Cuba 2018 február /1

Tervezgettük ezt a nyaralást, de kicsit későbbre – talán amikor már én is dolgozom. A hosszú telet könnyebb elviselni, ha a vége felé feltöltekezünk egy kis D-vitaminnal, utána már csak pár hét a tavasz. Aztán pár hete Gáborékkal beszélgettünk, mikor mehetnénk együtt, és ez a februári hét tűnt ideálisnak. Így utólag valóban az volt: én el tudtam tolni a munkakezdésemet egy héttel, így nem használtam egy napot sem az elég szűkös – évi 10 nap – szabadságomból. Ákos munkahelyváltása sem élesedett még az indulás előtt, így nem aggódtunk, hogy felmondási idő alatt visszavonják a szabadságát. És a legjobb: vasárnapi napon indultunk és érkeztünk, az érkezés után pedig egy hétfői szabadnap: a “family day” adott még egy napnyi időt pihenésre (mosásra), készülődésre, blogírásra ;-))).

Az indulás előtti szombatot jól elterveztük, csomagolás, friss kiflik beszerzése reggeli szendvicsnek, kis pihenés, skypeon búcsúzkodás, de persze semmi nem úgy sikerül. A délutáni szunyókálás kimarad, délutánra hulla fáradtak vagyunk, Márkot sikerül 6kor lefektetnünk, és kb 8ra mi is ágyba kerülünk. Korán fekszünk, mert hajnali 3-ra rendeltem az ubert, 6:45kor indul a gépünk. Ilyenkor valahogy nem nehéz felkelni, még Márk is kiugrik az ágyból 2:30kor, izgatott, felöltözik magától, nem kell noszogatni. Bőröndök készen, még bedobjuk az előkészített szendvicseket és az európai telefontöltőket a kézibe.

Kabát, sál, sapka, furán hat a tornacipő a 20 cm hóban, de csak nem utazunk csizmában Kubába ;-). Az uber időben érkezik, valami Hyundai, csúszkál össze-vissza a kis utcákban, ahol nem jellemző az utak hótalanítása. Reptér, elsők között csekkolunk be, rengeteg időnk van a terminálban. A gyerekek leragadnak a tabletekkel felszerelt asztalok mellett, Márk rutinos pókeresként igennel válaszol a kérdésre, hogy elmúlt-e 18 éves. A kis játékfüggő, nem érti mit nyomkod, és a szerencsejátékokon kívül csak reklámokat tud nézni, meg híreket olvasni. Felelős szülőként azt gondolom, ezek közül a póker a legkevésbé káros. De most tényleg, miért nem raknak ezekre 1-1 játékot gyerekeknek is? Úgyis ők nyomkodják a legtöbbször. Szerintem.

IMG_0541

A legjobb poén a reptéren, amikor bemondják a kapunál, a beszállítás azonnal kezdődik, amint megérkezik a személyzet :D. Befutnak és beszálnak, aztán mi is, álmosan pislogunk a gépen, sokat gurulunk aszfalton, vagyis hóban felszállás előtt. Elszalad az a 4 óra repülés, a kiszállás 25 fokba és napsütésbe priceless. Cayo Coco reptere egy buszvégállomásra emlékeztet, nem sok gép jár ide, vagy mégis? Aznap érkezett Torontoból még egy. A belépéshez lefotóznak, sorban állunk, ellenőriznek, megjönnek a csomagok is, fél órát buszozunk. Az út mellett látszanak a hurrikán nyomai, tövestül kicsavart fák hevernek a mangrove erdőben. Megállunk az első szállodánál, a házak mellett látszik a tenger, basszus ezek a színek!! Pont mint a windows képernyővédő, csak igaziból. A második megálló a miénk, óriási nyitott lobbyba érkezünk, betessékelnek egy külön terembe, limonádéval kínálnak, jól esik egy kis cukros lötty. A becsekkolást itt intézik, gyorsan megvan, szobát cserélünk hogy egy kicsit közelebb legyünk. Készen vannak a szobák, beköltözhetünk. Szép a szobánk, tágas, de a gyereknek nincs megágyazva, szólunk a takarító néninek mikor elindulunk körülnézni. Pár óra múlva még mindig semmi, Ákos telefonál a recepcióra, nem értik mi a gond, hát van a szobában kinyitható ágy, nem? Az van, csak ágynemű nincs. Ja, ok, alvásidő előtt fél órával meglesz ez is. Szoktatnak a tempóhoz ;-).

