Fű helyzet Kanadában – helyszíni tudósítás

Amikor megérkeztünk Kanadába, akkor fura volt, hogy lépten-nyomon fű szagba botlottunk. Fű szagot érzel fényes  nappal a városban autózva, vasárnap délelőtt a  High parkban sétálva, de fura módon még az autópályán is. Néha szagos egyének szállnak fel a buszra és alig tudnak járni, de még otthon sem kerülheted el a jellegzetes szagot.

Az első szállásunkon minden este be kellett csuknunk a terasz ajtót, mert a toronyházban valahonnan mindig jött a szag. Azóta elköltöztünk, de olyan “szerencsénk” van, hogy még most is minden este jön a menetrend szerinti fűszag, amikor a 60-as, amúgy jó karban lévő szomszéd házaspár egyik tagja (vagy mind a kettő) rágyújt egy rekreációs spanglira. Néha egy este kettőre is.

Hogy miért ennyire elterjedt a fű használata Kanadában? Mert orvosi célra már ma is lehet THC tartalmú szereket és szárított marihuánát kapni, de tekintettel arra, hogy a szövetségi kormányzat legkésőbb 2018. júniusig legalizálni fogja a rekreációs célú marihuána fogyasztást, így a rendőrség nem nagyon foglalkozik a fogyasztókkal és ezért elég széles körben füstölnek a kanadai polgárok.

Néha olvasok kanadai híreket, illetve podcast-et rendszeresen hallgatok és megtudtam, hogy az Ontario kormányzat már dolgozik olyan szabályozáson, mely a legalizálás utáni időszak fogyasztási és árusítási szabályait fogja rendezni.

Én eddig nem gondoltam bele, de ha lehet dohányozni az utcán, akkor vajon füvet is lehet majd szívni? Ha igen, akkor a buszmegállótól milyen távolságra? Vagy csak otthon lehet majd füvezni? Hol fogják a füvet árusítani? Pl a helyi LCBO outletekben, hasonlóan az alkohol árusításhoz? Érdekes kérdések ezek.

Állítólag már most is lehet internetes kutatásban részt venni és vélemény alkotással befolyásolni a jövőbeli szabályokat. Ennek nem néztem utána, mert időm sem volt rá és valahogy még mindig kívülállónak érzem magam Kanadában.

A hírek alapján úgy látom, hogy a liberálisok tolják a legalizálás szekerét, a konzervatívok meg próbálnak minél több mindent a küllők közé dobni és a szabályozási oldalról próbálják majd a füvezés volumenét csökkenteni. Minél kényelmetlenebb legális fűhöz jutni és minél kevesebb helyen lehet fogyasztani, matematikailag annál kevesebben fognak fogyasztani.

Én nem tudok és nem is akarok mit mondani arra, hogy a fű árusítás mennyire káros a társadalomra, mennyire kapu drog a marihuána vagy mennyire nem az. Mennyire lehet függőséget kialakítani tőle és mennyire alakítja át a használó személyiségét a hosszú távú füvezést.

Fél szemem azért a híreken tartom, mert kettőt pislantunk és Márk abba a korba fog jutni, hogy érdemes lesz erre is figyelni.

Ontario kormánya és Torontó polgármestere minden esetre adóbevételre számít a legális árusításból, de azt is olvastam, hogy nem ebből akarnak új metró vonalat építeni vagy az egészségügyet finanszírozni. Ezzel azt akarták érzékeltetni, hogy az adóbevétel nem lesz gigászi.

Érdekes kísérlet alanyai leszünk minden esetre, mert a világon jelenleg kevés ország van, ahol háborítatlanul lehet füvet venni és fogyasztani és ha a fogyasztó nem tart attól, hogy eljárás indul ellene, akkor jól lehet vizsgálni a füvezés tényleges egészségügyi és társadalmi hatásait.

A következő kép egy marijuana dispensary-ről készült a munkahelyemhez közel. Mivel reggel járok arra, ezért a helyet nem láttam még nyitva, de lehet, hogy nem is nyit ki soha. Ezek a helyek jelenleg nem igazán legálisak és a rendőrség be is záratja őket, ha füvet árulnak. Hiába van közel a a legalizálás, az árusítást nem tolerálja a rendőrség.

20170725_080500

Én egyébként sokkal kevésbé tartok a fűtől, mint attól a fentanyl járványtól, ami a kanadai nagyvárosokban pusztít. A következő kép állítólag nem hamisítvány és Vancouverben készült valamikor 2017. elején. A képen az látható, ahogy a galambok üres fecskendőkből építettek fészket maguknak. Ez az egy kép jól mutatja ennek a halálos opioid járványnak a méretét.

pigeon-nest-needles-twitter

Bakker 3.

Újabb LGBTQ élmény a munkahelyemen.

Az Amazing Race napján bementem a mosdóba, hogy átvegyem az ingem helyett a cég által adott pólót. Elég fázós vagyok, ezért nem pólóban akartam végigfagyoskodni a napot.

Szóval éppen egy szál felsőtestben állok a tükör előtt, amikor bejön egy kollegaNŐ.

Lazán megnézi a fülkéket, éppen mindkettőben voltak (amúgy mindig ez van). Először azt hittem, hogy a nőiben minden fülke foglalt volt, de annyira sürgős volt neki, hogy át kellett jönnie a férfibe. De nem, mert a kollegaNŐ lazán nekidől a falnak és várja, hogy kijöjjenek valamelyik fülkéből.

Kicsit lassan esik le, hogy jah ez az a kollegaNŐ aki minden nap férfiruhában jár. Értsd szövetgatya és férfi hosszúujjú ing és hosszú szőke haj. Az már eddig is gyanús volt, hogy ő milyen szexuális érdeklődésű, de az nem jött át eddig nekem, hogy egy helyre járunk WC-re.

Lazán felveszem a pólómat, konstatálom, hogy szűk, visszaveszem az inget, közben barátságosan beszélgetünk. Őt nem zavarja a dolog, engem is csak alig. Azóta többször összefutottunk a férfi WC-ben és nem dőlt össze a világ.

Welcome to Canada again!

