Önbizalom-problémák a külföldi munkavállalás során

15 hónapja dolgozom az aktuális munkahelyemen, és közeledik az év végi értékelésem. Általában pozitív visszajelzéseket kapok, és a főnököm is mondta már, semmi olyan nem fog elhangozni, amit még ne mondott volna korábban. Ami azt jelenti, sok köszönöm ezt, hálás vagyok azért, és sokat fejlődtél ebben-t fogok hallani. Mégis belém költözik egy kis szorongás ilyenkor. Eszembe jutnak feladatok, amikkel nem jutottam előre. Vagy olyanok, amiket nem sikerült a saját elvárásaimnak megfelelően megoldani. És megbeszélések, amikor nem használtam olyan szépen és választékosan a nyelvet, ahogy azt elvárnám magamtól ennyi idő után. Sajnos összehasonlítgatom magam munkatársaimmal is, ami teljes őrület, hiszen legtöbbjük itt nőtt fel, vagy legalább egy egyetemet végigcsinált itt. Ilyenkor elbizonytalanodom. Kicsit később leírom, hogyan szoktam kijönni ebből, de először egy kis visszatekintés.

Egy évvel ezelőtt ilyenkor teljes parában voltam. Szeptembertől decemberig kb minden nap arra számítottam, ki fognak rúgni. Néhány hét után viccesen rám szólt a főnököm, vigyek már be néhány személyes tárgyat a munkahelyemre, mert mindig frászt kap pénteken hogy nem jövök vissza hétfőn. Én meg arra gondoltam, legalább nem kell majd egy dobozt cipelnem a kocsihoz (a hátizsák ugyanis céges) ha mégsem tartanak meg. Nem lehetett észrevenni, hogy ott voltam egy megbeszélésen vagy nem, mert nem szólaltam meg. Ha kérdeztem a hívásokban, akkor a chat funkciót használtam – zoom-ot használunk a legtöbb megbeszélésen. Személyesen pedig mosolyogtam és bólogattam.

Decemberre már kezdtem érteni, mi történik körülöttem. Pontosan kiadott rész-feladatokat meg tudtam oldani. Nem éreztem viszont azt, hogy a pozi elnevezésemnek megfelelően tanácsokat tudnék adni, vagy igazi értéket teremtenék a csoportomban. Az év végi visszajelzés csodás volt: Enikő coach mentorom igazán büszke lenne a vezetőmre, mert csupa szép, fényes, pozitív dolgot jegyzett meg és mondott el a munkámmal kapcsolatban. Az első reakcióm a meglepetés volt. Aztán elkezdtem kételkedni: nem lehet, hogy semmi, de semmi hibát és negatívumot, vagy fejlődési lehetőséget nem akart elmondani. Emlékszem, haragudtam emiatt, úgy éreztem hogy nem segít. Keresni kezdtem az infókat a sorok között: mit nem említett? Milyen témáknál köszönte meg az erőfeszítést a végkimenetel helyett? Ilyeneket azért találtam, és magamnak állítottam össze az idei évi fejlődési terveket. Aztán valamikor februárban elő is adtam, és a vezetőm mosolygott és bólogatott, és biztosított a támogatásáról. Azt hiszen, ez így a lehető legjobb volt: ha magam jövök rá miben kell fejlődnöm, nem alakul ki bennem ellenállás. És azóta is tapasztalom, a kanadai vezetők inkább a dolgok pozitív oldalára koncentrálnak. Ugyanakkor értékelik ha valaki képes az önreflexióra, és főleg ha terveket készít és aztán cselekszik is.

Milyen terveket rűztem ki? Elvállaltam pl néhány hónapra, hogy a csoportunk heti 1 órás megbeszélésein elhangzottakról én készítek jegyzeteket. Ez szuperjó gyakorlás volt, és sokat tanultam arról is, mikor hagy ki a figyelmem, és hogyan kérdezzek vissza, ha valamit nem sikerült leírnom. A csoport pedig segített és kijavított, ha butaságot írtam. Kedvesen, de határozottan. Kb május óta újra a facilitátor jegyzetel, és felváltva facilitálunk, tehát csak kb 4-hetente jön elő ez a feladat. Viszont rajtam ragadt az, hogy az összes vezetőknek küldött összes hírlevél első verzióját én készítem el. Ez aztán valóban munkaverzióvá válik, és persze szétszedik meg átírják. Először rosszul érztem magam emiatt, különösen, amikor az “at”-et írták át “in”-re és fordítva. Vagy egyéb nyelvtani gyíkságot. Aztán csatlakozott a csapatunkhoz csak néhány hétre egy HRBP, és ő nyugtatott meg. Azt mondta, mindenki körözteti az irományait, és mindenkiében van helyesírási hiba is. Emiatt ne izguljak.

Arról már írtam, az idei év sok személyi változást hozott a csapatunkban. Nyárra ketten maradtunk egy időre (a csapat 4 fős volt előtte). A vezetőm sokáig hezitált, de végül nem bírta a terhelést, és elkezdett delegálni néhány feladatot a rá maradtak közül. Nagy izgalommal láttam neki ezeknek, és a legtöbbet sikeresen lezártam. Volt egy-két mellényúlásom is, és van olyan feladat is ezek között, amit azóta sem sikerült lezárni – nem csak miattam, de attól még erre ébredek néha éjszaka. Ez a túlzott lelkiismeretesség sokszor megjelenik, és arra jöttem rá, ezzel (is) kompenzálom a szerintem hátrányaimat.

Kitűztem célul azt is, tanulok az üzleti folyamatainkról. Ezzel sokáig nem haladtam, egyszerűen nem tudtam merre induljak, hogyan szánjak rá időt. Amikor a vezetőm elkezdett munkakör-elemzéseket delegálni rám, sikerült elindulni ezen az úton. A munkakört kétféle célból elemezhetjük: vagy új állást hozunk létre; vagy egy meglévő pozi alakul át annyira, hogy újra kell írni a munkaköri leírást. És egy ekkora cégnél ez azzal is jár, megnézzük hogy a megfelelő bér-kategóriában van-e a pozíció; és munkaköri kategória szempontjából jól van-e besorolva. Egy pozíció pontos leírásához meg kell ismerni, mit csinál a csapat, milyen szerepe és feladatai vannak/lesznek a pozíció betöltőjének. Ennek a folyamatnak része, hogy találkozzunk a vezetővel, feltegyünk egy sor kérdést – többek között üzleti szempontból. Szóval sokat segített, hogy részt vettem ebben. Amikor a call centert támogató új munkatársam megérkezett, ő elintézte nekem is hogy be tudjak hallgatni hívásokba. Összehasonlítva a magyar tapasztalataimmal, egészen elképesztő élmény volt. A kanadai hatékonyság nagy hatással volt erre a területre: a legelképesztőbb az volt, hogy a hívások között gyakorlatilag nem volt szünet. De a kommunikáció is nagyon különbözött: az operátorok nem használnak scriptet; de a lehető legkedvesebb fordulatokat használják.

Kommunikációs célom is volt: elhatároztam hogy heti legalább 1 órát szánok szókincs és verbális kommunikáció fejlesztésre. Eredetileg a munkaidőmből gondoltam, hahaha, na ez nem jött össze. A parkolóból az irodaház felé sétálva és a kocsiban gyakran hallgattam hangoskönyvet, szakmai és business english podcasteket. És szerveztem sétákat néhány kedvesebb munkatársammal, és beszélgettem velük, informálisabb környezetben, de azért elég gyakran munkáról is. Sokszor előfordult, kényszerítettem magam hogy egy kérdést telefonon tegyek fel, ne írásban. Érezhetően sokat fejlődtem, nem mondom hogy már nem keresem a szavakat sosem, de sokkal szebben fejezem ki magam, választékosabban beszélek.

Ősszel elkezdtek új munkatársak érkezni a csapatba, és ezzel új szerepben találtam magam: részt vettem a betanításukban. Ezután pedig, és azóta is sokszor nekem teszik fel először a kérdéseiket. Ez nyerő helyzetet teremt minden oldalról: ők tanulnak; én is sokat tanulok belőle, mert sokszor nyomozni kell az infó után; a főnökömre meg kevesebb teher hárul. És visszatekintve amióta ez a helyzet, sokkal magabiztosabbnak érzem magam. Ne értsetek félre, az új munkatársaim nagyon rátermett, kiváló szakemberek, rengeteget tanulok tőlük nap, mint nap. Egészen elképesztő, hogy már az első héten kompetens partnerként tudtak résztvenni vezérigazgatói megbeszéléseken, többszáz ember előtt prezentáltak, és hasonlók. Közben én is megéreztem, milyen sokat tudok már a cég folyamatairól, kultúráról, szabályzatokról és az emberekről magukról is. Hatalmas érzés volt, amikor múlt héten bármilyen béremeléssel kapcsolatos kérdésre tudtam válaszolni, és a vezetők hálásak voltak az iranymutatásért. Pedig elég bonyolultak a folyamatok, és vagy 400 vezető munkáját kellett összehangolni. Nem is beszélve arról, mekkora guru lettem excelben – korábban elképzelhetetlen dolgokat oldok meg, automatizálok, kódot írok vba-ban, stb. Most épp a powerquery/powerpivot funkciókkal kísérletezem, aki érti szóljon, szívesen konzultálnék róla 😉.

Hogy miben szeretnék fejlődni idén, az még nem állt össze a fejemben. Az biztos, hogy az idei év vége felé azt várják majd tőlem hogy rotálódjak egy másik munkakörbe, mert 2 évnél többet nem szokás egy helyben tölteni. Rengeteg változás is jön, meglátjuk hol kötök ki.

Más terveim is vannak: nem rohanok, de szeretnék majd átnyergelni a pszichológus szakmába, ha már éveket tanultam ezért a diplomáért. A kutatásom alapján legnagyobb eséllyel a pszichoterapeuták szövetségéhez tudok csatlakozni. Kliens órákat kell hozzá gyűjtenem, találtam is már egy gyakorlati helyet ebből a célból szeptembertől. A hátam mögött van 3 kurzus kognitív viselkedésterápia témában, és hamarosan indul a negyedik.

