Kanadai vallás: Vásárlás

Számomra kedves téma következik, de tudom, nem mindenkinek. A vásárlást vagy szeretjük, vagy utáljuk, nemigen van középút. Úgy tűnik, a kanadaiak többségének inkább a szeretem-listán van ez az elfoglaltság. És végülis a demokrácia (avagy az imperialista nyugat haha) egyik alap építőkövéről beszélünk. Ezért került a kanadai vallás-listánkra.

Az Európából érkező bevándorlók hiány-listájáról ritkán marad le a kultúra. Értjük ezalatt azt is, a történelmi látnivalók száma kisebb – 151 éves ország történelme nem hasonlítható a több ezer éves európaihoz. Vagy a színház – van itt is, mégsem ugyanolyan, mert angolul játszanak, mert más kultúrális utalásokat használnak, amelyek számunkra kevésbé komfortosak. Itt meg kell jegyeznem, hogy a múzeumok nagyon klasszak! A kiállítások interaktívak, mindenféle médiumon közvetítik a történelem, tudomány vagy művészet üzenetet, és képesek hosszabb időre is lekötni a gyerekek és felnőttek figyelmét is. Turistáknak nagyon ajánlom az Az Ontario Science Centert vagy a ROM-ot (Royal Ontario Museum) Torontoban; de még itt Waterlooban is van félnapos elfoglaltságot nyújtó tudományos múzeum (TheMuseum).

Nem arról van szó tehát, hogy híján lennénk a lehetőségeknek. Inkább arról, a klasszikus hétvégi kikapcsolódás Észak-Amerikában már sok évtizede inkább a pénz elköltéséhez köthető. És igen, tudom, Magyarország is sokat vátozott az elmúlt 2 évtizedben, és sokan szívesen cserélik le a kultúrális programokat egy kis plázázásra. Magam is szívesen vetettem bele magam a Glamour napokba annak idején :D.

Rómában élj, mint a rómaiak! Mondom én, és elsétálok a Winnersbe – ez a lánc márkás holmikat tart elég kedvezményes áron. Elég széles a kínálat: az áruház legnagyobb része női ruha, de vannak cipők, táskák, kozmetikai és smink cuccok, kis lakberendezés és játékok is. Pasiknak szintén ruha, cipő, sportholmik és kiegészítők. Gyereket is érdemes hozni: mindig jól jön egy Versace farmer a gardróbjába (álmodj királylány), és a játéksarokból még a kiskutyás cukros bácsi sem tudná elcsábítani, nemhogy a szülei kiterelgetni. Érzésre az üzlet kicsit olyan turis – nem feltétlen találni méretet az egyes darabokból, és sok múlik a szerencsén is. Nálam hozzáértőbb vásárlók pontosan tudják, melyik napon érkezik új áru kedvenc üzletükbe, és elsőként nézik át az új kínálatot. Ákos mondja nekem egyik délután, hogy kíváncsi, meddig fog tartani az új Gucci cipőm. No nem pont Gucci hanem Guess, de inkább azt néztem a Winnersben hogy fekete bőr bokacsizma legyen, ami talán kibír egy kis vizet. Ahhoz képest hogy márkás, elég kemény :D.

A kép forrása: privacysense.net

Aztán ott vannak az ún. outlet mall-ok – igazi paradicsom! Ezek is többnyire márkás üzletek, ahol az el nem adott készletektől próbálnak megszabadulni leárazva. Sajnos a hozzánk legközelebbi Miltonban van, és kb hónapok óta nem bírok eljutni. No majd télen, ha nem lehet majd kinti programokat csinálni.

A Hudson’s Bay üzleteket is megszerettem – igaz itt teljes áron nem nagyon tudnék megvenni semmit (vagy legalábbis lélektani határon felül vannak az árak). A leárazásokat azért meg szoktam nézni. Óriási áruházak ezek, árukészletben kb a Winners giga-nagytestvére. Valódi ikonikus kanadai lánc, helyi hazafiak és nagyon márkás minőségi árut keresők kedvence.

Az élelmiszer vásárlást sem hagyom ki; mert a diszkont láncokon kívüli szereplők igazi élményt biztosítanak. Egy Zehrs (Torontoban Loblaws), Sobeys vagy Metro gyönyörű árut és még itteni mércével is átlagon felüli kiszolgálást jelent. Nemrég léptem be a Costco-klubba, és Ákos új imákat tanult és gyakorol, hogy a heti bevásárlásom végösszege ne lépje túl a 250 dollárt. Ez az üzletlánc egy raktáráruház, kicsit a Mo-i Metrora emlékeztet. Itt is többnyire nagy tételben, arányosan olcsóbban, és gyakran jobb minőségű termékeket tesznek a polcra, mint a kisebb hiperek. Ez azt jelenti, hogy konyhai papírtörlőt, zsepit vagy wc-papírt csak félévente 1x teszünk a bevásárlókocsiba. Ugyanígy van a suliba küldhető (szigorúan mogyorómentes) kekszekkel, snackekkel. Csak legyen tárolóhely a lakásban, meg arra kell figyelni, elfogyasszuk mielőtt elromlik – ha romlandó áru. “Sajnos” nem csak kaját árulnak, van itt műszaki cikk, bútor, fotósarok, gyógyszertár, téli gumi, biztosítás és utazás. Férjecském nagy örömére ruha is :D, azóta értettem meg, miért jár mindenki Roots-ban – mert a Costcoban gombokért adják a pláza árakhoz képest. Ja, azt mondtam már hogy a benzin is nagyon olcsó? Cserébe egy fél óra sorbanállást rá kell szánni, hacsak nem kedden délelőtt 11re mész ;-).

Vicces sztori – még egy nyári délután történt, a munkahelyről együtt sétáltam egy kollégával a parkolóba. Kicsit beszélgettünk, ő görög származású, megbeszéltük az európai politikát. A parkolóban elbúcsúztunk, majd 15 perccel később majdnem egymásnak toltuk a bevásárlókocsit a Costcoban. Azt mondja erre, kis szarkazmussal a hangjában: we have such an interesting life. Röhögünk, megyünk tovább.

Egészséges életmód kanadai módra

Egy, az iskolában szervezett Zumba óra ihlette ezt a bejegyzésemet. Nagyon szeretem ezt a táncos mozgásformát, és voltak olyan időszakok az életemben, amikor rendszeresen jártam Zumbázni. Ezért nagyon megörültem az iskolában meghirdetett ingyenes gyerek-szülő órának. Márk mostanában sokat táncikál a suliban, a formátumot mondjuk én kevésbé tudom támogatni, mert a youtube-ról keresnek ki Just Dance videókat és arra ropják. De legalább mozognak, és azt el kell ismernem, sokat ügyesedett táncban, mióta próbálja lemásolni a mozdulatokat. Arra gondoltam, mindketten élvezni fogjuk a Zumbázást is, és több szülő, még a délutános tanárnénink is szólt, ő bizony ott lesz!

Jó sokan összegyűltünk az óriási tornateremben (helyi nevén: gym), főleg anyukák és gyerekeik, de néhány bevállalós apuka is váltócipőt húzott. Mi Márkkal hátul helyezkedtünk el, mert úgy láttam hogy szüksége van egy kis időre a feloldódáshoz. Meg nekem is ;-). Az oktató egy teljesen ősz hajú, de kiváló kondiban lévő hölgy volt, az óra végén elárulta hogy 67 éves. Rendszeresen tart elég intenzív Zumba órákat, és szívesen foglalkozik gyerekekkel is – ami talán még több energiát kíván. Szuper órát tartott, figyelt a jelenlévők igényeire, bevonta a gyerekeket, de a szülőket is leizzasztotta. A koreok kicsit egyszerűbben voltak, ami érthető, a gyerekek és a vegyes közönség miatt is. Márk a harmadik szám után közölte hogy elfáradt 😉 és inkább egy kis barátjával bújkált a padok alatt. Elfoglalták magukat.

Visszatérve az edzőnkre, a 67 éves életkor itt is nyugdíjast jelent. Azóta jobban figyelek az óratartó oktatók korára, és rájöttem, ez a hölgy nincs egyedül.

A munkahelyemen helyben van a fitness terem, ahol lehet gépeken-súlyokkal edzeni, személyi edzô segítségét igénybe venni, és csoportos órákra is járni, elég kedvezményes áron. Én a csoportos órákat kedvelem, hetente 1-2 alkalommal eljutok ebédidőben jógázni, és beiratkoztam egy késő délutáni pilatesre is. A Zumba után jöttem rá, a pilates oktatóm is kb 65 körül lehet. Fantasztikusan néz ki, gyönyörűen mutatja be a gyakorlatokat, és amit külön értékelek, elképesztően vicces. Aztán a következő héten megdöbbenve vettem észre, az egyik jógaoktató is erősen nyugdíjas korú, akinek az óráit a legjobban szeretem. És hogy nyomja a csaturangákat! Ő egyébként ázsiai származású, és az óra végi relaxációba mindig tesz egy kis búcsúüzenetet, amit utána még napokig ízlelgetek. Ákosnak is el szoktam mondani, de azt hiszem kell hozzá a jóga is, mert neki nem szokott átjönni az élet mélyebb értelme ezekből a mondatokból ;-). Írok egy példát: “ha azt gondolod, “semmi vagyok”, az a bölcsesség. Ha azt gondolod, “én vagyok minden”, az a szeretet.”

A napokban láttam egy cikket, ami a nemzeteket rangsorolta egészséges életmód szempontjából, és a kanadaiak az első 10-ben vannak. Személyesen is úgy tapasztalom, nagy különbség van a magyar, vagy az Usa szokásokhoz képest. Itt kifejezetten kevés elhízott embert látni az utcán, munkahelyen. A sport viszont hozzátartozik a mindennapokhoz – minden életkorban. Na jó, persze van, akinek ez kimerül abban hogy baseballt néz a tévében ;-). A közvetlen munkatársaim a szabadtéri mozgásformákat részesitik előnyben. Egyikük minden ebédszünetét legalább 30 perc interzív sétával tölti. Másikuk sífutni jár, a családjával együtt. Amiket én űzök – a kevésbé pulzuspörgetős jóga, pilates inkább az idősebbek sportja itt. A pilatesen szerintem én vagyok a legfiatalabb résztvevő. Mivel az oktató képtelen megjegyezni a nevem, néha csak úgy szólít meg “pretty girl” ami elég jó motiváció, de közben egy kicsit vicces is. Rég voltam én már girl :D.

Az étkezési szokások is különböznek. Az átlagos kanadai vagy főz, vagy nem főz otthon kávét. Ami biztos, hogy útközben a munkahelyre vásárol egy kávét egy kávés láncnál, pl Tim Hortons, Starbucks, Second Cup. Az irodában a “szomszédaim” a munkahelyen reggeliznek – ezt az amerikai stílusú hosszú (lötty) kávét, gyümölcsöt, joghurtot. Van, aki 9-10 óra körül eszik először, akkor is csak egy snack-et, ez általában zöldség összedarabolva egy kis dobozban: bébirépa, koktélparadicsom, paprika, uborka. A kantinban árulnak müzlit vagy reggeliző pelyhet is, gyümölccsel és joghurttal. Ha valaki akarna, akkor választhatna egészségtelen reggelit is, van a házban egy Tim Hortons és egy csökkentett választékú Starbucks is. De valahogy sosem láttam még senkinél cukrozott fánkokat, sem cukros üdítőket, ami az USAban azért elég általános bármelyik napszakban. Az ebédek is eléggé különböznek: a kanadaiak általában egy levest, vagy salátát fogyasztanak, szénhidrátnak esznek hozzá egy kis szelet bagettet vagy egy 4db-os csomag crackert (vékony, ropogós keksz). Szendvicset is láttam már, vagy egy wrap-et. Egész napos workshopokon és working meetingeken kipróbáltam már én is ezt a választékot. A legnagyobb különbség az volt, hogy egyáltalán nem álmosodtam el ebéd után. Pont elég kalóriát vittem be, hogy tovább pörögjek, és nem is lukadt ki a gyomrom az éhsegtől egészen f5-5 óráig. És itt jön a kanadai szupercsavar: a főétkezés itt a vacsora. Ez lehet akár 2 fogásos is, és mindenképpen főtt-sült. A háziasszonyok tehát rohannak haza vacsorát készíteni, ami nem rossz hír a munka-magánélet egyensúly szempontjából. Mondjuk ez csak egy szint alatt van így, magasabb pozícióban itt sem általános, hogy csak a napi 7,5 órás munkaidőt dolgozzák le. Hallottam már azt vezetőtől, hogy nem várja el a túlórát a munkatársaitól, de neki kötelessége akkor dolgozni, amikor szükség van rá – ezért fizetnek neki többet. Szerintem még azért is, mert más típúsú, és nagyobb felelősséggel járó feladatokat lát el. Visszatérve a kanadai vacsikra, először nem értettük, miért nincs senki a játszótéren 5 óra körül? Hát azért, mert felveszik a gyereket az iskolában, és rohannak haza vacsorázni. Aztán nyáron 7 óra körül már újra tele van a játszó, de akkor meg már mi nem akartunk ott lenni.

Ide illik egy kanadai vallás-elem is, a BRUNCH. A breakfast és a lunch keveréke, és kedvelt hétvégi elfoglaltság. Torontoban több helyet is kipróbáltunk barátokkal, vagy többnyire inkább barátnőkkel. Ez az étkezés egy késői reggeli és egy korai ebéd keveréke, a hétköznapi délelőtti étkezésekhez hasonlítva nagyon is kiadós. A menün általában találni tojást mindenféle formában és köretekkel, menő avokádós piritós-féléket zöldségekkel, palacsintát vagy gofrit, gyümölcstálat, zabkását, és steaket is körettel, meg más húsételeket. Angoltanulóknak érdekesség, hogy a fried egg kifejezést itt nem nagyon használják, helyette a “sunny side up” vagy az “overeasy” van forgalomban, utóbbi a mindkét oldalán sütött tükörtojás. Nekem a “benny” rövidítés is új volt, ez az egg benedict, vagyis a buggyantott tojás. Alap a kávé, volt, ahol még európai presszókávét is tudtak hozni. Szeretik még a gyümölcsleveket, és nemrég olvastam, hogy Toronto vezetése hozzájárult az alkohol felszolgálásához is a délelőtti órákban, nehogy valaki Mimóza nélkül maradjon a brunch asztal mellett. A formátum lehet önkiszolgáló, ilyenek pl a környékünkön a menoniták (amishokhoz hasonló vallásúak) pénztárcabarát éttermei. A nagyvárosban menőbb éttermek sem maradnak ki a buliból, ezért kicsit drágábban gyönyörű, tágas terekben is találkoznak családok vagy barátok. Nekem ez, a közösségteremtő és -fenntartó része tetszik a legjobban.

Még egy kis kitérő az úszásról. Ákos korábban már beszámolt torontoi úszás élményeiről az Egy év úszás nélkül című bejegyzésében. Itt, Waterlooban kicsit más a helyzet úszás fronton, mint Torontoban. Az érthetetlen időbeosztás itt is megvan, de pl belépőjegyet kell venni. Én talán 1 alkalommal úsztam, mert este 9kor már nincs hozzá semmi kedvem, hétköznap napközben meg nem érek rá. Ákos néha elmegy este, és Márk is jár előkészítő tanfolyamra, amit meglepő módon élvez. Mondjuk nem kell még az arcát a vízbe rakni, szerintem kb ott lesz a vízválasztó nála. Egyszer voltunk családilag is egy “family swim” idősávban – ez egész okos, nyitva van a nagy medence, de a pancsolóban is szabad lenni. Ez lehetőséget adott arra, hogy mindketten le tudjuk úszni a (sokkal korábban) szokásos 45 percünket, miközben a másikunk Márkkal szórakozott a kis medencében. Azon nagyon röhögtünk, hogy ketten voltunk Márkkal a max 1 m-es vízben, ő viselte a szuper úszómellényét, és még egy vízimentő is követett minket. Kicsit túlbiztosítottnak tűnt a dolog.

A végére egy vicces közjáték. Képeket kerestem ehhez a bejegyzéshez, többek között a céges fitness terem facebook oldalán. Találtam egyet, ahol egy 8-hetes testsúlycsökkentő program nyerteseit mutatják, és elég sok rajta az ősz hajszál. Igen ám, de még a nevek is olvashatóak a képen, és telibe mutat arcokat, ezt nem publikálhatom. Megörültem egy másiknak, amin egy kora őszi kültéri bemutató jógaóra résztvevőit kapták le hátulról. Még magamat is megtaláltam rajta, és jól látható rajta mindenféle életkor. Tovább néztem, és rádöbbentem hogy ez sem felel meg a céljaimnak. Ugyanis éppen a jobb karunkat emeltük váll magasságban előre. Nem lenne jó, ha ebből bárki téves következtetést vonna le ;-). Maradok egy biztonságos képnél, és ajánlom magát a forrást is, ha több információt szeretnél a témáról: thacanadaguide.com.

Kultúrális különbségek

1. Vendégségben

Meghívást kaptunk egyik csoporttársamhoz, Linához ebédre múlt héten, 1:30-at (pm, azaz 13:30) beszéltünk meg kezdési idöpontnak. 1:00 körül indultunk el Oakvillebe, akkor írtam egy üzit h kicsit késünk. 1:45-kor érkeztünk. Másik csopitársunk, Rele még 10p-el később érkezett a családjával.

Az időpontokat azért írtam le, mert Lina rávilágított egy kultúrális különbségre. Lina kínai származású, 2 hónapja érkeztek a férjével és 11 éves kisfiával. Ők arra számítottak, hogy 12-12:30 körül érkezünk majd, legalább egy órával a megbeszélt időpont elött, hogy ebéd elött még tudjunk egy kicsit beszélgetni. Alex, a férje meg is kérdezte Linát 12:30 körül, hogy vajon eljönnek a meghívott vendégek? Fél órával ezután érkezett az üzenetem, hogy elindultunk.

Rele Nigériából származik, de a felnőtt élete egy részét Angliában töltötte, egy keveset éltek Ghanaban, a férje szülőhazájában is, és 6 hete érkeztek ide. Náluk is inkább később szokás érkezni, nem előbb.

Eredetileg Malini, indiai szàrmazású barátnőm is a meghívottak listáján volt, csak hirtelen kapott egy másik meghívást LA-be is, és elutazott. Utóbb megbeszéltük, hogy valószínűleg 2:30 körül bukkant volna fel, és mivel jelentős időt töltött az USAban, ez már nem is az “indian standard time” ami legalább 1,5 óra késést feltételez (az üzleti találkozókról is).

Amikor megérkeztünk Lináék házába, már majdnem elkészült minden eredeti kínai fogás, kb 12-féle különböző finomság. Még volt lehetőségem besegíteni egy kicsit, egy kis bok choy-t (kép alább) pirítottam össze gombával, és közben megfigyeltem egy tojásos-paradicsomos köret készítését is.

bokchoi

Ha már írok Lina házáról, még egy érdekesség: ők úgy vették meg a házat, hogy még nem is voltak Kanadában. Megbíztak egy ingatlanügynököt, aki felkutatott nekik néhány ingatlant, skypeon keresztül bemutatta, így választottak. Szép a házuk, ez egy jól sikerült vásárlásnak tűnik  – bár igaziból csak télen derül majd ki, mennyire lehet kifűteni, és milyen áron – de most őszintén, te kipróbálnád ezt a módszert?

Visszatérve a vendégséghez: Rele kisfia 5 éves, gondoltuk, hogy jól el fognak játszani Márkkal, de ez csak rövid ideig működött ebéd után. Ugyanis Lina csemetéje bekapcsolta a tévét, megtalálta a Pókembert, és ezzel odaszögezte a Rele egész családját, és Márkot is a képernyőhöz. Mi próbáltuk Márkot elcsalogatni onnan, mert ez a film még nem neki való, meg egyébként se üljünk a tévé előtt vendégségben. Többé-kevésbé sikerült is. A pincében egy csocsó-asztal állt, ide felváltva vittük le a gyerekeket. Szerettünk volna még beszélgetni is, de a tévé beszippantotta a társaságot. Ez is lehet kultúrális különbség, vagy csak egyéni is, minden család másképp gondolkodik a közösen töltött időről, és arról is, hogy mi a jó a gyermeknek.

Az eredeti kínai kajáról készült fénykép:

51DA8B49-D3D3-4D05-B911-3AB98E52A96E (2)

2. Névjegy-csere

A HR Bridging Programban elég nagy hangsúlyt fektetnek a kultúrális különbségek oktatására, és nemcsak iskolai keretek között, hanem a gyakorlatban is. Erre hozok most egy példát.

Networkingre biztatnak bennünket, ehhez pedig szükségünk volt névjegykártyára. Szépen lassan mindenkié elkészül, és elkezdtük cserélgetni egymás között a névjegyeket. Szerdán láttam, hogy az egyik tanárunkhoz, Alan-hez is eljutott néhány példány, és kíváncsian nézegette őket. Az enyém csütörtökön készült el (köszi kedves tervezésben segítséget nyújtó olvasóm). Az egyik szünetben Alan pont viszonozta az előző nap kapott kártyákat. Én is utánaszóltam, és átadtam neki a még meleg névjegyemet. Két kultúrális visszajelzést is kaptam ezzel kapcsolatban.

Az első,  hogy a névjegykártya átadásakor nagyon hatásos az ún. japán stílus. Ez azt jelenti, hogy a névjegyet két kézzel fogjuk meg a két oldalán, és az olvasó felé fordítva adjuk át. A japán és kínai kultúrában kicsit meg is hajolnak hozzá, itt nincs szükség rá. Kanadába kellett elköltöznöm, hogy megismerjem a japanese business card exchange menetét, ez már önmagában vicces, de tényleg hatásosabbnak tűnik ez a módszer, mert oda irányítja a figyelmet a névjegyre az átadás pillanatában. Valahogy így:

Doing-Business-in-China-Chinese-Business-Etiquette-Tips

A másik, fontos networking-elem a köszönőlevél a névjegy elfogadása után. Még aznap este kaptam egy emailt Alantől, amiben megköszönte a kontakt információimat, és kellemes további tanulást kívánt. Milyen kedves, nem? Köszönő-mailt használnak az állásinterjúk után is, a jelentkezőnek illik megköszönni a beszélgetést, és jelezni, hogy várja a további lépéseket. Magyarországon nemigen érkeztek ilyen mailek interjúk után, és talán jobb is, mert a toborzással foglalkozók mailboxából nem hiányoztak még ezek a levelek is ;-).

Kiszabadulva, avagy nights out

Korábban írtam, hogy június és október között nem voltam kint, azaz nem jártam a városban este 7 után. Ezek az esti órák maradtak a családnak, és ez rendben is volt így. Kettesben sem mentünk szórakozni eddig, mert nem akartuk egy idegen nannyre bízni Márkot, akivel még közös nyelvük sincs. Moziba egyszer eljutottunk napközben, Ákos szabin volt aznap a vezetés vizsgája miatt, Márk meg akkor még a nyári daycare-ben. Ez a matiné pont ugyanolyan élménynek bizonyult, mint az esti mozi. Odabent úgyis sötét van :D.

Aztán közeledett a házassági évfordulónk, és szerettünk volna elmenni vacsorázni. Már majdnem sikerült meggyőznöm az egyik napközis tanárrnénit, hogy vigyázzon Márkra azon az estén, de aztán kiderült, hogy mivel az ő csoportjában van Márk, nem vállalhatja el. Vagy csak nem akart hétvégén esti időpontban is dolgozni, ki tudja? Végül a házinéninkre bíztuk a felvigyázást,ő már régebben ajánlkozott, nagyon szereti a kisgyerekeket. Pont felettünk lakik, a saját ágyába tudta lefektetni Márkot este, és még egy helyes kiskutyája is van. Hálásak voltunk neki, hogy lehetővé tette ezt a kis kiruccanást, és még azért sem tudtam igazán haragudni rá, hogy csak odaültette a gyereket a tévé elé. Szegény 4 házat gondoz, állandóan fáradt. Na mondjuk pont ezek miatt – a tévé és a fáradtság – hosszabb időre nem bíznám rá..

Közben alakultak a baráti kapcsolatok, társaságok, és elkezdtek jönni a meghívások az esti társas összejövetelekre. Egyik este Timiéknél dumáltunk éjjelbe nyúlóan az üzleti terveikről, múlt pénteken este pedig Magdával mentünk el kettesben vacsorázni a praktikus, de kissé fantáziamentes elnevezésű Sushi on Bloor intézménybe. A kaja minősége miatt egyértelműen megbocsátható ez a név :D, csodásat ettünk!! Az asztalra várni kellett kicsit, kevés van belőle, de ügyesen pörgetik a vendégeket. Aki befejezte a vacsorát, átmegy máshova ücsörögni, mi is így tettünk, így az utánunk következők sem maradtak éhesen ;-). A 15 perces várakozás pont elég volt egy 2 saroknyi sétára a Bloor Streeten, ami elég zsúfolt volt este 7 körül: fiatalok hordái bulira készülődtek, családok siettek a lefoglalt asztalaikhoz vacsorázni, a hajléktalanok kaszáltak a sok gyalogosnak köszönhetően, a rengeteg ázsiai étterem illatai fűszaggal keveredtek. Ilyen lehet Hong Kong, vagy nem, gőzöm sincs hogy ott is szívnak-e az utcán.

Az étlap kétségbe ejtően hosszú első látásra, és a szomszéd asztalokra nézve minden jól nézett ki. A tea, mizo leves és egy gombócnyi fagyi desszertnek minden vacsorához járt, na ezen legalább nem kellett gondolkodni. Magda már többször kóstolgatott itt, ő javasolta a Super Rolls kategóriát, innen választottunk, ő rendelt hozzá egy salátát, én meg egy appetizert. A sushiról eszembe jutottak a gasztro műsorok, és a textúrák – a sushim egyszerre volt ropogós és omlós, és az ízei.. hmmmm. Két problémám volt, hogy sosem tanultam meg pálcikával enni, és hogy a kb 8 cm átmérőjű tekercseket nem bírtam egyszerre a számba tolni. Na ezeket még gyakorolni kell :D. Itt is lehetett volna borozni, a zaj és tömeg miatt úgy döntöttünk, hogy keresünk egy másik helyet, ahol halljuk egymás hangját is. Koktéloztunk és dumáltunk még egy kicsit, aztán, mint jó családanyák, este f10kor hazaindultunk.

Ezen a héten kedden egy magyar csajokból álló társaság verbuválódott össze Ritának köszönhetően egy kellemes csacsogós vacsorára. Hatan voltunk összesen, a szervező a Coquin Restaurant-ot választotta helyszínnek. A hely fantasztikus, francia konyhát visznek, minden nagyon finom volt, amit kóstoltunk. Előtte itthon Márkkal már csipegettünk, ezért csak egy salátát választottam, és nem tudtam kihagyni a desszertet – Lemon tart brulée with fresh berries. Úrinő módjára rendeltünk egy üveg fehérbort, és a vacsora végén elfogadtuk a ház specialitását, ami egy shot volt presszókávéból (ez már eleve wow itt), kahluából és csokilikőrből. Örültem, hogy nem kellett vezetni utána ;-).A kiszolgálás is csodás volt, a felszolgálónk megjegyezte a rendelést, és a megfelelő ember elé tette a megfelelő tányért; visszajött megkérdezni, hogy minden rendben van-e; rendszeresen töltögette a vizespoharainkat; végtelenül kedvesen válaszolt minden kérdésünkre; kicsit beszélgetett is velünk; ja igen, és lenyomott velünk 1 shotot a végén, na ezt gondolom nem csinálja minden asztaltársasággal, mert akkor a műszak végére biztos nem tudna járni :D.

Nagyon örültem ezeknek az alkalmaknak, nemcsak a szórakozás miatt, hanem azért is, mert érdekes, új embereket, és főleg: itt élő sikeres nőket ismertem meg (még jobban). Könnyen találtunk közös hangot, és ebben biztosan segítenek a közös gyökerek, a kultúrális hasonlóság. Ugyanezt Magdával is érzem egyébként, csak ők már visszafelé készülnek Európába, és az itteni életnek inkább a negatív oldalát hangsúlyozzák ki. Most nekem az segít, ha a pozitívumok felé fordulok, és látok jó példákat arra, hogy ez sikerülhet. Köszi, csajok!!

Csak úgy zárójelben írom ide, hogy nagyon készülök az október 30-i Guns’n’Roses koncertre (újra 16 leszek egy estére, Yeeeeeeaaaahhh baby!!).

 

Családi hálaadás

JJ munkatársam és felesége meghívtak minket a családi hálaadási összejövetelükre.

Pár hete jártunk már náluk megnézni az új házukat, de egy ilyen családi eseményre való meghívás megtiszteltetést jelent és egy kicsit aggódtam is, hogyan fogunk összeilleni JJ és Yelena családjával.

Ők egyébként Kitchenerben laknak, ez nekünk kétszeri 110 km-es utazást jelentett, míg nekik napi 2×1,5-2 óra ingázást Torontóba. Yelena “csak” hetente 2-3x utazik be Torontóba, a többi napon home office-ban van, de JJ minden nap bejár dolgozni, mint én. Fogalmam sincs, hogy bírnak ki ennyi utazást.

Érdekes, hogy JJ horvát származású, Yelena pedig szerb. Mindkettőjük családja a háború közben/után érkezett Kanadába. Odahaza a szerbek és horvátok lőtték egymást, Kanadában pedig összeházasodnak. Mindkettőjük családjának néhány tagja jelen volt a hálaadási ebéden, érdekes volt látni, hogy valami érthetetlen keverék nyelven beszélgetnek egymással, amiben a szerb, a horvát és az angol keveredik.

Persze tudnak rendesen angolul, mert a család jelenleg 30-40 éves tagjai tizenéves korukban érkeztek. .Inkább kanadaiak ők már, mint horvátok vagy szerbek. Miközben beszélgettek nagyon figyeltek, hogy mi mondanak angolul és mit az anyanyelvükön, de  nem találtam rendszert a dologban. :-]

20171008_144138

A hálaadási összejövetel első fele nagyon vicces volt. Timkával közösen kellett hátratett kézzel kellett egy kis tököt felgurigatni a hasunktól egészen az arcunkig. A Yelena által készített videót inkább nem teszem fel. :-] Az első díjat nem mi nyertük, de azt hiszem másodikok lettünk. Az első díj kettővel lejjebb látható egy pulyka asztali dísz formájában.

Második műsorszám a töklámpást faragás volt. Ezt a felnőttek élvezték a legjobban, sajnos Márkot közben megcsípte egy darázs, úgyhogy ő onnantól inkább kivonta magát ebből a szórakozásból. Szegénykém azóta ha rászáll egy légy, teljesen ki van akadva. Remélem hamar elmúlik ez a para a repülő rovaroktól…

IMG_20171008_151139

Ez után következett a szuper ételek elfogyasztása. JJ és Yelena nagyon megadták a módját az ünneplésnek, előző éjszaka 3-ig készültek a fogásokkal. Volt természetesen sült pulyka, barna mártás, 2 féle töltelék a pulykához, amit nem tömtek be a madárba, hanem külön tálaltak, de volt ezen kívül saláta és egy csomó édesség. Én ez utóbbiból nagyon  sokat ettem, főleg a kókusz tekecs jött be, amit Kanadában még nem láttam sehol…

photo0_23

20171008_15560420171008_16493220171008_16530920171008_170055

Később JJ meggyújtotta egy nagy máglyát és lehetett pillecukrot sütni. Ezt a részét az észak-amerikai kultúrának nem értem, mert a pillecukor könnyen megég (mint a mellékelt képen látható) és ha nem ég meg, akkor is megolvad és nyúlik mint a gumi, plusz ragad mindenre. Szerintem undorító, de a legtöbben errefele szeretik. :-]

20171008_175223

IMG_20171008_181505

7 óra fele elindultunk haza, ekkor már erősen sötétedett. Márk út közben rosszul lett, sajnos mostanában rosszul viseli a hátsó ülést. Végül elaludt, úgyhogy a rókát elkerültük, de így fürdés nélkül kellett lefektetnünk. Pedig a tűz miatt olyan füstösek voltunk, mint a szénégetők.

A gyermekvédelmet nem kell  hívni, reggel azonnal pótoltuk a hiányosságot. :-]

Yummy, ouch & wow

Észrevétlenül jelentek meg Márk hétköznapjaiban ezek a kifejezések, a címben szereplő sorrendben. Először a yummyt hallottam, talán 1 héttel ezelőtt, amikor elé került valami finomság.. azután feltűnt, hogyha beüti a lábát-kezét-fejét, ezt használja: ouuuuccch. Szerda este pedig, amikor Ákos vacsora után feltálalta a munkahelyi potlakról hozott répatortát, ezt hallottuk: WooooooooW!

Ha már itt tartunk, ma este, ha nem hallott jól valamit, ezt kérdezte: “What??” Egyik nap pedig a tanárnénije nevét próbáltam megfejteni. Kb így írnám le, amit mondott: Ms. Worcherstone. Utánakerestem, és Ms. Richardsonnak hívják.

Ja és a kis barátja a brazil Henrique, Márk folyton kijavít: “anya, nem Enrike, hanem Envíque!!” Ha már róla esett szó, elmesélem, hogy Márkkal együtt rosszalkodnak mostanában az oviban. Henrique szerintem most éli át az a hisztis-rosszalkodós-figyelemfelhívós időszakot, amit Márkunk kb 2 hónappal ezelőtt. Szerintem ennek elsősorban a változás az oka, mert ők kb 2-2,5 hónapja érkeztek az országba, de a tanárnénik és a szülők összefogva egy komoly programot állítottak össze a kisfiúnak a rosszalkodás megállítására. Kiscsillaggal, nagycsilaggal, jutalommal (visszakapja a könyveit és játékait). Mi úgy tapasztaltuk, hogy elmúlik ez az időszak magától is, de nem szólok bele a gyereknevelési elveikbe. Márkkal viszont megbeszéltük, segítsen Henriquének, és állítsa meg, ha butaságot készül csinálni. Már csak azért is, mert Henrique 1 évvel idősebb, és Márk szereti utánozni mindenben. Miatta kér főtt tojást snacknek, és felszeletelt, összegumizott almát. És “anya, Envíque anyukája banánt tesz a joghurtba”, Ok kicsim, akkor vigyél ma epres-banános ivójoghurtot ;-).

Holnaptól az oviban 4 napos hétvége lesz, pénteken “professional acivity day” (=PA Day) ami tanítási szünet, hétfőn pedig Thanksgiving, ami itt Kanadában október elejére esik.  A pulyka és a tökfaragás itt is hagyomány, kíváncsi vagyok mindkettőre!

Egy kicsit még a heti étkezésünkről képekkel:

Az első rakott krumpli hazai kolbásszal, a második pedig zöldséges quiche, mindkettő tetején szép narancssárga cheddar díszeleg. Yummy!!

Kajamesék

1. fejezet: Lecsó

Múlt héten megkívántam a lecsót. Hát TV-paprika nélkül nehéz eset, de próbáljuk ki az itt szokásos kaliforniaiból! Egész jól sikerült, a kicsit húsos paprika nem főtt szét, az íze viszont nagyon hasonló volt. A kolbászt a közeli Loblawsban vettem, arra sem volt panasz ;-), ja de mégis, Márk szerint csípős. Ami azt jelenti, hogy sír, aztán eszi tovább 😀

IMG_0218

2. fejezet: “Pack 2 snacks”

Emlékeztek még, hogy miket vittünk a suliba uzsonna gyanánt? Na itt teljesen más értelme van az iskolatáskába rakott uzsinak. Először is, az iskola uzsonnával kapcsolatos kérései:

  • napi 2 (vagy több) adag snacket vigyen magával minden gyermek
  • egészséges legyen – az édességeket, cukros dolgokat, üdítőket nem engedik kicsomagolni, és hazaküldik (a müzliszelet és a gyümölcsjoghurt valahogy átcsúszik ezen a kritériumon, pedig szerintem mind2 édesség)
  • a csereberét nem támogatják a gyerekek között. Pedig mindig a szomszédé volt a legfinomabb, ugye?? 😉
  • csak mogyorómentes, és legjobb, ha teljesen magmentes minden, amit magukkal visznek. Hogy miért? Itt sok a mogyoró-allergiás, szinte minden osztályban van egy gyerek, akihez “epipen”, vagyis előre fecskendőbe töltött adrenalin jár arra az esetre, ha anafilaxiás sokkot kapna. A személyzet minden tagja be tudja adni, ha arra van szükség.
  • Ja igen, és nem jellemző a szendvics. Az ugyanis ebédnek számít, és ebédet rendeltem Márknak, a szendvics teljesen rendszeridegen lenne uzsonnaidőben.

Az első bevásárlásnál még eléggé vakartam a fejem, hogy mivel készüljek, de mostanra már kialakult az uzsipakolási rutin. Ilyeneket visz: gyümölcs összevágva, répa vagy más zöldség nyersen, sajt, zöldséges keksz (cracker), gyümölcsjoghurt, müzliszelet. Az élelmiszergyártók megkönnyítik a dolgot, mert ezek közül mindegyik megvásárolható előre lecsomagolt kis adagokkal a nagy dobozon belül. Én jobban szeretem magam összevágni a gyümölcsöt frissen, és a kekszet is ki tudom önteni egy műanyag tálkába. Márkkal minden reggel megbeszéljük, hogy ezek közül mit szeretne, és azt viszi.

Tegnap reggel a szokásos kérdésre ezt válaszolta: “Anya, csomagolj nekem tojást. Henry tojást hozott a múltkor, és volt nála egy külön doboz, abba tette a héját. Én is ezt kérem”. Hoppá anya, gyorsan tojásfőzés, hűtés, kistálka, örömködés, hogy a gyerek segít az ötletével, és hogy ilyen határozott elképzelése van. Hétfőn tehát tojás-snack is volt. És a délutáni beszámoló alapján nem volt egy sikertörténet: “Anya, kinyitottam, és kifolyt belőle a sárgája (oppsz a rohanás, ugye??)”. Ákos kérdezi, hogy le tudta szedni a héját, nem ropogott a foga alatt? “De” :D.

Hétfő este megfőztem 4 tojást. Kedd reggel főtt tojást kért reggelire, és persze uzsonnára is, de most megpucolva, felszeletelve került a dobozába. Van holnapra is 😉

IMG_0223

3. fejezet: Pakkot kaptunk

Egy kedves ismerősünk Mo-ra utazott, és visszafelé elhozott nekünk egy csomagot. A legfontosabb a hidegpárásító volt, mert itt megpróbáltam beszerezni, de sok utánajárás után csak meleg párásat sikerült. Még nincs tél, ilyenkor itt még nem használnak ilyet, ezt mondta a gyógyszertáros. No de ha már apósom csomagolt, akkor rakott egy kis kolbászt is. Házi készítésűt :). Anyósom meg egy nagy tábla Milkát és Nógrádi sós ropit is csempészett a dobozba. Jelentem, minden letesztelve, a kolbász isteni, Márk ma valahogy nem akart vacsorázni az egész csomag ropi és az egy csík csoki után. Nnnna azért egy kis kolbászos szendvicset mégis. Ha akartok ilyesmit becsempészni az országba (merthogy nem lenne szabad behozni), akkor a tipp: lefagyasztva, jól becsomagolva. Ha nem látszik rajtad hogy izgulsz, átcsúszol vele ;-).

4. PalacsinKa

Múlt héten vendégségben voltunk Ákos munkatársánál és feleségénél, akik szerb/horvát származásúak. JJ és JJ, mert senki nem tudja kimondani a nevüket ;-). Nem tudtuk, mit vigyunk magunkkal, és végül a palacsintára esett a választásunk, amit már régen készültem megsütni. Ha egy kicsit panaszkodhatok, kb egész délelőtt a konyhában izzadtam, éppen meleg, párás nap volt. És olajparfümöt viseltem aznap. Panaszkodás lezárva. Szóval örültünk, hogy viszünk valami jellegzetes magyar kaját. Túróval és lekvárral töltötte meg Ákos, és mikor Jelena kicsomagolta, felkiáltott: “Yammi, palacsinKa!! I love it!” És kiderült, hogy ők eddig azt hitték, csak a régi Jugoszláviában készítik így a palacsinKát. A palacsintát nem fotóztuk le, de készült egy édes pillanatkép a “gyerekekről”:

IMG_0193

5. Cheeseburger világnap

Volt Magyarországon is? Szeptember 18-án a mekiben minden rendelés mellé ingyen sajtburger járt a sajburger-világnapon (wtf??). Sajnos lemaradtunk róla, de nem sajnáljuk, mert nem eszünk műkaját. öööö nem sokat.

Márk napjai a táborban

Talán kíváncsiak vagytok, ezért azzal kezdem, hogy is került a táborba? Két fő oka van annak, hogy kerestem neki tábort. Egyrészt arra gondoltam, talán Márknak is könnyebb egy lazább átmenet a szeptemberi Junior Kindergarden (itt röviden JK) kezdés előtt, ha angolul beszélő gyerekek és felnőttek között van kötetlenebb menetrenddel, és mi is bele tudunk rázódni az új helyzetbe. Új, mert pl a gyerekek itt nem kapnak ebédet az oviban, azt otthonról kell vinni. A bevitt ebédet a nevelők nem tehetik a hűtőbe, és nem melegíthetik meg – tehát hőtárolós edényben áll délig. Első körben ilyeneket sikerült beszereznem: egy hőtárolós táska, kis termosz levesnek vagy egy adag főétel is belefér, és uzsonnás dobozok.

És abból a szempontból is új a helyzet, hogy Márknak a bölcsihez képest elég nagyot kell ugrania önállóságban. Nemcsak az egyedül öltözést várják el, de azt is, hogy a gyermek emlékezzen pl az iskola utáni programjaira. Vagy hogy a ebédidőben a fél óra játékidő után visszatérjen a terembe ebédelni. Nekem ez most egy kicsit lehetetlennek hangzik, mert még a napokat sem érti, és teljesen a jelenben él.

És iskolát írtam, nem véletlenül: kb 9:30 – 15 között a 4 éves JK korú gyerekek játékos foglalkozásokon vesznek részt, és már az első ovis év végére ismernek néhány betűt. Azt a logikát találtam ebben, hogy az angol nyelvben a betűzést sokkal nehezebb megtanulni, gyakorlatilag szóképekben tanulnak írni-olvasni.

A táborba küldés másik oka az a rádöbbenésem volt, hogy nem tudok Márkkal az oldalamon jogosítványt szerezni. Egy szombati napon 2x is megpróbáltam bejutni a Drive Test Centerbe, de 40-50 emberből álló sor kígyózott. A jogsira pedig szükség lesz, ha szeretnénk autót venni, vagy akár csak vezetni augusztus 6 után, a nemzetközi jogsinkat ugyanis csak 2 hónapig fogadják el itt.

Kétféle tábort is kipróbálunk a nyáron, az elsőt ezen a héten, a másodikat augusztusban az új lakcímünkhöz közel. A mostani a Garden Avenue Junior Public School által szervezett program, amit teljesen véletlenül fedeztem fel egy játszótér-látogatás során. Márkot privát szervezésű táborokba nem vették volna fel, mert a 4 év alatti gyerekehez külön ún early childhood educator személyzet kell, de itt simán betették a JK csoportba. A második pedig a St. Alphonsus Child Care Centerben lesz, itt 18 hónapos kortól fogadnak gyerekeket egész évben, és Márk a 3-4 év közöttiek csoportjába kerül. Nagy megkönnyebbülés, hogy ezen a helyen meleg ebédet is biztosítanak a gyerekeknek.

Az első két nap élményeiről csak korlátozott információink vannak, mert Márk csak keveset mesél arról, hogy mi történt. Én meg csak 2*5 percet töltök ott reggel és délután, és a nevelők általában a “we had a good day” vagy “we had so much fun” mondatokkal rendezik le az érdeklődésemet ;-). Ha célzottan kérdezek, pl hogy volt-e nyelvi probléma, akkor kicsit többet is mondanak, pl megtudtam hogy Márk nagyon jól ért és kommunikál kézzel-lábbal és általában követi a csoporttagokat a játékban. Egyelőre senkinek sem jegyezte meg a nevét, a pedagógusoknak sem. Reggelente 2-3 hölggyel szoktam találkozni, ilyenkor még összevont csoport van, a JK és a Senior Kindergarden csoport együtt. Biztosan Márk csoportjához tartozik egy Timya nevű nagyon helyes, nagypocakos várandós tanárnéni. Van még egy fiatal ukrán származású pedagógus is, aki mesélte hogy a kislánys fél éve ment oviba és egy kukkot sem beszélt angolul, most pedig már nagyon szépen beszél és ért mindent.

Délután pedig 2 férfi tanárral vannak, az egyikük neve Michael (nekem bemutatkoztak, de nem sikerült megjegyeznem mindkettőjüket :D). A szomszéd SK csoportban egy szintén férfi pedagógus, Sahyd beszél néhány szót magyarul, magyar családokkal lakik egy házban és a gyerekek tanítgatják. Ő mesélte, hogy Márk nagyon meglepődött, amikor megállt mellette és kérdezte tőle hogy “Szia, hogy vagy?”. Minden napra van valami programjuk, ez a mostani hét:

img_9813-e1501079676920.jpg

Hétfőn játszottak a teremben és az udvaron – klassz játszótér, homokozó és füves terület is van -, a team building a tornateremben volt, és az egyik tanár bohócnak öltözött. Csak Márk vitt magával meleg ebédet, az összes többi gyerkőc szendvicset evett Márk elmondása szerint. Én reggel nem tudtam végigjárni vele a szobákat, mert rögtön beszaladt játszani, de feltalálta magát pl a mosdóhasználattal, délután büszkén mutogatta hogy mi hol van. És tanult új kifejezést: “No problem”. Ezen nem csodálkoztunk, mert nagyon gyakran használják a hétköznapokben, felváltva a “no worries”-zel.

Tegnap egy játszóházban voltak, amiről annyit tudtunk meg, hogy volt csúszda, másmilyen volt mint a magyar játszóházak, sárga iskolabusszal mentek, és a buszon nem találta a kulacsát, pedig szomjas volt. Próbáltuk tanítgatni hogy mit mondjon amikor szomjas, de azt mondta hogy a “water” és az “I am thirsty” is nehéz. És gondolkodtunk, hogy vajon az önállóság-tréning része-e, hogy a kulacsot maguk teszik el a közös kosárba vagy a táskájukba?

És még egy dolog: itt az óvodában nem alszanak a gyerekek délután, ezt Márk eddig elég jól viseli. Kicsit korábban fektetjük este, könnyebben elalszik és reggel is tovább alszik. A képen az első nap végi beszámoló közben kaptam el, a végén a videón pedig mesél is ;-).

IMG_9799

Szuper vasárnap! Scarborough Bluffs

Vasárnap (07.15) a Toronto szigetekre akartunk menni. Onnan jött a gondolat, hogy minden reggel Metro Morning Podcast-et hallgatok a buszon (ez a program a GTA-ban történt aktualitásokról szól), és ebben a műsorban hangzott el, hogy hogy bár a sziget le van zárva, de ha az ember azt mondja a kompnál, hogy egy étterembe akar menni, akkor simán átengedik. Ezt a megoldást nem igazán értem, mert akkor le van zárva a sziget vagy nincs lezárva? Jól meg is lepődtem, mert Kanadában nem jellemző a hátsó kapus megoldás, de úgy látszik néha van ilyen.

Az időjárással azonban nehéz vitatkozni és mivel az előrejelzés esőt mutatott és felhők is voltak az égen ezért inkább autós programot találtunk ki és elmentünk Scarborough-ba a Bluffers Park Beach-re. Ez a part kb 2x olyan távolságra van, mint a Woodbine Beach, de hétvégén még sem annyira vészes az autózás időigénye.

A Bluffs azt jelenti, hogy “meredek”. Ez igaz is, mert a part egy elég meredek szikla tövében van. A korlátozott tér miatt a parkolás problémás lehet a szép nyári napokon. Ezt onnan is láttuk, hogy a 2 km-re lévő parkolókra is ki volt téve a ‘Bluffs parking is full’ szöveg, hátha a polgár nem megy le helyet keresni, hanem fent parkol a domb tetején a privát parkolóban. A táblát nem is veszik le soha, mert minek…

Mi azonban frissek voltunk és a helyi szokásokhoz képest korán indultunk. Így 10 előtt a helyszínen voltunk és hely is volt bőven mind a parkolóban, mind a parton.

 

A parkolóhoz közeli piknik asztalok már megteltek mindenféle nációkkal, de ha akartunk volna mi is sütögetni, akkor a távolabbi asztaloknál bőven lett volna rá lehetőségünk.

Az outdoor sütögetés és piknikezés igazi kanadai elfoglaltság, de a bevándorlók gyorsan adaptálódnak a helyi viszonyokhoz, ezért láttunk burnuszos arabokat, helyi indián őslakosokat és nagy indiai családokat egyaránt. Húzták a kocsikat, állították a sörsátrat és már 10 órakor hergelték a faszenes grillezőt. Néha olyan füst volt, mint egy régi vasúti fűtőházban.

Mi nem sok mindent vittünk magunkkal, ezért nem feküdtünk ki a homokra, hanem a hullámtörő köveken üldögéltünk és néztük a tavat. Márk közben betermelte a nasinak vitt kekszet, de így legalább csak a keksz tartalék kiürülése utána kezdett tornázni a köveken, ami a távozást is jelentette, mert ilyenkor életveszélyes amit csinál.

Kicsit még sétáltunk a félszigeten, ami a mögötte lévő hatalmas hobbi kikötőt védte és néztük a kimenő vitorlásokat és a bejövő pecás hajókat. Nekem nagyon pezsgett a vérem, amikor láttam a gyönyörű horgász motorcsónakokat és nagy hajókat, ahol jöttek be a hajnali horgászatból.

 

 

Az ebéd is nagyon jól sikerült, mert elmentünk egy Boston Pizza étterembe, ahol a legutóbbi tapasztalatunk alapján sokkal jobban választottunk. Az én tofus vega hambim erős közepest ért, de Timka csirkés wrapja állítólag jó volt és Márk is tolta a gyerek menüt. Igaz, hogy  ő csak egy szimpla paradicsom ragus spagettit kért és mi választottunk neki hozzá párolt zöldséget, de aztán elfogyasztotta a kis adag fagyit az M&M drazséval.

Az én ebédem fénypontja a Chocolate explosion nevű süti volt, amiről sajnos tudom, hogy 880 kalóriát tartalmaz, mivel Kanadában minden vendéglátó helyen meg kell adni az adott étel egy adagra jutó kalória tartalmát. A felszolgáló szerint a hambi után nagy kihívás egy ilyen süti, de ezt én nem éreztem. :-] Igaz Timka is kapott egy kicsit az endorfin bombából.

A nap további része laza volt, mert Márk későn feküdt, későn kelt, így este már csak egy kis Ontárió tóparti sétálgatásra és játszóterezésre volt lehetőség, ami azért mindig jól esik nekünk.

Kanadai hétköznapok 2.

20170628_115731

Azért vannak még problémáim a helyi nyelvjárással…

Én: I would like to have a Molson.

Pincér: You mean a Canadian?

Én magamban: Miért bakker, van másmilyen is?

(a sör neve minden plakáton Molson / Canadian. Ha kérek egy Sopronit, akkor sosem kérdezik meg, hogy egy világost?)

20170703_173225Felüljárón találtam.

 

20170706_075947Jarvis- Richmond sarok

20170708_113829

Ontario tó szintje a mai napon. A Toronto szigetek lezárását júniusban meghosszabbították július végéig. Szerintem idén nyáron nem tudunk a szigetekre menni a magas vízállás miatt.