A “Titkos Út”

Szeretek Waterlooban élni! Még inkább szeretek azon a környéken lakni, ahova júniusban költöztünk.

Ma például itthonról dolgoztam, reggel 8-kor ültem oda a gép elé és egy fél órás ebédszünetet leszámítva este 6-kor álltam fel. Lassan vége a projektemnek, készülök az implementációra, ma pl egész nap implementációs tervet készítettem és jegyeket nyitottam a nyilvántartó rendszerben a különböző adminisztrációs complexeknek (azaz rendszereknek.) 2 képernyőn dolgozok, de annyi mindenre kellett figyelni, hogy 4 is jó lett volna…

Estére már alig éltem, ezért egy rövid vacsora és egy kis közös társasjáték után felültem a bicajomra és elindultam tekerni egyet.

Megmértem, 12 percembe került, hogy kikerüljek a kertvárosból. Utána a ‘Titkos Úton’ tekertem. Annyira titkos, hogy összesen 2 autó ment el mellettem és 2 jött szembe. Egy ideig erdő, szép kis házak az út két oldalán, aztán mezőgazdasági földek.

Elárulom, a Carmel Koch Rd. tetszett meg nekem, tessék megnézni Streetview-n. LINK

Néhány kép:

Előtérben a bicajom, amit pár hete vettem. Majdnem sírtam, amikor a Merida bringámat el kellett adnom Mo-on, de alig telt el két év (hihi) és már van egy másik. Sőt még jobb is: óriási alu váz, 29-es széles tömlőjű kerekek, hidraulikus tárcsafékek elől hátul, stb. Újonnan vettem, egy tajvani kínai bácsi rakja össze nem messze tőlünk. Adóval, mindenestől 450 CAD-volt.

20190827_194059

20190827_194718

20190827_194332

20190827_194109

20190827_194106

Elora Gorge

Az egyik Elora Gorge Conservation Area-ban jártunk, mely egy a Grand River Conservation Authority által felügyelt természetvédelmi terület. Csak fél órára van a házunktól, szóval sokat nem kell autózni.

Ontario déli részén elég kevés a hegy (nulla), bár azért van néhány domb. Az Elora Gorge tehát a körülményekhez képest igen jól néz ki, meredek sziklafalak, hegyi folyó, óriás borókafenyők és árnyas erdei ösvények.

20190811_114130

20190811_110847

20190811_110116

A park maga nem túl nagy, talán ha 3 kilométer hosszú és nincs 1 km széles. Aki tehát nagyobb sétát tervez, annak én inkább Forks of the Credit parkot javasolnám. Ott is van hegyi folyócska és az egész sokkal nagyobb, azaz túrára inkább alkalmasabb.

A legtöbb ember, akik az Elora Gorge-ba látogat, azért teszi, mert egyedülálló módon ebben a parkban lehet egy tube hátán lecsorogni egy hegyi folyócskán.

Mi a tube? Régebben egy nagy teherautó gumi lehetett, manapság talán inkább fánknak hívják. Felfújható, színes és ilyet vontatnak a motorcsónakosok maguk után.

A nyári hónapokban jó sok ember dönt úgy, hogy kipróbálja ezt a vadvízi-vidámparkot, ami jóval olcsóbb szórakozást biztosít, mint a helyi mogyoródi aquapark azaz a Bingemans. Az Elora Gorge belépő egy családnak kb 15 dollár, és fejenként további 25 dollárért sisakot, mentőmellényt és tube-ot lehet bérelni. Persze csak annak aki korán érkezik, mert az érdeklődés igen jelentős.

20190811_135658

20190811_140317

Mi inkább csak sétálni és piknikezni jöttünk. Márk meg amúgy sincsen még 122 cm magas, úgyhogy ő nem kaphat felszerelést. Meg nincs még teljesen jóban a vízzel, szóval erre az attrakcióra minimum jövő évig kell várni.

A tube-osoknak külön indító helyük van, a ruhákat egy szekrényekkel felszerelt öltözőben lehet hagyni, aztán lesétálni egy hosszú vaslépcsőn a folyóhoz. Azt javasolják, hogy a bátor próbálkozók telefont és más elveszíthető dolgot ne vigyenek magukkal. Ezt értem, mert már az indulásnál 10 emberből 5 borulással kezdi a túrát.

