Kanadai hétköznapok 14. – fotó sorozat

Torontóhoz képest Waterloo-ban lényegesebb kevesebb olyan fotó témát találok, amit érdemes kitenni a blogra. Ezeket a képeket már jó ideje gyűjtögetem és most összejött annyi, hogy a régi sorozatot folytassam.

  1. A fenti képen a tavaly őszi állapotot lehet látni (a fotót a Halloween dekorációnk miatt lőttem). Nézzétek meg a riasztós táblát, igen az a piros izé ott balra középtájon. Az alsó képen a jelenlegi állapot látható, a tábla alig látható a hótól.

20191018_08243820200210_160403

Éppen a napokban panaszkodtam, hogy a 2018/2019-es télen lényegesen kevesebb hó esett, mint 2019/2020-as szezonban (aminek nincs is még vége).

Waterloo-i magyar barátom mondta, hogy az idei tél szerinte teljesen átlagos, néha még ennél is több hó esik. KW ugyanis pont egyenlő távolságra van három Great-Lake-től (Ontario, Huron, Eerie) és ezért bárhonnan fúj a szél, hamar behavazódunk a nedves levegőtől. És ez még csak a lake-snow effect, mellette rendszeresen jönnek-mennek a frontok is.

Hát szuper… Éppen most értük el azt a pontot, hogy már nem nagyon tudom hova tenni a járdáról és kocsibeállóról lelapátolt havat, mert a kupacom néhol majdnem olyan magas, mint én.

2. Még egy kép az utcából. Akkora a hótorlasz, hogy a mellette álló SUV tetjéig ér. Május lesz, mire ez elolvad.

20200210_152833

3. A kanadai télnek vannak előnyei is. Ezt a módszert akkor használom, ha többen jönnek hozzánk és gyorsan be kell hűteni egy csomó italt. Csak kinyitom a teraszajtót és voilá. Kanadai hűtőszekrény. 😀

20191224_115753

4. A napokban bosszankodtam rajta, hogy az emberek legalább harmada pick-up truckkal jár mindehova. Ezzel mennek a boltba, a suliba hordják a gyereket vagy bemennek egyedül a munkahelyre.

Az a zöld autó balra egy normál méretű Kia Soul, ami kb feléig ér a standard parkolóhelynek. Mellette egy 1500-as RAM. Cipőkanállal befért, bár a vonalon áll. A RAM-nak a képen 5700 cm3-s motorja van, ami városban 15 litert fogyaszt, autópályán 22 litert.

Emlékszem egy  alkalomra, amikor még viszonylag frissen érkezett bevándorlóként erősen meglepődtem, amikor mellettem valaki tankolt egy ilyen autóba és a mutató a végén 120 dolláron állt meg. Nekünk is van egy európai szemmel nagy SUV-nk, de még sosem sikerült 60 dollárnál többet tankolnom.

20190303_120153

4. Utolsó képem a Kitchener-i piacon készült valamikor ősszel. Magyar kolbász általában szembejön minden piacos kolbász árusnál, de a harmadik jobbról azt mondja, hogy Czabaj kolbász.

Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, mert ez maga a Csabai kolbász lenne. Azonban békéscsabai születésű emberként igazat kell adnom édesapámnak, hogy Békéscsabától 50 km-re már nem tudnak rendes kolbászt csinálni. Reklamációkat a Juharszirup szerkesztősége a kommet szekcióban fogad. 😀

20190803_131240

Kosárlabda meccs a jégpályán

Közhely, hogy Kanada nemzeti sportja a jéghoki. Ha szezonban (október elejétől április végéig) bemész egy tetszőlegesen választott étterembe vagy kocsmába, akkor biztosan megy a háttérben az NHL egy vagy esetleg több mérkőzése.

Ezért aztán Kanadában bőven van mindenféle méretű jégcsarnok, Kitchener-Waterlooban most hirtelen 5 olyan csarnok jut az eszembe, ahol egy szabványos méretű hokipályán bármikor lehetne meccset rendezni. Ezek közül 3 csarnokban több pálya is van, ahol több korosztály tud egy időben edzeni vagy meccset játszani.

De mi a helyzet, ha a jégcsarnokban mást is akarnak rendezni. Pl koncertet vagy mondjuk kosármeccset? Leolvasztják a pályát? Aztán visszafagyasztják?
Nos nem talált, ilyenkor azt a megoldást alkalmazzák, hogy a hokipálya palánkját elbontják, hogy ne zavarja a “belátást” és a jeget letakarják egy vastag szigeteléssel, majd arra jöhet az összeszerelhető kosárpálya és máris lehet kosármeccset játszani.

Itt lehet egy gyorsított videót megnézni (3 perc az egész) arról, hogyan alakítják át a Toronto Maple Leafs hokipályáját Toronto Raptors kosárpályává, mert mindkét csapat a Scotiabank Arena-ban (korábban Air Canada Center) játsza a hazai meccseit.

Egyébként Kanada egyetlen NBA-ben játszó csapata a Toronto Raptors. Tavaly sokak meglepetésére NBA bajnokok lettek, ami igen nagy ugrást okozott a kosárlabda iránt érdeklődő kanadaiak számában. A tavaly késő tavaszi-kora nyári NBA döntők környékén minden sportbolt tele volt Raptors sapkával és mezzel és nehéz volt elkerülni a bajnoki döntővel kapcsolatos híreket. Még a hagyományosan polkorrekt munkahelyemen is volt olyan felhívás, hogy ma játszik a Raptors, ezért gyere Raptors mezben és támogasd a csapatot.

A kanadaiak szerintem azért is izgultak rá a dologra, mert imádják, ha a sokkal nagyobb és erősebb USA orra alá dörgölhetnek valamit, amiben éppen Kanada a jobb.

Bevallom, hogy engem nem nagyon érdekelt a dolog, Raptors mezem sosem volt, pláne nem volt felesleges több ezer dollárom, hogy elcsípjek egy jegyet a döntők egyikére. Halk megjegyzés: a munkahelyem a Raptors egyik szponzora és ehhez képest szinte sosem lehet kedvezményes vagy ingyen jegyeket kapni a meccsekre. Ha nagy néha van valami promóció, akkor kb 500 ember áll sorba két rongyos belépőért…

De itt van nekünk helyben a Kitchener-Waterloo Titans, akiknek a hétvégén kimentünk egy meccsére, mert kíváncsi voltam, hogy mennyire fogja meg Márk fiunkat egy kosárlabda meccs hangulata. Ő még ugyan csak 6 éves, de gyermekkoromban nekem nagyon kellemes élményeim kötődnek ahhoz, amikor hol édesapámmal, hogy a haverokkal kimentünk a Békéscsaba NB1-es férfi és női kézilabda meccseire. Szóval tettünk egy próbát Márkkal is.

Kanadában 2 országos kosárliga van, a KW Titans 7 másik csapattal együtt játszik a National Basketball Leage of Canada nevű ligában. Ebben a bajnokságban 4 Ontario-i és 4 Atlanti-Kanadai székhelyű csapat mérkőzik egymással.

A KW Titánok jelenleg utolsó előttiek, de legalább a jegyek nem voltak drágák. Haha. Összesen talán 70 dollárt fizettünk a 3 jegyért.

