Mi minden történt mostanában

Jó régen tettem ki az utolsó bejegyzést, van annak már vagy három hete. Elég sok minden történt azóta, nézzük szépen sorjában:

Koronavírus helyzet a munkahelyen

A koronavírus helyzet egyre jobban begyűrűzik az életünkbe. A munkahelyemen kb egy hónapja letiltották azokat az üzleti utakat melyek Ázsiát érintették (azaz Ázsián belül vagy Ázsia-Európa, Ázsia és Észak-Amerika között). Ez akkor még bátor lépés volt, mert nem volt látható jele annak, hogy a járvány kijutott volna Kínából.

Persze a legtöbb ember már akkor is látta, hogy egy ilyen járványos betegség nem fog megállni a kínai határon és a menedzsmentnek igaza volt abban, hogy nem csak a kínai, hanem az indai, Fülöp-szigeteki utakat is megtiltották. A cégüknek ezen a két helyen van egy-egy nagy IT operációja, a vezetők jönnek mennek a két ország között és az utakat általában jó előre lefoglalják, tehát amit februárban letiltottak, annak igazából az év későbbi részében van nagyobb hatása.

Azóta már nem lehet repülni még Montreál és Toronto között sem, de vonatozni pl még lehet. (ez egyébként rossz ötlet, téves biztonságérzetet ad).

Szerintem nincs messze a bejelentés, hogy ezt is meg fogják tiltani, sőt a Toronto-Waterloo távlatban sem lesz lehetőség arra, hogy a kollegák személyesen találkozzanak egymással. Pedig vannak olyan vezetők bőven, akik pár napot Torontóban és pár napot Waterlooban dolgoznak, mivel mindkét helyen vannak beosztottjaik.

Ezen a héten hétfőn arra mentem be, hogy minden szinten elszórtak 50 db kézfertőtlenítős flakont. Jó lenne tudni, hogy hol vették, mert mindehonnan kifogyott ahol jártam…. Ezen kívül feltöltötték az eddig üres telepített adagolókat, ahonnan fertőtlenítő kendőt lehet vételezni és minden mosdó ajtó mellé kitettek egy falra szerelt papír adagolót, hogy papírral nyisd a kilincset, amit nem értek, mert csak befele kell a kilincshez nyúlni, kifele csak kilököd az ajtót a karoddal.

De ez a felkészülés nekem elég ijesztő volt, mert még közelebb éreztem magam az egész problémához.

A kollegák is érzik a fokozódó helyzetet, mert tudatosan vagy tudatt alatt, de egyre kevesebb ember jár be az irodába. Hétfőn-kedden mindig elég sokan dolgoznak az irodából, de most kb félház volt ahhoz képest, mint ami szokott lenni.

És senki sem reklamál, szerencsére nálunk elég története és kultúrája van az otthoni munkának. Csak egy példa: a megbeszélést szervező ember automatikusan beteszi a ZOOM linket minden meghívóba és nem is kérdezik meg tőled előre, hogy bejössz vagy behívsz. Kivéve, ha a megbeszélés mondjuk pénteken van, mert akkor a szervező néha érdeklődik, mielőtt foglal egy tárgyalót, ahova aztán senki sem megy be.

Én egyelőre nem változtatok a rutinomon, H-K-SZ bent vagyok, a többi napot otthonról dolgozom, kivéve, ha nincs vagy csak 1-2 megbeszélésem van, mert akkor otthon maradok.

Ez szerintem pár héten belül változhat, mert jövő héten tavaszi szünet van Ontarióban, és ahogy hallom, rengeteg ismerős család megy külföldre. Amikor visszajönnek, akkor szerintem lesz egy ugrás a fertőzöttek számában és akár még az iskolákat is bezárhatják. Akkor lesz igazi szellemház az irodánk. Fogalmam sincs, hogy azokban a munkakörökben, ahol jelen kell lenni, hogyan fogják megoldani a dolgot…

Nyaralás –> törölve

Immáról hagyomány nálunk, hogy mi a tél végén február-márciusban megyünk nyaralni. Eddig kétszer voltunk Kubában az előző években, de idén úgy döntöttünk, hogy itt az idő, hogy felfedezzük az Észak-Amerikai kontinenst.

