Az igazi kanadai tél 2. – Algonquin

Huntsville-i hétvégénk első napjáról ITT írtam. Ekkor mentünk az Arrowhead Provincial Parkba, hogy kipróbáljuk a Muskoka régió leghíresebb korcsolya pályáját, ami valójában egy erdei korcsolya-ösvény, ahova tömegek zarándokolnak el egy kellemes téli hétvégén.

A következő napon magától értetődő választásnak tűnt, hogy ellátogatunk az Algonquin Provincial Parkba.

Ha friss bevándorló vagy Kanadába, akkor nem kell sokat várni a kérdésre, hogy “És jártatok már az Algonquin Parkban?”. Az Algonquin ugyanis FOGALOM dél-Ontarióban, a bakancslista része, fél ember vagy, ha azt mered mondani, hogy “még nem”.

De miért is?

Dél-Ontariónak a Lake Huron, Lake Ontario és Lake Eerie és Quebec közötti része sűrűn lakott, többnyire urbanizált terület, ahol a másfél Mo-nyi (140.000 km2) területen 12-13 millió ember él. Ontario tartomány egyébként 1 millió km2 és ~14.5 millió ember lakja.

Dél-Ontario bizonyos tekintetből tehát kb pont olyan mint Nyugat- vagy Közép-Európa, ahol egymást érik a települések és az emberi környezet mára már bekebelezte a természet nagy részét.

De ezen a 140.000 km2-es területen van egy olyan 7.000 km2-es egybefüggő (egy nagy magyar megyényi) érdős jellegű, szigorúan védett terület, aminek nagy részén ember szinte sosem jár, ahol több ezer tó és 10 kisebb-nagyobb folyó található és ahol medvék, jávorszarvasok és farkasok élnek és mindez kb 3-4 óra távolságra található a legnépesebb városoktól.

A Dél-Ontarióban élő városi emberek ha meg akarják nézni az igazi Kanadát, akkor elég ha beülnek az autóba és elmennek az Algonquinba. Vannak akik 1 napra mennek, de mi eddig mindig olyankor látogattunk a parkba, amikor a környéken szálltunk meg. Valahogy a 2×4 óra vezetés kívül van a komfort zónákon egy pár órás sétáért cserébe.

Legutóbb pont egy héttel ezelőtt jártunk az Algonquin-ban, amikor Huntsville mellett szálltunk meg és a park bejárata mindössze fél óra vezetére volt tőlünk.

A parkban tett látogatást úgy kell elképzelni, hogy Huntsville-ből, a 60-as főűton behajtasz a nyugati kapun, ami lényegében nem is igazi kapu, mert le kell térned az útról, hogy behajts a fogadó épülethez, ahol megveszed – az időszaktól függően – 18-21 dollárért az autós belépődet. Ez után szabad a gazda, te döntöd el, hogy mivel akarod aznap az idődet tölteni.

Ez a zászló Ontario tartomány logogója a park nyugati kapujánál. Nem halt meg senki, a felirat szerint egyszerűen befagyott a mozgató mechanizmus és félárbócon maradt a zászló. De az ajtóra ragasztott kommünikére azért ráírták, hogy elnézést kérnek. Természetesen, mert az elnézés kérés Kanadában nemzeti sport.

20200216_185128

Ez pedig itt a nevezetes 60-as főút, közvetlen havazás után. Itt sem járt még a hóeke, ezért jól jött az AWD jármű és téli gumi.

20200216_121452

A 60-as főút kb 60 km-en keresztül szeli át a parkot a nyugati és keleti kapuja között. Az út két oldalán néhány kilométerenként vannak a különböző táborhelyek, piknik területek és az ösvények, mely közül némelyiket 2 óra alatt le lehet tudni, más ösvények akár 20 km hosszúak is lehetnek és 6-7 óráig is eltart rajtuk végimenni.

unnamed

De ez csak az Algonquin felszíne, mert a parkban nem vezetnek más autóutak és az igazán távoli részeket maximum több napos kenutúrával lehetne megközelíteni. Ez azonban elég nagy elkötelezettséggel jár, mert táborozni csak a kijelölt területeken lehet, azaz ha reggel elindulsz, akkor estére vissza kell érned az autódhoz vagy a lefoglalt táborhelyedhez.

