Garden Fete és Fun Fair

Magyarországon ebben az időszakban tartják a gyereknapi eseményeket, és itt is zajlik valami hasonló: az iskolák éves adománygyűjtő rendezvénye. A mi iskolánkban “Garden Fete”-nek hívják, és az idei évben rendezték meg 101. alkalommal. Ez május utolsó szombatján volt, tehát közel a magyar gyereknaphoz. Az utána következő hétvégén pedig kedves barátaink jóvoltából egy másik suli hasonló programját is kipróbáltuk. Mindkettőt nagyon élvezték a gyerekek, kicsit más léptékű volt a buli, erről írok most kicsit bővebben.

Ezzel a bejegyzéssel egyben egy új sorozatot kezdünk: összegyűjtöttük a kanadai “vallásokat”. Olyan szokásokra gondolunk, amelyeket kultúrálisan különbözőnek találtunk saját, korábbi szokásainktól.

Az első, amiről ma írok, az adományozás és az önkénteskedés. Mindkettő nagyon elterjedt itt, és nem lehet kimaradni belőle. Az iskolák itt is állami, vagyis igaziból tartományi támogatásból élnek, kívülről nézve alapvetően rendes körülményeket tudnak teremteni ebből. A tantermek itt jól felszereltek, minden eszköz rendelkezésre áll, amire a tanításhoz és a gyerekek ellátásához szükség van. Nem kell bevinni semmit, van a mosdókban wc-papír, Márk iskolatáskájában az uzsonnáján és a vizes palackján kívül nincs semmi különös. Nem kell vinni papírt, ceruzát, van bent. Sokszor kézműveskednek, ehhez a suli szerzi be az alapanyagokat. Ha valamit kérnek a tanító nénik, az különleges projekthez kell, pl az egyik kiránduláson agyagoztak, és kértek hozzá előre cipősdobozt, hogy biztonságosan lehessen hazaszállítani a műveket. Egyszer, a téli taknyos időszakban papírzsepit is kértek, mert szerintem kevés volt a sok kis náthás orrhoz (bár a gyerekek itt inkább a pulcsijuk ujjába törlik, brrrr).

Van viszont sok kezdeményezés az iskolában, amivel még jobbá tehetik, és teszik is a tantermek felszereltségét. A JK-SK (Junior & Senior Kindergarten) csoportokban például nagyon fontosnak tartják, hogy megismertessék, és megszerettessék a gyerekekkel az olvasást. Biztos a nagyobbaknál is így van, erről még nincs személyes tapasztalatom. Ezért nem csak a heti 1 könyvtár látogatásnál találkoznak könyvekkel, hanem van a teremben egy saját kis olvasósarok, tele kezdő olvasóknak szóló történetekkel. Ide le tudnak ülni nézegetni a könyveket, a nagyobbak már próbálják összerakni a szavakat. Komolyabb mesék is vannak kéznél – az egyik tanítónéni minden reggel mesével kezdi a napot, és erről aztán beszélgetnek, eljátsszák, lerajzolják, stb. Gondolom, ezek a mesék sem ismétlődhetnek túl gyakran. De honnan a saját könyvtár? Szuper megoldás van erre. Minden hónapban küldenek haza  a suliból egy kis katalógust, amiből szezonális, új könyveket, sorozatokat, foglalkoztatókat választhatunk és rendelhetünk a gyerkőcünknek itthonra. A rendelési lapon, vagy most újítottak, a rendelési online felületen megadjuk, hogy melyik suli melyik osztályába jár a fiúnk. És a rendelések után az iskola jutalékot kap, nem pénzt, hanem könyveket az osztályterembe. Szerintem sok szülő még be is viszi a kinőtt könyveket, vagy eleve nem viszi haza, amit rendelt. Így is gyarapszik a könyvtár. Szerintem zseniális megoldás. Úgyis vennél a gyerekednek könyvet, hát nem szuper, hogy közben az osztályterem könyvállománya is gyarapszik?