És innen a technika, amit az önbizalomhiányos helyzetekre javaslok, mert nekem bevált. Ha ehhez hasonló gondolatok gyötörnek, javaslom ezt kipróbálni:

Írjuk le a szituációt egy papírra. Tegyük hozzá, milyen érzéseik alakultak ki bennünk miatta.

Pl: “A prezentáció után nem érkezett sem kérdés, sem visszajelzés. Csend volt. Csalódott vagyok, mert sokat készültem rá. Attól tartok, nem tudtam eléggé érdekessé tenni a témát.”

Aztán írjuk le azt is, mit mond ez a helyzet rólunk?

Pl: “Még mindig nem elég jó az angolom, hogy érdekes prezentációt tartsak. Nem vagyok elég jó”

Most találjunk alternatív magyarázatokat arra, ami történt. Lehetőleg minél többet soroljunk fel.

Pl: fáradt volt a hallgatóság; közben dolgoztak valamin és nem tudtak figyelni; érthető volt és ezért nem volt kérdés; mást gondolnak erről a témáról és nem akartak konfrontálódni; munkahelyi vagy magánéleti probléma foglalkoztatta őket; több időre van szükségük hogy leülepedjen amit bemutattam; nem értették és nem akartak hülyének tűnni a kérdéssel.

Ezután elég visszaolvasni az egészet. És megvizsgálni, mennyire gondoljuk reálisnak a saját első gondolatunkat a helyzetről? Mennyi az esélye, hogy valami más vagy komplexebb magyarázat van a történtekre? Hogyan érzünk most?

A másik trükköm, hogy tartok ilyen fényképeket a telefonomban. Ha rossz a kedvem, vagy elbizonytalanodom, elég újra elolvasni 😉

Most éppen minden oké

Az augusztus-szeptember őrület volt a munkahelyemen. Szeptember végén zártuk a kerek egy éve indult projektemet. Ez azt jelenti, hogy akkor volt annak az új biztosítási terméknek az indulása, amin az előző egy évben dolgoztunk a projekt csapattal.

De előtte még a projekt hajrában be kellett fejeznünk néhány elhúzódó tesztelést és meg kellett terveznünk az összes rendszernek az implementációját, amiből volt vagy egy tucat. Ezek nagy része csak egyszerűbb módosítás volt, de 3-4 nagyobb és összetettebb rendszer változtatás is akadt, ami elég komoly felkészülést igényelt.

Mit csinálunk ilyenkor? Megpróbálom magyarul leírni.

Projekt zárás előtt leülök a Designer-rel, aki a változást megtervezte (esetleg le is fejlesztette) és átvesszük, hogy mi változik a rendszerben, ő ezt ledokumentálja, összeállítja a csomagot, ami lehet új program rész és/vagy pl egy script csomag az adatbázis módosításokhoz. Én közben leírom a tervet, ki mikor mit fog csinálni. Megnyitom a változási jegyet, átrugdosom a kb 4 jóváhagyói körön, tartunk implementációs terv megbeszélést a projekt csapattal, azzal az adminisztrációs területtel aki a felhasználó lesz és persze az szoftver üzemeltetéssel, aki a projekt után felelős lesz a mindennapi problémák megoldásáért, esetleg bevonunk adatbázisos embereket, vagy web hostingos embereket, attól függően, hogy mit fejlesztettünk.

Aztán jön maga az implementáció, ami szerencsés esetben egy hétköznapon (mainframe esetében), vagy vasárnap éjjel történik, ha ügyfél vagy ügynöki rendszer az érintett.

Ezt a kb 1,5 hónapos kemény időszakot egy másik senior IT PM-el együtt csináltuk, ami nagyon hasznos volt, mert megfeleztük a rendszereket és nekem “csak” 7 rendszer jutott a teljes tervezéssel, végrehajtással és az előre nem látható problémákkal.

Idén szerencsére minden implementációm hétköznap történt, tehát a vasárnap hajnali telepítés nem nekem jutott. Nem volt szándékos, véletlenül így alakult, de nem bánom. 😀

A termék értékesítése tehát időben megindult, a projekt költségek kiválóan alakultak, sőt vissza is adtunk egy csinos kis összeget a portfoliónak, majd jött az általában 2 hetes garancia idő, ami az én esetemben először 3 hét volt, majd mivel a tervezettnél lasabban váltak “élő” státuszúvá a szerződések, ezért még két héttel megtoldottuk. Az éles indulás után alig volt néhány hibajavítás, de szerencsére semmi kritikus, ami miatt nagyon rohanni kellett volna a megoldással.

A szerencsének és/vagy a jó munkának köszönhetően az októberem nyugis volt, ha itthonról dolgoztam, akkor elmentem egy órát tekerni délután, ha meg bent voltam a munkahelyemen, akkor lementem az épületben működő konditerembe. Ha kellett, akkor este még visszaültem dolgozni 1-1 órát, de még így is maradt pár extra ‘csúszó’ napom azokból az időkből, amikor hetente egy extra napot túlóráztam…

A fennmaradó időmet pedig az új portfólió menedzseri feladatomra tudtam fordítani, mert már csináljuk a 2020-as tervezést.

Ez azt jelenti, hogy megkaptuk a 2020-as projekt listát a megrendelő területektől, hozzuk létre az új projektek vázát a mindenféle projekt adminisztrációs rendszerben, dolgozunk azon, hogy a projektekhez rendeljenek PM-eket és nagy vonalakban egyeztetjük, hogy a projektek milyen rendszereket érintenek és próbáljuk úgy időzíteni őket, hogy lehetőleg ne akadályozzák egymást.

Úgy tűnik, hogy a 2018-2019-es teljesítményem többeknek tetszik, mert idén nem kaptam egy darab projektet, hanem megkérdeztek, hogy Ákos mit szeretnél jövőre csinálni? Wow!

Először nem álltam ilyen jól, mert a fele munkaidőm portfólió menedzsment és úgy tűnt, hogy csak valami egyszerűt kapok, ami belefér ennyi időbe. De aztán előjöttem azzal, hogy láthatóan jövőre is lesz egy nagyobb termékfejlesztési projekt és azt szívesen vezetném úgy, hogy ha kapok PM segítséget. Úgyhogy most úgy áll a dolog, hogy én indítom a projektet, aztán később 1-2 PM-et fogok vezetni, mert ez az új termékfejlesztési projekt kb kétszer akkora, mint az idei projektem volt. Persze a cégünknél az a biztos ami már megtörtént, úgyhogy majd iszunk a medve bőrére, ha novemberben jóváhagyták a projektet és elkezdek rajta dolgozni.

Hát ennyi röviden, mint említettem a címben, most éppen minden ok. A következő hetekben fel kellene építenem a következő évet (nagy vonalakban) a Delivery csapattal és az első negyedévet pedig nagyon pontosan. Plusz ha novemberben elfogadják az új termék üzleti tervét, akkor el kell kezdenem a munkát. Jó lenne idén elkezdeni az üzleti követelményeket, hogy 2020. elején már ne vakarózzunk, ha folyamatban legyen a munka.

A magyarok vagy kanadaiak rugalmasabbak a munkahelyen?

A legtöbb ember nem szereti a változást maga körül, ezért egy munkahelyen a vezetők idejének jelentős része arra megy, hogy megpróbálják menedzselni az üzleti élet-, jogszabályok változása miatt keletkező belső változásokat (idegen szóval change management).

Mivel lassan 2,5 éve dolgozom Kanadában és előtte 11 éven keresztül dolgoztam magyarországon vezetőként, ezért van némi rálátásom arra, hogy ebben a kérdésben mi a különbség a két ország között.

Tisztán emlékszem még arra, hogy egy nagyobb munkahelyi átszervezés mennyi felkészüléssel és munkával járt magyar vezetőként. Például amikor 2016-ban (utolsó magyarországi munkaévemben) a velem dolgozó 100 emberrel együtt költöztünk el Budapesten belül egy olyan irodába, amit a csupasz beton falaktól indulva alakíttunk ki magunknak. Mivel az új iroda lokációja egyértelműen visszalépés volt a korábbihoz képest (Kálvin tér vs Lurdy ház), ezért NAGYON sok energiám ment el arra, hogy megnyerjük a kollegák támogatását.

Ennek érdekében bevontuk őket a tervezésbe, megpróbáltuk együtt vonzóvá tenni az új irodát és olyan simává tettük az effektív költözést, amennyire csak lehetséges volt. A projekt 9 hónapjából én szerintem nettó 3 hónapot a belső kommunikációval és a változások menedzselésével foglalkoztam és fizikailag és szellemileg is kimerültem a végére. (Ez után még két hónapot hónapot dolgoztam a csapatommal és utána letelt a mandátumom és a kanadai költözésünk előkészítése lett a főállásom.)

Ezek után nem volt nehéz észrevenni, hogy mennyire más a mentalitás Kanadában a munkahelyi változások menedzselésével kapcsolatban.

Amikor pl Mo-on bevezettünk egy új szoftvert, akkor az bonyolultságtól függően több hónapos felkészüléssel járt. Meglévő folyamatokat mértünk fel és tükröztünk le az új rendszerben, adatokat migráltunk, oktatást tartottunk és masszíroztuk a munkatársak önbizalmát és hónapig követtük, hogy mit csinálnak az új rendszerben.

Ehhez képest az elmúlt 1,5 év alatt annyi új szoftver és folyamat bevezetést éltem meg Kanadában, hogy már a felére sem emlékszem. Voltak egészen jelentős változások is, mint amikor egyik hétről a másikra a régi Sharepointot lekapcsolták és bevezették helyette egy újabb verziót, ami miatt az összes file-t (kritikus projekt dokumentumokat) átmigrálták egy éjszaka. Ez azzal is járt, hogy a korábbi dokumentum menedzsment workflowt egyik napról a másikra elvesztettük, miközben küzdöttem a határidőkkel, hogy a különböző rendszer követelményeket, design dokumentumot, teszt jegyzőkönyveket időben megkapják és elfogadják az érintettek.

