Márk 4. szüli

Márk december 18-án töltötte be a 4. évét, és ezt szerettük volna megünnepelni. De kezdjük egy kicsit távolabbról..

Talán októberben volt az első alkalom, amikor az oviban az egyik kis csoporttárs szülinapi bulit tartott, és Márk nem kapott meghívást. Ő annyira a szívére vette ezt, hogy azonnal meghívta az összes csoporttársát a saját szülinnapi bulijára. Mind a 28-at :D. Majd ott voltunk Kristóf, és nem sokkal később Henrique szülinapján, és őket mi szerettük volna mindenképpen visszahívni. Ugyanúgy, ahogy a legtöbb barátunkat is a gyerekeikkel -az itt élő magyarokat, és a lengyel házaspárt cuki kislányukkal, Liwiával. Majd az oviból is megérkezett az első szülinapi meghívás – Charlie partyjára, amit egy játszóházban tartottak. Egyik eseményen sem volt jelen egy egész ovis csoport, ezt mi sem gondoltuk kivitelezhetőnek. A Charlie anyukája által felderített helyszín viszont nagyon megtetszett nekünk: tágas, sok játékkal, felkészült személyzettel, és olyan extrákkal, mint a tetoválás, arcfestés, és ugrálóvár. El is határoztuk, hogy nem nézelődünk tovább, lefoglaljuk ezt a helyet.

No igen, de már december közepe volt. Ez az időszak a karácsonyi készülődés jegyében telik, hétvégenként olyan tömegek áramlottak a nagy bevásárlóközpontokban, amilyet Magyarországon el sem tudtunk képzelni – pedig ott sem könnyű decemberben ajándék beszerző körútra indulni. Ezért áttettük a dolgot januárra. Persze 18-án estére vettünk Márknak egy tortát, és szépen csendesen, csak mi hárman +a házban lakó Henriqe és családja részvételével (ők is pont így hívtak át minket spontán) megeszegettük, és persze ajándékok is voltak. Közben beszéltem a játszóházzal telefonon, és írtam nekik egy mailt is, de egészen január első napjaiig nem érkezett válasz, akkor újra írtam, és sikerült a foglalás január 20. szombatra, 11-13 óra között. Készítettek nekünk valami meghívó-félét, de nem sikerült valami jól, így megkértem Zitát, hogy szerkesszen egy szebbet, és rögtön több szebbet is küldött ;-). Ilyeneket:

Az elérhetőségemet én radíroztam le ilyen igényesen, mert már így is a komfortos szintnél több spam hívást kapok.

Elküldtünk néhányat e-mailen és más modern csatornákon – hurrá messenger, whatsup. A barátokkal könnyű dolgunk volt, mert tudtuk hogy hány gyerkőcre számítsunk, és ők gyorsan vissza is jeleztek. Viszont a játszóházban 20 gyerkőc volt a maximum, és fogalmam sem volt, hogy az ovis társak közül ki hozza majd el a testvérét is. Charlie szülinapján ugyanis ott mászott néhány kis totyogó is. Ezért maximum 5 osztálytársat gondoltam ki, Henriquen felül, akit már beleszámoltam a létszámba. Nekik kinyomtattunk és borítékba tettünk a meghívókat. Előtte Márkkal egy esténk arról szólt, hogy kiválasszunk az 5 gyerkőcöt, akiket a legjobban szeretne meghívni. Megkerestük őket az osztályképen, aztán Márk lediktálta a neveket, leírtam amit értettem, aztán másnap az ovis szekrényeken ellenőriztem le a pontos helyesírást. Még így is becsúszott 1-2 hiba a rendszerbe ;-), pl Márk kis menyasszonyáról kiderült, hogy nem Camera, hanem Kymera; és Finley pedig úgy írja a nevét hogy Finlee. Az ő szekrényükről lekopott a felirat. Myles nevét konkrétan a saját anyukájával írattam le, és utána délutánig rettegtem, hogy nem is annak a gyereknek adtam, akinek Márk szánta. Ő ugyanis kb így mondta a nevét fonetikusan: Májul. No mondjuk Mizz Wörcsörsztone után már semmin sem lepődünk meg 😀 (Ms. Richardson). No szóval azt hittem akkor,  hogy ez stresszes volt, és nem voltam felkészülve arra, ami utána következett. Átadtuk a meghívókat kb 1,5 héttel az esemény előtt, és az osztálytársak közül senki sem jelzett vissza. Közben a játszóház már véglegesíteni akarta a létszámot, és a pizzát, tortát is meg kellett rendelni.

Ákos elkérte az érintett szülők e-mail címét a tanárnéninktől, én meg írtam egy-egy e-mailt is a kedves anyukáknak, hogy mi van már. A vsszajelzések: 1. nem jutott el a szülőkhöz a meghívó, és nem lesznek a városban; 2. nem érnek rá, de szervezzünk egy playdatet; 3. jaj elfeljetették, de akkor ok jönnek; 4. (pénteken a szombati buli előtt) megkérdzi, hogy valaki el tudja-e hozni a gyerkőcöt, mert a szülők dolgoznak, (péntek este) sajnos nem; 5. nem méltatott válaszra sem.

Végül 10 gyerkőc jött össze, és nagyon jót tomboltak, amíg a szülők kis csoportokban ismerkedtek, beszélgettek. És a lényeg, néhány fotó:

IMG_0484(1)IMG_0476(1)IMG_0483(1)IMG_0486(1)IMG_0479IMG_0475(1)IMG_0473(1)IMG_0472(1)

Relax kanadai módra

Ha valaki azt mondja nekem egy éve, hogy relaxációs szándékkal fogok -6 fokban, Márk lefektetése után kint fogok korcsolyázni egyedül egy koripályán, akkor egészen biztosan kinevettem volna ezt az illetőt.

De onnan indul a történet, hogy előző pénteken este kori órám volt, aztán Gáborral ittunk pár sört annak örömére, hogy egyben lejöttünk a jégről, szombaton pedig enyhe idő volt (gigászi 8 fokkal) és csodálatos napsütés, úgyhogy csendespihenő helyett elsétáltam a Ramsden parkba (25 perc oda), egy jót koriztam, majd gyalog haza (újabb 25 perc). Aznapra bőven megvolt az edzésem.

Vasárnap délelőtt pedig több magyar családdal együtt kimentünk egy nagy családi korcsolyázásra. Ez persze inkább a gyerekek szórakozásáról szólt, de azért sikerült pár szót beszélgetnünk is.

A hétköznapok aztán nem voltak ennyire jó hangulatúak, 4 projektet indítottam a héten, szóval volt feszültség bőven és szerdán már éreztem, hogy jó lenne egy kicsit kint lenni a levegőn és hiányzott a mozgás is.

Ezért fogtam magam és miután Márk ágyba került 8-kor, beültem az autóba és 8:15-kor már kint voltam a Ramsden parkban. Az időjárás nagyon gáz volt, -6 fok és szél. Ráadásul a pálya elég rossz volt, de azért csúszkáltam egy fél órát. Nagyon kezdő vagyok még, ezért aztán teljesen kizárt, hogy a korizáson kívül másra tudjak gondolni, így a munka nem jutott az eszembe és szellemileg felfrissültem. A korizást jobban élvezem, mint az otthoni TRX edzést, amit eléggé unok már.

Az idillnek az vetett véget, hogy takartam egy nagyot az egyik kanyarban és pont nem volt rajtam a térdvédőm és jól bevertem a bal térdem. Lesántikáltam a pályáról, de szerencsém volt, mert másnap már rendesen tudtam járni.

Pénteken megint volt kori óra, a fékezést kellett gyakorolni, nekem meg leragadt a korcsolyám, a térdem ment tovább és akkorát reccsent a térdem, hogy komolyan megijedtem. Egy napig sántikáltam, de szerencsére egy enyhe rándulásom volt és, mára semmi bajom nem volt.

Ma (vasárnap) 4-6-ig a Brown Publicnak (Márk iskolája) volt egy koris összejövetele a Ramsden parkban. A mai napot nem élveztem, mert kb 100 gyerek ment keresztül kasul  a pályán és féltem, hogy valamelyikkel összeütközöm.

Márk sokkal ügyesebb volt, mint egy hete, igaz csak azzal a “járókerettel” tud korizni egyelőre, amit a gyerekek maguk előtt tolnak. A következő képen lehet látni egyet (piros műanyag izé). Kb 45 dollárért lehet venni a Canadian Tire-ben és ha otthagyjuk 5 perce a pálya szélén, akkor már rohan is vele egy gyerek. A végén általában úgy kell levadászni, hogy hol a keretünk. :-]

IMG_0512(1)

Ez pedig én vagyok Robotzsaru felszerelésben. Sisak, könyökvédő, a térvédő nem látszik, de az is van. A háttérben a pokol kapuja, 100 gyerek megy a szélrózsa minden irányába és többségük sokkal ügyesebb, mint én. Ott fogócskáznak egymással, óriásikat zuhannak és mennek tovább. Ma láttam egy 5 éves forma gyereket, aki csúnyán megütötte a karját, ordított mint a sakál, miközben folyt a vér a karjából, de az irodában ellátták és állítólag fél óra múlva megint a jégen volt.

IMG_0511(1)

Ez pedig Márk, ahogy szünetet tart és forró csokit iszik. Közben őrzi a járókeretet. Ebből csak 4 db van a pályán, a koripálya felszerelése és sokkal stabilabb, mint a Canadian Tire féle saját keret. Úgyhogy ahogy látunk egy szabad eszközt, rárepülünk, Márk keretét meg nyúzza a többi gyerek.

IMG_0508(1)

A blog alapján szerintem most úgy tűni, hogy mi mindig csak korizunk. Ez csak félig igaz, a hétvégén pl összeraktunk Márkkal egy nagy Lego helikoptert, elmentünk egy játékboltba és vettünk pár társasjátékot, mert ezt mostanában élvezi Márk, csináltam lasagne-t, Timka ma megcsinálta a teljes heti mosást és szombaton utazási irodában is voltunk, ahol befizettünk egy kubai nyaralásra. :-]

Márk annyira lelkes Kuba miatt, hogy ma elkezdte a gurulós bőrödjét bepakolni, mintha holnap indulnánk. Csupa hasznos dolgot csomagolt, felfújt állatos lufikat, Janikovszky Éva könyvet, amit nem is szeret, de állítólag azt nekünk csomagolta, Dömörgő Dömötört és egy szett váltóruhát. 😀

Szerintem ezt mi csináltuk vele, mert ma reggel szandált és más nyári cuccokat kellett próbálnia, hogy mi az amit kinőtt és vennünk kell neki az utazás előtt.

Csak február 11-én indulunk, addig még két teljes munkahét lesz… Az tuti, hogy holnap mindenki tudni fogja a JK-ben, hogy hova megyünk. Ez azért nem zavar, mert Kubába a csórók mennek, az anyagilag erősebb helyzetben lévő családok Dominikát, Barbadost, az Antillákat vagy Bermudát részesítik előnyben.

Hogy egy szép képpel éljek: Kuba Kanada Tunéziája. Nekünk tökéletesen megfelel, ugyanis este 18-20 fok körül van, nappal 25 fok körül van és a tenger 26 fokos. Persze a pára miatt ezt többnek lehet érezni majd. Duzzogva kibírjuk majd. :-]

Történések a héten

Utoljára a hétfői interjúmról írtam, kissé zaklatott stílusban ;-), ki is maradt néhány infó, ezeket most megpróbálom pótolni.

Írtam róla korábban, hogy a HR szakmabelieket beillesztő (bridging) program után van egy segítőnk (job developer), aki sok  munkáltatóval van kapcsolatban, és arra törekszik, hogy összekapcsoljon minket a kompetenciáinknak és tapasztalatainknak megfelelő állással. Ő hívott fel egy pénteki napon, hogy van itt egy lehetőség, ahol rám gondolt. Egy Call Centerbe keresnek HR generalistát /managert, egy korábbi bridging programban végzett hölgy helyére, elég sürgősen, mert január 24-én jár le a felmondási ideje. Ezért még azon a pénteken kellene egy “tailored resumé”, tehát az álláshirdetés és a cégről elérhető infók, értékek alapján testre szabott önéletrajz. Megkaptam a leírást, 2 óra alatt átrajzoltam a resumémat, és már küldtem is vissza Mauricenak. Egy óra sem telt el,  mikor csörgött a telefon, a HR-es hölgy hívott hogy hétfőn mikor találkozhatnánk? Ez több szempontból is szokatlan: a HR-esek itt először telefonon interjúztatnak, és ha el is jutunk a személyes interjúig, azt általában 2-3 munkanappal későbbre ütemezik. Azért, mert a személyes interjúkon a HR-es a legritkább esetben vesz részt – a vezető interjúztat, a HR-es csak szervez. Ez máris pluszpont volt nálam a cégnek, mert az interjúztatásról nehezen tudnék lemondani ;-). Ezek voltak a hiányzó előzmények.

És hogy mi történt a hét további részében? Azt tudjátok, hogy kb még aznapra ígértek visszajelzést, hát ebből nem lett semmi. Kedden sem kerestek. Szerdán reggel írtam Mauricenak, hogy szerintem valaki másnak tettek ajánlatot, mert nekem nem. Odatelefonált, és ugyanazt elmondták neki még egyszer. Hogy lesz ajánlat, de még nem sikerült egyeztetni a CEO-val, kis türelmet kérnek. És ez azóta minden munkanapon megismétlődött. Az eredeti vívódásaim mellé nem hiányoztak még az ő vívódásaik is, én szokás szerint túlgondokodom ezt a dolgot. Ilyenek jutottak eszembe:

a) tudom, hogy nemrég elvesztettek egy nagy ügyfelet, lehet hogy anyagi problémáik vannak és nem akarnak 2 HR bért fizetni még egy hétre sem a betanítás kedvéért. Lehet, hogy csak akkor hívnak majd, amikor találnak új klienst és el kell kezdeni toborozni.

b) nem akarják, hogy bizalmasabb kapcsolatba kerüljek az aktuális HR-essel. Tartanak tőle, hogy átveszem a gondolkodását, vagy a viselkedését, vagy elárul olyan dolgokat, amikről jobb nem tudnom.

c) van egy másik jelölt, aki olcsóbb/ tapasztaltabb, neki tettek ajánlatot, és a visszajelzésére várnak.

d) megsértődtek, hogy nem küldtem thank you note-ot az interjú után. Itt ez szokás, elvárják, hogy megköszönjük az interjút, és kifejezzük a lelkesedésünket az állással kapcsolatban. Akkor szándékosan nem küldtem, mert nem akartam hazudni, és nem voltam lelkes. Most már kicsit bánom, de mivel Maurice minden nap felhívja őket, szerintem éreznek lelkesedést – még ha az nem is az enyém :D.

Melyikre szavaztok? Más ötlet?

Egyébként ez érdekes, hogy amikor kedden nem hívtak, akkor tulajdonképpen megkönnyebbülést éreztem: de jó, nem kell majd visszautasítanom az ajánlatot, aztán magyarázkodnom Mauricenak, hogy ez most mi volt. Mert akkor azt éreztem, hogy én nem akarok itt dolgozni. Hogy még a családi életünkre is hatással lehetne, ha én is egy olyan munkahelyen lennék, amit utálok. És ezeknek az érzéseknek jót tett a várakozás, mert most már másképp gondolom: ez talán nem az álom állásom, de el kell kezdenem valahol a kanadai tapasztalathoz. Ha 6-8 hónapot kihúzok itt, utána már könnyebben kapok majd interjúkat, és akár nagyobb /komolyabb /szervezettebb céghez is kerülhetek. Szerintem pont ez történt az előző HR-essel is, mert tavaly júniusban kezdett ennél a cégnél, és már lép is tovább. Ja, és még keresnék egy kis pénzt is, ha szabad szemmel nem is látható összeget, de legalább néhány elmaradt dolgot beszerezhetnénk pl a lakásba. Az első 4-5 fizetésemet már elköltöttem gondolatban ;-)))). És legalább hasznosnak érezném magam a házimunkán túl is.

Most már inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog ez végződni, és közben persze pályázok tovább, jövő csütörtökön lesz egy interjúm egy önkéntes munkával kapcsolatban egy lakásunkhoz közeli non-profit szervezetnél.

Még sok minden történt, például szerdán délután Márkkal fogorvosnál jártunk. Előtte megbeszéltük mi fog történni, és nagyon ügyesen tűrte a vizsgálatot. Rendben vannak a fogai, van egy kis keresztharapása, amit jó lenne majd 7-8 éves korában fogszabályzással orvosolni, és egyik fogán van egy kis anatómiai rés, nem szuvasodás, de az orvos szerint érdemes lenne rátenni egy tömést, hogy ne is kezdjen szuvasodni. Egy zacskó ajándékkal, játékkal, matricával jöttünk haza.Kaptunk életmódra vonatkozó tanácsokat is: kevés vagy semmi cukrozott kaja, ha mégis eszik ilyet (van gyerek aki nem??) akkor utána rögtön egy kis sajttal vagy natúr joghurttal helyre lehet állítani a pH-t. Ha gyümölcsöt eszik, azt lehetőleg egyszerre egye meg, mert a fruktóz sem tesz jót a fogaknak. A napi 2 fogmosás mellé ajánlanak még heti 3-4 fogselymezést is, mert közel állnak egymáshoz a fogai. kaptunk hozzá fogselymet is. Félévenként kontroll és tisztogatás a szájhigiénikusnál.

Így nézett ki Márk a fogorvosi székben, és néhány extra, ami látszik is, vagy nem: a gyerekeket általában zavarja az erős fény, ezért kapnak napszemüveget; a feje fölött mesecsatornából ömlik a rajzfilm; gombbal lehet hátradönteni és felülteni a széket. A bejelentkezésnél mondták, hogy semmi gond, ha behisztizik a gyerek és nem tudnak mindent megcsinálni amit kellene, akkor majd keresünk egy másik időpontot. De semmi okát nem láttam, hogy miért hisztizne be itt egy gyerek, mindenben a kedvét keresték.

IMG_0470(1)

Pénteken PA day, vagyis nevelésmentes nap volt az oviban, a daycare pedig mozit szervezett erre a napra. Márk nagyon várta, és jól érezte magát.. amíg délután érte nem mentem, és el nem vittem az orvosi rendelőbe, hogy megkapja a második Meningococcus B elleni oltását. Na, itt volt ellenkezés, sírás, hiszti, szegényt le kellett fogjam hogy az asszisztens lányka meg tudja szúrni. Fájt neki, és még egy teljes napig panaszkodott, hogy fáj a karja.

Szombaton meg a szülinapját ünnepeltük meg, de erről majd külön írok.

Hogyan legyünk kanadaiak?

A kockás flanelinget 17 éves koromban hordtam utoljára és még mindig nem mondom a másik embernek, hogy ‘I am sorry’ amikor az rálép a lábamra (tehát nem vagyok még igazi kanadai), de már tettem lépéseket, hogy egy kicsit jobban átjárjon a kanadai szellem.

A telet alapból utálom, de ha már úgy hozta, hogy Kanadában élünk, akkor megpróbálom egy kicsit élvezetesebbé tenni ezt az alapvetően borzasztó időszakot. Ahogy leesett az első hó, elmentünk párszor szánkózni Márkkal, aztán egy -10 fokban kivitelezett kirándulás után két hétre kidőltem. Jó kis karácsonyi szünet volt… 😛

Január eleje óta újra próbálkozunk és ennek keretében pár hete korizni járunk.

Márkot beírattuk a City által szervezett kori tanfolyamra és én is beiratkoztam egy felnőtt tanfolyamra (korábban sosem jégkorcsolyáztam). Az a jó Torontóban, hogy rengeteg koripálya van a városban és az önkori sok – szinte ingyenes – tanfolyamot szervez főleg gyerekeknek és néhányat felnőtteknek is.

Ezért aztán két hete szombatonként (is) korán kelünk, mert 9 órára a város másik felében van jelenésünk Márkkal. Van közelebb is pálya, de Márkot mindenképpen fedett helyre akartam hordani és abból azért itt sincs olyan sok.

Azt nem állítom, hogy Márk szeret korizni járni, mert erősen zavarja, hogy még nem tud megállni a két lábán, de úgy látom, hogy ez jelenleg inkább akarási kérdés és nem képességbeli hiányosság.

Márk kori órája előtt gyerek hoki edzés van és múltkor jó korán odaértünk. Néztük a hokis srácokat és Márknak nagyon tetszett a dolog. Főleg a kapus nagy sisakja tetszik neki és persze ő is hokizni szeretne.

Annyiban maradtunk, hogy előbb tanuljon meg korcsolyázni rendesen, de annyira azért nem motivált.

Még nem mondtam neki, hogy múltkor láttam egy tizenéves srácot a metróban, aki maga után húzta a gurulós bőröndjét, amiben a kapus felszerelését vitte. A bőrönd nagyobb volt mint a gyerek, úgyhogy kapusnak lenni szerintem olyan szívás mint pl nagybőgősnek.

A hétvégén háromszor is voltam jégpálya közelében, én péntek este üvöltő szélben abszolváltam az első alkalmat a felnőtt tanfolyamon, szombaton reggel Márkot vittem, majd vasárnap enyhe idő volt (csak -4 hehe), úgyhogy családilag kimentünk egy közeli pályára. Én még elég béna vagyok még, de másodjára már sokkal jobb volt, mint elsőre. Márkot viszont nem tudtuk meggyőzni, hogy ne térden csússzon utánunk.

A legjobban a jégpálya felújító gép tetszett a gyerekeknek. A pályafenntartó 15 perc alatt végigzavarta a gépet a terepen és máris lehetett újra karcolni jeget.

Pénteken Gáborral megyünk korizni a tanfolyamra, mert ő is beiratkozott ugyanarra a tanfolyamra mint én. Utána sörözés következik és megbeszéljük az élet dolgait.

Néhány szó az anyagiakról:

Használt kori nekem 69 dollár, Timkának kori 29 dollár, szinte új sisak nekem 35 dollár, Márknak új sisak 50 dollár, Spiderman-es állítható kori Márknak 35 dollár (új), könyökvédők, térvédők, egyéb vackok. Összesen kb 300 dollár. Egyáltalán nem vészes a helyi viszonyokat ismerve.

Márknak 12 hetes tanfolyam kb 40 dollár, nekem kb 70 dollár. Ez szinte ingyen van.

Pálya használat Torontóban 0 dollár. A pályáknak többnyire van fűtött öltözője van, ahova én járok korizni az este 9-ig nyitva van hétköznap, hétvégén még nem tudom.

Lássunk pár képet:

  1. Angela James Arena, ide hordom Márkot szombat reggelente.

20180106_090639

2. A City által szervezett kori órákon kötelező a hokis sisak és gyerekek esetében a rács is. Kompromisszum nincsen, a síelős sisak nem jó, mert nincs rajta rács. A szemem láttára küldtek el egy gyereket a tanfolyamról, mert nem volt megfelelő sisakja. Alkudni nem lehet, mert Kanadában semmit sem utálnak jobban, mint a kártérítési pereket.

20180113_085859

3. Egy másik koripálya öltözőjében North York városrészben.

IMG_0466

4. Ez a pálya az egyszerűbbek közül van. A nagyobb helyeken van egy körbekerített hokipálya és mellette egy leasure skating pálya. Itt sajnos a hokis srácok és a korizó gyerekek együtt játszanak és ez nem annyira jó megoldás. A háttérben a jeget felújító gép. A kezelő bácsi nagyon vad volt, minden kanyarnál farolt egy nagyot. :-]

IMG_0469

Az első igazi állásinterjú

Ez is megvolt.. ezen a gyönyörű (khmmm taknyos, később erősen havazós) hétfő reggelen.

Az ünnepek óta ma először 7 órakor ébredek, készülődés, Márk 45 perces szokásos reggelijének nagy részét is végigkövetem, felkapok valamit, rohanás a before school programba reggel 8ra, hogy legyen időm elkészülni. 8:20ra érek haza, az idegszálaim feszülnek, hogy fogok így elkészülni? Nem veszek szoknyát, lefagynak a virgácsaim. Küzdök a hajammal kb 20 percet, aztán inkább összecsatolom – ma nagyon megmakacsolta magát. 9 előtt 5 perccel beülök a kocsiba, a waze 9:38-at jelez érkezési időnek, majd 9:39-et, majd 9:40-et, ahogy a 401 autópálya felé araszolok. 9:40-re tényleg látom az épületet (mapsen már megkerestem, hogy néz ki). Feltérképezem a parkolást, baszki fizetős, a 2 dolcsis gomb beragadt, az csak egy óra, korán van még, lehet hogy kevés lesz. Nyomkodom a 6 dolláros gombot, az nem mozdul. A 10 dollárost meg lehet nyomni, de 2-es jegyet ad. Baszkibaszkibaszki. Nyugodt vagyok, ellazultam, kezdjük előről. Bankkártya be, ki, 10 dolláros gomb nyomkod ötvenszer. Ad egy 6 dolláros ticketet. Röhög, hát ezt most hogy? Vissza a kocsihoz a jeggyel, qrvára fúj a szél, a kezemet már nem érzem, pedig csak 20m-t sétáltam. Be az épületbe, nézem a regisztert, nincs rajta a cég. Wtf. Telefon nyomkod, ha a házszám 515 és nem 505. A másik épület, pont ugyanilyen, újabb 30m séta, jégkocka vagyok. Itt regiszter sincs, google barátom árulja el, hogy 6. emelet. A recepciós pult üres, körülnézek, leülök az előtérben és tárcsázom a HR-est. Késik, most van a parkolóban, kéri a kis türelmemet, ráérek, felolvadok. Befut, menjek vele. Kicsit izgulok, felkészültem, vajon mit kérdez mindjárt. Másik jelölt ül a váróban, a HR-es az ő türelmét is kéri, és engem kísér be először. Leülünk, hoztam-e önéletrajzot? Hoztam. Akkor kéri. Meséljek magamról. Mesélek. Relevánsan, az álláshoz kapcsolódóan. Ő is mesél a cégről. 10 perc múlva elnézést kér, telefonál egyet. A főnökét hívja, van itt egy jelölt, kéne vele találkoznod, hol vagy? Ja, még nem értél be. 30 perc, ok. Meg tudnám várni? Meg, persze. Akkor bekísér a dolgozói ebédlőbe, ott van tévé (pffffff). Becsukom a két oldalnyi kérdéssel teleírt füzetemet, bután bámulom a híreket. Meg ne kérdezd, hogy mik a mai hírek! Passz. 10 perc múlva befut a csávó akivel a váróban találkoztunk. Ő is a főnökre vár. Milyen állásra jelentkeztél? HR generalist. Fantasztikus, akkor versenytársak vagyunk. Hogy tetszik a cég? Jó, jó, hasonlót csinálok most is, csak itt kevesebb a fizu. Hát igen, az kevés. Hol vagy most? UPS. Jó? Igen, de csak 1 éves szerződésem van, hamarosan lejár. Jön vissza az anyuka szülési szabiról. Aha, sajnálom. Nem gond, sok pályázatot küldök, sokat interjúzom. Ma is lesz még 2 interjúm, úgyhogy sietek. Te, láttad a glassdoor-on milyen rossz értékelése van ennek a cégnek? 5-ös skálán 2,7. Láttam, de minden Call Centerben ez van, a sales rep-ek lehúzzák a céget. Ugyanezek a problémák általában. Nálunk is. Ja, jó.

Jön a HR-es, itt a főnök, mehet előre a csávó? Hát jó, sok sikert. 10p múlva beinteget, neked is sok sikert. Főnök elnézést kér, nem tudta hogy  ma interjúzni fog, de ez most fontos, úgyhogy megszakított 1-2 dolgot. Ülök a főnök előtt, valami spanyol neve van, mi is? Azt mondta a coach-om hogy szólítsam a nevén. De mi a franc a neve? Ha megtenném, hogy bemutatkozom, persze, jól megy, mint egy verset, úgy fújom. Beugrik, hogy lelkesedés, elkezdek nagyon lelkesedni. Csak releváns, CC-s tapasztalatokról beszélek. Kiválasztás, több mint 500 interjú, blablabla. Bólogat. Mit szerettem az elmúlt 5 évben? Mesélek, több cégnél, érdekes sokszínű feladatok, flexibilis (basszuskulcs). Mit értek ez alatt h flexibilis? Aaaaaaammmmmm magam osztom be az időmet, nem mikromenedzselnek, tudom a feladataimat, önálló vagyok. És ha már voltam ilyen flexibilis munkakörben, akkor hogy tudnék újra egy cégnél dolgozni? Jajj nem lenne az gond, eddig is bejártam az irodába, csak 3-4 különböző irodába. Miben kérnék segítséget? Remélem még el tudok tölteni egy kis időd a HR-essel mielőtt távozik, megnézném hogy mit hogy, gondolom a toborzás, fluktuáció a legnagyobb kihívás, és hogy képben legyek, legyen kihez fordulni ha elakadok. Nagyon nyitott vállalat vagyunk, hozzám bármikor lehet jönni, minden nap van meeting, minden hozzám tartozó vezető ott van, mindenki tud mindenről. Great! Mi is a pozíciója, kedves Miguel (heuréka!)? VP (=vice president), az összes menedzser nekem riportál, és még a Jamaikai, Indiai, és Costa Ricai CC is. Van-e kérdésem. Rengeteg, mennyi ideje van. Ja, nekem nem sok, mert lejár a parkolójegyem. Akkor a legfontosabbakat. Szépen válaszolgat, elköszönünk, kikísér. Tényleg, hamar hazaérek? Hamar.

Rossz érzéseim vannak. Nem kellett volna az a flexibilis. Meg párszor kerestem a szavakat. Néha furán nézett. Amikor eszembe jutott, tükröztem. A kommunikációnak több, mint 85%-a testbeszéd. Ha már szóban nem voltam valami jó. De interjú gyakorlásnak kiváló volt. Majd összeírom, tanulok belőle, hasznos. Vezetek, közben ömlenek a telefonra az emailek meg a Whatsapp üzenetek. A Bridging-es csoporttársaim. Mi van, mindenki unatkozik hétfő reggel? Hazaérek, nem hamar. 40 perc. Ebédidő. Sütök egy kis édesburit, tegnapról van sült csirke. Sül a krumpli a sütőben, írok gyorsan Mauricenak (az ACCES-es job developer). Harmadik mondat, csörög a telefon, Maurice. Röhögünk. Mesélek. Aggódom. Nem volt valami jó. Azt sem tudom, hogy nekem tetszik-e. Kicsit messze van. Tömegközlivel egy óra lenne. Szar a bér. Valahol kezdeni kell. Igaz. Szervezetlen volt. A cég? Nem, a HR-es. Hát ő már kifelé. Igen. Miért is? Nem tudja már vállalni az ingázást. 1 évet lehúzott, most már nyílnak ki az ajtók. Ja, igen. Csak 1 év. Megsült a buri, ki a sütőből. Akkor ezért az utolsó kérdés, hamar? Azért hív, mert van itt még valami. Hosszan mondja, megnézzük, messze van, entry level. Azért elküldi, nézzem meg.

OK, akkor ebéd, na végre. Leülök a kaja és gép elé, megnézem az állásleírást, nem tetszik, fogalmazom a levelet, csörög a telefon. Maurice, nagyon röhögünk. Hallod te amikor elkezdek gépelni? Felhívtam őket, megkérdeztem hogy tetszettél-e. Nem tudom mit csináltál velük, el vannak ájulva. Azonnal betettek a short listbe. Szerintem az első helyen vagy. Ma prezentálják a CEOnak, holnapra várható a visszajelzés. Ha igen, és tetszik az ajánlat, készülj rá hogy szerdán kezdeni kell. A HR-es csak január 24-ig van. Addig kell az átadás-átvételt lezongorázni. Tudd, hogy nem kell elfogadnod, csak ha tényleg jó az ajánlat. Sok sikert. Na tessék, hideg ebéd.

A csoporttársból lett barátok gratulálnak. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

Hétfő este. Dilemmázás.

Kétnyelvű aranyköpések folyt.

Nincsen more ilyen! (Mutat a hiányzó legodarabra)

Én vagyok a bad guy, te vagy a jó guy! Én vagyok a bad guy, mert van puskám.

Elfogyott a leves, de még van a tányérban pasta!

Tegyél rá egy kis cheese-t!

És egy vicces áthallás Ákostól: Márk lázas beteg volt Szilveszter éjjel, és ilyenkor szegénykém hányni szokott. Hajnali 3-4 felé kiabált nekünk, és Ákos így hallotta: “I don’t care!” Én meg így: “Hánynom kell”. Ezúttal én ugrottam ki az ágyból 😉

A végére választottam egy fotót is, egyik csoporttársam kisfiával készült itt nálunk. Vidámak, gondtalanok, gyönyörűek, kétnyelvűek 😉

Még mindig tél

Miközben Magyarországon állítólag soha nem látott enyhe tél “tombol”, itt Észak Amerikában tele voltak a főcímek durvábbnál durvább jelzőkkel az időjárást illetően.

Olvastam olyat, hogy Calgary-ban nem engedték ki a pingvineket olyan hideg volt. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek állítólag valami nagytestű és minden valószínűség szerint elpuhult pingvinek voltak, akik by default nem kimondottan hideg helyen élnek. És egyébként is csak éjszakára nem engedték ki őket.)

Aztán olvastam olyat, hogy Florida egyes részein 5 fok volt és a zöld leguánok annyira belassultak, hogy lepotyogtak a pálmafákról. Úgy tűnik azok a kanadai snowbird-ök (többnyire nyugdíjasok) akik ősszel elhúznak Kanadából nem mentek elég messzire, mert a sarkvidéki levegő ilyen messzi területekre is lehúzódott.

Itt Torontoban múlt héten végig -8, -10 fok nappal és éjszaka néha jobban, néha kevésbé volt ennél hidegebb. Ez ellen az időjárás ellen még fel lehet öltözni, többnyire felhúztam egy softshell nadrágot a rendes munkás ruhám fölé és ha fújt a szél is, akkor egy arcot takaró maszkot is felvettem. Ezt mostanában sokan csinálták errefelé. Jah és cipő helyett csizmában jártam, ami sokat javított a komfort érzetemen.

Aztán jött a hétvége és még durvább lett a helyzet. Január 6-án reggel korizni vittem Márkot (első alkalom). Szombat reggel közel -20 fokra hűlt le a levegő és a szél is fújt, ezért aztán közel -30 fokot lehetett érezni.

Én ilyen hideget nem éreztem még életemben, az az 5 perc amíg a parkolóból bementünk a hokicsarnokba fájdalmas volt. Még jó, hogy fedett csarnokban lévő tanfolyamra írattam be Márkot, mert bent “csak” -10 volt, de kint nem tudtunk volna megmaradni.

20180106_073016

Untitled

A következő képet pénteken fotóztam, amikor munka után a metróhoz sétáltam. Kb akkor is -15-20 fok volt. A képen az látható, ahogy a házból kiáramló gőzben lévő víz ráfagyott a ház falára.

20180105_163640

Ezen a héten megenyhült az idő, bár egy kiadós havazással kezdődött a hétfő. Szerencsére nem kell vezetnem, elég ha felszállok a villamosra és a metróra. Szóval nem annyira zavart, sőt mondhatni élveztem is. Alapvetően szeretem a havazást és az enyhe időt.

20180108_07563320180108_075621

Tegnap és ma napközben is 0-1 fok volt. Kanadai munkatársak azzal vicceltek, hogy ez itt már teraszos időnek számít (“Patio weather”), azaz ki lehetne ülni a teraszra húst sütni és iszogatni. Jóhogy kiülnék a teraszra, csak előtte le kellene lapátolni a havat róla. :-]

Hétvégére délről jövő vihart jósolnak sok hóval. Remélem péntek estét még kibírja, mert akkor megyek az első kori leckémre és én egy közeli szabadtéri pályára jelentkeztem.

Welcome to Canada. 😛

Mennyivel jobb a kanadai egészségügyi rendszer a magyarnál?

Olvasom a mai magyar hírekben, hogy egy hölgy közel fél napot feküdt a földön egy sürgősségi osztályon Budapesten. Jelzem, hogy ez velem már 2015-ben megtörtént, amikor egy teljes éjszakát (kb este 10-től reggel 6-ig) feküdtem egy fém padon összegyörnyedve a Honvéd kórház sürgősségi osztályán (hello Zácher Gábor), amikor vakbélgyulladás gyanúval mentem be. Mire reggel lett és orvos elé jutottam, azonnal felvettek a sebészetre és még aznap délelőtt megoperáltak. Mert tényleg vakbélgyulladásom volt.

Miért kezdtem ezzel?

Kisgyermekes szülőként fontos nekünk, hogy ahol élünk ott milyen az oktatási- és az egészségügyi rendszer minősége. Ezért aztán költözésünkben szerepet játszott az is, hogy arra számítottunk, hogy Kanadában ez a két szektor elfogadható szinten működik.

Mivel Márk miatt van már némi gyakorlatunk a kanadai egészségügyi rendszerrel kapcsolatban, ezért most megosztom az eddig tapasztaltakat.

Milyen a kanadai rendszer?

A kanadai egészségügyi rendszer felépítése eléggé hasonlít a magyar rendszerhez. A háziorvosi (family doctor), szakorvosi és fekvőbeteg ellátás benne van az államilag fedezett ellátási körben, de néhány szolgáltatás csak vagy többnyire magán úton érhető el.

Itt Ontarioban az állami rendszer nem fedezi:

  • A mentális ellátás, az idős- és otthoni gondozást. (Timka kiegészítése: állami keretből non-profit szervezetek viszont nyújtanak ilyen ellátást)
  • Rutin fogorvosi ellátás – az alacsony jövedelmű családok gyerekeinek van valamiféle állami biztosítási rendszere, de mi csak magán praxisba járhatunk. Ezért is lehet a városban minden sarkon fogorvosi rendelő(ke)t látni.
  • Gyógytornász, kivéve néhány speciális helyzetet (szintén sok a magánpraxis)
  • Szemorvosi ellátás 20-65 év között
  • Orvosilag nem indokolt mentő ellátás (bünti van, ha indokolatlanul hívod)
  • Kozmetikai műtétek (nincs ingyen ráncfelvarrás, bár nem tudom, hogy ez baleseti sérülés miatt visszamaradó dolgokra is igaz-e)
  • Országon kívüli orvosi ellátás költsége (de más kanadai tartományokban érvényes a biztosításunk)

Fontos különbség azonban, hogy a magyar rendszerhez képest, hogy 18-65 év között az orvos által felírt gyógyszerekre nincsen semmilyen támogatás és a gyógyszerek ára igen borsos, ez tehát az egyik legtöbbször emlegetett mumus a kanadai rendszerrel kapcsolatban. (Lesz még más is azért.)

*Lapzárta után kaptam a hírt, hogy 2018. január 1-től a 24 évesnél fiatalabb lakosok OHIP biztosítottak jó pár gyógyszert ingyent kapnak meg, mert a biztosítást kiterjesztették kb 4400 orvosságra.

Tényleg ingyenes az egészségügyi rendszer Kanadában?

Alapszabály: Észak-Amerikában semmi sincs ingyen, de nekem mégsem vonnak le a munkbéremből eü járulékot. Hogy miért?

Az egészségügyi rendszer finanszírozása leginkább tartományi szinten valósul meg, mivel a rendszert a Wikipedia szerint 94%-ban a tartományok finanszírozzák. Ezért is hívják Ontarioban az egészségügyi rendszert Ontario Health Insurance Plan-nek. Röviden OHIP.

A biztosítási díjak beszedése jelentősen eltér a magyar gyakorlattól, mivel Ontarioban a OHIP-t nem eü járulékokból, hanem az adóbevételekből finanszírozzák. A fizetési papíromon tehát nincs egészségüggyel kapcsolatos levonás, én “csak” a Canada Pension Plant, az Income Tax-et és az Employment Insurance-t fizetem (ez utóbbi egy speciális kötelező munkanélküliség biztosítás, ebből kapnak a helyi gyednek megfelelő járulékot a szülők 12-18 hónapig, és a rövid- és hosszútávú munkaképtelen időszakokat is az EI fedezi).

Véletlenül tudom Timkától, aki HR-esként tanulta, hogy néhány esetben a munkáltatók kötelesek az állami eü kasszához hozzátenni, ha olyan üzletágban tevékenykednek, ami az áltagosnál nagyobb terhet ró az állami rendszerre. Ez azonban olyan dolog, ami a munkavállalókat anyagilag nem érinti.

Átmeneti időszak – az első három hónap

Ontarioban a bevándorlók és a más országból visszatérő kanadai állampolgárok számára van egy 3 hónapos várakozási idő, ami alatt még nem biztosítottak az OHIP-ben.

Mi ezt úgy hidaltuk át, hogy volt egy magyar bankkártyához csatolt Prémium utazási biztosításom egy bitang magas biztosítási összeggel nevetséges éves 12.000 Ft-ért, de ez a biztosítás csak 60 nap külföldi tartózkodást fedezett. Persze ez nem a legjobb megoldás ha az embernek krónikus betegsége van, mert az utazási biztosítást akut helyzetre találták ki, és a rendszeresen szükséges szakorvosi ellátásokat, krónikus betegségre szükséges gyógyszereket nem lehet ilyen módon fizetni, de nekünk nem is volt másra szükségünk, mint hogy baleset vagy betegség történik, akkor legyen hova fordulni vagy ha kórházba kerüljünk, akkor az átlagos heti 50-60.000 CAD ellátási költséget ne kelljen kifizetni.

Mivel azonban a 3 hónapból csak 2-t fedezett az utazási biztosításunk, ezért a maradék 30 napot egy kanadai privát biztostással oldottuk meg, amit még Mo-ról kötöttem meg. Ennek emlékeim szerint 270 CAD volt a költsége a teljes családra vonatkozóan. (Magyar szemmel ez elég drága, de ez a költség eltörpül pl az USA biztosítási díjakhoz képest.) Előzetes orvosi vizsgálatra nem volt szükség, de erősen érdeklődtek, hogy van-e valami meglévő bajunk. Letagadni nem érdemes, ha bevallod, akkor a díj jelentősen emelkedik.

Ha az ember állandó lakos, akkor 3 hónap várakozás után ilyen szép kártyát vehet át, ami a jogosultságot igazolja orvosi ellátás esetén.

HealthCard_Front_170890_smaller

Első “élmények” a kanadai eü rendszerben

Itt tartózkodásunk harmadik hónapjában rögtön volt is alkalmunk tesztelni privát biztosításunkat, mert Márk összeszedett valami ronda légúti kórságot és elkezdett sípolni a tüdeje. Bár a szabályokat megszegve becsempésztük a Magyarországon feltöltött patikánkat, de ha volt egy drága biztosításunk, akkor a nyugalmunk érdekében csak kipróbáltuk, hogy mit kapunk ezért.

Ekkor még OHIP hiányában nem volt háziorvosunk, de így sem maradtunk orvos nélkül, mert Torontóban nagyon sok az ún. Walk-in Clinic, ahova bárki bemehet ha gondja van. Ezek a helyek nagyjából megfelelnek a háziorvosi ellátásnak, kivéve, hogy az igényeknek megfelelően hosszú a nyitva tartás, cserébe viszont nem lehetsz biztos benne, hogy ki fog ellátni. Nyilván nem a vajákos Piri néne, de a Walk-in hátránya, hogy nem ismerik a kórtörténeted és angolul nem mindig egyszerű elmagyarázni valami bonyolultabb orvosi dolgot.

Augusztusban Timka vitte sípoló tüdejű Márkot a Walk-in-be, ahol keveset vártak, majd Márkot megvizsgálta egy általános orvos, kapott valami antibiotikumot és a szokásos hörgőtágítókat folyékony és befújós formában. A vizit 40 dollár körül volt, de ez a néhány gyógyszer 150 dollárba fájt. Mindent nekünk kellett állni, amit aztán visszakértük és egy valami kisebb tételtől eltekintve vissza is kaptuk a biztosítótól.

Családorvos

Mivel Torontóban sok az ember, viszont korlátozott számú a family doctor, ezért állítólag nehéz jó háziorvost találni. Vagy Timka volt nagyon ügyes, vagy nekünk nem volt extra elvárásunk, de ő viszonylag könnyen talált egy közeli háziorvost, aki fogad új betegeket. (Állítólag az nehezíti bizonyos esetben a megfelelő orvos megtalálását, ha az embernek speciális elvárásai vannak, hogy milyen bőrszínű és vallású legyen az orvos, mert vannak akik pl az anyanyelvükön szeretnének ellátást kapni.)

A kinézett family doctor a jelentkezésünkhöz képest kb 1,5 hónappal későbbre adott időpontot. Az első találkozó alkalmával meghallgatta a kórtörténetet, felvette Timkát és Márkot a rendszerbe és rögtön ki is osztott egy influenza elleni oltást Timkának, és influenza elleni inhalációt Márknak (mert ilyen is van). Timkát elküldte laborba is és ez a teljes kör nem került pénzünkbe (még a flu-shot sem).

Én megpróbáltam sunyin arra hivatkozni Timkán keresztül, hogy dolgoznom kell, de ez lepattant az orvosról és kaptam egy másik időpontot. A találkozó hasonlóan zajlott: beszélgetés, influenza oltás és labor beutaló.

A family doctor hasonló rendszerben működik, mint Magyarországon, többen összeállnak és fenntartanak egy rendelőt. A mi rendelőnk egy nagy hipermarket felett van, a rendelő normális, időpontra kell menni (de így is van várakozás) és nincs olyan, hogy beugrom, aztán bekörnyörgöm magam. Az orvosunk az első tapasztalatok alapján figyelmes és fiatal. A szakmai tudásáról még nincs képünk.

A családorvosi rendszernek van hátránya is, azonnali időpontot kapni elég kétesélyes. Márknak a háziorvosi beiratkozásunk óta kétszer gyulladt be a füle, először pont nem volt rendelés, úgyhogy Walk-in lett belőle (az OHIP miatt már nem kellett fizetni a vizsgálatért, azaz family doctor nélkül is lehet élni), majd pár napja megint fájt Márk füle, éppen volt rendelés és Timka rámenős volt, úgyhogy bejutottak az orvoshoz.

Jobb a kanadai rendszer, mint a magyar?

Ha nagyon őszinte vagyok magamhoz, akkor házorvosi-családorvosi szinten egyelőre nem látok órási különbséget a magyar rendszerhez képest. Budapesten volt egy nagyon megbízható gyermekorvosunk, ehhez képest most egy olyan családorvosunk van, aki nem gyermek specialista.

Mégis érzek valami előnyt, mert látva és tapasztalva mindkét rendszert a kanadai családorvosi rendszer nekem fenntarthatóbbnak tűnik. Itt nem írnak arról az újságok, hogy folyamatosan csökken az orvosok száma, az orvosok átlag életkora ránézésre és a statisztikák szerint is alacsonyabb mint Mo-on és van utánpótlás.

Amikor Márk megszületett, akkor Magyarországon 4 gyermekorvos volt a körzetünkben, majd Márk orvosa nyugdíjba vonult és a praxisra nem volt jelentkező. Maradt tehát 3 orvos és még Budapesten sem tudták megoldani a pótlást. A második orvosunk (akit hamar megkedveltünk) szintén közel van a nyugdíjhoz. Mi lesz ha ő is nyugíjba megy? Hosszabb távon 2 orvos marad a 3-ból? Ezt most nem tudjuk, de nagy esélyt látok rá, hogy a helyzet tovább romolhat.

Az is egyértelműen a kanadai rendszer előnye, hogy a Walk-in praxisok száma nagy, az ellátás jónak tűnik és a nyitva tartás hosszú. Magyarországon vagy megvártuk, hogy kinyisson a háziorvosunk rendelése vagy mehettünk a felnőtt/gyermek ügyeletre. A Walk-in klinikák késő estig nyitva vannak, némelyik szombaton is, jó esély van arra, hogy nem kell Márkkal a kórházak sürgősségi osztályára mennünk.

Szakorvosi és kórházas tapasztalatunk szerencsére nincsen, de a jelentősebb különbség valószínűleg itt lesz. Költözésünk előtti két évben volt két műtétem Magyarországon, egy tervezett és egy sürgősségi és amit tapasztaltam az közel volt a retteneteshez. Itt a kórházak az ismerősök elmondása szerint rendben vannak, van ápoló személyzet, bár olvasni arról, hogy hosszúak a várólisták. Időnként itt is olvasni olyat, hogy egy rákos beteg hónapokat vár a diagnózisra és közben rosszabbodik az állapota, esetleg meg is hal.

Zárszó – Privát biztosítás

Bár vállalkozóként dolgozni egyre népszerűbb errefelé (is), de van előnye az alkalmazotti létnek. Munkáltatómnál pl van egy munkáltatói “csoportos” egészségi bizosítás, ami fedezi a legtöbb orvos által felírt gyógyszer költségét (nincs önrész és biztosítási összeg korlát) és a fogorvosi ellátás 80%-át. A biztosítás vonatkozik Timkára és Márkra is. Ez évente biztosan több ezer dollár megtakarítást jelent.

Ezen kívül kaptam egy VISA kártyát, amire a munkáltató évente rátölt egy megadott összeget és ebből lehet kifizetni azokat a ellátásokat, amiket nem fedez az OHIP rendszer vagy az előbb említett csoportos biztosítás. Pl a fogorvosi ellátás költségének nem fedezett 20%-át vagy a lúdtalpbetét költségét.

Jövő héten pl fogorvoshoz megyek, majd megírom, hogy mennyire bonyolult volt a rendszer. Még nem tudom, hogy saját zsebből fizetek és visszakérem a pénzt, vagy a biztosítóm adja oda az orvosi rendelőnek a pénzt. Minden esetre bonyolultabb volt eddig, mint Mo-on, ahol felhívom az orvost, kapok egy időpontot és beülök a székbe.

Lezárult a 7 hetes HR Bridging Program

Gyorsan elszaladt ez a 7 hét, december 18-án zárult le a brigding program tantermi része az ACCES Employment-nél. Sok szempontból intenzív időszak volt: minden nap ingáztam 1,5-2 órát Torontobol Mississaugaba és visssza; napi 8 órában hallgattam és kommunikáltam angolul, amit főleg eleinte nagyon megterhelőnek éreztem; folyamatosan kaptunk a feladatokat; és nem tudtam ezeket a feladatokat nem komolyan venni. A tantermi rész zárult le, de a segítségnyújtás az álláskeresésben csak most indul igazán. Segítséget kapunk egy job developer-től, egy nyelvi coachtól, egy az álláskeresést és a munkahelyi beilleszkedést segítő coachtól, egy networkinget elősegítő connectortól, és ajánlottak 2 további programot is: egy nőknek szóló karrierépítő, és egy szakmai vizsgára felkészítő workshopot. Írok ezekról részletesebben alább.

No de előbb arról, hogy mi minden történt eddig. Az első 2 hétben az álláskeresésre készítettek fel minket, eléggé interaktív módon. Gyakoroltuk pl a 30 másodperces bemutatkozást, ami networking eseményeken ismerkedéshez használható. Jó alapot ad az állásintejún is a “tell me about yourself” kérdéshez is. Az első bemutatkozásaink – összevetve a december 15-i utolsóval – eléggé bénák voltak, nem tartottuk az időt, nem emeltük ki a lényeget, én pl kerestem közben a szavakat, és erre ilyenkor nincs idő. Mostanra eljutottam odáig, hogy ezt álmomból felébresztve is el tudom mondani, és ami még fontosabb, a hogyanra is képes vagyok figyelni, pl. átengedem rajta a lelkesedésemet, önmagamat, mosolygok közben, stb.

Az első héten sokat koncentráltunk a munkahelyi kultúrális elvárásokra is, ami nemcsak az álláskeresésben segít, de a beilleszkedésben is. A magyar munkakultúrához képest is sok a különbség, írok néhány példát.

  1. Small talk: itt nagyon fontos, ezzel jelezzük egymásnak (vagy nem), hogy készen állunk egy hosszabb beszélgetésre. Ismeretlenekkel a “Hello, how are you?” “Good, thanks, what about you?” “Great, thanks” formában zajlik, és ha ez így lejátszódik, akkor mindkét fél jelezte, hogy nyitott a további beszélgetésre most, vagy később. Ha valaki nem válaszol, akkor ne keressük később ;-). Informálisan, tehát ismerősökkel kicsit lazább a szóhasználat “Hi, how you doing?” “Good, and you?” “I’ve been better, thanks” és akkor itt belekérdezhetsz, hogy miért. Ha csak morog valamit az orra alatt, akkor inkább hagyd békén.
  2. Hierarchy: a munkahelyeket általában nagyon szigorúan tartják a hierarchiát. Szigorúan veszik a beszélgetés kezdeményezésében, és a témákban is. Egyébként sem szokás magánéletről kérdezni, de a főnök főnökét kifejezetten durva pl a hétvégi programjairól faggatni. Ő kezdeményezhet ilyen témát, vagy beszélhet róla önként, és felülről lefelé ez nem is udvariatlanság.
  3. Time: az idő pénz, és ezt nagyon komolyan veszik. Nem illik túl hosszú vagy túl sok emailt írni, sem felvetni egy problémát megoldási javaslat nélkül. Ne hívj össze megbeszélést ha nem tudod a célját, és zárd rövidre. Ha találkozót kérsz, találd meg  miért hasznos a másiknak. Ja és kommunikálj célratörően, ne beszélj mellé, ne locsogj. Gyakran hallani, hogy “don’t waste my time”.
  4. Take initiative: azaz légy kezdeményező, önálló, tudd, hogy mi a dolgod. Szorosan kapcsolódik a következő ponthoz.
  5. Hands off management: nem divat errefelé mikromenedzselni a beosztottakat. Feltételezik, hogy tudod a dolgod az első pillanattól. Kérdeztük: honnan tudnám? Benne volt az álláshirdetésben, és kaptál tájékoztatást az interjún. As első munkanapon illik odamenni minden közvetlen kollégádhoz és bemutatkozni személyesen (tehát nem mutat be senki, oldd meg); és a társosztályokhoz is; segítséget kérni hol találod az írott szabályozást és folyamatleírásokat; és az első hétre kezdményezni egy 10-15 perces megbeszélést a főnököddel, ahol prezentálod mit tanultál, mivel fogsz kezdeni és megbeszélitek hogyan kommunikáljatok a jövőben. Ja, és az modanom sem kell, a hands off nem azt jelenti, hogy nincsenek iszonyú magas elvárások. Úgy oldod meg a feladatot, ahogy akarod, de meg kell oldanod. Itt nem kötelező indokolni a felmondást, egyik nap még bent vagy, a következőn könnyen kint találod magad.
  6. Critique: a kanadaiak a munkahelyen (is) udvariasak, ugyanakkor a tetteikkel és a kedves /néha nem kedves szavaikkal is ki tudják fejezni a nemtetszésüket. A “coachok” akikkel eddig találkoztam, nyersen és csomagolás nélkül nyomták a kritikát az arcunkba, csupa jószándékból. Igen, kicsit sem foglalkoztak azzal, hogy befogadhatóvá tegyék a visszajelzéseiket, és ennek a hasznait eddig sem szakmailag, sem emberileg nem sikerült megértenem. Egyben jó jelnek is értékelem ezt: van itt keresnivalóm ;-).

A következő 5 hétben a Sheridan College professzoraitól tanultunk eléggé gyakorlat-orientált szempontból: munkajogot, szakszervezeti jogot, és munkabiztonságot. Ezt nagyon hasznosnak találtam, és egyben teljesen különbözőnek a korábbi ismereteimhez képest, mert a jogi környezet eleve angolszász, ráadásul az elmúlt 10-15 évben átszivárgott az USA-ból az a mentalitás, hogy perrel könyebb megoldani a problémákat. Ezért a HR szakmában sem ritka a felelősségbiztosítás, mert bizony személyesen is kaphat bírságot, aki nem jó döntést hozott.

Bepillantást nyertem a főiskolai oktatási módszertanba is: sok csoportmunka, közös gondolkodás, beszélgetés, prezentáció, alig egy kis frontális oktatás jellemezte a tanárainkat. Nagyon hasznos volt az is, hogy mindegyikük dolgozik/dolgozott a szakmában, amiről beszélt. A Health & Safety oktatónk pl 30 évet húzott le egy aranybányában. Most már nyugdíjas ;-).

A program vége előtt 2 héttel csoportokra osztottuk magunkat, és elkezdtünk dolgozni egy témán, amit december 15-én egy aktív HR-esekből álló panel, és az összes oktatónk előtt prezentáltunk. Hát ezt így jó 2 héttel később is parának értékelem, de nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Abból is sokat tanultunk, hogyan tudunk együtt dolgozni teljesen különböző kultúrákból származó kollégáinkkal. Ez szuper tapasztalás, mert itt Torontoban ez vár ránk a munkahelyen is.

Karácsony előtti héten beszélgettem a nyelvi coach bácsival, akitől valóban használható tanácsokat kaptam, befogadható formában. Mondjuk azt is javasolta, hogy iratkozzak be egy business writing kurzusra, de ezt egyelőre nem tűztem ki célul, majd ha a munkahelyen is úgy érzem hogy hiányzik, akkor elgondolkodom rajta. Megoldható, bármelyik állami egyetemen heti 1 esti elfoglaltságot jelet, néhány hónapos kurzus.

A másik coachtól a frász tört ki: egy próba video interjút csináltunk mindannyian a sparkhire rendszerében, amit ő értékelt. Ez a magát coachnak tituláló nőci arról iskolázott, hogy csináljak valamit a hajammal, mert a szervezetfejlesztők és tanácsadók itt úgy néznek ki, mint a szupermodellek. Azóta is mindenkinek erről ventillálok, bocs kedves kanadai barátaim. A csoporttársaim is nagyon panaszkodtak a stílusára, volt akinek sikerült egy kiadós hasmenést is összehoznia. Készítettem még jegyzeteket arról, hogy miket javasolt még, de azóta sem tudtam belenézni abba a füzetbe, lehet, hogy inkább elégetem :D. Nem ilyen coachinghoz szoktam, lehet, hogy elkényeztetett a coach mentorom Tegyi Enikő?

Kicsit már belekezdtünk a munkába az ACCES job developer munkatársával, Maurice-szal, ő fog személyesen segítséget nyújtani az álláskeresésben, és tanácsot adni pl a szerződés- és bértárgyaláshoz. Az ünnepek miatt csak addig jutottunk, hogy küldött egy álláshirdetést, ahol a kelet-európai háttér előnyt jelenthet, és dolgozik bent ismerősük, meg is pályáztam gyorsan. Én is elküldtem neki 2 céget, ahova pályáztam, és keresni fog hozzájuk kontaktot. Az egyik tanárommal is tárgyaltam egy lehetséges poziról, de ez bizonytalan, mert új projektekhez keres új kollégát, és ahhoz előbb a cégeknek el kell fogadniuk az ajánlatot.

És a további tanulási lehetőségekről: a HRPA (Human Resources Professionals Association) szervezésében olyan vizsgát lehet tenni, ami itt elfogadott szakembernek mutat: CHRP vagy CHRL. Erre készülök, márciusban lesz a következő lehetőség. Az ACCES-nél lesz felkészítő program, még nem tudom milyen időbeosztásom lesz mire odajutok, szerintem egyénileg is fel lehet készülni – megvan hozzá a 600 odalas könyvem :-).

Teszek ide néhány fényképet is a csapatról és tanárainkról a prezentáció napján, és a következő szombati összejövetelünkről a keménymaggal:

IMG_0242(1)

A bizonyítvány átadás, szereplők balról jobbra: Michelle az ACCES Employment programvezetője, Romesh a Health&Safety tanárunk, a bizonyítvány átvevője ;-), Allan a szakszervezeti jog oktatója, Maurice a job developer, Alex a munkajog oktatónk, reménybeli munkáltatóm

IMG_0244(1)

Itt már lelazultunk a prezi után, a selfie szereplői balról jobbra: Kashish India képviseletében, Mariam Afganisztánból, Patricia Mexikóból, a háttérben nyakkendőben Owen Szíriából.

IMG_0246(1)

Itt még benézett Thasi is Nigériából, a háttérben telefont nyomkodnak Swati és Nimmi IndiábólIMG_0248(1)

És az őrültködés folytatódik, újra Owen, mellette Malini barátnőm (India-USA), Kashish, Sidra asszem Pakisztánból, Mariam, Nimmi, és a világos folt a képen 😀

IMG_0253(1)

A keménymaggal másnap tovább buliztunk egy thai étteremben: Akash alias Sky Indiából, Mariam, én, Malini, Patricia, Ife Nigériából, Lina Kínából, és Rele Nigéria-Anglia-Ghana háttérrel.

Összességében szuper élmény volt, és nagyon sokat tanultam. Ajánlom minden HR-esnek aki Torontoban köt ki ;-).