Vannak olyan kenus táborhelyek, melyek a tavakon keresztül közelíthetőek meg és több óra evezésre vannak a főúttól, de ez annyi macerával jár, hogy felpakolod az összes kemping felszerelésed és ételed, beevezel, ott töltesz egy pár napot és kievezel. Közben pedig lehet csillagtúrázni az Algonquin 2000 km-es kenu hálózatán.

De most tél van, a kenuzásnak objektív akadálya van, a téli Algonquin ennek ellenére teljes fordulaton pörög. Az ösvények egy részét lezárták télre, mert veszélyesnek ítélték őket, de még mindig lehet ~20 különböző nehézségű túrautat választani.

Ezen kívül van több sífutó pálya, némelyik több mint 50 km hosszú, több menetdékházzal a pálya mentén. Vannak snowshoe és kutyaszán pályák és persze sima gyalogtúra útvonalak.

Vicces, de az Algonquinban télen is lehet táborozni. Jártunk is egy ilyen téli táborhelyen, ahol minden sátorból kilógott a fatüzelésű kályha kéménye. Pl így:

20200216_141708(0)

Tekintettel a hőmérsékelre és a velünk lévő gyerekhadra, mi egy lazább, 2 órás útvonalat választottunk, mely a park bejáratától kb 25 km-re kezdődött. (Two Rivers Trail)

20200216_123545

És egész egyszerűen fantasztikus érzés volt a behavazott erdőben sétálni! Az ösvény jól járható volt, de ha leléptél róla, akkor rögtön térdig süllyedtél a puha hóban. Az alatt is van további 20-30 centi hó, de azt a ránehezedő nyomás, már olyan keményre tömörítette, mint a beton. Biztos lesz vagy május, mire ez a rengeteg matéria elolvad.

Képeket csak szolídan osztok meg a személyiségi jogok védelme érdekében. Meg amúgy sem szeretem a családom ŕfotóit az Interneten látni. 😀

20200216_123827

20200216_125801
Ezen a képen látható, hogy a Two Rivers ösvény egy darabon egy völgy mellett halad, ahonnan szuper kilátás nyílik a téli Algonquin-ra. Ennyire északon már jellemzően örözöld erdők vannak, melyek télen is jól mutatnak.
A hóembert nem mi építettük, hanem az előttünk járók. Mi csak pótoltuk a répa orrát, ami valószínűleg 5 percen belül ellopott egy szerencsés mókus, de a gyerekek legalább örültek egy kicsit, hogy a hóember nem szomorkodik orr nélkül.

20200216_134638

20200216_135854

Hát ennyi volt a rövid egy napos Algonquin kirándulásunk. Innen “elugrottunk” még 90 km-re szánkózni egyet, ahol a gyerekek jól szórakoztak Muskoka legszebb kilátású szánkó pályáján. Mi pedig ötletet kaptunk, hogy téli kirándulásunk harmadik napján hova látogassunk el.

Annyit elárulok, hogy Port Sidney-ben jártunk (Ontario, nem Ausztrália) és egy befagyott tavon tettünk meg egy nagy kört és megnéztük, hogy a helyiek hogyan horgásznak a jégre húzott kunyhójukból. Tartsatok velük beszámolóm harmadik részében is (ha majd végre megírom.)

Az igazi kanadai tél 1. – Arrowhead

Waterloo és Torontó ugyan Kanadában vannak, de amikor ezekre a városokra gondolok, akkor nem az “igazi” téli Kanada jut az eszembe. A városok télen itt is pontosan olyanok, mint bárhol a nyugati világban, azaz a friss hó fehérsége csak pár óráig tart, majd hamar szürke és latyakos lesz minden.

