Tavasz (?) Torontóban?

Mikor február 11-én elutaztunk Kubába, akkor kb 30 centis havon kellett átvágnunk a bőröndökkel, hogy a taxiba beszálljunk. Az utazásunkat megelőző bő egy hétben emlékeim szerint 3 havazás volt egymás után és az utolsó elég kiadós volt ráadásul.

Mire visszajöttünk, akkor már enyhébb idő volt, bőven a plusszos tartományban és a hó is nagyjából elolvadt. Nem kubai melegre kell gondolni, de az ember Kanadában néha a plusz pár fokot is értékeli télidőben. A legjobb, hogy azóta sem járt az igazi fagy tartományban a hőmérő és vasárnap (02.25.) pedig szédítő 12 fok volt és ragyogó napsütés.

Mi is kimozdultunk otthonról, jártunk egyet a környéken. Annyira sütött a nap, hogy Márkot nem is tudtam rendesen lefotózni. :-]

20180225_141255

A városi forgalom ellenben iszonyú volt, a Waze nagy kerülővel a közeli autópályán akart vinni, de mi nem hallgattunk rá, úgyhogy ott araszultunk a Queen-en, miközben ember tömegek sétáltak a napsütéses oldalon. Minden kávézó, étterem dugig volt, mert nagyon sokan úgy gondolkodtak mint mi.

A jó idő még kitart, de a meteorológusok azonban óva intenek minket attól, hogy már most levegyük a téli gumit az autóról és figyelmeztetnek, hogy errefelé a március még téli hónap. Szóval még bármi jöhet, a télnek nincs vége, de ez az átmeneti enyhülés nagyon jól esik.

38704623600_a7d4a29a33_h

Kuba/2

Habár ez a tengepart olyan gyönyörű, hogy akár 2 hetet is tudnék feküdni-nézelődni a partján, azért szeretnénk körülnézni a környéken. De nincs kedvünk a turistabuszon aszalódni, Gáborék javasolják hogy menjünk inkább taxival. Így akkor jövünk-megyünk amikor akarunk, és talán látunk valami autentikusabbat is. Jelentem láttunk, megnézhettük közelebbről, hogy élnek a helyiek.

Moron városa van a legközelebb, 1 órányira autóval. Az úton is sok érdekességet látunk: tengervizes tavacskákat és a benne burjánzó mangrovét; a hídként szolgáló földnyelvet, ami összeköti Cayo Coco szigetét a fő szigettel; ellenőrző pontot, ahol a helyi lakosoknak fizetniük kell, ha be akarnak jönni a szigetre; a hotelszemélyzet lakótelepét – úgy néz ki mintha sosem fejezték volna be a házakat. A kocsiból nem fényképezek, így megmutatni sajna nem tudom. Jól megalapozza viszont a későbbi látnivalókat, így kevésbé sokkoló a szegénység pl. A taxisofőr bácsink csak spanyolul beszél, de beszervezi a lányát idegenvezetőnek, aki szépen beszél angolul. Maria végigvezet minket a kisvároson. Először egy pályaudvart nézünk meg, ez egy ősrégi épület, röhögünk hogy kanadai szemmel biztosan az, de mi már láttuk pl a Keletit ;-). Az infó viszont érdekes hozzá: itt csak a nagyon szegények utaznak vonattal, aki teheti, busszal megy inkább. Aztan látunk egy buszt is a pályaudvar előtt, kicsit a rabszállítókra emlékeztet, mert előző életében dobozos teherautó volt. Aztán látunk “rendes” buszt is. Itt már fotóztam:

img_0694img_0697.jpg

Továbbhaladunk a jellegzetes árkádos épületek között, a járművek és az üzletek is visszarepítenek a gyerekkorunkba:

img_0693

És még régebbre, talán a nagymamám gyerekkorába:

A vakolatok omladoznak, ha élelmiszer üzletbe nézünk be, akkor 3-4 dolog van összesen a polcokon. Valentin napon jöttünk, itt ez nagy ünnep, ezért nem tudunk beülni Bambizni az ajánlott kávézóba. A helyiek szépen felöltözve, párosan vagy családostul áramlanak a cukrászdákba, éttermekbe, lassan ebédidő is van. Az üvegeken még sok helyen rajta van a “kubai barna” ragasztószalag, a hurrikántól védték így az ablakokat. Több helyen találkozunk a fiatal Fidel képével is, személyes kultusz, ez is ismerős.

Egy fotóüzletben kapunk innivalót. Inkább kaja van itt, mint fotózás. Maria mondja hogy igen, régebben volt fotópapírjuk és akkor mindenki itt nyomtatta ki a képeit, de egy ideje már hiánycikk, azóta üresek a fotóalbumok is.

Kis séta után egy kávézóba is betérünk, reménykedve, hátha itt kapunk egy rendes kávét. Merthogy a szállodában nemigen. Legtöbbször második főzetet szolgálnak fel, vagy egy adag kávéból főznek kb 4et, a végeredmény híg lötty. Itt jobb a kávé, mint a hotelban, de azért egy Tims igazán jól jönne a következő sarkon. Vagy egy California Coffee Company, na sajnos azt Bp-en láttam utoljára.