Mi is ott nézelődtünk az indító pontnál vagy 15 percet és jót szórakoztunk a másik 20 kíváncsi emberrel, hogy ki és hogyan fog beleborulni a vízbe. Vessetek rám követ…

A víz meg vagy elragadja a gumit vagy szerencsés esetben nem. Hosszasan sétáltunk a folyó mentén, láttunk gazdátlan gumikat sodródni. Azt nem tudom, hogy a lovassal mi lett, mert állítólag ha egyszer vízre szálltál, akkor 2 km-el lejjebb lehet legközelebb kijönni, mert a kanyon falai meredekek. Lehet, hogy végig kell úszni? Annyira azért nem volt kellemes a víz.

20190811_113557

20190811_135648

20190811_135654

A néhány zúgó tényleg jól néz ki és biztosan felpumpálja az adrenalin szintet, de a legtöbb részen lassan hömpölyög a nyári vízállás miatt lustán kanyargó folyócska. Láttam olyan visszaforgókat, ahol a gumin heverésző emberek lassan lebegtek körbe-körbe, míg meg nem unták a dolgot és vissza nem lökték magukat a folyó sodrába.

Idén egyetlen üröm az örömben, hogy az alsó gátat felújítják, azaz nem tud körbe menni a shuttle busz (mert az is van). Ezért aztán a tuberek kb 2 km-t kell, hogy felfele gyalogoljanak, mentőmellényben, sisakban és kezükben a felfújt gumival. Kanada ne lenne Kanada, ha menet közben nem lennének 500 méterenként vízcsapok, ahol a kitikkadt kényszertúrázók ivóvizet tudnak vételezni. Aki egyébként a nyári melegben megcsinálja a 2 km-t hegymenetben, az megérdemi a lassú csorgást utána.

Az Elora Gorge-ban a legnagyobb melegben is lehet sétálni, mert az ösvények végig lombos erdőben futnak. A parkban van splash-pad is, Márk ki is próbálta a nagy melegben, de hamar elég lett neki az ázásból, mert a játékokból jéghideg csapvíz folyik.

A kellően gyors családok táborhelyet is foglalhatnak maguknak februárban, amikor megnyílik erre a lehetőség.

Ez úgy is népi sport itt Kanadában, amit a munkahelyen utána jól kibeszélnek a kollegák. Idén tavasszal hallottam elégedett és csalódott munkatársakat arról beszélni, hogyan sikerült vagy éppen nem sikerült egy előre meghirdetett nap éjszakáján sátorhelyet foglalni a kinézett tartományi vagy nemzeti parkban.

Az Elora Gorge nekem picit kicsi és zsúfolt, ezért táborozni inkább felmennék északra, mert 5-6 óra vezetés után lehet olyan helyeken sátorozni, ahol mondjuk egy sziget csak a tiéd és a legközelebb sátorozó kb 500 méterre van tőled. De ha az ember csak fél órát autózna Waterloo-ból, akkor az Elora Gorge ideális hely. Jövőre talán a tubozást is kipróbálhatjuk családilag.

Hétköznapi sztorik

A vonzás törvénye

Szombaton este moziba akartunk menni. Napközben kinéztünk 2 filmet, amit mindketten szívesen megnéznénk. Igen ám, de a délután jó társaságban elszaladt az idő – először Márk tanult nagyon ügyesen biciklizni a parkban, aztán Tamás-Éva is csatlakoztak hozzánk a két kislányukkal. Mire hazaértünk, elvégeztük az esti teendőket Márk körül, és indulásra készen álltunk, elmúlt 8 óra. Ákos ránézett a moziműsorra, és kiderült, az egyik kinézett filmet 7-kor játszották utoljára, a másikat meg 10:15-kor és 10:30-kor adják. Ezen a ponton nagyjából lemondunk a filmezésről, éjfél után már moziban sem akartunk ülni, csak az ágyban aludni, öregszünk, na :D. Átterveztük a programot, bementünk inkább a belvárosba sétálni.

