Bobcaygeon – Kawartha Lakes

Kawartha Lakes régióban megtalálható minden, ami a pihenéshez szükséges: tiszta vizű tavak, strandok és a tavakat körülvevő erdők gyönyörű túra ösvényekkel.

Erre a környékre én is egy jó ideje szerettem volna ellátogatni, de a régió elhelyezkedése számunka nem annyira ideális, mert keresztül kell vergődni Torontón (vagy el kell kerülni északra, ami extra kilométereket jelent), ezért eddig valahogy mindig más célpont mellett döntöttünk. Aki viszont a GTA-ben lakik az 2 óra vezetéssel megússza az utazást, ezért a torontóiak körében a Kawartha Lakes legalább annyira népszerű, mint a kb dupla távolságra található Muskoka régió.

Ezen kívül a Kawartha Lakes része a híres Trent-Severn csatornahálózatnak, ami a Lake Ontarió északkeleti csücskét köti össze a Georgian Bay-el (mely a Lake Huron Kanada felé eső óriási öble).

A Trent-Servern Waterway bejárása előkelő helyen van a kanadai bakancslistámon. A legtöbb ember ehhez bérel egy kisebb lakóhajót és azzal pöfög végig a tavakon és az azokat összekötő csatornákon. A víziút mentén számos kemping található, ahol éjszakára ki lehet kötni és fel lehet tölteni a készleteket. Mivel a 386 km hosszú Trent-Severn bejárása egy lassú lakóhajóval akár több hét is lehet, ezért a legtöbben kisebb-nagyobb szakaszokra bontják a túrát és több éven keresztül visszajárnak, mire végül elmondhatják, hogy Trentontól-Port Severn-ig végigjárták ezt a fantasztikus víziutat.

A vízrendszer egyébként kiváló horgász lehetőségeket is biztosít, pl ezen cikk szerint a Trent-Severn Waterway Ontarió egyik legjobb pontyhorgász célpontja.

De vissza a vicces nevű településhez (Bobcaygeon), ahova az októberi Hálaadási hétvégén látogattunk el.

Torontói barátainkkal olyan helyet kerestünk, ahol a két család egymás mellett, de külön tető alatt tudja tölteni az ünnepet. Rövid keresgélés után találtam rá Gordon’s Bobcaygeon nevű szállásra, ami rögtön megtetszett, mert ez a hotel hosszú “úszóház”, közvetlenül a vízparton, a Sturgeon és a Pigeon tavakat összekötő “csatorna” partján található. Összesen 6 kis faházat lehet bérelni, mindegyikben kb 4-5 ember tud kényelmesen elférni.

A házak belül egylégterű, galériás kiépítésűek melyeket egy gázkandalló nagyon könnyen felfűt. Erre szükség is van, mert dél-Ontarióban Hálaadáskor már nem ritka a 10 fok alatti hőmérséklet.

A szállás igazán ideális volt arra, hogy a barátainkkal este kiálltunk a saját teraszunkra és egy itallal a kezünkben el tudtunk beszélgetni amíg a hideg és a fáradtság be nem űzött minket a meleg faházba.

A szombat reggel korán ébren talált, ezért kimentem pergetni a közeli duzzasztóhoz, de október közepére már eléggé lehűlt a víz és ezért a mindössze 2-3 méter mély és gyors folyású csatorából a halak valószínűleg lehúzódhattak a környező tavak mélyebb pontjára. Magyarul nem fogtam semmit. Ennek ellenére nagyon jó érzés volt kora reggel a parton sétálni, tessék-lássék horgászni egyet és nézni, ahogy a lakóhajós vándorok lassan ébredeznek.

A terület november közepétől egészen május végéig horgászati tilalom alatt áll, mert a süllők akkor felúsznak a gát miatt oxigéndús vízbe és a sekély, köves parthoz közel rakják le az ikrájukat. Ezen a következő képen lehet látni, hogy miről beszélek.

Aki erre jár, annak ajánlom a figyelmébe a Kawartha Settlers’ Village-t, ami egy helyi skanzen, ahol meg lehet ismerkedni a telepesek életével. Hálaadásra a házak már zárva voltak, de a fanasztikus őszi színek miatt így is megérte a “faluban” sétálni.

Ezek kívül jártunk Ken Reid Coservation Area-ban, ami a Sturgeon Lake déli csücskénél a Tisza-tóhoz nagyon hasonló sekély, sásos-lápos természetvédelmi terület.

Sétáltunk egy nagyot az Indian Point Provincial Parkban, ahol a gyerekekkel is horgásztunk egy rövidet, de alig tudtunk egy picike sügért kiimádkozni a tóból.

Ajánlom figyelmetekbe Fenelon Falls, ami egy átlagos vidéki-kanadai település, de a rajta keresztülfolyó csatorna miatt jó célpont lehet.

És a záró gondolat:

Nekem személyes kedvencem Cocobonk lett, ahol úton az Indian Pont felé csak azért álltunk meg, mert Márk éppen akkor jelentette be, hogy rosszul van, de annyira megtetszett a parti kikötője, hogy este visszamentem egyet horgászni. Hal megint nem jött, de nagyon kellemes 1 órát töltöttem el. Meggyőződés nélkül húzgáltam a műcsalikat a kristálytiszta vízben, és közben néztem, ahogy a környező “nyaralók” hajóval megállnak a hosszú mólónál, elintézik a kis faluban amiért jöttek és utána visszapöfögnek arra, amerről jöttek.

Nyugdíjas koromra én is így szeretnénk élni. 😀

Nyaralás a “Francia folyónál”

Hmm a Francia folyó név elég furcsán néz ki leírva, mert itt Ontarióban még a helyi magyarok is French Rivernek hívják azt a földrajzi tájegységet, ahol egyhetes szabadságunkat töltöttük augusztus elején. Legyen tehát inkább French River a továbbiakban.

Eredetileg egy magyar barátommal utaztunk volna, de a COVID járvány miatt ez nem volt lehetséges, mivel Kanada még mindig korlátozza a nem Kanadában élők beutazását az országba. Timkával végül úgy döntöttük, hogy nem mondjuk vissza a foglalást, hanem családi nyaralássá alakítjuk a horgásztúrát.

Korábban még nem jártam ezen a környéken, így fogalmam sem volt, hogy mire számítsak és a munka miatt arra sem volt igazán időm, hogy kutassak az Interneten.

Elöljáróban annyit tudtam, hogy a French River többnyire háborítatlan vadonon folyik keresztül és a sügér, süllő és muskie (óriási csuka) állománya különösen erős. Ezen kívül láttam olyan képeket, hogy a csónakos horgászok a partról nézelődő medvét fotóznak, szóval izgatott voltam, hogy végre megnézhetem azt a Kanadát, amit a NatGeo-n lehet látni a természetfilmekben.

Ezt a képet nem én készítettem. A jó szemű olvasó észreveheti a fekete medvét a kép közepén, ami közelebbről minden bizonnyal nagyobb lenne :-D.

A valóság persze egy kicsit más volt, de nem azért nem annyira különbözött attól, amit elképzeltem.

Először is, amikor magyar fejjel egy folyót képzelek el, akkor a Duna-Tisza-Körös jut az eszembe, melyek a medrükben kanyarognak és időnként egy-egy település simul hozzájuk több száz vagy ezer kilométeres útjukon.

A French River azonban teljesen más élményt ad. A nagy európai folyókkal ellentétben egy rövid, 110 km-es szakaszon keresztül folyik a Lake Nissipping és a Georgian Bay között, ami a Lake Huron egy hatalmas öble.

A folyó egyszerűsített útját a piros vonal jelöli. A valóságban a French River rengeteg kisebb-nagyobb mederben folyik 110 km-es útja során. A Wolseley öböl környékét sárga téglalap mutatja.

De a French River esetében nem egy jól elkülönülő folyómedret kell elképzelni, hanem több mély, évtízezrek alatt a sziklába vájt természetes csatornát (Little French River, Main Channel, Northern Channel, stb) és több száz kisebb nagyobb vízfolyást, melyeket amit számtalan helyen zúgók és vízesések szabdalnak fel, illetve több száz szigetet, melyek fjordszerű öblöket hoznak létre, melyeket örökzöld és lombhullató erdők öveznek.

Teljesen más jellegű ez a táj, mint pl az Ontarióban híres Muskoka (nyaraló-telelő) régió, ami hasonlóan sziklás, tavakban és folyókban szintén gazdag, de arra a területre érezhetően a gazdagabb réteg jár, mert nagyobbak a házak és a hajók. Ezért aztán a ’Muskokán’ télen-nyáron sok a program, sok a különleges kis bolt, ahol lehet költeni a pénzt és persze ott vannak a minőségi ételt kínáló éttermek és helyi sörfőzdék.

Ehhez képest a French Rivernél ha Parry Sound után letérsz a Trans-Canada Highway-ről, akkor a célig még fél órát vezetsz mindenféle alacsonyrendű úton, az út mellett egyszerű tanyák állnak (farmok), ahol a sziklás talaj miatt csak a nád és a fű nő és maximum marhákat tartanak.

Ezért aztán hamar átjön az érzés, hogy ez nem egy felkapott és gazdag környék. Ez abból is látszik, hogy a három legnagyobb településen (Alban, Noeville, North Monetville) összesen mindössze 2.600 ember él és a településeken átautózva egy-egy benzinkutat, falusi boltot és egyszerű éttermet lehet látni. Már ha egyáltalán vannak ilyen egységek nyitva, mert a járvány miatt a turizmus érezhetően visszaesett.

Itt ér véget az út és a “civilizáció”.