IMG_0554

Csodás időnk van, 25-26 fok, a tenger is hasonló hőmérsékletű, általában fúj egy kis szél. Mivel egy kis öbölben van a tengerpart, a hullámzás sosem kellemetlen. Apály idején ki lehet sétálni egy kis homokpadra, belül érezhetően melegebb a víz. A homokpadtól a partig a gyerekeknek leér a lábuk, de azért mindegyikük visel mellényt és karúszót is. A víz színei hihetetlenül gyönyörűek, a parton árnyékolók alatt napágyakon heverünk, a gyerekek többnyire kiválóan eljátszanak együtt. Beszéljenek helyettem a képek:

IMG_0797IMG_0684IMG_0654IMG_0650IMG_0644IMG_0614IMG_0607IMG_0606

All inclusive az ellátás, több étteremben is lehet enni, kb mindegyiket végig is próbálgatjuk. Ismerősöktől hallottuk, hogy a kaja azért nem olyan csúcs minőségű, sokszor előfordul, hogy valami hiányzik aznap. És nem is ízesítenek annyira, a kanadai visszajelzésekben olyan tanácsokat olvastam, hogy vigyél magaddal ketchupot, mustárt, meg a saját fűszerkeverékedet. Ehhez képest szerintem egész jókat főznek, mondjuk sorbanállás mindig volt a frissen készített ételekhez – reggel az omlettesnél, délben és este a húsoknál, vagy melegszendvics-pizza állomáson. Van a vacsoránál egy pasta sor is, na oda soha nem állok be, ott a leghosszabb a sor. Csirkét, vagy halat süttetek általában. Nemcsak az alapanyagokkal, hanem a munkaszervezéssel és munkamorállal is látok problémákat. A tojást vagy húst általában akkor rakja fel a szakács a sütőlapra, amikor a vendég a sorban elé érkezik. Van, hogy csak 2 omlett sül az egyébként méretes sütőlapon, miközben még 20-an várnak a hátam mögött. És az elsőnek sem valami szórakoztató nézni, ahogy serceg a cucc. A morál? Egyik reggel a teraszon reggelizünk, és egy új pincér ugrál körülötünk. Kezében tiszta teríték, szedi le az asztalokat, pörgeti a vendégeket. Érkezik egy rutinosabb kolléga, szól neki hogy “tranquilo” =nyugodtan. Nem tanul, tovább zsizseg. Pár perccel később a pultos kolléganő dühösen kikapja a kezéből a terítéket, és a pultba hajítja. Duzzog. Nem vagyok naív, láttam már ilyet vezetőként is, a kényelmesebbje beállítja a lelkes új munkaerő tempóját. No igen, de itt a borravalót vonják meg maguktól, amire meg szükségük van. Mondjuk máshol meg az előléptetést ;-).

IMG_0898

Vacsorázni 3 este is a’la carte étterembe megyünk, itt elmarad a sorbanállás, cserébe elég lassan hozzák az ételeket, ami a gyerekeknek unalmas. Az első alkalommal konkrétan versenyt alszanak. Ha azt gondolod, hogy a kiszolgálás a menü komplexitása miatt lassabb, hát nem. 3-4 előéel, ugyanennyi főétel, 2-3 desszer szerepel az étlepon. Legalább 1-re minden kategóriában azt hallod rendelésnél, hogy sajnos ma nincs.

A kanadaiak nem elősorban az ételekből szerzik a kalóriát Kubában. Az iskolában a tanítónénitől kaptam a tanácsot, hogy vigyünk nagyobb termo kulacsot magunkkal, mert a melegben az italok könnyen megmelegednek. A rutinos látogatók valóban ilyen poharakkal érkeznek reggeltől estig a beach barba, és teletöltetik: sörrel / koktéllal / rummal jéggel vagy jég nélkül. Nagyon furán néznek ránk, mikor vizet kérünk a hőálló kulacsunkba. Gerincesek vagyunk, és az első sört / koktélt sosem kérjük ki 11 óra előtt (khmmm délelőtt 11). Bár rosszul érezzük magunkat miatta, a 2 dl-es műanyag poharakat használjuk, nem a fél literes kulacsokat. Így legalább egyvalakinek el kell sétálni a partról a bárba hogy 2 dl alkoholos italt szerezzen. Next time :D.

IMG_0776

Inni lehet még az úszómedencében ücsörögve is, sőt, este a lobby szórakoztató-központtá változik, koktélos standok és élő zenekarok nőnek ki a földből, egy bácsi szivart tekerget kézzel a kiskocsija mögött, gyerekprogramok és show műsorok kezdődnek a színházteremben.

IMG_0921IMG_0920IMG_0774IMG_0770IMG_0578IMG_0574

Advertisements

Bogárpara

Ez egy nagyon őszinte bejegyzés lesz, hogy lehessen látni néha nem annyira jó dolog Torontóban élni. Lehetne hallgatni is róla, de minek tegyük. Hátha valaki pont most gondolkodik azon, hogy Torontóba költözik.

Nyaralásunk előtti szombatra nem szerveztünk semmilyen programot vagy találkozót, hogy legyen időnk összepakolni és rendben tenni a lakást a nyaralásunk előtt.

A terveink kényelmes összepakolás, délutáni szunyókálás, korai lefekvés, merthogy vasárnap éjszaka 2-kor kelnünk kell, 3:30-kor a Pearsonon van találkozónk.