De tőlünk nagyon könnyű eljutni az “igazi” Kanadába és ehhez mindössze az kell, hogy a polgár megtegyen egy Budapest-Bécs távolságot, igaz itt nyugat helyett inkább észak fele kell autózni egy pár órát.

Mi is így  tettünk, amikor kihasználtuk a februári három napos hétvégét (Family Day) és barátainkkal elutaztunk a Muskoka régióba, mely az egyik legnépszerűbb nyaralós-telelős célpont Ontario-ban.

A Muskoka régió kb akkora, mint egy átlagos magyar megye, de ekkora területen mindössze 60.000 állandó lakos él és ehhez jön a közel 100.000 nyaralóház, amit itt cottage-nak hívnak.

Muskokán rengeteg tó található (kb 1600), ezért a házak/nyaralók legtöbbje közvetlenül tóparton taláható. Muskoka nagyon népszerű célpont Ontarióban és talán még azon kívül is, mert a táj gyönyörű és a Greater Toronto Area nagyon közel van, ami azt jelenti, hogy kb 6-8 millió ember él mindössze 2-4 órára a Muskoka régiótól.

Ezért a nyári hétvégéken emberek tíz- vagy akár százezrei kerekednek fel, hogy eltöltsenek egy pár napot vagy akár 1-2 hetet a népszerű vagy éppen abszolút néptelen tópartokon.

CaptureA Muskoka régió ezért aztán meglehetősen drága, a házak közel annyiba kerülnek, mint mondjuk Waterlooban, ami ahhoz képest jelentős ár, hogy vezetékes gáz nincsen, ezért a fűtéshez telepített gáztartály szükséges, a víz általán fúrt kútból jön, nincs csatorna és az összes infrastuktúra az áramellátásra korlátozódik.

Ez a csökkentett szolgáltatás a helyi adóban (munipical tax) nem tükröződik, ezért elég népszerű a rövid távú nyaraló kiadás. Mi is így kerültünk a Penninsula Lake mellett lévő házba, amit pár barátunkkal együtt béreltünk ki.

IMG_161420200215_102949

Muskoka télen is nagyon népszerű, a hóhelyzet december végétől, januártól 100%-osan biztos, lehet hódolni a sífutásnak és a snowshoe hiking-nak (mi ez magyarul?), a tavakon pedig az 50 cm jégpáncélon biztonsággal lehet száguldozni az itt népszerű motoros hószánokkal (snowmobile). Ez utóbbit ugyanúgy autós jogsival lehet vezetni, mint Mo-on a segédmotort és annyira népszerű ez a közlekedés a vidéki Kanadában, hogy külön táblák is vannak a helyi KRESZ-ben, melyek csak a snowmobile vezetőkre vonatkoznak.

Ezen a környéken nem szokás a mellékutakat aszfaltig lehóekézni, ha egyáltalán van aszfalt, ezért az uralkodó szín januártól április végéig a fehér. A következő képen pl az átalunk bérelt házhoz bevezető néhány száz méteres út látható. Hóeke talán itt is járt valamikor, de többnyire az autók inkább csak letapossák az utat maguknak. Ezért is látni minden ház előtt pick-up truck-okat vagy összkerékmeghajtású terepjárókat, melyekkel nem kell megijedni egy kis hóban csúszkálástól.

20200217_110716

Na és mi mit csináltunk ezen a mesebeli helyen?

Az általunk bérelt házikó Huntsville-től kb 15 percre található, tökéletes távolságban az Arrowhead Provincial Parkhoz. Ezt ki is használtuk, mert szombaton elmentünk ebbe a parkba, ahol az egyik fő attrakció az a 1.3 km hosszú koripálya vagy inkább kori-ösvény, amit a nyári sátras táborhelyeket összekötő keskeny földúton alakítanak ki a téli szezonban.