Márk napjai a táborban

Talán kíváncsiak vagytok, ezért azzal kezdem, hogy is került a táborba? Két fő oka van annak, hogy kerestem neki tábort. Egyrészt arra gondoltam, talán Márknak is könnyebb egy lazább átmenet a szeptemberi Junior Kindergarden (itt röviden JK) kezdés előtt, ha angolul beszélő gyerekek és felnőttek között van kötetlenebb menetrenddel, és mi is bele tudunk rázódni az új helyzetbe. Új, mert pl a gyerekek itt nem kapnak ebédet az oviban, azt otthonról kell vinni. A bevitt ebédet a nevelők nem tehetik a hűtőbe, és nem melegíthetik meg – tehát hőtárolós edényben áll délig. Első körben ilyeneket sikerült beszereznem: egy hőtárolós táska, kis termosz levesnek vagy egy adag főétel is belefér, és uzsonnás dobozok.

És abból a szempontból is új a helyzet, hogy Márknak a bölcsihez képest elég nagyot kell ugrania önállóságban. Nemcsak az egyedül öltözést várják el, de azt is, hogy a gyermek emlékezzen pl az iskola utáni programjaira. Vagy hogy a ebédidőben a fél óra játékidő után visszatérjen a terembe ebédelni. Nekem ez most egy kicsit lehetetlennek hangzik, mert még a napokat sem érti, és teljesen a jelenben él.

És iskolát írtam, nem véletlenül: kb 9:30 – 15 között a 4 éves JK korú gyerekek játékos foglalkozásokon vesznek részt, és már az első ovis év végére ismernek néhány betűt. Azt a logikát találtam ebben, hogy az angol nyelvben a betűzést sokkal nehezebb megtanulni, gyakorlatilag szóképekben tanulnak írni-olvasni.

A táborba küldés másik oka az a rádöbbenésem volt, hogy nem tudok Márkkal az oldalamon jogosítványt szerezni. Egy szombati napon 2x is megpróbáltam bejutni a Drive Test Centerbe, de 40-50 emberből álló sor kígyózott. A jogsira pedig szükség lesz, ha szeretnénk autót venni, vagy akár csak vezetni augusztus 6 után, a nemzetközi jogsinkat ugyanis csak 2 hónapig fogadják el itt.

Kétféle tábort is kipróbálunk a nyáron, az elsőt ezen a héten, a másodikat augusztusban az új lakcímünkhöz közel. A mostani a Garden Avenue Junior Public School által szervezett program, amit teljesen véletlenül fedeztem fel egy játszótér-látogatás során. Márkot privát szervezésű táborokba nem vették volna fel, mert a 4 év alatti gyerekehez külön ún early childhood educator személyzet kell, de itt simán betették a JK csoportba. A második pedig a St. Alphonsus Child Care Centerben lesz, itt 18 hónapos kortól fogadnak gyerekeket egész évben, és Márk a 3-4 év közöttiek csoportjába kerül. Nagy megkönnyebbülés, hogy ezen a helyen meleg ebédet is biztosítanak a gyerekeknek.

Az első két nap élményeiről csak korlátozott információink vannak, mert Márk csak keveset mesél arról, hogy mi történt. Én meg csak 2*5 percet töltök ott reggel és délután, és a nevelők általában a “we had a good day” vagy “we had so much fun” mondatokkal rendezik le az érdeklődésemet ;-). Ha célzottan kérdezek, pl hogy volt-e nyelvi probléma, akkor kicsit többet is mondanak, pl megtudtam hogy Márk nagyon jól ért és kommunikál kézzel-lábbal és általában követi a csoporttagokat a játékban. Egyelőre senkinek sem jegyezte meg a nevét, a pedagógusoknak sem. Reggelente 2-3 hölggyel szoktam találkozni, ilyenkor még összevont csoport van, a JK és a Senior Kindergarden csoport együtt. Biztosan Márk csoportjához tartozik egy Timya nevű nagyon helyes, nagypocakos várandós tanárnéni. Van még egy fiatal ukrán származású pedagógus is, aki mesélte hogy a kislánys fél éve ment oviba és egy kukkot sem beszélt angolul, most pedig már nagyon szépen beszél és ért mindent.

Délután pedig 2 férfi tanárral vannak, az egyikük neve Michael (nekem bemutatkoztak, de nem sikerült megjegyeznem mindkettőjüket :D). A szomszéd SK csoportban egy szintén férfi pedagógus, Sahyd beszél néhány szót magyarul, magyar családokkal lakik egy házban és a gyerekek tanítgatják. Ő mesélte, hogy Márk nagyon meglepődött, amikor megállt mellette és kérdezte tőle hogy “Szia, hogy vagy?”. Minden napra van valami programjuk, ez a mostani hét:

img_9813-e1501079676920.jpg

Hétfőn játszottak a teremben és az udvaron – klassz játszótér, homokozó és füves terület is van -, a team building a tornateremben volt, és az egyik tanár bohócnak öltözött. Csak Márk vitt magával meleg ebédet, az összes többi gyerkőc szendvicset evett Márk elmondása szerint. Én reggel nem tudtam végigjárni vele a szobákat, mert rögtön beszaladt játszani, de feltalálta magát pl a mosdóhasználattal, délután büszkén mutogatta hogy mi hol van. És tanult új kifejezést: “No problem”. Ezen nem csodálkoztunk, mert nagyon gyakran használják a hétköznapokben, felváltva a “no worries”-zel.

Tegnap egy játszóházban voltak, amiről annyit tudtunk meg, hogy volt csúszda, másmilyen volt mint a magyar játszóházak, sárga iskolabusszal mentek, és a buszon nem találta a kulacsát, pedig szomjas volt. Próbáltuk tanítgatni hogy mit mondjon amikor szomjas, de azt mondta hogy a “water” és az “I am thirsty” is nehéz. És gondolkodtunk, hogy vajon az önállóság-tréning része-e, hogy a kulacsot maguk teszik el a közös kosárba vagy a táskájukba?