A meccs helyszíne a ‘The Aud” volt, amit Kitchener legnagyobb fedett jégcsarnoka. Itt játszik a Kitchener Rangers is, ami “A” helyi hokicsapat. Állítólag a meccseikre lényegesen többen járnak, mint a KW Titans kosár meccsekre.

20200202_141457

20200202_141706

Nos a KW Titan meccs első két negyede meglehetősen lehangoló volt, a Sudbury (szintén Ontario csapat, harmadik a ligában) eléggé iskolázta a KW Titanst. Volt olyan, hogy 14 ponttal is vezettek. Érezhető volt a szintkülönbség, a Sudbury sokkal jobb arányban talált a kosárba és nagyon összeszedetten védekeztek. De a KW nagyon harcos volt, a hazai közönség szurkolása is jót tett nekik, ezért egyre jobban belelendültek és a félidőnél alig néhány pont választotta el a két csapatot.

A harmadik negyedben még folyamatosan a Sudbury vezetett, de már csak néhány ponttal, de a negyedik negyedre a Sudbury visszaesett, a KW nagyobb arányban értékesítette a helyzeteket és 108-104-re megnyerték a meccset. Ha több ilyen izgalmas meccset játszanának, akkor hamar megnőne a nézőszám.

Márk alapvetően jól szórakozott az első negyedben, mert új volt a helyzet és kitartott a pop-corn, de aztán majdnem elaludt a második negyed végére. A harmadik és negyedik negyed neki is izgalmas volt, nem biztos, hogy mindig értette, hogy mi történik, de az emberek hangosan szurkoltak, felugráltak és ez neki is tetszett.

Azt nem tudom, hogy megyünk-e további kosár meccsre a közeljövőben, mert szerintem Márknak még kell egy kis idő, hogy értse mi történik a pályán, de tervbe vettem, hogy ebben a szezonban még elmegyünk majd megnézni egy Kitchener-Rangers hoki meccset.

Omar a legjobb úszás oktató

Márk azóta jár úszni, amióta elkezdte a JK-t (Junior Kindergarten) 2017 szeptemberében. Az első iskolájában, még Torontoban volt az épületben medence, és lelkesen vitték is a gyerekeket a tanár nénik hetente 1x, akkor még csak ismerkedni a vízzel.

Mikor 2018-ban Waterloo-ba költöztünk, rájöttünk hogy mennyire különleges volt ez az iskolában működő uszoda. Ebben a városkában ez nem szokás, és az sem, hogy a gyerekeket iskolai keretek között vigyék úszni. Vannak viszont tanfolyamok, 3-4 helyi uszoda közül is lehet válogatni. Nekünk a Recreation Complex-re esett a választásunk. Ez egy óriási sport komplexum, nagyjából a fele jégpálya 4000 üléses nézőtérrel, a másik fele pedig az uszoda 3 medencével, magasugró toronnyal, csúszdával és egy kisebb melegvizes pezsgőfürdős élménymedencével. Arról már írtunk, az uszoda használat szerintünk eléggé túl van szervezve – értsd egyszerre csak egyféle program van az egész uszodában akkor is, ha közben egy egész medence üresen áll. És túl is van biztosítva – az önkéntes úszómesterek száma a vendégekhez képest elég magas. Szerintem ennek az az oka, hogy a középiskolában kötelező önkéntesként részt venni programokban, és a nyári szabadidő miatt sok fiatal választja az úszómestekedést. A képzés után ők vigyáznak a gyerekekre a városok által fenntartott és gondozott kismedencék mellett (helyi nevén wading pool).

Az úszásoktatás életkortól és tudástól függ, a tanfolyamok egymásra épülnek. Ebben az uszodában 6 éves kor alatt a Preschool csoportokat ajánlják, ezek még elég játékosak, ugyanakkor minden 3-4 hónapos tanfolyam végére meg kell tudni csinálni egy sor feladatot ahhoz, hogy a következő szintre léphessen a gyermek. Kiscsoportos az oktatás, 4-5 gyerekre esetenként 3 oktató is jut, ami szuper, és a feladatok is szépen egymásra épülnek. Az órák hetente egy alkalommal 30 percesek. Azt látom hogy ez a fél óra pont elég a gyerekeknek, főleg mert átfáznak. Annyira még nem mozognak intenzíven, hogy ennél több időt legyenek a vízben.

Szülőként az öltözőben szoktunk segíteni – most már a nagyfiúval az ellenkező nemű szülő-gyerek párosoknak kialakított öltözőbe járunk. Kis fülkékben lehet átöltözni, aztán bepakoljuk a ruhákat egy öltözőszekrénybe. Nálunk mindig van egy lakat (saját) és be is zárom a szekrényt, de elég ufónak tűnünk ezzel, ez nem szokás. Mikor üres szekrényt keresve nyitogatom az ajtókat, többnyire jól telepakoltakat találok. Azután is, hogy eltűnt tárgyakra tett panaszok után kiplakátolták az öltözőt arra kérve a vendégeket, zárják már be a cuccaikat. Öltözés után bekísérem Márkot a medencetérbe, ahol minden csoportnak kijelölt találkozóhelye van. Ott megvárjuk az edzőt. Ezután fel szoktam ülni a kilátóteraszra, ahonnan látom mit csinálnak. Szoktam közben telefonálni, vagy blogbejegyzést írni ;-). Ebben a januártól indult szezonban összebeszéltünk egy ismerős anyukával, és ugyanabba csoportba irattuk a gyerekeket. Mostantól az élet nagy dolgait is meg tudjuk majd beszélni. Fényképezni nem lehet, hogy ne sérüljenek személyiségi jogok.

Óra után érte megyek, meleg vízben zuhanyozik egy fél órát, szigorúan fürdőruhában, mert ugye ez egy vegyes nemű öltöző. Jobban belegondolva a nőiben is fürdőruciban zuhanyozik mindenki, mondjuk nincs pl zuhanyfüggöny meg hasonló luxuscikkek. És gyanús, hogy nem anyagi korlátok miatt, mert wc- és kéztörlő papír mindig van (mondjuk MINDENHOL de tényleg). Zuhany után sorban állunk egy öltözőfülkéért, ebből csak 4 van ami határozottan kevés. Legutóbb annyira vacogott szegény gyerek, hogy segítettem neki átöltözni az öltözőszekrények előtt. Máskor a haját szárítja amíg várunk, az is átmelegíti kicsit. Kifigyeltem, hogy az ügyesebb szülők rögtön pizsamába öltöztetik a gyereket, erre húzzák aztán a csizmát meg a télikabátot. Jó ötlet, itthon már nem kéne átöltöznie.

Az első tanfolyam nem tűnt komolynak. Visszagondolva hogy tanultam úszni anno a TF-en, ahol az edző egy 4 méteres farúddal állt őrségben a lazázókra, és le is csapott.. A gyerekek itt simán elbohóckodják az órákat, mert hagyják a kis bruttó 19 éves tanárok. A preschool A nevű első turnus végén nem sikerült teljesíteni a feladatokat, úgyhogy ismételt, aztán a B-t is kétszer járta végig. Igaz, amikor először járta a B-t csak az órák felén volt jelen, mert az első pár héten épp Magyarországon nyaraltunk.