20200215_121545

Az erdei koripálya nagyon egyedi élmény az átlagos sík-műjégpályához képest. Rögtön a pálya elején van egy 200 méteres enyhe lejtő, ahol erőfeszítés nélkül lehet csúszni, majd jön egy lihegősebb emelkedő, ahol egy kicsit kell tempózni, hogy aztán megint lefele lejtsen a jégpálya.

Ez a rész a kezdő korisnak (nekem) kicsit ijesztő volt, főleg ha sok ember van a pályán. Az első körben még óvatosabb voltam, meg-megállva végigmentem a legmeredekebb szakaszon is, majd a második körben az önbizalomtól hajtva jól felgyorsultam és a lejtő aljánál a pályát szegélyező biztonsági hóbuckákon landoltam. Én sérülés nélkül megúsztam a dolgot, de barátaink láttak olyan elesést, aminek kartörés lett a vége. Ilyen eset valószínűleg többször megtörténhet, mert a parkban kitelepült önkéntes mentőszolgálat működik minden hétvégén.

A belépő hétvégéken egy autónyi ember számára 21 CAD, ami errefelé átlagosnak számít. Ezért a polgár fűtött mosdókat használhat, illetve a koriösvény bejáratánál egy nagy szabadtéri öltöző taláható melegedővel és sok-sok paddal. Erre szükség is van, mert  amikor szép napos idő van, akkor emberek ezrei látogatják meg a parkot egy nap.

20200215_12512320200215_125110

Az Arrowhead parkban sok más dolgot is lehet űzni, van több snowshoe ösvény azoknak, akik a mély hóban szeretnek sétálni, 10 km-nél is hosszabb, szépen karbantartott sífutó pálya (cross-country skiing) és még egy nagy szánkódomb is, ahol traktorgumikon lehet lecsúszni.

Napi kvíz kérdés. Tudod mi az a skijoring? Nos én sem tudtam, de az Arrowhead-ben erre is külön pálya van. Erről van szó, bár a kép nem a hétvégén készült, hanem pár hete itt a házunk mögött a kiserdőben. Ez a kutyaszánozás speciális változata, ahol a kutyák (egy vagy kettő) nem egy szánt, hanem a gazdit húzzák, akin síléc van.

20200119_152400

Mi ezeket az őskanadai attrakciókat kihagytuk és a korizás után bevettük magunkat Huntsville-be egy jó ebédre és egy pofa sörre.

A második részben Ontarió legnagyobb parkjában tett kirándulásunkról fogok írni. Ez a hely az Algonquin Provincial Park, ami önmagában nagyobb, mint az egész Muskoka régió. Itt volt részünk egy olyan igazi téli kirándulásban, amit bármelyik téli hétvégén bevállalnék újra.

Kanadai hétköznapok 14. – fotó sorozat

Torontóhoz képest Waterloo-ban lényegesebb kevesebb olyan fotó témát találok, amit érdemes kitenni a blogra. Ezeket a képeket már jó ideje gyűjtögetem és most összejött annyi, hogy a régi sorozatot folytassam.

  1. A fenti képen a tavaly őszi állapotot lehet látni (a fotót a Halloween dekorációnk miatt lőttem). Nézzétek meg a riasztós táblát, igen az a piros izé ott balra középtájon. Az alsó képen a jelenlegi állapot látható, a tábla alig látható a hótól.

20191018_08243820200210_160403

Éppen a napokban panaszkodtam, hogy a 2018/2019-es télen lényegesen kevesebb hó esett, mint 2019/2020-as szezonban (aminek nincs is még vége).

Waterloo-i magyar barátom mondta, hogy az idei tél szerinte teljesen átlagos, néha még ennél is több hó esik. KW ugyanis pont egyenlő távolságra van három Great-Lake-től (Ontario, Huron, Eerie) és ezért bárhonnan fúj a szél, hamar behavazódunk a nedves levegőtől. És ez még csak a lake-snow effect, mellette rendszeresen jönnek-mennek a frontok is.

Hát szuper… Éppen most értük el azt a pontot, hogy már nem nagyon tudom hova tenni a járdáról és kocsibeállóról lelapátolt havat, mert a kupacom néhol majdnem olyan magas, mint én.

2. Még egy kép az utcából. Akkora a hótorlasz, hogy a mellette álló SUV tetjéig ér. Május lesz, mire ez elolvad.

20200210_152833

3. A kanadai télnek vannak előnyei is. Ezt a módszert akkor használom, ha többen jönnek hozzánk és gyorsan be kell hűteni egy csomó italt. Csak kinyitom a teraszajtót és voilá. Kanadai hűtőszekrény. 😀

20191224_115753

4. A napokban bosszankodtam rajta, hogy az emberek legalább harmada pick-up truckkal jár mindehova. Ezzel mennek a boltba, a suliba hordják a gyereket vagy bemennek egyedül a munkahelyre.

Az a zöld autó balra egy normál méretű Kia Soul, ami kb feléig ér a standard parkolóhelynek. Mellette egy 1500-as RAM. Cipőkanállal befért, bár a vonalon áll. A RAM-nak a képen 5700 cm3-s motorja van, ami városban 15 litert fogyaszt, autópályán 22 litert.

Emlékszem egy  alkalomra, amikor még viszonylag frissen érkezett bevándorlóként erősen meglepődtem, amikor mellettem valaki tankolt egy ilyen autóba és a mutató a végén 120 dolláron állt meg. Nekünk is van egy európai szemmel nagy SUV-nk, de még sosem sikerült 60 dollárnál többet tankolnom.

20190303_120153

4. Utolsó képem a Kitchener-i piacon készült valamikor ősszel. Magyar kolbász általában szembejön minden piacos kolbász árusnál, de a harmadik jobbról azt mondja, hogy Czabaj kolbász.

Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, mert ez maga a Csabai kolbász lenne. Azonban békéscsabai születésű emberként igazat kell adnom édesapámnak, hogy Békéscsabától 50 km-re már nem tudnak rendes kolbászt csinálni. Reklamációkat a Juharszirup szerkesztősége a kommet szekcióban fogad. 😀

20190803_131240

Kosárlabda meccs a jégpályán

Közhely, hogy Kanada nemzeti sportja a jéghoki. Ha szezonban (október elejétől április végéig) bemész egy tetszőlegesen választott étterembe vagy kocsmába, akkor biztosan megy a háttérben az NHL egy vagy esetleg több mérkőzése.

Ezért aztán Kanadában bőven van mindenféle méretű jégcsarnok, Kitchener-Waterlooban most hirtelen 5 olyan csarnok jut az eszembe, ahol egy szabványos méretű hokipályán bármikor lehetne meccset rendezni. Ezek közül 3 csarnokban több pálya is van, ahol több korosztály tud egy időben edzeni vagy meccset játszani.

De mi a helyzet, ha a jégcsarnokban mást is akarnak rendezni. Pl koncertet vagy mondjuk kosármeccset? Leolvasztják a pályát? Aztán visszafagyasztják?
Nos nem talált, ilyenkor azt a megoldást alkalmazzák, hogy a hokipálya palánkját elbontják, hogy ne zavarja a “belátást” és a jeget letakarják egy vastag szigeteléssel, majd arra jöhet az összeszerelhető kosárpálya és máris lehet kosármeccset játszani.

Itt lehet egy gyorsított videót megnézni (3 perc az egész) arról, hogyan alakítják át a Toronto Maple Leafs hokipályáját Toronto Raptors kosárpályává, mert mindkét csapat a Scotiabank Arena-ban (korábban Air Canada Center) játsza a hazai meccseit.

Egyébként Kanada egyetlen NBA-ben játszó csapata a Toronto Raptors. Tavaly sokak meglepetésére NBA bajnokok lettek, ami igen nagy ugrást okozott a kosárlabda iránt érdeklődő kanadaiak számában. A tavaly késő tavaszi-kora nyári NBA döntők környékén minden sportbolt tele volt Raptors sapkával és mezzel és nehéz volt elkerülni a bajnoki döntővel kapcsolatos híreket. Még a hagyományosan polkorrekt munkahelyemen is volt olyan felhívás, hogy ma játszik a Raptors, ezért gyere Raptors mezben és támogasd a csapatot.

A kanadaiak szerintem azért is izgultak rá a dologra, mert imádják, ha a sokkal nagyobb és erősebb USA orra alá dörgölhetnek valamit, amiben éppen Kanada a jobb.

Bevallom, hogy engem nem nagyon érdekelt a dolog, Raptors mezem sosem volt, pláne nem volt felesleges több ezer dollárom, hogy elcsípjek egy jegyet a döntők egyikére. Halk megjegyzés: a munkahelyem a Raptors egyik szponzora és ehhez képest szinte sosem lehet kedvezményes vagy ingyen jegyeket kapni a meccsekre. Ha nagy néha van valami promóció, akkor kb 500 ember áll sorba két rongyos belépőért…

De itt van nekünk helyben a Kitchener-Waterloo Titans, akiknek a hétvégén kimentünk egy meccsére, mert kíváncsi voltam, hogy mennyire fogja meg Márk fiunkat egy kosárlabda meccs hangulata. Ő még ugyan csak 6 éves, de gyermekkoromban nekem nagyon kellemes élményeim kötődnek ahhoz, amikor hol édesapámmal, hogy a haverokkal kimentünk a Békéscsaba NB1-es férfi és női kézilabda meccseire. Szóval tettünk egy próbát Márkkal is.

Kanadában 2 országos kosárliga van, a KW Titans 7 másik csapattal együtt játszik a National Basketball Leage of Canada nevű ligában. Ebben a bajnokságban 4 Ontario-i és 4 Atlanti-Kanadai székhelyű csapat mérkőzik egymással.

A KW Titánok jelenleg utolsó előttiek, de legalább a jegyek nem voltak drágák. Haha. Összesen talán 70 dollárt fizettünk a 3 jegyért.

A meccs helyszíne a ‘The Aud” volt, amit Kitchener legnagyobb fedett jégcsarnoka. Itt játszik a Kitchener Rangers is, ami “A” helyi hokicsapat. Állítólag a meccseikre lényegesen többen járnak, mint a KW Titans kosár meccsekre.

20200202_141457

20200202_141706

Nos a KW Titan meccs első két negyede meglehetősen lehangoló volt, a Sudbury (szintén Ontario csapat, harmadik a ligában) eléggé iskolázta a KW Titanst. Volt olyan, hogy 14 ponttal is vezettek. Érezhető volt a szintkülönbség, a Sudbury sokkal jobb arányban talált a kosárba és nagyon összeszedetten védekeztek. De a KW nagyon harcos volt, a hazai közönség szurkolása is jót tett nekik, ezért egyre jobban belelendültek és a félidőnél alig néhány pont választotta el a két csapatot.

A harmadik negyedben még folyamatosan a Sudbury vezetett, de már csak néhány ponttal, de a negyedik negyedre a Sudbury visszaesett, a KW nagyobb arányban értékesítette a helyzeteket és 108-104-re megnyerték a meccset. Ha több ilyen izgalmas meccset játszanának, akkor hamar megnőne a nézőszám.

Márk alapvetően jól szórakozott az első negyedben, mert új volt a helyzet és kitartott a pop-corn, de aztán majdnem elaludt a második negyed végére. A harmadik és negyedik negyed neki is izgalmas volt, nem biztos, hogy mindig értette, hogy mi történik, de az emberek hangosan szurkoltak, felugráltak és ez neki is tetszett.

Azt nem tudom, hogy megyünk-e további kosár meccsre a közeljövőben, mert szerintem Márknak még kell egy kis idő, hogy értse mi történik a pályán, de tervbe vettem, hogy ebben a szezonban még elmegyünk majd megnézni egy Kitchener-Rangers hoki meccset.