És még egy dolog: itt az óvodában nem alszanak a gyerekek délután, ezt Márk eddig elég jól viseli. Kicsit korábban fektetjük este, könnyebben elalszik és reggel is tovább alszik. A képen az első nap végi beszámoló közben kaptam el, a végén a videón pedig mesél is ;-).

IMG_9799

Végre megjött a hajó!

Hogy melyik hajó? Amelyik a személyes ingóságunkat hozta. Azt hiszem, hogy a hajót Quebec Express-nek hívták.

A hűséges blog olvasók valamikor májusban egy képet is láthattak arról, ahogy néhány dobozunk az egyik szobában várta az elszállítást. Május végéig szépen nőtt a doboz halom, leginkább ruhákat, cipőket, a drágább konyhai eszközket, néhány személyes tárgyat, Márk játékait és az én horgász cuccaimat dobozoltuk be.

A költözés előtti éjszaka még bőven szortíroztunk, hogy mi az ami befér és mi az amitől könnyes búcsút veszünk. A dobozok egy bp-i raktárban várták a hajó indulását, hogy ne érkezzenek túl hamar. Necces volt az időzítés, mert július közepére kértem az érkezést és a hajó meg is jött időben. Néhány nap múlva Mississauga-ban kirakták az árut egy raktárba és jött az értesítés, hogy át lehet venni a dolgainkat. Az időzítés mesteri volt, mert a dobozok így egyenesen a bérelt lakásunkba kerülhettek, nem volt szükség kétszeri pakolásra vagy átmeheti tárolásra egy self-storage-ben.

Az első lépés a vámhivatali ügyintézés volt, amit múlt héten – Márk fektetése után – az egyik este elintéztem. A vámhivatal szerencsére 7/24-ben van nyitva és a reptér mellett van, azaz 1,5 óra alatt megjártam az egészet.

Sor nem volt, vámot nem fizettem, mert a landoláskor leadtam a “goods to follow” listát, tehát amikor akkor lejelentettem az vám mentesen jöhetett be az országba. Magyarul egy db pecsétért mentem ki a reptérre, de legalább szabadságot nem kellett kivennem (ugyanis a vámkezelést csak a címzett végezheti el személyesen).

Ez után Timka kért egy csomó ajánlatot és végül rájött arra, hogy az U-Haul teherautó bérlés a legjobb megoldás még úgy is, hogy rendel hozzá két segítő embert is a pakoláshoz. Ügyes feleségem a mai napon a dobozokat átvette és gond nélkül ki is rakták az “új” lakásban. Én a munkahelyen ültem és megint nem kellett szabit kivenni, ami nem annyira hátrányos, ha az ember próbaidőn van.

Néhány gondolat a költségekről:

Összesen 3 köbméternyi dobozt hoztunk ki, ami két raklapra fért rá. A súly állítólag 510 kg volt. A raklapra szerelés, fóliázás, magyar szállítás, hajóhoz szállítás és a hajóút maga majdnem pontosan 300.000 Ft-ba került. A szállító céget kb 4 ajánlat közül választottam ki. A szállítók megérdemlik, hogy megemlítsem őket, mert nagyon megbízhatóan végezték a dolgukat, sőt napokon keresztül hívogattak amikor a hajós feladás előtt egyeztetni akarták az adataimat Kanadában. Nem volt könnyű elérniük, mert éppen túl elfoglalt voltam és nem néztem a magyar leveleket, de végül felhívták édesapámat és így eljutott hozzám a hír, hogy keresnek.

Ők a Door To Door Express voltak. Külön köszönet Kovács Bálintnak, aki az ügyet személyesen intézte.

Egyedül az nem volt annyira kellemes, amikor a kanadai szállító cég írt, hogy a kanadai terminál ügyintézésért kérnek még 310 CAD-ot. Arra számítottam, hogy ezt már Magyarországon elrendeztem, de kiderült, hogy nem. Ezt jobb lett volna előre tudni Magyarországon.

További költség a teherautó és a segítség bérlés 300 CAD-os díja volt. Így a holmink kb 530.000 Ft-ból érkezett meg, amit így utólag eléggé magasnak találok. Másfelől az összes holmi új értéke számításom szerint kb 3 M Ft, használtan pedig hónapokba került volna a beszerzés és nem is mindent lehet megvenni használtan. Szóval nem a kognitív disszonancia redukció miatt mondom, hogy megint így csinálnám. 😀

A következő képen Márk látható, amint a régen várt futóbiciklijét próbálja ki ma este a High parkban. Már ezért is megérte…

20170725_190905

Mission impossible – pipa!

Előre látható volt, hogy ezt a szombatot egy kicsit túlterveztem, és nem számoltam a még közbejövő akadályokkal. Most arról írok, mit terveztük és vittük véghez július 22-én szombaton.

De előbb egy kis előzmény:

A hét közepén azt a jelzést kaptuk Natalie-tól a házkezelőtől, hogy elkészült a lakásunk, és mehetünk aláírni a bérleti szerződést. És mivel megkapjuk a kulcsokat, már vihetünk is be kisebb-nagyobb holmikat.

Az üres lakás teljes felszerelésére nincs sok időnk, mert a végleges beköltözést július 29-re tervezzük. Pénteken már jártunk Márkkal az IKEA-ban és elkezdtük a bevásárlást. No meg a játszóházban is töltött 1 órát, és utána ebédeltünk is – mármint én, mert Márk kb 2 falat után rohant a képen látható játékokhoz és gyerekekhez játszani. Inni legalább hajandó volt, mert a szívószálas dobozos üdítő a többi gyerkőc szájából is lógott :D. Vicces volt látni a tányérral a gyerekek után szaladgáló szülőket és nagyszülőket. Bevallom, én is megpróbáltam, nem sok sikerrel.

Hetek óta a napi rutinom része, hogy nézegetem a helyi buy&sell csoportokat a facen és a bútorokat a kijiji.ca-n (ez a helyi jófogás). A régebben itt élő ismerősöktől ugyanis azt a tippet kaptuk, hogy inkább használt bútorokkal szerelkezzünk fel, mert jó áron lehet megkapni jobb minőségű homikat.

