Lakáskeresés Toronto-ban

Ez is megér egy mesét..

Onnan kezdem, hogy az összes, bevándorlóknak szóló kiadványban azt javasolják, hogy az első hónapokat töltsd egy szállodában. Ezt mi nem szerettük volna, több okból sem:

  • ha szállodában laksz, még egy szendvicset sem tudsz összerakni magadnak, így a helyi gyorséttermek jelentik a leginkább pénztárcabarát étkezési lehetőséget – ami még így is drágább, mint magunknak készíteni az ételt
  • Nem éppen ideális egy kisgyerekkel egy pici szállodai szobában összezárva lenni egész napokra
  • a 3 nagy +3 kis bőrönd tartalmát sem tudtam elképzelni egy szállodai szoba kicsi szekrényeiben
  • drága -$100 /éjszaka alatt nem találni normálisat, és a belvárosban még több

Ezért mi úgy döntöttünk, hogy Airbnb-n foglalunk lakást, ebben már volt saját tapasztalatunk is, és jókat is hallottunk róla. Amikor megérkezett a levél a vízümügyintézésről, azonnal elkezdtem nézegetni a fellelhető lakásokat, és találtam is néhány megfelelőt. Fontos szempont volt, hogy legyen egy külön hálószoba, külön nappali/konyha, legyen könnyen elérhető a belváros tömegközlekedéssel (ügyintézéshez, állásinterjúkhoz), felszerelt legyen főzéshez szükséges konyhai eszközökkel, ágyneművel és törölközőkkel, lehessen parkolni. Ja és a wifi!! A legfontosabb :D. Lehetőleg jó visszajelzésekből látható legyen, hogy valóban azt találják a vendégek a lakásban, amit ígér. És ne kérjen többet az első tört hónapra (06.06-07.01), mint $2.500 (+szolgáltatási díjak). Ez utóbbihoz kicsit alkudoztam is, ami nekem nehezen megy, ezért Ákos írt hozzá egy mintalevelet, és azt küldtem el minden szóba jöhető lakástulajdonosnak. Yas azonnal reagált, és engedett az árból. Jó üzlet ez neki is, mert ahogy nézem, máskor 2-3 napra adja ki a lakást, és az neki is több munka.

Most azt gondolhatod, hogy 2.500 CAD még mindig nagyon sok, és igazad is van, szerintem is, de ez alatt nincs ilyen paraméterekkel lakás. Sőt, azóta kitört a turista szezon, így most még drágábbak a lakások Torontoban, ha rákeresel – az aktuális házigazdánk is 100CAD/éjszakáért adta volna tovább bérbe ezt a kis ketrecet.

Azt már biztos olvastátok, mondtuk, hogy picike ez a lakás, de jó az elrendezése, el tudtam pakolni a cuccainkat, majdnem minden nap főzünk, és nagyon közel van mindenhez. A hátránya, hogy fiatalok laknak a házban, ezért a bulizás nem ritka. Szerencsére csak a közvetlen szomszédainkat halljuk, és ők is visszavettek az első csütörtök éjszakai zeneordíttatásból, amikor Yas jelzett a ház üzemeltetőjének. Itt ez a szokás, nem az , hogy átkopogsz. Közel van a vonat is, szemben építkezés, de a teraszajtó nagyon jól hangszigetel, így ezekből csukott ajtónál nem hallunk semmit. Márk meg néha egész jól elszórakozik a liftező – csöveket szerelő munkásokon.

A méretei miatt nem akartunk itt maradni, és így július 1-jén, pont Canada Day-en (Canada 150 éves évfordulója lesz a hétvégén) átköltözünk egy házrészbe, ahol 2 hálószobánk lesz. Itt július 31-ig leszünk, és ezután a végleges lakásunkba szeretnénk költözni.

És ezért kezdtem el írni ezt a posztot, tehát most kezdődik a lényeg.

Torontoban legalább olyan keresleti piac van a bérleményekért, mint Budapesten. A reggel meghirdetett lakások sokszor délutánra már nincsenek meg, nagyon magasak az árak, és az ingatlanosok válogathatnak a bérlőjelöltek közül. Ha lakást szeretnél bérelni, általában ezeket kérik: 1. munkáltatói igazolás, 2. ajánlás a korábbi bérleményedből, 3. bankkivonat, és igazolás a befektetéseidről/hitelképességedről, 4. személyes referenciák.

Nem egyszerű egy újonnan érkezettnek, akinek sem munkahelye, sem helyi bérleti előzményei, sem ismerősei nincsenek. 1-2 nap alatt rájöttünk, hogy bár legegyszerűbb megbízni egy ingatlanost, minket az aktuális állapotban nehezen vállalna bárki. Egy nagyon kedves magyar származású ingatlanos szakember, Marcsi azért így is sokat segített nekünk pl: naponta küldi az újonnan feltett hirdetéseket, melyek megfelelnek az igénylistánknak, és megnézett már nekünk bérleti szerződést is, de ügyfélként nem tudott  vállalni minket.

Megoldásként azt ajánlotta, hogy keressünk ún rental buildingeket, ahol egy cég a tulajdonos, és üzletszerűen adnak bérbe lakásokat, mert talán ők jobban elfogadják a helyzetünket. Nos jelentem: nem feltétlenül van ez így, sokkal inkább múlik ez a személyes szimpátián.

Arra is rájöttünk keresgélés közben, hogy nem fogunk nyílt elutasítást kapni. Ha elkezdik variálni az időpontot, akkor valószínűleg éppen másnak mutatják meg a lakást, ha nem hívnak vissza, akkor már ki is van adva a kinézett ingatlan, vagy nem tartanak jó bérlőjelöltnek. Ilyenkor jobb továbbállni, kár erősködni, már eldöntötték, de nem mondják a szemedbe.

És akkor egy konkrét sztori: kb 2 hete találtunk rá kb egy időben 3 lakásra. Miért tetszettek ezek, és mi történt?

1) A 111 Merton Streeten egy 2 hálószobás társasházi lakást akart kiadni a tulajdonos egy társasházban. A térképről láttuk, hogy közel van a metró, parkos a környék és Gáborék felhívták a figyelmünket az iskolák értékelésére, amely szabadon elérhető az interneten, ezért ezt mindig megnézzük a cím alapján. Ez a cím pl a Davisville iskolához tartozik körzet szerint,  ami a 10es skálán 8.0-s értékelést kapott. Kértünk időpontot az ingatlanostól szombatra, ő elmondta, hogy nincs a városban, de szívesen megmutatja a tulajdonos. Odamentünk 12-re, megnéztük, tetszett, szépen felújított, mosó+szárítógép is beépítve (a rental buildingekben általában közös mosoda van a pincében), szép terasza volt, szigetes konyhája beépített gépekkel. Az egyik hálószoba ablaktalan volt (ez is gyakori itt, az ilyet hívják igy: den), de nem zavart volna.
El is hoztunk egy jelentkezési lapot és az ingatlanos névjegykártyáját. Mivel az ingatlanos azt mondta, hogy hétvégén nem lesz, hétfő reggel kerestük újra, hogy szeretnénk kivenni a lakást. Igen ám, de szombat délután már kiadták :-(.