Ezért január elején foglaltunk egy utat Los Angeles-be, pont a márciusi szünet idejére. (Ezt nálunk nem hívák tavaszi szünetnek, mert a március még téli hónapnak számít. Haha, na jó mégse.)

Egy baráti házaspár férfi tagjának volt arrafele tervezett üzleti útja és a terv az volt, hogy a családja is vele tart és nekünk is szóltak, hogy van-e kedvünk velük menni. Nos volt, de a várhatóan fokozódó víruspara miatt úgy foglaltunk, hogy lemondhatóak legyenek a szállások.

A helyzet közben egyre fokozódott, mi sokat gondolkodtunk, hogy menjünk vagy ne menjünk és végül úgy döntöttük pár napja, hogy nem megyünk. Annak ellenére döntöttünk így, hogy a Jetblue csak a február vége után foglalt utak esetén mondta, hogy ingyenesen lemondhatók és átfoglalhatók más időpontra, tehát úgy állt, hogy mi bukjuk a januárban kifizetett 1700 dolláros repülő jegyeket.

Ami egyébként felháborító, mert aki januárban még nem látta, hogy ez a helyzet hova fajul, az szívjon, aki meg most márciuban a járvány közepén foglal, annak van rugalmassága. Persze, hogy értem, az a lényeg, hogy MOST eladjanak minél több jegyet, mert a cash-flowjuk elég rosszul alakulhat mostanában.

Aztán az USA-ban is berobbant a para, tegnap a CNN-t néztem edzés közben és az amerikaiak is mostanában jönnek rá, hogy mégsem olyan fasza csávók, mint gondolták és náluk is egyre több a beteg országszerte, úgyhogy tegnap éjszaka pár légitársaság, köztük a JetBlue úgy döntött, hogy nagyobb rugalmasságot enged és már a mi utunkat is le lehetett mondani. Pénzt nem kaptunk vissza (naná), de egy ígérvényt igen, hogy felhasználhatjuk az 1700 dollárunkat majd egy újabb foglalásra 1 éven belül. Nos meglátjuk, hogy a JetBlue túléli-e az egy évet.

És végül az időjárás

Mint említettem, dél-Ontarióban a március még téli hónap, de nem lehet panaszunk az időjárásra. Márciusban ugyan esett 10 centi hó az egyik estéről reggelre, de ez hamar el is olvadt, sőt a hónapok alatt felhalmozódott hó is szépen olvadásnak indult a néha már 10 fokos kánikulában.

IMG_20200304_124357

Persze aki itt él pár éve az tudja, hogy jön még kutyára úthenger.

Márciusban átlagosan 17-18 centi hó esik Torontóban, amiből eddig 1.5 centi esett, sőt áprilisban is várható további 5 centi. De az átlag kanadai lakos azért bizakodik és rögtön rohan a szabadba, ha a hőmérséklet ilyenkor eléri a 10 fokot. Ez nem vicc, tegnapelőtt szép napsütés volt délután és ahogy jöttem haza, ember tömegeket láttam akik sétáltak, vagy futottak vagy bicikliztek. Mi is előkerestük Márk átmeneti kabátjait, esőnadrágját, gumicsizmáját és hamar beláttuk, hogy a kabátok kivételével mindenből újat kell vennünk. Megint 😀

Melyik jeg-lag “jobb”?

Állítólag kelet felé rosszabb repülni jeg-lag szempontból. Az internetes szakirodalom azt mondja, hogy ha keletnek repülsz, akkor rövidül a napod, hamarabb lesz sötét, mint ahogy a tested várná, azaz jobban megbolondul a cirkadián ciklusod.

Párszor repültem már ide-oda a világban, de nekem a keleti irány eddig jobban bejött. Tudom, hogy függ attól, hogy az utazást megelőző napokban és a repülőn mennyit és mikor alszol, de mivel eddig csak éjszaka repültem Európa felé, ezért mindig kisebb-nagyobb alvás deficittel érkeztem Mo-ra, ezért mire este lett, nekem is jól esett lefeküdni.  (hiába volt akkor a belső órám szerint még csak délután)

Mikor most Mo-ra mentünk, első este halálosan fáradtak voltunk és amikor kb 10 óra magasságában ágyba kerültünk, akkor azonnal el is aludtunk. Az egyetlen nehézség az volt, hogy éjfélkor felébredtünk Timkával, hogy akkor mi most kipihentük magunkat. Mondtam is Timkának, hogy ez volt a délutáni alvás, mivel a mi fejünkben akkor még csak este 6 óra volt.