Szeptembertől új tanár érkezett a B csoportba: Omar. Nem sokkal idősebb mint elődei, cserébe elég határozott és közben játékos módon terelgette a gyerekeket. Nem engedte hogy kihagyjanak feladatokat, arra biztatta őket, próbálják meg újra. A játékosságra jó példa hogy sikeres teljesítés után high five volt a jutalom: nem is akármilyen! Omar eljátszotta hogy hanyatt esik a vízbe amikor egy erős tenyérbecsapást kapott. A gyerekek imádták ezt, és gyorsan verseny is lett belőle, ki tudja többször “felborítani” az edzőt. A korábbi tanfolyamokon az volt a legnagyobb problémánk, hogy Márk nemigen akarta a fejét a vízbe meríteni. Úszószemüvegben sem. Ezért a háton fekvés, siklás mindig jól ment, de hason ugyanez, vagy pl a vízbe ugrás gyenge pontok maradtak. Hogy mit mondott neki Omar, nem tudom, de egyszer csak áttört ez a gát, és egyre ügyesebben kezdett elmerülni. A tanfolyam végét ezzel az eredménnyel zárta – és igen, a thanks oldalon az kézzel írt szöveg.

IMG_2595

 

Mount Trashmore

Márk a napokban azt találta mondani, hogy az iskolában tanulták, hogy december 21. a tél első napja. Köszi Márk, igazad van, de a tél idén már november közepén megkezdődött, azaz másfél hónapja tart és várhatóan április elejéig/közepéig velünk is marad.

Egy átlagos évben decemberben még csak kóstolgat a tél, pár fokos mínuszok vannak már és a hó sem mindig marad meg.

Ehhez képest november óta 3x volt jelentősebb havazás felénk és a kisebb 1-2 centis hóeséseket már nem is számolom. Ebben a szezonban kb egy olyan hét volt, amikor nem volt hó a földön és már elszórtam 20 kg kiló sót a járdánk csúszásmentesítésére, pedig nagyon takarékosan bánok a sóval, hogy ne nyírjam ki a növékenyeket. További 40 kiló rendelkezésre áll, ha jönnek a szokásos ónos esők (freezing rain), ami évente 5-6 alkalommal órási szabadtéri koripályává változtatja a teljes várost.

Az eddigi télen a hőmérséklet is bőven az átlag alatt volt, decemberben volt egy bő hetünk amikor nappal is végig mínuszban járt a hőmérő éjszaka pedig mínusz 10-15 fokig is lesüllyedt a hőmérséklet.

No de lássuk ennek a közhelyes kanadai télnek a jó oldalát is: lehet például szánkózni.

A városrész ahol lakunk Waterloo legmagasabb pontja, dimbes dombos az egész terület. Egy rövid sétára van egy kis parkocska, ami magasabban és egy alacsonyabban fekvő utcát köt össze és a gyerekek hamar rájöttek, hogy itt szuperül tudnak szánkózni.

Mivel itt mi is voltunk egy párszor, ezért Márk már nem szuper lelkes, amikor javaslom, hogy menjünk szánkózni. Ilyenkor kell a leleményesség, hogy kölyköt ki tudjuk mozdítani a lakásból.

Ezért a napokban a barátainkkal kimentünk a környék legjobb szánkódomjára a McLennan Parkba. Ezt a helyet úgy is hívják, hogy Mount Trashmore, mely az 1970-es években még szemétlerakó volt, majd rehabilitálták a területet és házakat is építettek a környéken, ami nem volt jó ötlet, mert metán tört fel a talajból és ezután évekig égtek a metán források.

Végül a metán elfogyott és a kitchener-i önkormányzat elkezdte fejleszteni a területet és egy bicajos parkot létesítettek, játszótérrel, splash-paddal és persze az órási szánkódombbal.

“Óriási”, mert Ontarió unalmasan lapos tehát bármi ami egy kicsit is magasabb, az nagy érdeklődésre tarthat számot. Így lehet a Blue Mountain Kanada egyik leglátogatottabb síterepe, ami mondjuk Ausztriában a vicc kategóriába tartozna. És így lehet Mount Trashmore Kitchener-Waterloo szánkó fellegvára.

Na jó, azért annyira mégsem alacsony, mert elég macerás felsétálni erre a dombra, miután lecsúsztál az aljáig. Márk a kezdeti lelkesedéssel hajtva kb 2x feljött, aztán kijelentette, hogy fáradt a lába. Mivel jó nagy társasággal voltunk, ezért volt nálunk gyerek snowboard és kb 5 féle szánkó, ezért aztán lehetett noszogatni, hogy ok, akkor felmegyünk és lejövünk a piros szánkóval, mert az megy a legmesszebb.

20191221_144322

20191221_144809

Sajnos vagy nem sajnos, de napok óta pozitívban jár a hőmérő és bár a fehér karácsonyunk még mindig garantált, de a Mount Trashmore-t jelenleg valószínűleg inkább jég, mint hó borítja, ezért nem tervezünk újabb látogatást.

Állítólag a téli szünet alatt jön még egy nagy havazás, ezért még van esély arra, hogy csússzunk egyet a helyi hegyen. De az igazi tél még előttünk van, január és március között bőven lesz még hó, úgyhogy lesz lehetőségünk arra, hogy fejlesszük a szánkó tudásunkat. 😀

Miért szívat meg minket a Halong tájfun?

Igen, ma (november 8-án) 10 órakor -5 fok volt, amit -9-nek lehetett érezni. Szépen sütött a nap, kellemes volt a séta a parkolóból az irodába, de november 8-án ez azért túlzás még itt Dél-Ontarióban is.

Screenshot_20191108-100458_Weather Network

Mindez miért?

A tőlünk eléggé messze tomboló (Csendes-óceán) Halong tájfun nagy mennyiségű meleg levegőt “nyomott fel” északra, ahonnan a kiszorított hideg Északi-sarki levegő pont Kanadát találta el. Köszike!

Állítólag november közepéig biztosan így maradunk, utána meg már minek lenne melegebb, ha úgy is itt a tél. 😀

A hirtelen hideg pár centi havat is hozott. Csütörtökön pont itthon dolgoztam, úgyhogy fogtam magam és ebéd időben kimentem az erdőbe (a hátsó kertünk végén ott az ösvény) és jártam egy szűk órát. “Csak” -2 fok volt és sütött nap, nagyon kellemes volt.

Néhány kertben láttam madáretetőket és azokon millió szebbnél szebb madár eszegetett. Blue Jay, Cardinal, stb. Én is akarok egyet!

20191107_12165720191107_121856

 

Kanadai vallás: Vásárlás

Számomra kedves téma következik, de tudom, nem mindenkinek. A vásárlást vagy szeretjük, vagy utáljuk, nemigen van középút. Úgy tűnik, a kanadaiak többségének inkább a szeretem-listán van ez az elfoglaltság. És végülis a demokrácia (avagy az imperialista nyugat haha) egyik alap építőkövéről beszélünk. Ezért került a kanadai vallás-listánkra.

Az Európából érkező bevándorlók hiány-listájáról ritkán marad le a kultúra. Értjük ezalatt azt is, a történelmi látnivalók száma kisebb – 151 éves ország történelme nem hasonlítható a több ezer éves európaihoz. Vagy a színház – van itt is, mégsem ugyanolyan, mert angolul játszanak, mert más kultúrális utalásokat használnak, amelyek számunkra kevésbé komfortosak. Itt meg kell jegyeznem, hogy a múzeumok nagyon klasszak! A kiállítások interaktívak, mindenféle médiumon közvetítik a történelem, tudomány vagy művészet üzenetet, és képesek hosszabb időre is lekötni a gyerekek és felnőttek figyelmét is. Turistáknak nagyon ajánlom az Az Ontario Science Centert vagy a ROM-ot (Royal Ontario Museum) Torontoban; de még itt Waterlooban is van félnapos elfoglaltságot nyújtó tudományos múzeum (TheMuseum).