Tapasztalás: nem figyelembe venni az ingatlanos szabadidejét, mert a business az business, és simán kiadja a kéglit a szabadsága alatt is.

2) 45 Glen Road egy igazi rental building, 9,6-os iskolával. Egy kedves középkorú hölgy fogadott minket a társasházat tulajdonló cég képviseletében. Azzal kezdte hogy 2 napja van a cégnél, az óriási kulcscsomóval ügyetlenkedett. Ahogy beszélgettünk, kiderült hogy csak pár éve él Kanadában, Jugoszláviában született, és Budapesten is élt 5 évet. Még emlékezett, hogy milyen nehéz volt az ideérkezésekor lakást találni, és megnyugtatott minket, hogy szimpatikusak vagyunk neki, és minket fog választani. Kb 15 perce voltunk a házban, éppen megnéztük a lakást, amikor csörgött a telefonja, és további 2 érdeklődő család érkezett megnézni a lakást. Ki tudja, aznap még hányan jöttek. Ennek ellenére ő tényleg ajánlott minket, és még másnap reggel elküldtek egy jelentkezési lapot, amit ki is töltöttünk, és aznap délután már mehettünk is volna szerződést kötni, de közbejött egy másik lehetőség, a 3. Ezért ezt hagytuk veszni, így utólag sajnos.

Tapasztalás: a helyszínen számít, hogy mit mutatsz magadból, fontos, hogy találj közös pontokat az agenttel.

3) 380 Hopewell avenue, egy úgynevezett townhouse, ez itt olyan sorházat jelent, amiben több lakás is van. Itt pl vannak alagsori-földszinti és 1.-2. emeleti lakások minden blokkban.

IMG_9533

Nekem azonnal megtetszett ez a lakás a képek alapján, 5p-re van a metró, 8,5-es az iskola. Új építésű, minden lakáshoz jár mélygarázs, tároló. Egy kedves fiatalember fogadott minket, a lakás a párja tulajdona, szép volt nagyon a lakás és szívesen adták volna berendezve, mert a pár hölgy tagját áthelyezték Angliába dolgozni, és el kellett volna adniuk mindent. Februárban költöztek be a lakásba, akkor rendezték be, így minden szuperjó állapotban volt. A tetőteraszon gázcsonk kivezetés a grillezőhöz, hogy ne kelljen gázpalackot felcipelni, hűűűű!

A következő hétvégén folyamatosan egyeztettünk, szerződést írtak, mi olvastuk, Stephanie felhívta a referenciáinkat – Yast, az aktális bérleményünk tulajdonosát kértük meg, és Pétert is, köszi! – és 06.26 hétfő estére beszéltünk meg egy találkozót, ahol aláírunk mindent, és megbeszéljük a bútorokat. Ákos már járt a bankban is, és elkészíttetett 2 csekket – az egyik a kaucióról, a másik az előre kért bérleti díjról szól. Ez általában darabonként 7 CAD, de ez alkalommal szerencsére elengedték a díját, mert nem tudtak pontosan olyat kiállítani, amit Stephanie kért.

Már odafelé tartottunk, amikor hívott Stephanie, hogy sajnos tovább kell bent maradnia a munkahelyén, tegyük át keddre a találkozót. Ákos rögtön rákérdezett, hogy ez azt jelenti-e hogy engedjük el a dolgot? Mondta, hogy dehogyis, találkozzunk holnap. Majd este 8-kor kaptunk egy telefont, hogy sajnos nem lehet bérbe adni a lakást, mert még nincs regisztrálva (a regisztrációs folyamat akkor kezdődik, amikor kész van a teljes építési projekt, addig a tulajdonosok csak bérlők), és csak novemberre ígéri a fejlesztő a regisztrációt. Addig üresen kell hagyniuk a lakást. Nagyon csalódottak voltunk, főleg hogy közben a 2. lehetőség is elúszott.

Új esélyek, új igények

Június 27-én Ákos kapott munka ajánlatot – és ez azt jelenti, hogy most már bátrabban válogathatunk, egyrészt mert biztosan tudjuk, hogy lesz jövedelmünk, másrészt mert tudunk adni munkáltatói igazolást a bérbeadónak. Sőt, ügynökünk is van, így már csak annyi a dolgom, hogy esténként keresgéljek a hirdetések között, és Charles megszervezi a találkozókat. Most épp megint lemondták a ma estit, próbálja átszervezni, de nekem az az érzésem, hogy nem fog sikerülni (közben kiadhatták).

Az új igényeket meg azért írtam, mert a 2 háló mellé szeretnénk még egy dent vagy hálószobát, vendégszobának, és legalább egy wc-t a teljes fürdőszobán kívül. Úgy láttuk az eddig megnézett lakásokban, hogy általában kisebb alapterületen, jó elrendezéssel oldják meg a szobabeosztást, és simán betesznek 2 hálót és 1 fürdőt, amerikai konyhás nappalit 50 nm-re. Nincs ezzel gond, de ha jön valaki hozzánk látogatóba, nem lenne kényelmes senkinek.

Most épp kevés az ajánlat a piacon, Marcsi szerint majd szeptembertől lódul meg megint a piac. Addig nem szeretnénk várni, továbbra is bízunk a szerencsénkben, és magunkban, hogy augusztusban már egy hosszú távú lakásban lakhatunk majd.

Program Márknak – Parental and Literacy Center

Kedden délelőtt Timka HR bridging program tájékoztatóra ment Mississauga-ba. Erről szerintem lesz szó később, mert úgy néz ki, hogy elkötelezi magát augusztus első hetétől  7 hétre, hogy tanuljon a helyi munkajogról, kapcsolatokat építsen és így könnyebben találjon munkát HR-eseként.

Szóval mi Márkkal magunkra maradtunk és mivel az időjárás esős volt mostanában, játszótérre nem tudtunk menni. Mivel Márk nehezen viseli a 12. emeletet, ezért felhívtam a Niagara streeten található közeli iskolát, mert a játszótéren úgy hallottam szülőktől, hogy itt bármikor be lehet menni az óvoda részre, ha az ember gyerektársaságot szeretne biztosítani csemetéjének.

A normál JK vagy SK (junior vagy senior kindergarten) csoportba nem lehet csak úgy bemenni, de a körzetenként pár iskolában van ún. Parenting and Family Literacy Center, ami lényegében egy berendezett terem egy felügyelővel, ahova bárki bemehet a gyermekével pár órára vagy akár egy egész napra is. Ez utóbbi egyébként nem jellemző, mert ebédelni hazaviszik a szülők a gyerekeket, utána alvás és szinte el is ment az egész nap. Az a szabály, hogy a PC nem gyerekmegőrző, ezért kötelező ottmaradni a gyermekkel.