Ehhez képest annyi volt a mondás, hogy ott van a régi, két évvel ezelőtti folyamat, tessék azt használni. Senkit sem akadt meg rajta, hogy azt azért cserélték le, mert az új Sharepointos folyamat kb fele annyi átfutási időt jelentett egy dokumentum elfogadásnál.

Magyarországon a munkatársaim biztosan hangosan verték volna az asztalt. Itt Kanadában is volt némi negatív reakció az extra munka miatt, de alig észrevehető mértékben. Lehet, hogy azért is, mert a jelenlegi munkahelyemen hangsúlyos elvárás, hogy legyél jó ‘corporate citizen’, de biztos van annak is szerepe benne, hogy egy kanadai multinál annyira gyakoriak a változások, hogy a munkavállalók edzettebbek ebben a kérdésben, mint azt Mo-on tapasztaltam.

Kapard ki magadnak a gesztenyét

Két kanadai munkahelyem volt az elmúlt ~2,5 évben, de az mindkét helyen egyértelmű elvárás volt, hogy legyél pro-aktív a munkában és a változások menedzselésében/elfogadásában is.

Ha jelenleg szembe jön egy új folyamat vagy szoftver, akkor a bevezetés (roll-out) általában annyiban merül ki, hogy a különböző főnökök tovább forwardolják a folyamat gazda e-mailjét. Általában van egy link a levélben, hogy itt a leírás, ezt olvasd el és itt van egy vagy több online oktatás, ha úgy érzed, hogy szükséged van rá, akkor vegyél részt rajta.

Még egy példa: a jelenlegi projektem zárása előtt pár hétten lecserélték azt a kritikus rendszert, ahol a cégünknél felmerülő heti kb 100-200 db különféle szoftver és infrastruktúra változást menedzselik. Nekem IT PM-ként a projekt implementációs fázisában meg kellett nyitnom kb 10 különböző változási jegyet, hogy a elkészült fejlesztések az éles rendszerbe kerüljenek. Ez már a régi rendszerben is rémálom volt, de az új szoftver adott egy elég súlyos bizonytalanságot a projekthez, például hogy az igények jóvá lesznek-e hagyva az N+1 jóváhagyó által, a határidőn belül.

Ehhez képest annyi volt a jó tanács a főnökömtől, hogy “Ez egy elég komoly változásnak néz ki, szerintem vegyél részt az oktatáson”. Nem állt a hátam mögött, hogy mikor mit csinálok, vagy jelentkezem-e az oktatáshoz, mert nem akart “kiskanállal etetni”.

Ez egyébként egy olyan mondás, amit hamar megtanultam. Ha valakire azt mondják, hogy ‘This guy has to be spoonfed’, azaz “kiskanállal kell etetni”, akkor az egy nagyon-nagyon lekicsinylő minősítés és olyan grimaszok kísérik a folyosói beszélgetésekben, hogy te nem akarsz az az ember lenni, akiről ezt mondják. Ott van tehát kultúrálisan az elvárás, hogy olvasd el ami a témában elérhető, értsd meg és ha van kérdésed, akkor kérdezz. De ne azt kérdezd, hogy ugyan magyarázzátok már el nekem, hogy  mi a franc van, mert akkor téged kiskanállal kell etetni és ezért nem vagy profi munkavállaló az Észak-Amerikai kultúrában.

Legújabb példa:

Kb három hete jelentették be a senior vezetők, hogy cégünk is elindult a digitális transzformáció útján. Ez mit jelent? A következő 2-3 év alatt egyre kevesebb waterfall projektet fogunk csinálni és ennek az időszaknak a végén az összes fejlesztést agilis csapatok fognak csinálni és bevezetnek egy enterprise szintű fejlesztési rendszert is. (Ez pl a SAFe vagy valami hasonló rendszer lesz, de erről konkrétan még nem hallottam).

Ez bitang nagy átalakítás, több ezer embert érint majd az IT területen. A fejlesztőknek és tesztelőknek nem kell túlságosan aggódniuk, mert a munka nem szűnik meg, csak a keretek változnak, de a vezetőknek tutira változik majd a munkaköre vagy rosszabb esetben munkanélküliek lesznek.

Nos a területért felelős Vice President úgy állt ki erről a rendszerről beszélni, hogy ez a cél, ide fogunk eljutni, 3 évig fog tartani, de a részletekről ne kérdezzetek, mert még nem tudok válaszolni. Lehet, hogy nekem sem lesz munkám a végére, de addig is örülök, hogy részt vehetek benne, mert ez egy nagyon értékes tapasztalat lesz. Jah, ha még kérdésetek van, akkor szervezünk majd pár drop-int, gyertek a kérdéseitekkel, megpróbálok majd válaszolni.

Ilyet magyar vezetőként én sosem mondtam volna, mert megindult volna a para a munkatársak körében és esetleg pont azokat az embereket veszítjük el, akikre építeni szerettünk volna. Valahogy Kanadában, vagy inkább Észak-Amerikában ebből nem csinálnak ekkora ügyet, mert itt a népek hozzá vannak szokva, hogy változás mindig van és rugalmasnak kell maradni. Közben persze sokan rágják a körmüket otthon, hogy akkor most mi lesz, de ez nem meghatározó téma a beszélgetések során.

A fenti példák alapján nem mondom, hogy a kanadai rendszer jobb lenne, mint a magyar, mert itt szerintem átestek a ló másik oldalára azzal, hogy a változások befogadására nem sok időt adnak, de az látszik, hogy a vezetőket kevésbé köti az, hogy a munkavállalók vajon mit képesek befogadni és ez végső soron komoly versenyelőnyt jelent(het) ahhoz képest, amikor hónapok mennek el azzal, hogy mindenféle változásokat kell előkészíteni és bevezetni.

Nyári sűrű hetek

Először is elnézést kérek a Zuram hülyesége bolondozása miatt. És itt is kívánunk sok boldogságot az ifjú párnak, Mikinek és Adrinak. Az ő esküvőjükön készültek az “egy újabb unalmas szombat” című poszt fotói. (Bocs, ha már összecsomagoltál, azt remélve hogy meghúzod magad egy sarokban abban a kis kastélyban :D).

És a magam nevében is bocsi, nem gyakran látogattam a blogot mostanában. Elfoglaltak voltunk, kihasználtuk a nyár utolsó sugarait és – mostanra már hozzászokhattunk volna – nyüzsgő társasági életet éltünk.

Az országnak ezen a részen rövid a nyár, ezt kell kimaxolni természetjárás, strandolás, utazás, kerti barbeque formájában. Mostanában hallottam a munkahelyen, hogy a nyaralótulajdonos kollégáim (helyi nevén: cottage) nem egyben veszik ki a szabadságukat. Helyette a nyári időszakban minden pénteken szabaddá teszik magukat a nyaralóba utazáshoz. Mostanában már az is kezd elterjedni, hogy pénteken távmunkaznak, persze hogy a cottage-ból. Így lehet elkerülni a szombat reggeli dugóban ülést az autópályákon.

Nekünk nincs olyan szerencsénk, hogy még egy ingatlan takarításáról és kertgondozásáról kelljen gondoskodnunk. Savanyú a szőlő, hehe. De ha utazunk, legalább mindig új helyekre látogathatunk el. És mivel Ontario óriási, Kanada meg gigantikus méretű, még így is csak karcoljuk a felszínt az országgal és természeti szépségeivel való ismerkedésben.

Az elmúlt hetekben jártunk kétszer a Lake Huron nyugati öblében – amit “west coast”-nak is neveznek, ők komolyan, de szerintem ez vicces. Barátokkal mentünk, így mind jobban szórakoztunk, a gyerekek egymással, így egy kis felnőtt beszélgetés is létrejöhetett. És igen, fürödtünk is. Voltunk játszózni Elmiraban, végre megnéztük az Elora Gorge-t, azóta még egyszer, mind elkezdtünk biciklizni, visszatértünk Blue Mountainre. Márk élvezte a “Papa camp”-et augusztusban, amikor apósommal tudtak értékes időt tölteni a nyári szünetben. Elbúcsúztattuk Adri lányságát és Miki legénységét és tanui lehettünk a házasságkötésüknek. Márk elkeztde az elsőt. Fogadtunk néhány vendéget az új kéglinkben, és még hosszú a meghívandó vendégek listája ;-). És ügyintéztünk néhány munkálatot is a házikón, amiket szintén nyáron érdemes csinálni. Hű még leírni is hosszú ez a lista. Nem félreértendő, ez nem panasz. Hálás vagyok, hogy sokat látunk, vannak barátaink, társaságunk, vendégül tudjuk látni a számunkra fontos embereket. Viszont nagyon gyorsan szaladt az idő, ami egy bizonyos kor fölött már nem előnyös :D. És voltak dolgok, amikre egyszerűen nem is jutott időnk. Ez a mostani hétvége még mindig szép időt hozott, de már elkezdtem átnézni a telefonomat, milyen üzenetváltások maradtak félbe, kitől fogok bocsánatot kérni ősszel.

