Cuba 2018 február /1

Tervezgettük ezt a nyaralást, de kicsit későbbre – talán amikor már én is dolgozom. A hosszú telet könnyebb elviselni, ha a vége felé feltöltekezünk egy kis D-vitaminnal, utána már csak pár hét a tavasz. Aztán pár hete Gáborékkal beszélgettünk, mikor mehetnénk együtt, és ez a februári hét tűnt ideálisnak. Így utólag valóban az volt: én el tudtam tolni a munkakezdésemet egy héttel, így nem használtam egy napot sem az elég szűkös – évi 10 nap – szabadságomból. Ákos munkahelyváltása sem élesedett még az indulás előtt, így nem aggódtunk, hogy felmondási idő alatt visszavonják a szabadságát. És a legjobb: vasárnapi napon indultunk és érkeztünk, az érkezés után pedig egy hétfői szabadnap: a “family day” adott még egy napnyi időt pihenésre (mosásra), készülődésre, blogírásra ;-))).

Az indulás előtti szombatot jól elterveztük, csomagolás, friss kiflik beszerzése reggeli szendvicsnek, kis pihenés, skypeon búcsúzkodás, de persze semmi nem úgy sikerül. A délutáni szunyókálás kimarad, délutánra hulla fáradtak vagyunk, Márkot sikerül 6kor lefektetnünk, és kb 8ra mi is ágyba kerülünk. Korán fekszünk, mert hajnali 3-ra rendeltem az ubert, 6:45kor indul a gépünk. Ilyenkor valahogy nem nehéz felkelni, még Márk is kiugrik az ágyból 2:30kor, izgatott, felöltözik magától, nem kell noszogatni. Bőröndök készen, még bedobjuk az előkészített szendvicseket és az európai telefontöltőket a kézibe.

Kabát, sál, sapka, furán hat a tornacipő a 20 cm hóban, de csak nem utazunk csizmában Kubába ;-). Az uber időben érkezik, valami Hyundai, csúszkál össze-vissza a kis utcákban, ahol nem jellemző az utak hótalanítása. Reptér, elsők között csekkolunk be, rengeteg időnk van a terminálban. A gyerekek leragadnak a tabletekkel felszerelt asztalok mellett, Márk rutinos pókeresként igennel válaszol a kérdésre, hogy elmúlt-e 18 éves. A kis játékfüggő, nem érti mit nyomkod, és a szerencsejátékokon kívül csak reklámokat tud nézni, meg híreket olvasni. Felelős szülőként azt gondolom, ezek közül a póker a legkevésbé káros. De most tényleg, miért nem raknak ezekre 1-1 játékot gyerekeknek is? Úgyis ők nyomkodják a legtöbbször. Szerintem.

IMG_0541

A legjobb poén a reptéren, amikor bemondják a kapunál, a beszállítás azonnal kezdődik, amint megérkezik a személyzet :D. Befutnak és beszálnak, aztán mi is, álmosan pislogunk a gépen, sokat gurulunk aszfalton, vagyis hóban felszállás előtt. Elszalad az a 4 óra repülés, a kiszállás 25 fokba és napsütésbe priceless. Cayo Coco reptere egy buszvégállomásra emlékeztet, nem sok gép jár ide, vagy mégis? Aznap érkezett Torontoból még egy. A belépéshez lefotóznak, sorban állunk, ellenőriznek, megjönnek a csomagok is, fél órát buszozunk. Az út mellett látszanak a hurrikán nyomai, tövestül kicsavart fák hevernek a mangrove erdőben. Megállunk az első szállodánál, a házak mellett látszik a tenger, basszus ezek a színek!! Pont mint a windows képernyővédő, csak igaziból. A második megálló a miénk, óriási nyitott lobbyba érkezünk, betessékelnek egy külön terembe, limonádéval kínálnak, jól esik egy kis cukros lötty. A becsekkolást itt intézik, gyorsan megvan, szobát cserélünk hogy egy kicsit közelebb legyünk. Készen vannak a szobák, beköltözhetünk. Szép a szobánk, tágas, de a gyereknek nincs megágyazva, szólunk a takarító néninek mikor elindulunk körülnézni. Pár óra múlva még mindig semmi, Ákos telefonál a recepcióra, nem értik mi a gond, hát van a szobában kinyitható ágy, nem? Az van, csak ágynemű nincs. Ja, ok, alvásidő előtt fél órával meglesz ez is. Szoktatnak a tempóhoz ;-).

IMG_0554

Csodás időnk van, 25-26 fok, a tenger is hasonló hőmérsékletű, általában fúj egy kis szél. Mivel egy kis öbölben van a tengerpart, a hullámzás sosem kellemetlen. Apály idején ki lehet sétálni egy kis homokpadra, belül érezhetően melegebb a víz. A homokpadtól a partig a gyerekeknek leér a lábuk, de azért mindegyikük visel mellényt és karúszót is. A víz színei hihetetlenül gyönyörűek, a parton árnyékolók alatt napágyakon heverünk, a gyerekek többnyire kiválóan eljátszanak együtt. Beszéljenek helyettem a képek:

IMG_0797IMG_0684IMG_0654IMG_0650IMG_0644IMG_0614IMG_0607IMG_0606

All inclusive az ellátás, több étteremben is lehet enni, kb mindegyiket végig is próbálgatjuk. Ismerősöktől hallottuk, hogy a kaja azért nem olyan csúcs minőségű, sokszor előfordul, hogy valami hiányzik aznap. És nem is ízesítenek annyira, a kanadai visszajelzésekben olyan tanácsokat olvastam, hogy vigyél magaddal ketchupot, mustárt, meg a saját fűszerkeverékedet. Ehhez képest szerintem egész jókat főznek, mondjuk sorbanállás mindig volt a frissen készített ételekhez – reggel az omlettesnél, délben és este a húsoknál, vagy melegszendvics-pizza állomáson. Van a vacsoránál egy pasta sor is, na oda soha nem állok be, ott a leghosszabb a sor. Csirkét, vagy halat süttetek általában. Nemcsak az alapanyagokkal, hanem a munkaszervezéssel és munkamorállal is látok problémákat. A tojást vagy húst általában akkor rakja fel a szakács a sütőlapra, amikor a vendég a sorban elé érkezik. Van, hogy csak 2 omlett sül az egyébként méretes sütőlapon, miközben még 20-an várnak a hátam mögött. És az elsőnek sem valami szórakoztató nézni, ahogy serceg a cucc. A morál? Egyik reggel a teraszon reggelizünk, és egy új pincér ugrál körülötünk. Kezében tiszta teríték, szedi le az asztalokat, pörgeti a vendégeket. Érkezik egy rutinosabb kolléga, szól neki hogy “tranquilo” =nyugodtan. Nem tanul, tovább zsizseg. Pár perccel később a pultos kolléganő dühösen kikapja a kezéből a terítéket, és a pultba hajítja. Duzzog. Nem vagyok naív, láttam már ilyet vezetőként is, a kényelmesebbje beállítja a lelkes új munkaerő tempóját. No igen, de itt a borravalót vonják meg maguktól, amire meg szükségük van. Mondjuk máshol meg az előléptetést ;-).

IMG_0898

Vacsorázni 3 este is a’la carte étterembe megyünk, itt elmarad a sorbanállás, cserébe elég lassan hozzák az ételeket, ami a gyerekeknek unalmas. Az első alkalommal konkrétan versenyt alszanak. Ha azt gondolod, hogy a kiszolgálás a menü komplexitása miatt lassabb, hát nem. 3-4 előéel, ugyanennyi főétel, 2-3 desszer szerepel az étlepon. Legalább 1-re minden kategóriában azt hallod rendelésnél, hogy sajnos ma nincs.

