Mikor rossz Kanadában élni?

Hát amikor két hét szabadság és későn fekvés-későn kelés után, az utolsó vasárnap éjszaka 10 centi hó esik és te reggel f7-kor kelsz fel, hogy a tök sötétben és mínusz akárhány fokban kiásd a dupla kocsibeállódat a hó alól, hogy a család iskolába és munkába tudjon menni.

Persze dönthettem volna úgy is, hogy nem takarítok havat reggel, mert simán átmegy még a kisebbik autó is ennyi havon. Elég sokan művelik azt a műfajt felénk, hogy nem foglalkoznak az ilyen apróságokkal, hanem türelmesen megvárják a következő olvadást.

De ennek tapasztalatom szerint annyi hátránya van, hogy az autód kereke szépen odaragasztja a havat az aszfalthoz és a vacsora utáni lapátolásnál már nem fogod tudni felkaparni a két széles, jól odaragadt jégcsíkot, amit azután kerülgethetsz hetekig, nehogy hagyatt essél rajta.

Szóval izzadtam, fáztam, anyáztam és lapátoltam és siettem a reggeli körökkel, hogy minél hamarabb elinduljunk otthonról Márkkal. (Timka szerencsés volt, ő hétfőként otthonról dolgozik.)

Siettem az indulással, mert arra számítottam, hogy a vasárnap éjszakai hó miatt beáll a város és nekem meg 9-kor megbeszélést kellett vezetnem az irodában. De most szerencsések voltunk Márkkal, mert 10 centi friss hó nem fog ki a kanadaiakon. A havazás elállt valamikor éjjel és az utakat reggelre letolták és lesózták a hóekék.

Sőt még a cégünk külső parkolója is ilyen tiszta volt, pedig jó nagy hó esett. Ez a kép egyébként megtévesztő, nem az első voltam, hanem kb 4. sorban kaptam helyet, de orral arrafelé álltam, ahova a később érkezők kénytelenek állni.

20200106_08261720200106_083428

Jah, ma megint havazik, de most tutira nem kelek fel fél hétkor. Állítólag enyhülés jön a hét közepén, ráadásul sok eső is jön, az pedig kiváló a hó ellen. Ezért úgy döntöttem, hogy most lusta leszek.

Igaz, hogy ez a telünk nagyon korán – már Novemberben – elkezdődött, de a december közepe-vége röhejesen enyhe volt. A karácsonyi szünet előtt és közben többször esett 5-10 centi hó, de pár nap után eddig mindig elolvadt.

Ha igaz a papírforma, akkor hamarosan jön az a fogcsikorgató pár hét, amikor nappal is fagyni fog és ezért a leesett hó is velünk marad. Tavaly volt 4-5 ilyen hetünk januárban és februárban, de hátha idén érdeklődés hiányában elmarad.

Kanadai vallás: Vásárlás

Számomra kedves téma következik, de tudom, nem mindenkinek. A vásárlást vagy szeretjük, vagy utáljuk, nemigen van középút. Úgy tűnik, a kanadaiak többségének inkább a szeretem-listán van ez az elfoglaltság. És végülis a demokrácia (avagy az imperialista nyugat haha) egyik alap építőkövéről beszélünk. Ezért került a kanadai vallás-listánkra.

Az Európából érkező bevándorlók hiány-listájáról ritkán marad le a kultúra. Értjük ezalatt azt is, a történelmi látnivalók száma kisebb – 151 éves ország történelme nem hasonlítható a több ezer éves európaihoz. Vagy a színház – van itt is, mégsem ugyanolyan, mert angolul játszanak, mert más kultúrális utalásokat használnak, amelyek számunkra kevésbé komfortosak. Itt meg kell jegyeznem, hogy a múzeumok nagyon klasszak! A kiállítások interaktívak, mindenféle médiumon közvetítik a történelem, tudomány vagy művészet üzenetet, és képesek hosszabb időre is lekötni a gyerekek és felnőttek figyelmét is. Turistáknak nagyon ajánlom az Az Ontario Science Centert vagy a ROM-ot (Royal Ontario Museum) Torontoban; de még itt Waterlooban is van félnapos elfoglaltságot nyújtó tudományos múzeum (TheMuseum).

Nem arról van szó tehát, hogy híján lennénk a lehetőségeknek. Inkább arról, a klasszikus hétvégi kikapcsolódás Észak-Amerikában már sok évtizede inkább a pénz elköltéséhez köthető. És igen, tudom, Magyarország is sokat vátozott az elmúlt 2 évtizedben, és sokan szívesen cserélik le a kultúrális programokat egy kis plázázásra. Magam is szívesen vetettem bele magam a Glamour napokba annak idején :D.

Rómában élj, mint a rómaiak! Mondom én, és elsétálok a Winnersbe – ez a lánc márkás holmikat tart elég kedvezményes áron. Elég széles a kínálat: az áruház legnagyobb része női ruha, de vannak cipők, táskák, kozmetikai és smink cuccok, kis lakberendezés és játékok is. Pasiknak szintén ruha, cipő, sportholmik és kiegészítők. Gyereket is érdemes hozni: mindig jól jön egy Versace farmer a gardróbjába (álmodj királylány), és a játéksarokból még a kiskutyás cukros bácsi sem tudná elcsábítani, nemhogy a szülei kiterelgetni. Érzésre az üzlet kicsit olyan turis – nem feltétlen találni méretet az egyes darabokból, és sok múlik a szerencsén is. Nálam hozzáértőbb vásárlók pontosan tudják, melyik napon érkezik új áru kedvenc üzletükbe, és elsőként nézik át az új kínálatot. Ákos mondja nekem egyik délután, hogy kíváncsi, meddig fog tartani az új Gucci cipőm. No nem pont Gucci hanem Guess, de inkább azt néztem a Winnersben hogy fekete bőr bokacsizma legyen, ami talán kibír egy kis vizet. Ahhoz képest hogy márkás, elég kemény :D.

A kép forrása: privacysense.net

Aztán ott vannak az ún. outlet mall-ok – igazi paradicsom! Ezek is többnyire márkás üzletek, ahol az el nem adott készletektől próbálnak megszabadulni leárazva. Sajnos a hozzánk legközelebbi Miltonban van, és kb hónapok óta nem bírok eljutni. No majd télen, ha nem lehet majd kinti programokat csinálni.

A Hudson’s Bay üzleteket is megszerettem – igaz itt teljes áron nem nagyon tudnék megvenni semmit (vagy legalábbis lélektani határon felül vannak az árak). A leárazásokat azért meg szoktam nézni. Óriási áruházak ezek, árukészletben kb a Winners giga-nagytestvére. Valódi ikonikus kanadai lánc, helyi hazafiak és nagyon márkás minőségi árut keresők kedvence.

Az élelmiszer vásárlást sem hagyom ki; mert a diszkont láncokon kívüli szereplők igazi élményt biztosítanak. Egy Zehrs (Torontoban Loblaws), Sobeys vagy Metro gyönyörű árut és még itteni mércével is átlagon felüli kiszolgálást jelent. Nemrég léptem be a Costco-klubba, és Ákos új imákat tanult és gyakorol, hogy a heti bevásárlásom végösszege ne lépje túl a 250 dollárt. Ez az üzletlánc egy raktáráruház, kicsit a Mo-i Metrora emlékeztet. Itt is többnyire nagy tételben, arányosan olcsóbban, és gyakran jobb minőségű termékeket tesznek a polcra, mint a kisebb hiperek. Ez azt jelenti, hogy konyhai papírtörlőt, zsepit vagy wc-papírt csak félévente 1x teszünk a bevásárlókocsiba. Ugyanígy van a suliba küldhető (szigorúan mogyorómentes) kekszekkel, snackekkel. Csak legyen tárolóhely a lakásban, meg arra kell figyelni, elfogyasszuk mielőtt elromlik – ha romlandó áru. “Sajnos” nem csak kaját árulnak, van itt műszaki cikk, bútor, fotósarok, gyógyszertár, téli gumi, biztosítás és utazás. Férjecském nagy örömére ruha is :D, azóta értettem meg, miért jár mindenki Roots-ban – mert a Costcoban gombokért adják a pláza árakhoz képest. Ja, azt mondtam már hogy a benzin is nagyon olcsó? Cserébe egy fél óra sorbanállást rá kell szánni, hacsak nem kedden délelőtt 11re mész ;-).

Vicces sztori – még egy nyári délután történt, a munkahelyről együtt sétáltam egy kollégával a parkolóba. Kicsit beszélgettünk, ő görög származású, megbeszéltük az európai politikát. A parkolóban elbúcsúztunk, majd 15 perccel később majdnem egymásnak toltuk a bevásárlókocsit a Costcoban. Azt mondja erre, kis szarkazmussal a hangjában: we have such an interesting life. Röhögünk, megyünk tovább.

Mennyit változik az ember 1,5 év alatt?

2017. június 6-án landolt a gépünk Torontóban, tehát 2018. december 6-án volt a 1,5 éves évfordulónk Kanadában.

A címbéli kérdés inkább így helyes: Mennyit változik az ember gondolkodása 1,5 év alatt egy másik országban?

Íme itt egy lista, hogy fejben mennyire adaptálódtam a kanadai gondolkodáshoz és életmódhoz.