Nem arról van szó tehát, hogy híján lennénk a lehetőségeknek. Inkább arról, a klasszikus hétvégi kikapcsolódás Észak-Amerikában már sok évtizede inkább a pénz elköltéséhez köthető. És igen, tudom, Magyarország is sokat vátozott az elmúlt 2 évtizedben, és sokan szívesen cserélik le a kultúrális programokat egy kis plázázásra. Magam is szívesen vetettem bele magam a Glamour napokba annak idején :D.

Rómában élj, mint a rómaiak! Mondom én, és elsétálok a Winnersbe – ez a lánc márkás holmikat tart elég kedvezményes áron. Elég széles a kínálat: az áruház legnagyobb része női ruha, de vannak cipők, táskák, kozmetikai és smink cuccok, kis lakberendezés és játékok is. Pasiknak szintén ruha, cipő, sportholmik és kiegészítők. Gyereket is érdemes hozni: mindig jól jön egy Versace farmer a gardróbjába (álmodj királylány), és a játéksarokból még a kiskutyás cukros bácsi sem tudná elcsábítani, nemhogy a szülei kiterelgetni. Érzésre az üzlet kicsit olyan turis – nem feltétlen találni méretet az egyes darabokból, és sok múlik a szerencsén is. Nálam hozzáértőbb vásárlók pontosan tudják, melyik napon érkezik új áru kedvenc üzletükbe, és elsőként nézik át az új kínálatot. Ákos mondja nekem egyik délután, hogy kíváncsi, meddig fog tartani az új Gucci cipőm. No nem pont Gucci hanem Guess, de inkább azt néztem a Winnersben hogy fekete bőr bokacsizma legyen, ami talán kibír egy kis vizet. Ahhoz képest hogy márkás, elég kemény :D.

A kép forrása: privacysense.net

Aztán ott vannak az ún. outlet mall-ok – igazi paradicsom! Ezek is többnyire márkás üzletek, ahol az el nem adott készletektől próbálnak megszabadulni leárazva. Sajnos a hozzánk legközelebbi Miltonban van, és kb hónapok óta nem bírok eljutni. No majd télen, ha nem lehet majd kinti programokat csinálni.

A Hudson’s Bay üzleteket is megszerettem – igaz itt teljes áron nem nagyon tudnék megvenni semmit (vagy legalábbis lélektani határon felül vannak az árak). A leárazásokat azért meg szoktam nézni. Óriási áruházak ezek, árukészletben kb a Winners giga-nagytestvére. Valódi ikonikus kanadai lánc, helyi hazafiak és nagyon márkás minőségi árut keresők kedvence.

Az élelmiszer vásárlást sem hagyom ki; mert a diszkont láncokon kívüli szereplők igazi élményt biztosítanak. Egy Zehrs (Torontoban Loblaws), Sobeys vagy Metro gyönyörű árut és még itteni mércével is átlagon felüli kiszolgálást jelent. Nemrég léptem be a Costco-klubba, és Ákos új imákat tanult és gyakorol, hogy a heti bevásárlásom végösszege ne lépje túl a 250 dollárt. Ez az üzletlánc egy raktáráruház, kicsit a Mo-i Metrora emlékeztet. Itt is többnyire nagy tételben, arányosan olcsóbban, és gyakran jobb minőségű termékeket tesznek a polcra, mint a kisebb hiperek. Ez azt jelenti, hogy konyhai papírtörlőt, zsepit vagy wc-papírt csak félévente 1x teszünk a bevásárlókocsiba. Ugyanígy van a suliba küldhető (szigorúan mogyorómentes) kekszekkel, snackekkel. Csak legyen tárolóhely a lakásban, meg arra kell figyelni, elfogyasszuk mielőtt elromlik – ha romlandó áru. “Sajnos” nem csak kaját árulnak, van itt műszaki cikk, bútor, fotósarok, gyógyszertár, téli gumi, biztosítás és utazás. Férjecském nagy örömére ruha is :D, azóta értettem meg, miért jár mindenki Roots-ban – mert a Costcoban gombokért adják a pláza árakhoz képest. Ja, azt mondtam már hogy a benzin is nagyon olcsó? Cserébe egy fél óra sorbanállást rá kell szánni, hacsak nem kedden délelőtt 11re mész ;-).

Vicces sztori – még egy nyári délután történt, a munkahelyről együtt sétáltam egy kollégával a parkolóba. Kicsit beszélgettünk, ő görög származású, megbeszéltük az európai politikát. A parkolóban elbúcsúztunk, majd 15 perccel később majdnem egymásnak toltuk a bevásárlókocsit a Costcoban. Azt mondja erre, kis szarkazmussal a hangjában: we have such an interesting life. Röhögünk, megyünk tovább.

Nyári sűrű hetek

Először is elnézést kérek a Zuram hülyesége bolondozása miatt. És itt is kívánunk sok boldogságot az ifjú párnak, Mikinek és Adrinak. Az ő esküvőjükön készültek az “egy újabb unalmas szombat” című poszt fotói. (Bocs, ha már összecsomagoltál, azt remélve hogy meghúzod magad egy sarokban abban a kis kastélyban :D).

És a magam nevében is bocsi, nem gyakran látogattam a blogot mostanában. Elfoglaltak voltunk, kihasználtuk a nyár utolsó sugarait és – mostanra már hozzászokhattunk volna – nyüzsgő társasági életet éltünk.

Az országnak ezen a részen rövid a nyár, ezt kell kimaxolni természetjárás, strandolás, utazás, kerti barbeque formájában. Mostanában hallottam a munkahelyen, hogy a nyaralótulajdonos kollégáim (helyi nevén: cottage) nem egyben veszik ki a szabadságukat. Helyette a nyári időszakban minden pénteken szabaddá teszik magukat a nyaralóba utazáshoz. Mostanában már az is kezd elterjedni, hogy pénteken távmunkaznak, persze hogy a cottage-ból. Így lehet elkerülni a szombat reggeli dugóban ülést az autópályákon.

Nekünk nincs olyan szerencsénk, hogy még egy ingatlan takarításáról és kertgondozásáról kelljen gondoskodnunk. Savanyú a szőlő, hehe. De ha utazunk, legalább mindig új helyekre látogathatunk el. És mivel Ontario óriási, Kanada meg gigantikus méretű, még így is csak karcoljuk a felszínt az országgal és természeti szépségeivel való ismerkedésben.