Aztán az önkénteskedés: ez sem új nekem, Mo-i volt már a bölcsiben is szmk-s anyuka, aki intézte, amit a nevelőknek nem lehetett (pl: pénzkezelés). Itt viszont ezt sokkal magasabb szinten űzik, és konkrétan profitot termelnek vele a sulinak. Ilyen pl a pizza lunch. A mi iskolánkban minden pénteken van, ilyenkor az erre befizető gyerekek 1-2-3 szelet pizzát kapnak ebédre. Ha jól emlékszem, 2 szelet pizza ára 6 dollár, a pizzát helyi pizzériából rendelik, és önkéntes szülők osztják ki a gyerekeknek. Csak egy egyszerű kalkuláció: egy 12 szeletes pizza mondjuk kb 25 dollár, eladják 36-ért, 11 dolcsi van minden dobozon. Kapnak hozzá a gyerekek még egy kis zöldséget-gyümölcsöt is, pl 2-3 szem epret, bébirépát, brokkolit. Ezek nem olyan drága dolgok, még ha előkészítetten szerzik is be. Amikor önkénteskedtem pizza lunchon, 5 állomáson osztogattuk a gyerekeknek az ebédet, állomásonként kb 30-40 doboznyi pizzát osztottunk szét (kb 15 perc alatt :D). Nem tudok pontos számokat, de szerintem kb 1.000-1.500 cad-ot keres a suli ezzel hetente. És tudod, miért működhet ez? Mindenki szívesen önkénteskedik, mert a suli nem teszi zsebre ezt a pénzt. Vásásolnak belőle még1 ipadet az osztályterembe, fejlesztik a tornatermet, a mi iskolánk idén nyáron felújítja a sportpályákat. A bevételek és kiadások nyíltan elérhetők az iskolában, bárki megnézheti, mivel mennyi pénzt kerestek, és mire költötték.

Az önkéntesség mint kultúra a karrierben is segítségedre lehet: szeretik látni az önéletrajzban, és ha pl egy új szakmában szeretnél elindulni, nem is nagyon van más út, mint önkéntesen dolgozni néhány hónapot, és kitanulni a szakmát.

Ez jó hosszúra sikerült poszt, kitartás, most jön a lényeg.

Szóval az éves adománygyűjtő bulinak 2 célja van: a gyerekek szórakoztatása, és közben minél több adomány begyűjtése – fejlesztési célokra.

Márk egy nagynak számító iskolába jár, az ő korosztályában 4 csoportnyi (~120) gyerek van, plusz az 1.-6. osztályosok. A résztvevők száma, és ennek megfelelően a buli is óriási volt. Az attrakciók: 4 különböző ugrálóvár (akadálypálya, csak ugráló, sötét táncolós, óriáscsúszda), kisvonat, pontgyűjtő játékok, nyereményjáték az összegyűjtött pontokhoz, zsákbamacska, könyvvásár, sütivásár, salátabár, popcorn-állomás, hot-dog és fagyis autó, arcfestés és tetoválás, karaoke színpad, ja, és felvonult egy tűzoltóautó is. Az egészet önkéntesek szervezték, és valósították meg, összesen 180 ökéntes szülő dolgozott az esemény előtt, és az eseményen. Az állomásokon belépőjeggyel vehettek részt a gyerekek, mi Márknak napijegyet vettünk, ez korlátlan belépést biztosított az ugrálóvárakra pl, de a fagyihoz még vennünk kellett jegyet. A sütit, salátákat a szülők készítették és hozták be aznap reggel, a könyvekről, játékokról a gyerekek mondtak le és hozták be az előző héten. A legviccesebb az a hírlevél volt, amiben sütikészítésre biztatták a szülőket, majd ugyanabban az e-mailben ajánlották a helyszínen megvásárolható sütiket :D. Sok élménnyel, és a zsákbamacskáról néhány játékkal távoztunk, többek között egy kb 20 cm-es pókemberrel, aki azóta is minden este megfürdik Márkkal együtt.