Földrajz: Már összeállt a kép, hogy hol lakunk, melyik város merre van a környékünkön. De a magyar agyam még mindig nehezen áll át az Észak Amerikai méretekre. Ontario 100x nagyobb, mint Magyarország, jártunk mondjuk 300 km-re több irányba is, de azon túl fogalmam sincs, hogy mi van, azon kívül persze, hogy a térképen megnéztem. Idővel majd ez is alakul, de ehhez érzésem szerint ehhez lényegesen több idő kell.

Vezetés: maximálian hozzászoktam az itteni lassabb tempóhoz és tetszik, hogy Kanadában a sofőrök nyugisabbak, mint Magyarországon. Még Torontóban is, pedig az Waterloo-i szemmel tiszta őrület. Szükség is van arra, hogy az autós körültekintő legyen, mert az igazi kanadai gyalogos körül sem néz, öntudatosan átmegy a zebrán, ha “zöld’ van. Gyalogosként én még körülnézek, túl sokáig éltem Magyarországon ahhoz, hogy ennyire megbízzak az autóvezetőkben.

Vezetés +1: tudom, hogy merre vannak az égtájak, simán átálltam arra, hogy menj két utcát keletnek, aztán fordulj erre vagy arra. Ez mondjuk könnyebb errefele, mert az utcák többnyire egyenesek és hosszúak. (Ez Torontóban biztosan így van, itt Waterloo-ban már nem annyira). Illetve én is inkább használom, hogy “Torontó 2 órára van tőlünk”. Kit érdekel, hogy 100 km, ha ezt két óra alatt fogod megtenni. A távolság ekkora forgalom mellett nagyon relatív.

Vezetés +2: imádom a széles utakat és a kereszteződéseket. Nem kell centizni, nem érnek össze a tükrök. Szükség is van rá, mert a kanadai sofőrök nagy része nem jól vezet. Beíratnám őket egy vezetési továbbképzésre, mondjuk Rómában. 😀

Vezetés +3: az all-way stop-tól még mindig hülyét kapok. Ez Észak Amerikai sajátosság és azt jelenti, hogy bármilyen irányból érkezel a kereszteződésbe, meg kell állnod és olyan sorrendben lehet indulni, ahogy megálltál.
Néha 2×2 sávos utakon is alkalmazzák ezt a módszert, ami egy európai számára sokáig ijesztő, aztán pár hónap vezetési gyakorlat után már inkább csak idegesítő. Egy kanadai számára viszont a körforgalom a legijesztőbb dolog az úton, a legtöbb vezető ezért megáll a bejáratánál, mintha ott lenne a stop tábla és csak akkor sorol be, ha TÉNYLEG nem jön senki.

Autók: Amikor az első autónkat kerestük, akkor majdnem megvettünk egy Ford Focust. A kereskedő azt kérdezte, hogy “kis autót keresünk”? Akkor még azt válaszoltuk, hogy ez egy családi autó Európában. De aztán annyira könnyű volt hozzászokni a nagy autókhoz. Egy példa: állunk a dugóban Torontóban és előttünk egy Audi Q7 áll és lefele nézek rá. Mondom is Timkának, hogy ez az Audi nem nagyobb volt korábban? Aztán rájöttem, hogy az Audi nem ment össze, csak errefele egy átlagos SUV még nagyobb, köztünk a miénk is.

Pénz: olvastam korábban, hogy idő kell ahhoz, hogy az ember gondolkodása átálljon és ne váltsa át a dollárt forintra. A mindennapi dolgok estében már dollárban gondolkodom, de még mindig hasonlítgatom az árakat. Arra kíváncsi leszek, hogy ha Mo-ra látogatunk, akkor milyen árakkal fogunk találkozni. Állítólag sokat emelkedtek azóta, mióta elköltöztünk.

Városkép: az átlagos Észak-Amerikai városkép nagyon más, mint bármi amit korábban Európában láttam. Amikor megérkeztünk, akkor hihetetlenül szokatlan volt, a legtöbb épület szögletes és egyszerű, semmi európai szépség vagy évszázados történelem, ami például Budapesten állandóan szembe jön. De ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a szemem hozzászokjon az észak-amerikai funkcionalitáshoz. Jah és a Torontó skyline? Az valami fantasztikus, ilyet meg Magyarországon nem láttam soha.

Bűnözés: Torontóban gyakoriak a betörések, mostanában az autólopások száma is növeszik. De az átlagos kanadai még mindig nem zárja az autóját, házát. Az ajtók és zárak nagy része úgy is vicc, a biztonsági ajtó nem ismert fogalom.

Én is elég felelőtlen lettem magyar mértékkel mérve, a játszótéren a hátizsákom rendszerint kint hagyom a padon, benne pénztárca, iratok, autókulcs, de nem kell figyelnem rá, mert nem nyúlnak hozzá. A feleségem kint hagyta az Iphone-ját egy múzeumban a mosdóban, tucatnyian jártak arra mire visszament érte, de a telefon még mindig ott volt. Emlékszem, hogy Budapesten sosem hagytam semmit az autóban ami értékes lehet. Itt más a helyzet, az uszodában múltkor olvastam egy plakátot, hogy azt ajánlják, hogy inkább hagyd az értékeid az autóban, mert voltak lopások. Persze, hogy voltak, a kanadaiak sokszor az öltöző szekrényüket sem zárják be…

Egy jó ebéd? Haha, talán hétvégén. Kanadában a vacsora a főétkezés, az ebéd inkább valami amivel át lehet vészelni a reggeli és vacsora közötti “jelentéktelen” időt. A munkahelyemen van kantin, de ott sajnos elég nehéz egy jó ebédhez hozzájutni, legalábbis magyar mértékkel mérve. Saláta, szendvics rogyásig van, de a meleg kajában nem sok a köszönet. Nekem még mindig az ebéd a főétkezés, de Kanadában élve leadtam az igényeimből és bár ritkán, de van olyan, hogy hideget viszek ebédre.

Mindent vissza lehet vinni a vásárlás után. Sokszor akkor is, ha nincs meg a blokkod, de rajta van még az árucikken a bolt címkéje. Ez pedig ahhoz vezet, hogy olyan dolgot is hazaviszel, amiről nem vagy biztos, hogy tényleg szükséged van rá, mert úgy is vissza lehet vinni. Aztán persze nem viszed vissza.

De ha mégis, akkor nincs szájhúzás, nincs alapos átvizsgálás, hogy tényleg nem használtad-e. A minőségi reklamációt is jól kezelik, igaz, hogy volt olyan, hogy nem értették mit akarunk egy 4 hónapos csizmával, ami két helyen szétszakadt. Lejárt a 30 nap nem, akkor meg mit akarsz? Errefele ugyanis nem igen foglalkoznak az emberek a hibás dolgok visszavitelével, majd úgy is vesznek másikat. De aztán némi győzködés után csak visszavették.

A TÉL. Kanadában ez bizony akár 5-6 hónapig is tarthat. Novemberben már havazik, kis túlzással májusban olvad el legközelebb. Nincs két egyforma év, az idei eddig még jól alakult, teljesen magyar jellegű volt. Engem az időjárás nem igen zavar, de 5 hónap tél az nekem is sok és amikor -10 fok van hetekig, vagy ennél is hidegebb, akkor én is megrogyok. Ma -6 fok volt, vittem a Márkot edzésre és egy csomó szülő őszi dzsekiben volt. Ebben mondjuk az is benne van, hogy az autójuk a télikabátjuk. Én jó cserkész módra felveszem a nagykabátot, sapkát, sálat, kesztyűt.

Nyaralj télen. A tél miatt a kanadaiak inkább télen nyaralnak, mi is hozzászokunk lassan, hogy februárban elmegyünk valami meleg helyre. Nyáron elég Kanadában utazni, mert az ország változatos és gyöngyörű és a nyár itt is meleg.

WC-k. Az Észak Amerikai WC kb egyféle típus, mégpedig olyan, amiben sok víz van. Tehát a “hátmosás” elkerülhetetlen (ellenben kevésbé büdös). Amin még mindig fennakadok az a munkahelyi budi. NINCS RENDES ZÁRT FÜLKE. SEHOL. Mosod a fogad és hallod a bélhangokat a fülkéből és jön szag is rendesen. Sőt még azt is látod a nem túl keskeny réseken keresztül, hogy a munkatársad a telefonját görgeti. Guszta…

Kávés termoszbögre. Amikor megérkeztünk, akkor néztem, hogy miért van az emberek kezébe mindig kávés pohár? A környezet tudatosak legalább saját termoszbögrét hordanak magukkal, hogy ne szemeteljék tele a világot. Mondtam is, hogy ez mekkora hülyeség már… Kávét igyál a kávézóban vagy otthon. Aztán már oda jutottunk, hogy nekem is van egy nagy bögrém, ami hideg időben állandóan tele van meleg teával. Megyek az utcán, ott van a hátizsákomba tűzve. Megyek megbeszélésre, ott van velem. Nyáron inkább vizesüvegre váltok, de az is ott van velem állandóan.

Hitelkártya. Sosem volt nekem, minek költsek többet mint amim van. Úgy is csak a bank jár jól. Aztán Kanadában rájöttem, hogy ha akarsz egy VISA vagy Mastercard kártyát, akkor nincs olyan, hogy kérsz egy nem hitelkártyát. A debit kártya itt a bank brandjét viseli és nem tudsz vele a neten keresztül vásárolni. Szóval utálom, de nekem is van hitelkártyám. Igaz nem 3 db, mint egy átlag kanadainak.