A túra végére maradt a templom, ami zárva van, és egy parkocska, mellette több “gazdag” házzal. Megtudjuk, ezeket úgy lehet felismerni, hogy teljesen körbe vannak rácsozva. Még a háztetőn található gépészet is, mert a tulaj fél hogy ellopják mindenét, ami mozdítható.

A túra leginkább szívszorító része az, amikor a taxis – idegenvezető család beenged minket a saját fürdőszobájába pisilni. A teljes házikó elférne a mi nappalinkban, a kis kanapén Maria tesvére és a barátnője szorong, a “háló” oldalról egy függönnyel van elválasztva, ahogy a fürdő is a konyhától. A fürdő olyan alacsony, hogy behúzom a fejem, a tükör széle életveszélyes, ezt sem az ikeában vették, wc-ülőke nuku, lehúzni sem lehet. A csapból folyik a víz, biztos van víztárolójuk, mert egyébként csak napi 2×2 órát van víz szolgáltatás a városban.

A túránknak vége, késői ebédre visszaérünk a szállodába. Sztori még maradt ;-).

Hát nem vettétek észre, hogy ezek migráncsok?

Kanadai kollegám (VP, Technology) vigyorogva jön délután:

“Hallottad Ákos, hogy Magyarország megnyerte első aranyérmét?”

“Izé, miről is van szó?” – kérdezem én

Néhány kanadai kollegám nagyon komolyan követi a téli olimpiát, köztük Graeme is. Ő azt is tudja, hogy magyar vagyok, úgyhogy tegnap Elisabeth Swaney volt a téma (csúnyán kiröhögtek minket magyarokat), ma meg az aranyérem.

(Bocs, de engem marhára nem érdekel semmilyen olimpia, foci EB vagy VB mióta amúgy imádott nagyapám arra nem “kényszerített” gyerekként, hogy a nyaralóban egy hónapon keresztül az éppen aktuális világversenyt kelljen néznem az egyetlen fekete-fehér TV-n. Családi legendárium, hogy nagyapapámnak minden világverseny végére begyulladt a szeme, annyit nézte a TV-t. No én azóta be vagyok oltva bármiféle sport nézése ellen.)

Vissza a témához. Azért megnéztem miről van szó és ezt találtam:

https://index.hu/sport/2018/teliolimpia/2018/02/22/teli_olimpia_arany_liu_shaolin_liu_shaoang_knoch_burjan/

Komolyan nem értem ezt a nagy ünneplést. Nem tűnt fel a magyaroknak, hogy EZEK migránsok? Liu Shaolin Sándor? He? Hiába magyar édesanya szülte ezeket a srácokat, de KÍNAI volt az apjuk. Hogy engedhette a kormány őket magyar mezben versenyezni?

Komolyra fordítva a szót:

Ezek a srácok egy migráns gyermekei. Ők nem migránsok? Jah, hogy ők tudnak magyarul, mert Magyarországon nőttek fel?

Ha egy szír, stb bevándorló gyermeke Magyarországon nőne fel, iskolába járna és anyanyelvi szinten tudna magyarul, akkor ő migráns lenne vagy magyar? Simán lehet, hogy a következő olimpiai bajnok, Nobel díjas magyar rákkutató egy bevándorló gyermeke lenne.

De nem lesz, mert a hangulat olyan, hogy kutya sem akar Magyarországra bevándorolni. Tapsvihar, szépen megoldottuk. Nem fáj, hogy nincsenek, mert nem tudjuk, hogy mi lenne, ha lennének. Nincs párhuzamos valóság.

Majd gondoljunk erre, amikor már nem lesz ápoló a kórházban aki kiürítené az ágytálat, vagy nem lesz elég ember aki adót fizet és ezért (is) az állami nyugdíj fokozatosan összezsugorodik.

Bocs, érzékeny vagyok a témára, mert én is migráns vagyok. Illetve látom, hogy itt Kanadában működik a bevándorlás.

A fiam lehet majd Kanadában egy egzotikus nevű Liu Shaolin Sándor, aki nem magyar, hanem kanadai mezben fog “versenyezni”, legyen az olimpia vagy csak egy egyszerű corporate munka. Ő nagy valószínőséggel ezt az országot építi majd. Ma még migráns, de egyre inkább kanadai.

Cuba 2018 február /1

Tervezgettük ezt a nyaralást, de kicsit későbbre – talán amikor már én is dolgozom. A hosszú telet könnyebb elviselni, ha a vége felé feltöltekezünk egy kis D-vitaminnal, utána már csak pár hét a tavasz. Aztán pár hete Gáborékkal beszélgettünk, mikor mehetnénk együtt, és ez a februári hét tűnt ideálisnak. Így utólag valóban az volt: én el tudtam tolni a munkakezdésemet egy héttel, így nem használtam egy napot sem az elég szűkös – évi 10 nap – szabadságomból. Ákos munkahelyváltása sem élesedett még az indulás előtt, így nem aggódtunk, hogy felmondási idő alatt visszavonják a szabadságát. És a legjobb: vasárnapi napon indultunk és érkeztünk, az érkezés után pedig egy hétfői szabadnap: a “family day” adott még egy napnyi időt pihenésre (mosásra), készülődésre, blogírásra ;-))).