Az én elgondolásom szerint a PC-t azért találták ki, mert JK előtt (amit abban az évben vehet igénybe a polgár, amikor a gyermeke 4 éves lesz) nincs állami gyermekfelügyeleti intézmény (mint nálunk a bölcsi) és a magánbölcsi iszonyú drága amit sok család nem akar vagy tud kifizetni és mégis jó ha van egy hely, ahol a gyermekek szocializálódnak.

A PC 9-kor nyitott, mi kb nyitás után érkeztünk a suliba. Éppen csúcsforgalom volt, mert Kanadában 9 után kezdődik a tanítás. Kerestük a megfelelő termet, amikor felhangzott a kanadai himnusz, mindenki megállt egy pillanatra, majd a dal végével folytatódott a zsongás.

A PC-ben egy anyuka már előttünk megérkezett a gyermekével. Minket Milla az ukrán származású nevelő néni fogadott aki 17 éve él Kanadában.  Ő pár infot elmondott a PC-ről és a helyi oktatási rendszerről, beszélgettünk Putyinról és adott tippeket, hogy hova érdemes és nem érdemes költözni.

Márk szokás szerint egyik játéktól a másikig futott, én meg főleg Millával beszélgettem. A szoba egyébként jéghideg volt, mert csak 13 fokkal indult a reggel és az óriási ablakokon keresztül lehűlt a terem. Plusz a szellőztető rendszer nyomta be a hideg levegőt, de ez a helyi szülőknek és gyereknek nem okozott gondot, akik szépen lassan gyülekeztek.

10 órakor tízórait kaptak a gyerekek ami gyümölcsből, zöldségből és Philadelphiával megkent crackerből, tortilla chipsből állt. Ez utóbbiakat nem vette észre Márk, én meg nem szóltam neki. Ha látja, akkor biztosan rácsapott volna a nasira. :-]

F11-kor Milla gitáros éneklést tartott a gyerekek és a szülők részvételével. Én egyetlen dalt sem ismertem, mert az én gyermekkoromból kimaradt az Old McDonald has a farm és a Twinkle Twinkle Little Star. Ciki volt, hogy mindenki énekelt, csak én nem.

Márk sem értette a szövegeket, de a gyerkek kaptak mindenféle hangkeltő eszközt, úgyhogy ő is jól szórakozott, csak egyszer ment el a fél óra alatt játszani, de utána visszatért.

11-kor megindultak a szülők haza, így tettünk mi is, mert még össze kellett raknom az ebédet. Addigra a nap is kisütött és kellemes időben villamosoztunk haza. Sok képet nem tudok kitenni, mert nem szeretném más gyermekét a netre feltenni.

20170627_09223520170627_09261120170627_09421420170627_101627

 

 

Oh yeah! I have got a job!

A munka keresésem 2016 végén kezdődött, amikor még Magyarországon gondolkodtam azon, hogyan tudnék gyorsan olyan munkát találni Kanadában, amiben van tapasztalatom, kihívást jelent és ezért várhatóan jól fogom magam érezni benne és meg lehet élni belőle.

Jó néhány forrást átnéztem és arra jutottam, hogy Kanadában a külföldi tapasztalatot nem fogadják el teljes értékű munkatapasztalatnak, így az szóba sem jöhetett, hogy a hazai munkámhoz hasonló funkcionális menedzserként vagy igazgatóként próbáljak elhelyezkedni. Ez egyszerűen irreális célnak tűnt helyi szektor- és people management tapasztalat nélkül.

Ok, ha funkcionális menedzser nem lehetek, akkor miből tudunk megélni? Nézegettem egy pár napig a LinkedIN-t és azt láttam, hogy IT és Financial területen van bőven munka, és a legjobban akkor járok, ha projekt menedzserként próbálkozom. Ebben van tapasztalatom, mert sok rendszert fejlesztettünk és vezettünk be az alatt az idő alatt, míg az AEGON-nak dolgoztam és egyébként elég sok projekt menedzser állást hirdettek a LinkedIN-en.

Megnéztem a szokásos követelményeket és azt láttam, hogy itt nagyon szeretik, ha valaki PMP végzettséggel rendelkezik (Project Management Institute – Project Management Professionals certificate) Ezért a 2016-os karácsonyi ünnepek után kerestem egy hazai sulit és január közepén nekiláttam a PMP tanulmányoknak. Keményen tanultam, így a 8 fős csoportból én tettem először sikeres vizsgát. :-] Persze belátom, hogy előnyben voltam, mert a felkészülési időben már nem dolgoztam, míg a többi aspiráns munka mellett tolta a tanulást. A sikeres vizsgát emlékeim március 20. körül tettem le.

Ekkor még nem pályáztam, mert azt olvastam, hogy az érkezés előtt legfeljebb 4-5 héttel érdemes elkezdeni pályázni és nem szabad elhallgatni a tényt, hogy még nem élünk Kanadában. Megjegyzem, hogy ezt nem is lehet eltagadni, mert minden pályázatnál kötelező adat a telefonszám és sok webform-on csak az itteni 10 jegyű telefonszámot lehet beírni. Így voltak olyan állások, ahova a pályázatot el sem tudtam küldeni Magyarországról.

A PMP vizsga után bizonytalan volt, hogy pontosan mikor ér véget a PR eljárás és nem voltam jó passzban a folyamatos bizonytalanság miatt. Mivel a PMP vizsga felkészülés jól elterelte a figyelmem az aktuális bajaimról, ezért elkezdtem felkészülni a PMI Agile Certified Professional vizsgára. Ez a végzettség nem annyira népszerű, mint mondjuk egy Certified Scrum Master certificate, de PMI tagságom már volt, az ACP felkészülés beleszámított a kötelező PMP továbbképzésbe, sőt az elhelyezkedési esélyeimet is tudtam növelni így gyorsan döntöttem.

Költségtakarékossági okokból egy online tanfolyamra fizettem be, de ezt is csak azért tettem, mert kötelező kontakt órákat igazolni vizsga előtt. Ennek a certificate-nek a költsége kb 40%-a volt a PMP-hez képest, mert nem fizettem ki egy kicsoportos, tantermi  tanfolyam árát.

Mondanom sem kell, hogy kb egy hete tanultam az ACP-re, amikor megkaptuk az értesítést, hogy a PR ügyünk a végső stádiumba került és hamarosan döntés várható. Erre a hírre még inkább rákapcsoltam és teljes „munkaidőben” plusz még a hétvégéken is tanultam, így 1 hónap alatt felkészültem és május közepén sikeres vizsgát tettem. Ezúton köszönöm a szüleimnek, Timkának, Gyöngyinek és Zitának, hogy a hétvégéken terelgették Márkot és én tudtam az ACP anyag biflázásával foglalkozni!