Nekünk a Wolseley Bay-ben egy öreg horgásztanyán volt a szállásunk, ahol több évtizede épült, nagyon egyszerű feleszereltségű faházakban lehet megszállni. Ezen a területen nincsen mobillefedettség, Internet is csak a lodge fő épületében van, ami szokatlan azután, hogy az életünket 100% lefedettség mellett éljük.

Ebben a kis faházban laktunk, mely jól beleillik a sziklás kanadai tájba.

A French River parkban nem vezetnek autóutak, errefele csak csónakkal lehet közlekedni. Ezért ezt a kényelmes 16 lábas Legend motorcsónakot is béreltünk, mely egy 25 lóerős modern Yamaha motorral volt ellátva.

Ezzel a csónakkal a teljes Wolseley Bay-ben és az innen elérhető folyószakaszokon és csatornákon tudtunk közlekedni, ami kb 25 km víziutat jelentett. Ennél messzebb azért nem lehet menni, mert a fő csatornákon északra és délre is vannak nagy zúgók, ahol tilos és veszélyes motorcsónakkal átkelni.

Ezért én a legtöbbet a Wolseley öbölben mozogtam, ami egy kb 5×5 km-es területet jelent. Lett volna lehetőségem ennél messzebb is menni a Northern Channel-en vagy a Main Channel-en keresztül, de erre nem volt szükség, mert a rengeteg sziget miatt legalább 100 km meghorgászható partszakasz volt ezen a relatív kis területen is.

Mit lehet tehát a French River ezen szakaszán csinálni?

  1. Horgászat

A látogatók nagy része egyértelműen horgászni érkezik, mivel nem ritka, hogy egy nap akár több tucat sügért is lehet fogni, illetve az őszi-téli időszakban méteres, 20-25 kilós Muskellunge (Muskie) óriás csukákat lehet horogra csalni. Elméletben ugye…

Hát ehhez képest mi rossz ütemben érkeztünk, mert bár az augusztus az egyik legkedveltebb időszak ezen a környéken, tekintettel arra, hogy az időjárás kellemes és ilyenkor van a legkevesebb szúnyog és a hihetetlenül szemtelen és zavaró fekete légy. De a július végi és augusztus eleji több hetes hőhullám hatására a halak a partszéli 5-6 méter mély vízből behúzódtak a 20-30 méter mélységekbe, ahol nagyon nehéz rájuk horgászni.

Ezt persze az első 1-2 napban még nem tudtam, ezért hol a szél, hol az elektromos motorom segítségével a parttól 40-50 méterre csorogtam a csónakommal és a part fele dobáltam mindenféle műcsalival, ami a dobozomban volt.

Ezt a csukát nem én fogtam,csak a méretek érzékeltetése miatt tettem ki. Jó lett volna egy fele vagy negyed ekkorával összefutni!
Szigetek, sziklás part és örökzöld fenyvesek alkotják a French River-re jellemző tájképet.

A part mindenütt sziklás, általában hirtelen mélyül, de vannak olyan részek, ahol mindössze a 2-3 méteres vízoszlopot teljesen benőtték a vízinövények. Ezeken a helyeken még az ilyen nehéz körülmények között is lehet néhány kisebb sügért és csukát fogni. A nehézséget az adja, hogy olyan műcsalit kell találni, ami képes úgy „átjönni” a növékeny között, hogy közben nem szedi össze zöldséget. Ha sikerült a művelet, akkor a halak általában a tisztásokon támadják meg a műcsalit, illetve a sekély és a mély víz határán, ahol a 2 méterről hirtelen 4-5 méterre szakad le a part. Ezek a szélvízi sügerek és csukák azonban inkább a növendék kategóriába tartoznak.

Ebből a kis öbölből fogtam egy kisebb csukát. A sekély vízében sok hínár volt, nagyon nehéz volt a csalit úgy húzni, hogy ne ragadjon valami zöldség a horogra.
A csukák nem szemérmesek, ez a kb 40 centis példány agresszíven vetette magát a 9 cm-es Rapala bokorugró wobblerre.

A legtöbb helyen azonban nincsenek vízinövények és a szikláspart is nagyon hirtelen mélyült. Az ilyen szakaszokon vagy 10-15 grammos gumihallal dobáltam, vagy többnyire a Sebille Flatt Shad 66 mm XH változattal. Ez a csali szépen ejthető a hirtelen mélyülő part mellett és a kapás legtöbbször akkor jött, amikor belehúztam a süllyedő csaliba. Igaz, hogy ezt a részt most csak a mindenütt ott lévő növendék Rockbass-ek lakták, akik nem röstelltek rávágni a náluk alig kisebb csalira. A Rockbass errefele olyan „szeméthal”, mert nem nő nagyra és a köves part üregeiben lakik és ezért a húsa iszapízű.

Rock Bass. Ebből a méretből több példányt sikerült fognom.

Amikor néhány nap után láttam, hogy a radar üres vizet mutat egészen 20 méterig, akkor megpróbálkoztam mélyjáratú wobblerekkel vontatni (Rapala Deep Tail Dancer 9 cm és 11 cm) de a 7-10 méteres mélységben sem volt rámozdulás.

A mély víz miatt népszerű a helyi horgászok körében a trollingozás, azaz vontatás, a Muskie-k nagy részét így fogják, de akikkel az egy hét alatt összefutottam a vízen mind sikertelenségre panaszkodtak. Érdekes, hogy a nagy mélység és a jelentős méretű vízterület miatt a horgászok kizárólag benzinmotorral vonattak. Nekem ez túl zajos és túl büdös, ezért csak kiróbáltam, de nem tetszett.

Megpróbálkoztam a széllel lassan mozgó csónakból vertikális csalikkal emelgetni, de ez meg hihetetlenül unalmas elfoglaltság és nagyon beáll az ember keze, ha órákon keresztül emelgeti a 30-40 grammos ólomfejjel szerelt gumihalat, miközben maximum a radar képernyőjét és a felhőket nézegeti.

2. Természetjárás

A horgászat mellett sok időt el lehet tölteni azzal, ha az ember beül a motorcsónakba és elmegy zúgót vagy vízesést nézni. A Wolseley öbölből motorcsónakkal elérhető néhány zúgó, mint pl a Little Pine Rapids vagy a Five Finger rapids. (feljebb volt egy térkép ami mutatja ezeknek a zúgóknak a helyzetét a Wolseley öbölben)

Csónak parkoló a Five Fingers Rapidnál.
A Five Finger Rapids fő csatornája.
Fiver Finger Rapids egy más szögből.

A Five Finger Rapidstől délre volt található a a Little Pine Rapids, mely egy zúgókkal sűrűn tarkított folyószakasz kezdete. Itt pár óra horgászattal fogtam pár sügért, köztük egy 25 centiset is.

Pici horog, 3 colos gumihal és legalább 10-12 grammos ólom. Ezzel a szerelékkel néhány óra alatt több sügért fogtam a sebesen áramló vízben.

Ezen a szakaszon megéri kenuval lemenni néhány zúgót, ahova csak kevesen hajlandóan elmenni (mert macerás átcipelni a kenut a vízesések mellett a sziklákon és ráadásul vissza is kell jönni ugyanazon az úton). Ezen a részen van néhány hivatalos sátorhely (foglalhatók a park honlapján) és állítólag sok szép sügért lehet fogni.

A sokkal szelídebb Little Pine Rapids. Voltak olyanok akik kenuval is lementek rajta.

Az ilyen félreeső helyen nem árt viszont vigyázni a mérgesszömörcével és a csörgőkígyókkal. Előbbiből sok van és a száraz lábbal bejárható és ezért sűrűn látogatott parkrészekkel ellentétben a szigeteken nincsenek figyelmeztető táblák.

A Massasauga Rattlesnake (csörgőkígyó) nem túl gyakori, de jelen vannak és ha kenuval vagy a civilizációtól 3-4 óra evezésre, akkor jobb ha kétszer megnézed, hogy hova lépsz.

De ha ez nem tart vissza és ha fegyelmezetten tudsz viselkedni a vadonban, akkor láthatsz ilyen fantasztikus zúgókat, mint pl a Five Fingers rapid, ahol a természetben nő a kékáfonya, mely augusztusban éppen érik és fantasztikus íze van.

3. Kempingezés

A French River parkban több száz táborhely várja a természet szerető embereket. Ezek a táborhelyek átalában egy-egy szigeten helyezkednek el, ezért csak csónakkal közelíthetők meg.

WC, áram abszolút nincsen. Többször láttam, hogy egy család megérkezik a Wolseley Bay-be, lerakják a kenukat, bepakolják a könnyített felszerelést amit egy kenu el tud vinni, majd beeveznek a nem ritkán 5-10 km-re lévő táborhelyre.

Ez több órás munka, cserébe a vadonban egyedül lehetsz egy szigeten, ahol lehet sütögetni, nagyokat úszni és kenuval felderíteni a környéket. Mennyivel más élmény ez, mint egy zsúfolt kempingben lakni a sok óriási lakókocsi között.

És hogy ez miért éri meg?

Az egyik délelőtt egy viszonylag elhagyatott részen horgásztam, majd hangos madár rikoltozást hallottam. Felnéztem és egy Bald Eagle, azaz fehérfejű rétisas körözött felettem. Valahol a szigeten lehetett a fészke, mert amikor közeledett, akkor valószínűleg a fiókák hangos rikoltozásba kezdtek. (erre figyeltem fel)

Az anya vagy apamadár megetette a fiókákat, akiket nem láttam, de valahol a szigeten a fák között lehetettek és miután mindenki jóllakott (nem volt több sivalkodás) kiült egy fára közvetlenül a parton. Ott ült tőlem 50 méterre, én néztem őt, ő valószínűleg nem foglalkozott velem. Azóta verem a fejem a falba, hogy a távcsövem nem volt nálam, mert ez volt az első alkalom az életemben, hogy ilyen madarat láttam.