Online vásárlás. Magyarországon mindig bementem egy boltba, ha valami tartós dolgot akartam venni, mert meg akartam fogni, hogy lássam a minőségét. Aztán itt Kanadában rájöttem, hogy Torontóban ehhez esetenként órákat kell autózni egy 5 km-re lévő áruházba (oda-vissza), aztán nem biztos, hogy az adott Best Buy-ban van pl jack-jack hosszabbító amire pont szükséged van. Igen, ilyen vackokat nem tartanak a legtöbb műszaki áruházban, mert filléres dolog, minek foglalják vele a helyet. Így elkezdtem az Amazonon vásárolni (tudom, eladtam a lelkem) és nagyon kényelmes, hogy a cucc ott van 2-3 nap alatt, aztán vissza tudod küldeni ingyen, ha mégsem arra vágytál. Nem kérdeznek semmit, hogy miért küldöd vissza. (sőt volt olyan, hogy nem is kérték vissza az árut, mert gondolom drágább lett volna kezelniük, csak visszarakták a pénzt a hitelkártyára és jónapot) Így már értem, hogy ezek az online kereskedelmi óriások miért falják fel a világot.

Juharszirup. (nem a blog) Magyarországon volt egy juharszirupunk és az árva üveg 10 évig ott áll a spájzban. Sosem nyúltunk hozzá, akkor dobtuk ki, amikor Kanadába költöztünk. Mára oda jutottunk, hogy inkább használunk szirupot cukor helyett, két-három havonta elfogy belőle egy literes üveg. Kanadában nem tudod kikerülni a juharszirupot. Pont.

Hogyan legyél kanadai 20 lépésben

Hogyan legyél német 20 lépésben cikk megihletett.

Izé csak 18-at találtam. Maradhat?

1. Legyen olyan ruhadarabod, lehetőleg több is, amin rajta van a kanadai zászló. Egy kanadai büszke arra, hogy ő kanadai és ezt bátran mutatja is. Volt olyan fiatal kanadai kollegám, akinek minden egyes pulcsiján rajta volt valami kanadai vonatkozás és ez fel sem tűnt neki.

2. Egy igazi kanadai tényleg azt gondolja, hogy a kanadai kultúra nagyon más, mint az amerikai. Pl az amerikaiak túl hangosak kanadai szemmel. Európai szemmel nézve a két ország kultúrája nagyon, sőt túlságosan hasonló. De aki ezt  hangosan kimondja, az nem lehet igazi kanadai.

3. Ha megint valami botrány történik Trump körül az USA-ban, akkor tegyél gúnyos utalásokat a kollegáknak és röhögjétek ki az amerikaiakat. Persze csak diszkréten, mert azért udvariatlan nem lehetsz.

4. Ha valaki rálép a lábadra, akkor mond rögtön, hogy ‘I am sorry’. De igazából nem sajnálod, és ha igazi kanadai vagy, akkor ez valójában azt jelenti, hogy “Figyelj már haver”, de ezt a külföldiek úgy sem tudják.

tumblr_lsarmotdlw1qaqn8to1_500

5. Télen járj valami drága és jó télikabátban, pl Canada Goose, esetleg valami drágább North Face. De legyen még 2 vékonyabb télikabátod is, jó lesz a nem létező tavaszra.

6. A hölgyek nagy része télen, nyáron futónadrágban jár. Mindenképpen vegyél párat, minél színesebb annál jobb. Van vastag téli verzió is.

2219802

7. Semmiképpen se viselj zoknit, még télen sem. Ha mégis kell zoknit viselned, akkor az legyen valami nagyon színes. Like Mr. Trudeau.
Justin Trudeau Enda Kenny

8. A hockey-t érted és szereted. Pont.

11414_large

9. Kávét csak Tim Horton’s-ban vegyél. Mindegy, hogy lötty, de a Timmies legalább kanadai. (Már régen amerikai tulajdonban van, de ezt szar elismerni).

ca-images-Tim_Hortons_Exterior_2-623x350

10. Ha már kávé, az utcán mindig legyen a kezedben egy kávéspohár. Ha üres, akkor is. Ha nem kávéspohár, akkor egy vizesüveg. Always stay hidrated! De tényleg!

11. Minél nagyobb az autód, annál jobb. Pl egy hegyomlás pick-up tökéletesen megteszi, még akkor is, ha 20 km-t mész naponta a munkahelyedre és soha nincs szükséged az autó platójára. De legalább egy százas lesz megtankolni, persze csak akkor ha 1 dollár a benzin literje. A kép illusztráció.

imagesOW7JA0XX

12. Az autódban van távindító, amivel egy hideg téli napon előre felfűtöd az autódat. Mindegy, hogy 15 percig járatod ehhez, de kit érdekel a hódok lelki üdve.

13. Van hómaród és láncfűrészed. Ez olyan dolog, mint Magyarországon a flex. Nem férfi az akinek nincs hómarója és láncfűrésze.

14. Igazi kanadaiként legalább 3 barbeque-d van, egy faszenes, egy gázos és valami hordozható. 10 fok felett már lehet grillezni munka után, illetve a parkban minden hétvégén, egész nyáron át.

15. Ha parkba vagy strandra mész, akkor viszel magaddal egy 150 literes óriás hűtőtáskát tele üdítővel és sörrel. Úgy sincs a parton vagy a parkban büfé, úgyhogy vagy megoldod magadnak, vagy úgy jártál. De legalább tudsz valamit vinni a teherautód platóján.

16. Kanadaiként télen nyaralsz, ugyanis jó elmenekülni a téli hideg elől. Nyáron inkább Kanadában maradsz és az időt a nyaralódban töltöd.

17. Apropó nyaraló. Ha kellően vagyonos vagy, akkor van egy 4 hálószobás, 3 fürdőszobás nyaralód, valami tóparton (ahol van még két grilleződ) ahova a nyári hétvégéken vonulsz vissza.

18. 2018. október 17. után óvatos vagy a neked felkínált sütikkel. Ki tudja mi van benne. :-]

Timka +2:

19. Semmit se vásárolj készpénzből. Vegyél nagyobb házat, több autót (3 évente újat, hitelre) mint amit megengedhetsz magadnak. Ha pedig nem tudsz törleszteni, és a bank már nem ad egy 4. jelzálogot a házadra, rántsd le az összes pénzt a hitelkártyádról. Majd megoldódik!

20. Ha van garázsod, pakold tele mennyezetig! Ha dupla, még jobb, több minden fér bele. Nem fér be az autó? Annyi baj legyen, a reggeli kávéd közben beindítod az étkezőből, mire felöltözöl a hőmérsékletnek megfelelően (-zokni), leolvad róla a hó is.

Algonquin kirándulás

Kiegészítem Ákos Irány észak! bejegyzését a következő 2 nap tapasztalataival és fotóival.

Ha már a közelben voltunk, mindenképpen szerettük volna meglátogatni az Algonquin nemzeti parkot. Nagyon sokat hallottunk róla, közeli barátoktól is, hogy milyen gyönyörű, óriási, rengeteg tóval, és milyen sok vadon élő állatot lehet egész közelről megfigyelni itt. Összességében ez mind igaznak bizonyult, a Thanksgiving hosszú hétvége és a nagyon népszerű “fall leaves” szezon miatt még embertömeg is hozzáadódott az élményhez.

cropped-img_0147.jpgEzt például az egyik látogatóközpont kilátóteraszáról fotóztam, kb a fejem fölé emelve a telefont, hogy a korlátnál pózolókat ne kapjam el. Ja, mindezt egy laza 20 perces sorbanállás után a mosdóhoz.

 

img_0125.jpg

A park bejáratánál találtam ezt a táblát, a vadállat-észleléseket írják fel ide a látogatók. Előttünk 1 nappal találkozott valaki egy farkassal éjfélkor. A szarvas, jávorszarvas elég gyakran bújik elő, és medvékkel is össze lehet futni, főleg ha éjszakára maradsz és nem rendezed el a kaját.

A farkasok mellé nekünk előző nap már pipa került, a Haliburton farkas rezervátumban egész közelről, de egy épület biztonságából figyelhettük meg a falkát.

No de, vissza az Algonquinba:

A parkon áthalad egy kiváló minőségű autóút. 3-5 kilométerenként különféle szebbnél szebb látványosságokat találni, kiépített parkolókkal, és szolgáltatásokkal. Aznap a nagy embertömeg miatt a parkolásra is várakozni kellett. Az egyik túraútvonalhoz pl csak a padkán tudtunk megállni. Más autósok itt otthagyták a kocsit, és tiltótábla sem volt. Amikor visszaértünk, megláttuk a sárga mellényes szervezőket az út mellett, és mondtam is Ákosnak, menjen előre megnézni, nem vontatják-e még a kocsit. Hát nem. A parkolóból ki- és bekanyarodást segítették, irányították a forgalmat. Segítettek nekünk is gyalogosan átkelni az úton, és később kisorolni is az autók közé. A kanadaiak kedvesek. És lazák.

Tavak és erdők váltják egymást ezen a mágikus helyen. Mivel a legtöbb látogató a pirosló leveleket jött fényképezni, a túrautakon azért találtunk magányos helyeket. Amit a gyerekeink aztán bekiabálhattak.

img_0156.jpg

Ennyire voltak sokan.

Hamarosan eluntuk a parkolóhely-keresést, és inkább kihajtottunk a parkból. Míg befelé jövet egy szép kapun keresztül vezetett az út a keleti oldalon, a nyugati bejáratot észrevétlenül hagytuk el.