Tehát 1 kurrens és 1 kevésbé ismert projekt menedzsment végzettséggel és az AEGON Magyarországnál szerzett sokrétű tapasztalattal vágtam bele a kanadai munkakeresésbe az indulásunk előtt kb 3 héttel. Esténként szorgalmasan néztem a LinkedIN-t és pályáztam olyan állásokra, amelyek megtetszettek. Kb 30 pályázatot adtam be 3 hét alatt, de egyetlen visszajelzést sem kaptam. Ezt egyértelműen annak tudom be, hogy bár nagy a munkapiac, de sok helyben élő, sőt több éves kanadai tapasztalattal rendelkező szakember keres munkát, szóval amíg ez a helyzet, akkor minek töltenék az időt olyan jelölttel, akinek nincs +1-el kezdődő száma.

Az érkezés után pár napon belül szereztem egy kanadai telefonszámot és ismét belevágtam a pályázatok írásába és ezután már kanadai mobilszámot adtam meg. Márk alvásidejében kb napi 2-3 órát tudtam ezzel foglalkozni, de miután vettem egy saját notebook-ot és miután már nem kellett Timkával megosztani a gépidőt nagyon felpörgettem a jelentkezést.

A hívások azonban csak nem jöttek, ezért gondolkodtam, hogy mit lehetne másként csinálni és pályázati anyagomat teljesen átírtam. Mivel itt az észak-amerikai értékrend nagyon erős, azaz az idő pénz, ezért a kronologikus önéletrajz mellé csináltam egy 1 oldalas összefoglalót, ahol leírtam, hogy milyen rendszereket láttam, milyen feladatokat végeztem, hány embert vezettem, miben hány év tapasztalatom van, milyen büdzsé felelősségem volt és ezt a lapot tettem a pályázat elejére. Úgy kalkuláltam, hogy a HR-sek keveset foglalkoznak egy jelentkezéssel, tehát össze kell nekik a lényeget.

Az is fontos info szerintem, hogy Kanadában a pályázatok több mint 90%-át szoftverrel előszűrik, szóval nem kell szépen fogalmazni, elég ha a megfelelő kulcs szavak benne vannak a dokumentumban. Ezért nem szabad rövidíteni és ha valamit hangsúlyozni szeretne a jelölt, azt többször is le lehet írni.

Ebben a témában segít ha minél több pályázatot ad be az ember, mert a különböző rendszerek sokszor megmutatják, hogy milyen kulcsszavakat emelnek ki a CV-ből, azaz így szépen lassan meg lehet tanulni azt, hogy mit érdemes hangsúlyozni az adott típusú jelentkezés során.

A kulcsszavazás és a tömör 1 oldalas összefoglaló elkészítése bejött, mert ahogy ezt az átdolgozott anyagot kezdtem küldeni, megindultak a hívások. Persze az is segített, hogy összesen olyan 130 pályázatot adtam be az első két hét alatt. (minőség + mennyiség)

Volt olyan hétvége, hogy legalább 50 állást válogattam ki és ilyenkor napi 6 órát foglalkoztam az álláskereséssel. Mindig olyan területre pályáztam, ahol úgy éreztem, hogy van keresnivalóm és a pályázatokat próbáltam relevánssá tenni.

Érezhető volt, hogy mikor tapintottam rá arra, hogy mit keresnek a HR-esek, mert az első ilyen hétvége utáni hétfőn több e-mail is érkezett, hogy szeretnének felhívni, hogy egyeztessenek néhány részletet a pályázatommal kapcsolatban. Összesen kb 10 telefonos interjúm volt kb egy hét alatt.

A telefonbeszélgetések általában 10-15 percig tartottak és általában éreztem azt, hogy lesz-e folytatás. Itt a telefonos szűrés hihetetlen direkt módon megy, nem érdemes mellébeszélni, mert úgy is leállítanak, ha nem tudsz valamire jó választ adni, akkor azt hallani lehet. Hazudozni, mellébeszélni ekkor sem érdemes, legalábbis szerintem.

A 10 telefonos interjúból összesen 2 személyes interjúm jött össze és az a legjobb az egészben, hogy az első személyes interjú után felvettek. :DDD

Erre nagyon büszke vagyok, mert érkezés után 3 héttel lett állásom és a 4. héten már dolgozni fogok. Ezt csak Greyninja múlta felül, akinek a blogját követtem. Ő pár hónappal korábban érkezett Kanadába és mindössze 2 hét után talált munkát. Ezzel jó magasra tette a lécet számomra.  :-]

https://grayninjaguidetocanada.wordpress.com/

Ma (kedden) voltam interjún egy kanadai szoftvercégnél, akik Sr. Project Manager-t keresnek több éves pénzügyi területen szerzett tapasztalattal. A cég a pénzügyi negyed szélén székel és a rendszereiket vagyonkezelők számára készítik. Saas modell, minden cloud, szóval a helyi compliance követelményekre kíváncsi leszek. :-]

Leendő munkáltatómnál most erősítik a Project Management Office-t és ide vettek fel olyan PM-nek, aki ügyfélnél implementációs projekteket vezet, illetve a szoftver fejlesztését koordinálja. A helyzet az interjú alapján kemény, mert most alakul a PMO feladatköre és ebből kiindulva vannak konfliktusok, de a PM szerep amúgy is erősen megterhelő a vetélkedő követelmények és az erőforrások korlátozottsága miatt, ezért szerintem nem lesz újdonság számomra ez a helyzet.

Az külön tetszik, hogy az ügyfelek a keleti parttól a nyugati partig találhatók, így valamennyi utazás majd szükséges lesz, de ennek mennyisége nem lesz jelentős az előzetes ígéretek szerint. Amikor állást kerestem, akkor csak olyan munkákra jelentkeztem, ahol nem kell 10%-nál többet utazni, de egyébként szívesen megnézném Kanada többi részét is, hogy hova érdemes elmenni civilként is.

Az interjú kb 40 perces volt, szigorúan magamat adtam, nem volt mellébeszélés. Sokszor ültem a másik oldalon és tudom, hogy nem csak az a fontos, hogy bent legyek, hanem az is, hogy a vállalati kultúra és az elvárások stimmeljenek, mert ezzel a munkával kell kelnem és feküdnöm a közeljövőben.

Még azt is megengedtem magamnak, hogy negatív tulajdonságként elmondtam, hogy elég célorientált vagyok és ezért kaptam olyan visszajelzést többször munkatársaktól, hogy túl direkt módon viselkedem. Ezt itt szerencsémre előnyként értelmezték, mert ilyen embert kerestek. :-] Na majd meglátjuk, hogy itt mit jelent a direktség, erről szerintem fogok majd egy külön blog bejegyzést írni.

Szóval az utolsó info szerint július 4-én kezdek, 1 hetem van még addig. Elvileg minden ok lenne, ha tegnap sikerült volna aláírni a lakásbérleti szerződést, ami végül kútba esett, de ez egy másik történet. Úgyhogy a héten és a Canada Day-es hosszú hétvégén ráfeszünk a lakáskeresésre, hogy legyen hol lakni augusztus 1. után is.