Kölcsönzött fotó. A telefonom nem volt alkalmas arra, hogy az 50 méterre üldögélő madárról értelmes fotót tudjak készíteni.

Végezetül néhány kép:

Látkép a French River Visitors Center-nél. Ez a pontja a folyónak autóval könnyedén megközelíthető, mivel a Trans-Canada Highway mellett van. A látogató központ épülete és a kiállítás sajnos zárva van a járvány miatt, de a környék ösvényei bejárhatóak.
Ez állítólag a világ leghosszabb motoros szánoknak készült hídja. A fenti kép a hídról készült.
A French River Visitors Center-től kb fél óra erdei sétára van a Recollet Falls. Megéri megézni.
Kedvenc házam jelenleg. Ha nyerek a lottón, akkor megveszem. 😀

Hurrá nyaralunk – megint

Ontario még mindig kint tartja a zárva táblát a vírus miatt, ezért át kellett terveznünk az egész nyarat. Hosszú vagy külföldi nyaralást ugyan nem terveztünk, de be volt ütemezve Márknak egy csomó izgalmas tábor, és a családból is vártunk volna látogatókat, sőt, még egy barátot is vendégül láttunk volna.

Ehelyett még mindig úgy áll a helyzet, hogy turistaként nem lehet beutazni az országba, a közeli Usa-ba a magas és egyre növekvő fertőzésszám miatt nem ajánlott utazni, és a nyári táborok nagy részét is lemondták a szolgáltatók.

A fentiek miatt átrajzoltuk a terveinket. Ákos már írt róla, hogy töltöttünk egy hetet a Lake Huron mellett egy nyaralóban; Márk táborait felváltva fél- vagy egynapos szabadságokkal gazdagítjuk majd; és Ákos haverjával tervezett pecás kalandját is családi nyaralásra váltottuk át.

Ákos szokás szerint megelőzött és beszámolt a Tiny-ban töltött nyaralásunkról. Csak annyit tennék hozzá, hogy igazán bájos helyen voltunk. Vannak persze posh vízparti házak milliókért, de a kis utcákban ott állnak a helyes kis vityillók is. “Tiszta Velence” mondtam én, “teljesen Szanazug” jegyezte meg Ákos. Ki hol töltötte a gyerekkori nyarait, ugye 😉. Mikor Márkot kérdeztük, hasonlít-e Balatonra, azt válaszolta “nem, mert ott nem voltak házak”. Szigligeten nyaraltunk tavaly, és ott valóban csak a domboldalon sorakoztak nyaralók.

A murvás út és a sövénykerítés nekem Gàrdonyfürdőt idézi.
Dekor az étkezőben
Ezt a hetet strandolással töltöttük, szebbnél szebb helyeken
A híres Monarch lepkék még nem voltak láthatóak, csak ilyen kisebb gyönyörűségek

Ezután 3 hétre visszatértünk a (táv)munkás rutinunkhoz, Márk pedig el kellett szórakoztassa magát, amíg dolgozunk. Nem olyan nehéz ez, ha engedjük a tableten olvasni a könyvtári könyveit, vagy hangoskönyveket hallgatni. De ugye ezeket nem lehet egész nap. Ezért kerestünk neki néhány gyakorló feladatot minden napra hogy be felejtse el amit elsőben tanult, és voltak napok amikor csak olvasott volna reggeltől estig. Délelőtt néha kiültünk a teraszra együtt, én a laptopommal, ő valami játékkal – de ilyenkor ő velem játszott volna, nekem meg koncentrálni kellett a melóra. Ahogy eljön a munkaidő vége, azonnal ki szoktunk menni valahova a szabadba – bicajozni, voltunk már fürdeni egy közeli tavacskában, vagy sétálni, de legalább a kertbe. De ezt a délutáni 1-2 órát még mindig kevésnek gondolom, és nem szeretném, ha a kütyükről meg tanulásról szólna az egész nyara.

Júliusban elkezdtünk kivenni fél-vagy egy nap “szabikat” és ezt az időt csak Márk szórakozására fordítani. Azért írtam a szabit idézőjelbe, mert az idei különleges helyzetre tekintettel ez egy extra juttatás, aminek nagyon örülünk. Az éves 5 napos “személyes vészhelyzeti szabadság” számát 2020-ban 10 napra emelte fel a munkahelyünk, ez 100%ban fizetett és órákra bontva is ki lehet venni. Eredetileg olyan helyzetekre találták ki ezt, amikor pl a gyerek beteg lesz és várjuk a felügyelőt aki gondozza majd; esetleg a bébiszitter betegszik meg és nem jelenik meg reggel hogy átvegye a gyereket; vagy valami javítás/szerelés miatt otthon kell maradni. Idén használhatjuk ezeket a napokat gyermek- vagy idősgondozásra is. Én személy szerint nagyon hálás vagyok hogy lehetőség van a családdal tölteni az időt, és azért különösen, hogy a vezetők milyen empátiával kezelik ezeket a kéréseket. És nagyon örülök, hogy Márknak tudunk biztosítani nyári élményeket ebben a heti 1,5-2 napban +a hétvégéken is.

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen úton vagyunk Noëlville felé, ahol egy újabb hetet töltünk majd pihenéssel a French River mellett. Ehhez kb 5-6 órát utazunk északnyugatnak, de az a vicces, hogy Ontario méretéhez képest szinte alig haladunk valamit. Eddig majdnem végig autópályán jöttünk, mivel vasárnap reggel és nagy zivatarban indultunk, gyakorlatilag üres utakon.

A fehér pöttyről indultunk (Waterloo, ON), a piroshoz tartunk; és most vagyunk a kék pöttyön. Északra korlátlannak tűnik a távolság.

Azóta megérkeztünk a világ végére, szó szerint, a recepción működő wifin kívül semmilyen kapcsolatunk sincs a külvilággal. Nincs térerő például, a telefonom pedig egy műanyag vacak amin bekapcsolva maradt a reggel 7 órás ébresztő. Cserébe csodás természeti környezetben vagyunk, előttünk a French River egyik öble. Ahogy most ülök a recepció teraszán, kolibrik zümmögnek tőlem 3 méterre az etetőn (beszédes az angol nevük: hummingbird). Mivel ez egy horgász létesítmény, óriás kapások képeivel van kitapétázva a recepció-étkező. Arra számítok, hogy sok pihenéssel, olvasással fog telni ez a hét, főleg ha Márk is úgy fogja élvezni a pecát mint Ákos. Az előrejelzés melegedést ígér, amiért hálás lennék, mert most kb 14 fok van, felhőkkel, olyan késő őszi idő.

És ami még vár Márkra a nyár fennmaradó néhány hetében: kipróbálunk online táborokat. Ezek napi 1-1,5 órás videóhívást jelentenek és otthon egyedül elkészíthető rajzokat, vagy más kézműveskedést amit persze a következő nap megmutatnak egymásnak. Azt reméljük hogy ez feldobja majd a napjait, mert tud egy kicsit kommunikálni, kapcsolódni hasonló korú gyerekekkel online, és lesz valami feladata, ami leköti a figyelmét. Továbbra is tervezünk a heti fél-1 nap szabival is.

Az iskola elvileg szeptember 8-án a régi formában indul újra, de ebbe még nem éljük bele magunkat túlságosan. Addig még sokminden történhet vírus-fronton, és a tanárok és szülők sem felhőtlenül boldogok a bejelentett intézkedésektől az iskolával kapcsolatban. Ugyan több takarítást ígérnek, maszkokat a dolgozóknak és az osztályok egyben tartását úgy hogy nem lesz kapcsolatuk a többi diákkal a suliban, de az osztálylétszámok nem változnak, és nem egyértelmű, lesz-e online alternatíva annak, aki nem akarja suliba küldeni a gyermekét. Madj meglátjuk.

További szép nyarat, kedves olvasók!

Ez van előttem éppen, amikor befejezem a bejegyzést.

Kispálya

Kb. úgy 10 éve még lelkes pontyhorgász voltam. Ez annyit tesz, hogy egy évben többször 1-1 hétre vagy csak egy 3-4 napos hosszú hétvégére elmentem minél nagyobb pontyokat üldözni. Ha valaki ebben a körben mozgott vagy még esetleg mozog, akkor a Palotás, Merenye, Ecséd nevek biztosan ismerősek lesznek.

De egy idő után elmaradtak a pontyos horgásztúrák és inkább a pergető horgászat fele fordultam, mert egyre nehezebb volt ilyen hosszú időre kiszakadni a munkából, meg úgy az egész “életből”.

A ragadozó halak horgászata és a “pergetés” jobban passzol egy tisztes családapához, aki nappal gürizik vagy a hétvégén a pár éves gyerek után rohangál, majd este kimegy egy pár órára pecázni, mert úgy is a naplemente a legjobb időszak, de nem marad sokáig, mert másnap újra kezdődik a buli és a gyereket reggel 7-kor nem fogja érdekelni, hogy apa sokáig kimaradt.

Ezért aztán, mire Kanadába költöztünk, addigra a pontyos életemből csak egy halom felszerelés maradt, amin túladtam (elkótyavetyéltem) és csak egy táskányi szereléket hoztam magammal, mert azért ki tudja.