A héten találtam is egy étkezőasztal-szék szettet és egy kanapét is. Megbeszéltük Ákossal, hogy szervezzem le szombatra az átvételt, mert úgyis mennünk kell a szerződés aláírás miatt a lakásba. Ez volt a terv:

6:20 ébresztő, szükségünk van 1 órára hogy elkészüljünk reggel
7:30 indulás a bérelt teherautóért (U-Haul)
8:00 teherautó átvétel (internetes rendeléssel előkészítve, a telefonos applikációval lehet átvenni a helyszínen) a kanapé átvételi helyhez legközelebbi átvevőhelyen
8:30 kanapé átvétel
9:00-9:30 érkezés az új lakásunkba, kanapét felvisszük, aláírjuk a szerződést, megkapjuk a kulcsokat
10:00-10:30 étkezőasztal átvétel North Yorkban
11:00 visszaérünk az étkezőasztallal, felvisszük
12:00 U-Haul leadás

Nem pont így lett. Az 5 percesre tervezett autó-átvételi folyamat 60 percesre sikerült. Gyorsan megtaláltuk az autót a parkolóban, nyitva voltak az ajtók. Az app csak 8:00-kor engedte elkezdeni a folyamatot, amiben megkérdezték, hogy 1. megtaláltuk-e az autót? Igen. 2. Tiszta-e az autó? Tiszta volt. 3. Készítsek egy képet az autóról. OK, feltöltés (csiga..). 4. Készítsek magamról egy selfiet. ?? OK, feltöltés. 5. Fotózzam le a jogosítványomat. Lefotóztam, bár itt volt egy kis para, mert helyi ugye még nincs, az internetes rendszerben meg lenyíló ablakból kellett kiválasztani a kiállítás helyét, és csak USA és Kanada államok között lehetett választani. Beírtam Virginiát, olyanom tényleg volt már, kb 17 éve. No de ha ezt most összevetik egy igazi virginiaival, az bukta. És itt várakozás következett. Aztán a rendszer jelezte, hogy Vanessa nézi a fotókat. 4/2. Készítsek magamról még1 selfiet. OK, próbáltam hasonlítani a jogosítvány-képemre, de ez egészen lehetetlen, mert az egy túlvilágított, besült fotó. 5/2. Készítsek még1 képet a jogosítványomról. 5/3. Készítsek képet a jogosítványomról, amin az egész kártya látszik. Kb ekkor volt 8:25, és Ákos elkezdett telefonálni az ügyfélszolgálatnak. Akik nem tudtak semmit mondani, hogy hol akadt el a folyamat, de az egész világról származó jogosítványokat elfogadják, tehát nem ezen. Mondtam hogy hagyjuk a fenébe, majd találok másik kanapét meg étkezőt. Nem, mondta Ákos, 9-kor nyit ez az üzlet, akik intéznek autó átvételt, max megvárjuk őket és átvesszük úgy. OK.

Közben én is telefonáltam, a 8:30-as megbeszélt időpontunk miatt, hogy lehet-e később. “Sure, no problem”. Megnézem jobban az üzlet nyitvatartás tábláját, szombaton 11-kor nyitnak. Great.

Még egyszer előről kezdtem a nyomkodást, és újra Vanessára vártam, aki végül 8:45-kor bedobta a 5/4. Készíts fotót egy másik igazolványodról kérdést. Útlevél persze nem volt nálam, így a nemzetközi jogsimat fotóztam le, abban tényleg én vagyok a képen :D. És ezt végül újabb 10p várakozás után elfogadta.

6. Mennyi üzemanyag van benne? Félig volt, bejelöltem. 7. Mennyi km van a napi számlálóban? Beírtam. Készítsek fotót a 6. és 7. pontról, feltöltés csigatempóban.

8. Az autó kulcsát a vezetőülés alatt találod. Miiiii? Elvihettük volna az autót reggel 8kor és nyomkodhattuk volna útközben?? (Na nem, mert azt ugye itt sem szabad. Egyébként is tuti van benne nyomkövető és a rendőrök kaptak volna el h loptuk. Mittudomén.)

Reggel még volt bennem egy kis adrenalin, hogy fogom én ezt a nagy dögöt vezetni, de ekkor már csak indulni akartam. Automata váltós, kormányváltóval, mint a Trabant, menni fog ez :D, brummogott erősen mikor gázt adtam. A fiúk külön autóval követtek, mert ebbe nem lehet gyerekülést rakni, meg egyébként is csak 2 ülés van benne.

cargo 9

9:20-kor megérkezünk a kanapéért, jól megnéztük, kifizettük a kb félárat az újhoz képest, a csajszi segített behajtogatni a liftbe, nyitotta nekünk az ajtókat, cuki volt. 10 előtt kicsivel a lakásban voltunk, Natalie beengedett, felvittük a szivacsot. A keretet itt nem tudtuk betenni a liftbe és a lépcsőn sem sikerült felvinni, én voltam a gyenge láncszem. Natalie mondta h “no worries” majd a férje segít ha hazaér, csak hagyjuk a lobbyban, ott nem bántja senki. Közben felvittünk minden egyebet, amit már oda vásároltunk.

Beszéljük Ákossal, hogy nem fog az időbe beleférni az étkezőasztalos kör. Erre felbátorodva felhívtam a U-haul ügyfélszolgálatot, mi lenne ha egy órával később vinnénk vissza az autót? Átkapcsoltak a scheduling department-hez (tényleg így hívták) és mondja a hölgy hogy OK, de pontosak legyünk, mert valaki pont 1pm-re rendelt autót és ezt vinné el.

No akkor irány North York. Onnan is késtünk az eredetihez képest, ezért egyeztettem az eladóval, Annaval, “no worries”, a huga otthon van és át tudja adni a bútort. Odaérünk, megállít a portásbácsi. Feltelefonál, de nem veszik fel. Hívom a csajszit, gond van, nincs itthon hugi. Közben a concierge magyaráz, van költözős parkoló, tolassak csak be oda az autóval és akkor nagyon keveset kell sétálni a lifttől. Odatolatok (nem akárhol tanultam tükörből tolatni, Szövet u), közben a fiúk felmennek a 15. emeleti lakásba, kopognak, nem nyit ajtót senki. A földszinten találkozunk újra. Hív Anna hogy a hugának indulnia kéne dolgozni. Mondom talán már el is indult. Nem lehet, most beszélt vele, kopogjunk csak be. Most már a portásbácsival együtt állunk az ajtó előtt négyen, kicsit ijedt a lányka amikor kihúzza a fülhallgatót a füléből. Wtf??

No mindegy, az asztal kicsit magas, gyorsan odaviszek egy hozzáillő széket, ráültetem Márkot hogy feléri-e. Igen, a szék is magas. Én pakolom a lift elé a 8 db széket, kb 15 kg darabja, ez tuti fából van. Ákos szereli le az asztallábakat. Rohanunk, 13-ra vissza kell vinni a teherautót. Concierge bácsi izgul hogy tönkretesszük-e a liftet. Nem tesszük tönnre, vigyázunk. Nehéz az asztallap lábak nélkül is, kihúzhatós, benne van az összes elem, lötyög is. Telerakjuk a tgk csomagtartóját, start vissza a lakásba.

A waze fekvőrendőrös mellékutakon visz, hogy rohadna le, már gondolkodom hogy kimegyek mégis a főútra, amikor végre kivisz. Biztos kikerültem egy forgalmi akadályt, csak egyben marad-e az asztal?

Végre megérkezek, a fiúk már várnak, pakoljuk be a székeket, az asztallapot, azt lendületből fel is visszük a lakásba, visszük a lábakat, Márk is visz egyet, és ő hozza a szerelékeket. Az utolsó székek a ház elé kerülnek a fűre, és már indulok is vissza. Nyomom a gázt, már kiismertem a gépet. Az utolsó sarkon benzinkút, még 5 percem van, beállok, kiszállok, készítem elő a hitelkártyám, basszus a másik oldalon van a betöltőnyílás. Szőke :D. Átállok másik kútfejhez fordítva, helyi módon, itt összevissza irányban állnak be a kocsikkal, nem számít. Beletolok 10 CAD értékű benzint, magamoz veszek egy kis papírtörlőt takarítani, aztán sprint, 12:58-kor leparkolok a kijelölt helyen. Senki sem vár, jó hír. Esik.

Kicsit félve nyitom ki a telefonos appot, és igen, kezdődik előről. Tiszta az autó? Fotózd le. Mennyi benzin van benne? És mennyi km? Fotózd le. Ha most megint szelfit kell készítenem, látni fogják hogy nem örülök. De azt nem kell ;-), elégedettség-mérés viszont van a végén. Na majd most jól megmondom nekik.. de előbb takarítok. Próbálom leszedni a fűszálakat a raktérben lévő ragaccsal felöntött gumiszőnyegről, esélytelen. A ragacs egyébként hasznos, amikor ráteszed a bútort, nehezen mozdul el. Csak biztos van hozzá vmmi oldószer amivel lejön róla a kosz. Megteszem amit tudok, összegyűjtöm a holmimat, kiszállok.

Keresek egy esőtetőt, alatta nyomkodom az appot bosszúra éhesen. Mennyi ideig tartott az autó leadás? 5p/10p/15p/több? 5p. (tényleg csak 5p volt? igen). Mennyire volt könnyen kezelhető a felület? Tök egyszerű volt. Hmmmm. Mit fejlesztene? Fotók gyorsabb felöltése. Összességében elégedett volt a leadási folyamattal? Basszus, végülis igen.

Hívom a fiúkat, már jönnek is értem, keresünk egy jó kis Halal pizzeriat a környéken (mellette Halal hamburger és Halal gyros), és rájövök, miért éreztem magam az előbb alulöltözöttnek az utcán. Ezen a sarkon az én női fejem volt egyedül fedetlen :-).

Hazaérünk, fürdés és alvás, mintha este lenne, de nem, csak délután f3.

 

Vasárnapi semmittevés

Ugrok az időben egy napot és megtöröm a tér idő kontinuitást azzal, hogy a vasárnap délelőttről írok. Timka elkezdte leírni a szombati (07.22) ámokfutásunk történetét, de még nem fejezte be, én meg éppen ráérek, hogy leírjam a vasárnap délelőtti programunkat.

Épp ma jöttem rá, hogy amíg Magyarországon voltunk, addig az utolsó 3 évben nem volt egy olyan hétvégém, amikor ne lett volna lelkiimeret furdalásom, amikor hétvégén leültem vagy lefeküdtem egy kicsit és éppen nem csináltam semmit. Nem arról van szó, hanem pihentem 3 évig, hanem arról, hogy közben ettem magam, hogy lenne még dolgom bőven. :-/

Amikor az IELTS nyelvvizsgára készültem, akkor a hétvégén tanulni kellett. Ha éppen nem tanultam, akkor néztem a bevándorlási híreket, ha nem, akkor a cégünk eladásával foglalkoztam, később tanultam a projekt menedzsment vizsgáimra, írtam a hivatalos leveleket hol kanadai, hol magyar hivataloknak, szkenneltem a papír alapú iratokat, pakoltam és leltároztam a házban és ha egyik sem volt éppen, akkor rendben tartottam a kertünket.

Nem kell sajnálni engem, nem ez a célom, hanem annak érzékeltetése, hogy ma örömmel észleltem, hogy nem vagyok hajlandó semmi előre mutató értelmes dolgot csinálni, hanem egyszerűen sodródom a vasárnappal, sőt mindjárt le is fekszem egy kicsit aludni. És nincs semmi rossz érzésem, mert annyira kifáradtam agyilag a Kanadába költözési feladatok miatt, hogy most egy ideig nem vagyok hajlandó hosszú távra tervezni.

Ilyen hangulatban indult a vasárnap és bár felhős az ég és néha csepeg az eső, de ez itt Kanadában nem érdekli az embereket, úgyhogy hátamra kaptam a hátizsákot és gyalog elindultam Márkkal, hogy járjunk egyet és Márk lógjon egy kicsit valami játszótéren.

Teljesen rábíztam a döntést: Márk ha itt balra megyünk, akkor a tóparton leszünk, ha jobbra, akkor a High Parkba jutunk. Ő a High Parkot választotta és persze, hogy a Jamie Bell játszótéren lyukadtunk ki. Bár iszonyú fáradt voltam a szombati rohangálás miatt, de nem ültem le egy padra, hanem rohangáltam Márkkal, aki hálásan hajtott az egyik játéktól a másikig.

Végül csak meguntam a játszóterezést és ügyesen eltereltem a fiút a High Park Zoo-ba, ahol kiderült, hogy f12-től láma etetés és nyúl simogatás lesz. A lámákat pont akkor vitték el önténtesek sétálni :-], Márknak pedig annyira tetszet a dolog, hogy kijelentette, hogy ő megvárja a lámákat és akkor megetetjük őket.

No addig még fél óra van, úgyhogy erre kíváncsi leszek – gondoltam magamban, de Márk ügyes volt és tényleg megvártuk az állat simogató nyitását, ami ráadásul 10 perccel később nyitott. A lámák úgy tűnik nem akartak visszajönni a sétából. 😛

Nagyon sokan várták a kapuk nyitását, úgyhogy beönzönlött vagy 30 gyerek a kis területre és sorba álltak a láma kajáért. Én inkább arrébb tereltem Márkot, megsimogattuk a nyuszikat, majd amikor nem volt sor, akkor mi is odasétáltunk az asztalhoz láma eledelért, de egy anyuka a kezünkbe nyomott egy tálat, hogy az ő kislánya megunta a dolgot és nekünk adja a maradékot.

Meglepetésemre Márk nem félt a lámáktól, hanem tartotta a kezét és egészen addig tömte az egyik törpe lámát, amíg el nem fogyott az eledel. Utána ittunk egy-egy limonádét, simogattunk nyulat és kapott tőlem egy nyulas tetkót is.

Ezt büszkén mutatta Timkának, amikor végre sikerült hazacsalogatni, hogy végre ebédeljünk. Szuper délelőtt volt! Annyira jó a lokációnk, hogy a tó 5 perc, a High Park pedig 10 perc sétára van a háztól.

Megbeszéltük Timkával, hogy ha még jövőre is vágyunk vissza, akkor majd addig keresünk egy házat a környéken, amíg nem találunk valami jót. Egy év alatt úgy is kiderül, hogy vágyunk-e vissza vagy megtaláljuk a helyünket a Midtown-ban is.

Minden esetre ez volt az utolsó hétvégénk itt, mert jövő szombaton hurcolkodunk át a végleges kéglige.

Néhány kép a délelőttről:

 

Munkahelyi csapatépülés

Pont jókor érkeztem ahhoz, hogy részt vegyek a munkahelyem által szervezett Amazing Race nevű lazuláson, ami két évente kerül megszervezésre. Az Amazing race állítólag egy ismert TV-s formátum (én még nem hallottam róla). A TV-s vetélkedőhöz hasonlóan a  szervezők nálunk is közzé tettek egy Clue-Sheetet és a cél minél több hely felkutatása Toronto belvárosában egy előre megadott időkeret alatt.

Az egyértelmű és kevésbé egyértelmű nyomokat tartalmazó leírást délben tették közé, a verseny 12:00-tól 15:30-ig tartott és a 8 csapat olyan sorrendben és feállásban mozoghatott a városban, ahogy akart. Az egyetlen szabály az volt, hogy minden megtalált helyen fotót kellett készíteni, amin legalább 6 embernek kellett szerepelnie.

Iszonyú stresszes, amikor olyan emberek kerülnek egy csapatba, akiknek az angol a második nyelve és ezért eleve rosszul értik meg egymást. Idő sem nagyon volt, hogy kidolgozzuk a stratégiát, mert elég keményen hajtottunk a munkával, úgyhogy minden stratégia nélkül 12-kor kilőtt a társaság és a csapat eleje futva elindult az első hely irányába.

Ezt a “taktikát” nem értettem, mert egy kukkot sem beszéltünk arról, hogy akkor most mi lesz, plusz utálok futni, plusz szakadt az eső. Szóval nem futottam velük, mert sejtettem, hogy úgy sem tudnak 10 percnél többet futni egyhuzamban és igazam lett. 😀

Inkább visszaballagtam az irodába és egy kollega és a Google segítségével fél óra alatt kikerestünk 20 helyet a 25-ből és elküldtük a lokációkat a csapatnak, akik szorgalmasan gyalogoltak a városban. Nagy ez a város, úgyhogy nem is értetettem, hogy miért nem szálltak TTC-re. Állítólag néhány embernek nem volt bérlete és ezért inkább a gyaloglást választották. Ezen a ponton sejtettem, hogy nem leszünk nyerők.

Az internetes keresés után elindultam utánuk TTC-vel és összefutottunk az egyik lockációnál, onnan együtt mentünk tovább.

A csapatomban volt három indiai hölgy, akik összefogtak és annyira rohantak, hogy vissza sem néztek, hogy mi van a csapat további részével. Csakhogy volt egy teljesen energia mentes kínai kollega is közel az 50-hez, aki gyakran lemaradt én meg féltem, hogy ha lemarad, akkor sosem találjuk meg őt.

Ezért én maradtam middleware aki nézte, hogy hol van az előőrs és hol van a hátvéd, de friss arcként nem kezdtem pattogni, hogy szervezzük meg végre magunkat, mert csúnya vége lesz…

Végül ezzel a széthúzó taktikával utolsó helyre futottunk be. Akkor igazán kapartam az arcom, amikor a Whatsup csoportban jöttek a “milyen jók voltunk” és “micsoda fantasztikus csapat” szövegek a csapattagoktól. Bocsi, de nem volt semmilyen csapatmunka. Legyünk már kicsit őszinték magunhoz…

Ettől függetlenül jól szórakoztam, beszélgettem pár addig ismeretlen kollegával és a verseny után hideg sört és mindenféle egzotikus ételt is kaptunk egy pub-ban a King Streeten. Ez igen jól esett, mert csak egy kis levest ettem 11-kor, utána 4-ig talpaltunk.

A kocsmában nem maradtam sokáig, mert a csapat nagy része 6-ra lelépett. Úgy látszik itt nem igen szokás társas életet élni a munkatársakkal. Ez persze érthető, mert csomóan 1-1,5-2 órát utaznak haza.

Bocs, hogy megint az angol miatti frusztrációmmal jövök, de NAGYON durva üvöltő zenénél az alig hallható native angol speaker kollegákkal beszélgetni. Ez már a következő szint, ha ezt megértem majd egyszer, akkor egy IELTS listening teszt nem igen tud majd meglepni. 😀

Remélem lesz a közeljövőben hasonló csapatépülés! Karácsonykor nem számítok semmilyen bulira, mert itt sok náció dolgozik együtt és a keresztények nem gázolnak a más vallásúak lelkébe azzal, hogy karácsonyi  partit tartanak a munkahelyen, de hátha lesz még kocsmázás vagy valami hasonló.

Szuper vasárnap! Scarborough Bluffs

Vasárnap (07.15) a Toronto szigetekre akartunk menni. Onnan jött a gondolat, hogy minden reggel Metro Morning Podcast-et hallgatok a buszon (ez a program a GTA-ban történt aktualitásokról szól), és ebben a műsorban hangzott el, hogy hogy bár a sziget le van zárva, de ha az ember azt mondja a kompnál, hogy egy étterembe akar menni, akkor simán átengedik. Ezt a megoldást nem igazán értem, mert akkor le van zárva a sziget vagy nincs lezárva? Jól meg is lepődtem, mert Kanadában nem jellemző a hátsó kapus megoldás, de úgy látszik néha van ilyen.

Az időjárással azonban nehéz vitatkozni és mivel az előrejelzés esőt mutatott és felhők is voltak az égen ezért inkább autós programot találtunk ki és elmentünk Scarborough-ba a Bluffers Park Beach-re. Ez a part kb 2x olyan távolságra van, mint a Woodbine Beach, de hétvégén még sem annyira vészes az autózás időigénye.

A Bluffs azt jelenti, hogy “meredek”. Ez igaz is, mert a part egy elég meredek szikla tövében van. A korlátozott tér miatt a parkolás problémás lehet a szép nyári napokon. Ezt onnan is láttuk, hogy a 2 km-re lévő parkolókra is ki volt téve a ‘Bluffs parking is full’ szöveg, hátha a polgár nem megy le helyet keresni, hanem fent parkol a domb tetején a privát parkolóban. A táblát nem is veszik le soha, mert minek…

Mi azonban frissek voltunk és a helyi szokásokhoz képest korán indultunk. Így 10 előtt a helyszínen voltunk és hely is volt bőven mind a parkolóban, mind a parton.

 

A parkolóhoz közeli piknik asztalok már megteltek mindenféle nációkkal, de ha akartunk volna mi is sütögetni, akkor a távolabbi asztaloknál bőven lett volna rá lehetőségünk.

Az outdoor sütögetés és piknikezés igazi kanadai elfoglaltság, de a bevándorlók gyorsan adaptálódnak a helyi viszonyokhoz, ezért láttunk burnuszos arabokat, helyi indián őslakosokat és nagy indiai családokat egyaránt. Húzták a kocsikat, állították a sörsátrat és már 10 órakor hergelték a faszenes grillezőt. Néha olyan füst volt, mint egy régi vasúti fűtőházban.

Mi nem sok mindent vittünk magunkkal, ezért nem feküdtünk ki a homokra, hanem a hullámtörő köveken üldögéltünk és néztük a tavat. Márk közben betermelte a nasinak vitt kekszet, de így legalább csak a keksz tartalék kiürülése utána kezdett tornázni a köveken, ami a távozást is jelentette, mert ilyenkor életveszélyes amit csinál.

Kicsit még sétáltunk a félszigeten, ami a mögötte lévő hatalmas hobbi kikötőt védte és néztük a kimenő vitorlásokat és a bejövő pecás hajókat. Nekem nagyon pezsgett a vérem, amikor láttam a gyönyörű horgász motorcsónakokat és nagy hajókat, ahol jöttek be a hajnali horgászatból.

 

 

Az ebéd is nagyon jól sikerült, mert elmentünk egy Boston Pizza étterembe, ahol a legutóbbi tapasztalatunk alapján sokkal jobban választottunk. Az én tofus vega hambim erős közepest ért, de Timka csirkés wrapja állítólag jó volt és Márk is tolta a gyerek menüt. Igaz, hogy  ő csak egy szimpla paradicsom ragus spagettit kért és mi választottunk neki hozzá párolt zöldséget, de aztán elfogyasztotta a kis adag fagyit az M&M drazséval.

Az én ebédem fénypontja a Chocolate explosion nevű süti volt, amiről sajnos tudom, hogy 880 kalóriát tartalmaz, mivel Kanadában minden vendéglátó helyen meg kell adni az adott étel egy adagra jutó kalória tartalmát. A felszolgáló szerint a hambi után nagy kihívás egy ilyen süti, de ezt én nem éreztem. :-] Igaz Timka is kapott egy kicsit az endorfin bombából.

A nap további része laza volt, mert Márk későn feküdt, későn kelt, így este már csak egy kis Ontárió tóparti sétálgatásra és játszóterezésre volt lehetőség, ami azért mindig jól esik nekünk.

Tömegközlekedés Toronto-ban

Ha Toronto Downtown környékén dolgozol, akkor a tömegközlekedést valószínűleg nem fogod elkerülni. Több okból sem.

  • Toronto-ban hétköznap autózni elég időigényes kihívás, mert sok ember akar eljutni A-ból B-be és ezért simán az autóban tölthetsz 2 órát egy több városrészt érintő úton. Ehhez elég, ha olyan távolsága laksz a belvárostól, mint pl Gyál vagy Dunakeszi. A tömegközlekedés használata jelenthet valamennyi időmegtakarítást, de csak akkor, ha metróval (itt subway – nem a szendvics) lefedett részen közlekedsz.
  • Az autópályákon belüli részen az autós közlekedés max 15-20 km-es átlagsebességgel döcög és a parkolás drága. A Downtown belső részén akár 20-30 dollárt is elkérnek egy napi parkolásért, ami még a helyiek sem fizet ki napi szinten. Ehhez képest a tömegközlekedés havi költsége (max 146 CAD) sokkal kedvezőbb.