A bérem egyébként várhatóan elég lesz, hogy megéljen a család, mert kb a magyar nettó béremnek az 1,35x-esét fogom keresni. Ez mondjuk abból a szempontból nem annyira vidám, hogy a megélhetés költsége legalább kétszerese a hazainak, de az első évre azt tűztem ki, hogy nullszalldósak legyünk és ez megvalósulni látszik.

A juttatásokról: van valamennyi bónusz, de a cég eredményét nem látom egyelőre, úgyhogy ezzel nem kalkulálok. Legyen kellemes meglepetés, ha kapunk majd valamit.

Ami érdekesebb lehet Mo-ról, hogy itt a munkaszerződés szabályozza a szabadnapok számát. Az MT szerint csak a sátoros ünnepek számítanak alap szabadságnak, amiből állítólag 10 van Ontarioban, és ha jól értem, akkor ehhez jön a plusz 15 nap fizetett szabadság amit pluszban biztosít leendő munkáltatóm.

Jövő héten majd beszámolok az első munkanapokról.

OM Toronto Outdoor Jógafesztivál, a jógás szemszögéből

A jógaünnep weboldalán a rengeteg tavalyi képen kívül az órák pontos programját is kitették. Ismerve a reggeli rutinunkat – és itt főleg a saját késői ébredésemre gondolok -, és a kb 35 perces utazási időt, a második órát néztem ki kezdésnek. Arra számítottam, hogy az aktuális edzettségi állapotomban maximum 2×40 p-es órát tudok végigcsinálni, és Márkot sem lehet sokkal hosszabb ideig lekötni egy helyen, így ez a két óra esett ki a kalapból:

Yoga_fest_distillery

Ahogy látjátok, rövidített jógaórákat tartottak, pontosan tartották a 40 percet, és a 15 perces szünetet is az órák között. Ákos is hozott váltóruhát, és majdnem elcsábult egy órára, de mikor meglátta rengeteg előrehajlítást a Vinyasa Glow (mekkora név!!) órán, elment a kedve – ez neki inkább ártalmas lenne, mint hasznos.

Amikor megérkeztünk, még nem voltak sokan, és élelmes magyarként azonnal kerestem egy helyet a matracomnak. Jól tettem, 10 perccel később már alig volt szabad terület. A saját, jól betört matracom még nem érkezett meg, ezért erre a programra készülve a héten vettem egy alig használt 5mm-es pirosat a kijijin (helyi jófogás).

Nem volt hivatalos regisztráció, de mindenkitől kérték, hogy írjon alá hozzájáruló nyilatkozatot. Cserébe kaptunk egy kis ajándékcsomagot kuponokkal, és termék-mintákkal: így van 2 ingyen belépőnk jógaórára, 2 db 50%-os kedvezményünk jógaórára – $20 (elég durva!) helyett $10 -, 4 csomag bio vegán fehérjeturmixunk,  2 matrac összefogó gumink, mézből készült keménycukorkáink, és két szép narancsszínű táskánk:

img_9563.jpg

Sorban állás közben hallottam, hogy Jelayna órái a Yoga Tree stúdióban általában eléggé kihívóak, erre készültem lélekben. Nem álltam messze a színpadtól, de mégsem hallottam jól a kihangosított oktatót, mert a hátunk mögött egy gázóra sziszegett folyamatosan. Ezért nem tudtam elmélyülni a bevezető relaxánción, mert leselkednem kellett, hogy mi történik. A relax után ülve kezdtük a jógalégzést, és álló ászanákkal kezdődött a gyakorlás. Lassan és menet közben bemelegítve vezetett rá a napüdvözlet A-ra, amiből összesen 2-t csináltunk. Az egész óra dinamikus volt, de nem megerőltető. Volt néhány átvezető vinyasza is, ahol mindig meghagyta a lehetőséget, hogy  a chaturanga – felfelé néző kutya – lefelé néző kutya helyett “csak” lefelé néző kutyát gyakoljon, aki akar. Ekkor még nem akartam, végignyomtam a fekvőket ;-). A félhold tartásokat álló és térdelő testhelyzetben is megcsináltuk, 1-1 kilégzésig maradva a pózban, aztán belégzéssel felegyenesedtünk, és mentünk át a másik odalra. Többször is álltunk Padottanasanaban, szerintem ezt láthatta pont Ákos is. A talajon csak néhány gyakorlatot végeztünk el, harcos-variációkat és Navasanat, ez utóbbit mantrával kísértük. Nem emlékszem, hogy az óra melyik pontján, de a naphoz is énekeltünk egyszer, hogy ne essen az eső. És végig inkább body artra emlékeztető zene szólt, dübörgő ritmusokkal, nekem bejött. Gyorsan elszaladt az idő, egyszer csak a levezető relaxációban találtam magam. Nem éreztem fáradtságot, még a Glow sem érkezett meg ;-), kértem egy gyümölcsös smootiet (ezt ingyen osztogatták), és megkerestem a fiúkat a közeli játszótéren.

Kis késéssel érkeztem vissza Marla órájára, aki igazi keményvonalas flowt tartott rengeteg vinyasza átvezetéssel. Áramló, koreografált, egymásba érő álló ászanákat gyakoroltunk kb az óra feléig, állandó csaturangázással. Őt jobban hallottam, de néha kicsit nehéz volt követnem, biztos könnyebb lenne, ha már ismerném a stílusát. Csináltunk a talajon is előrehajlító, csavaró, és nyújtó ászanákat, és ő sem hagyta ki a hasizmokat, többféle Navasana variációt is kipróbáltunk. Ezt az órát teljesebbnek éreztem, mint az elsőt. Az ászanák közben elhangzottak is közelebb álltak hozzám – pl: “figyeld a szíved ritmusát, ez a te szíved. Képzeld el, hogy a többiek szívét is érzed, ez az ő szívük. Ezek a szívek igazából mind egy szív részei”. Ezt az órát nem kísérte zene, most néztem a leírásban, hogy dobokat ígértek hozzá, de én nem hallottam (lehet, hogy a gázóra). A levezető relaxációban viszont az oktató gyönyörűen mantrát énekelt, és mi is OM Shantival zártuk le a gyakorlást.

Összességében tetszett mindkét óra, de nem tett ki egy egész 90p-es órát kihívásban. Mondjuk holnap megmondom, hogy mennyire mozgatta meg az izmaimat ;-).

*****

Azóta eltelt 2 nap, és az izomláz is megérkezett – bicepsz, tricepsz, váll tájékon. Próbáltam rádolgozni, de nagyon fájdalmas volt, ezért inkáb csak nyújtogattam. Another day :D.