Az indulás előtti szombatot jól elterveztük, csomagolás, friss kiflik beszerzése reggeli szendvicsnek, kis pihenés, skypeon búcsúzkodás, de persze semmi nem úgy sikerül. A délutáni szunyókálás kimarad, délutánra hulla fáradtak vagyunk, Márkot sikerül 6kor lefektetnünk, és kb 8ra mi is ágyba kerülünk. Korán fekszünk, mert hajnali 3-ra rendeltem az ubert, 6:45kor indul a gépünk. Ilyenkor valahogy nem nehéz felkelni, még Márk is kiugrik az ágyból 2:30kor, izgatott, felöltözik magától, nem kell noszogatni. Bőröndök készen, még bedobjuk az előkészített szendvicseket és az európai telefontöltőket a kézibe.

Kabát, sál, sapka, furán hat a tornacipő a 20 cm hóban, de csak nem utazunk csizmában Kubába ;-). Az uber időben érkezik, valami Hyundai, csúszkál össze-vissza a kis utcákban, ahol nem jellemző az utak hótalanítása. Reptér, elsők között csekkolunk be, rengeteg időnk van a terminálban. A gyerekek leragadnak a tabletekkel felszerelt asztalok mellett, Márk rutinos pókeresként igennel válaszol a kérdésre, hogy elmúlt-e 18 éves. A kis játékfüggő, nem érti mit nyomkod, és a szerencsejátékokon kívül csak reklámokat tud nézni, meg híreket olvasni. Felelős szülőként azt gondolom, ezek közül a póker a legkevésbé káros. De most tényleg, miért nem raknak ezekre 1-1 játékot gyerekeknek is? Úgyis ők nyomkodják a legtöbbször. Szerintem.

IMG_0541

A legjobb poén a reptéren, amikor bemondják a kapunál, a beszállítás azonnal kezdődik, amint megérkezik a személyzet :D. Befutnak és beszálnak, aztán mi is, álmosan pislogunk a gépen, sokat gurulunk aszfalton, vagyis hóban felszállás előtt. Elszalad az a 4 óra repülés, a kiszállás 25 fokba és napsütésbe priceless. Cayo Coco reptere egy buszvégállomásra emlékeztet, nem sok gép jár ide, vagy mégis? Aznap érkezett Torontoból még egy. A belépéshez lefotóznak, sorban állunk, ellenőriznek, megjönnek a csomagok is, fél órát buszozunk. Az út mellett látszanak a hurrikán nyomai, tövestül kicsavart fák hevernek a mangrove erdőben. Megállunk az első szállodánál, a házak mellett látszik a tenger, basszus ezek a színek!! Pont mint a windows képernyővédő, csak igaziból. A második megálló a miénk, óriási nyitott lobbyba érkezünk, betessékelnek egy külön terembe, limonádéval kínálnak, jól esik egy kis cukros lötty. A becsekkolást itt intézik, gyorsan megvan, szobát cserélünk hogy egy kicsit közelebb legyünk. Készen vannak a szobák, beköltözhetünk. Szép a szobánk, tágas, de a gyereknek nincs megágyazva, szólunk a takarító néninek mikor elindulunk körülnézni. Pár óra múlva még mindig semmi, Ákos telefonál a recepcióra, nem értik mi a gond, hát van a szobában kinyitható ágy, nem? Az van, csak ágynemű nincs. Ja, ok, alvásidő előtt fél órával meglesz ez is. Szoktatnak a tempóhoz ;-).

IMG_0554

Csodás időnk van, 25-26 fok, a tenger is hasonló hőmérsékletű, általában fúj egy kis szél. Mivel egy kis öbölben van a tengerpart, a hullámzás sosem kellemetlen. Apály idején ki lehet sétálni egy kis homokpadra, belül érezhetően melegebb a víz. A homokpadtól a partig a gyerekeknek leér a lábuk, de azért mindegyikük visel mellényt és karúszót is. A víz színei hihetetlenül gyönyörűek, a parton árnyékolók alatt napágyakon heverünk, a gyerekek többnyire kiválóan eljátszanak együtt. Beszéljenek helyettem a képek:

IMG_0797IMG_0684IMG_0654IMG_0650IMG_0644IMG_0614IMG_0607IMG_0606

All inclusive az ellátás, több étteremben is lehet enni, kb mindegyiket végig is próbálgatjuk. Ismerősöktől hallottuk, hogy a kaja azért nem olyan csúcs minőségű, sokszor előfordul, hogy valami hiányzik aznap. És nem is ízesítenek annyira, a kanadai visszajelzésekben olyan tanácsokat olvastam, hogy vigyél magaddal ketchupot, mustárt, meg a saját fűszerkeverékedet. Ehhez képest szerintem egész jókat főznek, mondjuk sorbanállás mindig volt a frissen készített ételekhez – reggel az omlettesnél, délben és este a húsoknál, vagy melegszendvics-pizza állomáson. Van a vacsoránál egy pasta sor is, na oda soha nem állok be, ott a leghosszabb a sor. Csirkét, vagy halat süttetek általában. Nemcsak az alapanyagokkal, hanem a munkaszervezéssel és munkamorállal is látok problémákat. A tojást vagy húst általában akkor rakja fel a szakács a sütőlapra, amikor a vendég a sorban elé érkezik. Van, hogy csak 2 omlett sül az egyébként méretes sütőlapon, miközben még 20-an várnak a hátam mögött. És az elsőnek sem valami szórakoztató nézni, ahogy serceg a cucc. A morál? Egyik reggel a teraszon reggelizünk, és egy új pincér ugrál körülötünk. Kezében tiszta teríték, szedi le az asztalokat, pörgeti a vendégeket. Érkezik egy rutinosabb kolléga, szól neki hogy “tranquilo” =nyugodtan. Nem tanul, tovább zsizseg. Pár perccel később a pultos kolléganő dühösen kikapja a kezéből a terítéket, és a pultba hajítja. Duzzog. Nem vagyok naív, láttam már ilyet vezetőként is, a kényelmesebbje beállítja a lelkes új munkaerő tempóját. No igen, de itt a borravalót vonják meg maguktól, amire meg szükségük van. Mondjuk máshol meg az előléptetést ;-).

IMG_0898

Vacsorázni 3 este is a’la carte étterembe megyünk, itt elmarad a sorbanállás, cserébe elég lassan hozzák az ételeket, ami a gyerekeknek unalmas. Az első alkalommal konkrétan versenyt alszanak. Ha azt gondolod, hogy a kiszolgálás a menü komplexitása miatt lassabb, hát nem. 3-4 előéel, ugyanennyi főétel, 2-3 desszer szerepel az étlepon. Legalább 1-re minden kategóriában azt hallod rendelésnél, hogy sajnos ma nincs.

A kanadaiak nem elősorban az ételekből szerzik a kalóriát Kubában. Az iskolában a tanítónénitől kaptam a tanácsot, hogy vigyünk nagyobb termo kulacsot magunkkal, mert a melegben az italok könnyen megmelegednek. A rutinos látogatók valóban ilyen poharakkal érkeznek reggeltől estig a beach barba, és teletöltetik: sörrel / koktéllal / rummal jéggel vagy jég nélkül. Nagyon furán néznek ránk, mikor vizet kérünk a hőálló kulacsunkba. Gerincesek vagyunk, és az első sört / koktélt sosem kérjük ki 11 óra előtt (khmmm délelőtt 11). Bár rosszul érezzük magunkat miatta, a 2 dl-es műanyag poharakat használjuk, nem a fél literes kulacsokat. Így legalább egyvalakinek el kell sétálni a partról a bárba hogy 2 dl alkoholos italt szerezzen. Next time :D.

IMG_0776

Inni lehet még az úszómedencében ücsörögve is, sőt, este a lobby szórakoztató-központtá változik, koktélos standok és élő zenekarok nőnek ki a földből, egy bácsi szivart tekerget kézzel a kiskocsija mögött, gyerekprogramok és show műsorok kezdődnek a színházteremben.

IMG_0921IMG_0920IMG_0774IMG_0770IMG_0578IMG_0574

Bogárpara

Ez egy nagyon őszinte bejegyzés lesz, hogy lehessen látni néha nem annyira jó dolog Torontóban élni. Lehetne hallgatni is róla, de minek tegyük. Hátha valaki pont most gondolkodik azon, hogy Torontóba költözik.

Nyaralásunk előtti szombatra nem szerveztünk semmilyen programot vagy találkozót, hogy legyen időnk összepakolni és rendben tenni a lakást a nyaralásunk előtt.

A terveink kényelmes összepakolás, délutáni szunyókálás, korai lefekvés, merthogy vasárnap éjszaka 2-kor kelnünk kell, 3:30-kor a Pearsonon van találkozónk.

A békés napunkat a házmester néni szakította meg 10 óra körül. Rossz híreket hozott: az alattunk lévő lakás bérlője Kubában volt és lefertőződött ágyi poloskával (bedbug), és pár nap múlva elővigyázatosságból a mi lakásunkat is befújják irtószerrel (mivel pont alattunk van az érintett lakás).

Ehhez csupán annyit kellene tennünk, hogy:

  • alaposan kitakarítunk mindenütt
  • kiürítjük az összes bútort, és elhúzzuk legalább 10 cm-re a faltól
  • lehúzzuk az ágyneműt és zárható zsákban elhelyezzük a szoba közepén
  • Ugyanezt csináljuk az összes cuccunkkal, Márk játékaival, ruhákkal, cipőkkel, stb, hogy a szekrényekben is tudjanak fújkálni
  • A matracokat állítva feltámasztjuk a falhoz
  • Amikor kész az irtás, az összes textiliát átmossuk, és legalább 45 percig szárítjuk a szárítógépben
  • Ja, és 2 hét múlva ugyanezt végigcsináljuk

Hát ez klassz, rohanok a Dollaramaba ezer db szemeteszsákért, hogy mindent be tudjunk zsákolni. Közben erősen elkezdünk aggódni is, mert
1) a héten 2* is mostam, és a fertőzött néni 3 napig hallgatott mint a sír és intenzív mosás-szárítás útján próbált megszabadulni a bogaraktól. Persze mindezt a közös mosodában. És én nem teszek mindent a szárítógépbe, mert pl a fürdőruhák és szintetikus anyagok nem annyira bírják a szárítást, az ingek meg inkább gyűrődnek benne, ezért vállfán szárítom és használat előtt kivasalom. Tehát van esély rá, hogy a mosógépből petéket hozhattunk be a lakásba, brrrrr.
2) A szomszéd néni ráadásul állítólag Kubából hozta haza a kis háziállatokat és mi meg oda tartunk. Parapara.

A vasárnap hajnali 2 órás kelés előtti szombaton egész nap takarítunk, ágyneműt és ruhákat zsákolunk, bútorokat húzogatunk. Körülnézek a lakásban, olyan mintha most költöznénk ki- vagy be. Fekete szemeteszsákok a szobák közepén, csupasz bútorok, üres szekrények. Ez fogad majd amikor hazaérünk fáradtan.  No mindegy, talán jobb is hogy nem leszünk itthon.

Márk osztálytársa majdnem alattunk lakik, ők is szomszédosak a bogaras szomszéddal. A családjuk most látogatja őket Brazíliából. Hova rakják őket arra a 6-7 órára, amíg a bogarasok irtanak a lakásban? Tiszta idegesek ők is.

A poloska helyzet Torontóban para. Nagyon para. Ha meghallja valaki azt az iskolában, hogy bedbug van/volt valakinél, akkor a gyerek aznapi ruhája megy a fagyasztóba, vagy télen ki a hidegbe, vagy a szárítógépbe. A nagy meleg és a mínusz elintézi a bogarakat.

Az rosszabb, ha nem hallasz róla, nem teszel semmit, berakod a ruhákat a szennyestartóba és onnan szétmásznak a bogarak.

A nyugati világban a nagyvárosokban az ágyi poloska helyzet rossz. Az interneten van több bedbug térkép, ahova többnyire hotel látogatók és lakás bérlők tudnak adatot adni az ágyi poloska fertőzésről. Minél nagyobb a város, annál több eset van.

Ezek a térképek annyira nem megbízhatóak, mert ugye van emberi rosszindulat, meg nem minden esetet jelentenek, de így is évente 2000-3000 incidenst jelentenek Torontóban. New Yorkban állítólag többszöröse a fertőzések száma.

Torontóban sok ember él és a lakásviszonyok változóak. Vannak jó ingatlanok, ahol poloska fertőzés esetén azonnal irtást rendelnek el és vannak olyan helyek, ahol nem ennyire lelkesek a tulajdonosok. Pl olcsó bérlemények és zughotelok.

A poloskától pedig nagyon nehéz megszabadulni. A kis bogarak beveszik magukat a hálószobában lévő résekbe, az ágy aljába, konnektorba és éjszaka nekiindulnak és vért szívnak. Reggel pedig úgy ébred az ember/gyerek, mint akin több száz szúnyog falatozott. Nem beszélve az iskolai kiközösítésről, mert ugye a gyerek rögtön teleharsog mindent, meg a csípés amúgy is rögtön látszik. (lásd a végén a riportban)

Mi meg közben hazaértünk és 1 teljes nap alatt mostunk, pakoltunk. Még jó, hogy a Family day miatt a hétfő szünnap volt és volt időnk minderre a suli és az iskola előtt. A lakásunk még mindig teljesen tiszta, de állítólag az alattunk lévő lakás is renden van már. Hát pár héten belül meglátjuk…

Kubába érve is bennünk volt a para, Ákos szétpakolta a hotelszobát, benézett a képkeretek mögé, az éjjeliszekrénybe és a matrac és az ágy alá. A hotelszoba tiszta volt. Irma miatt állítólag sokkal több a szúnyog és más kellemetlen rovar és bogár.

Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a bogarak Kubából jöttek a házunkba, elég ha az ember elmegy egy fertőzött lakásba és ott leül a kanapéra vagy beteszi a kabátját a szekrénybe. Vagy leül a TTC-n (BKV) egy olyan helyre, ahol egy fertőzött ruhájú ember ült. Vagy vesz egy bútort használtan és beviszi a bogarat a lakásba. (Ezért aztán Torontóban gyakran lehet szinte új, több száz dolláros ágymatracot látni az utcán, vagy kanapékat, foteleket, de ezeket az emberek nem igen viszik el. Nem azért, mert itt mindenki milliomos, hanem azért, mert nem akarnak poloskát vinni a lakásba.)

Nyugi, Budapesten is van poloska, pont most olvastam, hogy egy Pestszentlőrinci vagy imrei (nem emlékszem) pszichiátriai gondozóban nagy járvány van/volt. Magánlakásokban is van bőven, mert a nagy népsűrűség (lakótelep) együtt jár a poloskával. 1900-as évek környékén még durvább volt a helyzet, innen jön a “ciánoztak” kifejezés.

Itt van egy bp-i poloska térkép.

Ez pedig egy riport.

Megvan a munkám!! :DDD

Képzeljétek!! Az szavakkal nem lehet leírni, mennyire boldog vagyok, és mennyire rettegek – elég fura így egyszerre. No de a sztori, a kíváncsi olvasóknak.

Emlékeztek még Alex nevű oktatómra a HR Bridging Programról? Munkajogot és sokszinűség menedzsmentet (de fura ez így magyarul, diversity management, na) oktatott nekünk, és a program lezárásakor beszéltünk arról, hogy esetleg szüksége lenne rám. El is látogattam az irodájukba még karácsony előtt, egy nem-interjú beszélgetésre. Ezen egyébként azóta is röhögök, mert tulajdonképpen ez mégis egy interjú volt, de valahogy kevésbé izgultam az elnevezés miatt. Itt átnézte a resumémat, együtt átnéztük a munkakörhöz tartozó feladatokat, és mindketten feltettük a fontos kérdéseinket – ő a tapasztalataimról, én a munkahelyről és munkakörről. Akkor abban maradtunk, hogy akkor tudunk továbblépni, ha a potenciális vevőknél lévő ajánlatok közül 2-3 szerződéssé változik. És nem ígértünk semmit egymásnak.

A január eleji boldog új évet kívánós, és a beszélgetést megköszönős e-mailemre válaszolt, hogy még nincsenek hírek, de további ajánlatok viszont mentek ki, úgyhogy bízunk a legjobbakban. Én bíztam is, meg nem is, és közben aktívan pályáztam, mert egy ilyen bizonytalan ígéretre nem alapozhatok. És ennek így utólag nagyon örülök, mert nyertem vele: interjú-tapasztalatot, telefonos és személyes interjúm is volt; kicsiszoltam az önéletrajzomat, és a végére már találtam egy módszert, amivel kicsit fel tudtam gyorsítani a perszonalizálást. Ez alatt azt értem, hogy minden alkalommal az álláshirdetéshez igazítottam a resumét, kihangsúlyoztam azokat a tapasztalatokat, amikre szükség lehet a munkakörben, és elhelyeztem benne az Applicant Tracking System által vélhetően keresett keresőszavakat is. Mert itt nincsen humán faktor a kiválasztásban, vagyis lassan már emberek sem, megoldja a gép. Több HR-estől hallottam már, hogy “no human left in human resources”.

A networking is egész jól beindult, voltam speed mentoring eseményen egy építőipari cégnél, bejelölgettem a LinkedIn-en mindenkit, akivel interjúztam, beszélgettem coachokkal, és a Human Resources Professional Association (HRPA) éves konferenciája melletti kiállításra is ellátogattam, ahonnan kb 30-40 db névjegykártyával tértem haza. Meg egy csomó reklámajándékkal. Ezért mentem vissza másnap is. :DDD. No meg a kispajtásaimmal bandázni:

543e3462-a582-4e42-b771-c2a11d8dc1488e9542a4-d607-46de-873e-f9d896a67882IMG_0520(1)

IMG_0519(1)IMG_0514(1)

Az utolsó képen a fiatalember túrógombócot fogyaszt – reklám szemfedőben. Az elemlámpát is ő használja, de mi kapcsoljuk ki, miután elaludt ;-).

Vissztérve a fő történtre, ezután pár hétig nem is zaklattam Alexet, mert lekötöttek ezek a tevékenységek. Aztán egyszercsak befutott tőle egy mail, hogy beszéljünk, mert az egyik legnagyobb ajánlatot elfogadta az ügyfél. Akkor éppen egy telefonos interjúra készültem a Toronto Hydronál, ami a megtévesztő neve ellenére a helyi áramszolgáltató. Igen, amikor itt számlákat fizetsz, vagy lakást veszel ki, a “Hydro” az az áram. Azt hiszem azért, mert az áramtermelés jelentős része vízierőművekből származik. A telefonos interjú alapján a TH mást választott, utóbb tudtam is azonosítani, hogy mit ronthattam el. Alex viszont telefonon elmesélte, hogy kb miről szól a projekt, és hogy befutott egy második is, majd rá 3 napra elküldött egy ajánlatot.

Miért írok ajánlatot? Az offer itt a szerződéskötés előtti lépés a kiválasztásban, amikor írásban is megerősíti a munkáltató, hogy alkalmazni kíván, és elküldi a munkaszerződés lényeges feltételeit – pl a fizetést, szabályzatokat, szabadnapok számát, kért munkakezdési időpontot, egyéb juttatásokat, stb. A jelentkezőnek ezután 3-5 munkanapja van átgondolni, hogy elfogadja-e, vagy kíván-e tárgyalni valamelyik feltételről, ami itt szinte elvárás. Én is szerettem volna tárgyalni, és a kis nyaralásunk miatt jeleztem, hogy csak 20-án tudok kezdeni, de ezen a héten még szívesen bemegyek egy beszélgetésre.

Átovastam az elküldött 11 szabályzatot – itt nem viccelnek a jogi kérdésekkel – összegyűjtöttem a kérdéseimet, és szerdán reggel elindultam Mississaugaba. Ja igen, ott van az iroda, úgyhogy ez csak autóval kivitelezhető elfogadható idő alatt, kb 40-50 perc az utazás egy irányban, forgalomtól függően. Azt hittem, időben indulok el, de közben leszakadt egy kis hó, úgyhogy a 9-10 óra közötti megígért érkezésem helyett 10:45-re sikerült abszolválni a dolgot, mert az átlagsebességem – nem viccelek – 28 km/h volt az autópályán. És még halálfélelmem is volt, mert ugyan a mi autónk nem csúszkál a téli gumiknak és a négykerékmeghajtásnak köszönhetően, de a sofőrök egy részének halvány fogalma sincs, milyen felszerelésekkel, és hogyan kell téli körülmények között vezetni. Biztos a migráncsok :-)). Most komolyan, láttam olyat, hogy az idióta keresztben becsúszott a kereszteződésbe a piros lámpánál, majd óvatosan visszatolatott a zebrára a gyalogosok között, és a zöldnél meg elstartolt ezerrel – persze megint nem bírta egyenesben tartani a kocsit. Az emelkedőkön rendszerint nem bírnak felmenni az autók, és csúsznak ki oldalra. ÖÖÖ megint elkalandoztam.

Végigbeszéltük Alex-szel a kérdéseimet, ez nem módosított semmit az írásos részén, de begyűjtöttem néhány szóbeli ígéretet a fizuemelésre, szabadság és munkaidő iránti rugalmasságra vonatkozóan. Kicsit alulfizetve kezdek majd a próbaidő alatt, de még így is többet fizet, mint a Call Center végleges fizuja lett volna. És szépen lassan be tudjuk majd szerezni a hiányzó berendezési és használati tárgyakat, talán eljutok fodrászhoz is. Hahaha, most már pénzem lesz rá, időm nem ;-).

Ezután megmutatta az íróasztalmat, ahol ez várt:

IMG_0539

És egy beüzemelt számítógép, laptop, mailbox, orientációs mappa, előkészített névjegykártya rendelés. Kaptam oktatást a szoftverekhez, kulcsokat az irodához, és dolgoztam is egy kicsit egy ajánlatadási folyamaton. 4-kor el kellett jönnöm, mert egy CKE2 tesztre (ez az első lépés egy Ontarioban elfogadott HR bizonyítvány felé) felkészítő előadásra rohantam Bramptonba.

Ja, a lényeg. A munka HR tanácsadás lesz, egy változásmenedzsment projekten és egy szervezetfejlesztésen fogunk biztosan dolgozni a következő néhány hónapban. Alex több helyen is tanít, ebben a szerepében is kell majd helyettesíteni idővel, és az ajánlat, amin dolgoztam, egy dolgozói elégedettség-felmérés.

Summa summarum, február 20- kezdődik az új kaland. 19-e itt nemzeti ünnep, ezért keddi napra esik a munkakezdés. Drukkoljatok!

Mit lehet Torontóban “rossz időben” csinálni?

Szerintem már unjátok a mostanában olyan gyakori korcsolyás bejegyzéseket. Most korizásról nem lesz szó, de cserébe megtudjátok, hogy mit csinálunk azokon a hétvégi napokon, amikor kint -10 fok alatti a hőmérséklet, vagy esetleg szakad a hó, mint pl ma történt.

Nálunk rutinná vált az a gyakorlat, hogy ha kint túl rossz idő van, hogy kimenjünk Márkkal levegőzni, akkor elmegyünk az Ontario Science Centerbe, hogy kellően lefárasszuk 4 éves gyermekünket.

Erre tökéletesen megfelelő hely az SC, ami hivatalosan egy óriási interaktív múzeum, bár én inkább tartom egy tudományos játszóháznak. Akkora a területe és annyi a látnivaló, hogy két nap folyamatos látogatással sem lehet minden attrakciót végig járni. Ez a hatalmas kínálat nekünk pont megfelel, mert általában 3-4 órát töltünk ott egyszerre és jó hogy ha mindig van valami olyasmi ami újdonság vagy amit már régen láttunk.

A köv. két képet az Internetről szedtem le:

ontario-science-centreontario-science-centre1

Persze nem mennénk, ha Márknak nem tetszene a hely, de hiába voltunk már sokszor, ha megemlítjük neki, hogy holnap megyünk a Science Centerbe, akkor mindig lelkes lesz, ez pedig jól mutatja, hogy szeret oda járni.

Ez nem meglepő, mert minden attrakciót meg lehet fogni, működésbe lehet hozni. Amikor ősszel elkezdtünk járni, akkor Márkot pont nem érdekelte, hogy milyen fizikai jelenség van a kísérlet hátterében, őt csak minél több gombot akart megnyomni. Mostanra azonban már sokkal okosabb és azt vettem észre, hogy lehet neki beszélni az elektromosságról, súrlódásról, bolygókról, stb.

Közhelynek hangzik, de ez tényleg az a hely, ahol játszva lehet tanulni.

Elmondom a mai 4 órás látogatásunk programját:

  • A fő hallban a gyerekek rákattantak a VR (virtual reality) szemüvegekre, amikről úgy kellett őket lepajszerozni. (Nem egyedül voltunk, hanem barátainkkal, mert Márk is szívesebben megy, ha egy másik gyerekkel meg lehet osztani az élményt. Már ha éppen nem 3-an 4 fele futnak.)
  • Ugyanitt találtunk egy olyan emberi torzót, amit ha egy tableten futó programon keresztül néztünk (Augmented Reality), akkor az applikáció megmutatta belül az emberi testet és lehetett a különböző belső szervekre tovább kattintatni. Minden kattintás valami kis animációt és magyarázatot hozott elő a testünk működéséről. Ez azért nem volt olyan népszerű, mint a VR szemüveg.
  • Márk jót játszott egy áramkörös játékkal. Az utóbbi néhány alkalommal az egyik standnál voltak kábelek, elemek, motorok, csengők és kapcsolók, amiket össze lehetetett építeni. Most egy olyan asztalt találtunk, ahol az áramköri elemeket csak egymás mellé kellett tolni, mert mindegyik egy be volt építve egy műanyag dobozba. Márk a korábbi tapasztalatot felhasználva összerakott egy komplett áramkört, elem teleppel, kapcsolóval, led fogyasztóval és elektromos motorral. Az állam lesett, hogy ez így megy neki.
  • Ez után lementünk a Planetáriumba, és harmadjára is megnézte ugyanazt a kisgyermekeknek készített 20 perces show-t, ahol Torontóból elrepülnek a Holdra és vissza.
  • Utána jött egy bő óra a két Kidsparkban, ami játszóház a játszóházon belül, mindenféle tekergetős és világítós dologgal. Ismét meglepődtem, mert van egy rész, ahol a gyerekek orvosost játszhatnak és a röntgen képet nézve mondta, hogy ez egy lábcsont. Helyesen persze combcsont, de hát most még csak 4 éves…
  • Aztán beültünk az Energy Showra 12:30-tól, ahol Van den Graaf generátorral állították fel egy kislány haját és metánt égettek, mutatták a szél- és napenergia működését és a végén egy igazi Tesla tekercset is beüzemeltek. A 3 méteres kisülés és a Tesla tekercs hangja nekem is tetszett. 😀

Ezen kívül még tucat kiállítás és show van mindig a SC-ben, gyakran váltogatják a programokat és kiállításokat. Pár alkalommal ezelőtt egy olyan Showt néztünk meg a tűzről, ahol egy jófej tudós/alkalmazott mindenféle éghető anyagot gyújtott fel a liszttől kezdve a magnéziumig. A 100 gyerek meg tátott szájjal nézte a látványos előadást.

Ha valaki turistaként jár Torontóban 4-től tizenéves gyerekekkel, akkor érdemes 1-2 napot rászánni erre a helyre, főleg ha odakint éppen rossz idő van. Van bent egy IMAX Dome mozi is (mi még itt nem is voltunk).

Ha meg valaki Torontóban vagy környékén él, akkor az éves 125 dolláros tagság pár látogatás után megtérül, nem is beszélve arról, hogy egy csomó tudás “ragad” a gyerekre.

Néhány kép a korábbi látogatásokról:

Ez a stand most nem volt nyitva, de ezen a helyen tanulta meg Márk, hogyan lehet különböző egyszerű áramköröket építeni. 

20171125_122831

Fény és hanggal illusztrált pulzus mérő a Challenge Zone-ban. 

20171105_114612

Egy kamera fotót készít rólad, majd egy számítógép kirajzolja a fotót buborékokból egy olajjal töltött csövekből készült tablóra. Itt pl Márk arca látható. A felbontás azért nem HD.

20171105_120424

A KidsPark/KidSpark-ban lévő áramlás asztal, ahol a gyerekek gátat építhetnek. Ennél az attrakciónál Márk legutóbb a vízálló mellény ellenére teljesen elázott. Csere ruhát érdemes vinni. :]

20171105_124816

Ennél a háznál a gyerekek szivacs téglákból építhetik meg a falat és a tetőt. Olyan mint a LEGO csak nagyban.

20171125_114320

Ez az attrakció egy manőverező űrhajót szimulál, amit kipróbálhat bárki, aki hajlandó levenni a cipőjét. A szerkezetet sűrített levegővel lehet mozgatni, pont mint egy űrhajót és 4 megadott pontra kell odamanőverezni. Nekünk ez még nem sikerült.

Diversity is our strenght. Memóriajáték, másképpen.

A vár meghódításához jól jön egy pink köpeny :-]

Jógásoknak, szeretettel!

Trópusi hangulat, odabent. Ez a pálmaház azért nem annyira menő hely.

A fiúk éppen a mágnesességről tanulnak.

Holdra szállás előtt, vagy után? Errefelé nagy Chris Hadfield kultusz van. Ő az a bajszos kanadai űrhajós, aki az International Space Station-en mutatott mindenféle vicces kísérletet a gyerekeknek.