik kenuval is lementek rajta.

Az ilyen félreeső helyen nem árt viszont vigyázni a mérgesszömörcével és a csörgőkígyókkal. Előbbiből sok van és a száraz lábbal bejárható és ezért sűrűn látogatott parkrészekkel ellentétben a szigeteken nincsenek figyelmeztető táblák.

A Massasauga Rattlesnake (csörgőkígyó) nem túl gyakori, de jelen vannak és ha kenuval vagy a civilizációtól 3-4 óra evezésre, akkor jobb ha kétszer megnézed, hogy hova lépsz.

De ha ez nem tart vissza és ha fegyelmezetten tudsz viselkedni a vadonban, akkor láthatsz ilyen fantasztikus zúgókat, mint pl a Five Fingers rapid, ahol a természetben nő a kékáfonya, mely augusztusban éppen érik és fantasztikus íze van.

3. Kempingezés

A French River parkban több száz táborhely várja a természet szerető embereket. Ezek a táborhelyek átalában egy-egy szigeten helyezkednek el, ezért csak csónakkal közelíthetők meg.

WC, áram abszolút nincsen. Többször láttam, hogy egy család megérkezik a Wolseley Bay-be, lerakják a kenukat, bepakolják a könnyített felszerelést amit egy kenu el tud vinni, majd beeveznek a nem ritkán 5-10 km-re lévő táborhelyre.

Ez több órás munka, cserébe a vadonban egyedül lehetsz egy szigeten, ahol lehet sütögetni, nagyokat úszni és kenuval felderíteni a környéket. Mennyivel más élmény ez, mint egy zsúfolt kempingben lakni a sok óriási lakókocsi között.

És hogy ez miért éri meg?

Az egyik délelőtt egy viszonylag elhagyatott részen horgásztam, majd hangos madár rikoltozást hallottam. Felnéztem és egy Bald Eagle, azaz fehérfejű rétisas körözött felettem. Valahol a szigeten lehetett a fészke, mert amikor közeledett, akkor valószínűleg a fiókák hangos rikoltozásba kezdtek. (erre figyeltem fel)

Az anya vagy apamadár megetette a fiókákat, akiket nem láttam, de valahol a szigeten a fák között lehetettek és miután mindenki jóllakott (nem volt több sivalkodás) kiült egy fára közvetlenül a parton. Ott ült tőlem 50 méterre, én néztem őt, ő valószínűleg nem foglalkozott velem. Azóta verem a fejem a falba, hogy a távcsövem nem volt nálam, mert ez volt az első alkalom az életemben, hogy ilyen madarat láttam.

Kölcsönzött fotó. A telefonom nem volt alkalmas arra, hogy az 50 méterre üldögélő madárról értelmes fotót tudjak készíteni.

Végezetül néhány kép:

Látkép a French River Visitors Center-nél. Ez a pontja a folyónak autóval könnyedén megközelíthető, mivel a Trans-Canada Highway mellett van. A látogató központ épülete és a kiállítás sajnos zárva van a járvány miatt, de a környék ösvényei bejárhatóak.
Ez állítólag a világ leghosszabb motoros szánoknak készült hídja. A fenti kép a hídról készült.
A French River Visitors Center-től kb fél óra erdei sétára van a Recollet Falls. Megéri megézni.
Kedvenc házam jelenleg. Ha nyerek a lottón, akkor megveszem. 😀

Veszélyes lazulás Ontarióban

Ebben a blogbejegyzésben már írtam arról, hogy milyen lazítások várhatók Ontarióban a következő hetekben: Ontario – Re-open for Business?

A korábbi ígéretnek megfelelően a kormány a hét közepén bejelentette, hogy tartományi parkokat megnyitják a Victoria-hétvégére. (Ez a májusi hosszú hétvége itt Ontarióban, amit a néhai Viktória királynő szülinapja alkalmából kapnak a polgárok. Idén a Viktória nap május 18-ra esett.)

Sok felkészülési időt nem adtak a parkoknak, bár nem tudom, hogy ennél többre szükségük volt-e, mivel a sétáláson kívül semmi más “szolgáltatást” sem nyújtanak jelenleg. Tehát a vizesblokkok, látogató központok zárva tartanak, sőt belépőt sem szednek. A nyitás praktikusan azt jelentette, hogy a sorompó felemelve (már ahol van egyáltalán) és a személyzetnek nyoma sincsen.

De ez mindegy is volt nekünk, mert a hosszú hétvége 3 napjából a szombati időjárás egészen jónak nézett ki (szép napsütés, eső és szél mutatóban sem volt) és mi már nagyon vágytunk valahova ami nem a környező 10 utcát jelenti.

Kinéztük tehát a Monocliffs parkot, mely egyike annak a három parknak, ami nagyjából azonos távolságra esik hozzánk, de a másik kettő a Lake Huron partján van, ahol inkáb a parton lehet sétálgatni, nem pedig erdőben, ahogy mi szerettük volna.

Vessetek ránk követ, de csaltunk és nem tartottuk be a kormány kérését és torontó-i barátainkat is elhívtuk sétálni. Annyiban azonban tartottuk magunkat a kéréshez, hogy szokásunkkal ellentétben nem vittünk se grillezőt, sem más játékot. Hiszen ezt kérte a miniszter is, menjünk a hozzánk legközelebbi parkhoz, ne állunk meg út közben, sétáljunk, tartsuk a távolságot, vigyük haza a szemetet és aztán húzzunk haza.

Reggel korai indulást terveztünk, mert számítottunk némi tömegre. Ugyanis a tartományi parkok száma korlátozott és a jóval számosabb helyi conservation area-kat (természetvédelmi területeket) nem nyitották ki.

A reggeli indulás miatt időben érkeztünk a Monocliffhez, bár a parkoló már addigra szinte teljesen megtelt, de akadt még jó néhány autónak hely. Látva a teltházat nem aggódtunk, mert nagy az erdő és a kb 100 család fel sem tűnik ekkora helyen, gondoltuk ekkor naívan.

Az időjárás igazán tavaszi volt ahhoz képest, hogy hétfőn még havazott. Mi nagyon jót sétáltunk egy ideig, a felnőttek tartották a távolságot, a gyerekeknek meg mondjuk többnyire sikerült, mert ők hamarabb elfelejtkeznek erről az egész vírushelyzetről, ha belelendülnek a játékba.

Aztán kora délután már egyre többen jöttek szembe és nagyon nehéz volt (lehetetlen) tartani a 3 méteres távolságot. Ekkor mi már kifele tartottunk, de még mindig jó egy óra sétára voltunk a parkolótól.

A végén már nagyon stresszes voltam, mert az utolsó 500 méteren folyamatosan jöttek szembe és annyian voltak, hogy gyakorlatilag a Canada Wonderland-be (helyi vidámpark) is mehettünk volna, ha ugye az nyitva lenne.

Amikor kiértünk a parkolóba, akkor megláttuk hogy miért volt akkora tömeg. Addigra már nem csak a parkoló volt tele, hanem a park mellett több km hosszan álltak az autók az út oldalán.

20200516_143523

20200516_144440

De ezért a helyzetért nem az embereket hibáztatom, mert ők is csak úgy gondolkodtak mint mi, akik a hosszú tél után vágytak a napsütésre.

Én inkább a kormányt okolom, mert az utolsó pillanatban, lényegében 3 nappal a hétvége előtt hoztak egy népszerűségi intézkedést, senkinek sem szóltak előre, így a tőlük független természetvédelmi területeket (melyekből jóval több van) valószínűleg elég váratlanul érhette a bejelentés és ezért azok még ki sem nyitottak. Ha több park lett volna nyitva, akkor a népek nem feltétlen vezettek volna 1-2 órát a három provincial park-ig és a tömeg is jobban eloszlott volna.

Pl a mi környékünkön lévő Grand River Conservation Area csak vmikor pénteken délután tette ki a weboldalára, hogy ja bocs, mi is kinyitunk két parkot a hétvégére. De ez az info hozzánk is csak szombaton jutott el, amikor már az autóban ültünk.