De az elmúlt 2 évben erre a táskára nem volt szükségem, mert évente legfeljebb 4-5 alkalommal jutottam el 1-1 napra ragadozó halakra horgászni, illetve tavaly már Márkkal is kimentünk kis sügereket és naphalakat kergetni, de ahhoz tényleg elég egy spiccbot és egy marok szerelék.

Aztán jött a járvány és idén márciusban az összes általam látogatott tavat lezárták, mert a horgászat nem essential services. :-/ Ez akkor még kevésbé fájt, mert valamikor áprilisban olvadt el a jég a legtöbb tavon, de amikor jöttek a kellemes tavaszi napok, akkor jóval nehezebb volt elviselni a tiltást.

Ez szomorú helyzet még most május végén is fennáll, de azért találtam egy eldugott helyet, ahova ki tudok szökni. Ez a Woolwich víztározó egyik szeglete, amit vagy 2018. vagy 2019. őszén jártunk körbe barátokkal és az akkor megszerzett helyismeret most kisegített.

A tó maga több tíz hektár, de egyáltalán nem népszerű horgászvíz, mert mezőgazdasági területek veszik körül és ezért a vize hajlamos az algásodásra. Egy tucat szebb tó van a környéken, ahol a halállomány is sokkal komolyabb, de ez a tó olyat tud, amit más horgászvíz nem.

Mert van egy kis szakasza, amit még a legnagyobb járványban sem tudtak vagy akartak lezárni. Ez a hely pedig annak a kis folyónak/pataknak a néhány száz méteres partja, ami táplálja a tavat és tavasszal erre a sekély szakaszra tömegével úsznak fel a pontyok, amikre itt Kanadában alig páran horgásznak.

20200522_17354720200522_15431920200522_154314

Kispálya ez a javából, gyermekkoromra emlékeztet, amikor Békéscsabán az Élővíz csatorna partján hol egyedül, hogy öcsémmel csatangoltunk. Minden részlet stimmel, lassan áramló sekély víz, öreg fák a parton és az egész olyan széles, hogy az óvatlan horgász könnyen átdobja a szereléket a szemközti fák ágaira.

Most ezen gondolkodva én nem is értem, hogy a szüleim hogy mertek elengedni egy 14 éves gyereket és a 11 éves öccsét, akik bicajjal bejárták a kis “folyót” Póstelektől a Békéscsabai konzergyárig, ami barátok között is mondjuk 10 km. Veszélyforrásnak ott volt a helyenként 2 méter mély csatorna, meg a közúti forgalom (mert a csatorna ászeli a várost), nem beszélve a mindenféle lombos erdőkről, ahol mindenféle rosszindulatú népek is megbújhattak. (Igen, a 90-es években voltak már bőven szipusok, alkoholisták, hajléktalanok és később kemény drog használók.)

De túléltük és többnyire jól szórakoztunk annak ellenére, hogy hal alig volt a csatornában, mert amit nem ölt meg kezeletlen-habos szennyvíz, azt a horgászok hazahordták, de még a gyerekek is rendszeresen elvitték a szép kis vöröszárnyú keszegeket, amiket otthon boldogan megmutattak a családnak, majd a szülők valószínűleg a macskának dobták a zsákmányt.

40-50 centis csuka még csak-csak akadt a vízben, compót is fogtunk időnként, de pontyot én összesen egyszer láttam 10 év alatt, azt is egy kisszerszámos  halász fogta a ki a KISZ-tábor magasságában.

No de vissza Kanadába, 2020-ba.

Valamikor áprilisban rábeszéltem a családot, hogy menjünk ki a Woolwhich tározóhoz felderíteni terepet és akkor kb 30-40 különböző méretű nyurgapontyot láttunk úszkálni egy rövid 100 méteres szakaszon. Ilyen látványt Mo-on nem látsz, mert a pontyok tudják, hogy ők prédák és csak ritkán mutatják meg így magukat még a legjobban telepített horgászvízben is.

Bár ez a horgászat messze esik a mostanában általam űzött rablóhalas pergetéstől, de a látvány hatására fellelkesültem és egy vagy két hét múlva kimentem Márkkal horgászni. Úszós pontyozásra készültünk, de az előző napokban sok eső esett és a kis folyócska annyira folyt, hogy nem tudtuk megállítani az úszót és a pontyokat nagyon nehéz így megfogni. A szembenlévő helyen láttunk egy idősebb pecást, aki mondjuk 10-20 grammos ólommal szerelt fenekezővel 10-15 percenként fogta a kilós pontyokat.

Nekem is akadt pár ilyen ólom a táskám mélyén, elkészítettem a szereléket, de ehhez a módszerhez türelem kell, az meg egy 6 éves gyereknek nem sok van. Jót levegőztünk, de hal nélkül távoztunk.

De nem hagyott nyugodni a dolog és az előző pénteken direkt hamarabb végeztem a munkával és ismét támadtunk. Most szerencsénk volt, mert eső alig volt mostanában, a víz pedig visszafele folyt, ami inkább a tározón fújó szél hatása lehetett. Az úszó 3 gramm súlyozással szépen megállt és az első pontyra csak 10 percet kellett várni.

Összesen 3 órát voltunk kint, fogtunk 5 nyurgapontyot, melyek közül a legtöbb kb 1-1,5 kilós volt, de jött egy 2 kiló feletti is. Akasztottunk egy szebbet is, amit onnan tudunk, hogy ez a hal már a féket is húzta, de ügyesen belemászott egy vízbe dőlt fába. De hát ugye mindig az a legnagyobb, amit nem látunk…

Ezen kívül volt további 5 kapásom amit elrontottam, de nem is értem, hogyan, mert a halak vagy határozottan megindultak az egy szem kukoricával csalizott horoggal és lassan merítették az úszót vagy úgy kiemelték, hogy az úszó hanyatesett a vízen. Egy ilyen kapás után “luftot” ütni meglepő, de nem szomorkodtunk, mert mindketten jól szórakoztunk, Márk is tanult egy-két dolgot a pontyhorgászatról és remélhetőleg legközelebb is lesz kedve kijönni velem.

20200522_154310

20200522_15474320200522_154901

Sajnos a kis folyócska egyre népszerűbb, amikor eljöttünk már vagy 5-6 ember horgászott a partján. Nem is gondoltam volna, de a mennoniták is szeretnek horgászni, igaz láthatólag nem igen értik a pontyozást, mert a szokásos fekete sügeres úszós szerelékkel úsztattak, de azzal elég nehéz a pontyokat megfogni. Ki tudja, lehet, hogy ők sügérre mentek?

Az vicces volt, hogy ők a régimódi lófogatos szekérrel álltak meg a parton. Ilyet sem látni Mo-on. 😀

20200522_173625

Horgásztam is meg nem is

Úgy volt, hogy évadzáró pecára egy igazán zorall helyre megyünk. Mondjuk a Wildwood lake-re, ahol júniusban már jártunk.

Ez a tó és a környezete egyszerűen GYÖNYÖRŰ. Erdő veszi körbe ami a tó partjáig ér, ezért az év ebben a szakában külön élvezet lehet ott horgászni, mivel a juharfák már nagyon szép pirosak itt dél Ontárióban.

Nagy lelkesen elindultunk hát Tamással vasárnap reggel, mert 18 fokos gigászi hőmérsékletet és minimális szelet ígértek, majd egy órával később, a kapunál szembesültünk vele, hogy a Wildwood Lake körül lévő természetvédelmi terület pont aznap délben zár be a teljes téli szezonra, ezért a belső parkolót és a csónak rámpát már nem tudtuk használni.

Pedig előző nap megnéztem a honlapjukat, hogy van-e valami rendezvényük ami miatt korlátozás van érvényben, de semmit sem láttam. Az pedig nem jutott az eszembe, hogy a nyitvatartást nézzem meg, mert Kanadában az október közepi Háladás után kb minden jó hely bezár és legközelebb áprilisban nyitnak.

A parkokba ilyenkor is be lehet menni, de a kocsit le kell tenni a kapunál és onnan csak gyalog vagy bicajjal lehet közlekedni, azaz a csónak vízre tételét csak jó helyismerettel, esetleg kalandosan lehet megoldani. Vagy sehogy. Ez a parktól függ.

Vertem is a fejem a műszerfalba, mert Stratford kb 1 órára van tőlünk délre és a környéken lévő összes parkban ugyanaz volt a helyet. No akkor nézzük meg kedvencemet a Guelph Lake-t. Az is zárva. Connestogo Lake? Persze az is.

Bingo, a Shade’s Mill Conservation Area Cambridge-nél október 31-ig van nyitva. No akkor menjünk oda.

További egy óra alatt át is értünk, ha reggel egyenesen oda indultunk volna, akkor 2 óra helyett max fél óra lett volna az út, mert Cambridge (nem UK, hanem Ontario :-D) itt van a szomszédban.

A kapunál a biztonsági őr kedvesen mosolygott és figyelmeztetett, hogy a vizet már leengedték a tavon (téli vízállás), úgyhogy lehet, hogy kissé nehéz lesz vízre tenni a csónakot. Hmm ok, lássuk. Annyira akartam horgászni, hogy ha azt mondja, hogy a tavat egy csomó éhes farkas őrzi én akkor is próbát tettem volna.

De erre a látványra nem számítottam. A csónak rámpánál már nyáron is sekély volt a víz, de most szinte nulla. Egy evezős csónak még nagyjából elmegy a 10-20 centis vizen, de mi az elektromos motorral sehova. Plusz bokáig ér a sár a víz szélén. Itt ugyan nem tesszük le a csónakot. Mi legyen?