Én kb 1 órát forgolódtam és sikerült visszaaludnom, Timka viszont vergődött hajnali 4-ig. Így én reggel normál időben felkeltem, Timka és Márk csak vmikor 11-12 környékén. Másnap még volt egy kis éjszakai ébredés, de azonnal sikerült visszaaludni és úgy emlékszem, hogy a 3. napra minden jet-lag-es tünetem megszűnt.

Ellenben mikor nyugatnak repülünk, akkor én hosszabban kínlódok. Emlékszem, hogy 2009-ben, amikor először repültünk Timkával Dallasba repültünk, akkor hajnali 4-kor keltünk és az ágyból néztük az értelmetlen teleshopping adásokat, majd reggel 7-kor már Fort Worth-ben voltunk a Stockyards-on és rájöttünk, hogy ott ilyen korán még semmi sincsen.

2017. júniusban, amikor Kanadában költötünk, akkor is egy hétig tartott az átállás. Emlékszem, hogy Márk először 4-kor kelt és magyarázd el egy 3,5 évesnek, hogy te még szeretnél aludni… Legalább 3 napba is beletelt, mire már nem sötétben keltünk.

Jelenleg már 3 napja vagyunk Kanadában, de még mindig eléggé szenvedünk. Este 8-9-kor hulla fáradtak vagyunk, benyomunk vmit a Netflix-en és én úgy tudok ébren maradni, hogy edzek egy laza TRX-et csak azért, hogy ne korán menjek ágyba.

Tegnap kihúztam ébren este f11-ig, de ennek ellenére ma reggel mindannyian 3/4 6-kor keltünk. De legalább már nem volt sötét… Őszintén felnézek azokra az üzletemberekre, akik időzónák között repkednek úgy, hogy közben dolgozniuk is kell. Nem tudom mi kellene ahhoz, hogy ezt a repkedést hajlandó legyek ennél többször csinálni.

 

Már főzik a kávét

Jelenleg az Air Canada Rouge AC1910 és AC1911-es járata az egyetlen közvetlen járat Torontó és Budapest között. Sok évvel ezelőtt repültünk az USA-ból hazafele Mo-ra frankfurti átszállással, de az éjszakai transzatlanti repülés után várni néhány órát egy tetszőlegesen választott európai reptéren nem szexi. Fiatal gyerekkel főleg nem az. Ezért úgy döntöttünk, hogy kifizetjük a felárat a közvetlen járatért cserébe.

A repülés esetéjén 7-kor bezártuk az ajtót Waterlooban, este kb 1 óra az út a Pearsonra, 2 óra reptéri időhúzás és 8,5 óra nettó repülés után másnap kora délután megérkeztünk Bp-re (plusz 6 óra időeltolódás). Jól hangzik ugye?

Nos részleteiben így nézett ki a dolog:

Este 8 után kicsivel léptünk be a Pearson óriási csarnokába, 10-kor megindult a beszállás, 11-re a levegőben voltunk. A személyzet hihetetlen gyorsasággal kiszórta a vacsorát (chicken or pasta?) és éjfél után villany leolt és lehet aludni.

(Nem is jártak körbe később, akinek víz kellett legyen kedves hátra fáradni a farok bárba.)

Innentől viszont megindult a szenvedés, a Rouge járaton a lábtér fapadosnyi méretű, így sehogy sem fértem be. Ülést dönteni nem lehetett, mert nem néztük meg a floor plant a becsekkoláskor, úgyhogy pont a középső WC-k előtti üléseket szereztük meg. Igen, azokat a sárgával jelölt kis négyzeteket középen a budik előtt. Bravó!

1bd2568030e5d910bf13f5db84acc283pjt-air_canada-32

Kis könnyebbség, hogy a full tele gépen egy csoda folytán a melletünk lévő 2-es ülés szabad volt, ezért oda átültem, de 3 óra alvás után a derekam és a nyakam is fájt, és bárhogy próbáltam visszaaludni, nem voltam elég fáradt hozzá.