 

Jóga a Distillery District-en

Bár vasárnapra zivataros időt jósolt a Weathernetwork, szerencsére ennek ellenére szép napos idővel indult a reggel. Gábor korábban átküldött néhány programot, közte volt egy ingyenes jóga fesztivál a Distillery Disrict-en.

Ez a negyed a város keleti részén van, kb 1 óra alatt végig sétálható nyugodt tempóban. A terület korábban gyárnegyed volt, ahol az amerikai szesztilalom idején gyártották az italokat és azzal a lendülettel el is adták az amerikai szeszcsempészeknek.

A terület most szórakozó- és művészeti negyedként funkcionál. Főleg éttermeket és kocsmákat lehet látni és persze néhány ruha-, lakberendezési boltot és galériát is talál itt az idelátogató részben helyi, részben turista csapat.

A képeken látszik, hogy a negyed szélein óriási toronyházak is vannak. Ezeket főleg a fiatalok szeretik, akik nem sajnálják a lakbért azért, hogy közel legyenek a bulihoz és a belvároshoz.

 

Amíg Timka jógázott, addig Márkkal lófráltunk a szép kis utcákon, de ezt Márk hamar elunta, ezért elindultunk a Parlament street-en a belváros fele, ahol egy szép, de kicsi zöld sáv várja a lazulni vágyókat. Van itt focipálya, ahol foci edzés volt lányoknak, sokan nyomták a streetball-t, és volt egy játszótér is.

Márkkal megpróbáltam lesétálni az Ontario tóhoz is, de nem igazán sikerült. Már közel volt az ebédidő, Márk is fáradt volt, plusz az eső lába is lógott. Ezért fél 12-kor berekesztettük a sétálást, Timka a jógát, és éppen időben szálltunk fel az 504-es villamosra a King streeten, mert közben leszakadt az eső.

Az ebéd nem volt valami nagy szám, nem akartunk főzni, ezért bementünk egy Swarma gyorsbüfébe. Ez a gyrosos helyi megfelelője és pont úgy nézett ki, mint a Kálvinon a török, ahova néha bementem, ha falafelt kívántam. A különbség annyi volt, hogy itt az adagok óriásiak, úgyhogy 3-an két főételt kértünk 23 dolláért. (Igen, az árak is jelentősek)

A bp-i ízeket ne keressük errefelé, mert mindennek más íze van. A humusz nekem sós volt, a rizsbe nem paradicsomot, hanem lencsét és valami keleti fűszert tesznek, amit Márk meg sem evett. (Nekem a rizs ízlett.) A falafel finom volt, nem mirelit, hanem ott helyben formázták és sütötték. Utólag vettem észre, hogy mirelit sültburgonyát is lehet kapni, de ez talán nem is baj…

Barátkozás

Azért gondoltam írni erről is, mert az elmúlt pár napom szinte teljesen az új ismeretségekről, és azok ápolásáról szól. Még nincs rengeteg tapasztalatom ebben a témában, de talán később is érdekes lesz visszaolvasni, hogy milyenek voltak az első benyomásaink.

Hogy miért fontos ez a téma számomra? Mivel főleg ismerőseink olvassák ezt a blogot, gondolom nem mondok újat azzal, hogy alapvetően nem vagyunk nyüzsgő társasági lények. Kevés, közelebbi baráttal, és a családtagjainkkal töltöttük eddig a szabadidőnket, és nagyon szívesen voltunk “csak mi hárman” is. Én sokáig inkább befelé forduló típus voltam, és ez azt jelentette, hogy inkább az egyedül töltött idő töltött fel energiával, leginkább az olvasás. A munkahelyen általában elég társasági jellegű impulzus ért, és munka után ezért szükségem volt egy kis egyedül töltött időre, hogy továbbvivő, pozitív energiát gyűjtsek.

Ez kezd megváltozni mostanában, az elmúlt 1-2 évben egyre jobban élveztem a barátokkal töltött időt, és már nincs szükségem “regenerálódásra” egy társaságban töltött nap után. Ebben a számunkra új, és ismeretlen országban hiányzik a társaság. Mit lehet tenni, ha csak innék egy kávét valakivel, beszélgetni szeretnék, vagy egy “csajos” programhoz keresek társaságot? A családot lehetetlen pótolni, velük rendszeresen skypeolunk, ami segít abban, hogy megosszuk az élményeinket, és képben maradjunk az otthoni eseményekkel. A beilleszkedés és a társas támasz miatt viszont nagyon fontos az is, hogy legyenek helyi barátaink.

Az itt élő magyarokkal kapcsolatban hallottunk jót is, rosszat is – megoszlanak a vélemények, a legtöbb tanács mégis arról szólt, hogy inkább kerüljük el a magyarokat, és barátkozzunk helyiekkel. Engem nagyon elszomorítana, ha nem találnánk itt magyar barátokat is, mert a közös gyökerek és nyelv miatt jobban megértjük egymást; és csak azért is tartsunk össze!

Korábban, amikor 10 hónapot töltöttem az USA-ban, ambivalens véleményem alakult ki az ilyen kapcsolatokról. Először is, nem sikerült életre szóló barátságot kötni, annak ellenére, hogy sok nehézséget és kalandot éltünk át együtt – pl. heten laktunk egy 3szobás apartmanban. Sokszor segítettük egymást, és voltak kellemetlen, vagy kifejezetten csalódást okozó megnyilvánulások is. Igazi összetartás nem alakult ki, viszont sok támogatást kaptunk, és adtunk is nehéz helyzetekben. Azt is hozzá kell tennem, hogy éretlen fiatal felnőttek voltunk, ma már egész másképp csinálnám én is – és fogom is, pl nem költözöm össze a családomon kívül senkivel ;-).

Itt az első magyar élményeink Gáborhoz, és a családjához kötődnek. Nagyon hálásak vagyunk nekik az érkezés előti támogatásért, tanácsokért, a reptéri fogadásért. Azonnal befogadóak, nyitottak, kedvesek voltak, rengeteget segítettek, támogattak, hoztak-vittek/ és még most is, a nyaralásuk alatt, Gábor programjavaslatait olvasgatom. Amikor egy teljesen idegen világba, városba érkeztünk, és az első napokban nemcsak fáradtak, hanem szorongással teltek is voltunk, akkor ki tudtak zökkenteni ebből. Nagyon nagy köszi!! This is a beginning of a beautiful friendship :D.

Itt van még Péter is, aki a távolból, egy másik tartományból ad hasznos tippeket, jótanácsokat, és osztja meg a saját tapasztalatait. Hogy találkozunk-e személyesen valaha, fogalmam sincs, mert messzebb van tőlünk, mint Budapesttől bármelyik európai nagyváros. És még így virtuálisan, mailben, chaten és telefonon is képes felvidítani a szerinte kocka humorával.