A kanadaiak nem elősorban az ételekből szerzik a kalóriát Kubában. Az iskolában a tanítónénitől kaptam a tanácsot, hogy vigyünk nagyobb termo kulacsot magunkkal, mert a melegben az italok könnyen megmelegednek. A rutinos látogatók valóban ilyen poharakkal érkeznek reggeltől estig a beach barba, és teletöltetik: sörrel / koktéllal / rummal jéggel vagy jég nélkül. Nagyon furán néznek ránk, mikor vizet kérünk a hőálló kulacsunkba. Gerincesek vagyunk, és az első sört / koktélt sosem kérjük ki 11 óra előtt (khmmm délelőtt 11). Bár rosszul érezzük magunkat miatta, a 2 dl-es műanyag poharakat használjuk, nem a fél literes kulacsokat. Így legalább egyvalakinek el kell sétálni a partról a bárba hogy 2 dl alkoholos italt szerezzen. Next time :D.

IMG_0776

Inni lehet még az úszómedencében ücsörögve is, sőt, este a lobby szórakoztató-központtá változik, koktélos standok és élő zenekarok nőnek ki a földből, egy bácsi szivart tekerget kézzel a kiskocsija mögött, gyerekprogramok és show műsorok kezdődnek a színházteremben.

IMG_0921IMG_0920IMG_0774IMG_0770IMG_0578IMG_0574

Advertisements

Bogárpara

Ez egy nagyon őszinte bejegyzés lesz, hogy lehessen látni néha nem annyira jó dolog Torontóban élni. Lehetne hallgatni is róla, de minek tegyük. Hátha valaki pont most gondolkodik azon, hogy Torontóba költözik.

Nyaralásunk előtti szombatra nem szerveztünk semmilyen programot vagy találkozót, hogy legyen időnk összepakolni és rendben tenni a lakást a nyaralásunk előtt.

A terveink kényelmes összepakolás, délutáni szunyókálás, korai lefekvés, merthogy vasárnap éjszaka 2-kor kelnünk kell, 3:30-kor a Pearsonon van találkozónk.

A békés napunkat a házmester néni szakította meg 10 óra körül. Rossz híreket hozott: az alattunk lévő lakás bérlője Kubában volt és lefertőződött ágyi poloskával (bedbug), és pár nap múlva elővigyázatosságból a mi lakásunkat is befújják irtószerrel (mivel pont alattunk van az érintett lakás).

Ehhez csupán annyit kellene tennünk, hogy:

  • alaposan kitakarítunk mindenütt
  • kiürítjük az összes bútort, és elhúzzuk legalább 10 cm-re a faltól
  • lehúzzuk az ágyneműt és zárható zsákban elhelyezzük a szoba közepén
  • Ugyanezt csináljuk az összes cuccunkkal, Márk játékaival, ruhákkal, cipőkkel, stb, hogy a szekrényekben is tudjanak fújkálni
  • A matracokat állítva feltámasztjuk a falhoz
  • Amikor kész az irtás, az összes textiliát átmossuk, és legalább 45 percig szárítjuk a szárítógépben
  • Ja, és 2 hét múlva ugyanezt végigcsináljuk

Hát ez klassz, rohanok a Dollaramaba ezer db szemeteszsákért, hogy mindent be tudjunk zsákolni. Közben erősen elkezdünk aggódni is, mert
1) a héten 2* is mostam, és a fertőzött néni 3 napig hallgatott mint a sír és intenzív mosás-szárítás útján próbált megszabadulni a bogaraktól. Persze mindezt a közös mosodában. És én nem teszek mindent a szárítógépbe, mert pl a fürdőruhák és szintetikus anyagok nem annyira bírják a szárítást, az ingek meg inkább gyűrődnek benne, ezért vállfán szárítom és használat előtt kivasalom. Tehát van esély rá, hogy a mosógépből petéket hozhattunk be a lakásba, brrrrr.
2) A szomszéd néni ráadásul állítólag Kubából hozta haza a kis háziállatokat és mi meg oda tartunk. Parapara.

A vasárnap hajnali 2 órás kelés előtti szombaton egész nap takarítunk, ágyneműt és ruhákat zsákolunk, bútorokat húzogatunk. Körülnézek a lakásban, olyan mintha most költöznénk ki- vagy be. Fekete szemeteszsákok a szobák közepén, csupasz bútorok, üres szekrények. Ez fogad majd amikor hazaérünk fáradtan.  No mindegy, talán jobb is hogy nem leszünk itthon.

Márk osztálytársa majdnem alattunk lakik, ők is szomszédosak a bogaras szomszéddal. A családjuk most látogatja őket Brazíliából. Hova rakják őket arra a 6-7 órára, amíg a bogarasok irtanak a lakásban? Tiszta idegesek ők is.

A poloska helyzet Torontóban para. Nagyon para. Ha meghallja valaki azt az iskolában, hogy bedbug van/volt valakinél, akkor a gyerek aznapi ruhája megy a fagyasztóba, vagy télen ki a hidegbe, vagy a szárítógépbe. A nagy meleg és a mínusz elintézi a bogarakat.

Az rosszabb, ha nem hallasz róla, nem teszel semmit, berakod a ruhákat a szennyestartóba és onnan szétmásznak a bogarak.

A nyugati világban a nagyvárosokban az ágyi poloska helyzet rossz. Az interneten van több bedbug térkép, ahova többnyire hotel látogatók és lakás bérlők tudnak adatot adni az ágyi poloska fertőzésről. Minél nagyobb a város, annál több eset van.

Ezek a térképek annyira nem megbízhatóak, mert ugye van emberi rosszindulat, meg nem minden esetet jelentenek, de így is évente 2000-3000 incidenst jelentenek Torontóban. New Yorkban állítólag többszöröse a fertőzések száma.

Torontóban sok ember él és a lakásviszonyok változóak. Vannak jó ingatlanok, ahol poloska fertőzés esetén azonnal irtást rendelnek el és vannak olyan helyek, ahol nem ennyire lelkesek a tulajdonosok. Pl olcsó bérlemények és zughotelok.

A poloskától pedig nagyon nehéz megszabadulni. A kis bogarak beveszik magukat a hálószobában lévő résekbe, az ágy aljába, konnektorba és éjszaka nekiindulnak és vért szívnak. Reggel pedig úgy ébred az ember/gyerek, mint akin több száz szúnyog falatozott. Nem beszélve az iskolai kiközösítésről, mert ugye a gyerek rögtön teleharsog mindent, meg a csípés amúgy is rögtön látszik. (lásd a végén a riportban)

Mi meg közben hazaértünk és 1 teljes nap alatt mostunk, pakoltunk. Még jó, hogy a Family day miatt a hétfő szünnap volt és volt időnk minderre a suli és az iskola előtt. A lakásunk még mindig teljesen tiszta, de állítólag az alattunk lévő lakás is renden van már. Hát pár héten belül meglátjuk…

Kubába érve is bennünk volt a para, Ákos szétpakolta a hotelszobát, benézett a képkeretek mögé, az éjjeliszekrénybe és a matrac és az ágy alá. A hotelszoba tiszta volt. Irma miatt állítólag sokkal több a szúnyog és más kellemetlen rovar és bogár.

Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a bogarak Kubából jöttek a házunkba, elég ha az ember elmegy egy fertőzött lakásba és ott leül a kanapéra vagy beteszi a kabátját a szekrénybe. Vagy leül a TTC-n (BKV) egy olyan helyre, ahol egy fertőzött ruhájú ember ült. Vagy vesz egy bútort használtan és beviszi a bogarat a lakásba. (Ezért aztán Torontóban gyakran lehet szinte új, több száz dolláros ágymatracot látni az utcán, vagy kanapékat, foteleket, de ezeket az emberek nem igen viszik el. Nem azért, mert itt mindenki milliomos, hanem azért, mert nem akarnak poloskát vinni a lakásba.)

Nyugi, Budapesten is van poloska, pont most olvastam, hogy egy Pestszentlőrinci vagy imrei (nem emlékszem) pszichiátriai gondozóban nagy járvány van/volt. Magánlakásokban is van bőven, mert a nagy népsűrűség (lakótelep) együtt jár a poloskával. 1900-as évek környékén még durvább volt a helyzet, innen jön a “ciánoztak” kifejezés.

Itt van egy bp-i poloska térkép.

Ez pedig egy riport.

Megvan a munkám!! :DDD

Képzeljétek!! Az szavakkal nem lehet leírni, mennyire boldog vagyok, és mennyire rettegek – elég fura így egyszerre. No de a sztori, a kíváncsi olvasóknak.

Emlékeztek még Alex nevű oktatómra a HR Bridging Programról? Munkajogot és sokszinűség menedzsmentet (de fura ez így magyarul, diversity management, na) oktatott nekünk, és a program lezárásakor beszéltünk arról, hogy esetleg szüksége lenne rám. El is látogattam az irodájukba még karácsony előtt, egy nem-interjú beszélgetésre. Ezen egyébként azóta is röhögök, mert tulajdonképpen ez mégis egy interjú volt, de valahogy kevésbé izgultam az elnevezés miatt. Itt átnézte a resumémat, együtt átnéztük a munkakörhöz tartozó feladatokat, és mindketten feltettük a fontos kérdéseinket – ő a tapasztalataimról, én a munkahelyről és munkakörről. Akkor abban maradtunk, hogy akkor tudunk továbblépni, ha a potenciális vevőknél lévő ajánlatok közül 2-3 szerződéssé változik. És nem ígértünk semmit egymásnak.

A január eleji boldog új évet kívánós, és a beszélgetést megköszönős e-mailemre válaszolt, hogy még nincsenek hírek, de további ajánlatok viszont mentek ki, úgyhogy bízunk a legjobbakban. Én bíztam is, meg nem is, és közben aktívan pályáztam, mert egy ilyen bizonytalan ígéretre nem alapozhatok. És ennek így utólag nagyon örülök, mert nyertem vele: interjú-tapasztalatot, telefonos és személyes interjúm is volt; kicsiszoltam az önéletrajzomat, és a végére már találtam egy módszert, amivel kicsit fel tudtam gyorsítani a perszonalizálást. Ez alatt azt értem, hogy minden alkalommal az álláshirdetéshez igazítottam a resumét, kihangsúlyoztam azokat a tapasztalatokat, amikre szükség lehet a munkakörben, és elhelyeztem benne az Applicant Tracking System által vélhetően keresett keresőszavakat is. Mert itt nincsen humán faktor a kiválasztásban, vagyis lassan már emberek sem, megoldja a gép. Több HR-estől hallottam már, hogy “no human left in human resources”.

A networking is egész jól beindult, voltam speed mentoring eseményen egy építőipari cégnél, bejelölgettem a LinkedIn-en mindenkit, akivel interjúztam, beszélgettem coachokkal, és a Human Resources Professional Association (HRPA) éves konferenciája melletti kiállításra is ellátogattam, ahonnan kb 30-40 db névjegykártyával tértem haza. Meg egy csomó reklámajándékkal. Ezért mentem vissza másnap is. :DDD. No meg a kispajtásaimmal bandázni:

543e3462-a582-4e42-b771-c2a11d8dc1488e9542a4-d607-46de-873e-f9d896a67882IMG_0520(1)

IMG_0519(1)IMG_0514(1)

Az utolsó képen a fiatalember túrógombócot fogyaszt – reklám szemfedőben. Az elemlámpát is ő használja, de mi kapcsoljuk ki, miután elaludt ;-).

Vissztérve a fő történtre, ezután pár hétig nem is zaklattam Alexet, mert lekötöttek ezek a tevékenységek. Aztán egyszercsak befutott tőle egy mail, hogy beszéljünk, mert az egyik legnagyobb ajánlatot elfogadta az ügyfél. Akkor éppen egy telefonos interjúra készültem a Toronto Hydronál, ami a megtévesztő neve ellenére a helyi áramszolgáltató. Igen, amikor itt számlákat fizetsz, vagy lakást veszel ki, a “Hydro” az az áram. Azt hiszem azért, mert az áramtermelés jelentős része vízierőművekből származik. A telefonos interjú alapján a TH mást választott, utóbb tudtam is azonosítani, hogy mit ronthattam el. Alex viszont telefonon elmesélte, hogy kb miről szól a projekt, és hogy befutott egy második is, majd rá 3 napra elküldött egy ajánlatot.

Miért írok ajánlatot? Az offer itt a szerződéskötés előtti lépés a kiválasztásban, amikor írásban is megerősíti a munkáltató, hogy alkalmazni kíván, és elküldi a munkaszerződés lényeges feltételeit – pl a fizetést, szabályzatokat, szabadnapok számát, kért munkakezdési időpontot, egyéb juttatásokat, stb. A jelentkezőnek ezután 3-5 munkanapja van átgondolni, hogy elfogadja-e, vagy kíván-e tárgyalni valamelyik feltételről, ami itt szinte elvárás. Én is szerettem volna tárgyalni, és a kis nyaralásunk miatt jeleztem, hogy csak 20-án tudok kezdeni, de ezen a héten még szívesen bemegyek egy beszélgetésre.

Átovastam az elküldött 11 szabályzatot – itt nem viccelnek a jogi kérdésekkel – összegyűjtöttem a kérdéseimet, és szerdán reggel elindultam Mississaugaba. Ja igen, ott van az iroda, úgyhogy ez csak autóval kivitelezhető elfogadható idő alatt, kb 40-50 perc az utazás egy irányban, forgalomtól függően. Azt hittem, időben indulok el, de közben leszakadt egy kis hó, úgyhogy a 9-10 óra közötti megígért érkezésem helyett 10:45-re sikerült abszolválni a dolgot, mert az átlagsebességem – nem viccelek – 28 km/h volt az autópályán. És még halálfélelmem is volt, mert ugyan a mi autónk nem csúszkál a téli gumiknak és a négykerékmeghajtásnak köszönhetően, de a sofőrök egy részének halvány fogalma sincs, milyen felszerelésekkel, és hogyan kell téli körülmények között vezetni. Biztos a migráncsok :-)). Most komolyan, láttam olyat, hogy az idióta keresztben becsúszott a kereszteződésbe a piros lámpánál, majd óvatosan visszatolatott a zebrára a gyalogosok között, és a zöldnél meg elstartolt ezerrel – persze megint nem bírta egyenesben tartani a kocsit. Az emelkedőkön rendszerint nem bírnak felmenni az autók, és csúsznak ki oldalra. ÖÖÖ megint elkalandoztam.

Végigbeszéltük Alex-szel a kérdéseimet, ez nem módosított semmit az írásos részén, de begyűjtöttem néhány szóbeli ígéretet a fizuemelésre, szabadság és munkaidő iránti rugalmasságra vonatkozóan. Kicsit alulfizetve kezdek majd a próbaidő alatt, de még így is többet fizet, mint a Call Center végleges fizuja lett volna. És szépen lassan be tudjuk majd szerezni a hiányzó berendezési és használati tárgyakat, talán eljutok fodrászhoz is. Hahaha, most már pénzem lesz rá, időm nem ;-).