IMG_1490IMG_1487IMG_1483IMG_1478

20180526_11134020180526_11164820180526_122300

A következő héten Nóráék hívtak át a saját sulijuk hasonló rendezvényére. Ez egy kisebb iskola, összesen 8 osztállyal, ezért mindenki ismer mindenkit. De nem lógtunk ki a sorból, mert reklámozták az eseményt, és bárkit szívesen és szeretettel láttak a bulin. Kicsit kisebb, barátságosabb buli volt, kevésbé nagyszabású, de nagyon érdekes állomásokkal. Pl ide mentőautók is kivonultak, Márk meg is nézte a gyerekmentőt belülről, a tűzoltóautóban meg már nem volt semmi kérdése, az előző héten megkérdezett mindent ;-). Nagyon tetszett neki az a kidobó állomás, ahol ha eltaláltad a célpontot, az önkéntes “áldozat” beesett egy kis medencébe. És mindenáron ki akarta próbálni a falmászást, de még nem volt hozzá elég magas. Kedves eseménnyel kötötték össze a partyt: egy bácsiról, aki 50 éve önkénteskedik az iskolában, elnevezték a kis játszóterüket. A pontgyűjtő játékoknak és a megvásárolható szolgáltatásoknak köszönhetően innen is ajándékokkal jöttünk el: pókemberes arcfestéssel, tetkóval. Volt még csendes aukció, könyvvásár, műsorok pl bohóc, és az elmaradhatatlan hotdogos és fagyis autó. Néhány kép erről is alább:

IMG_1529IMG_1513IMG_1532IMG_1525IMG_1516IMG_1535

Márk, és az írás

Ezt a bejegyzést egy komoly változás ihlette: Márk elkezdett nagy mennyiségben betűket másoni, írni, betűket felolvasni kb 2 héttel ezelőtt. A saját nevét már régóta le tudja írni, és azt is megfigyeltük, hogy az iskolából kapott havi programról le tudja olvasni a kis társai nevét. Az viszont meglepő volt, amikor autóztunk a cipőboltba tavaszi dorkóért, és egy kirakatra nézve elkezdte betűzni: “ESZ, ÉDZS, O, PÍ. =STOP”. Majd kiestem az ülésből. Aztán megbeszéltük, hogy ez nem stop, hanem shop, de ez egyszerűen fantasztikus. És egy ideje már készítenek az iskolából kis könyveket – kb A3 méretű lap félbehajtva (fél centivel nagyobb itt valamelyik oldalon, de nem ez a lényeg), amire tudnak történeteket rajzolni, és szövegnek is van hely. Korábban rajzolt nagyon egyedi pálcikaembereket, és mindig ráírta a nevét is. Újabban viszont először random betűsorozatot is írt rá, és egy legújabbon értelmes szavakat is találtam.

Egyik reggel kicsit később értünk be az oviba, Márk éppen váltócipőt húzott, és a tanárnéni lecsüccsent mellém a padra. Ilyen kis saját készítésű könyveket hozott megmutatni. És meséli, hogy a gyermekünk leül az oviban egy könyvvel, és másolja ki belőle a betűket. Ráadásul élvezettel, játékból. Gyakran kér segítséget az egy évvel idősebbektől, akik leírnak neki valamit, ő meg lemásolja. Nagyon megdicsérgette Márkot, a füle hallatára. Én meg őt, mármint a tanár nénit. Mert ez egészen elképesztő. Augusztusban kezdett a gyermek angol beszédet hallani egész nap, szeptemberben kezdte az iskolát, és nemcsak megért mindent, és megérteti magát, de ismeri a betűket, számokat, elkezdett örömmel rajzolni, és most már írni is. A mi dolgunk most az, hogy folyamatos impulzusokkal segítsük, pl. hetente új könyveket hozunk a könyvtárból, Ákossal szoktak együtt másolni, velem inkább szinezni szeret, és akkor is kérdezget – ezt hogy kell írni?