Az elmúlt hetekben jártunk kétszer a Lake Huron nyugati öblében – amit “west coast”-nak is neveznek, ők komolyan, de szerintem ez vicces. Barátokkal mentünk, így mind jobban szórakoztunk, a gyerekek egymással, így egy kis felnőtt beszélgetés is létrejöhetett. És igen, fürödtünk is. Voltunk játszózni Elmiraban, végre megnéztük az Elora Gorge-t, azóta még egyszer, mind elkezdtünk biciklizni, visszatértünk Blue Mountainre. Márk élvezte a “Papa camp”-et augusztusban, amikor apósommal tudtak értékes időt tölteni a nyári szünetben. Elbúcsúztattuk Adri lányságát és Miki legénységét és tanui lehettünk a házasságkötésüknek. Márk elkeztde az elsőt. Fogadtunk néhány vendéget az új kéglinkben, és még hosszú a meghívandó vendégek listája ;-). És ügyintéztünk néhány munkálatot is a házikón, amiket szintén nyáron érdemes csinálni. Hű még leírni is hosszú ez a lista. Nem félreértendő, ez nem panasz. Hálás vagyok, hogy sokat látunk, vannak barátaink, társaságunk, vendégül tudjuk látni a számunkra fontos embereket. Viszont nagyon gyorsan szaladt az idő, ami egy bizonyos kor fölött már nem előnyös :D. És voltak dolgok, amikre egyszerűen nem is jutott időnk. Ez a mostani hétvége még mindig szép időt hozott, de már elkezdtem átnézni a telefonomat, milyen üzenetváltások maradtak félbe, kitől fogok bocsánatot kérni ősszel.

A munkahelyen is szerencsétlen volt ez a nyár. Mikor csatlakoztam a csapathoz, a vezetőm előre felkészített hogy az október végétől december végéig tartó időszak mindig nagyon elfoglalt a teljesítmény-értékelések miatt. A január meg őrülten elfoglalt a béremelések okán. Tavasszal érkeznek általában az új fejlesztések, amelyek bevezetésében segítjük a vezetőket – idén ez volt a Sabbatical program elindítása, na az igazi őrület volt (hozzáértőknek csak annyit mondanék, minimum viable product volt a termék, és Timka a kimaradt lépések megoldója.. brrrr). Azzal biztatott a vezetőm, hogy ezután a nyár csendesebb, ilyenkor lehetőségünk van konszolidálni, a saját folyamatainkat fejleszteni. Ehhez képest idén 2 alkalommal cserélődtek le a csapattagok, és egész nyáron kettesben voltunk a főnökömmel. Ezen a ponton sem panaszkodom, mert úgy engedett el Magyarországra nyaralni, hogy közben egyedül maradt egy 4-fős csapat feladataival (óriás respect!!). Mostanra elkezdett épülni a tím, most éppen két új kolléganőt tanítunk be. De az elmúlt egy év a folyamatos kihívásokról, prioritások áttervezéséről szólt, szinte állandó lelkifurdalással, mert valami/valaki mindig a lista végére kerül. Közben egyáltalán nem volt lehetőségünk hátrébb lépni egyet, és a saját munkánkat vagy önmagunkat fejleszteni.

Napról napra csúszik bele óvatosan a hétköznapjainkba az ősz. Nem várom a telet, legalábbis a hideget, jeget, havat nem kívánja a szervezetem. Arra vágyom viszont, hogy lelassítsunk egy kicsit, leheveredjünk a kanapéra, és élvezzük a kandalló melegét. Ne kelljen sehova rohanni, semmit elintézni, ne legyen kötelezettség. Akár egész télre is bezárkóznék a meleg házba, de tudom milyen fontos hogy reális célokat tűzzünk magunk elé ;-). Ha mégis nyernénk a lottón, legyen az a kellemes meglepetés :D.

Ezért ne csináltass tetőt projekt záráskor

Ha azt gondolod, hogy Kanadában a “mesterek” mások, mint Mo-on, akkor olvasd el ezt a blog bejegyzést és látni fogod, hogy ebben a témában nincs is akkora különbség a két ország között…

Kezdjük mondjuk év elején, amikor megvettük a házunkat. Alapvetően olyan házat választottunk, amin csak kisebb dolgokat kell felújítani, de azért sejtettük, hogy lesz vele dolgunk, mivel 15 év csak eltelt az építése óta.

Pl a tető 90%-ban alapvetően OK volt, de volt egy laposabb rész, ahol minden télen megáll a hó és jég és ott nagyon gatya volt a helyzet. Ezt a részt a tél előtt meg kellett csinálni, de tekintettel arra, hogy a többi rész pár év múlva csereérett lenne, ezért úgy döntöttünk, hogy a tető teljes keletre eső felét csináltatjuk meg.

Ezért aztán június végén kértem egy ajánlatot egy helyi tetőfedő cégtől. Ezekből egymillió van, mivel a házak 99%-án bitumenes zsindely tető van, amit mondjuk 12-15 évente cserélni kell, attól függően, hogy a tetőt süti-e a nap, fák alatt van vagy sem, és hogy mekkora a dőlésszöge. De ez csak pár évet jelenthet pluszban vagy mínuszban, ezért aztán a házak számát szorozva a 12-15 éves időszakkal elég sok egységnyi időre jutó munka akad, így a tetőfedők nagyon elfoglaltak a május-október közötti időszakban.

Kérésemre az egyik helyi cég megbízottja hamar kijött, de az írásos ajánlatra várnom kellett minimu két hetet. Kb kétszer írtam e-mailt, hogy mi a franc van már, aztán júliusban elmentünk Mo-ra, de közben e-mailben elrendeztük az ajánlat pontosítását.

Ezért mikor július végén visszaértünk, akkor rögtön jeleztem, hogy minden ok az ajánlattal, akár kezdhetjük is.

Nulla reakció.

Nem volt időm mást tenni, mint írni pár e-mailt, mert a szeptember végi projekt zárás miatt ezer dolgom volt, plusz ugye júliusban bővült a munkaköröm. Erről már írtam korábban ebben a bejegyzésben.

Aztán augusztusban és szeptemberben NAGYON sokat dolgoztam. Ezt úgy kell érteni, hogy reggeltől délutánig intenzíven a normál munkaidőben, majd egy kis családi élet és Márk lefekvése után visszaültem még vagy 2 órát dolgozni. Szinte minden este, csak a péntek-szombaton nem.

Mikor rájöttem, hogy itt az ősz és rohamosan közeleg a tél, és a tetőnk még sehol, akkor dühösen felhívtam a cég vezetőjét és elmondtam, hogy az értékesítője xarik a fejemre. Erre végre akcióba lépett és már csörgött is a telefonom, hogy holnap jönnének. Végül ez nem történt meg miattam, mert ragaszkodtam hozzá, hogy otthon legyek és ennyi idő alatt nem sikerült a programomat áttervezni.

Aztán a következő napon esett az eső, de szeptember közepén az egyik pénteken csak megjelent a brigád és nekiálltak a melónak. Mivel aznap délutánra esőt mondtak, ezért jelezték, hogy az eredeti tervekkel szemben 1 nap helyett 2 napig fog tartani a munka. Oké, egye fene, az időjárást úgy sem én irányítom.

Lebontottak egy jó adag tetőt és kb délután 3-ra befedték ezt a rész. A többi részbe nem kezdtek bele a várható eső miatt és mindenféle jelzés nélkül angolosan távoztak. Erre onnan jöttünk rá, hogy gyanús lett a csend. Rögtön hívtam a kapcsolattartót, hogy akkor szombaton lesz a folytatás, vagy hétfőn. Hétfőt ígérte meg, de hétfőn nem jött senki, pedig Timka direkt ezért maradt home office-ban.

Ment a telefon megint, jött a süket duma, hogy valami vészhelyzethez irányították a csapatot. Persze bla-bla. Ezt ismerem, ez a belekezdek, nehogy elveszítsem az üzletet, aztán abbahagyom, hogy el tudjak vállalni egy másik melót is.

Kedden megjelent egy másik brigád ugyanattól a cégtől, ők is bontottak egy jó darabot, haladtak valamit, de nem végeztek. Ők is angolosan távoztak.

Vártuk őket szerda reggel, de nem jöttek. Dél körül felhívtam a kapcsolattartót, állítólag a brigád vezetőjének family emergency-je volt, de erről nem szólt senkinek. Ez Kanadában az a duma, amit a munkavállaló akkor süt el, amikor nem akar magyarázkodni, hogy miért nem volt kedve dolgozni. Najó, néha van tényleg ilyen helyzet, de azért lényegesen kevesebbszer, mint azt én eddig már hallottam.

Csütörtökön reggel megint semmi, majd valamikor 11-kor megjelentek a jóemberek és nekiállnak a munkának, de késő délután rájöttek, hogy kifogytak az anyagból, úgyhogy nem tudják befejezni a tetőt. Elvonulnak azzal az ígérettel, hogy pénteken jönnek megint.

Én ezen a ponton már feladtam, előző pénteken-hétfőn-kedden-szerdán halálra idegesítettem magam, a munkám meg mint említettem üveg kemény volt, a tetőnk meg fedetlen. Aztán rájöttem, hogy ha nem akarok megőrülni, akkor hagyom az egészet a fenébe, mert vasárnapig úgy sem mondanak esőt, majd befejezik amikor befejezik.

Pénteken erre végül sor került, így szoftver fejlesztési hasonlattal élve a cycle time kerek egy hét volt, a touch-time kb nettó 2,5 nap.

A kapcsolattartó hétfőn hívott fel, hogy akkor ugye kész a munka, kellene fizetni. Ok mondom, de a hétvégéig nem érek rá, majd találkozzunk később és odaadom a csekket. (gonosz kacaj) De mielőtt erre sor került addig legyenek szívesek elvinni a maradék anyagot a garázs elől és a ház mellől.

A találkozó végül ma történt meg, a garázs előtt már nincs cucc, de néhány lemez ott maradt a ház mellett. Állítólag 200 dollár értékű fém, úgyhogy az ígéret szerint tutira elviszik majd.

Mondtam a jóembernek, hogy egy hetet várok, ha jövő héten csütörtökön még itt van, akkor kirakom az út mellé és ráírom, hogy elvihető. (ismét gonosz kacaj)

Ez a kép kb múlt hét közepén készült Márk szobájából. Ekkora a bal oldalt megcsinálták, a jobb oldalt lebontották és úgy hagyták. A cuccok úgy hevernek a tetőn, ahogy előző nap otthagyták. Szerencsére az időjárás megkegyelmezett nekünk, nem volt egy csepp eső sem a héten.

20190917_074537

Most nagyon örülök, hogy nem kezdtünk el komolyan gondolkodni, hogy megvegyük azt a házat, amit korábban béreltünk. Ott kb 100.000 dollár értékű felújítási munka kellett volna (ez a fél tető a töredéke volt annak az összegnek). Ha ezt kellett volna 3 hónapig játszanom különféle mesterekkel, akkor azt hiszem rosszul jártam volna.

Hétköznapi sztorik

A vonzás törvénye

Szombaton este moziba akartunk menni. Napközben kinéztünk 2 filmet, amit mindketten szívesen megnéznénk. Igen ám, de a délután jó társaságban elszaladt az idő – először Márk tanult nagyon ügyesen biciklizni a parkban, aztán Tamás-Éva is csatlakoztak hozzánk a két kislányukkal. Mire hazaértünk, elvégeztük az esti teendőket Márk körül, és indulásra készen álltunk, elmúlt 8 óra. Ákos ránézett a moziműsorra, és kiderült, az egyik kinézett filmet 7-kor játszották utoljára, a másikat meg 10:15-kor és 10:30-kor adják. Ezen a ponton nagyjából lemondunk a filmezésről, éjfél után már moziban sem akartunk ülni, csak az ágyban aludni, öregszünk, na :D. Átterveztük a programot, bementünk inkább a belvárosba sétálni.

A belváros egy nagyjából 3 keresztutca hosszúságú szakasz a King streeten, ahol éttermek, sörözők, üzletek sorakoznak, széles járda és elkülönített bicikliút szolgálja az andalgók kényelmét. A vacsorán már túlvoltunk, ezért nem ültünk be egyik kedvenc helyünkre sem – szeretjük a Famoso Pizzeria-t és a Beertown-t, a My-Thai-t és az Abe Erb-öt is; ez utóbbi nem étterem, hanem kézműves sörfőzde bármenüvel. Vannak vicces helyek is, pl a Royal Highness, ahol kannabisz fogyasztáshoz lehet kellékeket vásárolni, sajnos füvet egyelőre nem, még nincs engedélyük az árusításhoz.

Ahogy ballagtunk az utcán, Ákos mondja: nézd csak, ott van a túloldalon egy mozi. És ki van írva a Yesterday – ez volt az egyik film a listánkon. Átmentünk megnézni a műsort. Bent egy kis művészmozi-szerűség fogadott, láthatóan irodai nyomtatóból származó moziműsorral. Nahát, 9:15-kor játsszák a filmet. És mennyi az idő? 9:05. Hajrá, álljunk be a sorba! De hol is adnak jegyet? Mert csak egy büfé állt a bejárattal szemben. Két fiatal srác szolgálta ki a sorban állókat, és a párbeszedekből hamar rájöttünk, belépőt is náluk lehet venni, a popcornhoz, kólához és sörhöz (!) hozzácsapva.

Jó fejnek tűntek a fiúk, és nagyon büszke voltam magamra, ugyanis elejtettem egy viccet, teljesen spontán, amin mindketten röhögtek. Meg a férjem is. Kb így zajlott a beszélgetés:

Eladó: Hi, how are you? (Szia, hogy vagy?)

Ákos: Good, thanks! Can I have two tickets and a middle size popcorn? (Jól, kösz. Kérek két jegyet, és egy közepes kukoricát)

E: For sure, which movie? Yesterday? (Persze, melyik filmre? A tegnapra?)

Timka: Yes, but for today, please. (Igen, de mára szóljon, légyszi)

E: 😀 😀

Ezután Ákos meg rákérdezett, milyen IPA sörük van. A másik büfés srác hosszan magyarázta, mennyire szereti ezt a fajtát, már otthon is ezt tartja, és mennyivel jobb, mint a másik.

Summa summarum, megrendeltük mi ezt a filmet az univerzumtól aznap estére, és jól is szórakoztunk rajta.

Szomszéd!

Egy hétköznap munka után beugrottam a drogériába néhány dologért. A pénztárnál egy nem különösebben kedves fiatal lány szolgált ki, itteni mércevel talan morcosnak címkézném. Meg sem kérdezte, hogy vagyok. Mindenféle felvezetés nélkül kérdezte: “What is your background?” vagyis kb: “Honnan származol?”. Én jó hangulatban voltam (épp vásároltam hahaha) vidáman vágtam rá, magyar vagyok. Hahhh! Mondja ő. Visszakérdezek, és te? Románia. Ó hát akkor mi szomszédok vagyunk! -Mondom, még mindig mosolyogva. “Igen”, mosolyodik el ő is, “csak annyit tudok magyarul hogy Micsinálsz?”.

Ahogy a kocsihoz sétáltam, sok minden eszembe jutott erről a rövid kis párbeszédről. Hogy mennyire nyilvánvalóan kívülállónak tűnt ez a kislány a negédes bájolgás hiánya miatt, és mennyire meglepett még engem is ez a direkt bekérdezés. Hogy a közös kelet-európai gyökereink milyen jól felismerhetőek. De már nekem sem komfortosak. Sokkal szívesebben csacsogok egy talán nem őszintén érdeklődő és vidám, de magát érdeklődőnek és vidámnak mutató pénztárossal. Aztán azon is gondolkodtam, emlékszem még azokra az időkre, amikor egy ilyen egyszerű beszélgetés is szorongással töltött el, és mennyit javult a reakcióidőm. Mennyire erőfeszítés-mentesen és észrevétlenül tudok benne lenni egy ilyen helyzetben.

Hiába, a legjobb nyelvtanfolyam és kultúrális különbség tréning maga az élet, meg persze a munkahely.

Abban is nagyon bízom, hogy eközben meg tudom tartani az empátiámat olyan embertársaimmal, akik majd később küzdik meg ezeket az akadályokat. Kicsit filozófikusra sikerült a vége, hadd tegyek ide egy vidámabb infót: Márkunk most már stabilan pótkerék nélkül biciklizik! ❤

Amikor árulják alattunk a házat..

Mikor tavaly nyáron Waterlooba költöztünk, elég korán elkezdtük a lakáskeresést. Emlékszem, hogy Ritával – aki ingatlanos, és a torontói magyar baráti körünk tagja – már április végén elkezdtünk az online keresést. Akkor még nem sok augusztustól kiadó házat találtunk a piacon. Májusban már kicsivel több volt, és ide is utaztunk egy napra hogy megnézzünk 5 ingatlant, de nem találtunk megfelelőt. Pedig nem volt nagyon sok kritérium: fontos volt hogy melyik iskolához tartozik területileg; dupla garázst szerettünk volna; és nem vizes-penészes falakat. Ja és mosogatógépet. Itt Ontarioban ugyanis a bérelt lakásokhoz gépesített konyhát adnak, és mosoda is mindig van vagy a lakásban, vagy közösen használható mosó-szárítógép a ház több lakásához. A Torontoban töltött évünk után visszavágytunk egy családi házba, elegünk volt pl a közös mosodából, ahol simán előfordulnak ilyenek <link a bedbugos cikkhez> és szerettünk volna egy saját kis kertet is. A torontoi bérelt lakásunkban kaptunk ígéretet mosogatógépre, mielőtt kibéreltük. Amint aláírtuk a szerződést, az üzemeltető cég munkatársa már nem emlékezett erre. Minden egyéb karbantartás is elég lassan ment, pl mire kaptunk szúnyoghálót a hálónk ablakára, már régen megfagytak a szúnyogok ;-).

Friss kezdetre vágytunk, és gondoltuk, itt “vidéken” inkább házakban laknak az emberek, ami ráadásul nem tűnt drágábbnak, mint Torontoban bérelni egy lakást.

Visszatérve a szűk kínálatra, június elején felmondtuk a torontoi lakásunk bérleti szerződését (60 nap felmondási idő van általában) és elkezdtünk pánikolni, hogy nem lesz hol laknunk. Na jó, nem ez volt a legdurvább, de hogy pl Márknak be kellene fizetni valami tábort augusztusra, és azt sem tudjuk, a város melyik részén lakunk. Torontoból ez olyan nagy problémának tűnt :D. Akkor még nem tudtuk, Waterloon belül bárhova el lehet jutni 12 percen belül.

Rita rendszeresen küldte a realtor oldalon megjelent hirdetéseket, és én is nézegettem más fórumokon, pl a kijijin, facebookon. Találtam is egy házat kijijin, azonnal írtam a tulajnak. Mivel nem volt több ház a megnézendő listán, Ákos ugrott be munka után. Több érdeklődővel együtt nézte körbe a házat, és kapott a tulajtól néhány keresztkérdést: hol dolgozik, és a felesége (van-e jövedelmünk), milyen hosszú távra tervezzük a bérlést, hányan költöznénk be, hajlandó-e rendben tartani a kertet és letakarítani a havat télen. Ákos jól válaszolgatott, és neki is tetszett a ház. Majd a tulajdonos átküldte az eléggé egyoldalú bérleti szerződést, amiben volt néhány törvényellenes kérés is – például kauciót is kért az első-utolsó havi bérleti díjon felül. Emiatt nem izgultunk, mert Ákos kikutatta hogy ha alá is írjuk, beköltözés után kérhetjük hogy kössük meg inkább az <Ontario bérleti szerződést>.

Visszagondolva, néhány napig komolyan izgultunk, minket választ-e. Igent mondott, és mi meg örültünk, végre újra házban lakunk majd, kertészkedhetünk, stb.

Örültünk, egészen kb novemberig. Egy novemberi napon Ákos otthonról dolgozott, amikor becsöngetett egy ingatlanügynök azzal hogy úgy látta egy hirdetési oldalon, eladó a ház. Azonnal ment egy email a tulajnak, mi lehet az oka? Jaaaj ne izguljunk, csak kint maradt el weboldalon tavalyról, 9 hónapra volt kifizetve a hirdetés.

De januárban megismétlődött a dolog. Akkor már konkrétan azzal csengetett az ingatlanos, kirakná a tábláját. Ide ugyan nem, mondta az én uram, és közben már fogalmazta a következő levelet. A házinénivel ugyanis inkább írásban lehet kommunikálni, szóban nem valami jó az angolja. A mandarint meg nem beszéljük jól (még?). Ekkor már elismerte, valóban vevőt keres a házra.

Mit tehet ilyenkor a bérlő? Hát, egyrészt, felkészül arra, az egy éves szerződés lejártával el kell hagynia az ingatlant. Másrészt, megpróbál egyezkedni a megtekintési időpontokról a tulajdonossal. A jog nem áll mellettünk ebben a kérdésben: a tulajdonosnak és megbízott ügynökének, sőt egyeztetés alapján bármely ingatlanügynöknek joga van kulccsal – amit egy kis számzáras dobozban felszerelnek a bejárati ajtó kilincsére – napközben bármikor bejönni érdeklődővel a házba, ha adott 24 órával megelőzően értesítést. Az érveink ezek voltak: ha meg tudunk egyezni a megtekintési időpontokról, bemutatható állapotban hagyjuk az ingatlant.

Eleinte ez jól működött, mert Jun (a házinéni) hétköznap ebédidőre időzítette az a kevés érdeklődőt, aki rátalált a purplebrick oldalon. Ez egy ingatlan.com-hoz hasonlító oldal, hirdetési díjat kell fizetni, nem jutalékot, ami egy több százezres ingatlan esetében jelentős megtakarítás lehet az eladónak. Viszont aki venni akar, általában ügynököt fogad, mert így számára ingyenesen kap kiszolgálást (a jutalékot itt is az eladó fizeti). Az első eladási ár a piachoz és a ház állapotához képest elég magasra sikerült, ezért aztán nem tolongtak a vevőjelöltek. Az állapota az elmúlt években romolhatott le, amióta bérlők lakják. Ki kellene cserélni a tetőt (nem a szerkezetet, csak a zsindelyeket), volt 2 beázás amit nem javítottak meg szépen, a konyha kezd széthullni és a ház méretéhez képest elég kicsi is. A terasz fa deszkáit és szerkezetét évek óta nem festették, és mivel fából van, lehet hogy ezt csak csere oldja meg. A basement csak épphogy használható állapotúra van kialakítva, öreg és nem túl divatos lambériával, vékony szőnyegpadlóval, a beosztása sem igazán jó. A kandallót mi nem mertük begyújtani, a kéményt és gázt már régebben ellenőrizhették. Az utolsó igazi gazdája az előző tulaj lehetett, aki a garázsban látható falfeliratok alapján maga is itt nőtt fel, vagy 8 gyermeke volt – itt rajzolták fel, melyik csemete milyen magas. A 9. felirat Márké ;-).

Valamikor március végén viszont megnőtt az érdeklődők száma, ahogy az ingatlanügynök listázta a házat (az MLS-ben, ami az ügynökök számára elérhető közös rendszer). Innen kezdődött a kényelmetlenség. Már nem volt elég az ebédidő. Mikor az ügynök felvetette, hogy adjunk meg állandó, legalább 3 óra időtartamú megtekintési időpontokat, először húzódóztunk. Hogyan tudnánk olyan pl hétvégi 3 órás intervallumot megadni, amikor biztosan nem leszünk otthon? Szeretünk kirándulni, de eshet az eső vagy akkoriban még a hó is. Lehet nagyon hideg. Az egyetlen stabil pont a hétvégéinkben Márk úszásedzése volt, szombatonként 11-11:30 között. Odautazás, átöltözés, fél óra edzés, átöltözés – ez másfél óra. És a gyerek úszás után farkaséhes, ezért egyikünk eközben intézte a heti bevásárlást és ebéd főzést. Menjünk minden hétvégén étterembe ebédelni? Kicsit úri hóbortnak tűnt ez, a költségekről nem is beszélve. A hétköznap egy kicsivel könnyebbnek tűnt, szerdánként egyikünk sem szokott otthonról dolgozni. Megbeszéltem az ügynökkel, szerdán 9-17 között lehet jönni. Ok, mondja, és a hétvége? Végül abban állapodtunk meg, minden hétfőn elküldöm neki a következő hétvégére vonatkozó időpontot, és ez egész jól be is vált.

Néhány dologra azért figyelni kellett az időpontok egyeztetésekor. Az első szerdai nap után rájöttünk, nem minden ügynöknek alap, hogy pl lekapcsolja maga után a lámpákat. Vagy hogy bezárja a teraszra vezető / garázs és a lakás közötti ajtót. Mi meg még nem vagyunk annyira kanadaiak, hogy ne zárjuk be :D. A teraszhoz például simán be lehet jutni az utcáról, mert az egyik kertkapunk nem zárható. Az égve maradt lámpák után meg mi fizetjük a villanyszámlát. Szóval ha egy 3 napos hétvégére elutaztunk, az utolsó napra tettük az időpontot. Vagy egy alkalommal ünnepnapra esett volna, ezért nem volt megfelelő – megegyeztem az ügynökkel, ő maga gondoskodik a lámpákról és a zárakról. Rendes volt, elvállalta.

A másik fontos tanulás az volt, nem érdemes aláírni erről az időpont-megállapodásról semmit az ingatlanossal. Az aláírás után nem utasíthattuk volna vissza a bemutatást az egyezség szerinti időpontokban. Pedig nálunk előfordult, hogy egy szerdai napon Márk éppen lázas-hányós betegséggel küzdött. Bár nem gondolom, hogy ezt bárki látni szeretné, vagy elkapni, mégis nyugodtabb voltam hogy le tudtam mondani. Olyan is volt, amikor én maradtam itthon dolgozni aznap mégis. Akkor már nem zavartattam magam – el sem mentem itthonról, köszöntem és dolgoztam tovább. Arra azért figyeltem, ne legyen megbeszélésem, mert néha elég érzékeny témákról beszélgetünk, és ki tudja, kit ismer az ingatlanos, vagy a vevőjelölt. Kicsi ez a város.A harmadik pedig, hogy az ingatlanos azért feszegeti a határokat. A megállapodás ellenére többször is keresett egyéni kérésekkel – lehetne-e hétköznap 7 órakor megnézni? Mert semmilyen más időpont nem felel meg az érdeklődőnek. Sajnos nem, mondtuk, mi akkor éppen gyereket fürdetünk. Később is jó. Kizárt, akkor meg mesélünk és alszik. Jaj, nem baj ha azt az 1 szobát ahol alszik nem tudják megnézni. Neeeeem. Volt egy meglepetés érdeklődő is. Hétvége volt, és épp ahogy álltam fel a kocsibeállóra, látom hogy egy pasi száll ki a ház előtt leparkolt kocsiból. Először eszembe sem jutott hogy hozzánk jöhet, becsuktam a garázst. Kicsit később láttam az ablakból, még mindig nézelődik és vadul telefonál. Aztán csengettek. Ajtót nyitok, ott áll a házinéni. Igen? Van itt egy érdeklődő, megnézhetné most a házat? Nem emlékszem a 24 órával korábbi értesítésre, mondom. Hát úgy volt hogy találkoznak és hoz a pasi papírokat, de ha már itt van.. Torontoból jött, és legyek már olyan kedves. Mondom, tök kupi van, ma nem számítottunk erre. Áá nem azt nézi, csak a házat. Mondom hogy nem értek egyet, de Torontora tekintettel. Jön a pasi, csak egy kérése van. Igen. Hát ő itt dolgozik a városban és minden nap jár ide (tessék??), de a felesége, neki megspórolhatnék 4 óra autózást, ha esetleg VIDEÓZHATNA amikor körbenéz. Abszolút nem járulok hozzá. Akkor egy videóhívás esetleg? És már nyomkodja is a telefont. Anyád, mondom magyarul, ő meg már vált is át oroszra és magyaráz az asszonynak. Mikor később írtam a házi néninek h “no more surprise visits” az a válasz “ez nekem is meglepetés volt”; ja, véletlenül pont erre a címre beszélte meg a találkozót. Egyébként ezen a ponton derült ki, h a tulaj bérlőket keres, nem vevőt. Akik aztán majd ugyanerre a sorsra jutnak jövő tavasszal.

Ez a lakóval együtt mutogatás bevett szokás itt Ontarioban – és én őszintén nem értem, hogy csinálja ezt egy bérlő aki épp kisbabával van otthon? Vagy tartósan beteg? Mikor az mondta az ügynök hogy alá KELL írnunk a megállapodást, közöltem hogy rendben, de előbb a mi ügyvédünk is megnézi, mi ugyanis fizetjük a bérleti díjat és jogunk van a privát szféránkhoz. Ezután többet nem kérdezett róla.

“Mutogatós” napi rutinunk: a szokásosnál szebb beágyazás, konyha és fürdőszobák tisztán és rendben hagyása, értékek elpakolása, előző nap körbeküldtük a robotporszívót és általában fel is mostunk, Márk szobáját összepakolni, száradó ruhákat elpakolni. Mit köszönhetünk ennek? Én soha korábban nem éltem még ilyen rendben :D.

Még nem adták el, de múlt héten befutott a második ajánlat, és megvolt a második “inspection” – amikor egy szakértő végignézi a ház és beépített berendezések állapotát.

Ezt nem jól tudom, eladták. Ennyit a kommunikációról.