És ez nemcsak azt jelenti, hogy nem jól őrzik a nyugati kaput ;-), hanem azt is, hogy a táj ugyanolyan kívül, mint belül. Továbbra is tavak és erdők mellett haladtunk el, a juharfák még mindig pirosodtak, felváltva a méregzöld fenyőkkel. Dombos és kanyargós utakon jutottunk vissza a szállásunkhoz, szintén egy tópartra. A gyerkőcök kisorsolták, ki fürdik először, és ki alszik középen.

Az első éjszakából maradt meg ez a cukker sztori: Márk aludt középen, és hajnalban felverte Ákost. Akinek vissza kellett rendezni a belső szélen alvó kisembert irányba, mert teljesen keresztbe fordult. A csúcs-cuki mondás Márktól, így fogalmazta meg a problémát: “össze vagyok nyomva, mint egy csík!”

Az utolsó napon már nem akartunk sokat autózni, és nem kívántuk újra a tömeget sem. Ezért csak a közelbe terveztünk barangolást, és ebéd után terveztünk hazaindulni. Logikusnak tűnt, hogy ezzel elkerülhetjük a legnagyobb dugót, mert a Thanksgiving a családi ebédekről-vacsorákról szól (már megint pulyka :D), ami talán nem ér véget 1-kor. Ez nem jött be, de erről később.

A gyerekek még utoljára megpróbálkoztak a békavadászattal az erre kialakított játszóhelyen, amíg megraktuk az autókat.

Első állomásunk a “Minden” vadvízi park volt, ahol sokáig fényképeztük egymást a száguldó fehér habos víz mellett. Egy horgász ki is állt pihenni, talán nem akart aznap szerepelni. Ákos persze kikérdezte, süllőre vadászott, az elsőt már meg is fogta, egy másodikra várt, hogy tele legyen a vacsi asztal.

(Minden a település neve, keress rá a google maps-en, ha nem hiszed :D)

Innen a Haliburton Sculpture Forestbe hajtottunk tovább, ami egy szoborpark. Helyes kis erdei sétaút mellett helyezték el a szobrokat, és a domb alján egy újabb tavat is megnézhettünk.

Az utolsó állomás egy kis hamburgerező volt Haliburton városában, kb az egyetlen nyitva tartó étterem ebben a picinyke városban.

img_0228.jpg

Klassz dolog az all-day breakfast, Márk tükörtojást rendelt piritóssal. Igaziból az utóbbi miatt, az asztalon lévő dzsemek izgatták a fantáziáját. Ákos egy vega burgert választott, én meg egy igazit, stílusosan sült krumplival. A gyerekek még egy kis palacsintát is toltak a szépen kiürített tányérok után.

Tele pocakkal indultunk hazafelé, Gáborék Torontoba, mi Waterlooba. Amíg tudtuk/lehetett, kerültük az autópályát. A festői szépségű 118 autóúton haladtunk dombra fel és aztán le, még egyszer megcsodáltuk a pirosba hajló lombokat. A 11-es úton már alakult a dugó, az igazi araszolós autótömeg Barrie-nél jelent meg, ahol néhány km-t az észek-keletről Torontoba tartó 400-as autópályán vezetett az utunk. Konkrétan 20 km/h sebességgel haladtunk, előttünk még legalább (normál tempóval) 2 órányi úttal. A waze mindenáron be akatt vinni Toronto felé, de nem hittünk neki – tapasztalatból tudjuk, a 401 autópályánál nincs rosszabb egy forgalmas napon. Az M7 a Balatontól visszafelé vasárnap este, tízszeres forgalommal. Inkább kanyarogtunk tovább az autóutakon, az Orangeville-i kereszteződést már én is megismertem, errefelé sokszor kirándultunk már. Aztán farmok és kistelepülések mentén értük el Guelph határát, onnan már csak egy fél óra az otthon. Összesen 5 órát töltöttünk az autóban (összehasonlításképpen, odafelé 2,5 volt). Mostanában nem indulnék neki újra ;-).

Összességéban fantasztikus élmény volt ez a hétvége. Amit tanultunk belőle: hosszú hétvégén vagy az Algonquin-ben kellene táborozni (ennek csak én vagyok az akadálya), vagy ha a parkon kívül szállunk meg, érdemes ott is maradni.

Állás-találás avagy kanadai vallás: kedvesség /2

Hol is tartottam? Ja igen, interjúztam a közvetlen vezetővel, és jó volt.

Még ugyanezen hét végén kapom a meghívót a következő interjúra – wowwww, megy ez, mint a karikacsapás! Amin csodálkozom, nem a főnök főnökével találkozom, hanem a közvetlen munkatársakkal. Ez újra elbizonytalanít: most akkor ez egy mellékvágány? Vagy újabb teszt? És utána majd lesz még egy kör? Én július 1-től már kezdeni akartam, úgyis 2 helyszínen megy a munka, gondoltam, legalább megismerem a torontoi munkatársakat, mielőtt átköltözünk.

Június 26-án (jéé, ez meg Ákos szülinapján volt?) meg is van az interjú a munkatársakkal. Egyikük van jelen személyesen, a másikukat telekonferenciában hívjuk. Upsz, vele nem működik a voodoo trükköm, kicsit érzem a hangján, nem győzöm meg.  A személyesen jelen lévő kolléganő meg nagyon fiatal, igaz, nagyon okosnak is látom. Az interjú előtt bekísér a HR-re, basszus, 300 fős iroda, teljesen elképedek. Végtelenül gondoskodó, sokat mosolyog, különösen mikor azt kérdezem, ők miért szeretnek itt dolgozni? Még torontoi utazási tippeket is adna a liftben lefelé, nagyon megköszönve elhárítom, már várnak rám ismerősök a ház előtt. Jóismerősök, hugiékkal találkozunk, ők a belvárosban bóklásztak, amíg én készülődtem és interjúztam. Este megy a köszönőlevél mindkét interjúztatómnak, csak a torontoi kislány válaszol. Ajjajj, tényleg nem tettem jó benyomást a másikukban, gondolom. (Önbizalom, Timka, önbizalom!!)

Aztán csend. Említette a főnökasszony is, és a fiatal kolléganő is, hogy sok a jelentkező, és rengeteg nterjújuk van. Szóval nem kizárt, hogy akár 2 hetet is várnom kell, mert az elsők között hallgattak meg. Eltelik a két hét, se kép se hang. Írok a recruiternek egy tömör és kedves e-mailt, született-e már döntés a következő körről? Azonnal válaszol,  ígéri hogy kideríti. 2 nap múlva jön a válasz a főnökasszonytól, még egy kis időt kér. Mindketten hivatalosak, és kedvesek az e-mailekben, olyan érzésem van, mintha ebben a folyamatban ügyfél lennék, nem “csak” egy jelölt a több százközül. Megcsúsztak az interjúkkal a szabadságolások miatt. Hát igen, nyár közepén szép az álláskeresés. Ekkor már július közepe van. Közben pályázgatok, nem lesz ebből semmi.

Július harmadik hetében kapok egy mailt közvetlenül a főnöktől. Először is 3x  és 3-féleképpen bocsánatot kér a késedelem miatt, és ha még mindig érdekel engem ez a munka, akkor szeretnének egy interjút nekem a terület vezérigazgatójával. Hűűűű, izgalmas, megszervezzük. Augusztus elejére, akkor jön vissza szabiról. És mivel ő Torontoban dolgozik, visszaingázok a kisvárosból a nagyba. De megéri, minden perc, mert ez a nő egyszerűen elvarázsol. És valahogy én is őt, mert az interjú végén beajánlja, ha ez az állás nem jön össze, keressem meg, mert lesz más pozi. Elájulok. Tőle tudom meg azt is, hogy attól tartottak, ez a szintű pozíció nem lesz elég nekem. Tehát túlképzett vagy inkább túl tapasztalt vagyok. Igyekszem megerősíteni, már a hátam mögött van a karrierépítés. Nem akarok én nagyot, csak támogatni. Még a humoromat is bepróbálja, de az izgalom (vagy a humorérzék hiánya) miatt nem reagálok jól. Na figyu, bepróbállak, ez volt a vicc, Te hogy reagáltál volna? Az interjú-helyzetet ne felejtsd! (a neveket szándékosan nem említem)

NagyVezír: “Számodra mi a vonzó ebben a munkában?”

Tmk: néhány konkrétum, blabla ” és a munkatársak, és különösen a vezető nagyon szimpatikus volt. Azt gondolom, könnyen tudnék velük együtt dolgozni.”

NV: “Valóban, mármint V-vel? Csodálom, nekem állandóan gondom van vele.”

Tmk: ”                               ??                               ”

NV: “Na jó, csak vicceltem. Mi volt benne szimpatikus?”

Tmk: “Szakmailag minden szempontból fel tudok nézni rá, és az őszintesége, egyenes stílusa nagyon tetszik.”

NV: “Pont ezzel visz a sírba”

Tmk: ”          Valóban?             ”

NV: “Dehogy, csak viccelek. (széles mosoly)”

Elképesztő fa-arccal mindezt. Remélem, még lesz alkalmam nevetni a viccein. Majd kihegyezem magam erre ;-).