Vekerdy persze ott dübörög az agyamban, és sokáig dilemmát okozott nekem, miért tanítják itt a 4 éveseket betűzni. Csakhogy azt látom, hogy nincs ebben semmi kényszer. Nagyon játékosan csinálják, megtartva a gyerekek kíváncsiságát. Sokkal gyerekbarátabb ez a módszer, amivel játékkal tanítják őket épp annyira, amennyi érdekli őket, mint amire én emlékszem 1. osztályból – vonalas füzetbe százszor leírni a betűket, szépen kanyarintani, pirospont, később osztályozás, kötelező olvasmány már elsőben. Az angol nyelv sajátossága, hogy nem elég összeolvasni a betűket az olvasáshoz, tehát szóképeket tanulnak, amihez több idő kell. És persze tele van a könyvtár könnyített, nagybetűs, egyszerűbb szókincsű könyvekkel, szintekre felosztva – óvodás kortól 3.-4. osztályig.

Végezetül egy kis demonstráció:

Yummy, ouch & wow

Észrevétlenül jelentek meg Márk hétköznapjaiban ezek a kifejezések, a címben szereplő sorrendben. Először a yummyt hallottam, talán 1 héttel ezelőtt, amikor elé került valami finomság.. azután feltűnt, hogyha beüti a lábát-kezét-fejét, ezt használja: ouuuuccch. Szerda este pedig, amikor Ákos vacsora után feltálalta a munkahelyi potlakról hozott répatortát, ezt hallottuk: WooooooooW!

Ha már itt tartunk, ma este, ha nem hallott jól valamit, ezt kérdezte: “What??” Egyik nap pedig a tanárnénije nevét próbáltam megfejteni. Kb így írnám le, amit mondott: Ms. Worcherstone. Utánakerestem, és Ms. Richardsonnak hívják.

Ja és a kis barátja a brazil Henrique, Márk folyton kijavít: “anya, nem Enrike, hanem Envíque!!” Ha már róla esett szó, elmesélem, hogy Márkkal együtt rosszalkodnak mostanában az oviban. Henrique szerintem most éli át az a hisztis-rosszalkodós-figyelemfelhívós időszakot, amit Márkunk kb 2 hónappal ezelőtt. Szerintem ennek elsősorban a változás az oka, mert ők kb 2-2,5 hónapja érkeztek az országba, de a tanárnénik és a szülők összefogva egy komoly programot állítottak össze a kisfiúnak a rosszalkodás megállítására. Kiscsillaggal, nagycsilaggal, jutalommal (visszakapja a könyveit és játékait). Mi úgy tapasztaltuk, hogy elmúlik ez az időszak magától is, de nem szólok bele a gyereknevelési elveikbe. Márkkal viszont megbeszéltük, segítsen Henriquének, és állítsa meg, ha butaságot készül csinálni. Már csak azért is, mert Henrique 1 évvel idősebb, és Márk szereti utánozni mindenben. Miatta kér főtt tojást snacknek, és felszeletelt, összegumizott almát. És “anya, Envíque anyukája banánt tesz a joghurtba”, Ok kicsim, akkor vigyél ma epres-banános ivójoghurtot ;-).

Holnaptól az oviban 4 napos hétvége lesz, pénteken “professional acivity day” (=PA Day) ami tanítási szünet, hétfőn pedig Thanksgiving, ami itt Kanadában október elejére esik.  A pulyka és a tökfaragás itt is hagyomány, kíváncsi vagyok mindkettőre!

Egy kicsit még a heti étkezésünkről képekkel:

Az első rakott krumpli hazai kolbásszal, a második pedig zöldséges quiche, mindkettő tetején szép narancssárga cheddar díszeleg. Yummy!!

Szülői Torontóban

Csütörtök délután volt a “Curriculum night” rendezvény a suliban, aminek az volt a célja, hogy a szülők megismerkedjenek a gyerekek napi tevékenységeivel, az oktatási filozófiával, a tanárokkal, és persze kicsit egymással is. Nem nevezném klasszikus szülőinek, mert nem esett szó arról, hogy mit kell behozni, mit csináljunk másképpen, vagy hogy mit kellene a közeljövőben beszerezni a szülők finanszírozásával ;-). Inkább ügyfélközpontúnak tűnt az egész, ahol az első számú ügyfél a gyerek, és a második legfontosabb a szülő. Röviden összefoglalva: újra meggyőződtem róla, hogy Márkunk jó helyen van!!