Inkább azzal múlattam az időt, hogy jártam egyet a gépen, majd később kértem egy sört. A néninek nem volt kéznél terminálja, de semmi gond mondta, később majd jön felém. Sosem ért oda, de az ingyen sör cserébe langyos volt.

Márk legalább mélyen aludt, jól rátelepedett Timkára, 2,5 ülésen terpeszkedett, Timkának jutott egy fél ülés. Hol van már az amikor Márk Kanadába jövet simán elfért a saját helyén… Azóta jól megnyúlt, így feleségem is elég hamar felébredt. Mivel kellemes kávé aroma terjengett felénk, boldog mosolyt láttam az arcán. Mondta is rögtön, hogy „Már főzik a kávét”.

Nos lehet, hogy így van, de ez a szag a WC felől jön, amit az előbb hányt össze valaki a hátunk mögött. Pont hátul voltam a farokban, ezért láttam, ahogy egy légiutas kísérő felrántotta a gumikesztyűt, megfogott egy nagy tekercs törlőt, egy zsákot és egy negyed kilós kávét. Kávé kiszór a hányásra, kis várakozás, majd a papírtörlő segítségével a kávé és a felszívott anyag landol a zsákban. A kávé illata szuper módon elnyomja a hányászagot, így a népek alszanak tovább és nem indul meg a láncreakció. Profi munka.

Mi később félhulla állapotban szállunk le Bp-en. Ákos 3 óra alvás, Timka 4 óra, Márk kb 5 óra. Torontó még így is nagyon messze van Budapesttől.

Ez a bejegyzés fent az egekben született hazafele repülve Kanada felé. Köszönjük az Air Canada-nak, hogy a fedélzeti szórakoztató rendszer androidon nem igazán működött, így volt időm blogot írni. További köszönet illeti a jet-lag intézményét, ami miatt hajnalni 5 órakor úgy gondolta a belső órám, hogy ideje felkelni. Tegnap ez f5-kor következett be, ha így haladok fél óránként, akkor hétfőre nagyjából visszaállok a normál reggeli kelésre.

Turistaként Torontóban és környékén

Ahogy Ákos is írta, az elmúlt hónapot első vendégeinkkel töltöttük, akik hosszabb távra, 4 hétre érkeztek Torontoba. Sokat tervezgettük ezt az időszakot mi is, ők is. Persze nem minden úgy sikerült, volt, ami sokkal jobban :D. Mi pl a tipikus turista-látnivalók közül sokat korábban nem látogattunk végig, mert arra gondoltunk, úgyis minden vendégünk meg akarja majd nézni. Az elmúlt hónapban így megvolt a CN Tower, Ripley’s Aquarium, ROM (újra), Casa Loma (újra), Toronto Islands (többször, újra), belváros (ebből sosem elég). Mellétettük a kirándulásaink során megismert legszebb helyeket, és mivel az iskola végeztével az utolsó 2 hétben Márk is csatlakozott az összes programhoz, rengeteg játszóteret és gyerekek számára élvezhető programot. És amiről a legeslegjobb visszajelzéseket kaptuk: bemutattuk a helyi barátainkat, és többször is részt vettünk közös programokban.

Azon túl, hogy kifejezetten üdítő volt a nyüzsgés körülöttünk ebben az időszakban, én még egy előnyét érzem: elbúcsúztam Toronto városától. Az elmúlt évben nagyon megszerettem ezt a mindeféle várost. Az eszemmel tudom, hogy jobb lesz nekünk Waterlooban, és végre újra lesz egy kis kertünk is, amit nagyon várok. Mégis úgy érzem, jó ötlet volt újra végiglátogatni a kedvenc helyeinket, és elköszönni. Mert, hogy stílusosan egy kanadai filmből idézzek: “1 órányira Torontotól anyit jelent, elég közel vagy, hogy tudd, miről maradsz le, de elég messze, hogy eljuss oda”.  Ráadásul 1,5 órányira leszünk.