20191020_16010520191020_160116

Kis gondolkodás után mondtam Tamásnak, hogy a tó mélyebb része csak 150 méter az erdőn keresztül, vigyük oda a cuccot és tegyük ott vízre a szekeret. Bepakoltunk hát a csónakba, ami üresen csak 40 kiló, összes cuccal együtt is max a duplája. A motor és akksi egy második kör volt. Bakker milyen izomlázam volt a vállamban másnap.

A lenti képeket látszik, hogy nyáron milyen magas volt a vízállás. Sajnos kevés képet készítettem, pedig kétszer is voltunk Márkkal pecázni. Egyszer a partról, egyszer a csónakból. Márk 1 percenként fogta az apró sügereket egy spicc bottal, gilisztával csalizva. Strand és kis játszótér is van és mint említettem igazán közel van hozzánk, ideális nyári célpont.

Most pedig így néz ki. A strand jelenleg egy iszap tenger, de a közelben volt egy olyan rész, ahol ki volt kövezve a tó partja, tehát ott támadtunk.

20191020_11401720191020_115920

A Shade’s Mill nagy része még ilyen alacsony vízállásnál is horgászható. Csináltam egy kis térképet, hogy könnyebb legyen érteni miről írok:

Capture.PNG

A strand egyik sarkán tettük a csónakot vízre. A mélység először 1 méter volt, majd a két kis szigethez közel 2, majd 3 méter. A szigetek körül van egy jó nagy terület, ahol a part mellett folyamatosan mélyül a tó a gát fele. A sárga vonal mutatja a csatornát, ami régen esetleg folyómeder lehetett, de ebben nem vagyok biztos, mert sehol nem találtam infot az Interneten, hogy mi volt itt a gát építése előtt. De ez a mélyebb meder jól elkülönült a tómeder többi részétől és a műhold képről úgy tűnik, hogy a Mill Creek itt kanyargott régebben.

A tó nagyon nehéz pálya, van egy jó nagy része, mely ilyen téli vízállásnál is kellően mély, de itt egy kisebb erdő van a víz alatt. Így néz ki, a radaron látszik, hogy 3.3 méter mély a tó és a fák 2 méterig érnek fel. Némelyiket a felszínről is lehetett látni és én sokszor elakadtam, de mindig sikerült kibányászni a csalit.

20191020_130602

Az akadós rész után van egy hosszabb egyenes szakasz közvetlenül a gát előtt, ahol most 4-5 méteres a víz. Felfelejtettem mondani, hogy minden mélység ebben a blog bejegyzésben jelenlegi állapotot mutat, nyáron 2 méterrel mélyebb a tó. Tehát van olyan része ahol normál vízállásnál 7 méteres is lehet.

Effektív halfogásról nem tudok írni, mert dobáltunk vagy 5-6 órán keresztül, de csak egy igazi kapást éreztem. Pedig olyan helyeken pergettünk, aminek láttán megcsillan a pergető horgász szeme.

Rajtunk kívül csak egy evezős csónakos család volt a vízen, ők fogtak kishallal egy sügeret. Beszéltem velük pár szót, ennyi volt az egész napi akciójuk.

Mivel nyáron is horgásztam már itt Márkkal és gilisztával folyamatosan jöttek a sügerek, sőt pergetve én is fogtam csapó sügért és néhány gumihal farkat letéptek a kis pikkelyesek, ezért biztos vagyok benne, hogy sok a kisebb hal van a tóban, de hogy nagyobbak vannak-e azt nem tudtuk meg. Két lehetőség van, vagy nem találtuk őket, vagy valójában nagyon kevés normális méretű hal él a tóban.

Az biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc pecás célállomásom, de minden egyébre kiváló a tavacska. Fiatal gyerekekkel lehet egy órácskát pecázni, aztán ott van a kis játszótér és lehet strandolni is, mert nyáron egyébként több méterre átlátszik a víz, tehát elég tiszta lehet.

Végül két kép arról, hogy mennyire szépek a színek felénk mostanában.

Emlékszem, hogy szeptemberben mennyire szomorúak voltunk, hogy véget ért a nyár mert tudtuk, hogy jön a hosszú tél, de közben megfeledkeztünk róla, hogy az október mennyire szép tud lenni. Az időjárás idén ősszel nagyon kellemes, reméljük ez a szép időszak kitart még egy pár hetet, mielőtt jön a szürke és később fehér tél.

20191020_12455620191020_141245

Újra a Guelph Lake-n

Emlékszem, hogy Magyarországon az időjárás függvényében decemberben-januárban is nyomtam a pecát egészen addig, míg a tavak be nem fagytak. A ragadozó halak aktívak a hideg vízben is, csukára Magyarországon január végéig, süllőre február végéig lehet horgászni. Elvileg.

A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy általában decemberben, esetleg jó esetben januárban jött az első hidegebb időszak amikor a tavak befagytak, ami gyakorlatilag a horgász szezon végét jelentette. De előtte mindig volt néhány emlékezetes horgászatunk. Néha az időjárás, néha a halak miatt. Emlékszem olyan ködre, hogy 20 métert nem láttunk egész nap, de volt szakadó hóesés is, ami igen jól nézett ki és volt olyan pergető horgászverseny is, amikor kb -10 volt és minden dobás után takarítani kellett a jeget a gyűrűkből. Életemben nem fáztam még annyira…

Aztán volt olyan is, amikor Gyöngyösön megtaláltuk a vermelő halakat és egy kézipályányi területről 1x darab süllőt húztunk ki pár óra alatt. Hiába, a horgász ember általában nem normális, ha halfogásról van szó.

Gyanúm szerint a szezon vége itt dél Ontárióban hamarabb be fog következni, októberben még biztosan lehet horgászni, de a novemberi horgászatokban már nem vagyok annyira biztos, ezért aztán két héttel az előző Guelph-i peca után már újabb horgászatot terveztem.

Egy kicsit lazább a munka is, már csak két kisebb rendszeren dolgozik a projekt csapat, ezért aztán az összegyűjt túlmunkából kivettem a pénteket szabadságnak.

Kedden még 30 fok felett volt a hőmérséklet, majd a szerda-csütörtöki két napos eső és szél hatására nagyon lehűlt a levegő. Péntekre a hét elején még 15 fokot és napsütést mondtak, aztán fokozatosan rontották a kilátásokat és mire odaértünk, reggel 6 fok volt, felhő és erős szél. Sebaj, horgásztam már ennél kellemetlenebb időben is, menjünk!

Márkot reggel fel kellett tennem az iskola buszra, mert a péntekeket megpróbáljuk a jövőben úgy megoldani, hogy reggel 9-kor felszáll a buszra és délután 4-kor megyünk majd érte a megállóba. A reggel az enyém volt, a délutánt Timka meg tudta oldani.

Ezért 10 órakor értünk Tamással a tóhoz (kb 40 perc vezetésre van). A tó parján ronda felhők, szél és hideg idő fogadott. A Guelph lake elég nagy, a szeles idő hullámokkal jár, de annyira nem volt a helyzet, hogy ne lett volna biztonságos a csónakban. Azért a mentőmellényt felvettem, ha mégis beesnék egy rossz mozdulat miatt, a sok ruhával és cipővel nem lenne vicces a felszínen maradni…

Ha ekkora szél van, akkor az sajnos azt jelenti, hogy túl gyorsan sodródik a csónak, ezért a ‘driftelés’-ről lemondtunk és inkább lehorgonyzott csónakból horgásztunk. Ennek viszont az a hátránya, hogy sokkal kisebb területet tudunk meghorgászni és az akadós részeken állandóan csalit kell szabadítani, ami sok zörgéssel és extra munkával jár. Horgony fel, csónakkal a leakadt csali fölé kell állni, kiakasztani a kövek közül és újabb kör. Ha gyenge a szél, akkor a sodródó csónakból ritkábban akad el a csali, plusz a szabadítás is csak egy laza mozdulat.

10 óra és délután f2 között ezzel próbálkoztunk azon a szakaszon, ahol két hete a csukákat fogtam, de nem jártunk sikerrel. Ráadásul nagyon fújt a szél és fáztunk mint a kivert kutyák. Azt hiszem vastagabban kellett volna öltöznöm. Tamásnak f2-kore el kellett mennie, mire kitettem a parton a felhők nagyjából elmentek, szépen sütött a nap. Bocs Tamás!

Azért megpróbálkoztam a sodródós pecával, de még mindig volt annyi szél, hogy túl gyorsan tolta a könnyű ki alumínium csónakom. Gondoltam egyet és elővettem a Rapala Deep Tail Dancer 9 csalimat, amivel 10 éve fogtam utoljára csukát a Hatvani Kavicsbánya tavon.

Ezt a csalit direkt oda vettem, hogy partól dobva is minél mélyebben tudjak horgászni, de használat közben aztán rájöttem, hogy a balsafa test túl könnyű, ezért rosszul dobható és csak hátszélben tudtam horgászni vele. Egyszer aztán minden egyben volt és egy napos őszi hétköznap délutáni horgászaton sikerült egy jó 3 kg-os csukát fognom vele. Azt az egyet és azóta semmit.

A DTD viszont szuper vontatós csali, nem annyira bumfordi, mint a Rapala Dive to sorozat, ezért jó ötletnek tűnt kipróbálni a vontatást (trolling) vele. Ezt a módszert Mo-on sleppelésnek hívják (németes behatás ugyebár) és valamiért tiltott a horgászrend szerint. Pedig egyáltalán nem könnyű módszer, nem ad annyi előnyt, mint Mo-on gondolják és néha elég unalmas is tud lenni.