Az első dolog, ami újra és újra elbűvöl itt, az a szervezettség és a lazaság megfelelő aránya. 2×20 perces “bemutatót” szerveztek, közötte 10 perc szünettel – így a 2 gyerekes szülők, vagy felváltva anya-apa is kapott lehetőséget az ismerkedésre. Az iskolában működő daycare ezekre az idősávokra mindenkinek biztosított gyerekfelügyeletet, aki dobott egy emailt. És az osztálytermekbe mégis gyerekekkel érkező szülőkből sem csináltak gondot, hanem bevonták a gyerkőcöket, ahol csak lehetett – és ők nagyon lelkesen segítettek a terem és a játékok bemutatásban.

6:30-kor kezdődött a program, és mi sok vívódás után úgy szerveztük, hogy csak én mentem el. Márk mostanában este 7 körül kezd szétcsúszni, szegénykémnek kifogy az energiája ezeken az alvás nélküli napokon. Magunkkal vinni ezért nem akartuk, és Ákos elvállalta, hogy itthon marad vele, én meg próbáltam mindent megjegyezni és átadni.

A 7 órás időpontra a mi osztályunkból csak 4-en érkeztünk, mert a korábbi, 6:30-as időponton volt a teltház, és úgy tűnt, hogy nem is minden szülő jött el. Összesen 29-en vannak “az osztályban”, JK és SK (Junior és Senior Kindergarten = kb a középső és nagycsoportos óvodásnak felel meg) gyerekek kb fele-fele arányban. A vezető tanárnénink kicsit mesélt arról, hogy neki mi a fontos: 1) a gyerekek szeressenek ide járni, 2) tanuljanak meg alapszinten olvasni, mire 1. osztályba mennek és 3) fejlesszék a szociális képességeiket. Mindezekről kaptunk egy részletes tájékoztatót is, amiben leírják, melyiket mért tartják fontosnak, és mit fognak megtanulni a gyerekek a 2 éves időszak végére. És még tippeket is kapunk, hogy szülőként milyen játékokkal segíthetjük a gyermekeinket a fejlődésben.

IMG_20170930_0004_NEW-1

Megmutatták a termet is, ahol szülőként ritkán van lehetőségünk megfordulni. Reggel ugyanis az ajtóban köszönünk el a gyerekektől, a tanár néni ott fogadja őket egyesével. Márkkal azt játssza, hogy fokozatosan tanítgatja köszönni. Az első 1 héten hangos good morning!-gal fogadta, a második héten már Márk is válaszolt: good morning, és a most elmúlt héten már “How are you?”-t is kérdezett Ms Kam, amire Márk még nemigen válaszolt. Szerintem hamarosan fog ;-).

Visszatérve a teremre, a falakon a gyerekek alkotásai láthatók. Minden reggel olvasnak nekik egy mesét, és ehhez kapcsolódva készítenek valamit. Amikor ott jártam, éppen a gyerekek kezeinek papírból kivágott sziluettje volt felragasztva, és mindegyik kis tenyérbe ragasztottak egy-egy szivet. Egy mosómaci-gyerekről szóló mese kapcsolódott hozzá, aki óvodába ment, de napközben nagyon hiányzott neki az anyukája. Ezért az anyukája reggelenként adott a tenyerébe egy puszit, és ha magányosnak érezte magát, ezt szorította az arcához, hogy emlékezzen, az anyukája szereti őt. A kis “mosómacik” elkészítették a saját verziójukat, ráírták a nevüket (több-kevesebb segítséggel) és most a falon díszeleg.

A saját név leírása még kevés gyerkőcnek megy önállóan, ezért sárga kihúzófilccel a tanárnénik előkészítik a neveket, és ezt rajzolja át minden gyermek magának. Jó mókának tűnik ;-).

A terem másik felében egy kompletten berendezett Tim Horton’s található. Ez a legnépszerűbb kávéház-lánc itt Kanadában, a helyi Starbucks, az átlagos kanadai napi 2-3 alkalommal is megfordul itt: kávét visz a munkába, reggelizik, ebédel, baráti vagy üzleti megbeszéléseken vesz részt. A fiatalabb tanárnéni drámapedagógus, és elmesélte, hogy hosszabb távú szerepjáték-projekteken dolgoznak a gyerekekkel. Közösen kitalálták, hogy milyen témával kezdjenek – ez lett a kávéház; és együtt rendezték be, készítették el a díszleteket, és lesz ünnepélyes megnyitó is. Ezután bárki beállhat majd “dolgozni” vagy vendégnek is.

Megmutatták még a betűkirakókat, mesekönyveket, és a ládákban álló játékokat. Végre volt lehetőségem megkérdezni, rosszaságot csinál-e Márk, amikor ovis játékokat hoz haza a táskájában. Mert majdnem minden nap találok valamit :D. Azt válaszolták, hogy ááááá dehogyis, “no worries”, van belőle elég. Ha megunta, majd visszahozza ;-). Saját játékot bevinni viszont csak annak az 1 gyerkőcnek szabad, akinek a neve aznap a naptárban szerepel (ebből kaptunk mi is, kint díszeleg a hűtőnkön). Ennek az az oka, hogy nem tudnak vigyázni a behozott játékokra, és nem szeretnék összetört állapotban visszaadni.

A naptárban már láttam, hogy szokott lenni tornaóra, és könyvtár látogatás, ezt most meg is erősítették. Mondjuk az kicsit fura nekem, hogy a tesihez nem kérnek váltóruhát, de váltócipőt is hiába csomagoltam, mert ugyanabban a cipőben vannak bent, mint kint. Majd ha jön a latyakosabb idő, biztos nem bírják majd takarítással..

A rövid tájékoztató után egyenként is beszélgettem mindkét pedagógussal Márkról és a fejlődéséről. Ms Kam úgy jósolja, hogy karácsonyra már mondatokat fog mondani angolul, és a körülötte történtek nagy részét érteni fogja. Most is szívesen részt vesz minden játékban, feladatban, utánozza a többieket, de még nem feltétlenül érti, hogy mit miért csinálnak. Viszont mindent elismétel, amit mondanak neki, és általában elég 1-1 szót egyszer elmondani neki, utána már felismeri, sőt, használja is. Irigylem :D.

Beszéltünk arról is, hogy Márk nemigen szeret rajzolni, sőt, még szinezni sem. Aggódom, hogyan fog így írni, hiszen nem is fog a kezébe ceruzát. Megnyugtattak, hogy a suliban szokott rajzolni, kicsit kevesebbet ugyan, mint a kis barátja Henrique, aki tucatszám viszi haza a telerajzolt papírokat. Megbeszéltük, hogy a gyurmázás, és a kis lego is fejleszti a finommotoros képességeit, ebbe az irányba is terelgethetjük a játékát.

Nnnna és a számítógép.. Márk néha azért mond néhány szót a napi történésekről, csak nemigen tudjuk kontextusba tenni. Megvilágosodtam.. sokszor hallottam már Márktól, hogy :”computer, no!”. Ms Kam elmesélte, hogy van 1 tablet az ő asztalán, amit a gyerekek felváltva használhatnak. Nem minden nap jut idő minden gyerekre, és Márk    néha pont akkor nyúl utána, amikor pl készülnek ki az udvarra. Ilyenkor hallja a “compuer, no”-t. Azt is megtudtam, hogy Márk nagyon bele tud feledkezni a tabletezésbe, ezért ezen a héten pl a kis barátjával közösen kaptak egy feladatot, amit tablettel oldottak meg. Kétféle applikációt használnak: az egyik a betűk rajzolásában támogatja őket, a másik pedig az olvasást készíti elő. Mindegyik játéknak van álcázva. És nem tudnak vele órákat játszani, mert rengeteg más tevékenységük is van.

Huncutságokról is hallottam, Henriquével szoktak alkotni: aznap pl pont kiöntötték a vizesüvegük tartalmát a kajás dobozukba, onnan pedig az asztalra és az asztal alá. Ilyenkor higgadtan megkérik őket, hogy takarítsanak össze, és utána az egész csoport indulhat az udvarra játszani.

2 játszótér is van az udvaron, jól elválasztva egymástól: az ovisok a “gödörben”, az alsó szinten rohangálnak, ahol a játszótér is 4-5 éveseknek kialakított. Az iskolás korúak sportpályákat és magasabb mászókát, csúszdát használnak. Amikor hazafelé megyünk Márkkal, imád megállni a nagyobbaknak készült játszótéren, és egy kicsit játszani a “tilosban”. Én meg benne vagyok minden rosszaságban 3:).

Ha elolvasnád a többi tájékoztatót is a Curriculum Nightról:

IMG_20170930_0001-1

IMG_20170930_0002-1

IMG_20170930_0003-1

Sztorik a suliból

Ez a nap is eljött.. és még azt sem kellett megvárnunk, hogy 6 éves legyen. A tanév rögtön egy szünettel kezdődött, mert hétfőn Labour day volt, ezért kedden kezdődött Márkunk karrierje az állami iskolában található Junior Kindergartenben. Amikor lakást keresünk, figyeltünk arra, hogy jó minőségű iskola körzetébe költözzünk, és ez sikerült is, mert a Brown tanulói átlaga a 10-es skálán 8,4-esre sikerült az elmúlt években. Az első 4 napban történt néhány dolog, amit most megosztok veletek.

Az első napon kicsit túlparáztam az időjárást, mert délutánra esőt jósoltak az időjósok. Gábor mondta, hogy esőben-hóban is kiviszik a gyerekeket a szabadba, ezért jól felöltöztettem gumicsizmába, vízálló kabártba. Hogy aztán egész délelőtt azon rágódjak, hogy vajon visszaadták-e a gumicsizmát amikor a délelőtti ragyogó napsütésben kimentek játszani? A csizmán kívül ugyanis csak egy tiszta cipőt vittünk be, amit bentinek szántam. (A válasz: dehogy adták vissza, azóta sem volt rajta gumcsizma). Ezen a napon bekísértük a gyerekeket a szobába, a szülők segítettek bepakolni a szekrénybe, és még egy kicsit leselkedhettünk is, hogy mivel kezdődik a nap. A fiatal tanársegéd leültette a gyerkőcöket a szőnyegre, és egy könyvet nézegettek, és énekeltek is. Aztán jött Ms. Kam a tanító néni, és szólt, hogy “most már el kell vágnom a köldökzsinórt, ideje indulni” 😉 és szépen kiterelgetett minket az iskolaudvarra.

Tudom, hogy Mo-n is minden gyerekről készült fénykép az első iskolai napján, mert az én üzenőfalam is tele volt ezekkel a fantasztikus képekkel a facebookon. Azt is láttam, nem mindenki örült ezeknek a képeknek, hát ti légyszi lapozzatok kicsit lejjebb. Itt a mi csemeténk az első napja reggelén, és már a foglalkozáson.

A JK 8:40-től 3:20-ig tart, mi arra gondoltunk, hogy kérünk ennél hosszabb felügyeletet – hiszen ennél még a bölcsödében is több időt töltött. Szeptemberben délutánonként kicsit tovább marad, és ha beindulnak az interjúim, vagy ha összejön valami meló nekem is októbertől, akkor reggel is korábban fogjuk vinni. Erre van lehetőség, mert az iskolában működik egy daycare, akik before and after school programot szerveznek év közben, sőt, meleg ebédet is lehet tőlük rendelni. Ennek nagyon megörültem, mert ez talán tényleg meleg amikor a gyerek elé kerül, nem úgy, mint a reggel megmelegített és termoszban tárolt kaja, amit a személyzet nem melegíthet meg a gyereknek a suliban. Tényleg, van egy feleseges gyerekméretű termoszom eladó Toronto belvárosi átvétellel, valaki? 😀