A békés napunkat a házmester néni szakította meg 10 óra körül. Rossz híreket hozott: az alattunk lévő lakás bérlője Kubában volt és lefertőződött ágyi poloskával (bedbug), és pár nap múlva elővigyázatosságból a mi lakásunkat is befújják irtószerrel (mivel pont alattunk van az érintett lakás).

Ehhez csupán annyit kellene tennünk, hogy:

  • alaposan kitakarítunk mindenütt
  • kiürítjük az összes bútort, és elhúzzuk legalább 10 cm-re a faltól
  • lehúzzuk az ágyneműt és zárható zsákban elhelyezzük a szoba közepén
  • Ugyanezt csináljuk az összes cuccunkkal, Márk játékaival, ruhákkal, cipőkkel, stb, hogy a szekrényekben is tudjanak fújkálni
  • A matracokat állítva feltámasztjuk a falhoz
  • Amikor kész az irtás, az összes textiliát átmossuk, és legalább 45 percig szárítjuk a szárítógépben
  • Ja, és 2 hét múlva ugyanezt végigcsináljuk

Hát ez klassz, rohanok a Dollaramaba ezer db szemeteszsákért, hogy mindent be tudjunk zsákolni. Közben erősen elkezdünk aggódni is, mert
1) a héten 2* is mostam, és a fertőzött néni 3 napig hallgatott mint a sír és intenzív mosás-szárítás útján próbált megszabadulni a bogaraktól. Persze mindezt a közös mosodában. És én nem teszek mindent a szárítógépbe, mert pl a fürdőruhák és szintetikus anyagok nem annyira bírják a szárítást, az ingek meg inkább gyűrődnek benne, ezért vállfán szárítom és használat előtt kivasalom. Tehát van esély rá, hogy a mosógépből petéket hozhattunk be a lakásba, brrrrr.
2) A szomszéd néni ráadásul állítólag Kubából hozta haza a kis háziállatokat és mi meg oda tartunk. Parapara.

A vasárnap hajnali 2 órás kelés előtti szombaton egész nap takarítunk, ágyneműt és ruhákat zsákolunk, bútorokat húzogatunk. Körülnézek a lakásban, olyan mintha most költöznénk ki- vagy be. Fekete szemeteszsákok a szobák közepén, csupasz bútorok, üres szekrények. Ez fogad majd amikor hazaérünk fáradtan.  No mindegy, talán jobb is hogy nem leszünk itthon.

Márk osztálytársa majdnem alattunk lakik, ők is szomszédosak a bogaras szomszéddal. A családjuk most látogatja őket Brazíliából. Hova rakják őket arra a 6-7 órára, amíg a bogarasok irtanak a lakásban? Tiszta idegesek ők is.

A poloska helyzet Torontóban para. Nagyon para. Ha meghallja valaki azt az iskolában, hogy bedbug van/volt valakinél, akkor a gyerek aznapi ruhája megy a fagyasztóba, vagy télen ki a hidegbe, vagy a szárítógépbe. A nagy meleg és a mínusz elintézi a bogarakat.

Az rosszabb, ha nem hallasz róla, nem teszel semmit, berakod a ruhákat a szennyestartóba és onnan szétmásznak a bogarak.

A nyugati világban a nagyvárosokban az ágyi poloska helyzet rossz. Az interneten van több bedbug térkép, ahova többnyire hotel látogatók és lakás bérlők tudnak adatot adni az ágyi poloska fertőzésről. Minél nagyobb a város, annál több eset van.

Ezek a térképek annyira nem megbízhatóak, mert ugye van emberi rosszindulat, meg nem minden esetet jelentenek, de így is évente 2000-3000 incidenst jelentenek Torontóban. New Yorkban állítólag többszöröse a fertőzések száma.

Torontóban sok ember él és a lakásviszonyok változóak. Vannak jó ingatlanok, ahol poloska fertőzés esetén azonnal irtást rendelnek el és vannak olyan helyek, ahol nem ennyire lelkesek a tulajdonosok. Pl olcsó bérlemények és zughotelok.

A poloskától pedig nagyon nehéz megszabadulni. A kis bogarak beveszik magukat a hálószobában lévő résekbe, az ágy aljába, konnektorba és éjszaka nekiindulnak és vért szívnak. Reggel pedig úgy ébred az ember/gyerek, mint akin több száz szúnyog falatozott. Nem beszélve az iskolai kiközösítésről, mert ugye a gyerek rögtön teleharsog mindent, meg a csípés amúgy is rögtön látszik. (lásd a végén a riportban)

Mi meg közben hazaértünk és 1 teljes nap alatt mostunk, pakoltunk. Még jó, hogy a Family day miatt a hétfő szünnap volt és volt időnk minderre a suli és az iskola előtt. A lakásunk még mindig teljesen tiszta, de állítólag az alattunk lévő lakás is renden van már. Hát pár héten belül meglátjuk…

Kubába érve is bennünk volt a para, Ákos szétpakolta a hotelszobát, benézett a képkeretek mögé, az éjjeliszekrénybe és a matrac és az ágy alá. A hotelszoba tiszta volt. Irma miatt állítólag sokkal több a szúnyog és más kellemetlen rovar és bogár.

Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a bogarak Kubából jöttek a házunkba, elég ha az ember elmegy egy fertőzött lakásba és ott leül a kanapéra vagy beteszi a kabátját a szekrénybe. Vagy leül a TTC-n (BKV) egy olyan helyre, ahol egy fertőzött ruhájú ember ült. Vagy vesz egy bútort használtan és beviszi a bogarat a lakásba. (Ezért aztán Torontóban gyakran lehet szinte új, több száz dolláros ágymatracot látni az utcán, vagy kanapékat, foteleket, de ezeket az emberek nem igen viszik el. Nem azért, mert itt mindenki milliomos, hanem azért, mert nem akarnak poloskát vinni a lakásba.)

Nyugi, Budapesten is van poloska, pont most olvastam, hogy egy Pestszentlőrinci vagy imrei (nem emlékszem) pszichiátriai gondozóban nagy járvány van/volt. Magánlakásokban is van bőven, mert a nagy népsűrűség (lakótelep) együtt jár a poloskával. 1900-as évek környékén még durvább volt a helyzet, innen jön a “ciánoztak” kifejezés.

Itt van egy bp-i poloska térkép.

Ez pedig egy riport.

Megvan a munkám!! :DDD

Képzeljétek!! Az szavakkal nem lehet leírni, mennyire boldog vagyok, és mennyire rettegek – elég fura így egyszerre. No de a sztori, a kíváncsi olvasóknak.

Emlékeztek még Alex nevű oktatómra a HR Bridging Programról? Munkajogot és sokszinűség menedzsmentet (de fura ez így magyarul, diversity management, na) oktatott nekünk, és a program lezárásakor beszéltünk arról, hogy esetleg szüksége lenne rám. El is látogattam az irodájukba még karácsony előtt, egy nem-interjú beszélgetésre. Ezen egyébként azóta is röhögök, mert tulajdonképpen ez mégis egy interjú volt, de valahogy kevésbé izgultam az elnevezés miatt. Itt átnézte a resumémat, együtt átnéztük a munkakörhöz tartozó feladatokat, és mindketten feltettük a fontos kérdéseinket – ő a tapasztalataimról, én a munkahelyről és munkakörről. Akkor abban maradtunk, hogy akkor tudunk továbblépni, ha a potenciális vevőknél lévő ajánlatok közül 2-3 szerződéssé változik. És nem ígértünk semmit egymásnak.

A január eleji boldog új évet kívánós, és a beszélgetést megköszönős e-mailemre válaszolt, hogy még nincsenek hírek, de további ajánlatok viszont mentek ki, úgyhogy bízunk a legjobbakban. Én bíztam is, meg nem is, és közben aktívan pályáztam, mert egy ilyen bizonytalan ígéretre nem alapozhatok. És ennek így utólag nagyon örülök, mert nyertem vele: interjú-tapasztalatot, telefonos és személyes interjúm is volt; kicsiszoltam az önéletrajzomat, és a végére már találtam egy módszert, amivel kicsit fel tudtam gyorsítani a perszonalizálást. Ez alatt azt értem, hogy minden alkalommal az álláshirdetéshez igazítottam a resumét, kihangsúlyoztam azokat a tapasztalatokat, amikre szükség lehet a munkakörben, és elhelyeztem benne az Applicant Tracking System által vélhetően keresett keresőszavakat is. Mert itt nincsen humán faktor a kiválasztásban, vagyis lassan már emberek sem, megoldja a gép. Több HR-estől hallottam már, hogy “no human left in human resources”.

A networking is egész jól beindult, voltam speed mentoring eseményen egy építőipari cégnél, bejelölgettem a LinkedIn-en mindenkit, akivel interjúztam, beszélgettem coachokkal, és a Human Resources Professional Association (HRPA) éves konferenciája melletti kiállításra is ellátogattam, ahonnan kb 30-40 db névjegykártyával tértem haza. Meg egy csomó reklámajándékkal. Ezért mentem vissza másnap is. :DDD. No meg a kispajtásaimmal bandázni:

543e3462-a582-4e42-b771-c2a11d8dc1488e9542a4-d607-46de-873e-f9d896a67882IMG_0520(1)

IMG_0519(1)IMG_0514(1)

Az utolsó képen a fiatalember túrógombócot fogyaszt – reklám szemfedőben. Az elemlámpát is ő használja, de mi kapcsoljuk ki, miután elaludt ;-).

Vissztérve a fő történtre, ezután pár hétig nem is zaklattam Alexet, mert lekötöttek ezek a tevékenységek. Aztán egyszercsak befutott tőle egy mail, hogy beszéljünk, mert az egyik legnagyobb ajánlatot elfogadta az ügyfél. Akkor éppen egy telefonos interjúra készültem a Toronto Hydronál, ami a megtévesztő neve ellenére a helyi áramszolgáltató. Igen, amikor itt számlákat fizetsz, vagy lakást veszel ki, a “Hydro” az az áram. Azt hiszem azért, mert az áramtermelés jelentős része vízierőművekből származik. A telefonos interjú alapján a TH mást választott, utóbb tudtam is azonosítani, hogy mit ronthattam el. Alex viszont telefonon elmesélte, hogy kb miről szól a projekt, és hogy befutott egy második is, majd rá 3 napra elküldött egy ajánlatot.