Tehát 10 év autózás után én is átváltottam a tömegközlekedésre és a TTC minden napos útitársam lett. (ez a BKK helyi változata)

Sajnos Toronto metrós lefedettsége közel sem annyira erős, mint a nagy nyugat-európai városoké. Létezik egy U alakú pályán mozgó észak-déli metró, illetve létezik egy kelet-nyugati. Az észak-déli metró bemegy a belvárosba, a kelet-nyugati a belváros felett vágja ketté Toronto-t. Ezek kívül van néhány kisebb szakasz a külvárosban, de ezek nagyon kicsik és lokálisak és persze van egy GoTrain hálózat, ami a magyar elővárosi vasúti hálózatnak felel meg.

A metró elég biztonságos, sok a biztonsági őr és a rendőr, a metró kocsik szépek és jó minőségűek, nyáron is jéggé vannak hűtve és a metró hálózat jó nagy távolságot lefed. A sárga metrót éppen most hosszabbítják meg pár megállóval.

Hátránya, hogy munkakezdés és munka befejezés környékén nagy a tömeg. Ember-ember hátán és az állomások iszonyú párásak és melegek.

Nem hittem volna, hogy van olyan téma, amiben Magyarország Kanada előtt van, de ha kigyulladó metró kocsikat nem számítjuk, akkor azt merem állítani, hogy Budapesten a tömegközlekedés szervezése hatékonyabb, mint Torontóban.

A két országban a buszok minősége nagyjából hasonló, de itt a egy busz út pontosan ugyanannyi idő az autóknak, mint a buszoknak, azaz a parkolási díj megtakarításán kívül semmi előnye  nincsen a tömegközlekedő utasnak.

Busz  sávokról nem igen hallottak errefelé és iszonyú  baromság, hogy a 2×2 sávos nagyobb utcákon sok helyen meg lehet állni a külső sávban és ezért a maradék egyetlen  sávban araszol a forgalom.

A leghátrányosabb azonban az a szabály, hogy a fő közlekedési útvonalon túl sok helyen lehet balra kanyarodni, ami azt jelenti, hogy  a belső sávban egy lámpánál 2 autó tud átmenni, a többiek meg ott állnak a dugóban kilométerekre feltorlódva.

A másik jelentős különbség, hogy Bp-en a villamosok nagy része dedikált pályán megy, azaz a dugó nem lassítja a közlekedésüket. Itt ugyan jó hosszúak a kelet-nyugati villamos vonalak és az Ontarió lake-től számítva vagy  10 utcában van kötött pálya, de a villamos a belső sávban együtt araszol az autókkal, azaz a balra kanyarodók miatt a bicajosok gyorsabban hazajutnak, mint a villamost választó tömegközlekedő. Ez nem vicc, az első ingázós héten többször láttam, hogy a bicajosok lehagyják az araszoló autókat és később sem érte be sem az autó, sem a villamos a kerékpárosokat.

Toronto-ban a közlekedés tehát sokkal kritikusabb kérdés a munkahely választásnál, mint Budapesten volt. Nekem kb 1 óra az a lélektani határ, amit hajlandó  vagyok kétszer megtenni naponta háztól házig. Most egy csendes, zöldövezeti környéken lakunk, ami 45-60 perces bejárást utazást jelent egy útra vonatkozóan, de 20 db közelebb-távolabb lévő ház-lakás megnézése után azon voltunk, hogy legfeljebb 45 percen belül legyünk, ami kizárólag az észak-déli metró környékét jelenti. Feltéve persze ha az ember szeretne zöldet látni és nem akar egy 30 emeletes toronyházban lakni.

Egy ilyen hely viszont kisebb lakásterületet és drágább lakbért jelent, mivel a tulajdonosoknak is van tömegközlekedési térképük és a piac hajszál pontosan beárazza a 10-15 perces utazási idő megtakarítást.

Ezek azok a dolgok, amiket nehéz a költözés előtt felmérni és átgondolni amikor csak egy Google térképed van a városról, ahol lakni fogsz…

Nem hiába látni a TTC járművein olyan hirdetéseket, melyeken nyugat Ontario-i települések hirdetik magukat a toronto-i lakosoknak, hogy ha eleged van ebből a káoszból, akkor gyere hozzánk lakni, mert Thunder Bay-ben nem fogod a fél életed a tömegközlekedésen tölteni.

Persze ha jobban megnézzük akkor az emberek nem úri passzióból laknak Toronto-ban, hanem ezért, mert itt jobbak a munkalehetőségek és az oktatás és egészségügy is magasabb színvonalú. Úgyhogy bár én szívesen mennék nyugat Ontarioba és a medvéktől sem félek – feltéve ha van otthon egy puska – de egyelőre maradunk Torontóban. :-]

reserves_pinebay

VS

image

 

Hogy pozitív gondolattal zárjam le ezt a bejegyzést nem kell sokat gondolkodnom. A TTC-s járművezetők összehasonlíthatatlanul kedvesebbek, mint a BKK-s sofőrök. Itt megszokott, hogy a tájékozatlan ember tanácsot kér a vezetőtöl és az nyugodtan és kedvesen válaszol a kérdéseidre. Addig áll a busz vagy villamos és az utasok közül senki sem méltatlankodik.

Ha este van és nincs sok utas, akkor megbeszéleted a sofőrrel, hogy dobjon ki a két megálló között, ahol neked a legjobb. Nők gyerekkel lényegében bárhol megállíthatják a buszt, ahol a helyi kresz szerint nem tilos megállni.

A legjobban még is az tetszik, hogy ha a busz vagy villamos áll a pirosnál, akkor a csukott ajtót simán kinyitják neked még akkor is, ha korábban minden utas beszállt. Ha azonban már vált a lámpa, akkor hiába integesz, a sofőr nem fog megállni neked, de akkor is barátságosan int és elnézést kér tőled, hogy tovább kellett mennie.