Szóval az első napján negyed 5 körül érkeztem Márkért, a főbejáraton besétáltam, megkerestem a termet, kicsit beszélgettem délutános tanárnénikkel, és elindultunk haza. És itt jön az én csúcs bénázásom erről a hétről. Másnap reggel 8:30-kor érkeztünk. Sok gyerek játszott az udvaron, de ez normális, mert első osztálytól a szülők csak az iskolaudvarra kísérhetik be a csemetéjüket, az osztályterembe nem léphetnek be. Ezért 8:25-től már vannak az udvaron felügyelőtanárok, és 8:40-kor beterelnek mindenkit az osztályokba. Megpróbáltunk bejutni abba a szobába, ahova Márk jár, de kívülről zárva volt az ajtó. Bementünk hát a főbejáraton, ahogy bejutottam előző este, szépen köszöntünk, segítettem Márknak lepakolni a cuccát, elbúcsúztunk, és eljöttem. Hazafelé összetalálkoztam az egyik szomszédunkkal a házban, ahol Henry, a kisfiúk egy csoportba jár Márkkal. Gondoltam, ok, ők később érkeznek. Délután, mikor mentem Márkért, szólt a délutános tanító néni hogy keresett engem Ms Kam. Kérdezem, hogy gond van? Nem, nem, “”no worries”, csak nem találkozott még velem. Mondom hogy dehogynem, első nap, de sebaj, majd holnap kicsit később jövünk, mert a reggeli forgatagban én sem láttam őt.

És másnap reggel megvilágosodtam. 8:30-kor szól az első csengetés. Ekkor még senki nem mozdul az udvaron, de a belső szobákban elkezdenek összepakolni, és a reggel felügyeletre összevont gyerekeket átkísérik az osztálytermeikbe. 8:40-kor másodszorra is szól a csengő, és ekkor kezdenek áramolni a gyerekek a suliba. A JK tanárnéni kiáll az ajtóba, és egyesével köszönti a gyerekeket, vált néhány szót a szülőkkel. A szülő nem léphet be az osztályba, rá kell adni a gyerekre a testmagasságához képest hatalmas hátizsákot, elbúcsúzni, és kész. Hát ezt a riuálét hagytuk ki szerda reggel. És hogy mit mondott? Azt, hogy imádja Márkot, sokat bohóckodnak, nem zavaróak a nyelvi korlátok, mert érti, amit kell, ha máshogy nem, testbeszéddel és mutogatással. Márk a legfiatalabb az osztályban, és szerinte 3 hónap múlva már folyékonyan fog beszélni angolul.

Először kicsit túltoltam az uzsonnát is, a felét délután a játszón ettük meg. 2 snacket kell küldeni a gyerekkel, hát én pakoltam mindenfélét, mert ki tudja mihez lesz kedve? Kérdezem délután, hogy ezt miért nem etted meg? Nem volt rá idő. Hát el tudom képzelni, a reggeli mostanában 40-50 percig tart, és ez nem azért van, mert tömjük a gyereket, hanem egyszerűen nyammog.

A legcukibb történetet pénteken hallottam. A suliban van uszoda, és péntekenként a kicsiket is leviszik egy kicsit ismerkedni a vízzel. Az első pénteken csak lementek körülnézni, eljátszották az átköltözést, és kaptak egy kis útmutatást egy edzőtől. A duma végén megkérdezte az edző, hogy kinek van kérdése? Mire Márkunk magasra emelte a kezét. A tanárnénik egymásra néztek, na vajon mit és milyen nyelven fog kérdezni? Mikor szót kapott, Márk határozottan annyit mondott: YES! 😀 😀 😀

Még egy suli utáni játszótéri (Peter Pannel) és egy spiderman hajnyírásáról készült képet is ajánlok soxeretettel: