Mi az az apatero?

Érdekes állomáshoz érkezett Márk angol tanulása. Úgy vesszük észre, hogy minden számára releváns dolgot megért és ez általában akkor derül ki, amikor mi beszélünk angolul valakivel. Pl legutóbb Timka és az alsó szomszédunk arról beszélgetett, hogy vettek-e már tököt Halloween-re, mire Márk közbeszólt angolul, hogy neki is van egy kicsi.

Ha kérdezgetjük angol szavakról, és jó kedve van, akkor szívesen válaszol nekünk. Az a vicces, hogy néha olyan dolgot mond, amin napokig gondolkodunk, hogy vajon mit jelent.

“Pápdzsó” – Paw Patrol, Márk kedvenc sorozata. Ezt mondjuk pont tudom, hogy rakta össze.

“Missz Vörcserszon” – igazából Miss Richardson (az egyik tanító nénije). Amikor kijavítjuk, akkor felidegesíti magát, hogy az akkor is Missz Vörcserszon.

“Ma nem ettem az apatero-ból” – Mai ebéd a suli szerint: Vegetable Baby Fusili, Tomato Meat Sauce, Parmesan Cheese, Green Beans and Cauliflower Floret, Italian Bread, Garlic Butter, Fresh Fruit, Milk – ezekből melyik az apatero? :-/

Mai beszélgetésünk:

Márk, mit mondasz akkor, amikor megkéred a tanító nénit, hogy vegye le a nadrágod? (gombos kertész gatya, egyedül nem tudja, vagy nem akarja levenni)

Erre Márk: “Can you please help my SHORT down?”

Nyelvtanilag rendben van minden, kivéve, hogy kb 2 hete nem hordunk rövidnadrágot, de Márk még nem tanulta meg a hosszú nadrág nevét angolul. 😀

 

Advertisements

Mit okozhat egy kis csoki…

Ma délelőtt éppen egy projekt menedzsment folyamat leíráson dolgoztam, amikor JJ munkatársam megkocogtatta a vállam, hogy ismerem-e ezt a csokit.

88

JJ-ről azt kell tudni, hogy horvát származású, Boszniában nőtt fel és a háború elől menekültek a háború dúlta országból Kanadába. Kb egykorúak vagyunk, jól kijövünk egymással és már meg is látogattuk őt és feleségét, pl legutóbb hálaadás alkalmával.

Szóval amikor mutatta a csokit, akkor számított arra, hogy fel fogom ismerni a márkát, de ő is meglepődött a reakciómon. Sőt én is eléggé meglepődtem magamon.

Először is amikor megláttam az Eurocrem feliratot, akkor lefagytam egy pillanatra, utána azonnal könnyes lett a szemem, mert eszembe jutottak a nagyszüleim, akik minden egyes alkalommal, amikor nagypapám szüleit és a rokonokat látogatták meg Újvidéken, akkor egy nagy zacskó kétszinű táblás- és kenhető Eurocrem-et és isteni rizses csokikat hoztak nekünk.

Nagypapám 2005-ben halt meg, nagymamám csak pár éve, de ma reggel megint eszembe jutott, hogy mennyire szerettek minket az öcsémmel és hogy én is mennyire szerettem őket. Eszembe jutottak a hosszú közös nyarak, amikor szüleim az ő felügyeletükre bíztak minket és nekem már az évzáróra sem kellett mennem, mert kicsöngetésből becsöngetésig a Kettős-Körös parján álló nyaralótelep védett közegében töltöttük “az év jobbik részét”.

Emlékszem, hogy nagymamám képes volt öcsémmel hosszú kilométereket gyalogolni az erődben, hogy szarvasbogarakat találjanak, pedig egyáltalán nem szerette a túrázást és az is előttem van, ahogy a terasz szélénél ül egy kis széken és egy szigetelő szalaggal vastagon betekert villával forgatja a zárlatos grillsütőn a nagy szelet húsokat, amikből az első kettő természetesen a mienk volt Ádámmal. Emlékszem, hogy mindig kézzel fogtam meg ezeket a meleg szelet húsokat, és úgy ahogy megkaptam egy helyben állva, evőeszköz, tányér és kenyér nélkül megettem az egészet és a zsíros kezemet a ruhámba töröltem.

Nagypapámmal hetente többször jártuk a vállalati üdülőket, mert az ő nyaralójuk az elsők között épült a telepen és ezért mindenütt ismert valakit. Az ÁÉV-nél billiárdoztunk, egy másik helyen pingpongoztunk (nem jut eszembe, hogy mi volt a vállalat neve) és néha a Rendőrség üdülőjében néztünk hang alámondásos videó filmeket, mert csak ott volt videó. Nagypapám a Tisza mellett nőtt fel, de még úszni sem tudott, sőt a horgászat teljesen hidegen hagyta, de azért elvitt engem az imádott piros Ladájával a békési duzzasztóhoz, ahonnan meglepő módon néhány süllővel tértünk haza.

Szóval ezek az emlékek jutottak ma reggel az eszembe és az, ahogy ez az idilli állapot észrevétlenül elmúlt anélkül, hogy tudtam volna, hogy mennyire jó volt nekünk.

JJ talán látta, hogy zavarban vagyok, talán nem, de szerencsére kisegített és elkezdett mesélni arról, hogy akkor amikor kényszerből Kanadába költöztek, akkor fogalma sem volt arról, hogy ilyen csokit lehet kapni abban a városban, ahol élnek, de később amikor erre rájött, akkor első alkalommal 15 tábla csokit vett magának.

A táblát természetesen megosztotta velem és az első falat után azt is mondta, hogy “Ákos, this stuff is my Kryptonite”. Ezen már én is röhögtem, és mindketten vigyorogva tértünk vissza a munkánkhoz, miközben a kétszinű Eurocrem szeletet majszoltuk.

Családi hálaadás

JJ munkatársam és felesége meghívtak minket a családi hálaadási összejövetelükre.