És ami miatt most elkezdtem írni: csütörtökön délelőtt találkoztam Dórival, aki az egyik munkahelyemen az elődöm volt. Nem ismertem őt korábban, a munkája eredményeivel viszont találkoztam, és szuper visszajelzéseket is hallottam róla mindenhonnan. Múlt hétvégén eszembe jutott, hogy őt is megkereshetném (köszi Csilla az összekapcsolást!), és csütörtök reggel már együtt teáztunk egy mall-ban (helyi bevásárlóközpont, de akkora, hogy eltévedtem). Hűű, mennyi hasonlóságot és közös pontot találtunk már így elsőre, és szombaton már családostul is bandáztunk a Riverdale Farmon.

És ez még nem minden: a játszótéren is nagyon hasznos ismeretségeket lehet kötni. Egy lengyel származású programozó srác már az érkezésünk utáni második napon próbált velem beszélgetni, persze akkor még azt sem tudtam, hol vagyok a jetlag miatt ;-). A héten viszont már telefonszámot cseréltünk, Ákossal is dumált Jacek (a férj) az élet nagy dolgiról és a karrierlehetőségekről, és pénteken voltunk a feleséggel  (Magda) bevásárolni a lengyel boltban is. Apósomnak üzenem, hogy óriás húspult van minden finomsággal, kolbász-szalonna-sonkák, nagyon illatosak és jóképűek. És van túró is, nem sózott, meg rendes fehér kenyér, európai sajtok, nem túlcukrozott normális cukrászsütemények, stb. És a Mézes Mackóban még nem is jártunk, az a város másik oldalán lévő magyar üzlet. Visszatérve Jacekre és Magdára, nagyon cukik, elkezdtek bevezetni a helyi társaságba is minket, minden anyukának bemutattak a játszótéren, és a kislányuk, Liwia is játszott már Márkkal (tomácsolás nélkül, pedig a kislány csak angolul beszél). Magyar barátaik is vannak, akiknek megkaptam a telefonszámát, hogy hívjam őket nyugodtan.

És a helyiek: általában igaz, hogy nagyon kedvesek, hozzánk szólnak az utcán, segítőkészek. Ha pl az apartmanból kilépve az ajtó előtt találsz egy csapat tűzoltót, akik épp a berendezéseket ellenőrzik, akkor ez történik ;-), és még szólnak is, hogy anyuka, nem akarja lefényképezni?

IMG_9528

Egy szó mint száz, összességében úgy tűnik, hogy nem nehéz ismeretségeket kötni. Mondjuk “igazi” kanadaiakkal még nem sikerült – nem is lehet tudni, hogy kik ők, mert Torontoban 54% a bevándorló.

Megjegyzés: ebben a blogban szándékosan nem helyeztem el közös fotókat, mert még nem kértem erre engedélyt az emlegetett személyektől. Eljön majd ennek is az ideje, csak tessék kitartóan olvasgatni ;-).

 

Nyári (?) időjárás

Mióta Torontóban vagyunk nem lehet panasz az időjárásra, kivéve az elmúlt 2 napban. A nyár itt nagy átlagban meleg és párás, időnként záporokkal és zivatarokkal.

Ahogy  érkeztünk, június elején kellemes kora nyári, késő májusi időjárás volt. Reggel hosszúnadrág kellett, délután 4-5 fele már póló-rövidnadrág és 6 fele volt a legmelegebb. Én gyakran alul- vagy túlöltöztem a hőmérsékletet, mert nem tudtam kiszámolni, hogy mi várható. A szél gyakran volt erős, néha viharos, de legalább szmogot még nem éreztünk.

Azután kb egy hete egyre párásabb lett a levegő, nap közben gyakran befelhősödött az ég és jött egy zápor, néha villámlás is volt. Két-három napja azonban szinte folyamatosan felhős az ég és sokat esik az első. A hőmérséklet mindössze 20-22 fok és egyre nehezebb olyan időszakot találni, amikor nyugodtan ki lehet menni és biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz eső.

20170623_101558

Hallom a bp-i híreket a kánikuláról és azon gondolkodom, hogy kinek jobb jelenleg. Én mindig utáltam azt az időszakot, amikor a légkondis autóból bemenekültem  a légkondis irodába és ebédelni is úgy mentem ki, hogy árnyéktól-árnyékig kúsztam, majd ebéd után fél órát izzadtam az asztalomnál. Szóval azt hiszem, hogy a 20 fokot inkább vállalom egy kis esővel.

Ami hiányzik már napok óta az a napsütés és a derült ég. A hétvégén továbbra is változékony idő lesz, majd állítólag a jövő héten kezd el javulni. Itt az ideje, mert a nyár itt hivatalosan június 30-án indul. Július 1-jén sátoros ünnep lesz (Kanada 150 éves), ilyenkor töltik fel a kis gyerekmedencéket a játszótereken és júliusban mennek az emberek szabadságra, mert az augusztus már nem olyan megbízható és az éjszakák is egyre hűvösebbek lesznek.

Persze a globális felmelegedés miatt itt is vannak rendkívüli évek, pl tavaly nyáron hosszú ideig volt kánikula Torontóban és játszótéri ismerősök mondták, hogy akik tetőtérben laktak azok 400 dollárt költöttek a havi légkondicionálásra.

Most egyelőre esik és budapesti kánikula messze van fizikailag és érzelmileg is. Próbálunk találni Márknak valami elfoglaltságot, mert a bezárt lakásban nem bírja sokáig.

(köszönöm Gábornak a segítő javaslatot a hosszú í-re vonatkozóan. AltGr J = í és AltGr I = Í )

 

 

Friss szemmel…

Két hete vagyunk Torontóban és ahogy kedden elindultam a belváros felé a dolgom után észrevettem, hogy egyre több mindent rutinból csinálok. Ez akkor jutott az eszembe, amikor a gyalogátkelőnél vártam és még nem váltott a lámpa, de én már tudtam, hogy mindjárt “zöld” lesz.

Rögtön beugrott, hogy első este, amikor megérkeztünk, akkor ott álltam zavarodottan ugyan ennél a gyalogátkelőnél (szándékosan nem írok zebrát, mert itt nem csíkos, csak két vonallal van jelölve) és nem tudtam, hogy mikor induljak. Melyik a “zöld” és melyik a “piros”.

Most amikor megáll a villamos az út közepén már nem kell balra néznem, hogy tudjam, minden autó megállt, lehet indulni a nyitott ajtóhoz. Mutatom a bérletem a villamosvezetőnek, nem kell azon gondolkodnom, hogyan lehet jegyhez jutni ha nincs a közelben senki aki jegyet árul. Két hete ezt még az interneten kellett megnézem.

Már tudom, hogy az 1-es metróhoz a St. Andrew-nál kell leszállnom és automatikusan a jó lépcsőn megyek le az állomásra. Nem gondolkodom, hogy északra vagy délre kell indulnom, mint 1 hete, amikor rossz irányba indultam el a Metróval és vissza kellett fordulnom. Akkor majdnem el is késtem…

Persze vannak még dolgok, amelyek nem mennek rutinból. Pl a Bloor-Yonge megállónál nem tudok kétszer ugyanazon a feljáraton feljönni, ezért legutóbb ott álltam 1 percig, mire rájöttem, hogy egy másik utcán jöttem fel. Az utcakép annyira hasonló az én szememnek, hogy kellett idő mire rájöttem, hogy melyik a Bloor és merre van nyugat, azaz merre kell indulnom, hogy a magyar konzulátushoz jussak.

Észrevettem, hogy a nagy  lakóházakat is egyre inkább megszokja a szemem Liberty  Village-ben, de még mindig ámulok ha a belvárosban látom a hatalmas irodaház gigászokat egymáshoz annyira közel.

Kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő lesz itt megszokni ezt az életet és mikor fogok olyan rutinból telefonálni, vásárolni, közlekedni, dolgozni, mint ahogy Budapesten tettem.

Amikor erre gondolok, akkor hálás vagyok, hogy új vagyok a városban, új életem van, ennek minden bizonytalanságával és stresszével együtt. Szeretnék majd ezekre az izgalmas napokra visszagondolni majd akkor, amikor már komfortosan fogom érezni magam Torontóban. Mert friss szemmel látni a dolgokat az alapvetően jó!

Mit lehet itt enni?

Sok kérdést kapunk, és nehéz is mindegyikre emlékezni – írjatok kérdést hozzászólásban, facen, és igyekszünk mindenre válaszolni!

Az egyik visszatérő kérdés a “És mit esztek?”. Ezért elindítom a gasztro-alblogot, ne gondoljatok semmi komolyra, csak néha lefotózom és feltöltöm az aznapi kajáinkat.

Alapvető szabály, hogy ha nem junk foodot akarsz enni, akkor legjobb, ha főzöl. Eddig 1x sikerült viszonylag egészségeset enni házon kívül, egy thai gyorsétteremben a városban: rizst zöldségekkel (Ákos), rizs édes-savanyú csirkével (Márk), pad thai (Timka).

És a főzésben sem mindig az egészség áll a középpontban, hanem hogy gyorsan meglegyen, mert a rövid aktív délelőtti programunkat nem mindig tudjuk hosszú főzőcskézéssel megszakítani. Ezért sokszor eszünk félkész kaját, és inkább az alapanyagokra figyelünk oda.

És még egy szempont: nekem eddig még nem hiányoztak a hazai ízek, és ez azért van, mert hasonlítanak az ételeink az otthoniakra. Már csak a gyermek miatt sem nagyon tudunk újítani, bár ő bizonyos irányban szívesen megtenné: pl több édesség, vagy olajban sült cucc, amiket mi nem pártolunk. Mielőtt hívjátok a helyi gyermek-védelmiseket, nem zárjuk el teljesen ezektől, csak nem eheti korlátozás nélkül. A nagymamák megnyugtatására egy tegnap délutáni fotó az olvadó jégkrémről:

20170618_160023

Vasárnapi ebéd:

  • thai kókusztejes alapból készült leves friss-harsanós zöldségekkel
  • fusilli ráolvasztott 2féle sajttal (mozzarella és cheddar) és igazi tejföllel

Hétfő:

  • bio bazsalikomos paradicsomleves egyenesen a dobozból
  • csirke saslik (előre fűszerezett, csak megsütöttem) spenóttal és ricottával töltött zöldpestóval és sajttal

Kedd:

  • padlizsánkrémleves egy kis reszelt sajttal (melted cheese makes everything better)
  • sült édesburi fűszerbundában
  • + tegnapi maradék husi a húsevőknek, és tészta a vegának

És még egy szó a kenyérfélékről:

A Walmartban (ez a legnagyobb amerikai lánc, itt is jó sok áruházzal) szinte semmilyen ehető kenyér nincs – csak a szeletelt fűrészpor-ízűek, amiket kenyérpirító nélkül ne is próbálj ki. A Metroban viszont van helyi pékség és egész jó zsemléket, kifliket, bageleket is sütnek a rengeteg édes péksüti mellett – amit igyekszünk hanyagolni. Így néz ki a sajtos bagel, a méret miatt mellétettem egy post-it tömböt. Nem kell belőle sok db ;-), főleg hogy a cheddar, amit rásütnek, iszonyú zsíros. És mellétettem a helyi hungarian salamit, engem inkább a sonkára emlékeztet az íze, de talán azért mert beleborult a só a gyártósoron.

 

 

 

Hétfő délelőtti kalandok

Hétfő délelőttre játszóteret és bevásárlást találtunk ki, hogy eltávolítsuk Márkot a lakásból amíg Ákos telefonos interjúzik (szerintem ez WOW). Ki is mentünk a játszótérre, de nem voltak kint gyerekek, így mondta Márk, hogy most inkább ne játsszunk.

Elindultunk a tőlünk 10p sétatávolságra lévő Metro áruházba. Ez nem ugyanaz a Metro ami otthon van, ez kisker, és egészen európai kínálat van pl: sajtos kifli, bagettek, szalámi. Persze kocsival mentünk, mert mégiscsak az amerikai kontinensen vagyunk 😀 és a bevásárlást hazacipelni a gyerek terelgetésével együtt már tényleg kihívás ekkora távon is. Leparkolkotunk a fizetős parkolóban, kifizettük a $2-t ami 1 órányi parkolást enged, de a vásárlás összegéből levonják.

Márk beült a bevásárlókocsiba, éppen a kenyerek előtt ácsorogtunk, és Márk muffinért nyaggatott, amikor megszólalt mellettünk egy középkorú hölgy Metros egyenruhában MAGYARUL: “Azt elhiszem, hogy szereted a muffint!” Elbeszélgettünk, és kiderült, hogy ő itt született, de a családja már meghalt, a férje pedig német származású, és senkivel nem tud az anyanyelvén beszélni, így nagyon örül, ha magyar szót hall. Nagyon kedves volt, beszélgettünk egy kicsit, volt, amit csak angolul tudott megkérdezni, és magyarul válaszoltam.

Aztán továbbsétáltunk, mert Márk imádja nézegetni a homárokat ahogy úszkálnak a vízben (itt ők a pontyok :D). Meglátta az eladó hogy ott bámulunk, és megkérdezte, hogy mutasson-e egy lobstert vízen kívül a gyereknek. Nem igazán válaszoltunk semmit, de már rohant is, és hamarosan jött vissza egy kb 1,5 kilós rákocskával a kezében. Mutogatta hogy hol van az ollója és nézzük, mekkora szeme van – fordítottam Márknak, ijedtséggel vegyes kíváncsisággal nézte.

Aztán a parkolóban tologattuk a kocsihoz a cuccot, amikor egy tűzoltóautó közelített. Márk Tűzoltó Sam rajongó, mondtam neki, hogy integessen, biztos visszaintegetnek. És tényleg.. sőt, megálltak, és kaptunk matricát, és tetoválást is. Ilyen szépeket:

Összefoglalva: Canadians are really nice!!