Néhány hangulatkép erről az 1 hónapról:

  1. Hárman vagyunk a képen, és nem szelfie ;-); 2. Pride; 3. Banksy kiálítás
  1. Kínai negyed, előételek; 2. Niagara; 3. Csak egy amerikai kontinenshez illő reggeli
  1. Downtown, hajóról; 2. ROM Spider kiállítás; 3. Valamelyik gyönyörű tó a környéken
  1. Discovery Harbour, 2 & 3. A gyönyörű Lake Huron

Ripley’s Aquarium

Toronto Islands

CN Tower

Apaanya, mikor megyünk vissza Kubába?

Nos, igen, kb naponta megkapjuk ezt a kérdést Márktól. Örülünk neki, mert a korábbi utazásainkat nem emlegette utólag, valószínűleg mert ezek a típusú emlékek még nem tárolódtak a hosszú távú emlékezetében. Erre jók a fotók, fotókönyvek és videók, ha nem is emlékszik, de meg tudjuk mutatni, hogy pl járt Tenerifén, vagy Horvátországban.

Másik oldalról viszont nem örülünk a kérdésnek, mert nehéz rá válaszolni, és a “nem tudom” vagy “majd visszamegyünk” nem elfogadható válaszok számára. Meg persze mi is azonnal indulnánk vissza szívünk szerint. Most sajnos nem lehet, de jó tudni, hogy innen nem elérhetetlen a Karib-térség, és ha már ezt a földrészt választottuk új hazánknak, szeretnénk látni a legszebb természeti kincseit is.

Az elmúlt 2 napban a Halloweenre is kb napi szinten rákérdez, gondolom a csoki miatt. És sorolja az emlékeit, hogy amikor ebbe a házba csöngettünk be, akkor ránk ugrott egy pók, és a másiknál meg egy mozgó, na jó, inkább remegő hóember állt a ház előtt. Pedig akkor azt gondoltam, hogy korai még neki ez a sok ijesztgetés, és biztos rosszat fog álmodni a szellemektól, síroktól és földből kilógó véres kezektől. Ja, a 4 méter magas Frankensteinről nem is beszélve. De nem így lett.

Az is állhat a kérdezgetés háttében, hogy most kezdi el felfedezni a naptárat, és nemrégiben felismerte, hogy minden reggel új nap kezdődik. Logikus következtetés, hogy megválaszthatjuk, melyik nap. Mondjuk Halloween. Vagy a nyaralás első napja. Jó is lenne!

Amikor megkérdeztük Márkot, hogy mit szeretne jobban: hazautazni karácsonyra Magyarországra, vagy elutazni a következő télen is Kubába, akkor khmmm a másodikat választotta. Ebbe nekünk is lesz beleszólásunk ;-), de a helyi magyar barátaink is arra biztatnak, hogy kis hazánkba inkább nyáron érdemes látogatni, magunkba szívni egy kis kánikulát, meg a Balaton illatát, színét és a vitorlák suhogását. Élvezni a teraszokat, és grillezni a családdal és barátokkal. Ezek mind jól hangzanak, na. De egy biztos: ez még nem 2018 nyarán lesz, mert más kihívások várnak ránk: új munkahely mindkettőnknek, jó eséllyel egy költözés, hogy ne az autópályán töltsük a fél életünket, és a 9 nap szabadságomat is jól be kell osztanom :D.

Záróképnek egy Kuba ;-(

IMG_0867

Kuba/2

Habár ez a tengepart olyan gyönyörű, hogy akár 2 hetet is tudnék feküdni-nézelődni a partján, azért szeretnénk körülnézni a környéken. De nincs kedvünk a turistabuszon aszalódni, Gáborék javasolják hogy menjünk inkább taxival. Így akkor jövünk-megyünk amikor akarunk, és talán látunk valami autentikusabbat is. Jelentem láttunk, megnézhettük közelebbről, hogy élnek a helyiek.