Pár hete jártunk már náluk megnézni az új házukat, de egy ilyen családi eseményre való meghívás megtiszteltetést jelent és egy kicsit aggódtam is, hogyan fogunk összeilleni JJ és Yelena családjával.

Ők egyébként Kitchenerben laknak, ez nekünk kétszeri 110 km-es utazást jelentett, míg nekik napi 2×1,5-2 óra ingázást Torontóba. Yelena “csak” hetente 2-3x utazik be Torontóba, a többi napon home office-ban van, de JJ minden nap bejár dolgozni, mint én. Fogalmam sincs, hogy bírnak ki ennyi utazást.

Érdekes, hogy JJ horvát származású, Yelena pedig szerb. Mindkettőjük családja a háború közben/után érkezett Kanadába. Odahaza a szerbek és horvátok lőtték egymást, Kanadában pedig összeházasodnak. Mindkettőjük családjának néhány tagja jelen volt a hálaadási ebéden, érdekes volt látni, hogy valami érthetetlen keverék nyelven beszélgetnek egymással, amiben a szerb, a horvát és az angol keveredik.

Persze tudnak rendesen angolul, mert a család jelenleg 30-40 éves tagjai tizenéves korukban érkeztek. .Inkább kanadaiak ők már, mint horvátok vagy szerbek. Miközben beszélgettek nagyon figyeltek, hogy mi mondanak angolul és mit az anyanyelvükön, de  nem találtam rendszert a dologban. :-]

20171008_144138

A hálaadási összejövetel első fele nagyon vicces volt. Timkával közösen kellett hátratett kézzel kellett egy kis tököt felgurigatni a hasunktól egészen az arcunkig. A Yelena által készített videót inkább nem teszem fel. :-] Az első díjat nem mi nyertük, de azt hiszem másodikok lettünk. Az első díj kettővel lejjebb látható egy pulyka asztali dísz formájában.

Második műsorszám a töklámpást faragás volt. Ezt a felnőttek élvezték a legjobban, sajnos Márkot közben megcsípte egy darázs, úgyhogy ő onnantól inkább kivonta magát ebből a szórakozásból. Szegénykém azóta ha rászáll egy légy, teljesen ki van akadva. Remélem hamar elmúlik ez a para a repülő rovaroktól…

IMG_20171008_151139

Ez után következett a szuper ételek elfogyasztása. JJ és Yelena nagyon megadták a módját az ünneplésnek, előző éjszaka 3-ig készültek a fogásokkal. Volt természetesen sült pulyka, barna mártás, 2 féle töltelék a pulykához, amit nem tömtek be a madárba, hanem külön tálaltak, de volt ezen kívül saláta és egy csomó édesség. Én ez utóbbiból nagyon  sokat ettem, főleg a kókusz tekecs jött be, amit Kanadában még nem láttam sehol…

photo0_23

20171008_15560420171008_16493220171008_16530920171008_170055

Később JJ meggyújtotta egy nagy máglyát és lehetett pillecukrot sütni. Ezt a részét az észak-amerikai kultúrának nem értem, mert a pillecukor könnyen megég (mint a mellékelt képen látható) és ha nem ég meg, akkor is megolvad és nyúlik mint a gumi, plusz ragad mindenre. Szerintem undorító, de a legtöbben errefele szeretik. :-]

20171008_175223

IMG_20171008_181505

7 óra fele elindultunk haza, ekkor már erősen sötétedett. Márk út közben rosszul lett, sajnos mostanában rosszul viseli a hátsó ülést. Végül elaludt, úgyhogy a rókát elkerültük, de így fürdés nélkül kellett lefektetnünk. Pedig a tűz miatt olyan füstösek voltunk, mint a szénégetők.

A gyermekvédelmet nem kell  hívni, reggel azonnal pótoltuk a hiányosságot. :-]

Kanadai hétköznapok 7.

Folytatódik fotósorozatunk Kanadából. Kevés szöveg, sok kép:

1. Előudvar a Spadina-n, közel a St. Clair-hez. Az ablakban pici felirat: KIDS CAN PLAY

20171007_154527.jpg

2. Épület a Berczy Park szélén. Házassági évfordulót mentünk ünnepelni egy étterembe. Azért ilyen béna a kép minősége, mert már szürkület volt.

20171006_184533

3. Hálaadáskor megjelennek az óriás tökök mindenfele.

20171006_171146

4. Ilyen kartonpapír házak vannak mindenfele. Belül a teljes házat faszerkezet tartja (ez mondjuk fém oszlopokkal van erősítve), azon OSB lap és a végén dísztéglával borítják be a kartonpapír házat. A szigetelés az OSB lapok közé kerül, valamint az egerek is ott rohangálnak. 😀

20171006_170611

5. Három kívánság :-]

20171006_081223

6. Udvarias figyelmeztetés a kutyatulajdonosoknak

20170925_175525

7. Tűzoltóság a Balmoral street-en. (A királynő kultusznak egyik megnyilvánulása az utca neve.)

20170925_17512620170925_175148

8. Metró kijárat a St. Clair West megállónál.

20170930_110617

Jah és bocsánat, de gagyi a telefonom. Ha nem süt a nap, akkor nem tud normális fotókat csinálni.

Gondolat szilánkok

JK

Márk ma reggel megkérdezte tőlem, hogy ma kell-e JK-be menni. Megmutattam neki a naptáron, hogy ma PA day van, azaz a tanárok továbbképzésen vannak és ő az édesanyjával, Gáborral és a két gyerkőccel Kristóffal és Zsófival múzeumba mennek. Utána jön a hétvége, és utána pedig a hálaadás miatt hétfőn nem kell menni JK-be.

Arra számítottam, hogy nagyon megörül a hírre, mert általában lebed a föld fölött, amikor Gáborral, Kristóffal és Zsófival találkozhat, a hosszú hétvégéről nem is beszélve.

Ehhez képest azonnal legörbült a szája és azt mondta, hogy “Most nagyon szomorú vagyok”. Megkérdeztem, hogy miért és azt mondta, hogy ő JK-be akar menni, mert nagyon szeret oda járni.