Ezután megmutatta az íróasztalmat, ahol ez várt:

IMG_0539

És egy beüzemelt számítógép, laptop, mailbox, orientációs mappa, előkészített névjegykártya rendelés. Kaptam oktatást a szoftverekhez, kulcsokat az irodához, és dolgoztam is egy kicsit egy ajánlatadási folyamaton. 4-kor el kellett jönnöm, mert egy CKE2 tesztre (ez az első lépés egy Ontarioban elfogadott HR bizonyítvány felé) felkészítő előadásra rohantam Bramptonba.

Ja, a lényeg. A munka HR tanácsadás lesz, egy változásmenedzsment projekten és egy szervezetfejlesztésen fogunk biztosan dolgozni a következő néhány hónapban. Alex több helyen is tanít, ebben a szerepében is kell majd helyettesíteni idővel, és az ajánlat, amin dolgoztam, egy dolgozói elégedettség-felmérés.

Summa summarum, február 20- kezdődik az új kaland. 19-e itt nemzeti ünnep, ezért keddi napra esik a munkakezdés. Drukkoljatok!

Márk 4. szüli

Márk december 18-án töltötte be a 4. évét, és ezt szerettük volna megünnepelni. De kezdjük egy kicsit távolabbról..

Talán októberben volt az első alkalom, amikor az oviban az egyik kis csoporttárs szülinapi bulit tartott, és Márk nem kapott meghívást. Ő annyira a szívére vette ezt, hogy azonnal meghívta az összes csoporttársát a saját szülinnapi bulijára. Mind a 28-at :D. Majd ott voltunk Kristóf, és nem sokkal később Henrique szülinapján, és őket mi szerettük volna mindenképpen visszahívni. Ugyanúgy, ahogy a legtöbb barátunkat is a gyerekeikkel -az itt élő magyarokat, és a lengyel házaspárt cuki kislányukkal, Liwiával. Majd az oviból is megérkezett az első szülinapi meghívás – Charlie partyjára, amit egy játszóházban tartottak. Egyik eseményen sem volt jelen egy egész ovis csoport, ezt mi sem gondoltuk kivitelezhetőnek. A Charlie anyukája által felderített helyszín viszont nagyon megtetszett nekünk: tágas, sok játékkal, felkészült személyzettel, és olyan extrákkal, mint a tetoválás, arcfestés, és ugrálóvár. El is határoztuk, hogy nem nézelődünk tovább, lefoglaljuk ezt a helyet.

No igen, de már december közepe volt. Ez az időszak a karácsonyi készülődés jegyében telik, hétvégenként olyan tömegek áramlottak a nagy bevásárlóközpontokban, amilyet Magyarországon el sem tudtunk képzelni – pedig ott sem könnyű decemberben ajándék beszerző körútra indulni. Ezért áttettük a dolgot januárra. Persze 18-án estére vettünk Márknak egy tortát, és szépen csendesen, csak mi hárman +a házban lakó Henriqe és családja részvételével (ők is pont így hívtak át minket spontán) megeszegettük, és persze ajándékok is voltak. Közben beszéltem a játszóházzal telefonon, és írtam nekik egy mailt is, de egészen január első napjaiig nem érkezett válasz, akkor újra írtam, és sikerült a foglalás január 20. szombatra, 11-13 óra között. Készítettek nekünk valami meghívó-félét, de nem sikerült valami jól, így megkértem Zitát, hogy szerkesszen egy szebbet, és rögtön több szebbet is küldött ;-). Ilyeneket:

Az elérhetőségemet én radíroztam le ilyen igényesen, mert már így is a komfortos szintnél több spam hívást kapok.

Elküldtünk néhányat e-mailen és más modern csatornákon – hurrá messenger, whatsup. A barátokkal könnyű dolgunk volt, mert tudtuk hogy hány gyerkőcre számítsunk, és ők gyorsan vissza is jeleztek. Viszont a játszóházban 20 gyerkőc volt a maximum, és fogalmam sem volt, hogy az ovis társak közül ki hozza majd el a testvérét is. Charlie szülinapján ugyanis ott mászott néhány kis totyogó is. Ezért maximum 5 osztálytársat gondoltam ki, Henriquen felül, akit már beleszámoltam a létszámba. Nekik kinyomtattunk és borítékba tettünk a meghívókat. Előtte Márkkal egy esténk arról szólt, hogy kiválasszunk az 5 gyerkőcöt, akiket a legjobban szeretne meghívni. Megkerestük őket az osztályképen, aztán Márk lediktálta a neveket, leírtam amit értettem, aztán másnap az ovis szekrényeken ellenőriztem le a pontos helyesírást. Még így is becsúszott 1-2 hiba a rendszerbe ;-), pl Márk kis menyasszonyáról kiderült, hogy nem Camera, hanem Kymera; és Finley pedig úgy írja a nevét hogy Finlee. Az ő szekrényükről lekopott a felirat. Myles nevét konkrétan a saját anyukájával írattam le, és utána délutánig rettegtem, hogy nem is annak a gyereknek adtam, akinek Márk szánta. Ő ugyanis kb így mondta a nevét fonetikusan: Májul. No mondjuk Mizz Wörcsörsztone után már semmin sem lepődünk meg 😀 (Ms. Richardson). No szóval azt hittem akkor,  hogy ez stresszes volt, és nem voltam felkészülve arra, ami utána következett. Átadtuk a meghívókat kb 1,5 héttel az esemény előtt, és az osztálytársak közül senki sem jelzett vissza. Közben a játszóház már véglegesíteni akarta a létszámot, és a pizzát, tortát is meg kellett rendelni.

Ákos elkérte az érintett szülők e-mail címét a tanárnéninktől, én meg írtam egy-egy e-mailt is a kedves anyukáknak, hogy mi van már. A vsszajelzések: 1. nem jutott el a szülőkhöz a meghívó, és nem lesznek a városban; 2. nem érnek rá, de szervezzünk egy playdatet; 3. jaj elfeljetették, de akkor ok jönnek; 4. (pénteken a szombati buli előtt) megkérdzi, hogy valaki el tudja-e hozni a gyerkőcöt, mert a szülők dolgoznak, (péntek este) sajnos nem; 5. nem méltatott válaszra sem.

Végül 10 gyerkőc jött össze, és nagyon jót tomboltak, amíg a szülők kis csoportokban ismerkedtek, beszélgettek. És a lényeg, néhány fotó:

IMG_0484(1)IMG_0476(1)IMG_0483(1)IMG_0486(1)IMG_0479IMG_0475(1)IMG_0473(1)IMG_0472(1)

Történések a héten

Utoljára a hétfői interjúmról írtam, kissé zaklatott stílusban ;-), ki is maradt néhány infó, ezeket most megpróbálom pótolni.