A köszönőlevelem egy tanulmány, tényleg vérprofi, Malini barátnőmtől nyúltam, és a helyzethez igazítottam. Pontokba gyűjtve összesítem benne, a beszélgetésünk alapján mit tart a vezérasszony fontosnak, és hogyan tudnám ebben támogatni, ha engem választ. És még küldök neki egy cikket is, egy probléma megoldásához, amit az interjún említett. Néhány nappal később válaszol, a cikket külön megköszöni.

Egy hét szünet. Basszus, ezt elbuktam. Vagy még mindig nem döntöttek? Kezdek lemondani róla, már Ákossal is beszéljük, de kár hogy ez nem sikerült. És egyszercsak, augusztus 8-án megcsörren a telefon. A recruiter az, érdeklődik, hogy mentek az interjúk? Na, gondolom, elégedettség-mérés. De nem, folytatja, nagyon tetszettem az interjúztatóknak. Annyira, hogy szeretnék nekem ajánlani az állást. Kiugrom a bőrömből. Másnap jön az ajánlat, elfogadom. Juhéééé, mikor kezdhetek?

Hát, mondja a recruiter, 10 munkanap a háttér- és referencia-ellenőrzés, azon még át kell esnem. Na, basszus, ettől tartottam, hogy felhívják az előző munkahelyemet, ők meg nem voltak nagyon boldogok, mikor felmondtam. Ákos mondja, nem lesz semmi gond. Malini barátném mondja, csak azokat hívhatják fel, akiket én megadok. A 10 munkanap alapján belőttük az augusztus 27-ét mint kezdési időpontot. Mondja a végtelenül kedves recruiter, hogy a következő héten szabadságon lesz, de amint visszaért, azonnal ránéz a folyamatra, és értesít. Nagyon megköszönöm, üdvözöl a cégnél, elbúcsúzunk, jó nyaralást.

Megjön az első hivatalos e-mail, amiben egy csomó szabályzatot kell elolvasnom, elfogadnom, kinyomtatni, visszaszkennelni, elküldeni. Az ígért háttér- és referencia-ellenőrző e-mail nem jön. Izgulok, mert ha 10 nap a folyamat, akkor minden nap számít, írok a recruiter helyettesének, nem érkezett meg a levél. Néhány óra múlva, hétfő estére megérkezik.

Ülünk este a teraszon, kortyolgatunk valami finomat, asszem ez éppen Aperol spritz nap volt – ünnepeltünk, na. Kezemben a laptop, írom be az adatokat, amik az ellenőrzéshez kellenek. Útlevélszám, lakcímek, jogosítvány, megengedem, hogy nemzetközi bűnűgyi ellenőrzést futtassanak rajtam. Már kitöltöttem 4 oldalnyi formot, most jönnek a referenciák. Beírom őket, közben mindenkinek fogalmazok egy e-mailt is, ne érje őket meglepetésként egy nemzetközi hívás. Merthogy cégnevet, telefonszámot enged beírni a form. Kéri még a dátumokat, a pozíciót. Egyikükhöz sikerül bepasszíroznom egy e-mail címet is. Rossz érzésem van kicsit, munkahelyeket kérnek, én meg a 3-ból 2 helyen szerződéses voltam, remélem nem lesz gond, a megmaradt karakterekre bepasszírozom hogy “contracted”. Most hova írjam az időzónát? Vagy tudni fogják? Végülis erre szakosodott, profi cég, tudniuk kéne. Nyugodt vagyok, ellazulok, megbízom bennük.

A közvetlen főnökömtől jön mail. Azonnal kinyitom, nem érdekes, mit hagyok félbe. Eljutott hozzá, hogy elfogadtam az ajánlatot, és szeretne gratulálni, és nagyon örül, hogy csatlakozom a csapathoz. Most elmegy egy kicsit továbbképződni, de utána rögtön fogalmaz egy bemutatkozó e-mailt amit elküld majd átnézésre, mielőtt kiküldi. Komolyan mondom, wow-ra formálódik az ajkam minden alkalommal, amikor olvasom. Kifogástalan stílus, formális, ugyanakkor szívmelengető. Pont annyi információ, amennyire szükség van, és csupa pozitív érzelem. Tuti egy angyal küldte. Sokat fogok tanulni tőle, azt már látom.

Kedd reggelre az ellenőrzésre szakosodott cégnél volt minden adat. Kata, az egyik referenciám ír csütörtökön, megjött a kérdőív e-mailen. Hű, klassz, akkor jó lesz ez. Aztán csend. Következő hétfőn visszajön a recruiter szabiról, és hihetetlen, de tényleg ránéz a folyamatra, és már ír is: a bűnügyi ellenőrzésen átmentem (huhh :DD), a munkahelyeket viszont még nem sikerült leigazoltatni. Javasolja, esetleg kérdezzek utána a megadott cégeknél. Augusztus 20, azért írok egy-egy üzenetet délután (Mo-n este), érdeklődöm, mi újság? Nem keresték őket. Kedden reggel megírom az e-mail címeket a keresőcégnek, biztos ami biztos, azt az egyet sikerült elintézni, ahol volt e-mail. Aztán becsap a mennykő. Jön a válasz, hogy nagyon köszönik az extra információt, de már továbbléptek a folyamatban, és akkor most szeretnék elkérni a: a) bérpapírokat; b) adóigazolásokat (M30-as); c) munkaszerződést. Naggggyon jó, az Aegonos munkaviszonyom kicsit régi ahhoz, hogy nálam legyenek ezek az iratok. A régi iratokat jól elpakoltuk dobozokba, bent pihennek a kerti házunkban. Rajtunk kívül hozzáfér még apósom, aki épp itt ül mellettem a kanapén, egészen szeptember elejéig. Nyomozok a gépemen, talán meglesz a munkaszerződés. Találok is néhány régebbit, nem fedi le a teljes időszakot. Basszusbasszus. Ráadásul a másik leigazolandó az ugye nem is munkaviszony, hanem szerződéses viszony, voltam olyan ügyes, hogy az idő felében cégen keresztül számláztam, a másik felében meg vállalkozóként. A vállalkozóként kötött szerződést megtalálom, meg a korábbi megszüntetését, egy pdf-be beszkennelve. Jajj, hogy miért nem vagyok én rendezettebb?? És még, ezek ugye mind magyarul vannak, most akkor le kell fordíttatnom mindent? Mennyi ideig fog ez tartani?

Írok egy gyors üzenetet, kérem őket, hogy menjenek a mailes vonalon, mert ezekhez az iratokhoz csak néhány hét múlva férek hozzá, és le is kell fordíttatnom. Jön a válasz, nekik ez van a szerződésükben a megbízóval, most már az alternatív úton mennek, legyek szíves küldjek legalább 1-1 dokumentumot. Kedvesség? Nyomokban sem. Tárgyilagos, rövid, utasító. A tartalmat nem értem teljesen. Mi az, hogy legalább 1? 1 db bérpapírt? Írok egy választ, de nem küldöm el, közben hívom Ákosomat, tanácsot kérek. Kérdezzek? Vagy elküldjem, ami van, reménykedve, hogy elég lesz? Nem jó egyik sem, mondja a stratégiai tanácsadóm, könnyen zsákutcába juthatok mindkettővel. Tudom én is. Akkor? Azt tanácsolja, kérjek segítséget a recruitertől, neki fontos, hogy lemenjen a folyamat, és egyébként is fel akarnak venni. Egész délután az e-mailt fogalmazom, hálás vagyok anyósoméknak, hogy lekötik a gyereket. Késő délután megjön Ákos is, le sem ül, olvassa, amit írtam. És átírja, persze mint mindig, hálás vagyok ezért is, ő sokkal objektívebb nálam. Mondom is a végén viccesen, nyugodtan írja is alá ezt a mailt. Nemnem, mondja, nagyon hasznos vot minden szó amit írtál, anélkül ez nem születhetett volna meg. Elküldöm, és várok.

Egészen a következő délutánig. Amikor is válaszol a recruiter, elnézést kér a nehézségekért, amiket tapasztaltam. És meggyőzte a referencia ellenőrző céget, hogy haladjanak a mailes úton. Huhhhhhh. De. Javasolja, hogy toljuk el a kezdési dátumot egy héttel, mert amíg zárul le ez a folyamat, addig nem tudják megrendelni az eszközeimet és jogosultságaimat. Persze, beleegyezek, nekem mindegy, legyen szeptember eleje. Talán 2 nap telik el, a cég belsős munkatársa keres, keressek már elő valami 1 szál kis bizonyítékot, hogy az utolsó megadott munkahelyemen dolgoztam, mert nem kaptak választ. Számlák jók lesznek? Igen. Szuper, elküldöm az utolsó 5 számlát. Boldogan írja, le tudja zárni az ügyet. Jeeeee!

..tovább is van, mondjam még?

 

 

Kanadai vallások: BBQ

Igazi kanadai vallás a BBQ, azaz a barbecue. A módszer a magyar grillezésnek felel meg, de itt nem használják a grill kifejezést, úgyhogy röviden csak BBQ. (És ez a BBQ nem egyenlő a smokerekben alkalmazott lassú sütési módszerrel.)

Alapvetés, hogy minden háztulajdonos kanadainak biztosan van BBQ szettje. Esetleg kettő és még egy harmadik mobil BBQ ha kimenne valahova piknikezni. Ha kimész egy nyári napon egy  random parkba, akkor tuti, hogy délben füstben úszik a park és minden asztalon megy a gázos vagy faszenes grillező.