A belváros egy nagyjából 3 keresztutca hosszúságú szakasz a King streeten, ahol éttermek, sörözők, üzletek sorakoznak, széles járda és elkülönített bicikliút szolgálja az andalgók kényelmét. A vacsorán már túlvoltunk, ezért nem ültünk be egyik kedvenc helyünkre sem – szeretjük a Famoso Pizzeria-t és a Beertown-t, a My-Thai-t és az Abe Erb-öt is; ez utóbbi nem étterem, hanem kézműves sörfőzde bármenüvel. Vannak vicces helyek is, pl a Royal Highness, ahol kannabisz fogyasztáshoz lehet kellékeket vásárolni, sajnos füvet egyelőre nem, még nincs engedélyük az árusításhoz.

Ahogy ballagtunk az utcán, Ákos mondja: nézd csak, ott van a túloldalon egy mozi. És ki van írva a Yesterday – ez volt az egyik film a listánkon. Átmentünk megnézni a műsort. Bent egy kis művészmozi-szerűség fogadott, láthatóan irodai nyomtatóból származó moziműsorral. Nahát, 9:15-kor játsszák a filmet. És mennyi az idő? 9:05. Hajrá, álljunk be a sorba! De hol is adnak jegyet? Mert csak egy büfé állt a bejárattal szemben. Két fiatal srác szolgálta ki a sorban állókat, és a párbeszedekből hamar rájöttünk, belépőt is náluk lehet venni, a popcornhoz, kólához és sörhöz (!) hozzácsapva.

Jó fejnek tűntek a fiúk, és nagyon büszke voltam magamra, ugyanis elejtettem egy viccet, teljesen spontán, amin mindketten röhögtek. Meg a férjem is. Kb így zajlott a beszélgetés:

Eladó: Hi, how are you? (Szia, hogy vagy?)

Ákos: Good, thanks! Can I have two tickets and a middle size popcorn? (Jól, kösz. Kérek két jegyet, és egy közepes kukoricát)

E: For sure, which movie? Yesterday? (Persze, melyik filmre? A tegnapra?)

Timka: Yes, but for today, please. (Igen, de mára szóljon, légyszi)

E: 😀 😀

Ezután Ákos meg rákérdezett, milyen IPA sörük van. A másik büfés srác hosszan magyarázta, mennyire szereti ezt a fajtát, már otthon is ezt tartja, és mennyivel jobb, mint a másik.

Summa summarum, megrendeltük mi ezt a filmet az univerzumtól aznap estére, és jól is szórakoztunk rajta.

Szomszéd!

Egy hétköznap munka után beugrottam a drogériába néhány dologért. A pénztárnál egy nem különösebben kedves fiatal lány szolgált ki, itteni mércevel talan morcosnak címkézném. Meg sem kérdezte, hogy vagyok. Mindenféle felvezetés nélkül kérdezte: “What is your background?” vagyis kb: “Honnan származol?”. Én jó hangulatban voltam (épp vásároltam hahaha) vidáman vágtam rá, magyar vagyok. Hahhh! Mondja ő. Visszakérdezek, és te? Románia. Ó hát akkor mi szomszédok vagyunk! -Mondom, még mindig mosolyogva. “Igen”, mosolyodik el ő is, “csak annyit tudok magyarul hogy Micsinálsz?”.

Ahogy a kocsihoz sétáltam, sok minden eszembe jutott erről a rövid kis párbeszédről. Hogy mennyire nyilvánvalóan kívülállónak tűnt ez a kislány a negédes bájolgás hiánya miatt, és mennyire meglepett még engem is ez a direkt bekérdezés. Hogy a közös kelet-európai gyökereink milyen jól felismerhetőek. De már nekem sem komfortosak. Sokkal szívesebben csacsogok egy talán nem őszintén érdeklődő és vidám, de magát érdeklődőnek és vidámnak mutató pénztárossal. Aztán azon is gondolkodtam, emlékszem még azokra az időkre, amikor egy ilyen egyszerű beszélgetés is szorongással töltött el, és mennyit javult a reakcióidőm. Mennyire erőfeszítés-mentesen és észrevétlenül tudok benne lenni egy ilyen helyzetben.

Hiába, a legjobb nyelvtanfolyam és kultúrális különbség tréning maga az élet, meg persze a munkahely.

Abban is nagyon bízom, hogy eközben meg tudom tartani az empátiámat olyan embertársaimmal, akik majd később küzdik meg ezeket az akadályokat. Kicsit filozófikusra sikerült a vége, hadd tegyek ide egy vidámabb infót: Márkunk most már stabilan pótkerék nélkül biciklizik! ❤

Munkahelyi változások, mindennapi küzdés

Nem szoktam munkáról írni, mert egy ‘titkos’ biztosítási termékfejlesztési projekten dolgozom már tavaly ősz óta. Szerintem nem indokolt ez a titoktartás, de a szabályokat nem én hozom. Szóval inkább hallgattam.

Mostanában volt azonban néhány felismerésem és ezek a tapasztalatok hasznosak lehetnek azoknak, akik észak-amerikai vállalati kultúrában szeretnének boldogulni, vagy csak érdeklődnek a téma iránt. Néhány helyen felületes leszek az aláírt NDA (titoktartási nyilatkozat) miatt.

Július végén jöttünk vissza a közel 3 hetes szabadságról, amit Mo-on töltöttünk. Mielőtt elmentünk 1,5 hetet helyettesítettem egy IT Projekt Menedzsert.

Mindketten biztosítási termékfejlesztési projektet viszünk, pár alap dolog eltér, pl különbözőek a termékek, így a fő rendszerek mások, de a rendszerek fele azért megegyezik. Hatékony páros vagyunk, nem kell sokat magyarázni egymásnak, kb ugyanazok a problémák és kihívásokat, én ráadásul kb 2 hónap előnyben vagyok, úgyhogy még olyan információkkal is tudok segíteni, amit én már megküzdöttem, de ő még nem.

De a hölgy is sokat tud segíteni, mert 3-4 éve IT PM, előtte tesztelési menedzser volt, kb 20 éve dolgozik különböző pozíciókban a cégnél, érdemes rá hallgatni.

A szabadságom előtti hetekben tehát azt vállaltam, hogy heti kb 1,5 napot tudok az ő cuccaival foglalkozni, de még így is megoldottam néhány idő-kritikus dolgot a projektjében, melyek főleg tervezéssel kapcsolatos feladatok voltak. Szerencsére nagyon célzott mandátumom volt, úgyhogy a projekt részleteiben nem mélyedtem el.

Mindkét projektért ugyanaz a Delivery Director felel, aki május óta folyamatosan el van ájulva, hogy mennyire jó páros vagyunk, milyen jó csapatmunkát csinálunk. Ez igaz is, sokat egyeztetünk, egészen jól sikerül koordinálni a közös emberek időbeosztását, ami mindig kritius pont. Ha én vagy ő ezerrel mennénk előre és nem érdekelne, hogy mi van a másik projekttel, akkor lehetnénk bármilyen stréberek, nem örülnének csak az egyik projekt sikerének. De nálunk nincs hangos konfliktus, teszünk egymásnak gesztusokat, törekszünk szinergiákat találni a két projektben (bár ez egyenlőre ez azt jelenti, hogy hogy én dolgozok többet, mert önkéntesen és később kényszerűen átvettem feladatokat) és ez nagyon tetszik a vezetőknek, aminek hangosan örülnek.

Július elejétől ez a PM helyettesített engem majdnem 3 hétig, amíg Mo-on voltunk. Szerencsére jó állapotban volt a projektem és úgy is maradt a szabadság végére is. A helyettesem eléggé benne van a saját projektjének sűrűjében, ezért heti 1 napban annyit tett, hogy monitorozta a folyamatban lévő dolgokat, a projekt tagok érezték, hogy a macska nem alszik és ez segített is, mert nem volt hatalmas szívás mikor visszajöttem.

Én naív azt gondoltam, hogy ez a jó hullám kitart majd szeptemberig, amikor is zárjuk a projetet, de a szabi után 1 héttel megjelentek kisebb törésvonalak, amikkel gyorsan elkezdtem foglalkozni és nagyon elment velük az idő. A részletekbe nem megyek bele, de nem is ez a fontos. Annyi a lényeg, hogy a tűzoltás/recovery elvitt egy teljes hetet.

Eddig nem mondtam, de volt egy közepesen komoly változás a munkahelyi életemben. Az Assistant Vice President aki vitte a biztosítási területet átvett egy másik portfoliót és az új AVP az érkezését követően meghívott a csapatába, ami a biztosítási és marketing portfolióval kapcsolatos IT projeketeket jelenti.

Ez eddig nem jelent sok változást, mert ugyanazt a biztosítási projetktet viszem mint eddig, de a horizontális IT PM csapatból átültem ebbe a vertikális csapatba, aki ezt a biztosítási portfoliót viszi.

Mi az a horizontális csapat? Olyan társaság, akit igény alapon osztanak szét a különböző projektek között. Elvileg eddig lehetett volna projektem a befektetési területről, de nem volt, mert már 1,5 éve biztosításokon dolgozom.

Mi a vertikális csapat? Az a banda, aki mindig csak biztosítással foglalkozik, ők oldják meg a portfólió nagyobb részét, de időnként behívnak emberek a horizontális csapatból, hogy segítsenek. Ezek többnyire több hónapos, akár 1 éves projektek is lehetnek.

Nos tehát azzal, hogy hivatalosan is bizotsításos IT PM lettem, most annyi történt, hogy a jövőben csak bizotosítási projekteken fogok dolgozni. (a köv változásig persze)

Ez a változás több ok miatt történt, az egyik, hogy jól menedzseltem a tavalyi biztosítási projektemet, aztán ezt a jelenlegi termékfejlesztési projektet is, amiről beszéltem eddig. Aztán ott volt a jó csapatmunka és kaptam visszajelzéseket, hogy jól lavírozok a részletek és a nagy kép között, ami azért nem lep meg, mert Mo-on az AEGON Magyarországnál adminisztrációs és IT igazgatóként ennél komolyabb dolgokat is megoldottam.

De örülök, hogy ezt ők is látják, sőt kaptam olyan portfoliós egyeztetési/monitoring feladatokat is, amelyeken keresztül nagyon sok vezetővel kerülök kapcsolatba. Az AVP szerint ez a belépő lehet egy komolyabb munkakörbe (delivery vagy program manager), magyarul próbaidőn vagyok előre nem meghatározott ideig.

Több pénz? Ne viccelj? Több feladat? Naná! De nem bánom, mert most a karrierembe fektetek be.

A nehézséget az okozza, hogy az IT PM akit helyettesítettem váratlanul eltűnt, előre láthatólag több hétre. Egy közeli családtagja van életveszélyes helyzetben, úgyhogy először csak kimaradt naponta pár órára, amikor járták az orvosokat, aztán az előző hét elején teljesen eltűnt.

Értem én, hogy HELYZET van, de az egy tanulmányba illik, hogyan varrták a nyakamba a másik projekttel kapcsolatos feladatokat (is). Először csak beszélgettünk a Delivery Directorral, hogy én mit csinálnék ebben a helyzetben, mik az azonnali tűzoltási lépések, aztán a radarjaim befogták, hogy igazából azt akarják, hogy vegyem át a feladatokat legalább 1 hétre, mert akit kinéztek segítségnek csak a köv. hét elején jön vissza szabadságról.

Úgyhogy csökkentenem kellett a figyelmem a saját dolgaim felett, a korábban említett portfóliós munkára sem jutott elég időm, pedig ott is vannak kemény határidők és végül 1.5 napot helyettesítettem is a távol lévő kollegát.

Tanulságokat ígértem, nos itt vannak:

  • A legtöbb angolszász ember nem mondja a szemedbe, hogy mit akar. Célozgat, feltételes módban beszéltek és mégis jó ha rájössz, hogy nemet nem mondhatsz. Az én Delivery-m tipikusan így viselkedik.
  • Rohadt nagy szerencsém van, hogy olvastam a jelekből és azonnal léptem. Szerdán kiderült, hogy nem átmeneti távollétről van szó, csütörtökön dobtam a projektem, pingeltem aki ekérhető volt a másik projekt csapatból, hogy mi a helyzet, kell-e segítség valamiben és péntekre már képben voltam. Jól tettem, mert a pénteki státuszt már nekem kellett csinálnom, attól függetlenül, hogy kedden még arról volt szó, hogy nem is kell majd…
  • Egy szuper állapotban lévő projektnél jobb két közepes állapotban lévő. A labdát mozgásban kell tartani bármi áron, mert a szponzornak nem lehet mondani, hogy bocs vis-maior van.
  • A csapat munka ezerrel fontosabb, mint Mo-on. Ha látják a csapat munkát, még ha az valami tök természetes és logikus dolog, akkor azt frankón szóvá teszik. De legalább van pozitív visszajelzés.
  • Minden munka ugyan olyan a világ bármelyik pontján. Ha szívás van, akkor gatyát felkötni.

Év végül a egy kis humor a PM-ek életéről.

Two IT PMs bump each other on the floor:

  • Hi, how are you?
  • I don’t know, didn’t read my e-mails in the last 5 minutes.

Hát így érzem most magam.

Amerikai falak, Kanadai ajtók

Érdekes vélemény cikket olvastam a Concorde alapkezelő blogjában:

Donald Trump (láthatatlan) falai már felépültek, a mexikói határ csak a bónusz lesz

A szerző többek között leírja, hogy Trump elnök megkapta az engedélyt, hogy a Mexikói határra tervezett fal építésére a Pentagon költségvetésből forrásokat csoportosítson át, de a bezárkózás már évek óta tart és az elnöki retorika (és gondolom kormányzati elvárás) hatására az USA Bevándorlási Hivatala 2016-2018 között 5%-ról 30% fölé emelte a visszautasított H1B munkavállalási vízumkérelmek arányát. (részletes grafikonokért tessék a fenti linkre kattintatni, az ábrákat nem emelem át).

Trump a választási kampányban tett ígéretét váltja be és ezzel azokál a republikánus szavazóknál akar jó pontot szerezni, akik érzékenyek a külföldi munkavállalók kérdésére. Az más kérdés, hogy ezek az amerikaiak jellemzően az alacsonyabban fizetett rétegből kerülnek ki, míg a H1B vízumokat a hiányszakmának számító, magasabb jövedelemet kínáló – pl IT – munkák érdekében kérelmezhetik az amerikai munkáltatók.

Nos ennek a történetnek az amerikai oldalát én is csak a hírekből látom, de a kanadai oldallal kapcsolatban van némi tapasztalatom.

A blog bejegyzésben konkrétan említik az Amazon Web Services-t, mely 2018-ben kb 1100 H1B vízum kérelmet adott be az USA-ban. Ez azt jelenti, hogy az AWS kérelmeinek 30%-át is elutasíthatták.

Mit lép erre egy ilyen globális cég?

Pl elkezdi Kanadában bővíteni a létszámát. Néhány hónapon belül több Magyarországon, IT szektorban, dolgozó ismerősömtől hallottam, hogy az AWS Magyarországon toboroz fejlesztőket torontói munkavégzés és a kanadai munkavállalási vízum ígéretével.

Nyilván a globális IT cégek eddig is jelen voltak a magyar piacon, de az AWS intenzív toborzási kampánya mutatja, hogy ha egy ajtót bezárnak előttük, akkor ők kinyitnak egy másikat. Ha az USA vízum megszerzése túl bonyolult, akkor számukra az is teljesen jó megoldás, ha a kanadai irodába veszik fel az új embereket.

Kanada ugyanis (eddig) nem szigorított a bevándorlási politikáján és a Temporary Foreign Worker Program és az Internation Mobility Program keretén belül 2018-ben 2.1 millió ember dolgozott Kanadában. Nem kutattam, hogy  ez arányaiban sok vagy kevés az USA-hoz képest, de a StatsCan kutatása alapján 1998 és 2018 között, azaz 20 év alatt 50%-al nőtt az ilyen státusszal Kanadában dolgozók száma.

De miért jó ha jönnek a jól képzett külföldiek? (kmm migránsok) Nos ezek az emberek Kanadában élnek, itt fizetnek adók, itt költik el a pénzüket, azaz itt növelik a GDP-t.

Lenyomják a béreket? Ezekben a szektorokban akkora a globális munkaerőhiány, hogy inkább a meglévő kereslet betöltéséről van szó, mint arról, hogy a kanadai vagy amerikai munkavállalókat cserélnék le friss bevándolrókra azért, hogy a cégek lenyomják a munkaerő költséget. Ez már azért sem életszerű, mert évek óta erős az USA és kanadai munkaerő piac, tehát ez nem igazi indok az elnöki irányra.

Én különösen kíváncsi leszek a következő évek dinamikájára. Ha az USA-ban 2020. után is marad a erősen nacionalista Trump kormány és Kanada marad olyan amilyen jelenleg, akkor Kanada ezen a területen sokat fog profitálni az USA bezárkózásából.

Ha azonban Kanadában is jön a konzervatív fordulat 2019-ben, akkor meg a jó ég tudja, hogy mennyire piszkáják meg a bevándorlást.

És zárásul még egy terület, ahol a bezárkozó USA akaratlanul is kedvez Kanadának.

Waterlooban élve vettem észre, hogy a nemzetközi diákok milyen számban vannak jelen a városban.

Waterloo egyetemi város, a város méretéhez képest jelentős számú főiskolával és egyetemmel. Nézzük csak a legnagyobbakat: University of Waterloo (30.000 hallgató), Willfrid Laurier University (18.000) , Connestoga College (41.000 hallgató).

A következő képen pl a Conestoga College új waterloo-i campusa látható (hivatalos nevén John W. Tibbits campus) Már épült, mikor Waterloo-ba költöztünk és 2018. végén készült el. Azóta a főiskola már tervezi a következőt campust Kitchener belvárosában.

Conestoga-College-Campus

Miért ezt a nagy infrastruktúra bővítés?

Kanadában 2017-ben 572.000 külföldi diák tanult és 2014. óta minden évben kétszámjegyű a bővülés. Ezért aztán az elmúlt 4 évben (2014-2018) 73%-al nőtt a külföldi diákok száma. Nem sok olyan szektor van a világon, ami hasonló növekedést produkált/produkál.

Mert a bár a kanadai megélhetés és tandíj nem olcsó, de egy kanadai diploma megtérülő üzlet annak a diáknak, akinek a szülei megengedhetik a kanadai felsőoktatási tanulmányokat. Hogy miért?

  • Az oktatás nyelve ugyanaz az az angol, mint az USA-ban.
  • A diákok minőségi oktatást kapnak egy biztonságos országban, ami ráadásul eléggé befogadó.
  • És nem utolsó sorban, a Kanadában végzett hallgatók még akár 3 évig is legálisan maradhatnak/dolgozhatnak az országban a Post-Graduation Work Permit Program keretén belül ami egy lépés attól, hogy az illető határozatlan időre Kanadában élhessen.

Hogyan? A jelenlegi szabályozás alapján egy fiatal személy kiváló angol vagy francia tudással, kanadai diplomával, pár éves kanadai munkatapasztalattal annyi plusz pontot kap az Express Entry rendszerben, amivel már biztos az állandó lakosi státusz megszerzése.

Ezért aztán egyre több diák Kanadát választja az USA helyett, ami jó az országnak. Waterloo-ban a University Avenue-n végig menve látszik, hogy mit jelent egy városnak a sok diák. Az egyetemek környékén egymás után nőnek ki a földből a toronyházak, ami pörgeti az építő ipart és az ingatlan piacot. Az utcákon rengeteg fiatal jár-kel, egymást érik az éttermek és szórakozó helyek, ahol a diákok költenek. És nem utolsó sorban tuti, hogy nincs munkaerő hiány az alacsonyabb képzettséget igénylő, szolgáltató szakmákban (éttermi személyzet, bolti árufeltöltők, eladók, stb), ahol Waterloo szerte diákok dolgoznak.

Köszönjük tehát Trump-nak ezt a növekedési lehetőséget, bár őszintén jobban örülnék, ha 2020-tól valaki visszafogottabb ülne be a Fehér Házba. Kicsit mindig aggódom ha Trumról olvasok, mert amit így megnyer Kanada, azt könnyen el is veszítheti egy potentiális kereskedelmi háborún az USA-val és persze az sem mindegy,  hogy hogy kinek a kezében van az aktatáska a nagy piros gombbal.