Nem hittem volna, hogy ezt megérem, de fülig ér a szám, hogy jó helyen van Márk. 😀

WOW, OUCH, YUMMY

Mostanában figyeltük meg Timkával, hogy Márk otthon is rendszeresen ezeket az angol szavakat használja a magyar kifejezés helyett:

Wow – Húha

Ouch – Aúú

Yummy – finom

Amikor azon gondolkodtam, hogy milyen jó lesz, ha anyanyelvi szinten tanul meg angolul, akkor nem gondoltam arra ezek helyett a szög egyszerű magyar kifejezések helyett az angol megfelelőt kezdi el használni, ráadásul olyan helyi hangsúlyozással, hogy kiráz tőle a hideg. (Utálom, amikor az észak-amerikaiak váúúú-znak)

Próbáltam neki magyarázni, hogy ezt magyarul hogyan mondjuk, de nem akarom erőltetni, mert abból szerintem ellenállás lehet. Kicsit megijedtem, hogy mikortól akar majd angolul beszélni otthon. Ezt nagyon nem szeretném, de láttam már olyan Márknál fiatalabb és idősebb gyereket is, aki egyszerűen nem akar a saját anyanyelvén megszólalni. No majd meglátjuk…

Munkahelyi ügyek 1.

Amikor júliusban elkezdtem a jelenlegi munkahelyemen dolgozni, akkor rájöttem arra, hogy nekem jobban fekszik, ha valamikor f9 fele érkezem a 9 óra helyett. Megkérdeztem hát a főnököm, hogy kezelhetjük-e rugalmasan a munkaidő kezdését és végét.

Lehangoló választ kaptam: mivel az ügyfeleink 9-től 17 óráig dolgoznak, ezért tőlünk is ezt várja el. No ebből az lett, hogy én továbbra is f9 előtt érkezem és gyakran f6-6 között megyek el, bár mostanában nagyon figyelek rá, hogy legkésőbb f6-kor felálljak a helyemről.

Ehhez képest azt látom, hogy a velem együtt érkezett másik Senior PM ugyanúgy reggel f9 előtt jön és f5 után kicsivel távozik, mert megy a vonata. (elég sokat ingázik, messziről jár) Ezen kívül hetente legalább egy alkalommal otthonról dolgozik.

Nem kérdezte meg, hanem bevezette. A srác egyébként jó fej, jóban vagyunk, nem irigykedem rá, mert én is dönthetnék úgy, hogy követem az ő útját, de ez nálam lelkiismereti kérdés és nem akarok lejjebb adni a színvonalból.

Másfelől látom azt, hogy a munkatársam tiszta ideg, hogy biztosan ideges a főnökünk (Vice President), de egyik sem mondja ki, hogy mit akar, mert errefele nagyon kerülik a nyílt konfliktust. Szerintem a főnökünk azt fogja csinálni, hogy csendben szól a PMO vezetőnek, aki a mi közvetlen menedzserünk és megkéri őt, hogy tegye helyre a munkatársamat. Aminek egyébként az lesz a vége, hogy a munkatársam motivációját jelentősen csökkentik.

Én ezeket a háturólj jövős helyi dolgokat nem annyira értem, miközben meg azt kérik, hogy legyen a legfőbb érték a transzparencia. Hát ez jól hangzik, de a valóságban tenni kéne érte…

Hálaadás a munkahelyen

Kanadában a hálaadás (Thanksgiving) legalább annyira fontos ünnep, mint az USA-ban.  A hálaadás automatikus hosszú hétvégét jelent, ilyenkor összejön a család, távolról is hazautaznak a rokonok. Van egy kis különbség az időzítésben, mivel Kanadában  október 9-re esik ez az ünnep, az USA-ban pedig november végén lesz.

A hálaadás jegyében a munkahelyen ma hálaadási Pot-Luck-ot rendeztünk. Aki jógázik az ismeri a potlak szó jelentését: mindenki hoz valami ételt és megosztja a többiekkel.

Nálunk is nagy készülődés volt, a Confluence portál kb fél óránként küldözgette tegnap az értesítést, hogy ki mit hoz majd másnap. A mottó az volt, hogy mindenki hozzon a saját országára jellemző ételt.

Ezt én nem tartottam be, mert nem jutott eszembe egyetlen olyan magyar étel sem, amiben nincs hús, szeretem megenni és el tudom készíteni. Úgyhogy tegnap este zöldséges Quiche-t csináltam. Ezt az ételt csináltuk régebben Timkával, aztán hosszú ideig nem volt az étlapon, de a hétvégén Mariannál és Péternél ez volt a menü és ihletet kaptam én is.

Ez volt a mai menü, egyenesen a belső portálról. A neveket töröltem személyiségi okok miatt. :]

Food
Vegetarian/Non-Vegetarian
Jalebis Dessert
Samosas Vegetarian

Chicken/Lamb

Pakoras Vegetarian
Spanish omelette Vegetarian (eggs, potatos and onions)
Carrot Cake with Chocolate Vegetarian
Wild Rice Salad Vegetarian
Roasted Potatoes + Sweet Potatoes Vegetarian
Quinoa salad Vegetarian
Salad (with kale, and other yummy things) Vegetarian
Atlanta Brisket Beef
Teriyaki Flank Steak Beef
Assorted Desserts Vegetarian
South African Borewors beef & chicken
Cannoli (dessert)
Vegetable Quiche Cheese, creme, onion, eggs
Stuffed cabbage and grape leaves Non-Vegetarian (Beef)
Dessert (Rasmalai) Vegetarian
A brie plate (like a cheese plate, but with just brie) Vegetarian
Spring Rolls Vegetarian
Not sure yet
Banana Loaf
Dumplings Non-Vegetarian (Chicken)
Chicken Tortilla Pinwheels Non-Vegetarian
Beet Salad Vegetarian
Jerk Chicken Non-Vegetarian (Chicken)
Quinoa Bean salad Vegetarian
fruit platter Vegetarian
Meduvada Vegetarian
Deserts (Bengali) Cream,Milk,
Sushi Vegetarian (each roll has a few of the following ingredients but not all [ cucumber, avacado, egg omelet, carrot, oyster mushrooms, imitation crab ])
Spinach Ricotta Lasagna Vegetarian (with cheese)
Moon Cake Vegetarian
Yummy Gulab Jamun Vegetarian
Cheese (Paneer) pakora Vegetarian
Holopchi (Ukranian cabbage roll casserole) Non-Vegetarian (Bacon)
Sabudana Khichdi (Indian dish made of pearl Tapioca) Vegetarian (Tapioca, Peanut powder, potatoes, green chilli)
Vegetable salad with tuna Vegetarian… mostly
Pasta, Veg and Tuna Salad (has mayo) Pasta with fish
Pierogies Vegeterian (potato and cheese)

A kínálat nagyon jó volt, sokat ettem és olyan dolgokat is kipróbáltam, amikről még nem is hallottam. Lássuk csak:

  • Spenótos, rikottás lasagna – csak egy kicsit ettem, mert kíváncsi voltam. Finom volt, de szerintem én jobbat tudok csinálni. :-]
  • Paneer Pakora – indiai étel, nem igazán szeretem az olajban sült dolgokat, de jól nézett ki és jó volt az íze is. A mártás volt igazán szuper, mert egyszerre volt édes és erős
  • Cannoli – Anthony-vel megbeszéltük, hogy ez nem Canelloni, mert az olasz töltött tészta. Ez egy finom leveles tészta, habbal töltve, de amúgy ez is olasz
  • Banana Loaf – nem volt nagy szám, de valamiért ketten is csináltak. Valami tészta és csoki összekeverve és alig megsütve
  • Rizssaláta
  • És a nap sztárja (nekem) a csokis répatorta. Ez nem hasonlított arra a répa tortára, amit eddig ettem, mert nem cukros máz volt a tetején, hanem csoki és a közepén is volt egy nagy lyuk és abból folyt a csoki amikor vágott az ember egy szelet tortét. Ebből többször is szedtem

Nagyon teleettem magam, meglepő volt, hogy délután is tudtam dolgozni. Talán azért, mert ma különösen idegesítő megbeszéléseim voltak. :-/

Az volt a legdurvább, mint a cégünk X-edik szülinapját is most ünnepeltük, azaz amikor már jól teleette magát mindenki, akkor begurítottak két hatalmas tortát. Nos ezeket már kihagytam, mert az észak-amerikai cukrász iparról nincs jó véleményem…

Néhány kép is készült. Bocs, de próbáltam az arcokat lehagyni. Így bénán néz ki, de ez van…

20171004_11035420171004_12244320171004_12244920171004_130859

 

Peca – Orangeville, Island Lake

A szeptemberi kánikulát két nap alatt elfújta a szél és elmosta az eső és bennem újra felébredt a horgászláz. 30 fokban nem annyira jó ötlet egy csónakban aszalódni, de ahogy a nappali hőmérséklet 20 fok alá esett, úgy megint elkezdtem vágyakozni, hogy egy tavon ringatózzak és ragadozó halakat kergessek.

Orangeville nincs messze tőlünk és ott már van egy kis helyismeretem, ezért péntek este foglaltam egy csónakot az Island Lake-re. Ez jó rendszer, hogy a neten keresztül bérelhetek és előre ki is fizethetem a csónakot. Nem kell aggódnom, hogy mire megérkezem lesz-e csónakom, vagy mehetek egyenesen haza.

A csónakkal a “zsebemben” nem kellett volna nagyon korán kelnem, de Márk fél hatkor felkiabált engem, mert valami rosszat álmodott és már nem tudtam visszaaludni.

Szép lassan elkészültem, a családot sem ébresztettem fel és kicsivel 6 után csendben becsuktam az ajtót magam mögött. Induláskor teljesen sötét volt, Toronto egyértelműen aludt még.  Mint kés a vajban úgy mentem át az alvó városon…

Ahogy az óriási 401-es autópályáról ráfordultam a Brampton fele vezető kisebb autópályára úgy elhaladtam vagy 10 kilométernyi ipari terület mellett, ahol raktárak és üzemek váltották egymást.

Majd szép lassan kiértem a GTA-ból és a Hurontario úton való vezetést nagyon élveztem. Ez az út egyenesen átvezet a Niagara Escarpement-en, ami egy szép nagy völgy. Akkor értem oda, amikor a nap éppen felkelt, és én meg néztem magam előtt a legalább 5 kilométeres nyílegyenes utat és az autókat, ahogy kapaszkodnak fel a völgy szemben lévő oldalán.

Szeretem ezt a környéket, mert sokkal emberibb, mint Toronto. Betont nem igen látni és az út két oldalán farm-ok állnak, minden udvaron ott áll a pick-up vagy más 4×4-es óriás.

Eszembe jutott, amikor Timkával 2009-ben vezettünk Dallasból Houston-ba. Akkor nagyon egzotikusnak tűnt, hogy Texas-ban egy autópályán repesztünk és country-t hallgatunk, de most már kezdek hozzászokni a 6 sávos autóutakhoz, a sárga útburkolati jelekhez és a nálam kétszer nagyobb Ford F150-es vagy RAM Heavy Duty óriás pick-up-okhoz, amik óriás hanggal söpörnek el mellettem. Hiába na, ezekben az autókban 5-6.000 cm3-es motor van és akkor a kipufogójuk, mint egy kályhacső.

Amikor indultam, akkor 8 fok volt Torontoban, de a városon kívül deres volt a házak teteje. Csak 3 fok volt, úgyhogy nem is szálltam ki az autóból, ahogy a tóhoz értem. Korán érkeztem és várnom kellett fél órát, míg végül a kaput kinyitotta egy parkőr 8 órakor.

A csónakot gyorsan átvettem és beszélgettem egy fiatal sráccal aki a parknak dolgozik. Ő adott pár tippet, hogy próbáljam meg a kikötő előtti területet, mert ott elég mély a víz és a csukák a növények között állnak és lesnek a kisebb halakra. Állítólag ő is fogott pár csukát a héten az 50-60 centis méretből.

No ez jó lesz nekem is, ezért én is a kikötő előtt kezdtem, de valahogy nem tetszett a terület, mert több csónak is volt körülöttem, úgyhogy elindultam a tó közepe fele, ahol ugyan sekélyebb volt a víz, de nem volt senki körülöttem.

A tó itt kb 1,5 méteres és az alsó méteren vastagon áll a növényzet. Csak a felső 50 centi tiszta, ezt kellene meghorgászni úgy, hogy a legkevesebbszer akadjak bele a zöldségbe. Ahogy növényt fog a csali, úgy a halat el is lehet felejteni, mert nem mozog a műcsali és a vontatott zöldségre nem izgulnak a csukák.

Szél nem fújt, csak valami nagyon gyenge légáramlatot lehetett érezni, ezért nem használtam a súlyt, hanem hagytam, hogy lassan sodródjon a csónak. Először próbáltam Sebille Flat Shaddel, de ez a csali összeszedte az összes útba eső növényzetet, úgyhogy inkább az Ottó bácsi féle 10 grammos sötét támolygó villantót tettem fel 40-es monofil előkével.

Kb a 3 dobásra kapásom volt, de nem akadt meg a hal. Újra oda dobtam és erre a dobásra egy 40 centis kis kroki verte le az Ottó bácsit. Rögtön belefúrta magát a zöldségbe, de fölé álltam a csónakkal és kihúztam. Merítőm még nincs, úgyhogy kézzel vettem ki.

Jó kezdés, gondoltam és folytattam a dobálást. A szél közben erősödött és az elektromos motorral hátramenetben kellett lassítanom a sodródást, hogy a legjobb részeken ne suhanjak át. Addigra már láttam, hogy nem mindenütt egyforma a meder. A parthoz közelebb, ahol sekélyebb volt a víz, ott csak egy vékony 10-20 centis szőnyeg fedte az aljzatot. Ez a hely láthatóan nem tartotta a halat, ezért próbáltam a 1,5 méteres víz felett maradni, ahogy a növényzet sűrű volt és jól meg tudott benne bújni bármilyen hal.

Ezen a részen fél óra múlva megint ütést éreztem és egy nagyobb, 50 centi körüli csukát fogtam. Nem valami nagy méret, de a parkőr szólt előre, hogy erre a méretre készüljek, a nagyobbak majd csak hidegebb időben kerülnek elő.

Ez után  a hal után nagy csönd következett, a nap egyre magasabbra kúszott. Egy idő után rájöttem, hogy nap eléggé besüt a vízbe, ezért a mélyebb vízben kellene próbálkoznom.

Közelebb mentem a gáthoz, ahol kb 2 méteres volt a víz. Találtam olyan részt, ahol semmi növényzet sem volt, egy kicsit itt is próbálkoztam, de nem jött semmi. A sima kavicsos meder nem tartotta a halat…

Majd végül találtam egy jó területet, ahol 2 méteres volt a víz és a sima aljzat lassan átváltott növényesbe, de egy kb 100 méteres részen nem nőtt fel a hínár magasra, úgyhogy lehetett ejtegetni egy kicsit a támolygót. Ezen a részen volt két rávágásom és egy lekövetésem. Ez utóbbit jól elrontottam, mert csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy egy csuka követi a villantót és akkor már késő volt és éppen a hal orra elől vettem ki a csalit. Ha hamarabb észreveszem, akkor talán tudtam volna egy kicsit lassítani a bevontatást, de a szép eléggé borzolta a vizet, nehéz volt észrevenni a halat, plusz a Polaroid napszemüvegem júliusban eltört és egy olcsó napszemüveget vettem, ami nem polarizált, úgyhogy nem látok vele a víz alá. Öreg hiba…

Végül fél egykor elkezdtem pakolni, mert a csónak bérlés 1-ig szólt. Szépen kimotoroztam, leadtam a csónakot és megettem az ebédemet a parton. Néztem, ahogy a srácok a jégkunyhókat újítják fel. Ezen a tavon lehet olyan kunyhót bérelni, amit traktorral behúzni a jégre. A polgár fúr egy léket, berakja a pecát és leül a padra és esetleg közben grillezi a kolbászt, már ha bírja eléggé a füstöt. :-]

Ezeken a kis házakat látva kicsit rossz kedvem lett, mert eszembe jutott, hogy hamarosan itt a tél és tartok tőle, hogy itt a tavak decemberben befagynak és márciusig úgy is maradnak…

A rosszkedv később is megmaradt, mert a hazafele tartó út nem volt annyira vidám, mint reggel. Délutánra megmozdult a város és Toronto környékén elkezdődtek a dugók. Így a reggeli 50 perces útból végül 1,5 óra lett.

A halakról nem tudtam normál fotókat csinálni, mert tiszta nyálka voltam és nem vittem magammal kéztörlőt. Hiába nem úgy van, mint otthon, hogy az óriás Plano ládámban mindig benne van minden cuccom és nem tudok semmit sem otthon hagyni. Kéne egy kertes ház, vagy legalább egy saját garázs… :-/

Néhány információ a csónakokról Laci kérésére: a csónak amit béreltem egy alu Jon boat, azaz lapos aljú, kis merülésű. Ez a típus Észak-Amerikában népszerű, én utoljára az Ebron találkoztam ilyennel. Ezt a típust nem annyira szeretem, mert a légkamrák az ülésekben vannak, azaz az ülés fix, nem lehet mozgatni, vagy kivenni. Az üvegszálas csónakok előnye, hogy a padok használata opcionális, azaz nagy a munkatér és be lehet pl feküdni a csónak aljába éjszakára.

A bérelt csónakom Maconka szindrómás volt. :-] Maconkán is az összes alu csónak eresztett, sajnos úgy tűnik, hogy Kanadában sincs ez másként. Reggel még száraz volt, de mire végeztem már legalább 1 centi víz áll a talpam alatt. Még egy érv az alu csónak ellen, idővel sajnos elkezdenek ereszteni a szegecselés miatt.

Az viszont pozitív, hogy a csónakhoz jár a két evező, a súly és a hosszú kötél és a tiszta mentőmellény. Nem úgy, mint a legtöbb magyar horgásztavon, ahol vagy viszel mindent, vagy úgy kell reggel összevadásznod a súlyt, kötelet és vízmerő szapolyt.

A csónakhoz jár két nagy akksi és egy 50 librás Minn Kota C2 motor. A C2 az alap modell, nem fokozat mentes, de csak ennyi a hátránya. A csónak bérlés ára viszont csillagászati volt, 72 dollárt fizettem HST-vel 5 óra pecáért. Valószínűleg vennem kellene egy gumicsónakot vagy egy kisebb műanyagot, amit a tetőn lehet hordani. Na majd meglátjuk, ez inkább majd jövőre lehet aktuális.

20171001_13172720171001_13180420171001_08535620171001_09132520171001_11451620171001_09132120171001_091316

Kanada – félúton Európa és az USA között

Kanada még nem döntötte el, hogy Európához vagy az USA-hoz akar tartozni. Geográfiailag és kultúrálisan nem kérdés, hogy Kanada az USA-hoz áll közelebb, de vannak olyan dolgok, melyek könyebbé teszik a magyar bevándorló mindennapi életét és vannak olyan dolgok, melyek kimondottan furák európai szemmel.

Annak örülök, hogy a sebesség korlátozást KM-ben adják meg és ezért az autók KM órája valójában “kilométer óra”, de azért a Mile is rajta van. (Mert azért Kanada és az USA lényegében egy nagy piacnak számít.) Ezek után logikus hogy az útszéli tájékoztató táblák KM-ben mutatják, hogy a cél milyen messze van.

Ott már egy  kicsit nehezedik a helyzet, hogy ha valaki megkérdi, hogy milyen magas vagyok, akkor illik lábban és inch-ben megadni a magasságot, mert különben forgatják a szemüket, hogy mi a francot beszélek.

Az USA befolyás azon is látszik, hogy a légkondi szabályozók mindenütt Farenheit-tet mutatnak. Hogy teljes legyen a zavar egyes emberek Fahrenheitben mondják a hőmérsékletet, mások Celsiust használnak.

A tűzhely és a sütő észak-amerikai kaptafára készül, mindegyik óriási, csúnya és a sütési hőmérsékletet szintén Fahrenheit-ben kell megadni. Először csak pislogtam, mára annyival vagyok beljebb, hogy 400 Fahrenheit kb 200 fok, úgyhogy már internetes segítség nélkül is be tudom állítani a sütőt. Állítólag át lehet állítani valahogy Celsius-ra, de még nem jöttem rá a módjára.

A legviccesebb azonban a bevásárlás, mert  minden nyavajás zöldség és gyümölcs adott súlyra (akarom mondani tömegre) vonatkozó árát fontban adják meg, mert az optikailag olcsóbb, mint ha Kg-ra jutó árat adnának meg. (Mármint nem angol fontban adják meg az árat, hanem LB-ben). Olyat sokszor láttam, hogy aztán a végső blokkon a vásárolt tömeget végül grammban nyomtassák a papírra. Fene sem érti őket…

Viszonylag friss felfedezésem, hogy a sörös doboz valójában 473 ml-es. Elgondolkodtam rajta, hogy ez vajon azért van-e, mert így minden dobozon megtakarítanak egy kis sört, vagy unciában kerek az űrtartalom, de amikor átszámoltam a 473 ml OZ-re, akkor 16 fuild USA OZ jön ki. Van néhány olyan doboz ami 20 unciás, azt it Tall Can-nek hívják. Ezt a méretet én is jobban szeretem, de ezek többnyire savanyú lager sörök és nem IPA amit mostanában szeretek inni.

Ha barkácsolni akarsz, akkor készülj fel a legrosszabbra, mert ezen a területen minden inchben és col-ban van megadva. A mérőszalagok csak inchet mutatnak, amit át kell számolni. Még jó, hogy hoztunk magunkkal metrikus mérőszalagot. De jobb ha inkább megszokja az ember az imperiál mértékegységet, mert hiába kértem mm-ben megadva csavar méretet, csak hümmögtek, úgyhogy szemmérték alapján választottam.

Jelenlegi kedvencem azonban a dátumok írása. Eddig gyűjtöttem, hogy a cégnél, aminek dolgozom hányféleképpen írják a dátumot. Íme a variációk egész sora:

Én kizárólag így vagyok hajlandó leírni egy dátumot egy project dokumentumban: 27SEP2017

Esetleg így: September 27, 2017

Ezt is gyakran használják: 09272017

és persze hogy teljes legyen a kavarodás: 27092017

A cégünknél a következő formátumot még nem láttam, de államigazgatásban normál “magyar’ módon is írnak dátumokat: 2017-09-27 (de ez sajnos elég ritka)

Szóval néha vakarom a fejem, hogy akkor most milyen dátumot látok éppen…

Köszönöm Gábornak az e-mailben tett észrevételeket a mértékegységeket illetően. 🙂

Minek mentek Kanadába? Ott nagyon hideg van…

Amikor ismerősökkel és barátokkal arról beszélgettünk még Magyarországon, hogy miért akarunk Kanadába költözni, akkor az esetek nagy részében elkaptam azt a elfojtott félmosolyt ott a száj szélében, ami arra utalt, hogy “Te normális vagy?”

Ekkor még én is azt gondoltam, hogy

Kanada = medve + hód + favágó + 1 méteres hó + jah és piros egyenruhás kalapos rendőr bazi nagy kutyával.

A nyarat látva én is rendesen ráparáztam erre a kérdésre, de a főpara akkor jött, amikor amikor augusztus végén kénytelen voltam betenni az ágyba az otthonról importált elektromos ágymelegítőt, mert esténként 20 fok sem volt a szobában. Egy éjszakára a fűtést is felkapcsolták és nagyon jól esett…

Ekkor már készültem az októberi télre, majd szeptember elején elkezdett melegedni a levegő, egyetlen nap sem esett az eső és ma 30 fok feletti hőségben strandoltunk a Lake Ontario partján. Esküszöm ez a szeptember melegebb, mint az augusztus volt, úgyhogy a globális felmelegedés Toronto-ba is elért és köszönjük szépen de nagyon örülünk neki. :-]

Tegnap (szombaton) annyira meleg volt, hogy reggel 10-kor majdnem megfőtt a fejünk, ahogy a villamos megállóban ültünk. Egy kanadai magyar ismerősünk elhívott minket a helyi (Wychwood Barns) farmer’s market-ra. A hely jó volt, de annyira meleg volt, hogy alig vonszoltuk magunkat.

Ekkor erősen beugrott, hogy vasárnap menjünk el strandolni, mert erre alig volt lehetőségünk a nyáron. Szombat délután Márkkal elmentem a Canadian Tire-be (helyi Obi), ahol éppen a nyári cuccokat szedték le a polcokról és tették ki a korcsolyákat, csizmákat, stb.

Vicces volt a középre dobált áruk között napernyőre vadászni. Ezzel nem voltam egyedül, mert kb 3-an állítottak meg a pénztárhoz menet, hogy a napernyőket hol találtam. 😀

Vasárnap reggel tehát megcsináltam a piknik batyut, Timka Márkot szedte össze és f10-kor már úton is voltunk a Woodbine beach-re. Erről a helyről írtam már korábban, a név alapján kikereshető a korábbi írásom a szófelhőből.

A Waze szerint a Woodbine csak 12 km-re van jelenlegi lakhelyünktől, úgyhogy 20 perc alatt odaértünk. 10 óra kanadai viszonylatban korán van, de a parkolóval bajban voltunk, mert valami futóverseny volt a parkban. Timka szerencsére nagyon jó ütemben körözött és pont lecsaptunk egy korai távozó parkolóhelyére. Szeptemberben külön bónusz, hogy a Lake Ontario partján nem kell parkoló díjat fizetni. (20 dollár megtakarítás)

A tópart jó 1 km-re van az autótól, én teljesen beolvadtam a homokba, ahogy cipeltem a piknik táskát és az óriásra hízlalt Ikeás szatyrot. Fürdő nadrágot nem is vittem, mert a Lake Ontario általában a kibírhatatlan és rettenetes hőmérséklet között volt eddig, de szeptemberben alig volt szél, ellenben jó meleg volt, így a part menti sekély víz legalább 18-19 fokosra melegedett. Egyáltalán nem volt sikoltós a víz hőmérséklete, sőt Márkot is simán beengedtük pancsolni és a szája sem kékült el.

20170924_11034620170924_11035420170924_11035820170924_112438

Jókat játszottunk a vízben, Márk rekvirált homokozó játékokat, nekem meg a 2015-ös Teneriffe-i és a 2016-ös horvát nyaralásunk ugrott be. Csak a család hiányzott, de ők nagyon… :-/

Délután 3-ra felfőtt az agyam, Márk is kiette a piknik táskát, úgyhogy lassan elindultunk haza. A part addigra már teljesen tömött volt, eddire sokan rájöttek, hogy szeptemberben is lehet strandolni.

A parkoló helyünkön jól összeveszett két ember, mi meg csendben elhúztunk. Szuper napunk volt, srandolásban is jól ki lehet fáradni, úgyhogy Márkkal 4 fele el is aludtunk. Nem tudom mikor lesz este alvás, mert Márkot 6-kor úgy keltettem fel… Most éppen vacsorázik, túl van a bacon-ön, a kukoricán és éppen a tegnap vett görögdinnyét darabolja. Jó étvágya van, mióta JK-be jár (helyi ovi) 😀

Életem legintenzívebb tanulási időszaka

Jelenleg már közel 3 hónapja dolgozom első kanadai munkahelyemen. Az első hónapom végén írtam egy blog bejegyzést arról, hogy milyen nehézségekkel szembesültem az első hónapban és milyen pozitív élmények értek.

Nos lássuk, hogy ennyi idővel a hátam mögött hol vagyok most:

Angol

Az első hónap során leginkább a nyelvi korlátok miatt szenvedtem. Bár állítólag felsőfokon tudok angolul, de ezt az első hetekben nem éreztem. Ültem a megbeszéléseken és kis túlzással csak a kötőszavakat értettem.

A helyzet azóta nagyon sokat javult, mert megtanultam azt a pár száz kifejezést amelyek ezzel a speciális területtel kapcsolatosak (Fintech software/rendszer fejlesztés vagyonkezelők számára) és most már többnyire képben vagyok a szoftver fejlesztés lépéseivel, a céges folyamatokkal és játékosokkal. Ezek az információk mindenképpen kellettek ahhoz, hogy értsem mit kell csinálnom és mit kell kérdeznem munkám során.

Most már úgy látom, hogy elsősorban nem az angol tudás miatt szenvedtem, hanem a speciális szakterületi szókincs hiánya miatt, de szerintem jól vettem ezt az akadályt.

Most már kommunikációs szempontból sokkal magabiztosabb vagyok, jelenleg kb 80%-ban elégedett vagyok azzal, ahogy a munkatársakkal és az ügyfelekkel kommunikálok.

Jelenleg az zavar a legjobban, hogy a pontos kommunikáció mindig nagyon fontos volt nekem, mert vezetőként a kommunikáció volt a legfontosabb eszközöm. Most azonban még nem tudom annyira hajszálpontosan kifejezni magam mint magyarul.

Valószínűleg csak türelmetlen vagyok (mint mindig) és idővel majd ebben is fejlődök. Az biztos, hogy életem legintenzívebb angol nyelvtanfolyamán veszek részt jelenleg. :]

A legparásabb ügy jelenleg a rendszeres telefonos kommunikáció az ügyfelekkel. Van olyan ügyfél akivel hetente tartunk program státuszt, amit én vezetek, a többiekkel időnként Discovery Sessiont tartunk, hogy tisztázzuk a fejlesztéssel kapcsolatos követelményeket. Ezek a megbeszélések felkészülést és koncentrációt igényelnek.

Az egyik ügyfelem Quebec City-ben van, a másik Toronto-ban, de itt viszonylag ritka, hogy személyesen találkoznak egymással a felek. Leginkább GoToMeeting-et használunk és telekonferenciázunk kép nélkül. Így sajnos még nehezebb megérteni mit akar a másik fél és több esély van a félreértésre.

Munka (és) kultúra

A helyi munkahelyi kultúra jelentősen eltér attól, mint amihez hozzászoktam Magyarországon. Jelenleg az a legnehezebb, hogy megtaláljam a kényes egyensúlyt ahol még nem csesztetem az embereket, de mégis haladnak a rám bízott ügyek.

A munkahelyemen, de megkockázato, hogy Kanadában a munkavállalók érzékenyebbek és öntudatosabbak annál, mint amivel korábban találkoztam. Volt már olyan, hogy a főnökömnél jegyezték meg finoman, hogy Ákos túlságosan tolja a biciklit és hagyjon már békén minket. A főnököm erre bólogat, majd amikor elment mindenki, akkor azt mondja, hogy ok minden, mert ez a projet menedzser dolga és ezt várja el tőlem.

Ennek ellenére úgy érzem, hogy ez a munkám egyik legnehezebb része az egyensúly megtalálása és emberenként eltér, hogy kivel milyen stílusban kell(ene) dolgoznom.

Tempó, munka terhelés

A tempó a kezdetek óta nem változott, általában igen intenzív napjaim vannak. Egyszerre 5-8-10 ügyet viszek, és ezek között nagyon sok minden van, ezért nehéz fejben tartanom, hogy mivel hol tartok.

Mindig van pár fejlesztésem, itt projektnek hívják ezeket, mert egyedi, fizetett megrendelésekről beszélünk. Ezek különböző státuszban vannak, pl az egyiknél a követelményeket gyűjtöm össze, a másik éppen erőforrás becslési szakaszban vagyok, a harmadikhoz a szerződést írom (Statement of Work), a negyediken meg már dolgoznak a fejlesztők.

A fejlesztéseken kívül fogalkozom customer support ügyekkel is, patch vagy adatbázis script koordinációval és mindennel ami szembejön. Rendszeresen előfordul, hogy a customer-support nem boldogul valamivel vagy valaminek kihatása van az egyik folyamatban lévő ügyemre, vagy egy hibának nagyobb tétje van és akkor hozzám csapják a feladatot, mert én úgy is kijárom a megoldást.

Annyival vagyok jobb helyzetben, mint az első hónapom után, hogy most már sokkal gyorsabb vagyok mint kezdetben, de még mindig nem láttam minden projekt szakaszt legalább 2x, hogy ne kelljen gondolkodnom a megfelelő process lépésen vagy a Jira/Confluence dokumentáción.

Felelősség, önállóság

Már kezdettől fogva maximális önállóságot várnak el tőlem, ami azt jelenti, hogy döntsél és vállald a felelősséget és szállítsd az eredményt minden nehézség ellenére. Ez az álláspont automatikusan kialakul bármilyen munkahelyen, ahol az erőforrások korlátozottak és nagy a nyomás. Mi a francért küzdene a menedzsered veled együtt, amikor neki is megvan a maga nyűgje. Azért vagy itt kispajtás, hogy nyomd a dolgokat…

Ezzel a megközelítéssel nincs gondom, mert az utóbbi 11-12 évben minimális vezetői felügyelet mellett dolgoztam. Egyedül azzal van a gondom, hogy az erőforrás helyzet legtöbbször nagyon kritikus, ráadásul jelentős a fluktuáció, ezért nehéz sikeresnek lenni. Mostanában gyakran vagyok frusztrált azért, mert falakba ütközöm és nincs elég ember, hogy a fejlesztéseimet normális időkeretben tartsam.

Elismerés

Ebben az ügyben vegyesek az érzéseim. Azt érzem, hogy az eddig teljesítményem alapján egyre jobban bíznak bennem, a legutóbbi (60 napos) visszajelzés alapján elégedett velem a menedzserem és a pórázom érzhetően sokat lazult, mert látja, hogy megyek és csinálom a dolgom.

Van egy jó szokás itt a cégnél, ha valaki valami fontos ügyben jó teljesítményt nyújtott, akkor kap egy 50 dolláros ajándék kártyát ami lényegében egy Visa bankkártya. Én két ilyet kaptam az első két hónapban ami jól esett.

Egyelőre tehát vegyes érzéseim vannak, annak örülök, hogy a nehézségek ellenére is van motivációm és szeretnék bizonyítani. Az is jó, hogy ezt a vezetőm is látja. Az viszont aggaszt, hogy hosszú távon sem számítok arra, hogy a munkám tervezhető lesz és ez a stress szintet növeli.

Update:

Főnököm a napokban elment 2,5 hét szabadságra és az utolsó napján mintegy mellesleg – vacation coverge-nek álcázva – átadott nekem egy 1 éves ügyet, hogy lépjek előre vele. Nincs gondom vele, ha nehéz feladatot kapok, inkább az a gond, hogy ezt nem mellesleg kellene közölni, hanem a megadni a módját, megfelelő, lehetőleg motiváló kommunikációval.

Plusz előző nap kicsit újrarendezte a cégek felosztását és kaptam a meglévő 2 ügyfelem mellé egy harmadikat, akik állítólag nyugisak, úgyhogy ne aggódjak. Ehhez képest tegnap jött az e-mail, hogy az egyik projekjük lezárását el akarják halasztani. Most villámgyorsan át kellene látnom mivel hogy állunk, hogyan lehet halasztani, az mennyi erőforrás nekünk és ez mennyibe for kerülni az ügyfélnek.

Szeretnék kiszámítható tempóban dolgozni és nem kapkodni, de úgy látszik ez nem annyira reális elvárás.