Mindegy, hogy az asztalnál több generációs kanadaiak, vagy pakisztáni, indiai vagy más ázsiai bevándorlók ülnek, a BBQ közös szenvedély. Érhető, mert jó buli kimenni egy tó mellé a családdal vagy barátokkal, dumálni egyet, míg megsül az ebéd és utána együtt ebédelni.

A legtöbb parkban vannak ilyen telepített BBQ station-ök, de ezek száma korlátozott, ezért a legtöbben viszik a saját cuccukat.

SONY DSC

A Canadian Tire-ben (sportbolt és barkácsáruház keresztezése) nyaranta 30 méter hosszú polcon árulják a BBQ sütőket és kiegészítőket. Ha gázon sütsz, de szeretnél egy kis aromát adni a húsnak, akkor választhatsz kb 5 féle adalék fából, mint pl a “királyi tölgy”, vagy a juharfa. Ezeket a fadarabokat drágán adják ízléses csomagolásba tekerve.

20180213_141951barbecue

Az sem mindegy, hogy a drótkefével szeretnéd kaparni a rácsról a rásült kokszot, vagy eredeti juharfa kaparóval, ami kíméletesen tisztítja a rácsot és nem bántja a zománcot.

Mindenkinek megvan a kedvenc és bevált módszere és kiegészítői. Jó ha tudod, hogy ha Kanadában elhívnak valahova vendégségbe és a házigazda nyomja a BBQ-t, akkor ne tedd fel azt a kérdést, hogy miért a faszenes grillt használja a gázos helyett, mert gázzal sokkal egyszerűbb… Erre minimum kapsz egy rosszalló tekintetet, esetleg nem hívnak többször. Kanadában SOSE bonyolódj vitába a BBQ-val kapcsolatban, mert ez olyan, mintha valakinek a vallását kérdőjeleznéd meg.

Az átlag kanadai munka után simán beröffenti a BBQ-t, hogy gyorsan kisüssön egy adag húst a vacsorához, esetleg megigyon mellé egy hideg sört lazítás képpen. Munkatársaim szerint a BBQ szezon addig tart, amíg ki lehet ülni a teraszra, azaz itt kb 15 fokig.  Ez nekem már túl hideg, de én nem is szoktam 15 fokban papucsban és rövidgatyában sétálni az utcán.

Munkatársaim azt is mondták, hogy télre sem rakják el messzire a BBQ-t, mert ha van egy enyhébb időszak és nem kell a havat a deck-ről lapátolni, akkor kimennek és megsütik a hétvégi ebédhez a különféle húsokat. Gyorsan megvan és bent is meg lehet enni.

Természetesen nekünk is van BBQ eszközünk, kb az első dolog volt amit vettünk, amikor pár hete beköltöztünk. Kijiji-n vettem, 50 dollár volt és a tulaj még egy 35 dolláros gázpalackot is adott hozzá. Sokkal jobb, mint a magyar gázgrillem, az lemezből volt, ez pedig öntöttvas. Ezt a márkát (Broil King) egyébként itt gyártják Waterloo-ban.

Az egyetlen szépséghiba, hogy elég nagy méretű, de cipőkanállal éppen befért a Ford Escape-be, amikor mentem érte. Azóta pedig minden héten legalább 1x, de néha többször is sütögetünk.

Plusz ha kimegyünk strandra vagy valahova messzebb otthonról és az ebéd ott ér minket, akkor készülünk, visszük a hűtőtáskát, mobil grillezőt és készítjük a hamburgereket. Jó móka!

Ez a kép még júliusban készült, amikor a Fifty Point Conservation Area-ba mentünk strandolni. Az egyszer használatos grillező Magyarországon is kapható, amikor még ott éltünk gyakran vettem és ha horgászni mentünk, akkor ezen sütöttük meg a vacsorát. Otthon akkor 500 Ft volt egy tálcás grillező, itt 10 dollár.

img_2027

A következő képek itthon készültek a hétvégén. Az régi/új grillezőnkre fel lehet pakolni egyszerre egy 5-6 személyes társaság számára a húsokat. 15 perc melegítés után indulhat a sütés, 2 kiló hús megsül további 20 perc alatt.

20180901_13190820180901_13191920180901_133528

Kanadai vallás: kedvesség

A kanadaiak kedvesek. Ez általános sztereotípia, annyira, hogy a déli szomszédok gyakran viccelődnek ezen, még filmekben is. Majd figyeld meg. Pont most kezdtem olvasni egy regényt, és ez kb a 3. oldalon volt: “tudom, hogy kanadai vagy, de a 3 bocsánatkérés akkor is sok”. Ugyanakkor élvezik is, mármint a túristák. Torontóban nem tudsz hosszú percekig állni az utcasarkon egy térképre meredve, mert biztos odalép hozzád valaki, hogy segítsen. Ezt most találtam, szerintem elég precízen leírja a helyzetet ;-).

Úgy emlékszem, sokat írtunk már erről a jelenségről különböző aspektusokból. Most a munkakeresésemmel összefüggésben figyeltem meg néhány dolgot, ami vagy megerősítette, vagy megcáfolta a korábbi észleléseimet.

Körülbebül májusban döntöttük el, hogy Waterlooba költözünk, de már előtte is benne volt a levegőben, hogy közelebb szeretnénk kerülni Ákos munkahelyéhez. Az ingázás nagyon megterhelő volt neki, és egyébként nekünk is. Ráadásul én is 1 órányira jártam be dolgozni, Mississaugaba, és ez nekem sok stresszt okozott. Ezért abban biztosak voltunk, hogy a két helyszín közé kell kerülnünk. A legjobb megoldásnak az tűnt, ha egyikünk igazán közel van az iskolához, mert ugye egy kisgyermekkel bármi történhet napközben is.

Hogy miért stresszeltem? Képzeld el ezt a helyzetet: reggel 7:30-kor nyit az iskola before school programja. Pontban 7:30-kor leadtam Márkot, rohantam a reggeli dugóban dolgozni. Beestem valamikor 8:20-8:30 között. Néha a főnököm ilyenkor már bent ült. Majd délután 4:30-4:45 között el kellett induljak, hogy biztosan ne késsem le a 6 órás zárást. A délutáni dugó ugyanis mindig nagyobb volt, mint a délelőtti, és sosem lehetett tudni, mikor üt be valahol egy útzár. Ha 8:30 – 4:45 között dolgozom, épphogy megvan a 8 órám naponta. Az összes munkatársam hosszabban volt bent ennél. És még nem ebédeltem, mondjuk nem is, csak az íróasztalom mellett ülve. Elintézni sem tudtam semmit napközben, mégis állandó rohanásban éreztem magam. Dolgozhattam néha otthonról is, ilyenkor be tudtam hozni némi extra munkát, és hozzászoktam, hogy néhány dolgot a kocsiból is el tudok intézni – mondjuk ezt is teljesen illegálisan, mert autópályán nem szabad sem telefonálni, sem pl egy hangrögzített megbeszélést vagy podcastet hallgatni. A terhelés egyre nőtt, az óráim nem tudtak változni, és bevallom, nem is ezt az életet képzeltem magamnak. Amikor a munka mennyisége miatt segítséget kértem, az volt a válasz, hogy többet kell dolgozni. Mindeközben a gyerekünk 7:30 – kb 17:45 között a suliban volt, tudom hogy jó helyen, de nem tudtunk minőségi időt együtt tölteni. A reggelek a rohanás miatt szinte elviselhetetlenek voltak mindkettőnknek. A kaput végül az tette be nálam, amikor két héten belül 3 alkalommal kellett volna egy 3 órányira (egy irányban) északra lévő ügyfélhez utazni. Egyszerűen nem tudtam megoldani. A depresszióig marcangoltam magam, nem aludtam, nem lehetett hozzám szólni, szörnyű volt. Átbeszéltük Ákossal, és felmondtam. Ezután el is hárultak az akadályok a Waterlooba költözés előtt.

De májusban még felesleges lett volna elkezdeni munkát keresni az új helyen. A korábbi költözés meg az 1 éves lakásbérleti szerződésünk miatt nem volt lehetséges. Ezért elkezdtem átmeneti melók után kutatni, először HR, majd admin, végül már adatrögzítés vonalon is – mindegy, csak közel legyen alapon. Nem találtam. Rájöttem, nincs gyors felvétel, ugyanazokon a szűrőkön engedik át a jelölteket, mint egy hosszú távú munka esetén. Ami nem ritka, hogy több hétig, hónapig tart. Ezt egyébként egy kiváló üzleti lehetőségnek látom itt: aki gyorsan tudna előszűrt alkalmi munkavállalókat előállítani a nyári szabadságok, betegségek, stb idejére, nagy előnyben lenne. Az itteni toborzócégeknek ez nem megy. Vagyis valahogyan biztos megy,  de bennfenntes ismerőseim szerint, főleg a jobban fizető munkákra kizárólag az ott dolgozók barátai és családtagjai jutnak be. Nemrégiben jöttem rá arra is, mégis van itt Kanadában is olyan, hogy valakit túlképzettnek gondolnak. Mert a bridgingen azt mondták, ilyen itt nincs.

Egy networking ismerősnek köszönhetően végül június közepétől kaptam egy munka-ajánlatot adatrögzítésre – Mississaugaban. Csöbörből vödörbe, kevesebb pénzért. Pont előző nap jöttek hugiék, nem vállaltam el, inkább töltöttem velük az időt, ha már nem láttam őket 1 éve.

Június elejétől már csak elvétve pályáztam alkalmi munkára, inkább Waterloora, és networkingre fordítottam az energiámat. Ismerkedtem a LinkedIn-en, megkerestem a korábban megismert emberek közül azokat, akik a közelben dolgoztak, megkértem néhány ismerőst, hogy osszák meg az önéletrajzomat a saját ismerőseikkel. Míg Torontoban viszonylag könnyen össze lehetett hozni legalább egy telefonhívást akár idegenekkel is, itt a Tri-citiesben (Waterloo – Kitchener – Cambridge összenőtt városok) erre kevesebb nyitottságot találtam. Aki hajlandó volt valamilyen módon segíteni, azzal is csak üzenetet tudtam váltani. A kapcsolódástól nem zárkóztak el (legalább), de volt, akinek hónapokig tartott visszajelölni.

És akkor itt térnék ki arra, hogy a “kanadai nem” néha csak annyit jelent, soha többé nem hallasz az illetőről. Mármint hogy az alap kedvességgel valahogy ellentétes az, hogy egyenes nemet mondjanak, ezért aztán nem teszik. Csak nem válaszolnak. Vagy csak sokkal később, mire már rég elfelejtettem, miért is akartam vele kapcsolódni – na jó ez nem igaz, nyilvántartást vezettem minden megjelölt emberről, vissza tudnám keresni, ha akarnám, de most már nincs rá szükség. De képzeld el ezt mondjuk egy hirdetési oldalon. Feltettem mondjuk eladásra Márk egyik kinőtt szandálját a kijijire, vagy a face egyik eladási csoportjába. Jött is néhány érdeklődés. Pl. valaki megkérdezte, kopott-e a színe. Válaszoltam, hogy ez nem volt soha élénk színű, használtuk is, de jó állapotban van. Ezután csend. Jön a másik érdeklődő, hogy hajlandó vagyok-e elvinni hozzá a szandált, mert neki csak akkor kell. Megírtam, hogy nem, le van írva a hirdetésben, hol lehet átvenni. Nincs további reakció, lehet megsértődött, mert benne volt a válaszomban a tiltott nemtúlkedves szó. Másik jó példa erre a jógaterem, amit a magyar csajokkal béreltünk ki néhányszor, hogy együtt gyakoroljunk egy kicsit. Mindig e-mailben foglaltam, mindig más a csoportból kifizette, mentünk. Egyik alkalommal nem kaptam választ a foglalásra. Először nem is foglalkoztam vele, mert mindig napokkal később reagált az üzletvezető. Aztán rákérdeztem újra. Kiderült, hogy valami rendezvény lesz azon a napon, amikor menni szoktunk. Kérdezem, hogy OK, akkor a jövő hétre már most befoglalhatom? Nincs válasz. Na, ebből már értettem, így nem mentünk többet oda jógázni.

Visszaolvastam, és ez eddig elég sötétre sikeredett, mostantól már írok jó dolgokat is.

Szóval június elején megláttam egy hirdetést egy olyan cég karrier-oldalán, ahol volt ismeretségem. Ezeket rendszeresen nézegettem, mert a referenciával érkező pályázatok egy másik irányból találják meg a recruitereket. Ezeket nem a kódszavas szűrős ATS (applicant tracking system) rendszerbe terelik, hanem kinyitják, és elolvassák. Nem is gondolnád, mekkora előny lehet ez ;-))) egy olyan világban, ahol alig maradt ember az emberi erőforások kezelésében. Senior HR Consultant poziba kerestek valakit, Waterloo /Toronto helyszínnel. Amikor elolvastam az állásleírást, magamra ismertem. Nagyon meg is tetszett a munka, ezért gyorsan készítettem hozzá egy pályázatot. Az ajánlás valóban sokat segíthetett, hogy betaláljon a pályázat. Volt is egy telefonos interjúm kb 1 héttel később, amiről úgy éreztem, nem sikerült valami jól. A született kanadai recruiter olyan tempóban beszélt, hogy kb minden 5. gondolatát értettem meg. A kérdéseit szerencsére igen, viszont nem minden kérdésére volt kész válaszom. És ha közben gondolkodom, jobban érzékelhető, hogy az angol nem anyanyelvem. Írtam egy köszönőlevelet, ahogy itt szokás, örültem, hogy túlestem rajta, gyakorlásnak fogtam fel, pár nappal később el is felejtettem, hajtottam tovább. Ez június második hetében volt, visszaerestem, hogy júni 6-án adta be az ajánló a pályázazatomat, pont az 1 éves kanadai újraszületésnapunkon.

Június 12-én már kaptam is egy e-mailt a leendő vezető asszisztensétől, hogy megszervezzünk a vezetővel egy interjút. Nagyon boldog voltam, és izgatott is. Meg is egyeztünk egy időpontban, aztán az utolsó percben le kellett mondaniuk: a vezető rosszul érezte magát, és hazament. Hoppá, gondolom, találtak valaki mást. Minek interjúzzon tovább, ha megvan az álom jelölt? Mondom is az Uramnak, aki azt válaszolja: persze hogy megvan, te vagy az <3. De az asszisztens tovább nyüzsög, szervezzük át. Ő egyébként egy tündér, részletesen elmagyarázza, hova menjek, kit keressek, hol tudok parkolni, és minden mailben megkérdezi, mire lenne még szükségem? A lemondásnál nem volt biztos benne, hogy időben megkaptam a mailt, ezért fel is hív telefonon. Kedves, mosolyog a hangja, türelmes.

Említettem, hogy nem teljesen értettem, hogyan jutottam át a telefonos körön, de nem is volt érdekes. Előre néztem, és felkészültem az általam ismert összes interjúkérdésre. Már korábban is megvolt az a felismerésem, számomra a legnehezebb az itt elvárt tömörség. Nem magyarázzák túl a dolgokat, nem várnak feltétlenül konkrétumokat válaszul egy interjúkérdésre. Megvan persze itt is a viselkedésalapú interjú, csak valahogy másképp működik. Sokkal fontosabb a magabiztosság, mint a konkrét tapasztalat. Ezt most azért tartottam fontosnak ideírni, mert a felkészülésemben erre koncentráltam. Hogy például a “Milyen eredményére a legbüszkébb?” kérdésre nem egy 3-5 perces történetet kell elmesélni, hanem elég annyi hogy pl “a megfelelő munkaszervezéssel, költséghatékonysággal és marketing eszközök használatával 1 év alatt nyereségessé tettem a vállalkozásomat”. Aztán vagy belekérdeznek, vagy nem.

Június harmadik hetében találkozunk. Az interjú teljesen más irányt vett, mint amire felkészültem. Elárulom a legfontosabb interjú-trükkömet: figyelek a testbeszédre. Amint leülünk, úgy alakítom a saját testhelyzetemet, hogy hasonló pozícióban helyezkedjük el, így könnyebb az összehangolódás. Ezt azért (is) csinálom, mert a kommunikáció elég nagy része non-verbális, és magamról azt gondolom, hogy az angolom nem annyira fényes, tehát nem építhetek csak verbális eszközökre. Itt hozzá kell tennem, hogy a visszajelzések a nyelvhasználatommal kapcsolatban általában teljesen pozitívak, tehát ez inkább az én érzésem, elvárásom, kishitűségem. No szóval ülök a leendő főnökkel szemben, az egyik kérdésére adik egy ilyen semmilyen választ, és látom, hogy kezd összezárulni. Nem tetszik. No jó, gondolom magamban, akkor kiegészítem egy konkrét páldával, aztán megnézzük, mi lesz. Nyitogat. Aztán szól ő egy akkora őszintét, hogy teljesen meglepődöm. Semmi corporate bullshit. Na jó lesz ez, gondolom, elkezdem teljesen a saját stílusomban csinálni, és maximalizálom az őszinteséget, direkt hagyok neki csontokat is, úgy értem, nem csak pozitívakat mondok magamról. Mert az nem lenne autentikus, ugye. És a testbeszédből ítélve bírja ezt. Az egyetlen kérdés, ahol bullshiteltem, az a “milyen számomra az ideális főnök?” No hát mivel nem ismerem ezt a nőt, ezért a lehető legáltalánosabb választ adom, ami kb mindenkire igaz (legalábbis minden vezető szereti ezeket gondolni magáról hehe): szakmailag szuper, igazságos, engedi a beosztottait döntéseket hozni. Nem tetszik. Gyorsan hozzáteszem: őszinte, még ha nehéz helyzet is adódik. Tetszik.

És, mivel a kedvességről írok alapvetően, azt ide kell tennem, hogy a nyers őszinteségével együtt sem billen ki soha a kedves, és gondoskodó szerepéből. Sőt, én úgy látom, hogy ez nem is szerep, hanem belülről jövő. Keveset mosolyog, inkább a szavaival simogat, bátorít, cinkosan összekacsint. Lekísér a liftben, hogy biztosan kitaláljak. Lebegve hagyom el az épületet. Még aznap megy a köszönőlevél, leírom, a beszélgetés alapján hogyan tudnék hozzájárulni a cég sikeréhez, és mennyire köszönök mindent, amit megosztott velem.

folyt. köv.

why-are-canadians-so-nice-30-1

Baseball

Egy másik kanadai vallásról szól ez a bejegyzésem, ami a sport, konkrétabban a baseball iránti rajongás. Kipróbáltam, mi ebben a hűha.

Szóval egy szép júniusi szombat délután egyik HR bridginges oktatómmal és csoporttársaimmal látogattunk el egy baseball meccsre a Rogers óriási arénájába. A helyi csapat, a Blue Jays a Baltimore Orioles csapattal játszott. Azóta néhányszor ránéztem a meccsekre, és úgy látom, a baltimore-i játékosok gyakran látogatnak ide egy kis barátságos mérkőzésre.

Úgy érkeztem, hogy semmit sem tudtam a játékról, azon túl, hogy egy lehetetlenül kis ütővel kell eltalálni egy óránként 90 mérfölddel repülő labdát, aztán futni valahonnan valahova. Allan, aki a szakszervezeti jogot és gyakorlatot oktatta a bridgingen, megígérte hogy majd elmagyaráz mindent, amit tudnunk kell. Neki több, mint 20 éve egész szezonra szóló belépője van a Rogers Centerbe, ami a Blue Jays csapat otthona, és legalább kéthetente egy fél napot itt tölt.

7-en vettünk részt a csoportból, és ahogy erre számítani lehetett, a mérkőzés elején inkább beszélgettünk, mint a játékra figyeltünk. Na nem is, az első 15 perc igazából azzal telt el, hogy bevárjunk mindenkit, mert a szervező a meccs kezdetére hívott minket, az “indian standard time” szerint élőket is. Meg is kérdeztem a kérdéses sráctól, hogy a munkahelyére is így szokott érkezni? Kedvesen mosolygott válaszként, és azt a fejmozdulatot tette. Azt, ami ránézésre csak a fej ingatása, de igaziból egyetértést, vagy egyet nem értést fejez ki, az arckifejezéstől függően. Őt még nem videóztam le, de kb így néz ki egy más “színész” előadásában (és el is magyarázzák).

Szóval lemaradtunk a himnuszokról, és már ment a meccs, amikor elfoglaltuk a helyeinket a kakasülőn. Elég magasan voltunk, jól beláttuk a pályát, és az óriás kivetítőkön úgyis megismételtek minden fontos mozdulatot. Amikor már tudtunk figyelni. Mert először nagyon kíváncsiak voltuk egymásra, ki hogyan boldogul, melyik munkahely milyen, ki hogy érzi magát, mennyire találta meg a helyét. Kb 50%-ban számoltak be alapvetően jó élményekről a munkahelyet illetően, és ugyanennyien tervezgették, vagy már benne is voltak a váltásban. Ahogy a job coachunk is mondta, az első munkahely Kanadában nem az álom-munka. Ezt majdnem mindenki megerősítette, mert aki jól is érzi magát, hamarosan szeretne továbblépni, és a korábbi karrierjével megegyező szinten dolgozni. Többen is a careeredge programmal helyezkedtek el, ami alapvetően egy szuper kezdeményezés, mert kifejezetten pályakezdőket és kanadai munkatapasztalattal nem rendelkezőket kapcsol össze nagy munkáltatókkal – bankok, telekommunikációs cégek -, a bér viszont nagyon alacsony. Amikor először kerestem ebben a rendszerben (megnézheted itt), még 2-3-4 hónapos időszakra kerestek gyakornokokat. Most már jellemzőbb a 6-9 hónap, szerintem azért, mert a munkáltatók is rájöttek, jobban megéri nekik hosszabb ideig kb. minimálbéren foglalkoztatni a kezdőket vagy újrakezdőket, mielőtt átveszik saját állományba. A saját alkalmazottat már nem lehet kevesebb bérrel alkalmazni, itt érvényben van az “equal pay for equal work”, azaz pl ugyanabban a munkakörben dolgozó nő és férfi nem kereshet különböző összeget, csak alaposan alátámasztva. De a hatóságok kifejezetten a férfi-nő különbségekre ugranak, így jobb nem kockáztatni.

Visszatérve a baseballra, amikor elkezdtem figyelni a játékot, először nagyon lassúnak és unalmasnak tűnt. A dobások kb felében sikerült csak eltalálni a labdát az ütővel, és a hazafutás teljesen lehetetlennek látszott. Ha még csak amerikai filmekben láttál ilyet, mint én, a játék alapvető lényege az, hogy az ütő játékos jó messzire elüsse a labdát az ellenfélnek, és az előtt fusson körbe a pályán, hogy az ellenfél egyik tagja elkapná. Haha, ez kb csak akkor sikerült, amikor a labdáért rohanó játkosok elestek a saját lábukban; vagy persze, ha akkora ütés volt, hogy a laszti a nézők között kötött ki. Kicsit később a további szabályokból is felfogtunk párat: pl a hazafutásnak 4 bázisa van, és ameddig elfutott az ütő játékos, ott maradhat, hosszabb távon ezzel is lehet pontot szerezni. Pontot ér az is, ha az ütő 3x sem találja el a lasztit, vagy a kapó szerzi meg és továbbdobja. A végén ilyen pontozással sikerült nyernie a helyi csapatnak, hosszabbítás után. Végtelenül hosszúnak tűnt az egész, és a nyertes kihirdetése után csak egy rövid ünneplés következett, aztán mindenki felugrott, és hazament.

Mivel a játék maga sok előkészülettel jár – pl ütő játékos cseréje, csapatok helycseréje, dobásra felkészülés, sikertelen ütések, szünetek – észak-amerikai módra klassz kis showt kerekítenek köré. Amikor cserélik az ütőjátékost, akkor a nagy kijelzőkön megmutatják a nevét, fotóját, és lejátsszák a dalát. A pontszerző akciók után az egész újranézhető a kijelzőn, és zenével is fokozzák a hangulatot, ilyenkor tombolnak a szurkolók. Mármint kiabálnak, örülnek, megveregetik egymás hátát. Itt a tombolás nem rombolás. A szünetekben pedig mentek a játékok: tánc-verseny, a kamera pásztázta a közönséget, és megkereste, aki a legjobban rázza. A jegyvásárlók között kisorsoltak egy csomó nyereményt, a nyertesekkel interjút készítettek a helyszínen, ezeket is bejátszották.

A legérdekesebb számomra a közönség volt: nagyon vegyes, kultúrálisan, és életkorban is. Mint Torontoban bárhol, az összes náció képviseltette magát. Voltak kisgyerekes családok, őrjöngő-bulizó és szolidabb fiatalok, és idősebb drukkerek is. Az egész inkább egy nagy családi piknik, az emberek (itt is) barátkoznak, beszélgetnek, esznek-isznak. Bőven van idő kiszaladni egy hot-dogért, popcornért vagy sörért, de egy kis borravalóért ezeket a lelátón is megveheted. Nagy kasza, egy sört 12 dollárért adnak, Malinivel megosztoztunk egy nagy dobozon. Ha valakinek ez a hétvégi szórakozás, miért ne férne bele? Egyébként be lehet vinni csomagolt ételt és italt is, csak alkoholt nem.

Összességében klassz élmény volt, és bármikor megismételném. Hátha többet is megtanulnék a szabályokról ;-).

Kanadai vallás sorozatunk 2. része: a hátitáska

A belvárosban mindenki hátizsákkal mászkál, mármint szép, elegáns, márkás, funkcionális hátitáskákkal. Az irodában dolgozók fontos kelléke, mert elfér benne a vizespalack (szigorúan csapvízzel vagy szűrt vízzel megtöltve), a laptop, az ebéd, az edzőcipő. És mivel nem kell a kezükben vinni a táskát, de azért kell valami a kezükbe, vesznek egy kávét a Tim Hortonsban, vagy a Starbucksban.

A Bp-i négyeshatos berögződések miatt én először ódzkodtam a hátizsák viselésétől. Aztán rátaláltam egy biztonsági szakértő cikkére a cbc-n, aki hölgyeknek kifejezetten biztonsági célból ajánlotta a hátitáska viselést. Meg is indokolta: ha a kezünk üres, könnyebben el tudunk kerülni egy esetleges támadást, és elfutni is könnyebb kiegyenlített teherrel. Ebből (is) rájöttem, hogy a kizsebelés itt nem divat. Támadás alatt pedig inkább azt értik, ha pl egy férfi zaklatni próbál egy nőt. Mondjuk meg akarja érinteni. Vagy beszélni akar vele, miközben a nő ezt nem szeretné.

Ha már óvatosság, akkor egy infót továbbítanék. Ha esetleg úgy alakul hogy Torontoban jársz, a Dufferin mall környékén, és Etobicoke-ban óvakodj a magyar beszédtől. Ott állítólag mégis vannak zsebesek, méghozzá kis hazánkból érkezettek, és szeretik a honfitársaikat megrövidíteni. Gondolom, könnyebben számítják ki a reakcióinkat.

Mindenhol máshol viszont, vegyél nyugodtan hátitáskát! (A futónadrágodhoz is jobban illik, ez egy másik bejegyzés témája lesz.) Ha még nincs megfelelő darabod, térj be egy Winners-be, máris lesz. Akár több is ;-).

Egy kiegészítő infó, amit Ákostól hallottam a múlt héten. Ő ugyanis hónapokig metrózott a belvárosi munkahelyére, ezért elkapta a hátizsákos gépszíj is. Azt tapasztalta, hogy nyáron kellemetlen viselet, mert melegíti a hátad, aláizzadsz. A 6 téli hónapban (:D), novembertől áprilisig viszont nagyon kellemes ugyanez a melengető érzés.

Így hátizsákoznak a torontoiak: