Így változott meg az életünk a járvány hatására – 2. rész

Az első rész ITT olvasható.

Ebben a szösszenetben a hétköznapokról lesz szó és arról, hogyan “élünk túl” az otthonunk oltamazó védelmén kívül. Haha.

Előljáróban annyit, hogy bár Kanada és Ausztrália egy óceánnyi távolságban van egymástól, mégis úgy tűnik nekem, hogy az ‘Üveghegyen is túl’ blog szerzője akár a kanadai tapasztalatok alapján is írhatta volna ezen bejegyzését: Koronás ügyek.

Kinti móka

Én nem tartok attól, hogy abba a csoportba kerülnék, akinek kórházi ellátásra lenne szüksége, mert még abban a korosztályban vagyok, ahol meglehetőségen alacsony a kórházba kerülés esélye, de persze sosem lehet tudni. Lehet, hogy alaptalan a magabiztosságom.

De mindegy is, mert családilag betartjuk a fizikai távolságtartásra vonatkozó kérést/utasítást, hogy ne foglaljuk már feleslegesen az erőforrásokat egy olyan ember elől, akiknek ez élet-halál kérdése lehet. Plusz fiatal gyerek van a háznál és azért ott motoszkál az emberben az alapvető szülői óvatosság.

Ez azt jelenti, hogy jó polgárként keveset mozdulunk ki a házunk pár km-es körzetéből. De szerencsére dél-Ontarióban is megjött a tavasz és így már könnyebb minden nap többször is kimenni levegőzni. Pár hete még télikabát kellett, de ma már elég volt egy pulóver is.

Kilátás a dolgozó szombánkból. A bal oldali kép pár március elején készült, a jobboldali pár napja.

Ilyenkor sétálunk az erdőben vagy a környező utcákban, biciklizünk és márciusban elmentünk “hivatalos” természetvédelmi területekre (conservation area), meg kosarazni a közeli iskola udvarára.

Eddig is vért izzadtunk, hogy 6 éves gyermekünknek olyan opciókat javasoljunk, amiért ő is lelkesen kijön a friss levegőre, negatívan érintett tehát a média tsunami, ami annak a követkeménye lett, hogy a Halton Hills Conservation Area-ban az első tavaszi napok egyikén megteltek a parkolók és a látogatók állítólag tömegesen piknikeztek és nem tartották az ajánlott távolságot. Kanadában a cégek és szervezetek rendkívül kockázatkerülőek voltak már a járvány előtt is, de a mostani helyzet erre rátett egy lapáttal és másnapra a park vezetése bezárta az egész banzájt.

Ok, a Halton Hills 60 km-re van tőlünk, kit érdekel ha bezárnak egy-két parkot…. Sajnos ez a döntés futótűzszerűen terjed egész dél-Ontarióban és pár napon belül az összes park bezárta a kapuit. Mi éppen előző hétvégén voltunk a Laurel Creek-ben, ami itt van tőlünk 10 percre és jól megbeszéltük, hogy legközelebb viszünk magokat, mert az éhes cinkék képesek az ember tenyerére szállni egy kis ingyen kosztért.

Hát ez egy darabig nem fog menni, ami azért is rossz hír nekem, mert az összes általam látogatott horgászvíz egy-egy ilyen természetvédelmi területen van (Guelph Lake, Wildwood Lake, Island Lake), ahova most nem lehet belépni. Próbáltam keresni más opciókat, de errefele kb csak a Nagy Tavak nem esnek a parkok hatáskörébe, azokra meg nem annyira érdemes a kis lélekvesztőmmel rámerészkednem. Esetleg fent északon a Cottage Country-ban lehetne pecázni, de az meg 4 óra vezetésre van.

Azóta jött az újabb korlátozás, hogy az iskolák sportpályájáit sem lehet használni, lőttek tehát a rendszeres kosarazásnak is. Már nézegetem a neten a mobil kosárpalánkokat, melyek felénk kb minden harmadik-negyedik ház kocsibeállóján ott állnak.

Annál is inkább szükség lesz erre, mert tartományi miniszterelnökünk Doug Ford (valójában ‘Premier’ a titulusa) tegnap drámai hangú elemzést mutatott be, mely szerint további korlátozásokra lesz szükség és jó lesz, ha hosszú távra készülünk fel. Mondják sokat, hogy ‘This is not a sprint, this is a marathon.’

Bevásárlás

Az elmúlt hetekben mindig “depressziós” lettem, amikor elmentem ételt vásárolni. Az élelmiszer boltokat felénk is jelentősen lefosztották, egyre több polcon jelentek meg a feliratok, hogy bocsi, de ebből csak max 2 db-ot vehetsz. De kit érdekel a felirat, amikor üres a teljes polc.

Azóta csillapodott a vásárlási őrület annak hatására, hogy láthatóan még mindig van étel a boltokban. Sőt ma reggel még WC papírt is sikerült venni. Ez jól is jött, mert mi WC papírt nem táraztunk be a “nagy roham” előtt.

De sajnos az is látszik, hogy maradt kockázat a rendszerben:

1. Bármennyi pénzt kerestem életemben, mindig megnéztem az árcímkékek a vásárláskor. Ezért feltűnt, hogy most magasabb árakat látok, mint a járvány előtt. Az elmúlt hetekben alig volt akciós termék a polcokon, ami érthető, mert minek ha úgy is el lehet adni mindent.
Ma már láttam SALE cetliket bőven, de sok esetben az akciót az emelt árból adják, azaz pont annyiba kerül egy akciós termék, mint mondjuk a januári ár. Ha az akció csendben befejeződik, akkor maradnak a megemelt árak. Nem mondom, hogy ez minden terméket érint, de mondjuk a bevásárlásunk 30-40%-át már biztosan.

2. Az is érezhető, hogy bizonyos dolgok lassan elkopnak a boltokból.

Ha most körbenézek a fagyasztók környékén, akkor szemmel láthatóak az üres polcok a fagyasztott zöldség és gyümölcs sorokon (és a húsos pult sem meggyőző). Kanadában alig ért véget a tél, ezért most még szinte semmi sem terem és ami kapható, annak jelentős része (vagy maga az áru vagy az alapanyag) az USA-ból jön, ahol ugyanúgy fogy a munkaerő, mint itt Kanadában.

Ha az USA még jobban belesüllyed a járványba, akkor egy ponton az USA kormányzat esetleg megtiltja bizonyos élelmiszerek exportját (ahogy azt a napokban a 3M maszkok esetében tették) és akkor jelentősen csökkeni fog Kanadában elérhető zöldségek és gyümölcsök választéka.

További kockázat, hogy csak Ontarióban minden szezonban kb 20.000 külföldi idénymunkás dolgozik a földeken és jelenleg tilos a külföldiek Kanadába történő beutazása (kivéve az USA állampolgároké, amitől egyébként kihullik a maradik hajam, mert ott egyre jobban terjed a járvány.)

Ha a kanadai kormány nem engedi meg, hogy a külföldi munkások beutazzanak és mondjuk 14 napos karantén után munkába állhasanak, akkor a hírek szerint a helyben termelt zöldség és gyümölcs kínálat szerény lesz idén és az árak az egekben lesznek. Gondolom ez más agrárszektorban is így lehet, pl tejipar és húsipar.

Gazdaság

Közgazdászként, dolgozóként, családfenntartóként a gazdaság helyzete zavar a legjobban. A héten mentünk Márkkal erre-arra a környéken és az autó forgalom hétköznap 5 órakor olyan, mint máskor vasárnap ebéd után. Tiszta szellemváros egész Waterloo, kb három helyen van mozgás, az élelmiszer, az alkohol és a fű boltok környékén.

20200404_083753

Ez pl ma reggel fotóztam, a háttérben a környékbeli mall parkolója látszik. Alig áll autó a boltok előtt, amelyek nagy része be is zárt. Az élelmiszer boltba viszont sokan mennek, de mivel egyszerre kb 50 ember tartózkodhat a bolt területén, ezért kb 15 percet kellett várnom reggel, mire beengedtek a “szentélybe”.

A benzin árán is látszik, hogy mekkora a gond, a napokban alig 50 cent volt egy liter. Ez kb fele annak, mint télen volt. Ennek most nem örülök, mert mutatja, hogy az ipari termelés a béka feneke alatt van.

Van néhány szegmens, ami nagyon pörög, a Netflix-nek, ZOOM-nak és társainak biztosan nagyon megy az üzlet, az Amazon Prime szolgáltatás nélkül kb 1 hónapos szállítási időt jelez előre a megrendelt termékekre.

De ez csak a gazdaság kicsinyke szelete és a boltok nagy része zárva, az éttermeknek már nagyon korán betett a bizonytalanság, minden második bezárt mára.

A környező házépítkezéseken láttam vmi kis mozgást a héten, ahogy arra bicajoztam esténként, de a szomszéd – aki ebben az iparban utazik – pont tegnap mondta, hogy most álltak le, mert az ő tevékenységük nem tartozik az “essential services” kategóriába.

Kicsit tartok attól, amikor a bevételi számok zuhanása bejelentésre kerül a munkahelyünkön – ami egyébként tőzsdén jegyzett cég – akkor a menedzsment majd költségmegtakarításokba kezd. A legjobb verzió az, hogy bukjuk a 2020-as bónuszt, ami családi jövedelmünk 10%-a, a legrosszabb az, ha munkát kell keresni egy olyan helyzetben, amikor sok más ember is munkát keres.

Pozitív várakozások

A beszámolóm elég borús hangulatúra sikeredett, mert ez az egész helyzet borús, de valójában már sokkal optimistábban látom a jövőt.
Említettem, hogy tartományi vezetőnk, Mr. Doug Ford 18-24 hónapos járványveszélyes időszakot vár és második, harmadik, akár negyedik járványos hullámot vizionál.
Az én szubjektív várakozásom azonban az, hogy erre a viszonylag egyszerű vírusra még idén elérhető lesz az oltóanyag vagy a kezelés ami enyhíti a tüneteket. A gazdasági lassulás sok munkanélkülit “termel”, az pedig csak egy rövid ideig finanszírozható az adókból, utána jön a masszív társadalmi elégedetlenség.
Plusz az idősek tényleg életveszélyben vannak és a vezetők úgy lesznek vele, hogy ha kockázatosabb is egy új vakcina, mégis több esélyt ad a túlélésre, mint a hamarosan összeomló egészségügyi rendszer. Ezért országok kényszerből fel fogják puhítani a szigorú vakcina engedélyeztetési folyamatot és sokkal kevesebb tesztelés is elég lesz.

Az is bíztató, hogy én a cégünk IT területén dolgozom, és ebben a helyzet minden abba az irányba mutat, hogy a hagyomásos face-to-face megoldások helyett masszív digitalizálás jön. Ehhez pedig sok IT befektetés kell a következő években.

Van aki még nálam is sokkal optimistább, éppen tegnap hallottam egy Waterlooban élő magyar barátomtól, hogy ők most vettek a napokban házat. Mióta ismerjük őket tudjuk, hogy open house-okra járnak, mert 4-en vannak és az a ház amiben laknak lassan kicsi lesz nekik. Az nekem is erőt ad, ha látom, hogy mások optimisták és bíznak a jövőben.

Bölcsességemtől megfosztva

Már 7 évesen tudtam, hiába nézegetem Farkas Bertalan fényképét, belőlem nem lehet majd űrhajós. A fogaim miatt, ugyanis már akkor volt egy tömött, és nem is tudom nyilvántartani, mostanra van-e még tömetlen. Hiába a csoportos fluoridos öblögetés alsóban az iskolában, a rendszeres fogmosás, egyszerűen nem jók a fogaim.

Valamikor év elején kezdtem el tapasztalni bal oldalon hátul-alul rágásnál néha benyillaló fájdalmat. Ellátogattam a fogorvoshoz, aki végigkopogtatott, de nem találta a forrást. Az egyetlen ötlete a röntgen alapján az volt, hogy a bölcsességfogam nyomja az előtte lévő fog gyökerét. És ez előbb-utóbb problémákhoz vezet.

* ez nem az én röntgenem, de hasonlóan nézett ki

Ekkor tudtam meg a fogászati asszisztenstől, hogy Kanadában nem szokás bölcsességfogakat tartani az ember szájában. Általában fiatal felnőttkorban eltávolítják mind a négyet (egyszerre). Az asszisztens ránézve a röntgenemre, ezt találta mondani: “jé, megvannak a bölcsességfogai”. Mondom, persze hogy megvannak. Sosem törtek át az ínyemen, de érezthetően ott vannak.

Beutalt hát a fogorvos egy szájsebészhez, hogy távolítsa el ezt a rosszalkodót. Mit mondjak, nem voltam túl lelkes. Csak azért lett időpontom, mert a fogorvos egyenesen átküldte a sebész asszisztenséhez a beutalót, aki felhívott. Először március 6-ra írtak be. Amit aztán át kellett szerveznem, mert Márk előző nap beteg lett, Ákosnak meg aznap reggel volt egy fontos megbeszélése. Akkor még úgy volt hogy elutazunk, ezért átszerveztem márc 23-ra. Ez viszont munka szempontjából egy nagyon előnytelen dátum volt nekem – az első munkanap 1,5 hét szabi után; sok előre látható feladattal.

Aztán eldöntöttük, a Covid-19 miatt mégsem utazunk. Újra telefonáltam, és megegyeztünk 16-ában. Ez tegnap volt. Jelentem, egy bölcsességfoggal kevesebbel írok. És most épp elterelem a gondolataimat a fájdalomról.

Így történt a procedúra. 1-re mentem oda, itt Waterlooban tényleg működik a 10 perces szabály (=bárhova eljutsz 10 perc alatt kocsival). Így még meg tudtam ebédelni, Márk biztatott hogy egyek többet, mert ki tudja mikor tudok legközelebb bármit magamhoz venni.

10 perccel korábban érkeztem ahogy kérték, ki kellett töltenem egy-két papírt a beavatkozás előtt. Közben hallgattam, ahogy a 2 recepciós sorra hívja a bejelentkezett ügyfeleket, és mondja le az időpontokat a következő 2 hétre. Mától ugyanis azok a szolgáltatók is bezártak, akik hétvégén még hezitáltak. Kaptunk emailt a könyvtárból, Márk edzéséről, a fogorvostól. Nem kockáztatják a fertőzést, szerintem jól teszik, ha most a profit elé helyezik a biztonságot. Az asszisztens hölgy aki bekísért kb 5 hónapos terhes volt. Kicsit beszélgettem vele, ő azt mondta nagyon parázik hogy megfertőződik, mert sok ember fordul meg a rendelőben.

Jött az orvos, megvizsgált, majd részletesen elmagyarázta, milyen lehetőségek vannak és mik a kockázatok. Abban maradtunk, nem húzza ki a teljes fogat, mert 2 érzőideg lenne az útjában. Kettévagja inkább, így a hosszú és idegeknek útban lévő gyökér bent marad, de a problémát okozó fogtest eltűnik. Megkérdezte, mit terveztem a következő 2-3 napra, és felkészített hogy lesz duzzanat az arcomon. Jól jött ez a koronavírus (na jó, ez rossz vicc), úgyis itthonról dolgozom, maximum nem kapcsolom be a kamerát a megbeszéléseken.

A telefonos bejelentkezésnél már tisztáztuk, nem kérek altatást, ezért belém tolt 2 nagy szuri érzéstelenítőt. Ez a kérdés meglepett. Hozzá voltam szokva, ezeket a döntéseket az orvosok hozzák meg. Itt még tanácsot sem nagyon adnak, hiába kérdeztem az előnyökről-hátrányokról és hogy általában hogy csinálják. Így is meg úgy is, attól függ mit szeretnék. Bár nem voltam sokszor altatva életemben, és akkor is csak rövid időre, arra jutottam hogy nem fognak hiányozni még az altatás esetleges utóhatásai is a várható fájdalom és duzzadás mellé.

Hamar elzsibbadtam, még a magyar fogorvosomtól tanultam hogy ha mozgatom a számat, gyorsabban beüt (nyit-zár mozdulat). Az orvos, miután fejkendőt és fejlámpát szerelt magára, először csak óvatosan megnyomkodta az ínyemet hogy hatott-e már a szer. Nem éreztem semmit, így belekezdett – a fogsorom közé tolt egy gumi állagú tartórudat keresztbe, esélyem nem volt beljebb zárni a számat. Majd vágást ejtett, érzésem szerint többet is, és megszemlélte az ellenfelet. Ezután felkészített hogy hangos és rezonálós lesz: jött a fúró, vagyis érzésre inkább fűrész. Nem éreztem semmit, azon kívül hogy egyre mélyebbe nyomta az eszközt. Majd mondta, lesz egy roppanás – és tényleg. A fűrészelést-roppantást még négyszer ismételte, közben folyamatosan érdeklődve hogy jól vagyok-e. A negyedik reccs után kiemelte a gonosz nagy nyomkodós bölcsességfogat. Kaptam 2 öltést, egy tampont a számba, és felírta a recepteket – fájdalomcsillapítót és antibiotikumot.

Kaland #1

Összességében ez eddig sima ügy volt. A gyógyszertárban indult a kaland része a napnak. Itteni szokás szerint a patikus elkérte a recepteket, és megkért, foglaljak helyet amíg előkészít mindent. Ücsörögtem, várakoztam. Egyszer csak 3 fős család sétált be – fiatal lány maszkban, fiatal srác, és egy anyuka. A gyógyszertár másik felében háziorvosi rendelő volt, megosztva a várakozót. A fiatal pár leült tőlem kb 6 m-re, anyu intézte a bejelentkezést. Amiből kisebb pánik lett. A recepciós felállva a székből arra utasította a lányt, fáradjon be a mosdóba, az lesz az elkülönítő. Először arra gondoltam, biztos valami gond van az immunrendszerével, ezért nem engedik hogy más betegekkel várakozzon. De kb egy perc után újabb utasítás érkezett: anyu is menjen szépen utána, mert érintkeztek korábban. De előbb kapott egy maszkot. A srác ekkor úgy döntött, ő inkább odakint várakozik, mint harmadikként az egyszemélyes mosdóban. Én is elgondolkodtam, talán inkább kint várok, no persze jó messze a fiútól, ez tuti Covid-gyanú.

De nem jut idő kiosonnom, szólít a patikus.

Kaland #2

Kezdi magyarázni a gyógyszerek használatát. Az antibiotikum gyorsan megvan, az egyetlen különleges instrukció az, egyek mindig amikor beveszem. Mondjuk ebbe rossz belegondolni, talán bébipapit, szívószállal.

Jön a fájdalomcsillapító. Azzal kezdi, ez egy narkotikum, az erős fájdalom csökkentésére. Mondaná tovább, de visszakérdezek: ugye nem opioid? De igen, mondja. Kérnék valami mást, mondom. Érdekesen reagál, mivel nem adtam több magyarázatot. Ez nem egy erős ópium-tartalmú szer, válaszol, de tud adni valami recept nélkül kaphatót helyette. OK, mondom, nézzük meg. Ajánlja az Ibuprofein tartalmú Advil erősebb változatát. Háát, a koronavírus miatt az sem jó alternatíva, legalábbis egy neten terjedő pletyka szerint: egy orvos arra figyelmeztet, az Ibuprofein ronthat a tüneteken. Naponta csekkolom, erről még nem jelent még meg cikk megbízható forrásból. Azért jobb az óvatosság. Vissza szegény patikushoz, még egyszer elmondja, nem olyan erős ez a Codein, meg van benne más hatóanyag is. Végignéz rajtam, folytatja: ha túladagolástól tartok, tud adni hozzá egy Naloxone szettet, ingyen van. Felröhögök, nem vagyok heroinista, csak köszi, nem is szeretnék elindulni az arra vezető úton. Kicsit latolgatjuk a lehetőségeket, arról győzköd, jobb ha van nálam valami erősebb, maximum nem veszem be, vagy csak egy szemet ha már nem bírom tovább. Végül elhozom, a Advilt is, Covid-19-et remélem nem.

Miért nem akartam az ópioidot? Itt Kanadában elég sok problémát okoznak a morfium-tartalmú fájdalomcsillapítók. Mint a mellékelt ábra mutatja, elég könnyű egy műtét, sérülés vagy krónikus fájdalom esetén hozzájutni, simán felírják az orvosok. A gond azzal van, hogy könnyű hozzászokni. Aztán emelni kell az adagot, mert a korábbi kis mennyiség már nem hatásos. Ezt még talán mindig felírják. Egy idő múlva viszont a betegek a feketepiacon kezdik beszerezni az erősebb anyagokat, és itt jön a képbe a Fentanil. Rengeteg függő van, és mint minden utcai drog, az anyag néha szennyezett, ettől is halnak meg, és ott a túladagolás is, mint veszély. Lejönni róla kb olyan mint a heroinról – nem is sikerül mindenkinek.

A műtét másnapján

Ma reggel már megvolt az első megbeszélésem, a csapatom nagyon megértő, nem várják el hogy ma dolgozzak. Azért ebéd (jajj!) utàn bejelentkezem majd egy kicsit, ne maradjak le nagyon. Addig is jegelem a fél arcom, mert úgy nèzek ki mintha egy mandarin lenne a pofazacskómban. Eléggé feszít.

Az orvos most hívott, van-e kérdésem, hogy vagyok, jegeljem, megadta a számát amin elérhető. Így is lehet, emberien, empatikusan, kedvesen.

Mi minden történt mostanában

Jó régen tettem ki az utolsó bejegyzést, van annak már vagy három hete. Elég sok minden történt azóta, nézzük szépen sorjában:

Koronavírus helyzet a munkahelyen

A koronavírus helyzet egyre jobban begyűrűzik az életünkbe. A munkahelyemen kb egy hónapja letiltották azokat az üzleti utakat melyek Ázsiát érintették (azaz Ázsián belül vagy Ázsia-Európa, Ázsia és Észak-Amerika között). Ez akkor még bátor lépés volt, mert nem volt látható jele annak, hogy a járvány kijutott volna Kínából.

Persze a legtöbb ember már akkor is látta, hogy egy ilyen járványos betegség nem fog megállni a kínai határon és a menedzsmentnek igaza volt abban, hogy nem csak a kínai, hanem az indai, Fülöp-szigeteki utakat is megtiltották. A cégüknek ezen a két helyen van egy-egy nagy IT operációja, a vezetők jönnek mennek a két ország között és az utakat általában jó előre lefoglalják, tehát amit februárban letiltottak, annak igazából az év későbbi részében van nagyobb hatása.

Azóta már nem lehet repülni még Montreál és Toronto között sem, de vonatozni pl még lehet. (ez egyébként rossz ötlet, téves biztonságérzetet ad).

Szerintem nincs messze a bejelentés, hogy ezt is meg fogják tiltani, sőt a Toronto-Waterloo távlatban sem lesz lehetőség arra, hogy a kollegák személyesen találkozzanak egymással. Pedig vannak olyan vezetők bőven, akik pár napot Torontóban és pár napot Waterlooban dolgoznak, mivel mindkét helyen vannak beosztottjaik.

Ezen a héten hétfőn arra mentem be, hogy minden szinten elszórtak 50 db kézfertőtlenítős flakont. Jó lenne tudni, hogy hol vették, mert mindehonnan kifogyott ahol jártam…. Ezen kívül feltöltötték az eddig üres telepített adagolókat, ahonnan fertőtlenítő kendőt lehet vételezni és minden mosdó ajtó mellé kitettek egy falra szerelt papír adagolót, hogy papírral nyisd a kilincset, amit nem értek, mert csak befele kell a kilincshez nyúlni, kifele csak kilököd az ajtót a karoddal.

De ez a felkészülés nekem elég ijesztő volt, mert még közelebb éreztem magam az egész problémához.

A kollegák is érzik a fokozódó helyzetet, mert tudatosan vagy tudatt alatt, de egyre kevesebb ember jár be az irodába. Hétfőn-kedden mindig elég sokan dolgoznak az irodából, de most kb félház volt ahhoz képest, mint ami szokott lenni.

És senki sem reklamál, szerencsére nálunk elég története és kultúrája van az otthoni munkának. Csak egy példa: a megbeszélést szervező ember automatikusan beteszi a ZOOM linket minden meghívóba és nem is kérdezik meg tőled előre, hogy bejössz vagy behívsz. Kivéve, ha a megbeszélés mondjuk pénteken van, mert akkor a szervező néha érdeklődik, mielőtt foglal egy tárgyalót, ahova aztán senki sem megy be.

Én egyelőre nem változtatok a rutinomon, H-K-SZ bent vagyok, a többi napot otthonról dolgozom, kivéve, ha nincs vagy csak 1-2 megbeszélésem van, mert akkor otthon maradok.

Ez szerintem pár héten belül változhat, mert jövő héten tavaszi szünet van Ontarióban, és ahogy hallom, rengeteg ismerős család megy külföldre. Amikor visszajönnek, akkor szerintem lesz egy ugrás a fertőzöttek számában és akár még az iskolákat is bezárhatják. Akkor lesz igazi szellemház az irodánk. Fogalmam sincs, hogy azokban a munkakörökben, ahol jelen kell lenni, hogyan fogják megoldani a dolgot…

Nyaralás –> törölve

Immáról hagyomány nálunk, hogy mi a tél végén február-márciusban megyünk nyaralni. Eddig kétszer voltunk Kubában az előző években, de idén úgy döntöttünk, hogy itt az idő, hogy felfedezzük az Észak-Amerikai kontinenst.

Ezért január elején foglaltunk egy utat Los Angeles-be, pont a márciusi szünet idejére. (Ezt nálunk nem hívák tavaszi szünetnek, mert a március még téli hónapnak számít. Haha, na jó mégse.)

Egy baráti házaspár férfi tagjának volt arrafele tervezett üzleti útja és a terv az volt, hogy a családja is vele tart és nekünk is szóltak, hogy van-e kedvünk velük menni. Nos volt, de a várhatóan fokozódó víruspara miatt úgy foglaltunk, hogy lemondhatóak legyenek a szállások.

A helyzet közben egyre fokozódott, mi sokat gondolkodtunk, hogy menjünk vagy ne menjünk és végül úgy döntöttük pár napja, hogy nem megyünk. Annak ellenére döntöttünk így, hogy a Jetblue csak a február vége után foglalt utak esetén mondta, hogy ingyenesen lemondhatók és átfoglalhatók más időpontra, tehát úgy állt, hogy mi bukjuk a januárban kifizetett 1700 dolláros repülő jegyeket.

Ami egyébként felháborító, mert aki januárban még nem látta, hogy ez a helyzet hova fajul, az szívjon, aki meg most márciuban a járvány közepén foglal, annak van rugalmassága. Persze, hogy értem, az a lényeg, hogy MOST eladjanak minél több jegyet, mert a cash-flowjuk elég rosszul alakulhat mostanában.

Aztán az USA-ban is berobbant a para, tegnap a CNN-t néztem edzés közben és az amerikaiak is mostanában jönnek rá, hogy mégsem olyan fasza csávók, mint gondolták és náluk is egyre több a beteg országszerte, úgyhogy tegnap éjszaka pár légitársaság, köztük a JetBlue úgy döntött, hogy nagyobb rugalmasságot enged és már a mi utunkat is le lehetett mondani. Pénzt nem kaptunk vissza (naná), de egy ígérvényt igen, hogy felhasználhatjuk az 1700 dollárunkat majd egy újabb foglalásra 1 éven belül. Nos meglátjuk, hogy a JetBlue túléli-e az egy évet.

És végül az időjárás

Mint említettem, dél-Ontarióban a március még téli hónap, de nem lehet panaszunk az időjárásra. Márciusban ugyan esett 10 centi hó az egyik estéről reggelre, de ez hamar el is olvadt, sőt a hónapok alatt felhalmozódott hó is szépen olvadásnak indult a néha már 10 fokos kánikulában.

IMG_20200304_124357

Persze aki itt él pár éve az tudja, hogy jön még kutyára úthenger.

Márciusban átlagosan 17-18 centi hó esik Torontóban, amiből eddig 1.5 centi esett, sőt áprilisban is várható további 5 centi. De az átlag kanadai lakos azért bizakodik és rögtön rohan a szabadba, ha a hőmérséklet ilyenkor eléri a 10 fokot. Ez nem vicc, tegnapelőtt szép napsütés volt délután és ahogy jöttem haza, ember tömegeket láttam akik sétáltak, vagy futottak vagy bicikliztek. Mi is előkerestük Márk átmeneti kabátjait, esőnadrágját, gumicsizmáját és hamar beláttuk, hogy a kabátok kivételével mindenből újat kell vennünk. Megint 😀

Kanadai hétköznapok 14. – fotó sorozat

Torontóhoz képest Waterloo-ban lényegesebb kevesebb olyan fotó témát találok, amit érdemes kitenni a blogra. Ezeket a képeket már jó ideje gyűjtögetem és most összejött annyi, hogy a régi sorozatot folytassam.

  1. A fenti képen a tavaly őszi állapotot lehet látni (a fotót a Halloween dekorációnk miatt lőttem). Nézzétek meg a riasztós táblát, igen az a piros izé ott balra középtájon. Az alsó képen a jelenlegi állapot látható, a tábla alig látható a hótól.

20191018_08243820200210_160403

Éppen a napokban panaszkodtam, hogy a 2018/2019-es télen lényegesen kevesebb hó esett, mint 2019/2020-as szezonban (aminek nincs is még vége).

Waterloo-i magyar barátom mondta, hogy az idei tél szerinte teljesen átlagos, néha még ennél is több hó esik. KW ugyanis pont egyenlő távolságra van három Great-Lake-től (Ontario, Huron, Eerie) és ezért bárhonnan fúj a szél, hamar behavazódunk a nedves levegőtől. És ez még csak a lake-snow effect, mellette rendszeresen jönnek-mennek a frontok is.

Hát szuper… Éppen most értük el azt a pontot, hogy már nem nagyon tudom hova tenni a járdáról és kocsibeállóról lelapátolt havat, mert a kupacom néhol majdnem olyan magas, mint én.

2. Még egy kép az utcából. Akkora a hótorlasz, hogy a mellette álló SUV tetjéig ér. Május lesz, mire ez elolvad.

20200210_152833

3. A kanadai télnek vannak előnyei is. Ezt a módszert akkor használom, ha többen jönnek hozzánk és gyorsan be kell hűteni egy csomó italt. Csak kinyitom a teraszajtót és voilá. Kanadai hűtőszekrény. 😀

20191224_115753

4. A napokban bosszankodtam rajta, hogy az emberek legalább harmada pick-up truckkal jár mindehova. Ezzel mennek a boltba, a suliba hordják a gyereket vagy bemennek egyedül a munkahelyre.

Az a zöld autó balra egy normál méretű Kia Soul, ami kb feléig ér a standard parkolóhelynek. Mellette egy 1500-as RAM. Cipőkanállal befért, bár a vonalon áll. A RAM-nak a képen 5700 cm3-s motorja van, ami városban 15 litert fogyaszt, autópályán 22 litert.

Emlékszem egy  alkalomra, amikor még viszonylag frissen érkezett bevándorlóként erősen meglepődtem, amikor mellettem valaki tankolt egy ilyen autóba és a mutató a végén 120 dolláron állt meg. Nekünk is van egy európai szemmel nagy SUV-nk, de még sosem sikerült 60 dollárnál többet tankolnom.

20190303_120153

4. Utolsó képem a Kitchener-i piacon készült valamikor ősszel. Magyar kolbász általában szembejön minden piacos kolbász árusnál, de a harmadik jobbról azt mondja, hogy Czabaj kolbász.

Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, mert ez maga a Csabai kolbász lenne. Azonban békéscsabai születésű emberként igazat kell adnom édesapámnak, hogy Békéscsabától 50 km-re már nem tudnak rendes kolbászt csinálni. Reklamációkat a Juharszirup szerkesztősége a kommet szekcióban fogad. 😀

20190803_131240

Omar a legjobb úszás oktató

Márk azóta jár úszni, amióta elkezdte a JK-t (Junior Kindergarten) 2017 szeptemberében. Az első iskolájában, még Torontoban volt az épületben medence, és lelkesen vitték is a gyerekeket a tanár nénik hetente 1x, akkor még csak ismerkedni a vízzel.

Mikor 2018-ban Waterloo-ba költöztünk, rájöttünk hogy mennyire különleges volt ez az iskolában működő uszoda. Ebben a városkában ez nem szokás, és az sem, hogy a gyerekeket iskolai keretek között vigyék úszni. Vannak viszont tanfolyamok, 3-4 helyi uszoda közül is lehet válogatni. Nekünk a Recreation Complex-re esett a választásunk. Ez egy óriási sport komplexum, nagyjából a fele jégpálya 4000 üléses nézőtérrel, a másik fele pedig az uszoda 3 medencével, magasugró toronnyal, csúszdával és egy kisebb melegvizes pezsgőfürdős élménymedencével. Arról már írtunk, az uszoda használat szerintünk eléggé túl van szervezve – értsd egyszerre csak egyféle program van az egész uszodában akkor is, ha közben egy egész medence üresen áll. És túl is van biztosítva – az önkéntes úszómesterek száma a vendégekhez képest elég magas. Szerintem ennek az az oka, hogy a középiskolában kötelező önkéntesként részt venni programokban, és a nyári szabadidő miatt sok fiatal választja az úszómestekedést. A képzés után ők vigyáznak a gyerekekre a városok által fenntartott és gondozott kismedencék mellett (helyi nevén wading pool).

Az úszásoktatás életkortól és tudástól függ, a tanfolyamok egymásra épülnek. Ebben az uszodában 6 éves kor alatt a Preschool csoportokat ajánlják, ezek még elég játékosak, ugyanakkor minden 3-4 hónapos tanfolyam végére meg kell tudni csinálni egy sor feladatot ahhoz, hogy a következő szintre léphessen a gyermek. Kiscsoportos az oktatás, 4-5 gyerekre esetenként 3 oktató is jut, ami szuper, és a feladatok is szépen egymásra épülnek. Az órák hetente egy alkalommal 30 percesek. Azt látom hogy ez a fél óra pont elég a gyerekeknek, főleg mert átfáznak. Annyira még nem mozognak intenzíven, hogy ennél több időt legyenek a vízben.

Szülőként az öltözőben szoktunk segíteni – most már a nagyfiúval az ellenkező nemű szülő-gyerek párosoknak kialakított öltözőbe járunk. Kis fülkékben lehet átöltözni, aztán bepakoljuk a ruhákat egy öltözőszekrénybe. Nálunk mindig van egy lakat (saját) és be is zárom a szekrényt, de elég ufónak tűnünk ezzel, ez nem szokás. Mikor üres szekrényt keresve nyitogatom az ajtókat, többnyire jól telepakoltakat találok. Azután is, hogy eltűnt tárgyakra tett panaszok után kiplakátolták az öltözőt arra kérve a vendégeket, zárják már be a cuccaikat. Öltözés után bekísérem Márkot a medencetérbe, ahol minden csoportnak kijelölt találkozóhelye van. Ott megvárjuk az edzőt. Ezután fel szoktam ülni a kilátóteraszra, ahonnan látom mit csinálnak. Szoktam közben telefonálni, vagy blogbejegyzést írni ;-). Ebben a januártól indult szezonban összebeszéltünk egy ismerős anyukával, és ugyanabba csoportba irattuk a gyerekeket. Mostantól az élet nagy dolgait is meg tudjuk majd beszélni. Fényképezni nem lehet, hogy ne sérüljenek személyiségi jogok.

Óra után érte megyek, meleg vízben zuhanyozik egy fél órát, szigorúan fürdőruhában, mert ugye ez egy vegyes nemű öltöző. Jobban belegondolva a nőiben is fürdőruciban zuhanyozik mindenki, mondjuk nincs pl zuhanyfüggöny meg hasonló luxuscikkek. És gyanús, hogy nem anyagi korlátok miatt, mert wc- és kéztörlő papír mindig van (mondjuk MINDENHOL de tényleg). Zuhany után sorban állunk egy öltözőfülkéért, ebből csak 4 van ami határozottan kevés. Legutóbb annyira vacogott szegény gyerek, hogy segítettem neki átöltözni az öltözőszekrények előtt. Máskor a haját szárítja amíg várunk, az is átmelegíti kicsit. Kifigyeltem, hogy az ügyesebb szülők rögtön pizsamába öltöztetik a gyereket, erre húzzák aztán a csizmát meg a télikabátot. Jó ötlet, itthon már nem kéne átöltöznie.

Az első tanfolyam nem tűnt komolynak. Visszagondolva hogy tanultam úszni anno a TF-en, ahol az edző egy 4 méteres farúddal állt őrségben a lazázókra, és le is csapott.. A gyerekek itt simán elbohóckodják az órákat, mert hagyják a kis bruttó 19 éves tanárok. A preschool A nevű első turnus végén nem sikerült teljesíteni a feladatokat, úgyhogy ismételt, aztán a B-t is kétszer járta végig. Igaz, amikor először járta a B-t csak az órák felén volt jelen, mert az első pár héten épp Magyarországon nyaraltunk.

Szeptembertől új tanár érkezett a B csoportba: Omar. Nem sokkal idősebb mint elődei, cserébe elég határozott és közben játékos módon terelgette a gyerekeket. Nem engedte hogy kihagyjanak feladatokat, arra biztatta őket, próbálják meg újra. A játékosságra jó példa hogy sikeres teljesítés után high five volt a jutalom: nem is akármilyen! Omar eljátszotta hogy hanyatt esik a vízbe amikor egy erős tenyérbecsapást kapott. A gyerekek imádták ezt, és gyorsan verseny is lett belőle, ki tudja többször “felborítani” az edzőt. A korábbi tanfolyamokon az volt a legnagyobb problémánk, hogy Márk nemigen akarta a fejét a vízbe meríteni. Úszószemüvegben sem. Ezért a háton fekvés, siklás mindig jól ment, de hason ugyanez, vagy pl a vízbe ugrás gyenge pontok maradtak. Hogy mit mondott neki Omar, nem tudom, de egyszer csak áttört ez a gát, és egyre ügyesebben kezdett elmerülni. A tanfolyam végét ezzel az eredménnyel zárta – és igen, a thanks oldalon az kézzel írt szöveg.

IMG_2595

 

Agyrém, propaganda, hányinger

Erősen csodálkoztam, amikor Timka megemlítette, hogy nagyot megy a Facebook-on az a sztori, amiben egy korábban Kanadában élő magyar nő azt állítja, hogy Kanadában a gyerekeket hormonokkal tömik, hogy megváltoztassák a nemüket.

Aztán csak szembejött a hír nekem is, amikor az Index és a 444 is lehozott egy-egy összefoglalót erról a HírTV műsorról, amiben Szakállas Katalin meredek dolgokat állít a kanadai oktatási rendszerről és a kanadai életről.

Kanadai óvodások nemváltó hormonkezeléséről beszélt egy magyar nő a Hír TV-ben

Egy magyar nő azt állítja, azért költözött haza Kanadából, mert ott óvodások ezreit viszik futószalagon nemváltó hormonkezelésre a szüleik háta mögött

A műsor profin felépített propaganda, ahol leültetnek egy lelkészt, akinek ugye illik elhinni amit mond, meg egy “messziről jött embert”, aki állítólag saját tapasztalatát mondja el, erős szavakat használ, sokkoló dolgokat mond és ez így erősen hat az érzelmekre.

A műsor célja kb fél óra múlva válik egyértelművé, amikor Katalin elmondja, hogy ha rosszul szavazunk, ahogy azt a kanadai szülők tették, akkor jönnek a liberálisok és a kanadai pokol vár a gyerekeinkre.

De mire ide eljutunk, addig nagyon meredek állításokat kell meghallgatnunk. Mint például:

“Kanadában több ezer gyereket, futószalagon tömnek hormon blokkolókkal a szülők tudta nélkül.” “Mennek a gyerekek a vágóhídra, meg sem mondják a szülőnek”.

Nos lehet, hogy mi még nem élünk elég ideje Kanadában ahhoz, hogy ennek az ördögi gyakorlatnak a szenvedői legyünk, de a mi gyerekünk jelenlegi és korábbi iskoláiban még egy lázcsillapítót sem adnak be a nebulóknak, ha a szülő nem tölt ki 5 oldalas nyilatkozatot és nem mellékeli az orvosi vagy patikusi rendelvényt, ami tartalmazza, hogy miként kell a gyógyszert adagolni. Tudom, mert tőlem is ezt kérték.

Katalin azt is állítja, hogy ha egy kanadai óvodás kislány (Suzie) kisvonattal játszik, akkor már jön is a hormon blokkoló és ezzel már az óvodában elkezdik a gyerekek nemi átalakítását.

Nem vagyok különösebben tisztában az orvoslással, de annyit megértettem abból a pár cikkből amit elolvastam, hogy a hormon blokkolókat azoknak a tiniknek adják, akiknek nem a születési nemükkel azonos a nemi identitásuk és a pubertás korba lépnének. A hormon blokkoló megakadályozza/késlelteti az elsődleges és másodlagos nemi jellegek fejlődését, ami időt ad a gyermeknek és családnak, hogy döntést hozzanak arról hogyan tovább. Nincs tehát szó arról, hogy ez óvodás korban történik és hormon blokkoló adagolásával megindítják a nemi átalakulást, majd futószalagon jön a műtét és a “nedvedző sebek” meg az öngyilkossági gondolat, amivel Szakállas Katalin riogat.

És mi helyzet akkor több ezer gyerekkel, akiket Kanadában futószalagon tömnek hormon blokkolóval? 

E szerint a 2019-es cikk szerint valóban emelkedik a “eltérő nemi identitástudattal” (gender dysphoria) kezelt fiatalok száma Kanadában. 2016-ban már 1.000 fiatalt kezeltek Kanada szerte. Megjegyzem 37 millió kanadaiból kb 8 millió a 19 év alatti, ebből 1.000 fiatal emberről beszélünk, azóta esetleg valamivel többről.

referall-trans-youth-clinics-canada

Mindenki döntse el magam, hogy szerinte ez a liberális gender propaganda eredménye, vagy ez mindig is jelen volt és van a társadalomban és csak arról van szó, hogy nem kell bújkálnia annak, akit ez érint. Az én szubjektív véleményem az, hogy 50 éve a diszlexiás, diszgráfiás gyerekeket simán hülyének nevezték, ma viszont már neve van ennek az állapotnak és a tudomány segíteni tud az érintett családoknak.

Egy másik cikk szerint a növekedés oka az lehet, hogy a fiatalok befolyásolják egymást a közösségi médián keresztül. Gondolom az lenne a konzervatív megoldás erre, hogy tilos szóba hozni azt, hogy ha valakinek nem a születési nemének megfelelő identitása van és akkor nem terjed a “járvány”. Nem beszélünk róla, tehát nincsen vele probléma.

Szakállas Katalin szerint a kinti szülőknek nincs semmi ideje a gyerekeikkel beszélgetni, leülni, mert “olyan nehéz a megélhetés Kanadában, olyan drága az élet, annyira sok a rejtett adó és a szülőktől annyira sokat várnak a munkahelyeken”.

Igen, az én kanadai munkahelyem is sokat követel tőlem, de semmivel sem többet, mint Mo-on amit tapasztaltam. Sőt…

Jó 10 éve Mo-on komoly felelősségel rendelkező vezetőként hetente 60 órát is dolgoztam, majd néhány év után már “csak” 45-50 órát dolgoztam hetente. Kanadában a hivatalos munkaidőm 37.5 óra, ha kemény hetem van, akkor kb 45 órát dolgozom, de gondoskodnak róla, hogy ki tudjam venni a plusz időt, amit túlóráztam.

Nekem tehát nem jelent kihívást, hogy a gyermekemmel időt töltsek, játszunk és tanuljunk, bár igaz, hogy nekünk nem 4 gyerekünk van, hanem egy. Persze ez szubjektív, mert ha nincs szerencséd a munkahelyeddel vagy újra azt a karriert szeretnéd befutni, mint az előző életben, akkor valószínűleg hajtanod kell. De Mo-on vagy Szlovákiában ez máshogy van? Ugyan már…

Katalin állítja, hogy a liberális Trudeau kormány hatalomra kerülése óta terjed a gender propaganda az országban és az óvodákban és az iskolákban minden nap mérgező propagandát tolnak a gyerekek arcába.

Minderről úgy számol be, mintha ő is szenvedője lett volna ennek, miközben a családja 2012-ben költözött vissza Kanadából Szlovákiába, a Trudeau kormány 2015-ben került hatalomra.

A mi gyermekünk eddigi egyetlen iskolájában sem tapasztaltunk olyat amit Katalin állít. Barátaink több gyermeke is Ontárióban jár iskolába és őket sem hálózta be az LGBTQ lobbi.

A Szakállas Katalin által említett SOGI 123-al még sosem találkoztunk.  De ha holnap arról lesz szó az iskolában, hogy nő-nő vagy férfi-férfi is szeretheti egymást és ők is lehetnek egy család, akkor azzal mi egyetértünk. Azzal is, hogy a gyerekeknek el kell és el lehet mondani, hogy egy család nem csak férfiből és nőből áll, hanem több formája lehet a boldogságnak. Igen, ezt érzékenyítésnek hívják és fiatal korban érdemes elkezdeni.

Hogy miért érdemes ezt elmondani a gyerekeknek? Mert akkor nő a toleranciájuk a másság iránt és talán lesz annyi eszük, hogy ne tudják őket a politikus egyes kisebbségek ellen hangolni. Mert ma még csak buzizunk, holnap cigányozunk, harmadnap a kerekesszékeseket utáljuk vagy félünk a pirézektől, mert a vezetőink azt mondják, hogy félni kell tőlük.

De majd ők megvédenek minket csak szavazzunk rájuk. És addig sem azokról a lényeges dolgokról szól a közbeszéd, mint a rendszerszintű korrupció, jogbiztonság hiánya, egészségügy és oktatás züllése… Ezek csupa olyan dolgok, ami miatt mi most Kanadában élünk Magyarország helyett.

De köszönöm az egészet, mert az országváltás nem könnyű és nehézségek mindig akadnak, de így legalább emlékezek rá, hogy miért is csinálom. Ha legközelebb elbizonytalanodok, akkor belenézek majd egy M1 Híradóba, vagy éppen a HírTV Credo műsorába.

 

Őrült időjárás dél-Ontarióban

Eső és áradások

Írtam már róla, hogy a 2019/2020-as tél már novemberben kezdődött egy havas-hidegebb időszakkal, de aztán ami hó esett decemberben az pár nap alatt el is olvadt, mert a hideg és enyhe időszakok gyorsan váltották egymást.

Egyik nap -5 fok volt, majd másnap sütött a nap és elolvadt a hó, majd harmadnap jött egy újabb pár centis hóesés.

A 2020. január eleje is igen enyhének indult, aztán január 10-11-i hétvégén egy nap alatt egy havi csapadék esett felénk, de nem hó formájában, hanem esőként, ami nagy áradásokat okozott dél-Ontarióban.

A környékünkön is voltak kisebb-nagyobb áradások, például a tőlünk kb 15 km-re lévő New Hamburg pincéinek és kerteinek egy részét öntötte el a Nith river. Az alábbi LINK egy cikkre mutat amiben van egy rövid videó is egy helyi TV csatorna jóvoltából, ami jó ízelítőt ad, hogy mit jelentett az ott lakók számára ez az özönvízszerű esőzés.

Waterlooban (azaz nálunk) egy nap alatt közel 60 mm csapadék esett. Szemléletesebb, ha azt mondom, hogy ez 60 liter esőt jelent négyzetméterenként. A mi környékünk dombos, néhány utcánként van egy-egy kis tó kialakítva, ahova a csapadékvíz folyik össze. Ezek a tavak nyáron szinte üresek, de szombaton délután már csurig voltak, sőt olyan helyen is 1 méteres víz állt, ahol tavaly nyáron Timkával sétáltunk esténként.

A front nyomában vasárnap reggelre -10 fokra csökkent a hőmérséklet, a mélyebben fekvő kertek egy része koripályává vált, mert a víz nem tudott elfolyni a fagyott talajban.

Vasárnap délután mi is sétáltunk egyet a környékén, mert kíváncsi voltam, hogy mekkora a víz a legközelebbi tavakban és mi történik akkor, ha a tavak megtelnek. Nos megtudtam, hogy a tavak össze vannak kötve kis patakokkal, csatornákkal. Ez eddig nem tűnt fel, mert nyáron költöztünk és sosem volt még annyi víz bennük mint most, de a telkünk végén található kis erdőben most egy 3-5 méter széles patak zúgott, ami a tavakból túlfolyó sáros vizet vitte mélyebb területekre.

IMG_2808

Nálunk ez a Laurel Creek Conservation Area-ban található tó. Ez egy elég nagy víztározó, szemre olyan 30-40 hektár lehet és télen teljesen leengedik. De annyira, hogy a tó teljes medrében lehet sétálni, persze csak ha fagy és nem ragadsz bele a sárba.

Ilyen leengedős téli képem sajnos nincsen még, ki akartam menni sétálni, de aztán nem szerveztem meg a családi túrát.

Nyáron így néz ki a Laurel Creek Conservation Area-ban található víztározó/tó. Tőlünk kb 10 perc autóval:

20180829_181805

Szóval télen a tavat teljesen leengedik, mert így védik a tó védműveit a jégkártól és készülnek a tavaszra, amikor a Laureel Creek hozza a sok csapadékvizet a hóolvadás után.

Nos ahogy pár nappal az esőzés után mentünk Márkkal gimnasztikára, akkor a tó mellett vezetve azt láttam, hogy a víztárzó CSURIG tele van vízzel. Eszméletlen, hogy pár nap alatt egy órási, teljesen üres tó csurig megtelt.

Azt is értem, hogy miért nem engedik le azonnal a vizet belőle, még akkor sem, ha így várható, hogy tavaszra komoly fagykárokat fog a töltés szenvedni. A környező kis patakok ugyanis közvetetten vagy közvetve, de végül mind belefolynak a Grand River-be, aminek a déli szakaszán még mindig komoly áradások vannak. Ezért meg kell várni, míg a folyó vízszintje csökken és akkor lehet ezekben a helyi tározókban összegyűlt vizet leereszteni.

A folytatásban beszámolok arról, hogy a következő hétvégén hogyan esett 30 centi hó egyetlen nap alatt.

Önbizalom-problémák a külföldi munkavállalás során

15 hónapja dolgozom az aktuális munkahelyemen, és közeledik az év végi értékelésem. Általában pozitív visszajelzéseket kapok, és a főnököm is mondta már, semmi olyan nem fog elhangozni, amit még ne mondott volna korábban. Ami azt jelenti, sok köszönöm ezt, hálás vagyok azért, és sokat fejlődtél ebben-t fogok hallani. Mégis belém költözik egy kis szorongás ilyenkor. Eszembe jutnak feladatok, amikkel nem jutottam előre. Vagy olyanok, amiket nem sikerült a saját elvárásaimnak megfelelően megoldani. És megbeszélések, amikor nem használtam olyan szépen és választékosan a nyelvet, ahogy azt elvárnám magamtól ennyi idő után. Sajnos összehasonlítgatom magam munkatársaimmal is, ami teljes őrület, hiszen legtöbbjük itt nőtt fel, vagy legalább egy egyetemet végigcsinált itt. Ilyenkor elbizonytalanodom. Kicsit később leírom, hogyan szoktam kijönni ebből, de először egy kis visszatekintés.

Egy évvel ezelőtt ilyenkor teljes parában voltam. Szeptembertől decemberig kb minden nap arra számítottam, ki fognak rúgni. Néhány hét után viccesen rám szólt a főnököm, vigyek már be néhány személyes tárgyat a munkahelyemre, mert mindig frászt kap pénteken hogy nem jövök vissza hétfőn. Én meg arra gondoltam, legalább nem kell majd egy dobozt cipelnem a kocsihoz (a hátizsák ugyanis céges) ha mégsem tartanak meg. Nem lehetett észrevenni, hogy ott voltam egy megbeszélésen vagy nem, mert nem szólaltam meg. Ha kérdeztem a hívásokban, akkor a chat funkciót használtam – zoom-ot használunk a legtöbb megbeszélésen. Személyesen pedig mosolyogtam és bólogattam.

Decemberre már kezdtem érteni, mi történik körülöttem. Pontosan kiadott rész-feladatokat meg tudtam oldani. Nem éreztem viszont azt, hogy a pozi elnevezésemnek megfelelően tanácsokat tudnék adni, vagy igazi értéket teremtenék a csoportomban. Az év végi visszajelzés csodás volt: Enikő coach mentorom igazán büszke lenne a vezetőmre, mert csupa szép, fényes, pozitív dolgot jegyzett meg és mondott el a munkámmal kapcsolatban. Az első reakcióm a meglepetés volt. Aztán elkezdtem kételkedni: nem lehet, hogy semmi, de semmi hibát és negatívumot, vagy fejlődési lehetőséget nem akart elmondani. Emlékszem, haragudtam emiatt, úgy éreztem hogy nem segít. Keresni kezdtem az infókat a sorok között: mit nem említett? Milyen témáknál köszönte meg az erőfeszítést a végkimenetel helyett? Ilyeneket azért találtam, és magamnak állítottam össze az idei évi fejlődési terveket. Aztán valamikor februárban elő is adtam, és a vezetőm mosolygott és bólogatott, és biztosított a támogatásáról. Azt hiszen, ez így a lehető legjobb volt: ha magam jövök rá miben kell fejlődnöm, nem alakul ki bennem ellenállás. És azóta is tapasztalom, a kanadai vezetők inkább a dolgok pozitív oldalára koncentrálnak. Ugyanakkor értékelik ha valaki képes az önreflexióra, és főleg ha terveket készít és aztán cselekszik is.

Milyen terveket rűztem ki? Elvállaltam pl néhány hónapra, hogy a csoportunk heti 1 órás megbeszélésein elhangzottakról én készítek jegyzeteket. Ez szuperjó gyakorlás volt, és sokat tanultam arról is, mikor hagy ki a figyelmem, és hogyan kérdezzek vissza, ha valamit nem sikerült leírnom. A csoport pedig segített és kijavított, ha butaságot írtam. Kedvesen, de határozottan. Kb május óta újra a facilitátor jegyzetel, és felváltva facilitálunk, tehát csak kb 4-hetente jön elő ez a feladat. Viszont rajtam ragadt az, hogy az összes vezetőknek küldött összes hírlevél első verzióját én készítem el. Ez aztán valóban munkaverzióvá válik, és persze szétszedik meg átírják. Először rosszul érztem magam emiatt, különösen, amikor az “at”-et írták át “in”-re és fordítva. Vagy egyéb nyelvtani gyíkságot. Aztán csatlakozott a csapatunkhoz csak néhány hétre egy HRBP, és ő nyugtatott meg. Azt mondta, mindenki körözteti az irományait, és mindenkiében van helyesírási hiba is. Emiatt ne izguljak.

Arról már írtam, az idei év sok személyi változást hozott a csapatunkban. Nyárra ketten maradtunk egy időre (a csapat 4 fős volt előtte). A vezetőm sokáig hezitált, de végül nem bírta a terhelést, és elkezdett delegálni néhány feladatot a rá maradtak közül. Nagy izgalommal láttam neki ezeknek, és a legtöbbet sikeresen lezártam. Volt egy-két mellényúlásom is, és van olyan feladat is ezek között, amit azóta sem sikerült lezárni – nem csak miattam, de attól még erre ébredek néha éjszaka. Ez a túlzott lelkiismeretesség sokszor megjelenik, és arra jöttem rá, ezzel (is) kompenzálom a szerintem hátrányaimat.

Kitűztem célul azt is, tanulok az üzleti folyamatainkról. Ezzel sokáig nem haladtam, egyszerűen nem tudtam merre induljak, hogyan szánjak rá időt. Amikor a vezetőm elkezdett munkakör-elemzéseket delegálni rám, sikerült elindulni ezen az úton. A munkakört kétféle célból elemezhetjük: vagy új állást hozunk létre; vagy egy meglévő pozi alakul át annyira, hogy újra kell írni a munkaköri leírást. És egy ekkora cégnél ez azzal is jár, megnézzük hogy a megfelelő bér-kategóriában van-e a pozíció; és munkaköri kategória szempontjából jól van-e besorolva. Egy pozíció pontos leírásához meg kell ismerni, mit csinál a csapat, milyen szerepe és feladatai vannak/lesznek a pozíció betöltőjének. Ennek a folyamatnak része, hogy találkozzunk a vezetővel, feltegyünk egy sor kérdést – többek között üzleti szempontból. Szóval sokat segített, hogy részt vettem ebben. Amikor a call centert támogató új munkatársam megérkezett, ő elintézte nekem is hogy be tudjak hallgatni hívásokba. Összehasonlítva a magyar tapasztalataimmal, egészen elképesztő élmény volt. A kanadai hatékonyság nagy hatással volt erre a területre: a legelképesztőbb az volt, hogy a hívások között gyakorlatilag nem volt szünet. De a kommunikáció is nagyon különbözött: az operátorok nem használnak scriptet; de a lehető legkedvesebb fordulatokat használják.

Kommunikációs célom is volt: elhatároztam hogy heti legalább 1 órát szánok szókincs és verbális kommunikáció fejlesztésre. Eredetileg a munkaidőmből gondoltam, hahaha, na ez nem jött össze. A parkolóból az irodaház felé sétálva és a kocsiban gyakran hallgattam hangoskönyvet, szakmai és business english podcasteket. És szerveztem sétákat néhány kedvesebb munkatársammal, és beszélgettem velük, informálisabb környezetben, de azért elég gyakran munkáról is. Sokszor előfordult, kényszerítettem magam hogy egy kérdést telefonon tegyek fel, ne írásban. Érezhetően sokat fejlődtem, nem mondom hogy már nem keresem a szavakat sosem, de sokkal szebben fejezem ki magam, választékosabban beszélek.

Ősszel elkezdtek új munkatársak érkezni a csapatba, és ezzel új szerepben találtam magam: részt vettem a betanításukban. Ezután pedig, és azóta is sokszor nekem teszik fel először a kérdéseiket. Ez nyerő helyzetet teremt minden oldalról: ők tanulnak; én is sokat tanulok belőle, mert sokszor nyomozni kell az infó után; a főnökömre meg kevesebb teher hárul. És visszatekintve amióta ez a helyzet, sokkal magabiztosabbnak érzem magam. Ne értsetek félre, az új munkatársaim nagyon rátermett, kiváló szakemberek, rengeteget tanulok tőlük nap, mint nap. Egészen elképesztő, hogy már az első héten kompetens partnerként tudtak résztvenni vezérigazgatói megbeszéléseken, többszáz ember előtt prezentáltak, és hasonlók. Közben én is megéreztem, milyen sokat tudok már a cég folyamatairól, kultúráról, szabályzatokról és az emberekről magukról is. Hatalmas érzés volt, amikor múlt héten bármilyen béremeléssel kapcsolatos kérdésre tudtam válaszolni, és a vezetők hálásak voltak az iranymutatásért. Pedig elég bonyolultak a folyamatok, és vagy 400 vezető munkáját kellett összehangolni. Nem is beszélve arról, mekkora guru lettem excelben – korábban elképzelhetetlen dolgokat oldok meg, automatizálok, kódot írok vba-ban, stb. Most épp a powerquery/powerpivot funkciókkal kísérletezem, aki érti szóljon, szívesen konzultálnék róla 😉.

Hogy miben szeretnék fejlődni idén, az még nem állt össze a fejemben. Az biztos, hogy az idei év vége felé azt várják majd tőlem hogy rotálódjak egy másik munkakörbe, mert 2 évnél többet nem szokás egy helyben tölteni. Rengeteg változás is jön, meglátjuk hol kötök ki.

Más terveim is vannak: nem rohanok, de szeretnék majd átnyergelni a pszichológus szakmába, ha már éveket tanultam ezért a diplomáért. A kutatásom alapján legnagyobb eséllyel a pszichoterapeuták szövetségéhez tudok csatlakozni. Kliens órákat kell hozzá gyűjtenem, találtam is már egy gyakorlati helyet ebből a célból szeptembertől. A hátam mögött van 3 kurzus kognitív viselkedésterápia témában, és hamarosan indul a negyedik.

És innen a technika, amit az önbizalomhiányos helyzetekre javaslok, mert nekem bevált. Ha ehhez hasonló gondolatok gyötörnek, javaslom ezt kipróbálni:

Írjuk le a szituációt egy papírra. Tegyük hozzá, milyen érzéseik alakultak ki bennünk miatta.

Pl: “A prezentáció után nem érkezett sem kérdés, sem visszajelzés. Csend volt. Csalódott vagyok, mert sokat készültem rá. Attól tartok, nem tudtam eléggé érdekessé tenni a témát.”

Aztán írjuk le azt is, mit mond ez a helyzet rólunk?

Pl: “Még mindig nem elég jó az angolom, hogy érdekes prezentációt tartsak. Nem vagyok elég jó”

Most találjunk alternatív magyarázatokat arra, ami történt. Lehetőleg minél többet soroljunk fel.

Pl: fáradt volt a hallgatóság; közben dolgoztak valamin és nem tudtak figyelni; érthető volt és ezért nem volt kérdés; mást gondolnak erről a témáról és nem akartak konfrontálódni; munkahelyi vagy magánéleti probléma foglalkoztatta őket; több időre van szükségük hogy leülepedjen amit bemutattam; nem értették és nem akartak hülyének tűnni a kérdéssel.

Ezután elég visszaolvasni az egészet. És megvizsgálni, mennyire gondoljuk reálisnak a saját első gondolatunkat a helyzetről? Mennyi az esélye, hogy valami más vagy komplexebb magyarázat van a történtekre? Hogyan érzünk most?

A másik trükköm, hogy tartok ilyen fényképeket a telefonomban. Ha rossz a kedvem, vagy elbizonytalanodom, elég újra elolvasni 😉

A Google Stadia-t Waterloo-ban (is) fejlesztik

Kitchener-Waterloo jó helyzetben van a mai világban, mert KW a legnagyobb technológiai központ Torontó után és ez erős munkaerő piacot és jólétet jelent a régiónak.

Ez miért alakult így?

KW sokat köszönhet a Blackberry-nek (korábban Research in Motion), amiről még Mo-on élő Blackberry használóként én sem tudtam, hogy egy kanadai gyökerű multinacionális cég, melynek a mai napig Waterlooban van a központja.

A RIM-nek mondjuk egy évtizede még nagyon jól ment, sokáig a legerősebb játékosok volt az üzleti telefonok piacán, ezért aztán rengeteg informatikai szakemberre volt szükségük.

A helyi egyetemek (logikusan) bővítették az informatikus mérnök képzésüket, majd a helyben elérhető szakember bőség további cégeket vonzott és ez a körforgás egyre jobban erősítette egymást. A RIM-nek ma már nem megy olyan jól, de KW komoly technológiai hubbá vált köszönhetően a RIM hatásnak és az Internetes start-up-ok robbanásának, no meg annak, hogy a főleg USA tulajdonban lévő informatikai start-up cégek a számukra olcsó kanadai dollár miatt még mindig szívesen szervezik ki fejesztési tevékenységüket Kanadába.

Így lehetséges az a valószínűtlen helyzet, hogy a KW-i magyar baráti körünk szinte összes férfi tagja valamilyen formában az IT-ben dolgozik. Van a csapatban IT Projekt Menedzser (mint én magam), de többségben vannak a programozók, akik közül az egyik barátunk a Google helyi irodájában dolgozik, mely néhány éve már az egyik legnagyobb helyi munkaadó az IT szektorban. (A fenti linkre kattintva egy CBC cikk nyílik meg, ami 2016-ban íródott, amikor a Google megnyitotta a helyi irodáját. A cikkben van egy csomó kép arról, hogy milyen uncsi lyukban csöveznek a KW-i Google alkalmazottak, amikor bemennek a munkahelyre falat mászni, flipperezni és megenni az ingyen ebédet.)

Szóval ez a magyar barátom az elmúlt évet azzal töltötte, hogy a Google Stadia szolgáltatásához fejlesztette a játék kontroller szoftverét és mivel én is Stadia előfizető lettem tavaly novemberben, ezért van egy közös érdeklődési körünk, amiről szuperül el tudunk beszélgetni.

Ok, de mi az a Google Stadia? A Stadia a Google játék-felhő szolgáltatása, ami itt Kanadában és egy tucat más országban 2019. november 19-én startolt.

Fiatal felnőtt koromban sok évet töltöttem azzal, hogy a csapatommal a Counter-Strike-ot játszottam az Interneten keresztül, de akkoriban sok más számítógépes játékot is végigjátszottam.

Aztán később más prioritások kerültek előtérbe, ezért elmaradt a szokásos évi PC felújítás (új processzor-alaplap-videókártya), konzolt pedig sosem vettem és szép lassan kiírtam magam az újabb játékok világából.

De az érdeklődésem végig megmaradt és így akadtam bele a Google ígéretébe 2019. júniusban, hogy novemberben egy tisztán felhőalapú játék szolgáltatást vezetnek be, mely bármilyen gépen elfut, melyen Google Chrome browser lehetett futtatni, illetve a saját TV-den is tudod futtatni a szolgáltatást, úgy mintha egy lokális Xbox vagy Playstation konzolon játszanál.

Jó két évtizede vagyonokat vertem el a számítógépem fejlesztésére, ezért vonzónak tűnt a lehetőség, hogy egy fix kb 15 dolláros havidíj ellenében a Google hostolja nekem a hardware-t, én meg csak játszom amikor kedvem van, amikor meg nincs időm játszani (pl nyáron), akkor meg lemondom az előfizetést.

Ezért 2019. októberben megrendeltem a Stadia kezdő csomagot 169 kanadai dollárért, ami a képen látható két darab hardware-ből áll.

28709-posts.homepage_preview_md

Az a kütyü ott balra egy Chromecast Ultra, ami valószínűleg több magyar háztartásban is megtalálható. Ezt az eszközt rácsatlakoztatod a TV-d HDMI portjára, telepítesz egy Google Home applikációt a telefonodra és máris tudod nézni a Netflix-et, Youtube-ot vagy tudod nézegetni a telefonodon tárolt fényképeidet TV-den.

A Stadia-hoz szükség van egy Stadia app-ra a telefonodon és máris futtathatod a Google játék szolgáltatását a TV-den. A kontroller pedig közvetlenül a wifi hálózatodhoz csatlakozik és az Interneten keresztül hozza-viszi a jelet, azaz nem a 2 méterre lévő konzolodon futó programot irányítod vele, hanem a mondjuk 100 km-re a Google egyik szerver termében futó játék programmal kommunikálsz. Mondjuk így:

Google_Stadia_on_a_TV

A Stadia előfizetéshez havonta járnak ingyenes programok. Én három hónap eddigi előfizetéssel jelenleg 6 játékkal játszhatok “ingyen”, azaz pontosabban a havidíjért cserébe. (Hozzátéve, hogy az első három hónap az ingyenes beetetés volt.)

Ezek a

  • Samurai Showdown – egy Mortal Kombat szerű verekedős játék. Kipróbáltuk, de engem speciel nem érdekel. Túl japán. 😀
  • A 2019-es Farming Simulator – szintén nem izgat, de vannak akik teljesen rákattannak a digitális farmerkedésre.
  • a Destiny 2, ami egy Internetes FPS. Ezt kiróbáltam, de aztán rájöttem, hogy nem igazán van egyjátékos üzemmód és az Interetes játékban a karaktered fejlesztése a lényeg, amire sajnálom az időt.
  • és a 2014-es Tomb Raider és a folytatása a Rise of the Tomb Raider. Ez a sorozat nagy kedvencem, az eddig megjelent kb 15 db különféle Tomb Raider játékból 5-6-ot biztosan végigjátszottam. A téli szünetben kivégeztem az első részt, de mióta megint dolgozni kell, nem sok időm van a Rise of the Tomb Raiderre…
  • és a Thumper aminek nehéz behatárolni a típusát, mivel elég egyedi. Kicsit játszottunk vele Márkkal, neki tetszik, nekem nem annyira.

Capture

Ezen kívül a Stadia-ra megjelent kb 20 játékot tudod magadnak megvásárolni. Itt a teljes lista árakkal.

A lista az alap árakat tartalmazza, de mindig van valami akció, én a megvásárolt két játékomat akciósan vettem. Ezek a pár éve megjelent Metro Exodus, amiért kb 40 dollárt fizettem (nukleáris poszt-apokaliptikus zombis-szörnyes lövöldözős) és a Grid-et 28 dollárért ami egy autóversenyzős játék.

A Stadia-t én két környezetben futtatom, a Metro-t például a dolgozó szobában játszottam a számítógépemen-monitoron, mert First Person Shooter játékokat nem tudok kontrollerrel játszani (egér+billentyű), de amikor Tomb Raiderezek, akkor általában a nagy TV-t foglalom el, elnyúlok a kanapén és a kontrollerrel játszom, mert ezeket az újabb Tomb Raiderek leginkább a konzolos piacra készültek, tehát a játék kontrollerre lettek optimalizálva.

Ezen kívül ha valakinek van Google Pixel telefonja, akkor a Stadia azon is fut, de tervezik a többi erős okostelefon bevonását is. Ebben az esetben így néz ki a játék-szett. Hát nem tudom… öregnek érzem magam ehhez a kis képernyőhöz, de biztosan meg lehet szokni.

stadia-controller-claw-december

A Stadia nekem tehát bejön, mert alacsony havi díjért tudok játszani, nem kell dollár ezreket költenem egy gaming-PC-re, vagy dollár százakat egy konzolra, közben meg a legjobb grafikai beállításokkal tudok játszani. Ha jó az Internet, akkor érszre sem veszed, hogy nem lokális gépen játszol.

A Stadia szolgáltatás cserébe érzékeny az Internet kapcsolat minőségére. Ez nem Netflix, ahol több percet előre letölt a szoftver, amivel az esetleges Internet minőség ingadozást simán áthidalják. Egy számítógépes játéknál folyamatos az interakció a szerver és a felhasználó között, ezért nem kiszámítható, hogy mi történik a következő 10-20 mp-ben. Ezért ha akadozik az Internet, akkor a Stadia leakad vagy egyszerűen kilép. Ez kb 4x esett meg az elmúlt két hónapban, szóval annyira nem akut a helyzet.

Ez lenne tehát a számítógépes játékok jövője?

Nehéz megmondani. A Google rendkívül tőkeerős, tehát biztosan bírják pár évig szuflával. De hogy az emberek mit akarnak és a többi cég (Microsoft, Sony) mit lépnek Google ellen, azt nehéz megmondani. Ma a fél világ Google Mail-t és a Google Search-ot használja, ott tehát ők győztek, de de a Facebook-ot meg sem tudták közelíteni a Google+-al.

Nekem pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a Stadia le van maradva a játék kínálattal, 1-1 új játék megjelenik náluk is, de hol van ez a PS4 és a Xbox aktuális kínálatához? Ezt nehéz lesz behozni, de az is igaz, hogy a belépési költség kb fele annak, mint amibe most egy PS4 kerül és nincs hardver ami a vásárlástól számítva azonnal avulni kezd.

Ki akarod próbálni a Stadia-t Magyarországon? Állítólag valamikor 2020-ban lesz rá lehetőséged, mert a kezdeti országok után egyre több helyre megérkezik a szolgáltatás.

Egy biztos jele annak, még magyarok vagyunk

December 5 estéje van, és ez a kis csomagocska figyel az előszobánkban:

Ez a december elég nagy forgalmat hozott nálunk:

  • tegnap volt itt a fogtündér (először),
  • ma érkezett a magyar Mikulás,
  • holnap adjuk postára a Márk által saját kézzel írt és megcímzett levelet Santa-nak (fotó alább),
  • 18-án betölti a hatodik évét a kicsikénk,
  • és most kicsit össze vagyok zavarodva, hogy 24-én akkor ki is érkezik hozzánk. Valaki biztos fog itthagyni néhány ajándékot.

Az esti csizmatakarításra nem maradt idő, tudom, a mi gyerekkorunkban ez még fontos kritérium volt. Ez a fránya liberális nevelés. Igaz, azóta feltatálták a bokáig gumiból készült csizmát ami elég jól állja a szennyeződéseket. Ezt nem árultuk el a Télapónak. Azért van itt egy kis megrovás, ha virgácsot nem is tudott beszerezni a titkos éjszakai látogató: a rendetlenül hagyott lábbelihez Miku is csak ledobálta a nemcsoki jellegű ajándékot:

Santának egyébként nincs könnyű munkája, ha ehhez hasonló listákon kell kiigazodnia szegénynek:

A címzés a legcukibb. Konkrétan erre a címre kell feladnunk a levelet, ha választ szeretnénk kapni a Kanadai Postától khhhhm Santa Claus-tól.

Mint láthatjátok, a szépírás nem tartozik az elsős tananyagba. Sőt szerintem az egész iskolai curriculumból kimaradt. Vonalas füzet sem elvárás az iskolában (mi azért vettünk).

Mindenkinek csokimikulásban gazdag holnap reggelt kívánunk!