A másik hiányosság, hogy a park személyzetét vagy rendőröket kellett volna kiküldeni, hogy letiltsák a balesetveszélyes parkolást forgalmas főúton mellett és hogy ezt be is tartassák a jelenlétükkel. Ez az októberi hálaadás környékén bevett szokás, mert olyankor, ha megteltek a parkolóhelyek, akkor be sem engednek a parkokba, és az útpadkán sem engedélyezik a parkolást. Akkor is eszméletlen tömegek kerekednek fel, hogy a színes fákat fotózzák, most meg a hosszú két hónapos bezártság járt azonos hatással.

Mi ennek a negatív tapasztalatnak a hatására megfogadtuk, hogy a jövőben csak olyan helyre megyünk ami közel van hozzánk, tehát ha meglátunk egy ilyen csődületet, akkor minden gond nélkül hazaautózunk vagy keresünk egy elhagyatottabb helyet. Jah és nem árt reggel időben ott lenni, hogy mire a tömeg összejön, addigra mi már hazafele induljunk.

Így változott meg az életünk a járvány hatására – 2. rész

Az első rész ITT olvasható.

Ebben a szösszenetben a hétköznapokról lesz szó és arról, hogyan “élünk túl” az otthonunk oltamazó védelmén kívül. Haha.

Előljáróban annyit, hogy bár Kanada és Ausztrália egy óceánnyi távolságban van egymástól, mégis úgy tűnik nekem, hogy az ‘Üveghegyen is túl’ blog szerzője akár a kanadai tapasztalatok alapján is írhatta volna ezen bejegyzését: Koronás ügyek.

Kinti móka

Én nem tartok attól, hogy abba a csoportba kerülnék, akinek kórházi ellátásra lenne szüksége, mert még abban a korosztályban vagyok, ahol meglehetőségen alacsony a kórházba kerülés esélye, de persze sosem lehet tudni. Lehet, hogy alaptalan a magabiztosságom.

De mindegy is, mert családilag betartjuk a fizikai távolságtartásra vonatkozó kérést/utasítást, hogy ne foglaljuk már feleslegesen az erőforrásokat egy olyan ember elől, akiknek ez élet-halál kérdése lehet. Plusz fiatal gyerek van a háznál és azért ott motoszkál az emberben az alapvető szülői óvatosság.

Ez azt jelenti, hogy jó polgárként keveset mozdulunk ki a házunk pár km-es körzetéből. De szerencsére dél-Ontarióban is megjött a tavasz és így már könnyebb minden nap többször is kimenni levegőzni. Pár hete még télikabát kellett, de ma már elég volt egy pulóver is.

Kilátás a dolgozó szombánkból. A bal oldali kép pár március elején készült, a jobboldali pár napja.

Ilyenkor sétálunk az erdőben vagy a környező utcákban, biciklizünk és márciusban elmentünk “hivatalos” természetvédelmi területekre (conservation area), meg kosarazni a közeli iskola udvarára.

Eddig is vért izzadtunk, hogy 6 éves gyermekünknek olyan opciókat javasoljunk, amiért ő is lelkesen kijön a friss levegőre, negatívan érintett tehát a média tsunami, ami annak a követkeménye lett, hogy a Halton Hills Conservation Area-ban az első tavaszi napok egyikén megteltek a parkolók és a látogatók állítólag tömegesen piknikeztek és nem tartották az ajánlott távolságot. Kanadában a cégek és szervezetek rendkívül kockázatkerülőek voltak már a járvány előtt is, de a mostani helyzet erre rátett egy lapáttal és másnapra a park vezetése bezárta az egész banzájt.

Ok, a Halton Hills 60 km-re van tőlünk, kit érdekel ha bezárnak egy-két parkot…. Sajnos ez a döntés futótűzszerűen terjed egész dél-Ontarióban és pár napon belül az összes park bezárta a kapuit. Mi éppen előző hétvégén voltunk a Laurel Creek-ben, ami itt van tőlünk 10 percre és jól megbeszéltük, hogy legközelebb viszünk magokat, mert az éhes cinkék képesek az ember tenyerére szállni egy kis ingyen kosztért.

Hát ez egy darabig nem fog menni, ami azért is rossz hír nekem, mert az összes általam látogatott horgászvíz egy-egy ilyen természetvédelmi területen van (Guelph Lake, Wildwood Lake, Island Lake), ahova most nem lehet belépni. Próbáltam keresni más opciókat, de errefele kb csak a Nagy Tavak nem esnek a parkok hatáskörébe, azokra meg nem annyira érdemes a kis lélekvesztőmmel rámerészkednem. Esetleg fent északon a Cottage Country-ban lehetne pecázni, de az meg 4 óra vezetésre van.

Azóta jött az újabb korlátozás, hogy az iskolák sportpályájáit sem lehet használni, lőttek tehát a rendszeres kosarazásnak is. Már nézegetem a neten a mobil kosárpalánkokat, melyek felénk kb minden harmadik-negyedik ház kocsibeállóján ott állnak.

Annál is inkább szükség lesz erre, mert tartományi miniszterelnökünk Doug Ford (valójában ‘Premier’ a titulusa) tegnap drámai hangú elemzést mutatott be, mely szerint további korlátozásokra lesz szükség és jó lesz, ha hosszú távra készülünk fel. Mondják sokat, hogy ‘This is not a sprint, this is a marathon.’

Bevásárlás

Az elmúlt hetekben mindig “depressziós” lettem, amikor elmentem ételt vásárolni. Az élelmiszer boltokat felénk is jelentősen lefosztották, egyre több polcon jelentek meg a feliratok, hogy bocsi, de ebből csak max 2 db-ot vehetsz. De kit érdekel a felirat, amikor üres a teljes polc.

Azóta csillapodott a vásárlási őrület annak hatására, hogy láthatóan még mindig van étel a boltokban. Sőt ma reggel még WC papírt is sikerült venni. Ez jól is jött, mert mi WC papírt nem táraztunk be a “nagy roham” előtt.

De sajnos az is látszik, hogy maradt kockázat a rendszerben:

1. Bármennyi pénzt kerestem életemben, mindig megnéztem az árcímkékek a vásárláskor. Ezért feltűnt, hogy most magasabb árakat látok, mint a járvány előtt. Az elmúlt hetekben alig volt akciós termék a polcokon, ami érthető, mert minek ha úgy is el lehet adni mindent.
Ma már láttam SALE cetliket bőven, de sok esetben az akciót az emelt árból adják, azaz pont annyiba kerül egy akciós termék, mint mondjuk a januári ár. Ha az akció csendben befejeződik, akkor maradnak a megemelt árak. Nem mondom, hogy ez minden terméket érint, de mondjuk a bevásárlásunk 30-40%-át már biztosan.

2. Az is érezhető, hogy bizonyos dolgok lassan elkopnak a boltokból.

Ha most körbenézek a fagyasztók környékén, akkor szemmel láthatóak az üres polcok a fagyasztott zöldség és gyümölcs sorokon (és a húsos pult sem meggyőző). Kanadában alig ért véget a tél, ezért most még szinte semmi sem terem és ami kapható, annak jelentős része (vagy maga az áru vagy az alapanyag) az USA-ból jön, ahol ugyanúgy fogy a munkaerő, mint itt Kanadában.

Ha az USA még jobban belesüllyed a járványba, akkor egy ponton az USA kormányzat esetleg megtiltja bizonyos élelmiszerek exportját (ahogy azt a napokban a 3M maszkok esetében tették) és akkor jelentősen csökkeni fog Kanadában elérhető zöldségek és gyümölcsök választéka.

További kockázat, hogy csak Ontarióban minden szezonban kb 20.000 külföldi idénymunkás dolgozik a földeken és jelenleg tilos a külföldiek Kanadába történő beutazása (kivéve az USA állampolgároké, amitől egyébként kihullik a maradik hajam, mert ott egyre jobban terjed a járvány.)

Ha a kanadai kormány nem engedi meg, hogy a külföldi munkások beutazzanak és mondjuk 14 napos karantén után munkába állhasanak, akkor a hírek szerint a helyben termelt zöldség és gyümölcs kínálat szerény lesz idén és az árak az egekben lesznek. Gondolom ez más agrárszektorban is így lehet, pl tejipar és húsipar.

Gazdaság

Közgazdászként, dolgozóként, családfenntartóként a gazdaság helyzete zavar a legjobban. A héten mentünk Márkkal erre-arra a környéken és az autó forgalom hétköznap 5 órakor olyan, mint máskor vasárnap ebéd után. Tiszta szellemváros egész Waterloo, kb három helyen van mozgás, az élelmiszer, az alkohol és a fű boltok környékén.

20200404_083753

Ez pl ma reggel fotóztam, a háttérben a környékbeli mall parkolója látszik. Alig áll autó a boltok előtt, amelyek nagy része be is zárt. Az élelmiszer boltba viszont sokan mennek, de mivel egyszerre kb 50 ember tartózkodhat a bolt területén, ezért kb 15 percet kellett várnom reggel, mire beengedtek a “szentélybe”.

A benzin árán is látszik, hogy mekkora a gond, a napokban alig 50 cent volt egy liter. Ez kb fele annak, mint télen volt. Ennek most nem örülök, mert mutatja, hogy az ipari termelés a béka feneke alatt van.

Van néhány szegmens, ami nagyon pörög, a Netflix-nek, ZOOM-nak és társainak biztosan nagyon megy az üzlet, az Amazon Prime szolgáltatás nélkül kb 1 hónapos szállítási időt jelez előre a megrendelt termékekre.

De ez csak a gazdaság kicsinyke szelete és a boltok nagy része zárva, az éttermeknek már nagyon korán betett a bizonytalanság, minden második bezárt mára.

A környező házépítkezéseken láttam vmi kis mozgást a héten, ahogy arra bicajoztam esténként, de a szomszéd – aki ebben az iparban utazik – pont tegnap mondta, hogy most álltak le, mert az ő tevékenységük nem tartozik az “essential services” kategóriába.

Kicsit tartok attól, amikor a bevételi számok zuhanása bejelentésre kerül a munkahelyünkön – ami egyébként tőzsdén jegyzett cég – akkor a menedzsment majd költségmegtakarításokba kezd. A legjobb verzió az, hogy bukjuk a 2020-as bónuszt, ami családi jövedelmünk 10%-a, a legrosszabb az, ha munkát kell keresni egy olyan helyzetben, amikor sok más ember is munkát keres.

Pozitív várakozások

A beszámolóm elég borús hangulatúra sikeredett, mert ez az egész helyzet borús, de valójában már sokkal optimistábban látom a jövőt.
Említettem, hogy tartományi vezetőnk, Mr. Doug Ford 18-24 hónapos járványveszélyes időszakot vár és második, harmadik, akár negyedik járványos hullámot vizionál.
Az én szubjektív várakozásom azonban az, hogy erre a viszonylag egyszerű vírusra még idén elérhető lesz az oltóanyag vagy a kezelés ami enyhíti a tüneteket. A gazdasági lassulás sok munkanélkülit “termel”, az pedig csak egy rövid ideig finanszírozható az adókból, utána jön a masszív társadalmi elégedetlenség.
Plusz az idősek tényleg életveszélyben vannak és a vezetők úgy lesznek vele, hogy ha kockázatosabb is egy új vakcina, mégis több esélyt ad a túlélésre, mint a hamarosan összeomló egészségügyi rendszer. Ezért országok kényszerből fel fogják puhítani a szigorú vakcina engedélyeztetési folyamatot és sokkal kevesebb tesztelés is elég lesz.

Az is bíztató, hogy én a cégünk IT területén dolgozom, és ebben a helyzet minden abba az irányba mutat, hogy a hagyomásos face-to-face megoldások helyett masszív digitalizálás jön. Ehhez pedig sok IT befektetés kell a következő években.

Van aki még nálam is sokkal optimistább, éppen tegnap hallottam egy Waterlooban élő magyar barátomtól, hogy ők most vettek a napokban házat. Mióta ismerjük őket tudjuk, hogy open house-okra járnak, mert 4-en vannak és az a ház amiben laknak lassan kicsi lesz nekik. Az nekem is erőt ad, ha látom, hogy mások optimisták és bíznak a jövőben.

Az igazi kanadai tél 2. – Algonquin

Huntsville-i hétvégénk első napjáról ITT írtam. Ekkor mentünk az Arrowhead Provincial Parkba, hogy kipróbáljuk a Muskoka régió leghíresebb korcsolya pályáját, ami valójában egy erdei korcsolya-ösvény, ahova tömegek zarándokolnak el egy kellemes téli hétvégén.

A következő napon magától értetődő választásnak tűnt, hogy ellátogatunk az Algonquin Provincial Parkba.

Ha friss bevándorló vagy Kanadába, akkor nem kell sokat várni a kérdésre, hogy “És jártatok már az Algonquin Parkban?”. Az Algonquin ugyanis FOGALOM dél-Ontarióban, a bakancslista része, fél ember vagy, ha azt mered mondani, hogy “még nem”.

De miért is?

Dél-Ontariónak a Lake Huron, Lake Ontario és Lake Eerie és Quebec közötti része sűrűn lakott, többnyire urbanizált terület, ahol a másfél Mo-nyi (140.000 km2) területen 12-13 millió ember él. Ontario tartomány egyébként 1 millió km2 és ~14.5 millió ember lakja.

Dél-Ontario bizonyos tekintetből tehát kb pont olyan mint Nyugat- vagy Közép-Európa, ahol egymást érik a települések és az emberi környezet mára már bekebelezte a természet nagy részét.

De ezen a 140.000 km2-es területen van egy olyan 7.000 km2-es egybefüggő (egy nagy magyar megyényi) érdős jellegű, szigorúan védett terület, aminek nagy részén ember szinte sosem jár, ahol több ezer tó és 10 kisebb-nagyobb folyó található és ahol medvék, jávorszarvasok és farkasok élnek és mindez kb 3-4 óra távolságra található a legnépesebb városoktól.

A Dél-Ontarióban élő városi emberek ha meg akarják nézni az igazi Kanadát, akkor elég ha beülnek az autóba és elmennek az Algonquinba. Vannak akik 1 napra mennek, de mi eddig mindig olyankor látogattunk a parkba, amikor a környéken szálltunk meg. Valahogy a 2×4 óra vezetés kívül van a komfort zónákon egy pár órás sétáért cserébe.

Legutóbb pont egy héttel ezelőtt jártunk az Algonquin-ban, amikor Huntsville mellett szálltunk meg és a park bejárata mindössze fél óra vezetére volt tőlünk.

A parkban tett látogatást úgy kell elképzelni, hogy Huntsville-ből, a 60-as főűton behajtasz a nyugati kapun, ami lényegében nem is igazi kapu, mert le kell térned az útról, hogy behajts a fogadó épülethez, ahol megveszed – az időszaktól függően – 18-21 dollárért az autós belépődet. Ez után szabad a gazda, te döntöd el, hogy mivel akarod aznap az idődet tölteni.

Ez a zászló Ontario tartomány logogója a park nyugati kapujánál. Nem halt meg senki, a felirat szerint egyszerűen befagyott a mozgató mechanizmus és félárbócon maradt a zászló. De az ajtóra ragasztott kommünikére azért ráírták, hogy elnézést kérnek. Természetesen, mert az elnézés kérés Kanadában nemzeti sport.

20200216_185128

Ez pedig itt a nevezetes 60-as főút, közvetlen havazás után. Itt sem járt még a hóeke, ezért jól jött az AWD jármű és téli gumi.

20200216_121452

A 60-as főút kb 60 km-en keresztül szeli át a parkot a nyugati és keleti kapuja között. Az út két oldalán néhány kilométerenként vannak a különböző táborhelyek, piknik területek és az ösvények, mely közül némelyiket 2 óra alatt le lehet tudni, más ösvények akár 20 km hosszúak is lehetnek és 6-7 óráig is eltart rajtuk végimenni.

unnamed

De ez csak az Algonquin felszíne, mert a parkban nem vezetnek más autóutak és az igazán távoli részeket maximum több napos kenutúrával lehetne megközelíteni. Ez azonban elég nagy elkötelezettséggel jár, mert táborozni csak a kijelölt területeken lehet, azaz ha reggel elindulsz, akkor estére vissza kell érned az autódhoz vagy a lefoglalt táborhelyedhez.

Vannak olyan kenus táborhelyek, melyek a tavakon keresztül közelíthetőek meg és több óra evezésre vannak a főúttól, de ez annyi macerával jár, hogy felpakolod az összes kemping felszerelésed és ételed, beevezel, ott töltesz egy pár napot és kievezel. Közben pedig lehet csillagtúrázni az Algonquin 2000 km-es kenu hálózatán.

De most tél van, a kenuzásnak objektív akadálya van, a téli Algonquin ennek ellenére teljes fordulaton pörög. Az ösvények egy részét lezárták télre, mert veszélyesnek ítélték őket, de még mindig lehet ~20 különböző nehézségű túrautat választani.

Ezen kívül van több sífutó pálya, némelyik több mint 50 km hosszú, több menetdékházzal a pálya mentén. Vannak snowshoe és kutyaszán pályák és persze sima gyalogtúra útvonalak.

Vicces, de az Algonquinban télen is lehet táborozni. Jártunk is egy ilyen téli táborhelyen, ahol minden sátorból kilógott a fatüzelésű kályha kéménye. Pl így:

20200216_141708(0)

Tekintettel a hőmérsékelre és a velünk lévő gyerekhadra, mi egy lazább, 2 órás útvonalat választottunk, mely a park bejáratától kb 25 km-re kezdődött. (Two Rivers Trail)

20200216_123545

És egész egyszerűen fantasztikus érzés volt a behavazott erdőben sétálni! Az ösvény jól járható volt, de ha leléptél róla, akkor rögtön térdig süllyedtél a puha hóban. Az alatt is van további 20-30 centi hó, de azt a ránehezedő nyomás, már olyan keményre tömörítette, mint a beton. Biztos lesz vagy május, mire ez a rengeteg matéria elolvad.

Képeket csak szolídan osztok meg a személyiségi jogok védelme érdekében. Meg amúgy sem szeretem a családom ŕfotóit az Interneten látni. 😀

20200216_123827

20200216_125801
Ezen a képen látható, hogy a Two Rivers ösvény egy darabon egy völgy mellett halad, ahonnan szuper kilátás nyílik a téli Algonquin-ra. Ennyire északon már jellemzően örözöld erdők vannak, melyek télen is jól mutatnak.
A hóembert nem mi építettük, hanem az előttünk járók. Mi csak pótoltuk a répa orrát, ami valószínűleg 5 percen belül ellopott egy szerencsés mókus, de a gyerekek legalább örültek egy kicsit, hogy a hóember nem szomorkodik orr nélkül.

20200216_134638

20200216_135854

Hát ennyi volt a rövid egy napos Algonquin kirándulásunk. Innen “elugrottunk” még 90 km-re szánkózni egyet, ahol a gyerekek jól szórakoztak Muskoka legszebb kilátású szánkó pályáján. Mi pedig ötletet kaptunk, hogy téli kirándulásunk harmadik napján hova látogassunk el.

Annyit elárulok, hogy Port Sidney-ben jártunk (Ontario, nem Ausztrália) és egy befagyott tavon tettünk meg egy nagy kört és megnéztük, hogy a helyiek hogyan horgásznak a jégre húzott kunyhójukból. Tartsatok velük beszámolóm harmadik részében is (ha majd végre megírom.)

Az igazi kanadai tél 1. – Arrowhead

Waterloo és Torontó ugyan Kanadában vannak, de amikor ezekre a városokra gondolok, akkor nem az “igazi” téli Kanada jut az eszembe. A városok télen itt is pontosan olyanok, mint bárhol a nyugati világban, azaz a friss hó fehérsége csak pár óráig tart, majd hamar szürke és latyakos lesz minden.

De tőlünk nagyon könnyű eljutni az “igazi” Kanadába és ehhez mindössze az kell, hogy a polgár megtegyen egy Budapest-Bécs távolságot, igaz itt nyugat helyett inkább észak fele kell autózni egy pár órát.

Mi is így  tettünk, amikor kihasználtuk a februári három napos hétvégét (Family Day) és barátainkkal elutaztunk a Muskoka régióba, mely az egyik legnépszerűbb nyaralós-telelős célpont Ontario-ban.

A Muskoka régió kb akkora, mint egy átlagos magyar megye, de ekkora területen mindössze 60.000 állandó lakos él és ehhez jön a közel 100.000 nyaralóház, amit itt cottage-nak hívnak.

Muskokán rengeteg tó található (kb 1600), ezért a házak/nyaralók legtöbbje közvetlenül tóparton taláható. Muskoka nagyon népszerű célpont Ontarióban és talán még azon kívül is, mert a táj gyönyörű és a Greater Toronto Area nagyon közel van, ami azt jelenti, hogy kb 6-8 millió ember él mindössze 2-4 órára a Muskoka régiótól.

Ezért a nyári hétvégéken emberek tíz- vagy akár százezrei kerekednek fel, hogy eltöltsenek egy pár napot vagy akár 1-2 hetet a népszerű vagy éppen abszolút néptelen tópartokon.

CaptureA Muskoka régió ezért aztán meglehetősen drága, a házak közel annyiba kerülnek, mint mondjuk Waterlooban, ami ahhoz képest jelentős ár, hogy vezetékes gáz nincsen, ezért a fűtéshez telepített gáztartály szükséges, a víz általán fúrt kútból jön, nincs csatorna és az összes infrastuktúra az áramellátásra korlátozódik.

Ez a csökkentett szolgáltatás a helyi adóban (munipical tax) nem tükröződik, ezért elég népszerű a rövid távú nyaraló kiadás. Mi is így kerültünk a Penninsula Lake mellett lévő házba, amit pár barátunkkal együtt béreltünk ki.

IMG_161420200215_102949

Muskoka télen is nagyon népszerű, a hóhelyzet december végétől, januártól 100%-osan biztos, lehet hódolni a sífutásnak és a snowshoe hiking-nak (mi ez magyarul?), a tavakon pedig az 50 cm jégpáncélon biztonsággal lehet száguldozni az itt népszerű motoros hószánokkal (snowmobile). Ez utóbbit ugyanúgy autós jogsival lehet vezetni, mint Mo-on a segédmotort és annyira népszerű ez a közlekedés a vidéki Kanadában, hogy külön táblák is vannak a helyi KRESZ-ben, melyek csak a snowmobile vezetőkre vonatkoznak.

Ezen a környéken nem szokás a mellékutakat aszfaltig lehóekézni, ha egyáltalán van aszfalt, ezért az uralkodó szín januártól április végéig a fehér. A következő képen pl az átalunk bérelt házhoz bevezető néhány száz méteres út látható. Hóeke talán itt is járt valamikor, de többnyire az autók inkább csak letapossák az utat maguknak. Ezért is látni minden ház előtt pick-up truck-okat vagy összkerékmeghajtású terepjárókat, melyekkel nem kell megijedni egy kis hóban csúszkálástól.

20200217_110716

Na és mi mit csináltunk ezen a mesebeli helyen?

Az általunk bérelt házikó Huntsville-től kb 15 percre található, tökéletes távolságban az Arrowhead Provincial Parkhoz. Ezt ki is használtuk, mert szombaton elmentünk ebbe a parkba, ahol az egyik fő attrakció az a 1.3 km hosszú koripálya vagy inkább kori-ösvény, amit a nyári sátras táborhelyeket összekötő keskeny földúton alakítanak ki a téli szezonban.

20200215_121545

Az erdei koripálya nagyon egyedi élmény az átlagos sík-műjégpályához képest. Rögtön a pálya elején van egy 200 méteres enyhe lejtő, ahol erőfeszítés nélkül lehet csúszni, majd jön egy lihegősebb emelkedő, ahol egy kicsit kell tempózni, hogy aztán megint lefele lejtsen a jégpálya.

Ez a rész a kezdő korisnak (nekem) kicsit ijesztő volt, főleg ha sok ember van a pályán. Az első körben még óvatosabb voltam, meg-megállva végigmentem a legmeredekebb szakaszon is, majd a második körben az önbizalomtól hajtva jól felgyorsultam és a lejtő aljánál a pályát szegélyező biztonsági hóbuckákon landoltam. Én sérülés nélkül megúsztam a dolgot, de barátaink láttak olyan elesést, aminek kartörés lett a vége. Ilyen eset valószínűleg többször megtörténhet, mert a parkban kitelepült önkéntes mentőszolgálat működik minden hétvégén.