Balra a Deep Tail Dancer, jobbra a Dive to sorozat.

A módszer annyit tesz, hogy a horgász elektromos motorral folyamatosan mozgásban tartja a csónakot és a csalit 20-30 méteres pórázon vontatja a csónak mögött. Én is így tettem és elindultam a tó hátsó fele irányába, ahol még alig horgásztam.

Először kb 2 km-es sebességgel haladtam, de ez kevés volt a csalinak, ezért 2,5-3 km-re gyorsítottam. A DTD9 kb 5-6 méteres mélységben jön ezért megpróbáltam folyamatosan 6-7 méteres víz felett csorogni. Ebből adódik a módszer nehézsége, folyamatosan figyelni kell a radart a mélység és a sebesség miatt és ennek megfelelően irányítani a csónakot, mert a meder mélysége is folyamatosan váltakozik és a szél sem egyenletesen fúj. Jó kis kéz-szem koordinációs gyakorlat.

Eddig egyetlen egyszer fogtam trollingozva egy sügeret a Wildwood lake-n, szóval nincs nagy tapasztalatom és jobban szeretek dobálni, de mindenképpen fel akartam építeni a fejemben a tófenék virtuális térképét, ezért nem bántam, hogy nem jön semmi.

Aztán megtört a jég és a tó hátsó felén, ami kissé védve volt a széltől az első hal ránehezedett a Rapala DTD-re. Kb kilós feketesügér volt, ez már az a méret, ami a féket is kihúzza és szép nagyokat ugrik a levegőbe a csónakhoz közel.

20191004_144222

A kövekező 1 órában még 2 halat fogtam, ők már szép kapásokat produkáltak, igaz jóval kisebbek voltak. Az egyiknek a fajtáját még mindig nem tudom pontosan, a másik pedig egy sörösüveg méretű törpeharcsa volt. Errefele nagyobbak élnek és ragadozó életmódot folytatnak. Az Island Lake-n fogtam már pár hasonló formát.

20191004_145142

20191004_151023

Volt még néhány jó kapásom is (kb 4 db), de a trollingozás hátránya, hogy nem igen tudsz gyorsan bevágni és ezek a halak nem akadtak meg. Végül 5 fele pakoltam, f7-re nekem is haza kellett érnem.

Ebben a trollingozásban van fantázia, de a dobálásos pergetést még mindig jobban szeretem. Ha az időjárás és a munka engedi, talán még egy pecára lesz lehetőség idén.

Zárszó: eddig csak elvétve láttam pontyokat ugrálni ezen a tavon, de most valami miatt rengeteget láttam. Volt olyan 10 kg forma is, ami 10 méterre fordult tőlem. Tamás akasztott is egyet Flatt Shaddel, de az első kirohanáskor leakadt, csak egy pikkely maradt utána. Az a benyomásom, hogy nagyon erős ponty állomány él a tóban, de Kanadában senki sem horgászik rájuk. Érdemes lenne kipróbálni a bojlizást, de sajnos a pontyos horgászbotjaimat és az orsóimat eladtam a költözés előtt, mert túl hosszúak voltak a költözéshez. Hát majd meglátjuk…

Ezt a képet az internetről vadásztam, most a tó alsó harmadát jártam be kb a belógó félszigetig bezárólag, ahol legkeskenyebb a tó. Eszméletlen, hogy ez még a tó fele sincsen.

guelphlake-2

Wow peca – Guelph Lake

Ez most egy nagyon boldog horgász beszámolója lesz, aki túl van az eddigi legjobb kanadai horgászatán. Akit az ilyen halnyálka szagú blog bejegyzés nem érdekel, az kérem lapozzon.

A Guelph Lake-n pecáztam már egyszer. Augusztus elején jártunk ott egy magyar barátommal, nem volt ideális pergető idő, mert rekkenő hőség volt, de azért sikerült néhány halat fognunk. Csukákat és az eddigi legnagyobb fekete sügéremet. Mindössze pár órás peca volt, mert kora délutánra majdnem megfőttünk, úgyhogy a tervekhez képest hamar feladtuk és hazamentünk.

A Guelph Lake egy völgyzárógátas tározó, ami annyit tesz, hogy egy szép nagy gáttal elrekesztették és felduzzasztották a Speed Rivert. A tó a pontos méretét nem találtam meg az Interneten, mert – hibásan – a teljes természetvédelmi terület méretét adják meg, de a Guelph Lake szemre is biztosan van vagy 100 hektár.

A Wildwood lake-nél jóval mélyebb, a gáthoz közeli kb 1 km-es szakaszon akár 10 méter mély is lehet, de part mellett közvetlenül is 4-6 méteres. Van ahol szép lankásan mélyül, van ahol szinte függőlegesen törik le a fenék irányába. A tó medre köves, az aljzaton nem sok iszapot éreztem.

Az különösen tetszik, hogy motorcsónakot nem lehet használni, tehát nincsenek vízisielők, azaz elég nyugis hely, főleg ha összehasonlítjuk a többi közeli tóval, mint pl a Wildwood Lake, Belwood Lake, Conestogo Lake. Ezeken a tavakon több száz lóerős szörnyekkel csapatnak a kanadaiak, nagyon nehéz élvezni a horgászatot az állandó hullámzásban.

Egyébként úgy számítottam, hogy szeptember közepétől nem fogok tudni horgászni menni. Projekt zárásban vagyok, implementálunk ezerrel és ez általában hétvégi munkával is jár. De néha nekem is lehet szerencsém, mivel úgy jött ki, hogy a 09.20-21-i hétvégére végül nem kellett munkát terveznünk.

Ráadásul egész héten a legszebb vénasszonyok nyara volt felénk, sőt már-már túl meleg volt, ezért minden klappolt egy jó pecához.

A családot nem akartam szombaton felverni és én is nagyon elfáradtam a héten, úgyhogy feladtam a kora reggeli indulás tervét. Így volt vagy 9 óra, mire a tóhoz értem, ahol meglepetésemre millió embert találtam a csónak rámpánál, mert éppen egy egyetemi evezős versenybe csöppentem. Öröm az ürömben, hogy legalább bőven volt aki segítsen, amikor a csónakot vízre tettem. Az evezősök pedig egyáltalán nem zavartak, mint említettem a tó nagy.

Rögtön átmotoroztam (elektromos) a csónakházzal szembeni oldalra, ahol augusztusban már horgásztunk. Itt rögtön láttam, hogy a tó szintje az elmúlt 1 hónapban legalább 1,5 métert csökkent. De most először elvittem a halradarom, amit Kanadában nem is használtam még. És milyen jól tettem…

Túl mélyre nem akartam menni, a túl sekélyt nem tartottam hatékonynak, de a radar pillanatok alatt segített megtalálni az ideálisnak vélt 4-5 méteres vizet.

A következő képeken lehet látni, hogy a partszélen világítanak a kövek, igen, onnan hiányzik 1,5 méter víz. A part olyan 50-60 méterre van, alattam itt éppen 4-5 méteres víz volt, másol néhol 6-7 méter. Innen dobáltam hol a part felé, vagy a parttal párhuzamosan.

20190921_104701

20190921_113407

Kb a második dobásnál jött az első kapás, de a hal jól húzott és a köveken elszakította a vékony fonott zsinórt, Így buktam egy 66mm-es 20 grammos XH Flatt Shad-et. Nem baj, rendeltem az Amazonról, úgyhogy maradt még pár darab. 😀

A doboz nagy része Mo-ról költözött velem, csak a 66 mm-es XH az új szerzemény. Pont jó ehhez a 4-5 méteres vízhez.

20190921_110906

Újabb 3 dobás és már jött is az első csuka amit sikerült kivennem. Nem óriás, de nagyobb, mint a nyári példányok. Kb 60 cm, bő 1 kg. Aztán fél óra múlva még egy hasonló méretű. Mindössze fél óra alatt három kapás, 2 hal, mi lesz itt még…

20190921_110420

20190921_100145

Hát semmi. Ez után néma csönd. Valószínűleg több ok miatt. Szél nem volt, a vasalt víz pedig nem jó nappal és én a sekélyebb részek fele csorogtam. Kb 1 óra üresjárat után rájöttem, hogy ez rossz taktika. Visszamentem a kezdő pontra, ahol a csukák jöttek, de ott már nem jött semmi.

Na jó, akkor legyen a gát, ott még úgysem jártam. Legalább megnézem, hogy milyen az alja. Érdekes módon a tó nem a gátnál a legmélyebb, ott csak 8-9 méteres vizet találtam. A csónakházzal szemben 11 métert is láttam a radaron, az pedig kb 300-400 méterre van onnan.

Megdobáltam a gát oldalát pár mélyre törő wobblerrel, de csak egy kapásig jutottam, ami nem akadt meg. A nap közben annyira égetett, hogy a távozáson gondolkodtam. De végül feljött pár nagy felhő, feltámadt a szél és elviselhető lett a hőmérséklet.

A szél a gáttól fújt, úgyhogy 1-1,5 km-es sebességgel csorogtam a gáttól a mélyebb részek felé… Itt nem is horgásztam augusztusban. A radar először lankás, üres részeket mutatott, 4 méteres vízzel, de ennek ellenére volt néhány koppintásom.

Aztán elértem egy területhez, ahol 4 méterről 6-7 méterre tört le a fenék és tiszta szikla volt az alja. Nagyon akadt, de ha a Flatt Shad elakadt, akkor csak meghúztam a másik irányból és máris kiszabadult. Így nézett ki, egy kb 200 méteres szakaszt kell elképzelni, a többi terület teljesen más jellegű volt.

