Hurrá nyaralunk – megint

Ontario még mindig kint tartja a zárva táblát a vírus miatt, ezért át kellett terveznünk az egész nyarat. Hosszú vagy külföldi nyaralást ugyan nem terveztünk, de be volt ütemezve Márknak egy csomó izgalmas tábor, és a családból is vártunk volna látogatókat, sőt, még egy barátot is vendégül láttunk volna.

Ehelyett még mindig úgy áll a helyzet, hogy turistaként nem lehet beutazni az országba, a közeli Usa-ba a magas és egyre növekvő fertőzésszám miatt nem ajánlott utazni, és a nyári táborok nagy részét is lemondták a szolgáltatók.

A fentiek miatt átrajzoltuk a terveinket. Ákos már írt róla, hogy töltöttünk egy hetet a Lake Huron mellett egy nyaralóban; Márk táborait felváltva fél- vagy egynapos szabadságokkal gazdagítjuk majd; és Ákos haverjával tervezett pecás kalandját is családi nyaralásra váltottuk át.

Ákos szokás szerint megelőzött és beszámolt a Tiny-ban töltött nyaralásunkról. Csak annyit tennék hozzá, hogy igazán bájos helyen voltunk. Vannak persze posh vízparti házak milliókért, de a kis utcákban ott állnak a helyes kis vityillók is. “Tiszta Velence” mondtam én, “teljesen Szanazug” jegyezte meg Ákos. Ki hol töltötte a gyerekkori nyarait, ugye 😉. Mikor Márkot kérdeztük, hasonlít-e Balatonra, azt válaszolta “nem, mert ott nem voltak házak”. Szigligeten nyaraltunk tavaly, és ott valóban csak a domboldalon sorakoztak nyaralók.

A murvás út és a sövénykerítés nekem Gàrdonyfürdőt idézi.
Dekor az étkezőben
Ezt a hetet strandolással töltöttük, szebbnél szebb helyeken
A híres Monarch lepkék még nem voltak láthatóak, csak ilyen kisebb gyönyörűségek

Ezután 3 hétre visszatértünk a (táv)munkás rutinunkhoz, Márk pedig el kellett szórakoztassa magát, amíg dolgozunk. Nem olyan nehéz ez, ha engedjük a tableten olvasni a könyvtári könyveit, vagy hangoskönyveket hallgatni. De ugye ezeket nem lehet egész nap. Ezért kerestünk neki néhány gyakorló feladatot minden napra hogy be felejtse el amit elsőben tanult, és voltak napok amikor csak olvasott volna reggeltől estig. Délelőtt néha kiültünk a teraszra együtt, én a laptopommal, ő valami játékkal – de ilyenkor ő velem játszott volna, nekem meg koncentrálni kellett a melóra. Ahogy eljön a munkaidő vége, azonnal ki szoktunk menni valahova a szabadba – bicajozni, voltunk már fürdeni egy közeli tavacskában, vagy sétálni, de legalább a kertbe. De ezt a délutáni 1-2 órát még mindig kevésnek gondolom, és nem szeretném, ha a kütyükről meg tanulásról szólna az egész nyara.

Júliusban elkezdtünk kivenni fél-vagy egy nap “szabikat” és ezt az időt csak Márk szórakozására fordítani. Azért írtam a szabit idézőjelbe, mert az idei különleges helyzetre tekintettel ez egy extra juttatás, aminek nagyon örülünk. Az éves 5 napos “személyes vészhelyzeti szabadság” számát 2020-ban 10 napra emelte fel a munkahelyünk, ez 100%ban fizetett és órákra bontva is ki lehet venni. Eredetileg olyan helyzetekre találták ki ezt, amikor pl a gyerek beteg lesz és várjuk a felügyelőt aki gondozza majd; esetleg a bébiszitter betegszik meg és nem jelenik meg reggel hogy átvegye a gyereket; vagy valami javítás/szerelés miatt otthon kell maradni. Idén használhatjuk ezeket a napokat gyermek- vagy idősgondozásra is. Én személy szerint nagyon hálás vagyok hogy lehetőség van a családdal tölteni az időt, és azért különösen, hogy a vezetők milyen empátiával kezelik ezeket a kéréseket. És nagyon örülök, hogy Márknak tudunk biztosítani nyári élményeket ebben a heti 1,5-2 napban +a hétvégéken is.

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen úton vagyunk Noëlville felé, ahol egy újabb hetet töltünk majd pihenéssel a French River mellett. Ehhez kb 5-6 órát utazunk északnyugatnak, de az a vicces, hogy Ontario méretéhez képest szinte alig haladunk valamit. Eddig majdnem végig autópályán jöttünk, mivel vasárnap reggel és nagy zivatarban indultunk, gyakorlatilag üres utakon.

A fehér pöttyről indultunk (Waterloo, ON), a piroshoz tartunk; és most vagyunk a kék pöttyön. Északra korlátlannak tűnik a távolság.

Azóta megérkeztünk a világ végére, szó szerint, a recepción működő wifin kívül semmilyen kapcsolatunk sincs a külvilággal. Nincs térerő például, a telefonom pedig egy műanyag vacak amin bekapcsolva maradt a reggel 7 órás ébresztő. Cserébe csodás természeti környezetben vagyunk, előttünk a French River egyik öble. Ahogy most ülök a recepció teraszán, kolibrik zümmögnek tőlem 3 méterre az etetőn (beszédes az angol nevük: hummingbird). Mivel ez egy horgász létesítmény, óriás kapások képeivel van kitapétázva a recepció-étkező. Arra számítok, hogy sok pihenéssel, olvasással fog telni ez a hét, főleg ha Márk is úgy fogja élvezni a pecát mint Ákos. Az előrejelzés melegedést ígér, amiért hálás lennék, mert most kb 14 fok van, felhőkkel, olyan késő őszi idő.

És ami még vár Márkra a nyár fennmaradó néhány hetében: kipróbálunk online táborokat. Ezek napi 1-1,5 órás videóhívást jelentenek és otthon egyedül elkészíthető rajzokat, vagy más kézműveskedést amit persze a következő nap megmutatnak egymásnak. Azt reméljük hogy ez feldobja majd a napjait, mert tud egy kicsit kommunikálni, kapcsolódni hasonló korú gyerekekkel online, és lesz valami feladata, ami leköti a figyelmét. Továbbra is tervezünk a heti fél-1 nap szabival is.

Az iskola elvileg szeptember 8-án a régi formában indul újra, de ebbe még nem éljük bele magunkat túlságosan. Addig még sokminden történhet vírus-fronton, és a tanárok és szülők sem felhőtlenül boldogok a bejelentett intézkedésektől az iskolával kapcsolatban. Ugyan több takarítást ígérnek, maszkokat a dolgozóknak és az osztályok egyben tartását úgy hogy nem lesz kapcsolatuk a többi diákkal a suliban, de az osztálylétszámok nem változnak, és nem egyértelmű, lesz-e online alternatíva annak, aki nem akarja suliba küldeni a gyermekét. Madj meglátjuk.

További szép nyarat, kedves olvasók!

Ez van előttem éppen, amikor befejezem a bejegyzést.

Kanada “vörös” Magyarország COVID térképén

Kanadai magyar ismerőseink körében futótűzként terjedt a hír, hogy Magyarország súlyosan fertőzött országnak minősítette Kanadát, azaz vörös színűek lettünk Magyarország COVID térképén.

A felzúdulás érhető, mert Ontarióban (és egész Kanadában) a mai napig is lényeges korlátozások mellett éljük az életünket, miközben a rokonok révén az a kép alakult ki bennünk Magyarországról, hogy ott már csak minimális korlátozásokat kell betartani, lehet menni a Balatonra vagy Horvátországba és a kocsmák, mozik és bevásárlóközpontok kinyitottak.

Ebben a témában, a 444.hu-n jelent meg az alábbi cikk (Határzár: súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket), aminek ugyan meglehetősen clickbait címe van, de a cikk szerzője leírta, hogy aktuálisan melyik országban hány aktív COVID esetet tartottak nyilván a cikk készítésekor. Bár az esetszám nagyban befolyásolható azzal, hogy az adott országban mennyire könnyen hozzáférhető a tesztelés, de még így is érdekes látni, hogy a sárgának és vörösnek minősített országok hogy állnak a koronavírus helyzet kezelésével a számok tükrében.

De hagyjuk a számokat, mert ebben a bejegyzésemben inkább arról lesz szó, hogy kanadai lakosként hogyan éltük és éljük meg a fokozatos lazítást és hol tart ma Ontarió és Kanada a korlátozásokkal.

Ezek alapján ítélje meg a kedves olvasó, hogy Kanadában mennyire kezelik jól vagy rosszul a járványt.

Kezdeti korlátozások (március-április)

A forgatókönyv március-április-májusban nagyjából hasonlóan nézett ki, mint a nyugati világ többi részén:

  • a tartományi kormány döntése alapján március 13-án bezártak az iskolák Ontarióban,
  • bevezették a kötelező szociális távolságtartást, aminek az önkormányzatok esetenként büntetésekkel is érvényt szereztek, ha valaki mondjuk a nyilvános parkokban használta a kosárlabda pályát,
  • kb március végén a tartományi kormány listát adott ki arról, hogy melyek a nélkülözhetetlen szolgáltatások. A lista az akkori kritikák szerint kicsit bőre sikerült, de a munkahelyek nagy része így is bezárt (pl termelő gyárak) vagy ha lehetséges volt, akkor otthoni munkavégzést rendeltek el.

Ennek hatására kb március végétől április végéig csak az élelmiszer boltok voltak nyitva, az éttermek csak kiszállítást teljesíthettek vagy át lehetett venni az előre összecsomagolt rendelést a helyszínen, illetve a polgár az Interneten megrendelt árut tudta átvenni azoknál a boltoknál, akik hajlandóak voltak kihozni a vásárolt árut az autóhoz.

Ezzel én is éltem, mert ekkoriban kezdtem bele néhány itthoni projektbe és a nagyobb barkács áruházaknál vásároltam ezt-azt. Emlékszem, hogy március közepén még nyitva voltak a boltok, de március végétől kb május elejéig csak a curbside pickup volt az egyetlen lehetőség a pénzköltésre.

Beutazási tilalom

Ezzel párhuzamosan a szövetségi kormány (mert ez az ő hatáskörük) márciusban széleskörű beutazási tilalmat vezetett be, mely pl az USA és Kanada közötti teherforgalmat nem érintette, de a jelenleg is érvényes szabályok szerint Kanadába csak állampolgárok és állandó lakosok utazhatnak be (később ezt bővítették más vízum kategóriákkal, mint a tanuló vízum, munkavállalási engedély). Ezen felül “csak” azok az USA állampolgárok lépetnek be, akik ezt alapos okkal teszik (essential travel).

Az, hogy mi az essential travel, azóta sem került részletezésre a halandók számára. A nyilvános leírásból lehet tudni, hogy pl egy közvetlen hozzátartozó beutazhat, hogy ápolja a beteg családtagját, vagy pl azok az egészségügyi dolgozók, akik a határ másik oldalán vállaltak munkát, ők kölcsönösen oda-vissza utazhatnak.

A Canada Border Security Agency állítólag rendelkezik egy 28 oldalas leírással, ami alapján a határőrök egyesével eldöntik, hogy az adott személy beléphet-e az országba. Ez a bizonytalan helyzet szerintem szándékosan lett így kialakítva, mert a legtöbben inkább el sem indulnak, ha fennáll a kockázata, hogy egy fél napos repülés után esetleg már fordulhatnak is vissza az indulási országba és az utazások számának visszafogása pont az, amit a kanadai szövetségi kormányzat szeretne elérni.

Ennek ellenére hallottam a napokban olyat, hogy rokonok Kanadában élő magyarokat látogatnak éppen, akik amúgy nem minősülnek közvetlen családtagnak. Valahogy bejutottak, és az ő esetükben állítólag azt kérdezték meg a kanadai határon, hogy el tudják-e különíteni magukat és tudnak-e majd ételt rendelni maguknak. De az Internet tele van olyan történetekkel, melyek arról szólnak, hogy USA-ból utazó, nem kanadai állampolgár családtagokat fordítottak vissza a határon ilyen-olyan okok miatt.

Egyébként a kanadai lakosok nagy része továbbra is támogatja, sőt követeli a beutazási tilalom hosszú távú fenntartását, tekintettel arra, hogy az USA-ban éppen újra elszabadulni látszik a járvány. Nem lennék meglepve, ha a jelenlegi korlátozások egészen a működő védőoltások megjelenéséig fennmaradnának.

Fokozatos lazítás májustól – Phase1

Ontarióban a Phase1 nyitás május elején indult azzal, hogy fokozatosan bővítették azon kiskereskedelmi boltok listáját, akik kinyithattak, de még mindig csak a curbside pick-up-ot engedélyezték. Akkoriban indultak újra bizonyos kevésbé rizikós szolgáltatások is, mint a kertészeti vállalkozások és az építőipar.

Május közepén (Viktória nap környékén) kinyitottak a tartományi partok (provincial parks), ahol a saját tapasztalatom alapján hirtelen nagyon sokan lettek (Veszélyes Lazulás Ontarióban), majd később a tömeg némileg enyhült, amikor május végétől a helyi természetvédelmi területek is kinyitották a kapuikat és a látogatható parkok száma növekedett.

Ezen a ponton lehetne hosszasan írni arról, hogy Kanada területileg nagy ország és az amúgy teljesen logikus jogrend szerint a tartományok jórészt maguk határozták meg, hogy milyen fokú korlátozásokat vezettek be és azokat mikor és hogyan oldották fel. Ezekről az egyedi szabályokról nem tudok sok részletet, mert csak azokat a híreket követtem, amiket a CBC országos szinten tett közzé:

Szinte minden tartomány korlátozta (Kanadán belül!) a szabad mozgást azzal, hogy megtiltották a tartományi határ átlépését. Ez a család pl a Quebec-New Brunswick határ két oldalán élt egymástól 80 méterre, de még június elején (!) sem láthatták egymást.

A szabad utazást tiltó rendelkezések azóta vagy megszűntek, vagy enyhültek, de Ontarió lakosként én még mindig “önkaraténbe” kerülnék két hétre, ha az Atlanti tartományok egyikébe vagy Manitobába utaznék. Illetve lennének nehézségeim, ha British Columbiába szeretnék utazni, mivel a hotelek, motelek, stb ott kötelezően zárva tartanak, mivel a tartomány vezetése még mindig vissza akarja fogni a kockázatot jelentő belföldi turizmust.

De vannak ellenkező példák is, Quebec egy időben Kanadán belül is kiemelkedően fertőzött volt, ennek ellenére a kormányzat a szakszervezeti és szülői tiltakozás ellenére május közepén – az akkor még fertőzöttebb Montreál kivételével – újranyitotta a francia nyelvű iskolák nagy részét. Az osztály létszámok minimálisak, a gyerekek részidőben tanulnak és ezért váltják egymást, de a tapasztalatok egy hónapja állítólag kedvezőek voltak és minimális számú gyermeknél és személyzetnél találtak fertőzést.

Lazítás – Phase2

De vissza a mába és nézzük meg, hogy Ontarióban ma mi a helyzet. Jelenleg a Phase2 szakaszban vagyunk és néhány fertőzöttebb régió kivételével (Greater Toronto Area, Hamilton, Niagara, Haldimand-Norfolk, Lambton and Windsor-Essex) július 17-én lépünk majd az enyhébb Phase3-be.

  • De ennek ellenére július 13-tól kötelező maszkot viselni Ontarióban a közös használatú terekben, beleértve a boltokat, irodákat, társasházak közös használatú részeit (lobby, lift). A héten bicajoztam a Waterlooban (ahol élünk) és láttam maszk nélküli embereket kilépni társasházakból, de a boltokban az eddig kötelezés nélkül is a legtöbben hordták a maszkot.
  • A boltok egyébként nyitva vannak, de ahol én jártam ott fenntartották a korábban bevezetett létszámkorlátozást. Ez azt jelenti, hogy sorba kell állnod az utcán, ha egy ember kijött, akkor bemehetsz. A rendet általában fiatal (vélhetően nyári munkás) dolgozók felügyelik és a nagy forgalmú boltoknál van valaki aki változó hatékonysággal, de fertőtleníti a bevásárló kocsikat a bejáratnál.
  • A parkok nyitva vannak, kosarazni vagy baseball-t játszani már lehet, de a játszóterek még mindig zárva vannak. A Phase3-ben nyitnak a játszóterek, a fiunk nagyon lelkes, mi kevésbé. Egyébként az elmúlt hetek kánikulai időjárása miatt a városi splash pad-ek nyitva vannak, tegnap voltunk az egyiken, ahol a splash pad kerítéssel körbe volt kerítve és a személyzet felügyelte a létszámkorlátozás betartását (20 gyerek lehet bent egyszerre).
  • A tartományi parkokban lehet már kempingezni, a WC-k nyitva vannak és barátok mondták, hogy óránként takarítják őket, de a zuhanyzókat zárva tartják, fürödni a táborhelyen sem lehet, mert a “szürke” vizet nem öntheted a földre.
  • Vannak olyan természetvédelmi területek, pl a Torontóhoz közeli és ezért általában elég zsúfolt Halton Parks, ahol a létszámot korlátozzák és ezért csak online lehet belépőt foglalni. De pl a mi környékünkön a Grand River Parks elég rosszul kezeli a helyzetet. Létszámkorlátozás nincsen és ezért mikor a Canada Day-en voltunk strandolni a Guelph Lake-n délutánra nagyon sokan lettek. De erre számítva korán mentük és kora délután hazajöttünk.
  • A Phase3 bevezetéséig még él a szabály, hogy egyszerre maximum 10 ember érintkezhet egymással, a távolságtartási szabályok betartásával. Phase3-ben ez a létszám 50 emberre nő.
  • Baráti összejövetel tehát már most lehetséges, de csak korlátozott létszámban. Ez a mi esetükben ez azt jelenti, hogy 3 baráti családdal kapcsolatban vagyunk (egyszerre eggyel), de mindig vagy parkban vagy teraszon találkozunk. A gyerekek persze keverednek, mert nekik nehéz korlátokat szabni.
  • A kocsmák jelenleg nincsenek nyitva, az éttermeknek csak a teraszán lehet étkezni (több étterem ezzel a lehetőséggel sem él és csak elvitelre lehet rendelni), de Phase3-ben már lehet bent is fogyasztani a távolságtartási szabályok betartásával. Pl abban a torontói bárban, ahol 450-en is elférnek, egyelőre 50-en lehetnek majd egy időben és más korlátozó szabályok lesznek, tehát nem lehet a pultnál rendelni, le kell ülni és onnan nem lehet elmozdulni, stb.

A fenti lista alapján én úgy érzem, hogy Ontarióban, de úgy általában Kanadában sokkal lassabban nyitottak, mint Európa sok országában (beleértve Mo-ot) és később sem dobták a gyeplőt a lovak közé és azzal pedig szerencséje van az országnak, hogy a szabályok betartásában Kanada lakossága amúgy is sokkal jobban áll a világ nagy részénél.

A Phase3 lazítások miatt én személy szerint viszont aggódom. Értem, hogy a gazdaságot nyitni kell, de mennyit ad a GDP-hez a kocsmák/éttermek/edzőtermek kinyitása? Tényleg érdemes kockázatni az őszi-téli időszak előtt? Így esetleg nem egy elhanyagolható szintről indulunk szeptemberben amikor kinyitnak az iskolák, hanem már augusztusban megindul a betegek számának növekedése, amire az iskolák miatti keveredés rátesz egy lapáttal.

Lezárásként azt azonban meg kell jegyeznem, hogy Doug Ford konzervatív kormányát (Ontarió) – több ok miatt – eddig nem sokra becsültem, de nagyon értékelem azt, ahogy a nyilvánvaló nyomás ellenére eddig képesek voltak ellenállni a gazdasági és más lobbi érdekeknek és csak fokozatosan, a fertőzöttségi adatokat figyelve nyitottak.

Szövetségi szinten (Trudeau kormány) pedig becsülöm, hogy a kiemelt USA kapcsolat ellenére a határ még mindig (nagyjából) zárva van. Ezeknek a megfontolt nyitási (illetve inkább zárva tartási) szabályoknak köszönhetően Kanadában összességében alacsony szinten áll a napi új esetek száma, illetve a legtöbb napon kis mértékben még csökkenőek is mutatók. Remélhetőleg ez a trend a Phase3 nyitás ellenére is így marad egészen addig, míg megjelennek a mostanában nagyon is beharangozott védőoltások.

‘Ontario – Re-open for Business’?

Ontariónak 2018. nyara óta konzervatív kormánya van Doug Ford vezetésével, akit egyébként nem igazán kedvelek.

Az okokról itt írtam korábban, és amire tavaly ősszel számítottam, az be is következett, mert Doug Fordnak és nagyívű deficit/költség csökkentő  programjának nem elhanyagolható szerepe volt abban, hogy jelenleg Justin Trudeau ül a szövetségi miniszterelnöki székben.

De tegyük félre a szimpátia témát egy kis időre és beszéljünk arról, hogyan készül Ontarió a ” tartomány újranyitására” a koronavírus árnyékban.

(Balra: Doug Ford és néhány fejes az USA/Ontarió határon mutatja be az új szlogent reklámozó táblát. Jobbra: Doug Ford.)

Premierünk a külső és belső tényezők miatt egészen biztosan hihetetlen nyomás alatt van, egyfelől azért, hogy megfelelő szigorral kezelje a válságot és közben meg újranyissa a tartomány gazdaságát. Mindezt úgy, hogy a probléma igazából nem szűnt meg. Ha nyitnak, akkor egészen biztosan nőni fog a betegek és az áldozatok száma és ha nincs szerencsénk, akkor akár hetek alatt visszatérhetünk a márciusi start vonalhoz.

De közben Mr. Ford meg azt is tudja, hogy minél tovább tartanak a korlátozások, annál több munkanélküli lesz. Állítólag Kanadában 2 millió a munkanélküliek száma, amiből Ontarió része 1 millió. Pár hónapja még rekord alacsony 5-6% közötti volt a munkanélküliség, ami áprilisra 11% fölé nőtt és biztosan nem itt van vége, mert egyes vélemények szerint a gazdaság ~80%-on pörög, ami sosem látott munkanélküli krízist jelez előre.

Doug Ford pontosan tudja, hogy ennyi munkanélkülit nem tud hosszú távon eltartani az ország/tartomány és azt is tudja, hogy az elbocsátások egy része megelőzhető, ha a gazdasági szereplők bíznak a visszatérésben. Ezért bár a nyitás rendkívül kockázatos, de gazdasági okokból szükségszerű.

A tartományi kormányzat helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a választás után megváltoztatták a tartomány hivatalos szlogenjét a “Ontario: Yours to Discover”-ről “Ontario: Open for Business”-re, amit most sokan számon kérnek rajtuk.

Ezért is volt nehéz döntés, hogy Ontarió márciusban bezárta az iskolákat, munkahelyeket, parkokat és az üzletek nagy részét, illetve bevezették a kötelező “szociális távolságtartást”, de a jelentős ijedtség és bizonytalanság miatt a lakosság elfogadta a korlátozásokat.

De közben az elmúlt két hétben Kanada több tartománya lazításokat jelentett be és ez Ontarió-t is lépés kényszerbe hozta. Hiába függetlenek a tartományok ebben a kérdésben, de az emberek fél szemmel azért nagyon is figyelik, hogy mi megy a “szomszédban.”

New Brunswick, majd később Newfoundland and Labrador engedélyezte, hogy a családok egy másik kiválasztott családdal vegyüljenek (pl nagyszülők, barátok, stb). Ennek vicces nevet is találtak az újságírók: Double bubble.

Quebec kormánya hiperagresszív a nyitásban, állítólag május 11-től fokozotosan újranyitják az iskolákat, de ebben a többi tartomány nem követő őket. Sőt még Quebec-en belül is jelentős ellenállás formálódik a szülők és a tanárok részéről, akik korainak és kockázatosnak tartják az iskolák kinyitását.

A lazítások Ontarióban is megkezdődtek, bár sokkal lassabb ütemben, mint amit bizonyos gazdasági szereplők látni szeretnének. A napokban engedélyezték a kertészeti boltok és faiskolák (garden centers) kinyitását, a lassan melegedő tavaszi időben a kertészeti vállalkozások és a golfpályák is újraindulhattak. A kockázat minimális, mert ezek olyan szolgáltatások, melyek többnyire szabadtéren működnek.

Most azok az üzletek nyithatnak, akik meg tudják oldani a curbside pick-up-ot, azaz a vásárlás az Interneten keresztül fog történni, így a vásárlóknak nem kell/lehet bemenniük a boltba és az alkalmazottak kihozzák a csomagot a parkolóba. Ilyet én is csináltam és már kb 4-5 alkalommal vásároltam a barkácsáruházakban, de meg kell mondjam, hogy az egész folyamat fájdalmasan hosszú ideit tart. A rendelésből/fizetéstől számított 2-3 nap múlva jön az e-mail, hogy lehet menni a csomagért és eddig fél óra sorbanállás alatt sosem úsztam meg az átvételt, de volt, hogy egy órát “álltam” sorban az autóban ülve. Nincs tehát olyan, hogy elfelejtettem valamit, ugorjunk be a közeli boltba.

Nem beszélve róla, hogy az Internetes vásárlás lényegesen kisebb forgalmat jelent, mert nincs olyan, hogy a család beugrik a Winnersbe és vesznek néhány ruhát. Az is korlát, hogy nem minden vállalkozás tud egy értékelhető Internetes boltot felállítani és megszervezni a szükséges logisztikát. Volt olyan időszak, hogy ez még a Canadian Tire-nek sem ment, és naponta lehalt a weblapjuk.

Az éttermek, iskolák és úgy általában a boltok újranyitásáról szó sincsen még, de az engedélyezett tevékenységek listája manapság már szinte napi szinten bővül.

Számomra a legjobb hír, hogy a tegnap bejelentették, hogy a tartományi parkokat és természetvédelmi területeket is újranyitják jövő héttől, egyelőre csak passzív használatra, ami azt jelenti, hogy bemehetsz, sétálhatsz, bicajozhatsz és reményeim szerint pecázhatsz, de a vizesblokkok és fogadó épületek egyelőre zárva tartanak és kempingezni sem lehet.

Végül érdekes párhuzam és különbség Mo és Ontarió között. Olvasom a magyar sajtóban a “Mehet-e a budapesti lakos a nyaralójába” c. saga-t.

A párhuzam megvan, mert Ontarióban nagyon sok családnak van nyaralója északon a Cottage Country-nak nevezett részen. Ahogy az időjárás javult, úgy kérte meg a kormány és a járvány miatt aggódó önkormányzatok a polgárokat, hogy ne menjenek le a nyaralóba.

Pár napja Doug Ford maga vezette le, hogy azzal keresik őt a nyaraló tulajdonosok, hogy minek fizessék a borsos helyi ingatlan adót, ha nem tudják a nyaralójukat haszálni. Ezért az otthon maradást kérő üzenet megváltozott és bár eddig sem volt tiltva a nyaralóban alvás, de most mindössze annyi a kérés, hogy aki elutazott a cottage-ba, az maradjon a telkén, ne menjen emberek közé és vigyen magával ételt, hogy ne kelljen vásárolnia menni. Nyilván lesznek olyanok akik betartják és lesznek akik nem.

Hát egyelőre ennyi az újranyitásról. Én arra leszek kíváncsi, hogy a nagy üzemek, boltok és éttermek mikor nyithatnak és mennyire maradnak majd távol a vevők a félelem miatt. Iletve a legnagyobb kérdés, hogy az iskolák mikor nyitnak. Szerintem Ontarióban ebben a tanévben már nem mennek a gyerekek suliba, de még nagyobb kérdés, hogy mi lesz szeptemberben. De kár okoskodni, úgy is meglátjuk hamarosan.

Ez is csak Kanadában probléma

Tudod, hogy mit jelent az a kifejezés, hogy ‘snowbird?

Magyarországon élve csak egy-két ilyen emberről hallottam és akkor még fogalmam sem volt, hogy őket a világ angolul beszélő felén snowbird-nek hívják. Ők azok, akik a hideg idő beköszöntével melegebb éghajlatra költöznek (a kifejezés jó értelmében) és csak tavasszal térnek vissza abba az országba, ahol “állandó” jelleggel élnek.

Ez Mo-on praktikusan a spanyol, olasz, horvát tengerpartot jelenti, esetleg talán Thaiföld-et vagy más Távol-Keleti célpontokat, de tekintettel arra, hogy a mai magyar nyugdíjasok csak elenyésző hányada engedheti meg magának a kétlaki életet, ezért Mo-on (még) nincs igazán kultúrája ennek az amúgy igen kellemes szokásnak.

Most akkor vissza Kanadához.

Nem találtam megbízhatónak tűnő információt arról a kanadai Interneten, hogy hány olyan snowbird él az országban, akik a késő ősz, kora tél beköszöntével búcsút intenek Kanadának, hogy aztán április vége felé vagy inkább májusban térjenek “haza”.

Valószínűleg sokkal magasabb a számuk, mint a Canadian Snowbird Association (mert ilyen is van) hivatalosan 110.000 fős tagsága.

Ez azért gondolom, mert Kanada lakossága 2017-ben közel 37 millió ember volt és ebből 6.2 millió fő volt 65 év felett. Persze Kanadában sincsen kolbászból a kerítés, és nem mindenki engedheti meg magának, hogy a hólapát helyett a golfütőt lengesse, de elég sok nyugdíjba vonuló ex-munkatársam szájából hallottam az elmúlt két évben, hogy a következő telet Floridában vagy az USA más déli államában fogják tölteni, hogy ott vészeljék át a jeges-havas, hideg hónapokat. Valószínűleg inkább milliós nagyságrendű csoportról van szó.

De a snowbird-ök élete sem csak játék és mese, mert idén a COVID eléggé keresztülhúzta a számításaikat.

Március 16-án jelentette be a kanadai kormány, hogy a jövőben csak kanadai állampolgárok, állandó lakosok és az USA állampolgárai léphetnek be az országba (a lista azóta bővül még néhány kategóriával), majd március 21-től az USA-Kanada határon csak a nélkülözhetetlen utazáshoz kapcsolódó határátlépést engedélyezik.

Az más kérdés, hogy ez a valóságban milyen szintű korlátozást jelent, de ebben a bizonytalan helyzetben sok snowbird engedett a kanadai kormány felhívásának és döntött úgy, hogy jobb nekik otthon és idő előtt visszatértek Kanadába.

Ez azonban problémákat vetett fel, mert voltak olyanok, akiknek nem volt állandó tartózkodási helyük Kanadában, vagy például a lakásukban átmenetileg vagy tartósan mások laktak. Erről a CBC is tudósított még márciusban.

A snowbird-ök között jó sokan vannak olyanok is, akik saját lakókocsiban laknak az USA-ban és azzal együtt tértek vissza, de nem volt hova menniük, mert a kanadai campground-ok általában csak májusban, Viktória nap (2020-ban ez május 18.) után nyitnak, illetve az a tábor tulajdonos, aki nem félt a fertőzéstől és ki akart nyitni az üzlet reményében az sem volt benne biztos, hogy jogszerűen megteheti, tekintettel arra, hogy az Ontarió kormánya márciusban egy viszonylag szűk listát adott arról, hogy ki tarthat nyitva és ki nem.

Én nem nagyon követtem a snowbird-ök kálváriáját, de aztán a környéken kerékpározva belefutottam a következő feliratba.

20200424_162643

20200424_162635

E szerint a Waterloo szélén, közvetlenül a Laureel Creek Conservation Area mellet található táborhely kinyitott, de a tartományi szabályok szerint jelenleg csak azok a snowbird-ök költözhetnek be, akik nem tudnak máshova menni. A tábla hatására kutattam egy kicsit és azt láttam, hogy ennek jogi alapja is van, mert a tartomány feltette a nélkülözhetetlen szolgáltatások listájára a táborhelyeket, amennyiben tényleg csak a snowbird-öket fogadják.

20200424_162744

A kerítésen keresztül belestem (nem volt nehéz, mert az út mellett van) és láthatólag a tábor kb 3/4-ig üres, de így is áll bent legalább 40-50 pick-up truck és lakókocsi és a kényszertáborozó kanadaiak pedig élték az életüket, azaz sütögettek, olvastak a kellemes délután napsütésben, vagy beszélgettek egymással a 2 méteres biztonsági távolság betartásával.

A következő blogbejegyzésben bemutatom, hogy az egyes tartományok nagyon különböző ütemtervvel képzelik el a “normál” élet újraindítását. Pl Quebec már májusban újra nyitná az iskolákat, míg Ontarió kormánya ennél sokkal visszafogottabb terveket szövöget.

Távoktatás Ontarióban

Ebben a blogban leírtak a Waterloo Catholic School Board által kialakított távoktatásra igazak és valószínű, hogy Torontóban vagy más városban kicsit másképpen szervezik az oktatást. Az alapok azonban azonosak lehetnek egész Ontarióban, mivel az oktatási rendszert Ontarió kormánya határozza meg a teljes tartományra vonatkozóan.

***

Szóval április elején még azon siránkoztam, hogy Ontarióban a tartomány vezetése meglehetősen reagált, hogy újraindítsa az oktatást valamilyen online formában. Lásd EZT a blogbejegyzést.

(Így utólag visszanézve az iskolák bezárása és a távoktatás elindulása közötti 3 hét nem tűnik extra hosszú időnek, ezért engem inkább az zavart, hogy az oktatásért felelős emberek simán elmentek tavaszi szünetre ahelyett, hogy a példa nélküli helyzet megoldásán elkezdtek volna azonnal dolgozni.)

Nos azóta Ontarióban is elindult az ún ‘Educator-Led Distance Learning’, ami kb a távoktatásnak felel meg és éppen most fejeztük be a második hetet ebben az új rendszerben.

A távoktatás azt jelenti, hogy Márk nem találkozik a tanár nénivel a virtuális térben, azaz nincs minden nap egy rövid/pár órás online oktatás, hanem a mi iskolaszékünk diákjai minden hétköznap kapnak egy kb 20 oldalas prezentációt egy online rendszeren keresztül, amiben egy napra kb háromféle típusú feladat érkezik feladat leírással és magyarázó slide-okkal együtt. Ezek feladatok általában a matek, írás és olvasás háromszögben kerülnek kijelölésre.

A tapasztalatunk szerint a feladatok fele olyan, amit a tanár néni szerint Márk egyedül is meg tud(na) oldani, a másik feléhez a szülők segítsége kell, de a mi családunkban Márk tevékenységét az egész oktatási idő alatt figyelemmel kísérjük, aminek egy része magyarázat, egy másik része motiváció (gyerünk, meg tudod csinálni), a harmadik része meg felügyelet, hogy a tanulás a megfelelő irányba menjen. (Egy számítógépen annyi érdekes dolog van egy 6 éves számára…)

Az oktatási minisztérium szerint elég ha egy elsős gyerek napi 1 órát tanul, de a mi tapasztalatunk szerint kb 2-3 óra számítógéppel és szülővel támogatott tanulásra van szükség egy napon és ebben az olvasás nincs benne. 

De nem panaszkodom, mert ez a jelenlegi távoktatás tehát annyival jobb, mint amit mi csináltunk Márkkal az első három hétben, hogy este nem kell azon törnünk a fejünket, hogy másnap melyik oldalakat oldja meg a korábban említett ‘Pink Book-ból’, hanem a tanár néni adja a feladatokat, melyek így sokkal érdekesebbek és relevánsabbak számára, ellenben a nyomás is nagyobb rajtunk, mert ha valamit nem oldott meg a gyerek, akkor az másnapra marad és a következő reggel garantáltan jön az újabb adag feladat.

Az új menetrend szerint Márk minden reggel vagy Timka dolgozó szobájába ül be, vagy az enyémbe, ami most éppen a nappalink és 8 órakor ő is elkezdi a tanulást, miközben mi is megpróbálunk dolgozni. 

Attól függetlenül, hogy Márk végzett 11-ig vagy sem, egy kicsit kimegyünk levegőzni, majd ebéd után jön a második kör, amikor behozza az elmaradást, vagy ha jól áll, akkor előveszi a tabletet, amin ott van a Raz-Kids alkalmazás, amibe a tanár néni által kijelölt digitális könyvtárból elolvas egy-két 13-14 oldalas könyvet és megválaszolja az online szövegértési kérdéseket (szintén az alkalmazáson belül). Márk ennél többet is szívesen olvasna, de ilyenkor csak rohan előre és a szövegértési kérdésekre csak mondjuk 50%-ban tud válaszolni.

Erre viszont ott van a digitális könyvtári hozzáférésünk, ahova letöltök neki egy hétre 5-6 extra könyvet, amit szórakozásul elolvashat, ha van kedve hozzá. Ezek olyan könyvek, amik érdeklik és nincs elvárás hogy mennyit és hogyan kellene olvasnia.

A távoktatás tehát nem oldja meg az összes problémákat és félállásban most tanárok is vagyunk, de az mindenképpen segítség, hogy most már napi kapcsolatban vagyunk a tanár nénivel, aki válaszol a kérdéseinkre, a megoldott feladatokat (már amit elküldünk) átnézi és ír Márnak pár sort, aki ettől motiváltabb és könnyebb munkára fogni.

Végül néhány slide a pénteki anyagból, hogy látható legyen milyen feladatokat várnak el egy első iskolástól itt dél-Ontarióban.

Ez nem az egész prezentáció, csak néhány slide. Azt is látszik, hogy a tanár néni tippeket írt, hogyan értékeljük a hallás utáni diktálás eredményét.

Capture1Capture2Capture3Capture4Capture5Capture6

 

Így változott meg az életünk a járvány hatására – 2. rész

Az első rész ITT olvasható.

Ebben a szösszenetben a hétköznapokról lesz szó és arról, hogyan “élünk túl” az otthonunk oltamazó védelmén kívül. Haha.

Előljáróban annyit, hogy bár Kanada és Ausztrália egy óceánnyi távolságban van egymástól, mégis úgy tűnik nekem, hogy az ‘Üveghegyen is túl’ blog szerzője akár a kanadai tapasztalatok alapján is írhatta volna ezen bejegyzését: Koronás ügyek.

Kinti móka

Én nem tartok attól, hogy abba a csoportba kerülnék, akinek kórházi ellátásra lenne szüksége, mert még abban a korosztályban vagyok, ahol meglehetőségen alacsony a kórházba kerülés esélye, de persze sosem lehet tudni. Lehet, hogy alaptalan a magabiztosságom.

De mindegy is, mert családilag betartjuk a fizikai távolságtartásra vonatkozó kérést/utasítást, hogy ne foglaljuk már feleslegesen az erőforrásokat egy olyan ember elől, akiknek ez élet-halál kérdése lehet. Plusz fiatal gyerek van a háznál és azért ott motoszkál az emberben az alapvető szülői óvatosság.

Ez azt jelenti, hogy jó polgárként keveset mozdulunk ki a házunk pár km-es körzetéből. De szerencsére dél-Ontarióban is megjött a tavasz és így már könnyebb minden nap többször is kimenni levegőzni. Pár hete még télikabát kellett, de ma már elég volt egy pulóver is.

Kilátás a dolgozó szombánkból. A bal oldali kép pár március elején készült, a jobboldali pár napja.

Ilyenkor sétálunk az erdőben vagy a környező utcákban, biciklizünk és márciusban elmentünk “hivatalos” természetvédelmi területekre (conservation area), meg kosarazni a közeli iskola udvarára.

Eddig is vért izzadtunk, hogy 6 éves gyermekünknek olyan opciókat javasoljunk, amiért ő is lelkesen kijön a friss levegőre, negatívan érintett tehát a média tsunami, ami annak a követkeménye lett, hogy a Halton Hills Conservation Area-ban az első tavaszi napok egyikén megteltek a parkolók és a látogatók állítólag tömegesen piknikeztek és nem tartották az ajánlott távolságot. Kanadában a cégek és szervezetek rendkívül kockázatkerülőek voltak már a járvány előtt is, de a mostani helyzet erre rátett egy lapáttal és másnapra a park vezetése bezárta az egész banzájt.

Ok, a Halton Hills 60 km-re van tőlünk, kit érdekel ha bezárnak egy-két parkot…. Sajnos ez a döntés futótűzszerűen terjed egész dél-Ontarióban és pár napon belül az összes park bezárta a kapuit. Mi éppen előző hétvégén voltunk a Laurel Creek-ben, ami itt van tőlünk 10 percre és jól megbeszéltük, hogy legközelebb viszünk magokat, mert az éhes cinkék képesek az ember tenyerére szállni egy kis ingyen kosztért.

Hát ez egy darabig nem fog menni, ami azért is rossz hír nekem, mert az összes általam látogatott horgászvíz egy-egy ilyen természetvédelmi területen van (Guelph Lake, Wildwood Lake, Island Lake), ahova most nem lehet belépni. Próbáltam keresni más opciókat, de errefele kb csak a Nagy Tavak nem esnek a parkok hatáskörébe, azokra meg nem annyira érdemes a kis lélekvesztőmmel rámerészkednem. Esetleg fent északon a Cottage Country-ban lehetne pecázni, de az meg 4 óra vezetésre van.

Azóta jött az újabb korlátozás, hogy az iskolák sportpályájáit sem lehet használni, lőttek tehát a rendszeres kosarazásnak is. Már nézegetem a neten a mobil kosárpalánkokat, melyek felénk kb minden harmadik-negyedik ház kocsibeállóján ott állnak.

Annál is inkább szükség lesz erre, mert tartományi miniszterelnökünk Doug Ford (valójában ‘Premier’ a titulusa) tegnap drámai hangú elemzést mutatott be, mely szerint további korlátozásokra lesz szükség és jó lesz, ha hosszú távra készülünk fel. Mondják sokat, hogy ‘This is not a sprint, this is a marathon.’

Bevásárlás

Az elmúlt hetekben mindig “depressziós” lettem, amikor elmentem ételt vásárolni. Az élelmiszer boltokat felénk is jelentősen lefosztották, egyre több polcon jelentek meg a feliratok, hogy bocsi, de ebből csak max 2 db-ot vehetsz. De kit érdekel a felirat, amikor üres a teljes polc.

Azóta csillapodott a vásárlási őrület annak hatására, hogy láthatóan még mindig van étel a boltokban. Sőt ma reggel még WC papírt is sikerült venni. Ez jól is jött, mert mi WC papírt nem táraztunk be a “nagy roham” előtt.

De sajnos az is látszik, hogy maradt kockázat a rendszerben:

1. Bármennyi pénzt kerestem életemben, mindig megnéztem az árcímkékek a vásárláskor. Ezért feltűnt, hogy most magasabb árakat látok, mint a járvány előtt. Az elmúlt hetekben alig volt akciós termék a polcokon, ami érthető, mert minek ha úgy is el lehet adni mindent.
Ma már láttam SALE cetliket bőven, de sok esetben az akciót az emelt árból adják, azaz pont annyiba kerül egy akciós termék, mint mondjuk a januári ár. Ha az akció csendben befejeződik, akkor maradnak a megemelt árak. Nem mondom, hogy ez minden terméket érint, de mondjuk a bevásárlásunk 30-40%-át már biztosan.

2. Az is érezhető, hogy bizonyos dolgok lassan elkopnak a boltokból.

Ha most körbenézek a fagyasztók környékén, akkor szemmel láthatóak az üres polcok a fagyasztott zöldség és gyümölcs sorokon (és a húsos pult sem meggyőző). Kanadában alig ért véget a tél, ezért most még szinte semmi sem terem és ami kapható, annak jelentős része (vagy maga az áru vagy az alapanyag) az USA-ból jön, ahol ugyanúgy fogy a munkaerő, mint itt Kanadában.

Ha az USA még jobban belesüllyed a járványba, akkor egy ponton az USA kormányzat esetleg megtiltja bizonyos élelmiszerek exportját (ahogy azt a napokban a 3M maszkok esetében tették) és akkor jelentősen csökkeni fog Kanadában elérhető zöldségek és gyümölcsök választéka.

További kockázat, hogy csak Ontarióban minden szezonban kb 20.000 külföldi idénymunkás dolgozik a földeken és jelenleg tilos a külföldiek Kanadába történő beutazása (kivéve az USA állampolgároké, amitől egyébként kihullik a maradik hajam, mert ott egyre jobban terjed a járvány.)

Ha a kanadai kormány nem engedi meg, hogy a külföldi munkások beutazzanak és mondjuk 14 napos karantén után munkába állhasanak, akkor a hírek szerint a helyben termelt zöldség és gyümölcs kínálat szerény lesz idén és az árak az egekben lesznek. Gondolom ez más agrárszektorban is így lehet, pl tejipar és húsipar.

Gazdaság

Közgazdászként, dolgozóként, családfenntartóként a gazdaság helyzete zavar a legjobban. A héten mentünk Márkkal erre-arra a környéken és az autó forgalom hétköznap 5 órakor olyan, mint máskor vasárnap ebéd után. Tiszta szellemváros egész Waterloo, kb három helyen van mozgás, az élelmiszer, az alkohol és a fű boltok környékén.

20200404_083753

Ez pl ma reggel fotóztam, a háttérben a környékbeli mall parkolója látszik. Alig áll autó a boltok előtt, amelyek nagy része be is zárt. Az élelmiszer boltba viszont sokan mennek, de mivel egyszerre kb 50 ember tartózkodhat a bolt területén, ezért kb 15 percet kellett várnom reggel, mire beengedtek a “szentélybe”.

A benzin árán is látszik, hogy mekkora a gond, a napokban alig 50 cent volt egy liter. Ez kb fele annak, mint télen volt. Ennek most nem örülök, mert mutatja, hogy az ipari termelés a béka feneke alatt van.

Van néhány szegmens, ami nagyon pörög, a Netflix-nek, ZOOM-nak és társainak biztosan nagyon megy az üzlet, az Amazon Prime szolgáltatás nélkül kb 1 hónapos szállítási időt jelez előre a megrendelt termékekre.

De ez csak a gazdaság kicsinyke szelete és a boltok nagy része zárva, az éttermeknek már nagyon korán betett a bizonytalanság, minden második bezárt mára.

A környező házépítkezéseken láttam vmi kis mozgást a héten, ahogy arra bicajoztam esténként, de a szomszéd – aki ebben az iparban utazik – pont tegnap mondta, hogy most álltak le, mert az ő tevékenységük nem tartozik az “essential services” kategóriába.

Kicsit tartok attól, amikor a bevételi számok zuhanása bejelentésre kerül a munkahelyünkön – ami egyébként tőzsdén jegyzett cég – akkor a menedzsment majd költségmegtakarításokba kezd. A legjobb verzió az, hogy bukjuk a 2020-as bónuszt, ami családi jövedelmünk 10%-a, a legrosszabb az, ha munkát kell keresni egy olyan helyzetben, amikor sok más ember is munkát keres.

Pozitív várakozások

A beszámolóm elég borús hangulatúra sikeredett, mert ez az egész helyzet borús, de valójában már sokkal optimistábban látom a jövőt.
Említettem, hogy tartományi vezetőnk, Mr. Doug Ford 18-24 hónapos járványveszélyes időszakot vár és második, harmadik, akár negyedik járványos hullámot vizionál.
Az én szubjektív várakozásom azonban az, hogy erre a viszonylag egyszerű vírusra még idén elérhető lesz az oltóanyag vagy a kezelés ami enyhíti a tüneteket. A gazdasági lassulás sok munkanélkülit “termel”, az pedig csak egy rövid ideig finanszírozható az adókból, utána jön a masszív társadalmi elégedetlenség.
Plusz az idősek tényleg életveszélyben vannak és a vezetők úgy lesznek vele, hogy ha kockázatosabb is egy új vakcina, mégis több esélyt ad a túlélésre, mint a hamarosan összeomló egészségügyi rendszer. Ezért országok kényszerből fel fogják puhítani a szigorú vakcina engedélyeztetési folyamatot és sokkal kevesebb tesztelés is elég lesz.

Az is bíztató, hogy én a cégünk IT területén dolgozom, és ebben a helyzet minden abba az irányba mutat, hogy a hagyomásos face-to-face megoldások helyett masszív digitalizálás jön. Ehhez pedig sok IT befektetés kell a következő években.

Van aki még nálam is sokkal optimistább, éppen tegnap hallottam egy Waterlooban élő magyar barátomtól, hogy ők most vettek a napokban házat. Mióta ismerjük őket tudjuk, hogy open house-okra járnak, mert 4-en vannak és az a ház amiben laknak lassan kicsi lesz nekik. Az nekem is erőt ad, ha látom, hogy mások optimisták és bíznak a jövőben.

Bölcsességemtől megfosztva

Már 7 évesen tudtam, hiába nézegetem Farkas Bertalan fényképét, belőlem nem lehet majd űrhajós. A fogaim miatt, ugyanis már akkor volt egy tömött, és nem is tudom nyilvántartani, mostanra van-e még tömetlen. Hiába a csoportos fluoridos öblögetés alsóban az iskolában, a rendszeres fogmosás, egyszerűen nem jók a fogaim.

Valamikor év elején kezdtem el tapasztalni bal oldalon hátul-alul rágásnál néha benyillaló fájdalmat. Ellátogattam a fogorvoshoz, aki végigkopogtatott, de nem találta a forrást. Az egyetlen ötlete a röntgen alapján az volt, hogy a bölcsességfogam nyomja az előtte lévő fog gyökerét. És ez előbb-utóbb problémákhoz vezet.

* ez nem az én röntgenem, de hasonlóan nézett ki

Ekkor tudtam meg a fogászati asszisztenstől, hogy Kanadában nem szokás bölcsességfogakat tartani az ember szájában. Általában fiatal felnőttkorban eltávolítják mind a négyet (egyszerre). Az asszisztens ránézve a röntgenemre, ezt találta mondani: “jé, megvannak a bölcsességfogai”. Mondom, persze hogy megvannak. Sosem törtek át az ínyemen, de érezthetően ott vannak.

Beutalt hát a fogorvos egy szájsebészhez, hogy távolítsa el ezt a rosszalkodót. Mit mondjak, nem voltam túl lelkes. Csak azért lett időpontom, mert a fogorvos egyenesen átküldte a sebész asszisztenséhez a beutalót, aki felhívott. Először március 6-ra írtak be. Amit aztán át kellett szerveznem, mert Márk előző nap beteg lett, Ákosnak meg aznap reggel volt egy fontos megbeszélése. Akkor még úgy volt hogy elutazunk, ezért átszerveztem márc 23-ra. Ez viszont munka szempontjából egy nagyon előnytelen dátum volt nekem – az első munkanap 1,5 hét szabi után; sok előre látható feladattal.

Aztán eldöntöttük, a Covid-19 miatt mégsem utazunk. Újra telefonáltam, és megegyeztünk 16-ában. Ez tegnap volt. Jelentem, egy bölcsességfoggal kevesebbel írok. És most épp elterelem a gondolataimat a fájdalomról.

Így történt a procedúra. 1-re mentem oda, itt Waterlooban tényleg működik a 10 perces szabály (=bárhova eljutsz 10 perc alatt kocsival). Így még meg tudtam ebédelni, Márk biztatott hogy egyek többet, mert ki tudja mikor tudok legközelebb bármit magamhoz venni.

10 perccel korábban érkeztem ahogy kérték, ki kellett töltenem egy-két papírt a beavatkozás előtt. Közben hallgattam, ahogy a 2 recepciós sorra hívja a bejelentkezett ügyfeleket, és mondja le az időpontokat a következő 2 hétre. Mától ugyanis azok a szolgáltatók is bezártak, akik hétvégén még hezitáltak. Kaptunk emailt a könyvtárból, Márk edzéséről, a fogorvostól. Nem kockáztatják a fertőzést, szerintem jól teszik, ha most a profit elé helyezik a biztonságot. Az asszisztens hölgy aki bekísért kb 5 hónapos terhes volt. Kicsit beszélgettem vele, ő azt mondta nagyon parázik hogy megfertőződik, mert sok ember fordul meg a rendelőben.

Jött az orvos, megvizsgált, majd részletesen elmagyarázta, milyen lehetőségek vannak és mik a kockázatok. Abban maradtunk, nem húzza ki a teljes fogat, mert 2 érzőideg lenne az útjában. Kettévagja inkább, így a hosszú és idegeknek útban lévő gyökér bent marad, de a problémát okozó fogtest eltűnik. Megkérdezte, mit terveztem a következő 2-3 napra, és felkészített hogy lesz duzzanat az arcomon. Jól jött ez a koronavírus (na jó, ez rossz vicc), úgyis itthonról dolgozom, maximum nem kapcsolom be a kamerát a megbeszéléseken.

A telefonos bejelentkezésnél már tisztáztuk, nem kérek altatást, ezért belém tolt 2 nagy szuri érzéstelenítőt. Ez a kérdés meglepett. Hozzá voltam szokva, ezeket a döntéseket az orvosok hozzák meg. Itt még tanácsot sem nagyon adnak, hiába kérdeztem az előnyökről-hátrányokról és hogy általában hogy csinálják. Így is meg úgy is, attól függ mit szeretnék. Bár nem voltam sokszor altatva életemben, és akkor is csak rövid időre, arra jutottam hogy nem fognak hiányozni még az altatás esetleges utóhatásai is a várható fájdalom és duzzadás mellé.

Hamar elzsibbadtam, még a magyar fogorvosomtól tanultam hogy ha mozgatom a számat, gyorsabban beüt (nyit-zár mozdulat). Az orvos, miután fejkendőt és fejlámpát szerelt magára, először csak óvatosan megnyomkodta az ínyemet hogy hatott-e már a szer. Nem éreztem semmit, így belekezdett – a fogsorom közé tolt egy gumi állagú tartórudat keresztbe, esélyem nem volt beljebb zárni a számat. Majd vágást ejtett, érzésem szerint többet is, és megszemlélte az ellenfelet. Ezután felkészített hogy hangos és rezonálós lesz: jött a fúró, vagyis érzésre inkább fűrész. Nem éreztem semmit, azon kívül hogy egyre mélyebbe nyomta az eszközt. Majd mondta, lesz egy roppanás – és tényleg. A fűrészelést-roppantást még négyszer ismételte, közben folyamatosan érdeklődve hogy jól vagyok-e. A negyedik reccs után kiemelte a gonosz nagy nyomkodós bölcsességfogat. Kaptam 2 öltést, egy tampont a számba, és felírta a recepteket – fájdalomcsillapítót és antibiotikumot.

Kaland #1

Összességében ez eddig sima ügy volt. A gyógyszertárban indult a kaland része a napnak. Itteni szokás szerint a patikus elkérte a recepteket, és megkért, foglaljak helyet amíg előkészít mindent. Ücsörögtem, várakoztam. Egyszer csak 3 fős család sétált be – fiatal lány maszkban, fiatal srác, és egy anyuka. A gyógyszertár másik felében háziorvosi rendelő volt, megosztva a várakozót. A fiatal pár leült tőlem kb 6 m-re, anyu intézte a bejelentkezést. Amiből kisebb pánik lett. A recepciós felállva a székből arra utasította a lányt, fáradjon be a mosdóba, az lesz az elkülönítő. Először arra gondoltam, biztos valami gond van az immunrendszerével, ezért nem engedik hogy más betegekkel várakozzon. De kb egy perc után újabb utasítás érkezett: anyu is menjen szépen utána, mert érintkeztek korábban. De előbb kapott egy maszkot. A srác ekkor úgy döntött, ő inkább odakint várakozik, mint harmadikként az egyszemélyes mosdóban. Én is elgondolkodtam, talán inkább kint várok, no persze jó messze a fiútól, ez tuti Covid-gyanú.

De nem jut idő kiosonnom, szólít a patikus.

Kaland #2

Kezdi magyarázni a gyógyszerek használatát. Az antibiotikum gyorsan megvan, az egyetlen különleges instrukció az, egyek mindig amikor beveszem. Mondjuk ebbe rossz belegondolni, talán bébipapit, szívószállal.

Jön a fájdalomcsillapító. Azzal kezdi, ez egy narkotikum, az erős fájdalom csökkentésére. Mondaná tovább, de visszakérdezek: ugye nem opioid? De igen, mondja. Kérnék valami mást, mondom. Érdekesen reagál, mivel nem adtam több magyarázatot. Ez nem egy erős ópium-tartalmú szer, válaszol, de tud adni valami recept nélkül kaphatót helyette. OK, mondom, nézzük meg. Ajánlja az Ibuprofein tartalmú Advil erősebb változatát. Háát, a koronavírus miatt az sem jó alternatíva, legalábbis egy neten terjedő pletyka szerint: egy orvos arra figyelmeztet, az Ibuprofein ronthat a tüneteken. Naponta csekkolom, erről még nem jelent még meg cikk megbízható forrásból. Azért jobb az óvatosság. Vissza szegény patikushoz, még egyszer elmondja, nem olyan erős ez a Codein, meg van benne más hatóanyag is. Végignéz rajtam, folytatja: ha túladagolástól tartok, tud adni hozzá egy Naloxone szettet, ingyen van. Felröhögök, nem vagyok heroinista, csak köszi, nem is szeretnék elindulni az arra vezető úton. Kicsit latolgatjuk a lehetőségeket, arról győzköd, jobb ha van nálam valami erősebb, maximum nem veszem be, vagy csak egy szemet ha már nem bírom tovább. Végül elhozom, a Advilt is, Covid-19-et remélem nem.

Miért nem akartam az ópioidot? Itt Kanadában elég sok problémát okoznak a morfium-tartalmú fájdalomcsillapítók. Mint a mellékelt ábra mutatja, elég könnyű egy műtét, sérülés vagy krónikus fájdalom esetén hozzájutni, simán felírják az orvosok. A gond azzal van, hogy könnyű hozzászokni. Aztán emelni kell az adagot, mert a korábbi kis mennyiség már nem hatásos. Ezt még talán mindig felírják. Egy idő múlva viszont a betegek a feketepiacon kezdik beszerezni az erősebb anyagokat, és itt jön a képbe a Fentanil. Rengeteg függő van, és mint minden utcai drog, az anyag néha szennyezett, ettől is halnak meg, és ott a túladagolás is, mint veszély. Lejönni róla kb olyan mint a heroinról – nem is sikerül mindenkinek.

A műtét másnapján

Ma reggel már megvolt az első megbeszélésem, a csapatom nagyon megértő, nem várják el hogy ma dolgozzak. Azért ebéd (jajj!) utàn bejelentkezem majd egy kicsit, ne maradjak le nagyon. Addig is jegelem a fél arcom, mert úgy nèzek ki mintha egy mandarin lenne a pofazacskómban. Eléggé feszít.

Az orvos most hívott, van-e kérdésem, hogy vagyok, jegeljem, megadta a számát amin elérhető. Így is lehet, emberien, empatikusan, kedvesen.

Mi minden történt mostanában

Jó régen tettem ki az utolsó bejegyzést, van annak már vagy három hete. Elég sok minden történt azóta, nézzük szépen sorjában:

Koronavírus helyzet a munkahelyen

A koronavírus helyzet egyre jobban begyűrűzik az életünkbe. A munkahelyemen kb egy hónapja letiltották azokat az üzleti utakat melyek Ázsiát érintették (azaz Ázsián belül vagy Ázsia-Európa, Ázsia és Észak-Amerika között). Ez akkor még bátor lépés volt, mert nem volt látható jele annak, hogy a járvány kijutott volna Kínából.

Persze a legtöbb ember már akkor is látta, hogy egy ilyen járványos betegség nem fog megállni a kínai határon és a menedzsmentnek igaza volt abban, hogy nem csak a kínai, hanem az indai, Fülöp-szigeteki utakat is megtiltották. A cégüknek ezen a két helyen van egy-egy nagy IT operációja, a vezetők jönnek mennek a két ország között és az utakat általában jó előre lefoglalják, tehát amit februárban letiltottak, annak igazából az év későbbi részében van nagyobb hatása.

Azóta már nem lehet repülni még Montreál és Toronto között sem, de vonatozni pl még lehet. (ez egyébként rossz ötlet, téves biztonságérzetet ad).

Szerintem nincs messze a bejelentés, hogy ezt is meg fogják tiltani, sőt a Toronto-Waterloo távlatban sem lesz lehetőség arra, hogy a kollegák személyesen találkozzanak egymással. Pedig vannak olyan vezetők bőven, akik pár napot Torontóban és pár napot Waterlooban dolgoznak, mivel mindkét helyen vannak beosztottjaik.

Ezen a héten hétfőn arra mentem be, hogy minden szinten elszórtak 50 db kézfertőtlenítős flakont. Jó lenne tudni, hogy hol vették, mert mindehonnan kifogyott ahol jártam…. Ezen kívül feltöltötték az eddig üres telepített adagolókat, ahonnan fertőtlenítő kendőt lehet vételezni és minden mosdó ajtó mellé kitettek egy falra szerelt papír adagolót, hogy papírral nyisd a kilincset, amit nem értek, mert csak befele kell a kilincshez nyúlni, kifele csak kilököd az ajtót a karoddal.

De ez a felkészülés nekem elég ijesztő volt, mert még közelebb éreztem magam az egész problémához.

A kollegák is érzik a fokozódó helyzetet, mert tudatosan vagy tudatt alatt, de egyre kevesebb ember jár be az irodába. Hétfőn-kedden mindig elég sokan dolgoznak az irodából, de most kb félház volt ahhoz képest, mint ami szokott lenni.

És senki sem reklamál, szerencsére nálunk elég története és kultúrája van az otthoni munkának. Csak egy példa: a megbeszélést szervező ember automatikusan beteszi a ZOOM linket minden meghívóba és nem is kérdezik meg tőled előre, hogy bejössz vagy behívsz. Kivéve, ha a megbeszélés mondjuk pénteken van, mert akkor a szervező néha érdeklődik, mielőtt foglal egy tárgyalót, ahova aztán senki sem megy be.

Én egyelőre nem változtatok a rutinomon, H-K-SZ bent vagyok, a többi napot otthonról dolgozom, kivéve, ha nincs vagy csak 1-2 megbeszélésem van, mert akkor otthon maradok.

Ez szerintem pár héten belül változhat, mert jövő héten tavaszi szünet van Ontarióban, és ahogy hallom, rengeteg ismerős család megy külföldre. Amikor visszajönnek, akkor szerintem lesz egy ugrás a fertőzöttek számában és akár még az iskolákat is bezárhatják. Akkor lesz igazi szellemház az irodánk. Fogalmam sincs, hogy azokban a munkakörökben, ahol jelen kell lenni, hogyan fogják megoldani a dolgot…

Nyaralás –> törölve

Immáról hagyomány nálunk, hogy mi a tél végén február-márciusban megyünk nyaralni. Eddig kétszer voltunk Kubában az előző években, de idén úgy döntöttünk, hogy itt az idő, hogy felfedezzük az Észak-Amerikai kontinenst.

Ezért január elején foglaltunk egy utat Los Angeles-be, pont a márciusi szünet idejére. (Ezt nálunk nem hívák tavaszi szünetnek, mert a március még téli hónapnak számít. Haha, na jó mégse.)

Egy baráti házaspár férfi tagjának volt arrafele tervezett üzleti útja és a terv az volt, hogy a családja is vele tart és nekünk is szóltak, hogy van-e kedvünk velük menni. Nos volt, de a várhatóan fokozódó víruspara miatt úgy foglaltunk, hogy lemondhatóak legyenek a szállások.

A helyzet közben egyre fokozódott, mi sokat gondolkodtunk, hogy menjünk vagy ne menjünk és végül úgy döntöttük pár napja, hogy nem megyünk. Annak ellenére döntöttünk így, hogy a Jetblue csak a február vége után foglalt utak esetén mondta, hogy ingyenesen lemondhatók és átfoglalhatók más időpontra, tehát úgy állt, hogy mi bukjuk a januárban kifizetett 1700 dolláros repülő jegyeket.

Ami egyébként felháborító, mert aki januárban még nem látta, hogy ez a helyzet hova fajul, az szívjon, aki meg most márciuban a járvány közepén foglal, annak van rugalmassága. Persze, hogy értem, az a lényeg, hogy MOST eladjanak minél több jegyet, mert a cash-flowjuk elég rosszul alakulhat mostanában.

Aztán az USA-ban is berobbant a para, tegnap a CNN-t néztem edzés közben és az amerikaiak is mostanában jönnek rá, hogy mégsem olyan fasza csávók, mint gondolták és náluk is egyre több a beteg országszerte, úgyhogy tegnap éjszaka pár légitársaság, köztük a JetBlue úgy döntött, hogy nagyobb rugalmasságot enged és már a mi utunkat is le lehetett mondani. Pénzt nem kaptunk vissza (naná), de egy ígérvényt igen, hogy felhasználhatjuk az 1700 dollárunkat majd egy újabb foglalásra 1 éven belül. Nos meglátjuk, hogy a JetBlue túléli-e az egy évet.

És végül az időjárás

Mint említettem, dél-Ontarióban a március még téli hónap, de nem lehet panaszunk az időjárásra. Márciusban ugyan esett 10 centi hó az egyik estéről reggelre, de ez hamar el is olvadt, sőt a hónapok alatt felhalmozódott hó is szépen olvadásnak indult a néha már 10 fokos kánikulában.

IMG_20200304_124357

Persze aki itt él pár éve az tudja, hogy jön még kutyára úthenger.

Márciusban átlagosan 17-18 centi hó esik Torontóban, amiből eddig 1.5 centi esett, sőt áprilisban is várható további 5 centi. De az átlag kanadai lakos azért bizakodik és rögtön rohan a szabadba, ha a hőmérséklet ilyenkor eléri a 10 fokot. Ez nem vicc, tegnapelőtt szép napsütés volt délután és ahogy jöttem haza, ember tömegeket láttam akik sétáltak, vagy futottak vagy bicikliztek. Mi is előkerestük Márk átmeneti kabátjait, esőnadrágját, gumicsizmáját és hamar beláttuk, hogy a kabátok kivételével mindenből újat kell vennünk. Megint 😀

Kanadai hétköznapok 14. – fotó sorozat

Torontóhoz képest Waterloo-ban lényegesebb kevesebb olyan fotó témát találok, amit érdemes kitenni a blogra. Ezeket a képeket már jó ideje gyűjtögetem és most összejött annyi, hogy a régi sorozatot folytassam.

  1. A fenti képen a tavaly őszi állapotot lehet látni (a fotót a Halloween dekorációnk miatt lőttem). Nézzétek meg a riasztós táblát, igen az a piros izé ott balra középtájon. Az alsó képen a jelenlegi állapot látható, a tábla alig látható a hótól.

20191018_08243820200210_160403

Éppen a napokban panaszkodtam, hogy a 2018/2019-es télen lényegesen kevesebb hó esett, mint 2019/2020-as szezonban (aminek nincs is még vége).

Waterloo-i magyar barátom mondta, hogy az idei tél szerinte teljesen átlagos, néha még ennél is több hó esik. KW ugyanis pont egyenlő távolságra van három Great-Lake-től (Ontario, Huron, Eerie) és ezért bárhonnan fúj a szél, hamar behavazódunk a nedves levegőtől. És ez még csak a lake-snow effect, mellette rendszeresen jönnek-mennek a frontok is.

Hát szuper… Éppen most értük el azt a pontot, hogy már nem nagyon tudom hova tenni a járdáról és kocsibeállóról lelapátolt havat, mert a kupacom néhol majdnem olyan magas, mint én.

2. Még egy kép az utcából. Akkora a hótorlasz, hogy a mellette álló SUV tetjéig ér. Május lesz, mire ez elolvad.

20200210_152833

3. A kanadai télnek vannak előnyei is. Ezt a módszert akkor használom, ha többen jönnek hozzánk és gyorsan be kell hűteni egy csomó italt. Csak kinyitom a teraszajtót és voilá. Kanadai hűtőszekrény. 😀

20191224_115753

4. A napokban bosszankodtam rajta, hogy az emberek legalább harmada pick-up truckkal jár mindehova. Ezzel mennek a boltba, a suliba hordják a gyereket vagy bemennek egyedül a munkahelyre.

Az a zöld autó balra egy normál méretű Kia Soul, ami kb feléig ér a standard parkolóhelynek. Mellette egy 1500-as RAM. Cipőkanállal befért, bár a vonalon áll. A RAM-nak a képen 5700 cm3-s motorja van, ami városban 15 litert fogyaszt, autópályán 22 litert.

Emlékszem egy  alkalomra, amikor még viszonylag frissen érkezett bevándorlóként erősen meglepődtem, amikor mellettem valaki tankolt egy ilyen autóba és a mutató a végén 120 dolláron állt meg. Nekünk is van egy európai szemmel nagy SUV-nk, de még sosem sikerült 60 dollárnál többet tankolnom.

20190303_120153

4. Utolsó képem a Kitchener-i piacon készült valamikor ősszel. Magyar kolbász általában szembejön minden piacos kolbász árusnál, de a harmadik jobbról azt mondja, hogy Czabaj kolbász.

Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, mert ez maga a Csabai kolbász lenne. Azonban békéscsabai születésű emberként igazat kell adnom édesapámnak, hogy Békéscsabától 50 km-re már nem tudnak rendes kolbászt csinálni. Reklamációkat a Juharszirup szerkesztősége a kommet szekcióban fogad. 😀

20190803_131240

Omar a legjobb úszás oktató

Márk azóta jár úszni, amióta elkezdte a JK-t (Junior Kindergarten) 2017 szeptemberében. Az első iskolájában, még Torontoban volt az épületben medence, és lelkesen vitték is a gyerekeket a tanár nénik hetente 1x, akkor még csak ismerkedni a vízzel.

Mikor 2018-ban Waterloo-ba költöztünk, rájöttünk hogy mennyire különleges volt ez az iskolában működő uszoda. Ebben a városkában ez nem szokás, és az sem, hogy a gyerekeket iskolai keretek között vigyék úszni. Vannak viszont tanfolyamok, 3-4 helyi uszoda közül is lehet válogatni. Nekünk a Recreation Complex-re esett a választásunk. Ez egy óriási sport komplexum, nagyjából a fele jégpálya 4000 üléses nézőtérrel, a másik fele pedig az uszoda 3 medencével, magasugró toronnyal, csúszdával és egy kisebb melegvizes pezsgőfürdős élménymedencével. Arról már írtunk, az uszoda használat szerintünk eléggé túl van szervezve – értsd egyszerre csak egyféle program van az egész uszodában akkor is, ha közben egy egész medence üresen áll. És túl is van biztosítva – az önkéntes úszómesterek száma a vendégekhez képest elég magas. Szerintem ennek az az oka, hogy a középiskolában kötelező önkéntesként részt venni programokban, és a nyári szabadidő miatt sok fiatal választja az úszómestekedést. A képzés után ők vigyáznak a gyerekekre a városok által fenntartott és gondozott kismedencék mellett (helyi nevén wading pool).

Az úszásoktatás életkortól és tudástól függ, a tanfolyamok egymásra épülnek. Ebben az uszodában 6 éves kor alatt a Preschool csoportokat ajánlják, ezek még elég játékosak, ugyanakkor minden 3-4 hónapos tanfolyam végére meg kell tudni csinálni egy sor feladatot ahhoz, hogy a következő szintre léphessen a gyermek. Kiscsoportos az oktatás, 4-5 gyerekre esetenként 3 oktató is jut, ami szuper, és a feladatok is szépen egymásra épülnek. Az órák hetente egy alkalommal 30 percesek. Azt látom hogy ez a fél óra pont elég a gyerekeknek, főleg mert átfáznak. Annyira még nem mozognak intenzíven, hogy ennél több időt legyenek a vízben.

Szülőként az öltözőben szoktunk segíteni – most már a nagyfiúval az ellenkező nemű szülő-gyerek párosoknak kialakított öltözőbe járunk. Kis fülkékben lehet átöltözni, aztán bepakoljuk a ruhákat egy öltözőszekrénybe. Nálunk mindig van egy lakat (saját) és be is zárom a szekrényt, de elég ufónak tűnünk ezzel, ez nem szokás. Mikor üres szekrényt keresve nyitogatom az ajtókat, többnyire jól telepakoltakat találok. Azután is, hogy eltűnt tárgyakra tett panaszok után kiplakátolták az öltözőt arra kérve a vendégeket, zárják már be a cuccaikat. Öltözés után bekísérem Márkot a medencetérbe, ahol minden csoportnak kijelölt találkozóhelye van. Ott megvárjuk az edzőt. Ezután fel szoktam ülni a kilátóteraszra, ahonnan látom mit csinálnak. Szoktam közben telefonálni, vagy blogbejegyzést írni ;-). Ebben a januártól indult szezonban összebeszéltünk egy ismerős anyukával, és ugyanabba csoportba irattuk a gyerekeket. Mostantól az élet nagy dolgait is meg tudjuk majd beszélni. Fényképezni nem lehet, hogy ne sérüljenek személyiségi jogok.

Óra után érte megyek, meleg vízben zuhanyozik egy fél órát, szigorúan fürdőruhában, mert ugye ez egy vegyes nemű öltöző. Jobban belegondolva a nőiben is fürdőruciban zuhanyozik mindenki, mondjuk nincs pl zuhanyfüggöny meg hasonló luxuscikkek. És gyanús, hogy nem anyagi korlátok miatt, mert wc- és kéztörlő papír mindig van (mondjuk MINDENHOL de tényleg). Zuhany után sorban állunk egy öltözőfülkéért, ebből csak 4 van ami határozottan kevés. Legutóbb annyira vacogott szegény gyerek, hogy segítettem neki átöltözni az öltözőszekrények előtt. Máskor a haját szárítja amíg várunk, az is átmelegíti kicsit. Kifigyeltem, hogy az ügyesebb szülők rögtön pizsamába öltöztetik a gyereket, erre húzzák aztán a csizmát meg a télikabátot. Jó ötlet, itthon már nem kéne átöltöznie.

Az első tanfolyam nem tűnt komolynak. Visszagondolva hogy tanultam úszni anno a TF-en, ahol az edző egy 4 méteres farúddal állt őrségben a lazázókra, és le is csapott.. A gyerekek itt simán elbohóckodják az órákat, mert hagyják a kis bruttó 19 éves tanárok. A preschool A nevű első turnus végén nem sikerült teljesíteni a feladatokat, úgyhogy ismételt, aztán a B-t is kétszer járta végig. Igaz, amikor először járta a B-t csak az órák felén volt jelen, mert az első pár héten épp Magyarországon nyaraltunk.

Szeptembertől új tanár érkezett a B csoportba: Omar. Nem sokkal idősebb mint elődei, cserébe elég határozott és közben játékos módon terelgette a gyerekeket. Nem engedte hogy kihagyjanak feladatokat, arra biztatta őket, próbálják meg újra. A játékosságra jó példa hogy sikeres teljesítés után high five volt a jutalom: nem is akármilyen! Omar eljátszotta hogy hanyatt esik a vízbe amikor egy erős tenyérbecsapást kapott. A gyerekek imádták ezt, és gyorsan verseny is lett belőle, ki tudja többször “felborítani” az edzőt. A korábbi tanfolyamokon az volt a legnagyobb problémánk, hogy Márk nemigen akarta a fejét a vízbe meríteni. Úszószemüvegben sem. Ezért a háton fekvés, siklás mindig jól ment, de hason ugyanez, vagy pl a vízbe ugrás gyenge pontok maradtak. Hogy mit mondott neki Omar, nem tudom, de egyszer csak áttört ez a gát, és egyre ügyesebben kezdett elmerülni. A tanfolyam végét ezzel az eredménnyel zárta – és igen, a thanks oldalon az kézzel írt szöveg.

IMG_2595