Írtam róla korábban, hogy a HR szakmabelieket beillesztő (bridging) program után van egy segítőnk (job developer), aki sok  munkáltatóval van kapcsolatban, és arra törekszik, hogy összekapcsoljon minket a kompetenciáinknak és tapasztalatainknak megfelelő állással. Ő hívott fel egy pénteki napon, hogy van itt egy lehetőség, ahol rám gondolt. Egy Call Centerbe keresnek HR generalistát /managert, egy korábbi bridging programban végzett hölgy helyére, elég sürgősen, mert január 24-én jár le a felmondási ideje. Ezért még azon a pénteken kellene egy “tailored resumé”, tehát az álláshirdetés és a cégről elérhető infók, értékek alapján testre szabott önéletrajz. Megkaptam a leírást, 2 óra alatt átrajzoltam a resumémat, és már küldtem is vissza Mauricenak. Egy óra sem telt el,  mikor csörgött a telefon, a HR-es hölgy hívott hogy hétfőn mikor találkozhatnánk? Ez több szempontból is szokatlan: a HR-esek itt először telefonon interjúztatnak, és ha el is jutunk a személyes interjúig, azt általában 2-3 munkanappal későbbre ütemezik. Azért, mert a személyes interjúkon a HR-es a legritkább esetben vesz részt – a vezető interjúztat, a HR-es csak szervez. Ez máris pluszpont volt nálam a cégnek, mert az interjúztatásról nehezen tudnék lemondani ;-). Ezek voltak a hiányzó előzmények.

És hogy mi történt a hét további részében? Azt tudjátok, hogy kb még aznapra ígértek visszajelzést, hát ebből nem lett semmi. Kedden sem kerestek. Szerdán reggel írtam Mauricenak, hogy szerintem valaki másnak tettek ajánlatot, mert nekem nem. Odatelefonált, és ugyanazt elmondták neki még egyszer. Hogy lesz ajánlat, de még nem sikerült egyeztetni a CEO-val, kis türelmet kérnek. És ez azóta minden munkanapon megismétlődött. Az eredeti vívódásaim mellé nem hiányoztak még az ő vívódásaik is, én szokás szerint túlgondokodom ezt a dolgot. Ilyenek jutottak eszembe:

a) tudom, hogy nemrég elvesztettek egy nagy ügyfelet, lehet hogy anyagi problémáik vannak és nem akarnak 2 HR bért fizetni még egy hétre sem a betanítás kedvéért. Lehet, hogy csak akkor hívnak majd, amikor találnak új klienst és el kell kezdeni toborozni.

b) nem akarják, hogy bizalmasabb kapcsolatba kerüljek az aktuális HR-essel. Tartanak tőle, hogy átveszem a gondolkodását, vagy a viselkedését, vagy elárul olyan dolgokat, amikről jobb nem tudnom.

c) van egy másik jelölt, aki olcsóbb/ tapasztaltabb, neki tettek ajánlatot, és a visszajelzésére várnak.

d) megsértődtek, hogy nem küldtem thank you note-ot az interjú után. Itt ez szokás, elvárják, hogy megköszönjük az interjút, és kifejezzük a lelkesedésünket az állással kapcsolatban. Akkor szándékosan nem küldtem, mert nem akartam hazudni, és nem voltam lelkes. Most már kicsit bánom, de mivel Maurice minden nap felhívja őket, szerintem éreznek lelkesedést – még ha az nem is az enyém :D.

Melyikre szavaztok? Más ötlet?

Egyébként ez érdekes, hogy amikor kedden nem hívtak, akkor tulajdonképpen megkönnyebbülést éreztem: de jó, nem kell majd visszautasítanom az ajánlatot, aztán magyarázkodnom Mauricenak, hogy ez most mi volt. Mert akkor azt éreztem, hogy én nem akarok itt dolgozni. Hogy még a családi életünkre is hatással lehetne, ha én is egy olyan munkahelyen lennék, amit utálok. És ezeknek az érzéseknek jót tett a várakozás, mert most már másképp gondolom: ez talán nem az álom állásom, de el kell kezdenem valahol a kanadai tapasztalathoz. Ha 6-8 hónapot kihúzok itt, utána már könnyebben kapok majd interjúkat, és akár nagyobb /komolyabb /szervezettebb céghez is kerülhetek. Szerintem pont ez történt az előző HR-essel is, mert tavaly júniusban kezdett ennél a cégnél, és már lép is tovább. Ja, és még keresnék egy kis pénzt is, ha szabad szemmel nem is látható összeget, de legalább néhány elmaradt dolgot beszerezhetnénk pl a lakásba. Az első 4-5 fizetésemet már elköltöttem gondolatban ;-)))). És legalább hasznosnak érezném magam a házimunkán túl is.

Most már inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog ez végződni, és közben persze pályázok tovább, jövő csütörtökön lesz egy interjúm egy önkéntes munkával kapcsolatban egy lakásunkhoz közeli non-profit szervezetnél.

Még sok minden történt, például szerdán délután Márkkal fogorvosnál jártunk. Előtte megbeszéltük mi fog történni, és nagyon ügyesen tűrte a vizsgálatot. Rendben vannak a fogai, van egy kis keresztharapása, amit jó lenne majd 7-8 éves korában fogszabályzással orvosolni, és egyik fogán van egy kis anatómiai rés, nem szuvasodás, de az orvos szerint érdemes lenne rátenni egy tömést, hogy ne is kezdjen szuvasodni. Egy zacskó ajándékkal, játékkal, matricával jöttünk haza.Kaptunk életmódra vonatkozó tanácsokat is: kevés vagy semmi cukrozott kaja, ha mégis eszik ilyet (van gyerek aki nem??) akkor utána rögtön egy kis sajttal vagy natúr joghurttal helyre lehet állítani a pH-t. Ha gyümölcsöt eszik, azt lehetőleg egyszerre egye meg, mert a fruktóz sem tesz jót a fogaknak. A napi 2 fogmosás mellé ajánlanak még heti 3-4 fogselymezést is, mert közel állnak egymáshoz a fogai. kaptunk hozzá fogselymet is. Félévenként kontroll és tisztogatás a szájhigiénikusnál.

Így nézett ki Márk a fogorvosi székben, és néhány extra, ami látszik is, vagy nem: a gyerekeket általában zavarja az erős fény, ezért kapnak napszemüveget; a feje fölött mesecsatornából ömlik a rajzfilm; gombbal lehet hátradönteni és felülteni a széket. A bejelentkezésnél mondták, hogy semmi gond, ha behisztizik a gyerek és nem tudnak mindent megcsinálni amit kellene, akkor majd keresünk egy másik időpontot. De semmi okát nem láttam, hogy miért hisztizne be itt egy gyerek, mindenben a kedvét keresték.

IMG_0470(1)

Pénteken PA day, vagyis nevelésmentes nap volt az oviban, a daycare pedig mozit szervezett erre a napra. Márk nagyon várta, és jól érezte magát.. amíg délután érte nem mentem, és el nem vittem az orvosi rendelőbe, hogy megkapja a második Meningococcus B elleni oltását. Na, itt volt ellenkezés, sírás, hiszti, szegényt le kellett fogjam hogy az asszisztens lányka meg tudja szúrni. Fájt neki, és még egy teljes napig panaszkodott, hogy fáj a karja.

Szombaton meg a szülinapját ünnepeltük meg, de erről majd külön írok.

Az első igazi állásinterjú

Ez is megvolt.. ezen a gyönyörű (khmmm taknyos, később erősen havazós) hétfő reggelen.

Az ünnepek óta ma először 7 órakor ébredek, készülődés, Márk 45 perces szokásos reggelijének nagy részét is végigkövetem, felkapok valamit, rohanás a before school programba reggel 8ra, hogy legyen időm elkészülni. 8:20ra érek haza, az idegszálaim feszülnek, hogy fogok így elkészülni? Nem veszek szoknyát, lefagynak a virgácsaim. Küzdök a hajammal kb 20 percet, aztán inkább összecsatolom – ma nagyon megmakacsolta magát. 9 előtt 5 perccel beülök a kocsiba, a waze 9:38-at jelez érkezési időnek, majd 9:39-et, majd 9:40-et, ahogy a 401 autópálya felé araszolok. 9:40-re tényleg látom az épületet (mapsen már megkerestem, hogy néz ki). Feltérképezem a parkolást, baszki fizetős, a 2 dolcsis gomb beragadt, az csak egy óra, korán van még, lehet hogy kevés lesz. Nyomkodom a 6 dolláros gombot, az nem mozdul. A 10 dollárost meg lehet nyomni, de 2-es jegyet ad. Baszkibaszkibaszki. Nyugodt vagyok, ellazultam, kezdjük előről. Bankkártya be, ki, 10 dolláros gomb nyomkod ötvenszer. Ad egy 6 dolláros ticketet. Röhög, hát ezt most hogy? Vissza a kocsihoz a jeggyel, qrvára fúj a szél, a kezemet már nem érzem, pedig csak 20m-t sétáltam. Be az épületbe, nézem a regisztert, nincs rajta a cég. Wtf. Telefon nyomkod, ha a házszám 515 és nem 505. A másik épület, pont ugyanilyen, újabb 30m séta, jégkocka vagyok. Itt regiszter sincs, google barátom árulja el, hogy 6. emelet. A recepciós pult üres, körülnézek, leülök az előtérben és tárcsázom a HR-est. Késik, most van a parkolóban, kéri a kis türelmemet, ráérek, felolvadok. Befut, menjek vele. Kicsit izgulok, felkészültem, vajon mit kérdez mindjárt. Másik jelölt ül a váróban, a HR-es az ő türelmét is kéri, és engem kísér be először. Leülünk, hoztam-e önéletrajzot? Hoztam. Akkor kéri. Meséljek magamról. Mesélek. Relevánsan, az álláshoz kapcsolódóan. Ő is mesél a cégről. 10 perc múlva elnézést kér, telefonál egyet. A főnökét hívja, van itt egy jelölt, kéne vele találkoznod, hol vagy? Ja, még nem értél be. 30 perc, ok. Meg tudnám várni? Meg, persze. Akkor bekísér a dolgozói ebédlőbe, ott van tévé (pffffff). Becsukom a két oldalnyi kérdéssel teleírt füzetemet, bután bámulom a híreket. Meg ne kérdezd, hogy mik a mai hírek! Passz. 10 perc múlva befut a csávó akivel a váróban találkoztunk. Ő is a főnökre vár. Milyen állásra jelentkeztél? HR generalist. Fantasztikus, akkor versenytársak vagyunk. Hogy tetszik a cég? Jó, jó, hasonlót csinálok most is, csak itt kevesebb a fizu. Hát igen, az kevés. Hol vagy most? UPS. Jó? Igen, de csak 1 éves szerződésem van, hamarosan lejár. Jön vissza az anyuka szülési szabiról. Aha, sajnálom. Nem gond, sok pályázatot küldök, sokat interjúzom. Ma is lesz még 2 interjúm, úgyhogy sietek. Te, láttad a glassdoor-on milyen rossz értékelése van ennek a cégnek? 5-ös skálán 2,7. Láttam, de minden Call Centerben ez van, a sales rep-ek lehúzzák a céget. Ugyanezek a problémák általában. Nálunk is. Ja, jó.

Jön a HR-es, itt a főnök, mehet előre a csávó? Hát jó, sok sikert. 10p múlva beinteget, neked is sok sikert. Főnök elnézést kér, nem tudta hogy  ma interjúzni fog, de ez most fontos, úgyhogy megszakított 1-2 dolgot. Ülök a főnök előtt, valami spanyol neve van, mi is? Azt mondta a coach-om hogy szólítsam a nevén. De mi a franc a neve? Ha megtenném, hogy bemutatkozom, persze, jól megy, mint egy verset, úgy fújom. Beugrik, hogy lelkesedés, elkezdek nagyon lelkesedni. Csak releváns, CC-s tapasztalatokról beszélek. Kiválasztás, több mint 500 interjú, blablabla. Bólogat. Mit szerettem az elmúlt 5 évben? Mesélek, több cégnél, érdekes sokszínű feladatok, flexibilis (basszuskulcs). Mit értek ez alatt h flexibilis? Aaaaaaammmmmm magam osztom be az időmet, nem mikromenedzselnek, tudom a feladataimat, önálló vagyok. És ha már voltam ilyen flexibilis munkakörben, akkor hogy tudnék újra egy cégnél dolgozni? Jajj nem lenne az gond, eddig is bejártam az irodába, csak 3-4 különböző irodába. Miben kérnék segítséget? Remélem még el tudok tölteni egy kis időd a HR-essel mielőtt távozik, megnézném hogy mit hogy, gondolom a toborzás, fluktuáció a legnagyobb kihívás, és hogy képben legyek, legyen kihez fordulni ha elakadok. Nagyon nyitott vállalat vagyunk, hozzám bármikor lehet jönni, minden nap van meeting, minden hozzám tartozó vezető ott van, mindenki tud mindenről. Great! Mi is a pozíciója, kedves Miguel (heuréka!)? VP (=vice president), az összes menedzser nekem riportál, és még a Jamaikai, Indiai, és Costa Ricai CC is. Van-e kérdésem. Rengeteg, mennyi ideje van. Ja, nekem nem sok, mert lejár a parkolójegyem. Akkor a legfontosabbakat. Szépen válaszolgat, elköszönünk, kikísér. Tényleg, hamar hazaérek? Hamar.

Rossz érzéseim vannak. Nem kellett volna az a flexibilis. Meg párszor kerestem a szavakat. Néha furán nézett. Amikor eszembe jutott, tükröztem. A kommunikációnak több, mint 85%-a testbeszéd. Ha már szóban nem voltam valami jó. De interjú gyakorlásnak kiváló volt. Majd összeírom, tanulok belőle, hasznos. Vezetek, közben ömlenek a telefonra az emailek meg a Whatsapp üzenetek. A Bridging-es csoporttársaim. Mi van, mindenki unatkozik hétfő reggel? Hazaérek, nem hamar. 40 perc. Ebédidő. Sütök egy kis édesburit, tegnapról van sült csirke. Sül a krumpli a sütőben, írok gyorsan Mauricenak (az ACCES-es job developer). Harmadik mondat, csörög a telefon, Maurice. Röhögünk. Mesélek. Aggódom. Nem volt valami jó. Azt sem tudom, hogy nekem tetszik-e. Kicsit messze van. Tömegközlivel egy óra lenne. Szar a bér. Valahol kezdeni kell. Igaz. Szervezetlen volt. A cég? Nem, a HR-es. Hát ő már kifelé. Igen. Miért is? Nem tudja már vállalni az ingázást. 1 évet lehúzott, most már nyílnak ki az ajtók. Ja, igen. Csak 1 év. Megsült a buri, ki a sütőből. Akkor ezért az utolsó kérdés, hamar? Azért hív, mert van itt még valami. Hosszan mondja, megnézzük, messze van, entry level. Azért elküldi, nézzem meg.

OK, akkor ebéd, na végre. Leülök a kaja és gép elé, megnézem az állásleírást, nem tetszik, fogalmazom a levelet, csörög a telefon. Maurice, nagyon röhögünk. Hallod te amikor elkezdek gépelni? Felhívtam őket, megkérdeztem hogy tetszettél-e. Nem tudom mit csináltál velük, el vannak ájulva. Azonnal betettek a short listbe. Szerintem az első helyen vagy. Ma prezentálják a CEOnak, holnapra várható a visszajelzés. Ha igen, és tetszik az ajánlat, készülj rá hogy szerdán kezdeni kell. A HR-es csak január 24-ig van. Addig kell az átadás-átvételt lezongorázni. Tudd, hogy nem kell elfogadnod, csak ha tényleg jó az ajánlat. Sok sikert. Na tessék, hideg ebéd.

A csoporttársból lett barátok gratulálnak. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

Hétfő este. Dilemmázás.

Kétnyelvű aranyköpések folyt.

Nincsen more ilyen! (Mutat a hiányzó legodarabra)

Én vagyok a bad guy, te vagy a jó guy! Én vagyok a bad guy, mert van puskám.

Elfogyott a leves, de még van a tányérban pasta!

Tegyél rá egy kis cheese-t!

És egy vicces áthallás Ákostól: Márk lázas beteg volt Szilveszter éjjel, és ilyenkor szegénykém hányni szokott. Hajnali 3-4 felé kiabált nekünk, és Ákos így hallotta: “I don’t care!” Én meg így: “Hánynom kell”. Ezúttal én ugrottam ki az ágyból 😉

A végére választottam egy fotót is, egyik csoporttársam kisfiával készült itt nálunk. Vidámak, gondtalanok, gyönyörűek, kétnyelvűek 😉

Lezárult a 7 hetes HR Bridging Program

Gyorsan elszaladt ez a 7 hét, december 18-án zárult le a brigding program tantermi része az ACCES Employment-nél. Sok szempontból intenzív időszak volt: minden nap ingáztam 1,5-2 órát Torontobol Mississaugaba és visssza; napi 8 órában hallgattam és kommunikáltam angolul, amit főleg eleinte nagyon megterhelőnek éreztem; folyamatosan kaptunk a feladatokat; és nem tudtam ezeket a feladatokat nem komolyan venni. A tantermi rész zárult le, de a segítségnyújtás az álláskeresésben csak most indul igazán. Segítséget kapunk egy job developer-től, egy nyelvi coachtól, egy az álláskeresést és a munkahelyi beilleszkedést segítő coachtól, egy networkinget elősegítő connectortól, és ajánlottak 2 további programot is: egy nőknek szóló karrierépítő, és egy szakmai vizsgára felkészítő workshopot. Írok ezekról részletesebben alább.

No de előbb arról, hogy mi minden történt eddig. Az első 2 hétben az álláskeresésre készítettek fel minket, eléggé interaktív módon. Gyakoroltuk pl a 30 másodperces bemutatkozást, ami networking eseményeken ismerkedéshez használható. Jó alapot ad az állásintejún is a “tell me about yourself” kérdéshez is. Az első bemutatkozásaink – összevetve a december 15-i utolsóval – eléggé bénák voltak, nem tartottuk az időt, nem emeltük ki a lényeget, én pl kerestem közben a szavakat, és erre ilyenkor nincs idő. Mostanra eljutottam odáig, hogy ezt álmomból felébresztve is el tudom mondani, és ami még fontosabb, a hogyanra is képes vagyok figyelni, pl. átengedem rajta a lelkesedésemet, önmagamat, mosolygok közben, stb.

Az első héten sokat koncentráltunk a munkahelyi kultúrális elvárásokra is, ami nemcsak az álláskeresésben segít, de a beilleszkedésben is. A magyar munkakultúrához képest is sok a különbség, írok néhány példát.

  1. Small talk: itt nagyon fontos, ezzel jelezzük egymásnak (vagy nem), hogy készen állunk egy hosszabb beszélgetésre. Ismeretlenekkel a “Hello, how are you?” “Good, thanks, what about you?” “Great, thanks” formában zajlik, és ha ez így lejátszódik, akkor mindkét fél jelezte, hogy nyitott a további beszélgetésre most, vagy később. Ha valaki nem válaszol, akkor ne keressük később ;-). Informálisan, tehát ismerősökkel kicsit lazább a szóhasználat “Hi, how you doing?” “Good, and you?” “I’ve been better, thanks” és akkor itt belekérdezhetsz, hogy miért. Ha csak morog valamit az orra alatt, akkor inkább hagyd békén.
  2. Hierarchy: a munkahelyeket általában nagyon szigorúan tartják a hierarchiát. Szigorúan veszik a beszélgetés kezdeményezésében, és a témákban is. Egyébként sem szokás magánéletről kérdezni, de a főnök főnökét kifejezetten durva pl a hétvégi programjairól faggatni. Ő kezdeményezhet ilyen témát, vagy beszélhet róla önként, és felülről lefelé ez nem is udvariatlanság.
  3. Time: az idő pénz, és ezt nagyon komolyan veszik. Nem illik túl hosszú vagy túl sok emailt írni, sem felvetni egy problémát megoldási javaslat nélkül. Ne hívj össze megbeszélést ha nem tudod a célját, és zárd rövidre. Ha találkozót kérsz, találd meg  miért hasznos a másiknak. Ja és kommunikálj célratörően, ne beszélj mellé, ne locsogj. Gyakran hallani, hogy “don’t waste my time”.
  4. Take initiative: azaz légy kezdeményező, önálló, tudd, hogy mi a dolgod. Szorosan kapcsolódik a következő ponthoz.
  5. Hands off management: nem divat errefelé mikromenedzselni a beosztottakat. Feltételezik, hogy tudod a dolgod az első pillanattól. Kérdeztük: honnan tudnám? Benne volt az álláshirdetésben, és kaptál tájékoztatást az interjún. As első munkanapon illik odamenni minden közvetlen kollégádhoz és bemutatkozni személyesen (tehát nem mutat be senki, oldd meg); és a társosztályokhoz is; segítséget kérni hol találod az írott szabályozást és folyamatleírásokat; és az első hétre kezdményezni egy 10-15 perces megbeszélést a főnököddel, ahol prezentálod mit tanultál, mivel fogsz kezdeni és megbeszélitek hogyan kommunikáljatok a jövőben. Ja, és az modanom sem kell, a hands off nem azt jelenti, hogy nincsenek iszonyú magas elvárások. Úgy oldod meg a feladatot, ahogy akarod, de meg kell oldanod. Itt nem kötelező indokolni a felmondást, egyik nap még bent vagy, a következőn könnyen kint találod magad.
  6. Critique: a kanadaiak a munkahelyen (is) udvariasak, ugyanakkor a tetteikkel és a kedves /néha nem kedves szavaikkal is ki tudják fejezni a nemtetszésüket. A “coachok” akikkel eddig találkoztam, nyersen és csomagolás nélkül nyomták a kritikát az arcunkba, csupa jószándékból. Igen, kicsit sem foglalkoztak azzal, hogy befogadhatóvá tegyék a visszajelzéseiket, és ennek a hasznait eddig sem szakmailag, sem emberileg nem sikerült megértenem. Egyben jó jelnek is értékelem ezt: van itt keresnivalóm ;-).

A következő 5 hétben a Sheridan College professzoraitól tanultunk eléggé gyakorlat-orientált szempontból: munkajogot, szakszervezeti jogot, és munkabiztonságot. Ezt nagyon hasznosnak találtam, és egyben teljesen különbözőnek a korábbi ismereteimhez képest, mert a jogi környezet eleve angolszász, ráadásul az elmúlt 10-15 évben átszivárgott az USA-ból az a mentalitás, hogy perrel könyebb megoldani a problémákat. Ezért a HR szakmában sem ritka a felelősségbiztosítás, mert bizony személyesen is kaphat bírságot, aki nem jó döntést hozott.

Bepillantást nyertem a főiskolai oktatási módszertanba is: sok csoportmunka, közös gondolkodás, beszélgetés, prezentáció, alig egy kis frontális oktatás jellemezte a tanárainkat. Nagyon hasznos volt az is, hogy mindegyikük dolgozik/dolgozott a szakmában, amiről beszélt. A Health & Safety oktatónk pl 30 évet húzott le egy aranybányában. Most már nyugdíjas ;-).

A program vége előtt 2 héttel csoportokra osztottuk magunkat, és elkezdtünk dolgozni egy témán, amit december 15-én egy aktív HR-esekből álló panel, és az összes oktatónk előtt prezentáltunk. Hát ezt így jó 2 héttel később is parának értékelem, de nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Abból is sokat tanultunk, hogyan tudunk együtt dolgozni teljesen különböző kultúrákból származó kollégáinkkal. Ez szuper tapasztalás, mert itt Torontoban ez vár ránk a munkahelyen is.

Karácsony előtti héten beszélgettem a nyelvi coach bácsival, akitől valóban használható tanácsokat kaptam, befogadható formában. Mondjuk azt is javasolta, hogy iratkozzak be egy business writing kurzusra, de ezt egyelőre nem tűztem ki célul, majd ha a munkahelyen is úgy érzem hogy hiányzik, akkor elgondolkodom rajta. Megoldható, bármelyik állami egyetemen heti 1 esti elfoglaltságot jelet, néhány hónapos kurzus.

A másik coachtól a frász tört ki: egy próba video interjút csináltunk mindannyian a sparkhire rendszerében, amit ő értékelt. Ez a magát coachnak tituláló nőci arról iskolázott, hogy csináljak valamit a hajammal, mert a szervezetfejlesztők és tanácsadók itt úgy néznek ki, mint a szupermodellek. Azóta is mindenkinek erről ventillálok, bocs kedves kanadai barátaim. A csoporttársaim is nagyon panaszkodtak a stílusára, volt akinek sikerült egy kiadós hasmenést is összehoznia. Készítettem még jegyzeteket arról, hogy miket javasolt még, de azóta sem tudtam belenézni abba a füzetbe, lehet, hogy inkább elégetem :D. Nem ilyen coachinghoz szoktam, lehet, hogy elkényeztetett a coach mentorom Tegyi Enikő?

Kicsit már belekezdtünk a munkába az ACCES job developer munkatársával, Maurice-szal, ő fog személyesen segítséget nyújtani az álláskeresésben, és tanácsot adni pl a szerződés- és bértárgyaláshoz. Az ünnepek miatt csak addig jutottunk, hogy küldött egy álláshirdetést, ahol a kelet-európai háttér előnyt jelenthet, és dolgozik bent ismerősük, meg is pályáztam gyorsan. Én is elküldtem neki 2 céget, ahova pályáztam, és keresni fog hozzájuk kontaktot. Az egyik tanárommal is tárgyaltam egy lehetséges poziról, de ez bizonytalan, mert új projektekhez keres új kollégát, és ahhoz előbb a cégeknek el kell fogadniuk az ajánlatot.

És a további tanulási lehetőségekről: a HRPA (Human Resources Professionals Association) szervezésében olyan vizsgát lehet tenni, ami itt elfogadott szakembernek mutat: CHRP vagy CHRL. Erre készülök, márciusban lesz a következő lehetőség. Az ACCES-nél lesz felkészítő program, még nem tudom milyen időbeosztásom lesz mire odajutok, szerintem egyénileg is fel lehet készülni – megvan hozzá a 600 odalas könyvem :-).

Teszek ide néhány fényképet is a csapatról és tanárainkról a prezentáció napján, és a következő szombati összejövetelünkről a keménymaggal:

IMG_0242(1)

A bizonyítvány átadás, szereplők balról jobbra: Michelle az ACCES Employment programvezetője, Romesh a Health&Safety tanárunk, a bizonyítvány átvevője ;-), Allan a szakszervezeti jog oktatója, Maurice a job developer, Alex a munkajog oktatónk, reménybeli munkáltatóm

IMG_0244(1)

Itt már lelazultunk a prezi után, a selfie szereplői balról jobbra: Kashish India képviseletében, Mariam Afganisztánból, Patricia Mexikóból, a háttérben nyakkendőben Owen Szíriából.

IMG_0246(1)

Itt még benézett Thasi is Nigériából, a háttérben telefont nyomkodnak Swati és Nimmi IndiábólIMG_0248(1)

És az őrültködés folytatódik, újra Owen, mellette Malini barátnőm (India-USA), Kashish, Sidra asszem Pakisztánból, Mariam, Nimmi, és a világos folt a képen 😀

IMG_0253(1)

A keménymaggal másnap tovább buliztunk egy thai étteremben: Akash alias Sky Indiából, Mariam, én, Malini, Patricia, Ife Nigériából, Lina Kínából, és Rele Nigéria-Anglia-Ghana háttérrel.

Összességében szuper élmény volt, és nagyon sokat tanultam. Ajánlom minden HR-esnek aki Torontoban köt ki ;-).

 

Válaszlevelet ír a Mikulás

Ákos egyik munkatársa hívta fel a figyelmünket a CanadaPost akciójára: ha írunk a Mikulásnak egy levelet, és elküldjük a weboldalon megadott címre, Santa válaszol. És valóban, múlt héten kaptuk meg a válaszlevelet! Hogy működik?

Santa_letter

A canadapost.ca/santa weboldalról le lehet(ett) tölteni egy minta levelet, Márk kíszinezte, kitöltöttük a hiányzó szavakat – pl: ki a kedvenc rénszarvasa – aláírta, borítékba tettük, és bevittük egy postára. Ja, nem, itt nincs postahivatal, bevittük a Shoppers Drugmart postai pultjához, és még bélyeget sem kellett ragasztani, csak beadtuk.

Néhány nap múlva ezt találtuk a postaládánkban:

Letter from Santa-page-001

Márk kétnyelvű aranyköpései

A második nyelv tanulása ebben a korban (is) képes összekavarni az anyanyelvet. Sok szülőtől hallottam-olvastam, hogy a nyelvtanulás egy bizonyos szakaszában akár nyelvtanilag, akár a szókincs szintjén összekombinálják a gyerekek a 2 nyelvet. Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen velünk is ugyanez történik: az angol nyelven történt eseményeket időbe telik magyar szókincsre átfordítani, és ha nem figyelünk, a felnőtt beszédbe is bekeverednek az angol kifejezések.

Íme a cuki mondatok, amelyeket mostanában hallunk:

Nézzük meg a book-ot!

Megkavartam already!

Anya, nem tudom összeragasztani a triangle-t!

Mancs őrjárat c. (angolul: Paw Patrol, Márk szerint: Pápdzsó) meséből: Ryder hívz us!

Két trájángle kráker közé teszel egy csízt és így lesz tájángle kráker szendvics

-Mondtam Ms. Kamnek (tanárnéni) hogy nincs money-tok és én szeretnék egy olyan flashing nose-t!
-És mit mondott erre?
-Hogy van neki egy friend és ő majd hoz nekem!
(Kis magyarázat: adománygyűjtési céllal árulnak az iskolában villogó bohóc-orrokat. Mi úgy döntöttünk, hogy nem veszünk, nem anyagi megfontolásból, hanem mert haszontalannak gondoltuk. Lehet hogy Márk túl sokszor hallotta tőlünk mostanában, hogy erre most nincs pénzünk?)

Ariel mondta, hogy zip your face!

Láttam ez a picture-n, ami az iskolában van!

kanadai-magyar-zaszlo-2