Moron városa van a legközelebb, 1 órányira autóval. Az úton is sok érdekességet látunk: tengervizes tavacskákat és a benne burjánzó mangrovét; a hídként szolgáló földnyelvet, ami összeköti Cayo Coco szigetét a fő szigettel; ellenőrző pontot, ahol a helyi lakosoknak fizetniük kell, ha be akarnak jönni a szigetre; a hotelszemélyzet lakótelepét – úgy néz ki mintha sosem fejezték volna be a házakat. A kocsiból nem fényképezek, így megmutatni sajna nem tudom. Jól megalapozza viszont a későbbi látnivalókat, így kevésbé sokkoló a szegénység pl. A taxisofőr bácsink csak spanyolul beszél, de beszervezi a lányát idegenvezetőnek, aki szépen beszél angolul. Maria végigvezet minket a kisvároson. Először egy pályaudvart nézünk meg, ez egy ősrégi épület, röhögünk hogy kanadai szemmel biztosan az, de mi már láttuk pl a Keletit ;-). Az infó viszont érdekes hozzá: itt csak a nagyon szegények utaznak vonattal, aki teheti, busszal megy inkább. Aztan látunk egy buszt is a pályaudvar előtt, kicsit a rabszállítókra emlékeztet, mert előző életében dobozos teherautó volt. Aztán látunk “rendes” buszt is. Itt már fotóztam:

img_0694img_0697.jpg

Továbbhaladunk a jellegzetes árkádos épületek között, a járművek és az üzletek is visszarepítenek a gyerekkorunkba:

img_0693

És még régebbre, talán a nagymamám gyerekkorába:

A vakolatok omladoznak, ha élelmiszer üzletbe nézünk be, akkor 3-4 dolog van összesen a polcokon. Valentin napon jöttünk, itt ez nagy ünnep, ezért nem tudunk beülni Bambizni az ajánlott kávézóba. A helyiek szépen felöltözve, párosan vagy családostul áramlanak a cukrászdákba, éttermekbe, lassan ebédidő is van. Az üvegeken még sok helyen rajta van a “kubai barna” ragasztószalag, a hurrikántól védték így az ablakokat. Több helyen találkozunk a fiatal Fidel képével is, személyes kultusz, ez is ismerős.

Egy fotóüzletben kapunk innivalót. Inkább kaja van itt, mint fotózás. Maria mondja hogy igen, régebben volt fotópapírjuk és akkor mindenki itt nyomtatta ki a képeit, de egy ideje már hiánycikk, azóta üresek a fotóalbumok is.

Kis séta után egy kávézóba is betérünk, reménykedve, hátha itt kapunk egy rendes kávét. Merthogy a szállodában nemigen. Legtöbbször második főzetet szolgálnak fel, vagy egy adag kávéból főznek kb 4et, a végeredmény híg lötty. Itt jobb a kávé, mint a hotelban, de azért egy Tims igazán jól jönne a következő sarkon. Vagy egy California Coffee Company, na sajnos azt Bp-en láttam utoljára.

A túra végére maradt a templom, ami zárva van, és egy parkocska, mellette több “gazdag” házzal. Megtudjuk, ezeket úgy lehet felismerni, hogy teljesen körbe vannak rácsozva. Még a háztetőn található gépészet is, mert a tulaj fél hogy ellopják mindenét, ami mozdítható.

A túra leginkább szívszorító része az, amikor a taxis – idegenvezető család beenged minket a saját fürdőszobájába pisilni. A teljes házikó elférne a mi nappalinkban, a kis kanapén Maria tesvére és a barátnője szorong, a “háló” oldalról egy függönnyel van elválasztva, ahogy a fürdő is a konyhától. A fürdő olyan alacsony, hogy behúzom a fejem, a tükör széle életveszélyes, ezt sem az ikeában vették, wc-ülőke nuku, lehúzni sem lehet. A csapból folyik a víz, biztos van víztárolójuk, mert egyébként csak napi 2×2 órát van víz szolgáltatás a városban.

A túránknak vége, késői ebédre visszaérünk a szállodába. Sztori még maradt ;-).

Cuba 2018 február /1

Tervezgettük ezt a nyaralást, de kicsit későbbre – talán amikor már én is dolgozom. A hosszú telet könnyebb elviselni, ha a vége felé feltöltekezünk egy kis D-vitaminnal, utána már csak pár hét a tavasz. Aztán pár hete Gáborékkal beszélgettünk, mikor mehetnénk együtt, és ez a februári hét tűnt ideálisnak. Így utólag valóban az volt: én el tudtam tolni a munkakezdésemet egy héttel, így nem használtam egy napot sem az elég szűkös – évi 10 nap – szabadságomból. Ákos munkahelyváltása sem élesedett még az indulás előtt, így nem aggódtunk, hogy felmondási idő alatt visszavonják a szabadságát. És a legjobb: vasárnapi napon indultunk és érkeztünk, az érkezés után pedig egy hétfői szabadnap: a “family day” adott még egy napnyi időt pihenésre (mosásra), készülődésre, blogírásra ;-))).