A belépő hétvégéken egy autónyi ember számára 21 CAD, ami errefelé átlagosnak számít. Ezért a polgár fűtött mosdókat használhat, illetve a koriösvény bejáratánál egy nagy szabadtéri öltöző taláható melegedővel és sok-sok paddal. Erre szükség is van, mert  amikor szép napos idő van, akkor emberek ezrei látogatják meg a parkot egy nap.

20200215_12512320200215_125110

Az Arrowhead parkban sok más dolgot is lehet űzni, van több snowshoe ösvény azoknak, akik a mély hóban szeretnek sétálni, 10 km-nél is hosszabb, szépen karbantartott sífutó pálya (cross-country skiing) és még egy nagy szánkódomb is, ahol traktorgumikon lehet lecsúszni.

Napi kvíz kérdés. Tudod mi az a skijoring? Nos én sem tudtam, de az Arrowhead-ben erre is külön pálya van. Erről van szó, bár a kép nem a hétvégén készült, hanem pár hete itt a házunk mögött a kiserdőben. Ez a kutyaszánozás speciális változata, ahol a kutyák (egy vagy kettő) nem egy szánt, hanem a gazdit húzzák, akin síléc van.

20200119_152400

Mi ezeket az őskanadai attrakciókat kihagytuk és a korizás után bevettük magunkat Huntsville-be egy jó ebédre és egy pofa sörre.

A második részben Ontarió legnagyobb parkjában tett kirándulásunkról fogok írni. Ez a hely az Algonquin Provincial Park, ami önmagában nagyobb, mint az egész Muskoka régió. Itt volt részünk egy olyan igazi téli kirándulásban, amit bármelyik téli hétvégén bevállalnék újra.

Őrült időjárás dél-Ontarióban

Eső és áradások

Írtam már róla, hogy a 2019/2020-as tél már novemberben kezdődött egy havas-hidegebb időszakkal, de aztán ami hó esett decemberben az pár nap alatt el is olvadt, mert a hideg és enyhe időszakok gyorsan váltották egymást.

Egyik nap -5 fok volt, majd másnap sütött a nap és elolvadt a hó, majd harmadnap jött egy újabb pár centis hóesés.

A 2020. január eleje is igen enyhének indult, aztán január 10-11-i hétvégén egy nap alatt egy havi csapadék esett felénk, de nem hó formájában, hanem esőként, ami nagy áradásokat okozott dél-Ontarióban.

A környékünkön is voltak kisebb-nagyobb áradások, például a tőlünk kb 15 km-re lévő New Hamburg pincéinek és kerteinek egy részét öntötte el a Nith river. Az alábbi LINK egy cikkre mutat amiben van egy rövid videó is egy helyi TV csatorna jóvoltából, ami jó ízelítőt ad, hogy mit jelentett az ott lakók számára ez az özönvízszerű esőzés.

Waterlooban (azaz nálunk) egy nap alatt közel 60 mm csapadék esett. Szemléletesebb, ha azt mondom, hogy ez 60 liter esőt jelent négyzetméterenként. A mi környékünk dombos, néhány utcánként van egy-egy kis tó kialakítva, ahova a csapadékvíz folyik össze. Ezek a tavak nyáron szinte üresek, de szombaton délután már csurig voltak, sőt olyan helyen is 1 méteres víz állt, ahol tavaly nyáron Timkával sétáltunk esténként.

A front nyomában vasárnap reggelre -10 fokra csökkent a hőmérséklet, a mélyebben fekvő kertek egy része koripályává vált, mert a víz nem tudott elfolyni a fagyott talajban.

Vasárnap délután mi is sétáltunk egyet a környékén, mert kíváncsi voltam, hogy mekkora a víz a legközelebbi tavakban és mi történik akkor, ha a tavak megtelnek. Nos megtudtam, hogy a tavak össze vannak kötve kis patakokkal, csatornákkal. Ez eddig nem tűnt fel, mert nyáron költöztünk és sosem volt még annyi víz bennük mint most, de a telkünk végén található kis erdőben most egy 3-5 méter széles patak zúgott, ami a tavakból túlfolyó sáros vizet vitte mélyebb területekre.

IMG_2808

Nálunk ez a Laurel Creek Conservation Area-ban található tó. Ez egy elég nagy víztározó, szemre olyan 30-40 hektár lehet és télen teljesen leengedik. De annyira, hogy a tó teljes medrében lehet sétálni, persze csak ha fagy és nem ragadsz bele a sárba.

Ilyen leengedős téli képem sajnos nincsen még, ki akartam menni sétálni, de aztán nem szerveztem meg a családi túrát.

Nyáron így néz ki a Laurel Creek Conservation Area-ban található víztározó/tó. Tőlünk kb 10 perc autóval:

20180829_181805

Szóval télen a tavat teljesen leengedik, mert így védik a tó védműveit a jégkártól és készülnek a tavaszra, amikor a Laureel Creek hozza a sok csapadékvizet a hóolvadás után.

Nos ahogy pár nappal az esőzés után mentünk Márkkal gimnasztikára, akkor a tó mellett vezetve azt láttam, hogy a víztárzó CSURIG tele van vízzel. Eszméletlen, hogy pár nap alatt egy órási, teljesen üres tó csurig megtelt.

Azt is értem, hogy miért nem engedik le azonnal a vizet belőle, még akkor sem, ha így várható, hogy tavaszra komoly fagykárokat fog a töltés szenvedni. A környező kis patakok ugyanis közvetetten vagy közvetve, de végül mind belefolynak a Grand River-be, aminek a déli szakaszán még mindig komoly áradások vannak. Ezért meg kell várni, míg a folyó vízszintje csökken és akkor lehet ezekben a helyi tározókban összegyűlt vizet leereszteni.

A folytatásban beszámolok arról, hogy a következő hétvégén hogyan esett 30 centi hó egyetlen nap alatt.

Horgásztam is meg nem is

Úgy volt, hogy évadzáró pecára egy igazán zorall helyre megyünk. Mondjuk a Wildwood lake-re, ahol júniusban már jártunk.

Ez a tó és a környezete egyszerűen GYÖNYÖRŰ. Erdő veszi körbe ami a tó partjáig ér, ezért az év ebben a szakában külön élvezet lehet ott horgászni, mivel a juharfák már nagyon szép pirosak itt dél Ontárióban.

Nagy lelkesen elindultunk hát Tamással vasárnap reggel, mert 18 fokos gigászi hőmérsékletet és minimális szelet ígértek, majd egy órával később, a kapunál szembesültünk vele, hogy a Wildwood Lake körül lévő természetvédelmi terület pont aznap délben zár be a teljes téli szezonra, ezért a belső parkolót és a csónak rámpát már nem tudtuk használni.

Pedig előző nap megnéztem a honlapjukat, hogy van-e valami rendezvényük ami miatt korlátozás van érvényben, de semmit sem láttam. Az pedig nem jutott az eszembe, hogy a nyitvatartást nézzem meg, mert Kanadában az október közepi Háladás után kb minden jó hely bezár és legközelebb áprilisban nyitnak.

A parkokba ilyenkor is be lehet menni, de a kocsit le kell tenni a kapunál és onnan csak gyalog vagy bicajjal lehet közlekedni, azaz a csónak vízre tételét csak jó helyismerettel, esetleg kalandosan lehet megoldani. Vagy sehogy. Ez a parktól függ.

Vertem is a fejem a műszerfalba, mert Stratford kb 1 órára van tőlünk délre és a környéken lévő összes parkban ugyanaz volt a helyet. No akkor nézzük meg kedvencemet a Guelph Lake-t. Az is zárva. Connestogo Lake? Persze az is.

Bingo, a Shade’s Mill Conservation Area Cambridge-nél október 31-ig van nyitva. No akkor menjünk oda.

További egy óra alatt át is értünk, ha reggel egyenesen oda indultunk volna, akkor 2 óra helyett max fél óra lett volna az út, mert Cambridge (nem UK, hanem Ontario :-D) itt van a szomszédban.