20190921_135701

Igen, azok a sötét pacák a fenéken (a sárga sáv felett) kövek, a színes foltok pedig halrajok. Ahol pedig táplálék hal van, ott akad ragadozó is.

A parton volt két pecás, pont velük szemben volt az első kapásom, a parttól kb 150 méterre. Bumm, jól húz. Rázza a fejét, ez csuka lesz. Az is volt, 2 kiló feletti. Kép nem készült, mert mélyre nyelt. Kivettem a horgot, kicsit tologattam a vízben és elúszott. Egy fotó jó lett volna, mert nem volt farka a halnak. Lehet, hogy a kormoránok tették, amikor még kisebb volt. De jól védekezett így is.

A fárasztás, horogszabadítás miatt lesodródtam, úgyhogy visszamentem az előző helyre és a pecásokkal szemben az első dobásra újabb kapás. Nagyon durván húz a hal, ez nagyobb, mint az előző. Igen, jó vastag a háta.

Sajnos nem volt matrac nálam, a csónakba pedig nem akartam fektetni, hogy megmerjem a hosszát. De szemre kb 4-5 kilós lehetett. Ment vissza ez is.

20190921_133213

Szintén horogszabadítás, visszaengedés, majd vissza a tetthelyre. Csorogtam kb 100 métert és újabb kapás. Újabb szép csuka. Olyan hosszú, mint az előző, de vékonyabb. Max 4 kilós. Soha rosszabbat.

20190921_134453

Újabb kör, fura kapás, nem is védekezik, hát egy kis nemtommi volt. Formára naphal, de teljesen más színű.

20190921_132715

Aztán megállt a szél, megpróbáltam vertikálozni. Süllőnek néztem, de nem volt kapófoga. Megalázó méret. De legalább jól látszik a nyerő Flatt Shad. Tele fognyommal, első peca. Ezt már szeretem.

20190921_154613

Összesen azt hiszem 6 csukát fogtam, volt még vagy 5-6 kapásom ami nem akadt meg, meg az az első, aki elvágta a zsinórt a köveken. Az utolsó 4 csuka 1 órán belül jött 13 és 14 óra között.

Még dobáltam f4-ig, de semmi sem jött. Könnyű szívvel zártam a pecát. Sose rosszabb kalandot! Kár, hogy Tamás nem ért rá, jó lett volna megosztani az élményt.

Wildwood lake

Legutóbb mikor horgászni voltam (május közepe), még erősen tavasz volt, reggeli kimondott hideggel, ami után egész nap fújt a szél. Délelőtt dolgoztam, délután horgásztam, fogtam pár halat, elég jó móka volt.

Azóta eltelt másfél hónap, összepakoltuk a háztartást, költöztünk, pakoltunk befele az új és immár “végleges” otthonunkba és máris azon járt az agyam, hogy megint kéne horgászni mielőtt véget ér a nyár.

Tamás azt javasolta, hogy most ne az Island lake-re menjünk, hanem ide a “közelbe” a Wildwood lake-re. Ez a tó kb 45 percre van Waterloo-tól, fél órával rövidebb menet, mint az Island Lake-hez Orangeville mellett.

Kicsit gondolkodtam a dolgon, a 12 lábas csónakom két emberrel nem a legstabilabb jármű és ez a tó sokkal nagyobb, mint amin eddig voltam/voltunk. A Temzén van (Thames) :-], ami egy völgyzárógátas tó, kb 4-5 km hosszú, többnyire vagy 500 méter széles. Ha szél van, akkor itt lehetnek komoly hullámok. Aztán a kíváncsiság győzött és vasárnap reggel elindultunk Stratford irányába.

A tó egy természetvédelmi területen belül van, a belépő autónként 14 dollár, ebben benne van a mosdók és a csónak rámpa használata. Nekünk rámpa nem kell, de az úszó ponton jól jön, amikor a könnyű kis csónakot vízre kell tenni, vagy amikor ki és bepakolunk.

20190623_16003720190623_160105

A környezet nagyon jól néz ki, a tavat végig erdő veszi körül, nincsenek kitaposott horgászhelyek, csak csónakból lehet horgászni. A sok eső miatt magas a vízállás, a part menti fák a vízben állnak és az ágak rálógnak a tóra. Vadregényes.

Először a part mellett mentünk végig, az elektromos motorral csendesen csorogtunk és dobáltuk a partoldalt. A víz hamar mélyült, a parttól 10 méterre már 2 méteres volt, ahol mi kavartunk megvolt akár 3-4 méter víz is alattunk. A meder többnyire kövekkel borított, nem iszapos, ezért hínárt is csak elvétve látni a vízben.

Támolygó 13 grammos Orclával dobáltam és úgy emlékszem, hogy több mint egy órája dobáltunk rendületlenül, amikor az első tenyeres Smallmouth Bass ráragadt a hármashorogra.

Később jött 2 csuka is, az egyik ebből a kis öbölből. 2 méteres víz, vízben álló nádas. Ez a a kis öböl pont úgy nézett ki, mint a Mátra tavon egy kis öböl, ahol évekkel ezelőtt láttam egy rókát, ami a vízből ivott és egészen sokág hagyta, hogy jól megnézzük. Itt nem róka volt, hanem egy szép gém és ő is jól bevárt minket.

20190623_09441520190623_095700

Sajnos a csónak forgalom 11 óra körül nagyon megélénkült. Néztük is Tamással, hogy mi a franc van, hiszen azt olvastuk, hogy nem lehet vízisielni meg ilyesmi. Aztán megint elolvastam a szabályokat, és csak a jet-ski-t tiltják, a fánkozást és wakeboardot nem. El kellett volna olvasni rendesen a szabályokat…

Ezt benéztük, tisztára úgy éreztem magam, mint nyáron a Tisza tavon, ahol alig lehet meglenni a motorcsónakoktól.

Már majdnem dél volt, amikor beláttam, hogy a halak valószínűleg behúzódtak a mélyebb vízbe. Ez vagy az erős nap, vagy a hullámok miatt történt, de egy ideje a part fele dobálva már nem volt kapásunk. Ezért úgy döntöttük, hogy átmegyünk a másik oldalra, aztán a túloldalon visszaindulunk a kikötő irányába. Ontarióban lehet trollingozni, úgyhogy szép lassan csorogtunk a másik oldalra, közben egy Rapala JSR 7-est vontattam. Kb 5 perc múlva eldurrantotta valami a vontatott csalit. Ő volt, egy darabosabb Smallmouth Bass.

Jól meg is lepődtem, nem fogtam még soha vontatott csalival halat, ez ugyanis Mo-on nem engedélyezett módszer.

20190623_120019

Hohó, akkor megvan a megoldás, mélyebben kell horgászni. Most a parttól távolabb csorogtunk, nem vontattam, azt nem szeretem igazán. Próbáltam a csalit lent tartani és volt pár kapás, meg jöttek a halak is. Kisebb csuka, Rock Bass, Smallmouth Bass, szépen sorban. Tamás is fogott sügereket, az ő képét nem teszem ki. Személyiségi jogok…

Végül összeraktam a keményebb botom, dobáltam Sebille Spin Shaddel, erre talán egy hal jött és aztán 66 mm-es Flatt Shaddel. Direkt nagyobb csalival, hátha nagyobb hal jön. És így is lett, jött sügér és egy szép csuka, nagyobb, mint amik az Island Lake-en lehet fogni. Nagyobb tó, nagyobb halak.

Fotó nem készült, szegény csuka mélyre nyelt, nem lehetett megmenteni.

Összességében fogtunk egy tucat halat, az állandó hajóforgalom nagyon zavaró volt, legközelebb majd akkor megyünk, ha már hűvösebb van és nem csapatnak vízisielők.

20190623_143622

Vicces, de több olyan horgászt is láttunk, akik benzin motorral vontattak. Nekem még elektromossal sem tetszik ez a módszer. A benzines meg büdös és hangos…

20190623_124912

20190623_07562620190623_075630

Grand River

Házunktól pár perc autóval a Grand River. Igazából a folyó maga séta távolságra van, de a part csak néhány helyen közelíthető meg, a többi helyen a szokásos áthatolhatatlan árteret fogunk találni.

Hétfő este kimentünk kicsit sétálni a családdal két bejárható részre, az egyik a ‘Claude Dubrick Trailway’ a Kaufman Flats-nél és a parkosabb jellegű Kiwanis Park-ot, ahol van egy helyi strand is.

Kedden home office-ban dolgoztam, utána este 6-kor kimentem horgászni a Claude Dubrick Trailway-re. Itt egy 300 méteres szakaszon közvetlenül a folyó mellett halad egy séta ösvény, ahol rendszeresen nyírják a gazt, így hozzá lehet férni a Grand Riverhez. Kb 10 kitaposott beálló van egy 300 méteres szakaszon, némelyik egy nagy beton műtárgy, amivel a partot védik a túlzott eróziótól.

A Grand River nevet picit túlzónak érzem, mert bár néhol akár 100 méter széles is a meder, de ezeken a helyeken nem lehet eredményesen horgászni, mert így nyáridőben max 50 centi a víz mélysége.

Ellenben a Claude Dubrick Trailway melletti részen, ahol tegnap voltam, a mosott oldalon nagyon rohan a víz és a folyó 1,5-2 méter mély gödröket ásott. Ezekben akár nagyobb halak is élhetnek.

Ezeket a gödröket céloztam meg néhány műcsalival. Röviden összefoglalom a pecát: nem fogtam semmit és a Grand River nem tűnik egy pergető paradicsomnak. Láttam néhány halat ugrani, a legnagyobb egy kb kilós valami volt, talán keszegféle, talán márna. Rablást nem láttam.

A felszerelésem szerintem túl durva volt, 7-9 centis wobblerekkel dobáltam, 12-es fonott zsinórral. Szerintem ennél kisebb csalira lesz szükség, a nehézséget az adja, hogy a víz gyors, kipróbáltam egy 15 grammos ólomfejjel tudtam a gumihalat a fenék közelében tartani, ott viszont nagyon akad, mert a meder sziklás. Tehát kb 8-as zsinórra lesz szükség, kb medium botra és 4-5 centis wobblerekre és gumihalakra. Na majd legközelebb.

Arra jó volt ez a 2 óra, hogy kiszellőztessem a fejem a munka után. A természet nagyon szép, sok madarat láttam, valami helyi keselyűt, Canada Goose-t, és láttam egy kb 60 centi hosszú alligátor teknőst. Valaki szabadon ereszhette jó régen, a teki meg megnőtt. Ott kavart el előttem a vízben én meg két métert hátrébb léptem meglepetésemben, amikor a teknős feljött előttem és jól megnézett.

Talán szeptemberben rápróbálok a márnára, állítólag lehet ilyen halakat fogni errefelé.

Néhány kép:

20180806_17013220180806_17013920180806_17135420180806_17140120180806_17513720180806_175142

Kajakos testalkat

Mai bejegyzésünk sok héttel ezelőtt kezdődik, amikor megjött a várva várt tavasz és bennem hétről hétre egyre nagyobb lánggal égett a horgászláz. Tudom, hogy ezt az érzés a nem horgász olvasók nehezen értik meg, de hát valaki erre gerjed, valaki meg a bélyeggyűjtésre.

Tavaly arra is rájöttem, hogy azokon a vizeken amiket ismerek nehéz vagy inkább lehetetlen a partról pergetni, de még mindig sajnálok kiadni napi 100 dollárt motorcsónak bérlésre. Gondolkodtam azon is, hogy veszek egy hordozható csónakot, de nem találtam megfelelő típust.

Aztán a horgász kajakok irányába terelődött a figyelmem, ezeket már Mo-on is nézegettem egy időben, de mindig meggyőztem magam, hogy a csónak kényelmesebb.

Még most is kényelmesebb lenne, de ha az embernek nincs állandó horgászhelye, illetve a kikötőhely bérlés pont ugyanolyan zsebbe-nyúlós érzés, mint a motorcsónak bérlés, akkor marad kajak, mint az egyetlen autó tetőn szállítható alternatíva. (Esetleg a gumicsónak, de azt összerakni és szétszedni még macerásabb ügy.)

Nézegettem az apróhirdetéseket, estéként néztem a Youtube videókat, aztán szembejött egy használt Current Design Tailfin kajak 750 dollárért. Az új ára 1300 körül van HST-vel, úgyhogy a 750-es árral elégedett voltam.

(Most egyesek fogják a fejüket, hogy nem akar bérelni, de vesz egyet 7,5x annyiért? Az a tervem, hogy jövőre veszek egy rendes motorcsónakot és akkor kb ennyiért továbbadom a kajakot.)

Tehát 3 hete szombaton reggel összepakoltam, elmentem Oakville-be és megvettem a kajakot, amit rögtön ki is akartam próbálni. Mindent vittem magammal, de a horgászbotokat otthon felejtettem. :-/ Úgyhogy szomorúan hazavittem a kajakot és az első próbára ma került sor.

Az utazás eseménytelen volt, a kajakot sem hagytam el a tetőről, a parkolóban pedig kajakos horgászok hordái vártak. Legalább 4-en készülődtek, ezért aztán volt segítség akivel leszedtük az amúgy nem könnyű kajakot az autó tetejéről.

Az időjárás viszont nagyon gáz volt, a szél nagyon fújt és tiszta felhő volt az ég. Nincs még rutinom hogyan kell ehhez öltözni és én eléggé fáztam.

Nos néhány gondolat azoknak, akik valaha kajak horgászaton gondolkodtak:

  • Tényleg viszonylag könnyű fel és lerakni az autóra az kajakot, de jobb, ha valaki segít. Most már 10 perc alatt rögzítem gurtnikkal.
  • Fura, hogy a kajak alján lyukak vannak, ahol bejön a víz. Először azt hittem, hogy ezek azért vannak, hogy ott folyjon ki, ha beesik az eső vagy becsap a víz, de igazából ha beleülsz a kajakba, akkor a lyukak pont vízszintbe kerülnek és ha mondjuk a kajak elejében kotorsz, akkor vízben állsz. Ezt nem értem.
  • Az evezés marha sok vizet hoz be, a cseppektől teljesen elázott a cipőm, nadrágom. Ha jó idő van, akkor nem számít, de tegnap reggel nagyon hideg volt vizesen. Sok kajakos eleve neoprén ruhát vesz fel alulra. Nekem is van egy neoprén csizmám, majd legközelebb kipróbálom.
  • A sit-on-top kajak marha jó dolog, kényelmes a szék, jó kajakból horgászni, közel a víz, nagyon jó élmény, sokkal közvetlenebb, mint egy csónakból.
  • Rájöttem, hogy csónakban mindig széllel háttal álltam és kihasználtam a szelet, hogy messzebbre dobjak. Kajakban ez nehezebb, mert a horgony az orrban van, tehát a kajak széllel szemben áll és így te is. De rájöttem, hogy át lehet fordulni a másik irányba, rá lehet térdelni a székre, illetve fel is lehet állni, mert elég stabil a cucc. Így messzebb tudtam dobni és több halat is fogtam.

A pecáról:

Erős szél fújt, egy USA-ból jött front utóhatásában voltunk. A máskor áttetsző víz zavaros volt, ami jó jel, mert a halak nem látják mit művelsz. Először Abu 20 gr-os támolygó villantóval kezdtem, volt rá pár ütésem. Fogtam egy kis csukát, de éreztem, nem az igazi.

Próbálkoztam gumihallal, de annak nem volt elég nagy rezonanciája és a fenékre nem lehet leengedni a tuskók és a sűrű növényzet miatt.

Cseréltem 66-os Sebille Flat Shat-re, fogtam vele egy kb 12 cm-es csapó sügeret (itt yellow perch). Aztán beszakítottam. Majdnem sírtam, még nem tudom, hogy Kanadában lehet-e kapni Sebille-t.

Végül megtaláltam a szuper csalit, Rapala SJSR 9, azaz shallow jointed shad-rap 9 cm. Pont ebben a színben itt:

rapala_jointed_shad_rap_shad

Ez azért volt jó, mert a vízinövények felett  jött, nem kopogott le az aljzatra, és meg lehetett állítani és ilyenkor lebeg egy helyben. A kapások főleg akkor jöttek, amikor megállítottam a csalit vagy megindítottam. Folyamatosan húzott csalira csak ütések voltak, de nem ragadtak oda.

Nézzük, hogy mit fogtam. Kb 10 halat, volt köztük egészen kicsi csuka és nagyobb is, a legnagyobb kb 50 centis volt. Volt 3 óriási törpeharcsa, itt channel catfish. Legalább 50-60 deka volt mindegyik és akkorát vertek a csalira, mint egy rendes hal. Fura, hogy Magyarországon ritkán lehet ilyet pergetve fogni. Volt, hogy fogtam a magyar vizeken is, de 10 év alatt kb 3 db-ot.

Jött egy bitang nagy Black Crappie (kb 30 centi), ami Magyarországon nincsen. Azért nem  a saját képet tettem ki, mert a peca elején még eléggé szokatlan volt az ingatag kajak és a telefon bent volt a drybag-ben (biztos ami biztos).

Ez a hal átmenet a naphal és a fekete sügér között. A part szélén lehet fogni 10 centiseket rogyásig, a nagyobbak úgy látszik bent vannak a nyílt vízen, mert rájuk már kevesebb veszély leselkedik.

Black_Crappie

Fogtam két fekete sügért is, mindkettő kiugrott vagy 1 méterre a vízből, ahogy az amcsi pecás videókon láttam. A nagyobbikról van képem is. Nem volt egy óriás, de jó kapást csinált.

20180602_131630

Délutánra kisütött a nap, a naptej a kocsiban volt. Elhúztam, hogy kimenjek érte, meg is égett a kezem és az arcom. Tanulság, ha kajakkal horgászol, akkor MINDEN legyen nálad, mert ha kievezel és vissza, akkor elázol, elvesztesz fél órát.

Érdekes módon a délutános műszakban is volt hal, sőt több volt a kapás, a szél is csitult, meleg volt, szóval nagyon jó peca volt.

Még néhány kép, sokat nem csináltam. Majd veszek egy telefon drybag-et és akkor kéznél lesz a telefon.

A következő képen látszik, hogy erre a kajakra lehet oldalsó pontoon-t tenni, ami nagyon jó stabilitást ad. Könnyű le és felszerelni és az egész kiegészítő 5 kiló. Profi munka!

Illetve megfigyelhető a képen a kormánylapát, ami csak a prémium kajakokon van, de nagyon hasznos segítség. Így utólag örülök, hogy nem a Basspro-ban kapható Ascend kajakok egyikét vettem, mert azoknál nincs kormánylapát, azaz az evezővel kell kormányozni, ami sebesség veszteséghez vezet. Beszéltem egy Ascendet használó pecással, ő nagyon szidta a kajakját, hogy pörög evezés közben mint a körhinta.

20180602_12583220180602_12583820180602_142343