Az indulás előtti szombatot jól elterveztük, csomagolás, friss kiflik beszerzése reggeli szendvicsnek, kis pihenés, skypeon búcsúzkodás, de persze semmi nem úgy sikerül. A délutáni szunyókálás kimarad, délutánra hulla fáradtak vagyunk, Márkot sikerül 6kor lefektetnünk, és kb 8ra mi is ágyba kerülünk. Korán fekszünk, mert hajnali 3-ra rendeltem az ubert, 6:45kor indul a gépünk. Ilyenkor valahogy nem nehéz felkelni, még Márk is kiugrik az ágyból 2:30kor, izgatott, felöltözik magától, nem kell noszogatni. Bőröndök készen, még bedobjuk az előkészített szendvicseket és az európai telefontöltőket a kézibe.

Kabát, sál, sapka, furán hat a tornacipő a 20 cm hóban, de csak nem utazunk csizmában Kubába ;-). Az uber időben érkezik, valami Hyundai, csúszkál össze-vissza a kis utcákban, ahol nem jellemző az utak hótalanítása. Reptér, elsők között csekkolunk be, rengeteg időnk van a terminálban. A gyerekek leragadnak a tabletekkel felszerelt asztalok mellett, Márk rutinos pókeresként igennel válaszol a kérdésre, hogy elmúlt-e 18 éves. A kis játékfüggő, nem érti mit nyomkod, és a szerencsejátékokon kívül csak reklámokat tud nézni, meg híreket olvasni. Felelős szülőként azt gondolom, ezek közül a póker a legkevésbé káros. De most tényleg, miért nem raknak ezekre 1-1 játékot gyerekeknek is? Úgyis ők nyomkodják a legtöbbször. Szerintem.

IMG_0541

A legjobb poén a reptéren, amikor bemondják a kapunál, a beszállítás azonnal kezdődik, amint megérkezik a személyzet :D. Befutnak és beszálnak, aztán mi is, álmosan pislogunk a gépen, sokat gurulunk aszfalton, vagyis hóban felszállás előtt. Elszalad az a 4 óra repülés, a kiszállás 25 fokba és napsütésbe priceless. Cayo Coco reptere egy buszvégállomásra emlékeztet, nem sok gép jár ide, vagy mégis? Aznap érkezett Torontoból még egy. A belépéshez lefotóznak, sorban állunk, ellenőriznek, megjönnek a csomagok is, fél órát buszozunk. Az út mellett látszanak a hurrikán nyomai, tövestül kicsavart fák hevernek a mangrove erdőben. Megállunk az első szállodánál, a házak mellett látszik a tenger, basszus ezek a színek!! Pont mint a windows képernyővédő, csak igaziból. A második megálló a miénk, óriási nyitott lobbyba érkezünk, betessékelnek egy külön terembe, limonádéval kínálnak, jól esik egy kis cukros lötty. A becsekkolást itt intézik, gyorsan megvan, szobát cserélünk hogy egy kicsit közelebb legyünk. Készen vannak a szobák, beköltözhetünk. Szép a szobánk, tágas, de a gyereknek nincs megágyazva, szólunk a takarító néninek mikor elindulunk körülnézni. Pár óra múlva még mindig semmi, Ákos telefonál a recepcióra, nem értik mi a gond, hát van a szobában kinyitható ágy, nem? Az van, csak ágynemű nincs. Ja, ok, alvásidő előtt fél órával meglesz ez is. Szoktatnak a tempóhoz ;-).

IMG_0554

Csodás időnk van, 25-26 fok, a tenger is hasonló hőmérsékletű, általában fúj egy kis szél. Mivel egy kis öbölben van a tengerpart, a hullámzás sosem kellemetlen. Apály idején ki lehet sétálni egy kis homokpadra, belül érezhetően melegebb a víz. A homokpadtól a partig a gyerekeknek leér a lábuk, de azért mindegyikük visel mellényt és karúszót is. A víz színei hihetetlenül gyönyörűek, a parton árnyékolók alatt napágyakon heverünk, a gyerekek többnyire kiválóan eljátszanak együtt. Beszéljenek helyettem a képek:

IMG_0797IMG_0684IMG_0654IMG_0650IMG_0644IMG_0614IMG_0607IMG_0606

All inclusive az ellátás, több étteremben is lehet enni, kb mindegyiket végig is próbálgatjuk. Ismerősöktől hallottuk, hogy a kaja azért nem olyan csúcs minőségű, sokszor előfordul, hogy valami hiányzik aznap. És nem is ízesítenek annyira, a kanadai visszajelzésekben olyan tanácsokat olvastam, hogy vigyél magaddal ketchupot, mustárt, meg a saját fűszerkeverékedet. Ehhez képest szerintem egész jókat főznek, mondjuk sorbanállás mindig volt a frissen készített ételekhez – reggel az omlettesnél, délben és este a húsoknál, vagy melegszendvics-pizza állomáson. Van a vacsoránál egy pasta sor is, na oda soha nem állok be, ott a leghosszabb a sor. Csirkét, vagy halat süttetek általában. Nemcsak az alapanyagokkal, hanem a munkaszervezéssel és munkamorállal is látok problémákat. A tojást vagy húst általában akkor rakja fel a szakács a sütőlapra, amikor a vendég a sorban elé érkezik. Van, hogy csak 2 omlett sül az egyébként méretes sütőlapon, miközben még 20-an várnak a hátam mögött. És az elsőnek sem valami szórakoztató nézni, ahogy serceg a cucc. A morál? Egyik reggel a teraszon reggelizünk, és egy új pincér ugrál körülötünk. Kezében tiszta teríték, szedi le az asztalokat, pörgeti a vendégeket. Érkezik egy rutinosabb kolléga, szól neki hogy “tranquilo” =nyugodtan. Nem tanul, tovább zsizseg. Pár perccel később a pultos kolléganő dühösen kikapja a kezéből a terítéket, és a pultba hajítja. Duzzog. Nem vagyok naív, láttam már ilyet vezetőként is, a kényelmesebbje beállítja a lelkes új munkaerő tempóját. No igen, de itt a borravalót vonják meg maguktól, amire meg szükségük van. Mondjuk máshol meg az előléptetést ;-).

IMG_0898

Vacsorázni 3 este is a’la carte étterembe megyünk, itt elmarad a sorbanállás, cserébe elég lassan hozzák az ételeket, ami a gyerekeknek unalmas. Az első alkalommal konkrétan versenyt alszanak. Ha azt gondolod, hogy a kiszolgálás a menü komplexitása miatt lassabb, hát nem. 3-4 előéel, ugyanennyi főétel, 2-3 desszer szerepel az étlepon. Legalább 1-re minden kategóriában azt hallod rendelésnél, hogy sajnos ma nincs.

A kanadaiak nem elősorban az ételekből szerzik a kalóriát Kubában. Az iskolában a tanítónénitől kaptam a tanácsot, hogy vigyünk nagyobb termo kulacsot magunkkal, mert a melegben az italok könnyen megmelegednek. A rutinos látogatók valóban ilyen poharakkal érkeznek reggeltől estig a beach barba, és teletöltetik: sörrel / koktéllal / rummal jéggel vagy jég nélkül. Nagyon furán néznek ránk, mikor vizet kérünk a hőálló kulacsunkba. Gerincesek vagyunk, és az első sört / koktélt sosem kérjük ki 11 óra előtt (khmmm délelőtt 11). Bár rosszul érezzük magunkat miatta, a 2 dl-es műanyag poharakat használjuk, nem a fél literes kulacsokat. Így legalább egyvalakinek el kell sétálni a partról a bárba hogy 2 dl alkoholos italt szerezzen. Next time :D.

IMG_0776

Inni lehet még az úszómedencében ücsörögve is, sőt, este a lobby szórakoztató-központtá változik, koktélos standok és élő zenekarok nőnek ki a földből, egy bácsi szivart tekerget kézzel a kiskocsija mögött, gyerekprogramok és show műsorok kezdődnek a színházteremben.

IMG_0921IMG_0920IMG_0774IMG_0770IMG_0578IMG_0574