A kapunál a biztonsági őr kedvesen mosolygott és figyelmeztetett, hogy a vizet már leengedték a tavon (téli vízállás), úgyhogy lehet, hogy kissé nehéz lesz vízre tenni a csónakot. Hmm ok, lássuk. Annyira akartam horgászni, hogy ha azt mondja, hogy a tavat egy csomó éhes farkas őrzi én akkor is próbát tettem volna.

De erre a látványra nem számítottam. A csónak rámpánál már nyáron is sekély volt a víz, de most szinte nulla. Egy evezős csónak még nagyjából elmegy a 10-20 centis vizen, de mi az elektromos motorral sehova. Plusz bokáig ér a sár a víz szélén. Itt ugyan nem tesszük le a csónakot. Mi legyen?

20191020_16010520191020_160116

Kis gondolkodás után mondtam Tamásnak, hogy a tó mélyebb része csak 150 méter az erdőn keresztül, vigyük oda a cuccot és tegyük ott vízre a szekeret. Bepakoltunk hát a csónakba, ami üresen csak 40 kiló, összes cuccal együtt is max a duplája. A motor és akksi egy második kör volt. Bakker milyen izomlázam volt a vállamban másnap.

A lenti képeket látszik, hogy nyáron milyen magas volt a vízállás. Sajnos kevés képet készítettem, pedig kétszer is voltunk Márkkal pecázni. Egyszer a partról, egyszer a csónakból. Márk 1 percenként fogta az apró sügereket egy spicc bottal, gilisztával csalizva. Strand és kis játszótér is van és mint említettem igazán közel van hozzánk, ideális nyári célpont.

Most pedig így néz ki. A strand jelenleg egy iszap tenger, de a közelben volt egy olyan rész, ahol ki volt kövezve a tó partja, tehát ott támadtunk.

20191020_11401720191020_115920

A Shade’s Mill nagy része még ilyen alacsony vízállásnál is horgászható. Csináltam egy kis térképet, hogy könnyebb legyen érteni miről írok:

Capture.PNG

A strand egyik sarkán tettük a csónakot vízre. A mélység először 1 méter volt, majd a két kis szigethez közel 2, majd 3 méter. A szigetek körül van egy jó nagy terület, ahol a part mellett folyamatosan mélyül a tó a gát fele. A sárga vonal mutatja a csatornát, ami régen esetleg folyómeder lehetett, de ebben nem vagyok biztos, mert sehol nem találtam infot az Interneten, hogy mi volt itt a gát építése előtt. De ez a mélyebb meder jól elkülönült a tómeder többi részétől és a műhold képről úgy tűnik, hogy a Mill Creek itt kanyargott régebben.

A tó nagyon nehéz pálya, van egy jó nagy része, mely ilyen téli vízállásnál is kellően mély, de itt egy kisebb erdő van a víz alatt. Így néz ki, a radaron látszik, hogy 3.3 méter mély a tó és a fák 2 méterig érnek fel. Némelyiket a felszínről is lehetett látni és én sokszor elakadtam, de mindig sikerült kibányászni a csalit.

20191020_130602

Az akadós rész után van egy hosszabb egyenes szakasz közvetlenül a gát előtt, ahol most 4-5 méteres a víz. Felfelejtettem mondani, hogy minden mélység ebben a blog bejegyzésben jelenlegi állapotot mutat, nyáron 2 méterrel mélyebb a tó. Tehát van olyan része ahol normál vízállásnál 7 méteres is lehet.

Effektív halfogásról nem tudok írni, mert dobáltunk vagy 5-6 órán keresztül, de csak egy igazi kapást éreztem. Pedig olyan helyeken pergettünk, aminek láttán megcsillan a pergető horgász szeme.

Rajtunk kívül csak egy evezős csónakos család volt a vízen, ők fogtak kishallal egy sügeret. Beszéltem velük pár szót, ennyi volt az egész napi akciójuk.

Mivel nyáron is horgásztam már itt Márkkal és gilisztával folyamatosan jöttek a sügerek, sőt pergetve én is fogtam csapó sügért és néhány gumihal farkat letéptek a kis pikkelyesek, ezért biztos vagyok benne, hogy sok a kisebb hal van a tóban, de hogy nagyobbak vannak-e azt nem tudtuk meg. Két lehetőség van, vagy nem találtuk őket, vagy valójában nagyon kevés normális méretű hal él a tóban.

Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc pecás célállomásom, de minden egyébre kiváló a tavacska. Fiatal gyerekekkel lehet egy órácskát pecázni, aztán ott van a kis játszótér és lehet strandolni is, mert nyáron egyébként több méterre átlátszik a víz, tehát elég tiszta lehet.

Végül két kép arról, hogy mennyire szépek a színek felénk mostanában.

Emlékszem, hogy szeptemberben mennyire szomorúak voltunk, hogy véget ért a nyár mert tudtuk, hogy jön a hosszú tél, de közben megfeledkeztünk róla, hogy az október mennyire szép tud lenni. Az időjárás idén ősszel nagyon kellemes, reméljük ez a szép időszak kitart még egy pár hetet, mielőtt jön a szürke és később fehér tél.

20191020_12455620191020_141245

Elora Gorge

Az egyik Elora Gorge Conservation Area-ban jártunk, mely egy a Grand River Conservation Authority által felügyelt természetvédelmi terület. Csak fél órára van a házunktól, szóval sokat nem kell autózni.

Ontario déli részén elég kevés a hegy (nulla), bár azért van néhány domb. Az Elora Gorge tehát a körülményekhez képest igen jól néz ki, meredek sziklafalak, hegyi folyó, óriás borókafenyők és árnyas erdei ösvények.

20190811_114130

20190811_110847

20190811_110116

A park maga nem túl nagy, talán ha 3 kilométer hosszú és nincs 1 km széles. Aki tehát nagyobb sétát tervez, annak én inkább Forks of the Credit parkot javasolnám. Ott is van hegyi folyócska és az egész sokkal nagyobb, azaz túrára inkább alkalmasabb.

A legtöbb ember, akik az Elora Gorge-ba látogat, azért teszi, mert egyedülálló módon ebben a parkban lehet egy tube hátán lecsorogni egy hegyi folyócskán.

Mi a tube? Régebben egy nagy teherautó gumi lehetett, manapság talán inkább fánknak hívják. Felfújható, színes és ilyet vontatnak a motorcsónakosok maguk után.

A nyári hónapokban jó sok ember dönt úgy, hogy kipróbálja ezt a vadvízi-vidámparkot, ami jóval olcsóbb szórakozást biztosít, mint a helyi mogyoródi aquapark azaz a Bingemans. Az Elora Gorge belépő egy családnak kb 15 dollár, és fejenként további 25 dollárért sisakot, mentőmellényt és tube-ot lehet bérelni. Persze csak annak aki korán érkezik, mert az érdeklődés igen jelentős.

20190811_135658

20190811_140317

Mi inkább csak sétálni és piknikezni jöttünk. Márk meg amúgy sincsen még 122 cm magas, úgyhogy ő nem kaphat felszerelést. Meg nincs még teljesen jóban a vízzel, szóval erre az attrakcióra minimum jövő évig kell várni.

A tube-osoknak külön indító helyük van, a ruhákat egy szekrényekkel felszerelt öltözőben lehet hagyni, aztán lesétálni egy hosszú vaslépcsőn a folyóhoz. Azt javasolják, hogy a bátor próbálkozók telefont és más elveszíthető dolgot ne vigyenek magukkal. Ezt értem, mert már az indulásnál 10 emberből 5 borulással kezdi a túrát.

Mi is ott nézelődtünk az indító pontnál vagy 15 percet és jót szórakoztunk a másik 20 kíváncsi emberrel, hogy ki és hogyan fog beleborulni a vízbe. Vessetek rám követ…

A víz meg vagy elragadja a gumit vagy szerencsés esetben nem. Hosszasan sétáltunk a folyó mentén, láttunk gazdátlan gumikat sodródni. Azt nem tudom, hogy a lovassal mi lett, mert állítólag ha egyszer vízre szálltál, akkor 2 km-el lejjebb lehet legközelebb kijönni, mert a kanyon falai meredekek. Lehet, hogy végig kell úszni? Annyira azért nem volt kellemes a víz.