A munkahelyen is szerencsétlen volt ez a nyár. Mikor csatlakoztam a csapathoz, a vezetőm előre felkészített hogy az október végétől december végéig tartó időszak mindig nagyon elfoglalt a teljesítmény-értékelések miatt. A január meg őrülten elfoglalt a béremelések okán. Tavasszal érkeznek általában az új fejlesztések, amelyek bevezetésében segítjük a vezetőket – idén ez volt a Sabbatical program elindítása, na az igazi őrület volt (hozzáértőknek csak annyit mondanék, minimum viable product volt a termék, és Timka a kimaradt lépések megoldója.. brrrr). Azzal biztatott a vezetőm, hogy ezután a nyár csendesebb, ilyenkor lehetőségünk van konszolidálni, a saját folyamatainkat fejleszteni. Ehhez képest idén 2 alkalommal cserélődtek le a csapattagok, és egész nyáron kettesben voltunk a főnökömmel. Ezen a ponton sem panaszkodom, mert úgy engedett el Magyarországra nyaralni, hogy közben egyedül maradt egy 4-fős csapat feladataival (óriás respect!!). Mostanra elkezdett épülni a tím, most éppen két új kolléganőt tanítunk be. De az elmúlt egy év a folyamatos kihívásokról, prioritások áttervezéséről szólt, szinte állandó lelkifurdalással, mert valami/valaki mindig a lista végére kerül. Közben egyáltalán nem volt lehetőségünk hátrébb lépni egyet, és a saját munkánkat vagy önmagunkat fejleszteni.

Napról napra csúszik bele óvatosan a hétköznapjainkba az ősz. Nem várom a telet, legalábbis a hideget, jeget, havat nem kívánja a szervezetem. Arra vágyom viszont, hogy lelassítsunk egy kicsit, leheveredjünk a kanapéra, és élvezzük a kandalló melegét. Ne kelljen sehova rohanni, semmit elintézni, ne legyen kötelezettség. Akár egész télre is bezárkóznék a meleg házba, de tudom milyen fontos hogy reális célokat tűzzünk magunk elé ;-). Ha mégis nyernénk a lottón, legyen az a kellemes meglepetés :D.

Ezért ne csináltass tetőt projekt záráskor

Ha azt gondolod, hogy Kanadában a “mesterek” mások, mint Mo-on, akkor olvasd el ezt a blog bejegyzést és látni fogod, hogy ebben a témában nincs is akkora különbség a két ország között…

Kezdjük mondjuk év elején, amikor megvettük a házunkat. Alapvetően olyan házat választottunk, amin csak kisebb dolgokat kell felújítani, de azért sejtettük, hogy lesz vele dolgunk, mivel 15 év csak eltelt az építése óta.

Pl a tető 90%-ban alapvetően OK volt, de volt egy laposabb rész, ahol minden télen megáll a hó és jég és ott nagyon gatya volt a helyzet. Ezt a részt a tél előtt meg kellett csinálni, de tekintettel arra, hogy a többi rész pár év múlva csereérett lenne, ezért úgy döntöttünk, hogy a tető teljes keletre eső felét csináltatjuk meg.

Ezért aztán június végén kértem egy ajánlatot egy helyi tetőfedő cégtől. Ezekből egymillió van, mivel a házak 99%-án bitumenes zsindely tető van, amit mondjuk 12-15 évente cserélni kell, attól függően, hogy a tetőt süti-e a nap, fák alatt van vagy sem, és hogy mekkora a dőlésszöge. De ez csak pár évet jelenthet pluszban vagy mínuszban, ezért aztán a házak számát szorozva a 12-15 éves időszakkal elég sok egységnyi időre jutó munka akad, így a tetőfedők nagyon elfoglaltak a május-október közötti időszakban.

Kérésemre az egyik helyi cég megbízottja hamar kijött, de az írásos ajánlatra várnom kellett minimu két hetet. Kb kétszer írtam e-mailt, hogy mi a franc van már, aztán júliusban elmentünk Mo-ra, de közben e-mailben elrendeztük az ajánlat pontosítását.

Ezért mikor július végén visszaértünk, akkor rögtön jeleztem, hogy minden ok az ajánlattal, akár kezdhetjük is.

Nulla reakció.

Nem volt időm mást tenni, mint írni pár e-mailt, mert a szeptember végi projekt zárás miatt ezer dolgom volt, plusz ugye júliusban bővült a munkaköröm. Erről már írtam korábban ebben a bejegyzésben.

Aztán augusztusban és szeptemberben NAGYON sokat dolgoztam. Ezt úgy kell érteni, hogy reggeltől délutánig intenzíven a normál munkaidőben, majd egy kis családi élet és Márk lefekvése után visszaültem még vagy 2 órát dolgozni. Szinte minden este, csak a péntek-szombaton nem.

Mikor rájöttem, hogy itt az ősz és rohamosan közeleg a tél, és a tetőnk még sehol, akkor dühösen felhívtam a cég vezetőjét és elmondtam, hogy az értékesítője xarik a fejemre. Erre végre akcióba lépett és már csörgött is a telefonom, hogy holnap jönnének. Végül ez nem történt meg miattam, mert ragaszkodtam hozzá, hogy otthon legyek és ennyi idő alatt nem sikerült a programomat áttervezni.

Aztán a következő napon esett az eső, de szeptember közepén az egyik pénteken csak megjelent a brigád és nekiálltak a melónak. Mivel aznap délutánra esőt mondtak, ezért jelezték, hogy az eredeti tervekkel szemben 1 nap helyett 2 napig fog tartani a munka. Oké, egye fene, az időjárást úgy sem én irányítom.

Lebontottak egy jó adag tetőt és kb délután 3-ra befedték ezt a rész. A többi részbe nem kezdtek bele a várható eső miatt és mindenféle jelzés nélkül angolosan távoztak. Erre onnan jöttünk rá, hogy gyanús lett a csend. Rögtön hívtam a kapcsolattartót, hogy akkor szombaton lesz a folytatás, vagy hétfőn. Hétfőt ígérte meg, de hétfőn nem jött senki, pedig Timka direkt ezért maradt home office-ban.

Ment a telefon megint, jött a süket duma, hogy valami vészhelyzethez irányították a csapatot. Persze bla-bla. Ezt ismerem, ez a belekezdek, nehogy elveszítsem az üzletet, aztán abbahagyom, hogy el tudjak vállalni egy másik melót is.

Kedden megjelent egy másik brigád ugyanattól a cégtől, ők is bontottak egy jó darabot, haladtak valamit, de nem végeztek. Ők is angolosan távoztak.

Vártuk őket szerda reggel, de nem jöttek. Dél körül felhívtam a kapcsolattartót, állítólag a brigád vezetőjének family emergency-je volt, de erről nem szólt senkinek. Ez Kanadában az a duma, amit a munkavállaló akkor süt el, amikor nem akar magyarázkodni, hogy miért nem volt kedve dolgozni. Najó, néha van tényleg ilyen helyzet, de azért lényegesen kevesebbszer, mint azt én eddig már hallottam.

Csütörtökön reggel megint semmi, majd valamikor 11-kor megjelentek a jóemberek és nekiállnak a munkának, de késő délután rájöttek, hogy kifogytak az anyagból, úgyhogy nem tudják befejezni a tetőt. Elvonulnak azzal az ígérettel, hogy pénteken jönnek megint.

Én ezen a ponton már feladtam, előző pénteken-hétfőn-kedden-szerdán halálra idegesítettem magam, a munkám meg mint említettem üveg kemény volt, a tetőnk meg fedetlen. Aztán rájöttem, hogy ha nem akarok megőrülni, akkor hagyom az egészet a fenébe, mert vasárnapig úgy sem mondanak esőt, majd befejezik amikor befejezik.

Pénteken erre végül sor került, így szoftver fejlesztési hasonlattal élve a cycle time kerek egy hét volt, a touch-time kb nettó 2,5 nap.

A kapcsolattartó hétfőn hívott fel, hogy akkor ugye kész a munka, kellene fizetni. Ok mondom, de a hétvégéig nem érek rá, majd találkozzunk később és odaadom a csekket. (gonosz kacaj) De mielőtt erre sor került addig legyenek szívesek elvinni a maradék anyagot a garázs elől és a ház mellől.

A találkozó végül ma történt meg, a garázs előtt már nincs cucc, de néhány lemez ott maradt a ház mellett. Állítólag 200 dollár értékű fém, úgyhogy az ígéret szerint tutira elviszik majd.

Mondtam a jóembernek, hogy egy hetet várok, ha jövő héten csütörtökön még itt van, akkor kirakom az út mellé és ráírom, hogy elvihető. (ismét gonosz kacaj)

Ez a kép kb múlt hét közepén készült Márk szobájából. Ekkora a bal oldalt megcsinálták, a jobb oldalt lebontották és úgy hagyták. A cuccok úgy hevernek a tetőn, ahogy előző nap otthagyták. Szerencsére az időjárás megkegyelmezett nekünk, nem volt egy csepp eső sem a héten.

20190917_074537

Most nagyon örülök, hogy nem kezdtünk el komolyan gondolkodni, hogy megvegyük azt a házat, amit korábban béreltünk. Ott kb 100.000 dollár értékű felújítási munka kellett volna (ez a fél tető a töredéke volt annak az összegnek). Ha ezt kellett volna 3 hónapig játszanom különféle mesterekkel, akkor azt hiszem rosszul jártam volna.

Munkahelyi változások, mindennapi küzdés

Nem szoktam munkáról írni, mert egy ‘titkos’ biztosítási termékfejlesztési projekten dolgozom már tavaly ősz óta. Szerintem nem indokolt ez a titoktartás, de a szabályokat nem én hozom. Szóval inkább hallgattam.

Mostanában volt azonban néhány felismerésem és ezek a tapasztalatok hasznosak lehetnek azoknak, akik észak-amerikai vállalati kultúrában szeretnének boldogulni, vagy csak érdeklődnek a téma iránt. Néhány helyen felületes leszek az aláírt NDA (titoktartási nyilatkozat) miatt.

Július végén jöttünk vissza a közel 3 hetes szabadságról, amit Mo-on töltöttünk. Mielőtt elmentünk 1,5 hetet helyettesítettem egy IT Projekt Menedzsert.

Mindketten biztosítási termékfejlesztési projektet viszünk, pár alap dolog eltér, pl különbözőek a termékek, így a fő rendszerek mások, de a rendszerek fele azért megegyezik. Hatékony páros vagyunk, nem kell sokat magyarázni egymásnak, kb ugyanazok a problémák és kihívásokat, én ráadásul kb 2 hónap előnyben vagyok, úgyhogy még olyan információkkal is tudok segíteni, amit én már megküzdöttem, de ő még nem.

De a hölgy is sokat tud segíteni, mert 3-4 éve IT PM, előtte tesztelési menedzser volt, kb 20 éve dolgozik különböző pozíciókban a cégnél, érdemes rá hallgatni.

A szabadságom előtti hetekben tehát azt vállaltam, hogy heti kb 1,5 napot tudok az ő cuccaival foglalkozni, de még így is megoldottam néhány idő-kritikus dolgot a projektjében, melyek főleg tervezéssel kapcsolatos feladatok voltak. Szerencsére nagyon célzott mandátumom volt, úgyhogy a projekt részleteiben nem mélyedtem el.

Mindkét projektért ugyanaz a Delivery Director felel, aki május óta folyamatosan el van ájulva, hogy mennyire jó páros vagyunk, milyen jó csapatmunkát csinálunk. Ez igaz is, sokat egyeztetünk, egészen jól sikerül koordinálni a közös emberek időbeosztását, ami mindig kritius pont. Ha én vagy ő ezerrel mennénk előre és nem érdekelne, hogy mi van a másik projekttel, akkor lehetnénk bármilyen stréberek, nem örülnének csak az egyik projekt sikerének. De nálunk nincs hangos konfliktus, teszünk egymásnak gesztusokat, törekszünk szinergiákat találni a két projektben (bár ez egyenlőre ez azt jelenti, hogy hogy én dolgozok többet, mert önkéntesen és később kényszerűen átvettem feladatokat) és ez nagyon tetszik a vezetőknek, aminek hangosan örülnek.

Július elejétől ez a PM helyettesített engem majdnem 3 hétig, amíg Mo-on voltunk. Szerencsére jó állapotban volt a projektem és úgy is maradt a szabadság végére is. A helyettesem eléggé benne van a saját projektjének sűrűjében, ezért heti 1 napban annyit tett, hogy monitorozta a folyamatban lévő dolgokat, a projekt tagok érezték, hogy a macska nem alszik és ez segített is, mert nem volt hatalmas szívás mikor visszajöttem.

Én naív azt gondoltam, hogy ez a jó hullám kitart majd szeptemberig, amikor is zárjuk a projetet, de a szabi után 1 héttel megjelentek kisebb törésvonalak, amikkel gyorsan elkezdtem foglalkozni és nagyon elment velük az idő. A részletekbe nem megyek bele, de nem is ez a fontos. Annyi a lényeg, hogy a tűzoltás/recovery elvitt egy teljes hetet.

Eddig nem mondtam, de volt egy közepesen komoly változás a munkahelyi életemben. Az Assistant Vice President aki vitte a biztosítási területet átvett egy másik portfoliót és az új AVP az érkezését követően meghívott a csapatába, ami a biztosítási és marketing portfolióval kapcsolatos IT projeketeket jelenti.

Ez eddig nem jelent sok változást, mert ugyanazt a biztosítási projetktet viszem mint eddig, de a horizontális IT PM csapatból átültem ebbe a vertikális csapatba, aki ezt a biztosítási portfoliót viszi.

Mi az a horizontális csapat? Olyan társaság, akit igény alapon osztanak szét a különböző projektek között. Elvileg eddig lehetett volna projektem a befektetési területről, de nem volt, mert már 1,5 éve biztosításokon dolgozom.

Mi a vertikális csapat? Az a banda, aki mindig csak biztosítással foglalkozik, ők oldják meg a portfólió nagyobb részét, de időnként behívnak emberek a horizontális csapatból, hogy segítsenek. Ezek többnyire több hónapos, akár 1 éves projektek is lehetnek.

Nos tehát azzal, hogy hivatalosan is bizotsításos IT PM lettem, most annyi történt, hogy a jövőben csak bizotosítási projekteken fogok dolgozni. (a köv változásig persze)

Ez a változás több ok miatt történt, az egyik, hogy jól menedzseltem a tavalyi biztosítási projektemet, aztán ezt a jelenlegi termékfejlesztési projektet is, amiről beszéltem eddig. Aztán ott volt a jó csapatmunka és kaptam visszajelzéseket, hogy jól lavírozok a részletek és a nagy kép között, ami azért nem lep meg, mert Mo-on az AEGON Magyarországnál adminisztrációs és IT igazgatóként ennél komolyabb dolgokat is megoldottam.

De örülök, hogy ezt ők is látják, sőt kaptam olyan portfoliós egyeztetési/monitoring feladatokat is, amelyeken keresztül nagyon sok vezetővel kerülök kapcsolatba. Az AVP szerint ez a belépő lehet egy komolyabb munkakörbe (delivery vagy program manager), magyarul próbaidőn vagyok előre nem meghatározott ideig.

Több pénz? Ne viccelj? Több feladat? Naná! De nem bánom, mert most a karrierembe fektetek be.

A nehézséget az okozza, hogy az IT PM akit helyettesítettem váratlanul eltűnt, előre láthatólag több hétre. Egy közeli családtagja van életveszélyes helyzetben, úgyhogy először csak kimaradt naponta pár órára, amikor járták az orvosokat, aztán az előző hét elején teljesen eltűnt.

Értem én, hogy HELYZET van, de az egy tanulmányba illik, hogyan varrták a nyakamba a másik projekttel kapcsolatos feladatokat (is). Először csak beszélgettünk a Delivery Directorral, hogy én mit csinálnék ebben a helyzetben, mik az azonnali tűzoltási lépések, aztán a radarjaim befogták, hogy igazából azt akarják, hogy vegyem át a feladatokat legalább 1 hétre, mert akit kinéztek segítségnek csak a köv. hét elején jön vissza szabadságról.

Úgyhogy csökkentenem kellett a figyelmem a saját dolgaim felett, a korábban említett portfóliós munkára sem jutott elég időm, pedig ott is vannak kemény határidők és végül 1.5 napot helyettesítettem is a távol lévő kollegát.

Tanulságokat ígértem, nos itt vannak:

  • A legtöbb angolszász ember nem mondja a szemedbe, hogy mit akar. Célozgat, feltételes módban beszéltek és mégis jó ha rájössz, hogy nemet nem mondhatsz. Az én Delivery-m tipikusan így viselkedik.
  • Rohadt nagy szerencsém van, hogy olvastam a jelekből és azonnal léptem. Szerdán kiderült, hogy nem átmeneti távollétről van szó, csütörtökön dobtam a projektem, pingeltem aki ekérhető volt a másik projekt csapatból, hogy mi a helyzet, kell-e segítség valamiben és péntekre már képben voltam. Jól tettem, mert a pénteki státuszt már nekem kellett csinálnom, attól függetlenül, hogy kedden még arról volt szó, hogy nem is kell majd…
  • Egy szuper állapotban lévő projektnél jobb két közepes állapotban lévő. A labdát mozgásban kell tartani bármi áron, mert a szponzornak nem lehet mondani, hogy bocs vis-maior van.
  • A csapat munka ezerrel fontosabb, mint Mo-on. Ha látják a csapat munkát, még ha az valami tök természetes és logikus dolog, akkor azt frankón szóvá teszik. De legalább van pozitív visszajelzés.
  • Minden munka ugyan olyan a világ bármelyik pontján. Ha szívás van, akkor gatyát felkötni.

Év végül a egy kis humor a PM-ek életéről.

Two IT PMs bump each other on the floor:

  • Hi, how are you?
  • I don’t know, didn’t read my e-mails in the last 5 minutes.

Hát így érzem most magam.

Nyugati gondolkodás

Ez a bejegyzés rövid lesz, de ide kívánkozik.

Céges off-site-on voltunk, ami nagyjából a csapatépítésnek felel meg. A csapatunkban a legtöbben Waterloo-ban dolgoznak, de van néhány Montreal-i kollega, akik ezért az eseményért utaztak el Waterloo-ba.

Szóval a szokásos csapatépítő program után a még inkább csapatépítő sörfőzdébe mentünk, ahol igyekeztem megismerkedni azokkal akikkel csak a telefonon keresztül beszéltem.

Kb minden kanadainak van egy családtagja aki az USA-ban dolgozik és egymás után jöttek a sztorik, hogy bezzeg az USA-ban egy IT-s mennyit keres. Az egyik 25 éve a cégnél dolgozó, felettébb senior és tapasztalt kollega mesélte, hogy az unokahúga aki egyébként 2x éves most kapott egy állást valami IT start-upnál éves 132ezer USD bérért úgy, hogy semmi IT-s tapasztalata sincsen. Volt nagy hőzöngés ennek hallatán.

Volt a kollegák között egy kedves montreal-i BSA (Business System Analyist) akivel  szintén szóba elegyedtem később. Szóba került, hogy Magyarországról költöztünk Kanadába és erre felteszi nekem a kérdést, hogy mi miért nem az USA-ba költöztünk Kanada helyett. Ott úgy is sokkal jobban a bérek…

Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy a kollegának van-e fogalma arról, hogy a világ bármelyik random országából mennyire nehéz az USA-ba legálisan bevándorolni. Hogy egy átlag polgárnak, mondjuk egy magyarnak a zöldkártya lottó (igazi nevén a Diversity Lottery) az egyetlen esélye, hogy az USA-ban éljen, kivéve persze ha magasan képzett és sikerül egy munkáltatót találnia aki vízumot intéz neki vagy van pár száz millió Ft-ja amit befektet az USA-ban.

Végül nem magyaráztam el ezeket a dolgokat, maradtunk az általánosságoknál. Ebből az esetből is látszik, hogy ahogy telik az idő egyre inkább értem az emberek itteni működését, de valójában sosem fogom úgy látni a világot, ahogy a született kanadai látja.

9 tipp kanadai önéletrajz íráshoz

Mostanában volt szerencsém megnézni néhány resumét – barátokét és ismerősökét, akik megbíztak bennem és tanácsot kértek. Arra gondoltam, megosztom az általánosabb tanácsokat itt, a blogon is, hátha hasznos lehet az olvasóknak is.

Először arról, honnan szereztem ezeket az ismereteket, és milyen korlátai lehetnek az alábbiaknak. Még kis hazánkban a kétezres évek eleje óta foglalkoztam kiválasztással, először vezetői szerepben, elég toborzás-intenzív területeken (call center pl), később HR tanácsadóként segítettem cégeket, és egyéni karrier-tanácsadással magánszemélyeket is. Még a bevándorlásunk előtt elvégeztem egy torontoi non-profit cég önéletrajz-írás és LinkedIn tanfolyamát, elsősorban szakmai érdeklődésből, de személyes tanácsadást és mentoringot is kaptam, szóval személyes tapasztalás is volt benne. Érkezésünk után pedig egy úgynevezett bridging programmal kezdtem a karrieremet. Ez a rengeteg szakmai ismereten túl – pl munkajog, szakszervezeti jog és munkabiztonság – egy álláskeresési tréninget is tartalmazott. Mivel HR-esek voltunk, jó sok ismeretet megosztottak velünk a program szervezői és oktatói a miértekről, a háttérről is. Volt pl vendégelőadó az egyik legnagyobb ATS (automated tracking system) rendszer fejlesztőjétől, akit megbombáztunk mindenféle kérdésekkel – írok meg erről alább. És sok más gyakorlati szakember is. Innen a tudás – a 2 tanfolyam és a háttérismeretek segítettek összerakni egy képet arról, milyen pályázatok lehetnek sikeresebbek.

És akkor néhány korlát: mindezeket Ontario tartományban tanultam. Előfordulhat hogy más tartományokban más elvárások vannak. A munkajogi szabályok biztosan eltérőek, ezt tapasztalom a munkám során is, ahol részben Québec-i üzleti területet támogatok. A másik, hogy nem recruitment területen helyezkedtem el. Az első munkahelyemen kaptunk egy kiválasztási megbízást és ennek köszönhetően végigcsináltam egy komplett kiválasztási folyamatot – előszűréssel, telefonos interjúkkal, profil összefoglalókkal; de ez azért nem szignifikáns tapasztalat. Az aktuális munkakörömben szoros együttműködésben dolgozom a kiválasztási csapattal, ezért ismerem a folyamatot, de a praktikákra nincs rálátásom.

Ha még mindezek ellenére is tovább olvasol, itt jönnek a tanácsok ;-).

 

Tipp #1 Formátum

1 és 2 oldal közötti, Word vagy pdf formátumú, jól tagolt, tömör-velős önéletrajz a menő. Ha Word, akkor semmi ne kerüljön az élőfejbe vagy élőlábba – az ATS miatt. Ugyanezen okból nem használunk már nagyon összetömörített 1 oldalas önéletrajzokat sem. Ez akkor volt hasznos, amikor emberek olvasással végezték az előszűrést, és 4 másodperc jutott egy pályázatra. Ma már egyre kevesebb az emberi beavatkozás az előszűrésben (ahogy itt mondják, there’s no human left in human resources).

Az internetről lehet letölteni template-ket, ez segít a formázásban. Érdemes észak-amerikai, vagy kanadai mintákat keresni. Az EU önéletrajz nem annyira fog működni itt.

Amit mindenképpen tartalmazzon a resumé:

  • Alapdatok: név, lakóhely (város), telefonszám (kanadai, vagy legalábbis +1 kezdetű), email cím, linkedin profil
  • Rövid, összefoglaló 1 mondat: kié ez az önéletrajz? Nem a reklám kedvéért, csak hogy adjak egy mintát, az enyém pl ez volt:
    Human Resources Business Consultant with 6+ years of broad experience and wide knowledge of financial services operations.
    A “broad experience” a külföldi munkatapasztalat pozitív átkeretezése – lehet bátran használni!
  • Készségek
    Bullet pontos felsorolás kerüljön ide, és lehet nyugodtan nagy jelzőket használni, ilyenekkel érdemes kezdeni a mondatokat:
    Expert in / Proficient in / Strong background in / Extensive .. experience / Exceptional .. skills / Excellent .. skills / Known to be ..
  • Munkatapasztalatok
    Részletek a tipp #5-ben
  • Végzettségek
  • Önkénteskedés – nagyon szeretik, ha ilyen tapasztalatod is van. Ha van gyereked, az iskolában mindig van lehetőség erre.
  • Egyéb készségek – nyelvismeret, számítógépes ismeretek, jogosítvány (ha a készségek között nem szerepel

Ontarioban az önéletrajz elnevezése: resume. Egyik bridginges csopitársam Saskatoonban helyezkedett el, ott a CV elnevezés az elterjedtebb. Ez lehet egy tartományok közötti különbség, és ilyen alapon az elvárt tartalom is lehet különböző. Ezért fontos, hogy kutassunk a megcélzott tartományban is a témában, ha az nem Ontario. Meg egyébként is, senkinek ne higgyetek el semmit, még nekem sem, ahogy Feldmár mondja ;-).

Tipp #2 Kulcsszavazás

Mi ez az ATS és miért érdekel minket?

Ezek a rendszerek az előszűrést végzik el, megkímélve a toborzókat az önéletrajzok olvasásától. A legtöbb rendszer könnyen paraméterezhető, és nem ritka az öntanuló funkció sem – nemrég volt is egy hír, hogy a google rendszere diszkriminálni kezdett egy kisebbségi csoportot – gyorsan le is állították. Az álláshirdetés kihelyezésekor a kiválasztással megbízott szakembernek két fő döntési pontja van: 1. Kulcsszavakat állít be, vagy 2. Az álláshirdetés szövegét, vagy ez ehhez hasonló belső dokumentumot használ az összehasonlításhoz. A 2. megoldás gyorsabb és könnyebb, nem kell tesztelni, ezért sokan használják. Az 1. megoldás esetén sem maradunk muníció nélkül: a kulcsszavak az állás betöltéséhez szükséges legfontosabb végzettségek, tapasztalatok, készségek közül kerülnek ki – ezek pedig megtalálhatóak az állásleírásban.

Mit jelent ez az álláskeresők szempontjából?

Két fontos dolgot. Egyrészt, kulcsszavazni kell a pályázatokat. Másrészt, minden hirdetéshez célszerű hozzáigazítani a pályázatot. Ez azt jelenti, hogy – ideális esetben – minden egyes pályázat különböző lesz. Ez rengeteg munka, ezért adok majd egy egyszerűsítő tippet is, de jöjjön előbb a perfekcionista verzió:

  • az első és legfontosabb lépés: győződjük meg róla, a munka nekünk való. Hogyan? Ideális esetben megfelelünk a követelmények legalább 70%-ának.
  • Ezután kikeressük az állásleírás legfontosabb kulcsszavait. Ezek lehetnek: szakmai kulcsifejezések, elvárt tapasztalatok, végzettségek, készségek. Mindenképpen gyűjtsük ki az ismétlődő szavakat/kifejezéseket, igéket is. A szuper-perfekcionisták a vállalat weboldalán is körülnézhetnek, és gyűjthetnek a céges kultúrára vonatkozó szavakat – milyen tulajdonságokat tart fontosnak a cég önmagával kapcsolatban, mit ír önmagáról, mint munkáltatóról
  • Majd a kigyűjtött kulcsszavakat beledolgozzuk a resuméba. Mindegyiket. Olyan apróságokra érdemes figyelni, ha pl 5 év tapasztalatot várnak el valamiben, akkor 5-ös számnak szerepelni kell a resuméban. Nem lehet 6, ha 6 éved van, az 5+. Az elvárt készségeket (skills) kivétel nélkül írjuk be. Na jó, nem mondom, hogy hazudj az önéletrajzodban – ezért nem maradhat ki a “nekem való-e?” kérdés mint 0. lépés.
  • Amint késznek gondoljuk a szöveget, olvassuk át alaposan még egyszer az egész dokumentumot. Győződjünk meg róla, nincs benne értelmetlen mondat, elírás, helyesírási hiba. Ne feledjük, a pályázatunk angol anyanyelvű pályázók profin megírt önélatrajzaival fog versenyezni.

És az egyszerűbb lehetőség

Ez akkor használható, ha egy bizonyos munkakörre szűkített a keresés. Például ha projekt menedzser állásokat keres valaki (mint az én férjem annak idején), akkor készíthet egy master resumét. Ez is hasonlóan készül, kb 10-15 álláshirdetést alaposan átböngészve, és megkeresve a legfontosabb kulcsszavakat, és azokat elhelyezve az önéletrajzban. Ezután lehet tömegesen küldeni a mastert minden projekt menedzser lehetőségre.

Az ilyen tűpontos célzást egy bizonyos pozícióra a munkáltatók is kedvelik.

Tipp #3 Releváns legyen!

A munkáltató szempontjából ideális az a jelentkező, aki pontosan abban szerzett tapasztalatot, amire a munkakörben szükség lesz. És pontosan azt szeretné csinálni, ami az álláshirdetésben szerepel. Ezt annyira komolyan gondolják, hogy sokszor – szerintem teljesen irracionálisan – inkább nem vesznek fel senkit, ha nincs megfelelő tapasztalattal rendelkező jelentkező. És az is előfordul, hogy olyan sokáig keresik az új munkatársat, hogy ezalatt egy kevésbé tapasztalt munkatárs megtanulhatná, amit az állás kíván.