20190811_113557

20190811_135648

20190811_135654

A néhány zúgó tényleg jól néz ki és biztosan felpumpálja az adrenalin szintet, de a legtöbb részen lassan hömpölyög a nyári vízállás miatt lustán kanyargó folyócska. Láttam olyan visszaforgókat, ahol a gumin heverésző emberek lassan lebegtek körbe-körbe, míg meg nem unták a dolgot és vissza nem lökték magukat a folyó sodrába.

Idén egyetlen üröm az örömben, hogy az alsó gátat felújítják, azaz nem tud körbe menni a shuttle busz (mert az is van). Ezért aztán a tuberek kb 2 km-t kell, hogy felfele gyalogoljanak, mentőmellényben, sisakban és kezükben a felfújt gumival. Kanada ne lenne Kanada, ha menet közben nem lennének 500 méterenként vízcsapok, ahol a kitikkadt kényszertúrázók ivóvizet tudnak vételezni. Aki egyébként a nyári melegben megcsinálja a 2 km-t hegymenetben, az megérdemi a lassú csorgást utána.

Az Elora Gorge-ban a legnagyobb melegben is lehet sétálni, mert az ösvények végig lombos erdőben futnak. A parkban van splash-pad is, Márk ki is próbálta a nagy melegben, de hamar elég lett neki az ázásból, mert a játékokból jéghideg csapvíz folyik.

A kellően gyors családok táborhelyet is foglalhatnak maguknak februárban, amikor megnyílik erre a lehetőség.

Ez úgy is népi sport itt Kanadában, amit a munkahelyen utána jól kibeszélnek a kollegák. Idén tavasszal hallottam elégedett és csalódott munkatársakat arról beszélni, hogyan sikerült vagy éppen nem sikerült egy előre meghirdetett nap éjszakáján sátorhelyet foglalni a kinézett tartományi vagy nemzeti parkban.

Az Elora Gorge nekem picit kicsi és zsúfolt, ezért táborozni inkább felmennék északra, mert 5-6 óra vezetés után lehet olyan helyeken sátorozni, ahol mondjuk egy sziget csak a tiéd és a legközelebb sátorozó kb 500 méterre van tőled. De ha az ember csak fél órát autózna Waterloo-ból, akkor az Elora Gorge ideális hely. Jövőre talán a tubozást is kipróbálhatjuk családilag.

2. rész – Kirándulás Ontario Tihanyi félszigetére

Az éjszakát tehát egy motelben töltöttük Wiartonban. Az ágy rengett alattam egész éjjel, hol Márk dobálta magát, hol Timka, ezért aztán reggelre úgy éreztem, mintha semmit sem aludtam volna.

Ennek én voltam az oka, mert este hideg volt, feltekertem a termosztátot, de nem történt semmi, ezért úgy hagytam. Hát működött, csak elektromos fűtés volt és kellett neki pont annyi idő, hogy felmelegedjen, míg elaludtunk. Szóval bitang meleg volt egész éjjel és ezért dobálta magát a családom. :-/

A reggeli hőmérséklet a telet idézte, mert összesen 3 fok volt 7 órakor. Hogy miért? A Lake Huron nagy víztömeg, ezért nagyon hideg tavasszal és az óriási víztömeg lehűti a tavaszi levegőt. Ezért aztán a helyi cottage-ok alapfelszerelése a terasz melegítő gázégő és a takaró.

Ezen a környéken augusztusban van a legjobb idő, akkor állítólag gigászi 16-17 fokra is felmelegszik a tó vize. Egyszer Horvátországban búvárkodtam ilyen hideg tengerben, amikor a Bora utáni napokban a teljes vízoszlop felkavarodott. Hát akkor az 5 mm-es neoprén ruhában is nagyon hideg volt, kocogott a fogam a 45 perces merülés végére.

De vissza Kanadába, a Bruce félszigetre. Eddig próbáltuk Márkot távol tartani a gyors éttermektől, de reggelit a Tim Hortons-ban vettünk. Tetszett neki, de azóta még nem mondta, hogy a megint menjünk oda, úgyhogy nincs nagy gond.

Reggeli után elindultunk a Nemzeti Parkba, annak is arra a részére, ahonnan a Grotto legközelebb esik. A Grotto azt jelenti, hogy “barlang kultúrális jelentőséggel”. Itt egy öböl, szép sziklákkal és valószínűtlenül kék vízzel. A sziklák üledék képződés útján keletkeztek, és vannak kisebb barlangok is, amiket a víz vájt ki, de az emberek nem a barlangokért, hanem a tó+víz+sziklák látványért jönnek.

Népszerű turista látványosság, ezért előre be kell jelentkezni a Parknál és telefonon kérni kell egy parkolási engedélyt (minél előbb annál jobb, de előszezonban nekünk elég volt előző nap). A mi engedélyünk adott napon reggel 8-12-ig szólt, 9-kor érkeztünk, úgyhogy elég szoros volt az idő keret.

A Grotto a parttól egy óra sétára található, séta közben a látvány csodálatos:

20180521_09503520180521_10115420180521_093738

A Grotto kellemes pihenő hely a séta végén, igaz szezonban és szezonon kívül millió ember üldögél a sziklákon.

IMG_1381IMG_1391IMG_1392IMG_1394

A Grotto-tól visszafele nem a tóparti, hanem az erdőn keresztül vezető úton sétáltunk és ezen az úton ilyen szuper dolgokba lehet belefutni. Itt például két tó között van egy pár méter szintkülönbség és a víz egy zúgón keresztül rohan át az egyikből a másikba. Egy órát is elnéztem volna a vizet.

IMG_1408IMG_1410

A Grottózás után felkerekedtünk és a parti úton indultunk el. Itt futottunk bele a Lion’s head nevű kis településbe. Alig néhány százan lakják, kiesik a nagy látványosságok közül, de azért láthatóan próbálkoznak ide csábítani az embereket.

A hely neve abból adódik, hogy a település egy kis védett öbölben fekszik és az öböl csúcsánál vannak sziklák és az egyik állítólag hasonlít egy oroszlán fejére. Ha az embernek jó a fantáziája, akkor valóban bele lehet képzelni az egyik sziklába egy oroszlánt.

Nekem jobban tetszett a családias kis diner, ahol ebédeltünk, a kikötő (imádom a vitorlás kikötőket) és a védett homokos “strand”, ami mellett egy kis játszótér van, ahol a gyerekek kitombolhatták magukat.

Ez egy olyan hely, ahova érdemes szezonban is visszajönni, van egy kis motel is a parton, ahol el lehet lógni pár napot. Ebben a “faluban” pont úgy éreztem magam, mint májusban a Balaton partján bármelyik kis településen. Az időjárás csodás, a kikötőben már vízen a hajók, a hajók gazdái pedig készülnek a szezonra, de alapvetően lassú és csendes az élet.

IMG_1431IMG_1432IMG_1430IMG_1429IMG_1438

Ezzel nagyjából a túránk végéhez értünk, bár még kigurultunk Sauble Beach-hez és megálltunk a Sauble Falls-nál, de a gyerekek szépen egyesével bealudtak a kocsiban, mi meg Torontó fele vettük az irányt. A Sauble Falls (köv kép) maga olyan látványosság, amiért érdemes autóba ülni, de mi már csak keresztül rohantunk rajta az egész napos természeti orgia után.

IMG_1443

Elképesztően sokoldalú a Bruce félsziget. Innen indul a Bruce trail, a legszebb szakasza pont a félszigeten keresztül vezet, majd 890 km-el később a Niagara Falls-nál ér véget. Közben gyönyörű helyeken megy keresztül és persze a kevésbé izgalmas Ontario-t is meg lehet nézni (farmok, síkság). A magyar Kéktúra kanadai változata.

A Bruce félszigeten lehet erdőben túrázni, a tavat bámulni, vízeséseket nézni, sátorozni a nemzeti parkban, vagy csendes kis településeken lógni. Nálunk még napokig tartott WOW érzés, ezért aztán biztosan visszamegyünk majd, hogy többet lássunk belőle. Azt is tervezem, hogy ha Márk pár évvel nagyobb lesz, akkor elmegyünk egy kétnapos túrára, visszük magunkkal a sátrunkat és hálózsákunkat, ott alszunk a nemzeti parkban és bejárunk egy nagy szeletet.

Kajakos testalkat

Mai bejegyzésünk sok héttel ezelőtt kezdődik, amikor megjött a várva várt tavasz és bennem hétről hétre egyre nagyobb lánggal égett a horgászláz. Tudom, hogy ezt az érzés a nem horgász olvasók nehezen értik meg, de hát valaki erre gerjed, valaki meg a bélyeggyűjtésre.

Tavaly arra is rájöttem, hogy azokon a vizeken amiket ismerek nehéz vagy inkább lehetetlen a partról pergetni, de még mindig sajnálok kiadni napi 100 dollárt motorcsónak bérlésre. Gondolkodtam azon is, hogy veszek egy hordozható csónakot, de nem találtam megfelelő típust.

Aztán a horgász kajakok irányába terelődött a figyelmem, ezeket már Mo-on is nézegettem egy időben, de mindig meggyőztem magam, hogy a csónak kényelmesebb.

Még most is kényelmesebb lenne, de ha az embernek nincs állandó horgászhelye, illetve a kikötőhely bérlés pont ugyanolyan zsebbe-nyúlós érzés, mint a motorcsónak bérlés, akkor marad kajak, mint az egyetlen autó tetőn szállítható alternatíva. (Esetleg a gumicsónak, de azt összerakni és szétszedni még macerásabb ügy.)

Nézegettem az apróhirdetéseket, estéként néztem a Youtube videókat, aztán szembejött egy használt Current Design Tailfin kajak 750 dollárért. Az új ára 1300 körül van HST-vel, úgyhogy a 750-es árral elégedett voltam.

(Most egyesek fogják a fejüket, hogy nem akar bérelni, de vesz egyet 7,5x annyiért? Az a tervem, hogy jövőre veszek egy rendes motorcsónakot és akkor kb ennyiért továbbadom a kajakot.)

Tehát 3 hete szombaton reggel összepakoltam, elmentem Oakville-be és megvettem a kajakot, amit rögtön ki is akartam próbálni. Mindent vittem magammal, de a horgászbotokat otthon felejtettem. :-/ Úgyhogy szomorúan hazavittem a kajakot és az első próbára ma került sor.

Az utazás eseménytelen volt, a kajakot sem hagytam el a tetőről, a parkolóban pedig kajakos horgászok hordái vártak. Legalább 4-en készülődtek, ezért aztán volt segítség akivel leszedtük az amúgy nem könnyű kajakot az autó tetejéről.

Az időjárás viszont nagyon gáz volt, a szél nagyon fújt és tiszta felhő volt az ég. Nincs még rutinom hogyan kell ehhez öltözni és én eléggé fáztam.

Nos néhány gondolat azoknak, akik valaha kajak horgászaton gondolkodtak:

  • Tényleg viszonylag könnyű fel és lerakni az autóra az kajakot, de jobb, ha valaki segít. Most már 10 perc alatt rögzítem gurtnikkal.
  • Fura, hogy a kajak alján lyukak vannak, ahol bejön a víz. Először azt hittem, hogy ezek azért vannak, hogy ott folyjon ki, ha beesik az eső vagy becsap a víz, de igazából ha beleülsz a kajakba, akkor a lyukak pont vízszintbe kerülnek és ha mondjuk a kajak elejében kotorsz, akkor vízben állsz. Ezt nem értem.
  • Az evezés marha sok vizet hoz be, a cseppektől teljesen elázott a cipőm, nadrágom. Ha jó idő van, akkor nem számít, de tegnap reggel nagyon hideg volt vizesen. Sok kajakos eleve neoprén ruhát vesz fel alulra. Nekem is van egy neoprén csizmám, majd legközelebb kipróbálom.
  • A sit-on-top kajak marha jó dolog, kényelmes a szék, jó kajakból horgászni, közel a víz, nagyon jó élmény, sokkal közvetlenebb, mint egy csónakból.
  • Rájöttem, hogy csónakban mindig széllel háttal álltam és kihasználtam a szelet, hogy messzebbre dobjak. Kajakban ez nehezebb, mert a horgony az orrban van, tehát a kajak széllel szemben áll és így te is. De rájöttem, hogy át lehet fordulni a másik irányba, rá lehet térdelni a székre, illetve fel is lehet állni, mert elég stabil a cucc. Így messzebb tudtam dobni és több halat is fogtam.

A pecáról:

Erős szél fújt, egy USA-ból jött front utóhatásában voltunk. A máskor áttetsző víz zavaros volt, ami jó jel, mert a halak nem látják mit művelsz. Először Abu 20 gr-os támolygó villantóval kezdtem, volt rá pár ütésem. Fogtam egy kis csukát, de éreztem, nem az igazi.

Próbálkoztam gumihallal, de annak nem volt elég nagy rezonanciája és a fenékre nem lehet leengedni a tuskók és a sűrű növényzet miatt.

Cseréltem 66-os Sebille Flat Shat-re, fogtam vele egy kb 12 cm-es csapó sügeret (itt yellow perch). Aztán beszakítottam. Majdnem sírtam, még nem tudom, hogy Kanadában lehet-e kapni Sebille-t.

Végül megtaláltam a szuper csalit, Rapala SJSR 9, azaz shallow jointed shad-rap 9 cm. Pont ebben a színben itt:

rapala_jointed_shad_rap_shad

Ez azért volt jó, mert a vízinövények felett  jött, nem kopogott le az aljzatra, és meg lehetett állítani és ilyenkor lebeg egy helyben. A kapások főleg akkor jöttek, amikor megállítottam a csalit vagy megindítottam. Folyamatosan húzott csalira csak ütések voltak, de nem ragadtak oda.

Nézzük, hogy mit fogtam. Kb 10 halat, volt köztük egészen kicsi csuka és nagyobb is, a legnagyobb kb 50 centis volt. Volt 3 óriási törpeharcsa, itt channel catfish. Legalább 50-60 deka volt mindegyik és akkorát vertek a csalira, mint egy rendes hal. Fura, hogy Magyarországon ritkán lehet ilyet pergetve fogni. Volt, hogy fogtam a magyar vizeken is, de 10 év alatt kb 3 db-ot.

Jött egy bitang nagy Black Crappie (kb 30 centi), ami Magyarországon nincsen. Azért nem  a saját képet tettem ki, mert a peca elején még eléggé szokatlan volt az ingatag kajak és a telefon bent volt a drybag-ben (biztos ami biztos).

Ez a hal átmenet a naphal és a fekete sügér között. A part szélén lehet fogni 10 centiseket rogyásig, a nagyobbak úgy látszik bent vannak a nyílt vízen, mert rájuk már kevesebb veszély leselkedik.

Black_Crappie

Fogtam két fekete sügért is, mindkettő kiugrott vagy 1 méterre a vízből, ahogy az amcsi pecás videókon láttam. A nagyobbikról van képem is. Nem volt egy óriás, de jó kapást csinált.

20180602_131630

Délutánra kisütött a nap, a naptej a kocsiban volt. Elhúztam, hogy kimenjek érte, meg is égett a kezem és az arcom. Tanulság, ha kajakkal horgászol, akkor MINDEN legyen nálad, mert ha kievezel és vissza, akkor elázol, elvesztesz fél órát.

Érdekes módon a délutános műszakban is volt hal, sőt több volt a kapás, a szél is csitult, meleg volt, szóval nagyon jó peca volt.

Még néhány kép, sokat nem csináltam. Majd veszek egy telefon drybag-et és akkor kéznél lesz a telefon.

A következő képen látszik, hogy erre a kajakra lehet oldalsó pontoon-t tenni, ami nagyon jó stabilitást ad. Könnyű le és felszerelni és az egész kiegészítő 5 kiló. Profi munka!

Illetve megfigyelhető a képen a kormánylapát, ami csak a prémium kajakokon van, de nagyon hasznos segítség. Így utólag örülök, hogy nem a Basspro-ban kapható Ascend kajakok egyikét vettem, mert azoknál nincs kormánylapát, azaz az evezővel kell kormányozni, ami sebesség veszteséghez vezet. Beszéltem egy Ascendet használó pecással, ő nagyon szidta a kajakját, hogy pörög evezés közben mint a körhinta.

20180602_12583220180602_12583820180602_142343