Ami a jelentkező oldaláról fontos ebből:

  • Csak azokat a készségeket, tapasztalatokat szerepeltetjük az önéletrajzban, ami releváns az állás szempontjából.
  • Azokat viszont kiemeljük, részletezzük.
  • Általában nem relevánsak az állás betöltéséhez nem szükséges képzettségek sem, pl én nem tettem bele a HR-es pályázataimba a jógaoktató végzettségemet.
  • A magyar nyelvtudás szintén nem jelent előnyt itt, a “bilingual” arra vonatkozik, ha valaki angolul és franciául is beszél.
  • Ugyanígy az angol nyelvtudást sem kell beleírni, vagy nyelvvizsgákkal alátámasztani. Ha angolul írtuk a resumét, feltételezik, hogy beszéljük a nyelvet. A telefonos interjúból úgyis kiderül majd, milyen szinten.
  • Ha írunk cover lettert (nem szükséges, csak ha kérik), arról győzzük meg a munkáltatót, hogy pontosan ezt az állást keressük. Hátrányt jelent a folyamatban, ha azt a látszatot keltjük hogy a munka számunkra előrelépés, vagy épp visszalépés lenne.
  • Az önéletrajzunkból is úgy látszódhat, nem a megfelelő szinten pályázunk – érdemes ezt is elkerülni. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam, amikor kezdő szintű munkakörökre jelentkeztem sok év tapasztalattal. Ilyenkor azt döntsük el, van-e bátorságunk megpályázni ugyanazt a szintű munkakört, amit Magyarországon (vagy máshol) végeztünk. Ha nincs, inkább “butítsuk le” az önéletrajzot.

Tipp #4 Így kerülhető el a diszkrimináció

Kis hazánkban szokás fotót és személyes adatokat elhelyezni a resuméban. Itt egyiket sem várják el. Nyugodtan kihagyható az önéletrajzból az életkor, születési dátum, családi àllapot, vagy arra utaló jelek pl gyermekkondozási évek a tapasztalatok között. Helyette írjuk be a kurzust, amit a gyes alatt elvégeztünk, vagy ha túl hosszú/sok lenne a hiányzó időszak, használjunk funkcionális életrajzot.

Vannak olyan tanácsadók, akik szerint a teljes címet érdemes szerepeltetni a resuméban. Személy szerint ezt kifejezetten nem javaslom. Épp elég, ha a telefonszámunk spammerekhez kerül, nem tudhatjuk, ki és milyen célból hirdette meg azt a szupernek látszó állást. Ez volt az adathalászoknak szóló tipp, hogyan szerezhetünk ingyen leadet ;-).

Az interjúk során valószínűleg NEM fognak diszkriminációra okot adó kérdést feltenni, nem szokás. Ha mégis lenne ilyen, nyugodtan vissza lehet utasítani a választ – emiatt nem zárhatnak ki senkit a jelentkezők közül. Milyen információkat van jogod megtartani magadnak? Idézek a Human Rights Code-ból:

  • Age
  • Ancestry, colour, race
  • Citizenship
  • Ethnic origin
  • Place of origin
  • Creed
  • Disability
  • Family status
  • Marital status (including single status)
  • Gender identity, gender expression
  • Record of offences (in employment only)
  • Sex (including pregnancy and breastfeeding)
  • Sexual orientation.

Tipp # 5 Work experience

  • a pozíció elnevezéseket érdemes a meghirdetett álláshoz igazítani, így lesznek a tapasztalatok igazán relevánsak. Persze csak óvatosan, mert aztán lesz referencia ellenőrzés. (Tapasztalatom szerint a korábbi munkáltatók általában megértik az apróbb változtatásokat, de érdemes inkább előre egyeztetni, mint kész helyzet elé hozni őket.)
  • 10 évnél régebbi tapasztalatokat ki lehet hagyni a resuméból, már csak azért is, mert sok helyet foglalnak.
  • ha az álláshoz releváns tapasztalatunk 10 évnél idősebb, azt benne lehet hagyni
  • a kulcsszavazás a munkatapasztalatokra is vonatkozik: fejtsük ki a feladatokat, és csempésszük bele az álláshirdetésben talált kulcs-kifejezéseket
  • hasznos, ha eredmény oldaláról közelítjük meg a feladatokat – mihez járultunk hozzá, milyen eredményt értünk el, ha mérhető akkor számszerűen, mit sikerült csökkenteni/növelni?

Tipp #6 Minőség és mennyiség

A legnagyobb közhely, de igaz: a minőségre és a mennyiségre is érdemes koncentrálni. A statisztikák szerint 100 pályázatból 10 telefonos interjú és 1 betölthető állás lesz. Időben pedig 3-6 hónapos átlagos munkakeresésre lehet készülni – amennyiben nem túl nagy a verseny, és jól céloztuk be a magunkhoz illő munkakört. Szóval fontos a kitartás, a kis sikerek megünneplése, hogy lelkesen tudjunk tovább dolgozni a pályázatokon.

Önéletrajz tanácsadást akkor érdemes igénybe venni, ha már 100 resumét beküldtünk, és nem kaptunk választ. Vagy ha ingyen van :D. Ezt azért írom, mert PR vagy menekült státusszal is igénybe vehetőek ezek a szolgáltatások non-profit intézményeknél. Diákként az egyetemek career office-ában is. Használjuk ki! Személyre szabott tanácsadást kaphatunk.

Olyan fizetős szolgáltatást viszont, ahol egyszer megnézik és átírják a resumét, általában nem éri meg igénybe venni – hiszen úgyis minden pályázatnál hozzá kell majd nyúlni.

Tipp #7 LinkedIn

Érdemes fordítani egy kis időt és energiát a LinkedIn profil kifényesítésére is. Egyrészt, mert itt fogunk kapcsolatokat építeni a Tipp #8-hoz. Ezen túl használhatjuk a profilt passzív álláskeresési lehetőségként, mintha egy fejvadász cég adatbázisába töltenénk fel az önéletrajzunkat. Annyival jobb a LinkedIn, hogy később is szerkeszthetjük a profilt. Ráadásul számíthatunk arra is, hogy a recruiter és/vagy a leendő vezető rá fog keresni a LinkedIn profilra interjú előtt.

  • Ha többféle állásra is pályázunk, a LinkedIn profilt úgy érdemes kialakítanunk, hogy a tapasztalatok egyezzenek meg a resuménkban lévőkkel. Kevesebb részletet érdemes a LinkedIn profilba tenni az egyes pozíciókkal kapcsolatban, hogy ha összehasonlítják a pályázatokkal (bármelyikkel), ne legyen különböző. Sokszor elég a cégnév és a pozíció.
  • Itt lehetnek 10 évnél régebbi tapasztalatok is, különösen ha jól hangzóak vagy relevánsak ahhoz, amit keresel.
  • A bemutatkozó sort használd ki teljesen, arra néznek elsősorban a toborzók. Írd bele ide azt is, ami szerenél lenni – ha többféle állást pályázol, akkor vagy minden állás elnevezést beleírsz ide, vagy találsz egy összefoglaló kaptegóriát. Ja, és ne tévesszen meg, hogy oda az aktuális pozíciót várja a rendszer, nyugodtan szinesítsd ki, mert a versenytársaid is ezt csinálják majd.
  • A neved után is tedd be az összes releváns akadémiai rövidítést, meg ami a diplomádhoz tartozik. Ha ismert nemzetközi certificate-d is van, kerüljön oda az is. (Bachelor: BA vagy BSc, Master. MA vagy MSc)
  • Próbálj szöveges ajánlásokat is szerezni ismerősöktől. Egyszerűen megkérhetsz néhány volt vagy jelenlegi munkatársat, hogy írjanak rólad, vagy írj Te is másokról, és néhányan viszonozni fogják.
  • A skilleket foyamatosan szerkeszd, ahogy térképezed fel, milyen készségeket várnak el a keresett pozíciókban. Minden készséget keress ki, add hozzá a profilodhoz. Folyamatosan endorse-olj másokat, így téged is fognak.
  • Ha átkattintasz a jobs menübe, találsz ott egy ilyet – “let recruiters know you’re open” ezt kapcsold be. Ha recruiterek aktív szűrést csinálnak, könnyebben találnak rá a profilodra, és fogsz kapni megkereséséket.
  • Állítsd át a linkedin URL-edet egyedire. Nem akarok egyetlen youtubert sem reklámozni, inkább javaslom, hogy írd be a “shorten linkedin url” keresőszavakat a youtube keresőbe, és válassz egyet – bámelyikből megtanulhatod 2-3 perc alatt, hogyan tudod átállítani.

Tipp #8 Networking

Azt is választhatjuk, hogy nem szenvedünk a pályázgatással. Aki szeret ismerkedni, és elsőre általában jó benyomást kelt másokban, annak mindenképpen ezt a módszert – és akár csak ezt (!) ajánlom. Egyes munkaerőpiaci kutatások szerint az állások kb 60%-át sosem hirdetik meg. Helyette a dolgozók ismeretségi köréből töltik be. És nem, itt most nem urambátyám rendszerre kell gondolni, hanem a professzionális kapcsolatok kihasználására. Példaként elmesélem Malini barátnőm történetét.

A bringing programon hangzott el, hogy a “hideghívások” és az ún. információs interjúk is hozzásegíthetnek az álláskereséshez. Malini rögtön belevágott: hideg megkereséseket írt LinkedInen, olyan bemutatkozó emaileket, amiket az ismerősnek jelöléskor lehet elküldeni az “I’d like to add you to my professional network” helyett. Merthogy ezzel a sablonszöveggel soha többet ne küldj meghívót, meg ismerősnek se! Malini teljesen kihasználta a rendelkezésre álló karaktereket, nem volt pushy, nem kért munkát, csak hogy összekapcsolódjanak. Amikor elfogadták az invitationt – és meglepően sokan elfogadták, küldött egy második levelet. Ebben azt kérdezte, találkozhatnának-e egy “coffee chat”-re, ami kb 30 percet venne igénybe? Azzal indokolta a kérést, hogy nemrég költözött a városba (nem azt írta h az országba!) és szeretné feltérképezni a piacot a szakmájában. Itt jött a második meglepetés: 10ből 3 ember beleegyezett. Egy héten belül. Ezután felkészült kérdésekkel, számítva arra, az emberek szeretnek magukról, a saját karrierútjukról mesélni. És kinyomtatott egy resumét is, hogy segítseget kérjen, hogyan módosítanák. Megvolt a három beszélgetés, utána mindenkinek irt egy köszönömöt. A következő hét hétben a 3-ból 2 beszélgetőpartner is megtalálta egy-egy pozícióval. Kikerülve az előszűrést és a telefonos interjút, rögtön a “hiring manager” asztalára juttatták a pályázatát. Hosszas interjú-sorozat után az egyik állást megkapta – egy startupnál.

Tipp #9 Álláskeresés Kanadán kívülről

Szinte mindenkinek megfordul a fejében, az Express Entry folyamat közben vagy helyett legegyszerűbb találni egy munkáltatót, akitől kapunk egy work permitet és így segít bejutni az országba. Írok néhány gondolatot erről is.

Hiányszakmák esetén lehetséges ez a módszer is, hiszen a munkáltatók valóban nem találnak alkalmas munkavállalót elérhető közelségben. Ilyen esetben hajlandóak extra költségek (mert az eljárás a cégnek pénzbe kerül) és kellemetlenségek (mert az ügyintézés és a külföldről toborzás sokkal nehezebb, mint a helyi) vállalására is. A hiányszakmákat a tartományok számon tartják, és előbb-utóbb felveszik a hivatalos hiányszakmák közé. Ilyen végzettséggel/tapasztalattal rendelkezők számára tartományi programokat indítanak, ezek pedig plusz pontot jelentenek az express entry rendszerben. Ez pedig sokkal jobb, mint a céges szponzoráció, a zárt work permit csak addig van életben, amíg a vállalat foglalkoztatási szándéka fennáll. A munkavállaló sem tud munkahelyet váltani.

Minden más – nem hiány – szakma esetén a munkáltatók jogosultak megkérdezni, dolgozhat-e a jelentkező legálisan Kanadában. És fel is teszik a kérdést a pályázati felületen, ez praktikusan azt jelenti, hogy legális munkavállalói vízum hiányában nem fogadják a pályázatot.

how-to-write-a-resume-step-by-stepforrás: https://novoresume.com/career-blog/how-to-write-a-resume-guide, ahol további klassz tippek olvashatók

Kultúrális különbségek

Ma nem az időjárásról lesz szó, bár tudnék arról is beszélni. Inkább csak átkozódni, ami a hó- és jégtakarítást illeti, mert minden_este_jeget_vagy_havat_kaparunk_a_ház_előtt.

De inkább most valami más, azaz néhány példa a kultúrális különbségekre:

1. Kanadában valahogy diszkrétebbek az emberek, legalábbis ami a munkahelyi kommunikációt illeti egészen biztosan.

Beszélgetek ma a resource managerrel, mert éppen el akarják csaklizni az egyik projekt tagomat. Ez kb így néz ki. “Tudod Ákos van egy másik projekt, ahol az IT PM-nek éppen Java fejlesztőre van szüksége, stb.”

Nem mondja a projekt nevét, nem mondja az IT PM nevét. Ha megkérdezném, akkor elmondaná, de nem teszem. Magyarországon teljesen normális lenne azzal kezdeni, hogy ok, pontosan kiről is van szó és biztosan lenne némi kis beszélgetés a másik projektről, esetleg beszélnénk a nehézségekről. De nem Kanadában.

2. Először fura volt, de ezt én is átvettem. Ha egy nem közeli ismerőssel beszélek és tudom, hogy valamikor elutazunk valahova, akkor annyit mondunk, hogy bocs, de azon a napon vagy hétvégén “out of town” leszünk. Nem kezdem el magyarázni, hogy elutazunk, nyaralni megyünk, stb.

A jeleket a másik oldalon is veszik, ha valaki “out of town”, akkor nem akarta elmondani, hogy hol lesz, azaz én nem kérdezem meg.

3. Egy nagy irodában ülök, van közvetlen körülöttem vagy 20 ember, kb 5-6 emberrel beszélgetek rendszeresen. Ha valaki hazamegy munka után, akkor feláll, összepakol, felöltözik és elmegy. Közben nem köszön senkinek és ezen először eléggé megdöbbentem. Micsoda bunkóság…

Nem, csak itt nem szokás beköszönni, hogy “Sziasztok”. Én azért köszönök egy Good Night-ot, hátha terjesztem a szerintem megfelelő viselkedést. Erre jön is mindig válasz, de a kanadai kollegák akkor sem fárasztják magukat köszönéssel.

4. JJ haverommal együtt dolgoztunk még tavaly, egy városban lakunk, kampányszerűen SMS-ezünk (itt Text). 3-4 üzenet, mi újság, velem mi van, veled mi van, stb. Az üzenetek végén javasolja, hogy menjünk sörözni meg dumáljunk. Először azt hittem, hogy komoly, elkezdtem javaslatokat tenni, de nem jött válasz. Legközelebb megint jön a javaslat, megint nem lesz belőle semmi. Most már nem lelkesedek, csak írom neki, hogy “good idea, anytime buddy”

Volt ilyen máskor is, anyuka a suliban mondja, hogy szervezzünk playdate-t. Ok persze, szívesen. Aztán hullaszag. Ha egy kanadai program javaslatot tesz, akkor az nem jelenti, hogy tényleg komolyan gondolja. Ez csak olyan kurkászás, legyünk kapcsolatban dolog.

Aztán időnként persze összefutok JJ-vel, de mondjuk évente max 2-3 alkalommal.

Alberta Clipper és Polar Vortex

Nem, nem vagyunk meteorológiai csatorna, de tekintettel arra, hogy Mother Nature bedurcizott mostanában és ez eléggé érinti az életünket, ezért írok róla. Lássuk mi történt az elmúlt napokban.

A hétvégét Waterloo-tól 300 km-re északra töltöttük Haliburton-ben. Erről majd később írok egy rövidebb beszámolót. Annyi a lényeg, hogy “fent északon” igazi tél fogadott minket fél méteres hóval, gyönyörű tájjal, ragyogó napsütéssel, barátokkal, grillezéssel -20 fokban, azaz igazi kanadai téli móka. Szóval szuper volt! :-]

Aztán ahogy vasárnap visszaértünk Waterloo-ba már olvashattuk is a helyi időjárás jelentésben, hogy egy Alberta Clipper nevű front közeleg nyugatról és sok havat hoz magával hétfőre, ami a munkából hazafele tartó forgalmat fogja erősen érinteni.

Ezért Timkával mindketten úgy döntöttünk, hogy hétfőn otthon maradunk home office-ban. Szerencsére a munkahelyünkön ennek megvan a kultúrája, az otthonról dolgozó munkatársak elérhetőek, ráadásul mindketten dolgozunk más városban, én ráadásul más országban lévő munkatársakkal, úgyhogy a megbeszéléseink nagy része úgy is ZOOM-os telekonferencián keresztül történik.

Hétfő délután el is kezdett szakadni a hó és meg sem állt kedd hajnalig. Hétfőn délután óránként több centi hó esett, ezért este még kimentem eltakarítani ami hullott arra készülve, hogy kedden kevesebb időm lesz. Eltoltam tehát kb 10 centi havat és kedden arra ébredtem, hogy további 10 centi vár a kocsibeállón. A szomszédom extra jófej volt, reggel letolta a havat a hómarójával az én járdámról is. Nekem csak az autóbeálló maradt.

Torontó rosszabbul járt, a CBC szerint ott 31 cm hó esett, a TTC (helyi BKV) sok vonalon megállt, még a Toronto Pearson is bezárt pár órára. A velünk szomszédos Halton és Peel régiókban bezárták keddre a sulikat, volt olyan város, ahol “csak” az iskolabuszok nem jártak.

Waterloo-ban semmi ilyesmi nem történt, kedd reggelre az utak havasak voltak, de járhatóak, mert egész éjszaka jártak a hókotrók, plusz láttam több kis hókotrót, amivel speciálisan a járdákról tolják le havat. Tapasztalatom szerint Kanadában is szívás a hóesés, de utána rövid időn belül helyreáll a rend.

Van egy szokásunk Márkkal, ha reggel hó van a járdán és és én otthonról dolgozom, akkor reggel szánkóval viszem iskolába. Ilyenkor bezzeg nincs időhúzás, első szóra pattan mint a nikkelbolha. 😀

Így történt ez kedd reggel is, Márkot a -15-ben felöltöztettem rendesen, arcmaszk, snowpants, kesztyű, stb. Én eléggé megizzadtam, helyenként 20 centi hóban kellett téblábolni a jeges szélben. De Márk szokás szerint nagyon élvezte, hogy nem kellett egy métert sem mennie.

20190129_082103

20190129_082225

20190129_085115

20190129_085133

És ez után jött csak a fekete-leves. A front nyomában sarkvidéki levegő nyomult be és hűtötte le Észak-Amerika kb felét. A centrum jelenleg Detroit, Chicago környékén van, ott -20-30 körüli hidegek vannak, amit a szél miatt -40-50-nek lehet érezni.

Nálunk szerda reggelre -19.5 fokra ébredtünk és amikor este 6-kor hazaértünk, akkor -18.5 fok volt és mellé erős, csontig hatoló szél. Kesztyű nélkül 3 perc múlva fájt a kezem, arcmaszk nélkül 10 perc múlva fájt az orrom. Ilyet Mo-on soha nem éreztem, utoljára tavaly december végén-január elején Torontóban, akkor is vagy 2-3 hétig tartott a nagy hideg.
Az a szívás, hogy ilyen időben tényleg nem lehet kimenni a gyerekkel. A suliban már múlt héten sem igen vitték ki őket, akkor is -18 fok alatt volt a hőérzet, ezen a héten meg pláne. Enyhülés jön a hétvégén, talán majd akkor kicsit levegőzünk.

1085