Miért írok ajánlatot? Az offer itt a szerződéskötés előtti lépés a kiválasztásban, amikor írásban is megerősíti a munkáltató, hogy alkalmazni kíván, és elküldi a munkaszerződés lényeges feltételeit – pl a fizetést, szabályzatokat, szabadnapok számát, kért munkakezdési időpontot, egyéb juttatásokat, stb. A jelentkezőnek ezután 3-5 munkanapja van átgondolni, hogy elfogadja-e, vagy kíván-e tárgyalni valamelyik feltételről, ami itt szinte elvárás. Én is szerettem volna tárgyalni, és a kis nyaralásunk miatt jeleztem, hogy csak 20-án tudok kezdeni, de ezen a héten még szívesen bemegyek egy beszélgetésre.

Átovastam az elküldött 11 szabályzatot – itt nem viccelnek a jogi kérdésekkel – összegyűjtöttem a kérdéseimet, és szerdán reggel elindultam Mississaugaba. Ja igen, ott van az iroda, úgyhogy ez csak autóval kivitelezhető elfogadható idő alatt, kb 40-50 perc az utazás egy irányban, forgalomtól függően. Azt hittem, időben indulok el, de közben leszakadt egy kis hó, úgyhogy a 9-10 óra közötti megígért érkezésem helyett 10:45-re sikerült abszolválni a dolgot, mert az átlagsebességem – nem viccelek – 28 km/h volt az autópályán. És még halálfélelmem is volt, mert ugyan a mi autónk nem csúszkál a téli gumiknak és a négykerékmeghajtásnak köszönhetően, de a sofőrök egy részének halvány fogalma sincs, milyen felszerelésekkel, és hogyan kell téli körülmények között vezetni. Biztos a migráncsok :-)). Most komolyan, láttam olyat, hogy az idióta keresztben becsúszott a kereszteződésbe a piros lámpánál, majd óvatosan visszatolatott a zebrára a gyalogosok között, és a zöldnél meg elstartolt ezerrel – persze megint nem bírta egyenesben tartani a kocsit. Az emelkedőkön rendszerint nem bírnak felmenni az autók, és csúsznak ki oldalra. ÖÖÖ megint elkalandoztam.

Végigbeszéltük Alex-szel a kérdéseimet, ez nem módosított semmit az írásos részén, de begyűjtöttem néhány szóbeli ígéretet a fizuemelésre, szabadság és munkaidő iránti rugalmasságra vonatkozóan. Kicsit alulfizetve kezdek majd a próbaidő alatt, de még így is többet fizet, mint a Call Center végleges fizuja lett volna. És szépen lassan be tudjuk majd szerezni a hiányzó berendezési és használati tárgyakat, talán eljutok fodrászhoz is. Hahaha, most már pénzem lesz rá, időm nem ;-).

Ezután megmutatta az íróasztalmat, ahol ez várt:

IMG_0539

És egy beüzemelt számítógép, laptop, mailbox, orientációs mappa, előkészített névjegykártya rendelés. Kaptam oktatást a szoftverekhez, kulcsokat az irodához, és dolgoztam is egy kicsit egy ajánlatadási folyamaton. 4-kor el kellett jönnöm, mert egy CKE2 tesztre (ez az első lépés egy Ontarioban elfogadott HR bizonyítvány felé) felkészítő előadásra rohantam Bramptonba.

Ja, a lényeg. A munka HR tanácsadás lesz, egy változásmenedzsment projekten és egy szervezetfejlesztésen fogunk biztosan dolgozni a következő néhány hónapban. Alex több helyen is tanít, ebben a szerepében is kell majd helyettesíteni idővel, és az ajánlat, amin dolgoztam, egy dolgozói elégedettség-felmérés.

Summa summarum, február 20- kezdődik az új kaland. 19-e itt nemzeti ünnep, ezért keddi napra esik a munkakezdés. Drukkoljatok!

Mit lehet Torontóban “rossz időben” csinálni?

Szerintem már unjátok a mostanában olyan gyakori korcsolyás bejegyzéseket. Most korizásról nem lesz szó, de cserébe megtudjátok, hogy mit csinálunk azokon a hétvégi napokon, amikor kint -10 fok alatti a hőmérséklet, vagy esetleg szakad a hó, mint pl ma történt.

Nálunk rutinná vált az a gyakorlat, hogy ha kint túl rossz idő van, hogy kimenjünk Márkkal levegőzni, akkor elmegyünk az Ontario Science Centerbe, hogy kellően lefárasszuk 4 éves gyermekünket.

Erre tökéletesen megfelelő hely az SC, ami hivatalosan egy óriási interaktív múzeum, bár én inkább tartom egy tudományos játszóháznak. Akkora a területe és annyi a látnivaló, hogy két nap folyamatos látogatással sem lehet minden attrakciót végig járni. Ez a hatalmas kínálat nekünk pont megfelel, mert általában 3-4 órát töltünk ott egyszerre és jó hogy ha mindig van valami olyasmi ami újdonság vagy amit már régen láttunk.

A köv. két képet az Internetről szedtem le:

ontario-science-centreontario-science-centre1

Persze nem mennénk, ha Márknak nem tetszene a hely, de hiába voltunk már sokszor, ha megemlítjük neki, hogy holnap megyünk a Science Centerbe, akkor mindig lelkes lesz, ez pedig jól mutatja, hogy szeret oda járni.

Ez nem meglepő, mert minden attrakciót meg lehet fogni, működésbe lehet hozni. Amikor ősszel elkezdtünk járni, akkor Márkot pont nem érdekelte, hogy milyen fizikai jelenség van a kísérlet hátterében, őt csak minél több gombot akart megnyomni. Mostanra azonban már sokkal okosabb és azt vettem észre, hogy lehet neki beszélni az elektromosságról, súrlódásról, bolygókról, stb.

Közhelynek hangzik, de ez tényleg az a hely, ahol játszva lehet tanulni.

Elmondom a mai 4 órás látogatásunk programját:

  • A fő hallban a gyerekek rákattantak a VR (virtual reality) szemüvegekre, amikről úgy kellett őket lepajszerozni. (Nem egyedül voltunk, hanem barátainkkal, mert Márk is szívesebben megy, ha egy másik gyerekkel meg lehet osztani az élményt. Már ha éppen nem 3-an 4 fele futnak.)
  • Ugyanitt találtunk egy olyan emberi torzót, amit ha egy tableten futó programon keresztül néztünk (Augmented Reality), akkor az applikáció megmutatta belül az emberi testet és lehetett a különböző belső szervekre tovább kattintatni. Minden kattintás valami kis animációt és magyarázatot hozott elő a testünk működéséről. Ez azért nem volt olyan népszerű, mint a VR szemüveg.
  • Márk jót játszott egy áramkörös játékkal. Az utóbbi néhány alkalommal az egyik standnál voltak kábelek, elemek, motorok, csengők és kapcsolók, amiket össze lehetetett építeni. Most egy olyan asztalt találtunk, ahol az áramköri elemeket csak egymás mellé kellett tolni, mert mindegyik egy be volt építve egy műanyag dobozba. Márk a korábbi tapasztalatot felhasználva összerakott egy komplett áramkört, elem teleppel, kapcsolóval, led fogyasztóval és elektromos motorral. Az állam lesett, hogy ez így megy neki.
  • Ez után lementünk a Planetáriumba, és harmadjára is megnézte ugyanazt a kisgyermekeknek készített 20 perces show-t, ahol Torontóból elrepülnek a Holdra és vissza.
  • Utána jött egy bő óra a két Kidsparkban, ami játszóház a játszóházon belül, mindenféle tekergetős és világítós dologgal. Ismét meglepődtem, mert van egy rész, ahol a gyerekek orvosost játszhatnak és a röntgen képet nézve mondta, hogy ez egy lábcsont. Helyesen persze combcsont, de hát most még csak 4 éves…
  • Aztán beültünk az Energy Showra 12:30-tól, ahol Van den Graaf generátorral állították fel egy kislány haját és metánt égettek, mutatták a szél- és napenergia működését és a végén egy igazi Tesla tekercset is beüzemeltek. A 3 méteres kisülés és a Tesla tekercs hangja nekem is tetszett. 😀

Ezen kívül még tucat kiállítás és show van mindig a SC-ben, gyakran váltogatják a programokat és kiállításokat. Pár alkalommal ezelőtt egy olyan Showt néztünk meg a tűzről, ahol egy jófej tudós/alkalmazott mindenféle éghető anyagot gyújtott fel a liszttől kezdve a magnéziumig. A 100 gyerek meg tátott szájjal nézte a látványos előadást.

Ha valaki turistaként jár Torontóban 4-től tizenéves gyerekekkel, akkor érdemes 1-2 napot rászánni erre a helyre, főleg ha odakint éppen rossz idő van. Van bent egy IMAX Dome mozi is (mi még itt nem is voltunk).

Ha meg valaki Torontóban vagy környékén él, akkor az éves 125 dolláros tagság pár látogatás után megtérül, nem is beszélve arról, hogy egy csomó tudás “ragad” a gyerekre.

Néhány kép a korábbi látogatásokról:

Ez a stand most nem volt nyitva, de ezen a helyen tanulta meg Márk, hogyan lehet különböző egyszerű áramköröket építeni. 

20171125_122831

Fény és hanggal illusztrált pulzus mérő a Challenge Zone-ban. 

20171105_114612

Egy kamera fotót készít rólad, majd egy számítógép kirajzolja a fotót buborékokból egy olajjal töltött csövekből készült tablóra. Itt pl Márk arca látható. A felbontás azért nem HD.

20171105_120424

A KidsPark/KidSpark-ban lévő áramlás asztal, ahol a gyerekek gátat építhetnek. Ennél az attrakciónál Márk legutóbb a vízálló mellény ellenére teljesen elázott. Csere ruhát érdemes vinni. :]

20171105_124816

Ennél a háznál a gyerekek szivacs téglákból építhetik meg a falat és a tetőt. Olyan mint a LEGO csak nagyban.

20171125_114320

Ez az attrakció egy manőverező űrhajót szimulál, amit kipróbálhat bárki, aki hajlandó levenni a cipőjét. A szerkezetet sűrített levegővel lehet mozgatni, pont mint egy űrhajót és 4 megadott pontra kell odamanőverezni. Nekünk ez még nem sikerült.

Diversity is our strenght. Memóriajáték, másképpen.

A vár meghódításához jól jön egy pink köpeny :-]

Jógásoknak, szeretettel!

Trópusi hangulat, odabent. Ez a pálmaház azért nem annyira menő hely.

A fiúk éppen a mágnesességről tanulnak.

Holdra szállás előtt, vagy után? Errefelé nagy Chris Hadfield kultusz van. Ő az a bajszos kanadai űrhajós, aki az International Space Station-en mutatott mindenféle vicces kísérletet a gyerekeknek.

Márk 4. szüli

Márk december 18-án töltötte be a 4. évét, és ezt szerettük volna megünnepelni. De kezdjük egy kicsit távolabbról..

Talán októberben volt az első alkalom, amikor az oviban az egyik kis csoporttárs szülinapi bulit tartott, és Márk nem kapott meghívást. Ő annyira a szívére vette ezt, hogy azonnal meghívta az összes csoporttársát a saját szülinnapi bulijára. Mind a 28-at :D. Majd ott voltunk Kristóf, és nem sokkal később Henrique szülinapján, és őket mi szerettük volna mindenképpen visszahívni. Ugyanúgy, ahogy a legtöbb barátunkat is a gyerekeikkel -az itt élő magyarokat, és a lengyel házaspárt cuki kislányukkal, Liwiával. Majd az oviból is megérkezett az első szülinapi meghívás – Charlie partyjára, amit egy játszóházban tartottak. Egyik eseményen sem volt jelen egy egész ovis csoport, ezt mi sem gondoltuk kivitelezhetőnek. A Charlie anyukája által felderített helyszín viszont nagyon megtetszett nekünk: tágas, sok játékkal, felkészült személyzettel, és olyan extrákkal, mint a tetoválás, arcfestés, és ugrálóvár. El is határoztuk, hogy nem nézelődünk tovább, lefoglaljuk ezt a helyet.

No igen, de már december közepe volt. Ez az időszak a karácsonyi készülődés jegyében telik, hétvégenként olyan tömegek áramlottak a nagy bevásárlóközpontokban, amilyet Magyarországon el sem tudtunk képzelni – pedig ott sem könnyű decemberben ajándék beszerző körútra indulni. Ezért áttettük a dolgot januárra. Persze 18-án estére vettünk Márknak egy tortát, és szépen csendesen, csak mi hárman +a házban lakó Henriqe és családja részvételével (ők is pont így hívtak át minket spontán) megeszegettük, és persze ajándékok is voltak. Közben beszéltem a játszóházzal telefonon, és írtam nekik egy mailt is, de egészen január első napjaiig nem érkezett válasz, akkor újra írtam, és sikerült a foglalás január 20. szombatra, 11-13 óra között. Készítettek nekünk valami meghívó-félét, de nem sikerült valami jól, így megkértem Zitát, hogy szerkesszen egy szebbet, és rögtön több szebbet is küldött ;-). Ilyeneket:

Az elérhetőségemet én radíroztam le ilyen igényesen, mert már így is a komfortos szintnél több spam hívást kapok.

Elküldtünk néhányat e-mailen és más modern csatornákon – hurrá messenger, whatsup. A barátokkal könnyű dolgunk volt, mert tudtuk hogy hány gyerkőcre számítsunk, és ők gyorsan vissza is jeleztek. Viszont a játszóházban 20 gyerkőc volt a maximum, és fogalmam sem volt, hogy az ovis társak közül ki hozza majd el a testvérét is. Charlie szülinapján ugyanis ott mászott néhány kis totyogó is. Ezért maximum 5 osztálytársat gondoltam ki, Henriquen felül, akit már beleszámoltam a létszámba. Nekik kinyomtattunk és borítékba tettünk a meghívókat. Előtte Márkkal egy esténk arról szólt, hogy kiválasszunk az 5 gyerkőcöt, akiket a legjobban szeretne meghívni. Megkerestük őket az osztályképen, aztán Márk lediktálta a neveket, leírtam amit értettem, aztán másnap az ovis szekrényeken ellenőriztem le a pontos helyesírást. Még így is becsúszott 1-2 hiba a rendszerbe ;-), pl Márk kis menyasszonyáról kiderült, hogy nem Camera, hanem Kymera; és Finley pedig úgy írja a nevét hogy Finlee. Az ő szekrényükről lekopott a felirat. Myles nevét konkrétan a saját anyukájával írattam le, és utána délutánig rettegtem, hogy nem is annak a gyereknek adtam, akinek Márk szánta. Ő ugyanis kb így mondta a nevét fonetikusan: Májul. No mondjuk Mizz Wörcsörsztone után már semmin sem lepődünk meg 😀 (Ms. Richardson). No szóval azt hittem akkor,  hogy ez stresszes volt, és nem voltam felkészülve arra, ami utána következett. Átadtuk a meghívókat kb 1,5 héttel az esemény előtt, és az osztálytársak közül senki sem jelzett vissza. Közben a játszóház már véglegesíteni akarta a létszámot, és a pizzát, tortát is meg kellett rendelni.

Ákos elkérte az érintett szülők e-mail címét a tanárnéninktől, én meg írtam egy-egy e-mailt is a kedves anyukáknak, hogy mi van már. A vsszajelzések: 1. nem jutott el a szülőkhöz a meghívó, és nem lesznek a városban; 2. nem érnek rá, de szervezzünk egy playdatet; 3. jaj elfeljetették, de akkor ok jönnek; 4. (pénteken a szombati buli előtt) megkérdzi, hogy valaki el tudja-e hozni a gyerkőcöt, mert a szülők dolgoznak, (péntek este) sajnos nem; 5. nem méltatott válaszra sem.

Végül 10 gyerkőc jött össze, és nagyon jót tomboltak, amíg a szülők kis csoportokban ismerkedtek, beszélgettek. És a lényeg, néhány fotó:

IMG_0484(1)IMG_0476(1)IMG_0483(1)IMG_0486(1)IMG_0479IMG_0475(1)IMG_0473(1)IMG_0472(1)

Relax kanadai módra

Ha valaki azt mondja nekem egy éve, hogy relaxációs szándékkal fogok -6 fokban, Márk lefektetése után kint fogok korcsolyázni egyedül egy koripályán, akkor egészen biztosan kinevettem volna ezt az illetőt.

De onnan indul a történet, hogy előző pénteken este kori órám volt, aztán Gáborral ittunk pár sört annak örömére, hogy egyben lejöttünk a jégről, szombaton pedig enyhe idő volt (gigászi 8 fokkal) és csodálatos napsütés, úgyhogy csendespihenő helyett elsétáltam a Ramsden parkba (25 perc oda), egy jót koriztam, majd gyalog haza (újabb 25 perc). Aznapra bőven megvolt az edzésem.

Vasárnap délelőtt pedig több magyar családdal együtt kimentünk egy nagy családi korcsolyázásra. Ez persze inkább a gyerekek szórakozásáról szólt, de azért sikerült pár szót beszélgetnünk is.

A hétköznapok aztán nem voltak ennyire jó hangulatúak, 4 projektet indítottam a héten, szóval volt feszültség bőven és szerdán már éreztem, hogy jó lenne egy kicsit kint lenni a levegőn és hiányzott a mozgás is.

Ezért fogtam magam és miután Márk ágyba került 8-kor, beültem az autóba és 8:15-kor már kint voltam a Ramsden parkban. Az időjárás nagyon gáz volt, -6 fok és szél. Ráadásul a pálya elég rossz volt, de azért csúszkáltam egy fél órát. Nagyon kezdő vagyok még, ezért aztán teljesen kizárt, hogy a korizáson kívül másra tudjak gondolni, így a munka nem jutott az eszembe és szellemileg felfrissültem. A korizást jobban élvezem, mint az otthoni TRX edzést, amit eléggé unok már.

Az idillnek az vetett véget, hogy takartam egy nagyot az egyik kanyarban és pont nem volt rajtam a térdvédőm és jól bevertem a bal térdem. Lesántikáltam a pályáról, de szerencsém volt, mert másnap már rendesen tudtam járni.

Pénteken megint volt kori óra, a fékezést kellett gyakorolni, nekem meg leragadt a korcsolyám, a térdem ment tovább és akkorát reccsent a térdem, hogy komolyan megijedtem. Egy napig sántikáltam, de szerencsére egy enyhe rándulásom volt és, mára semmi bajom nem volt.

Ma (vasárnap) 4-6-ig a Brown Publicnak (Márk iskolája) volt egy koris összejövetele a Ramsden parkban. A mai napot nem élveztem, mert kb 100 gyerek ment keresztül kasul  a pályán és féltem, hogy valamelyikkel összeütközöm.

Márk sokkal ügyesebb volt, mint egy hete, igaz csak azzal a “járókerettel” tud korizni egyelőre, amit a gyerekek maguk előtt tolnak. A következő képen lehet látni egyet (piros műanyag izé). Kb 45 dollárért lehet venni a Canadian Tire-ben és ha otthagyjuk 5 perce a pálya szélén, akkor már rohan is vele egy gyerek. A végén általában úgy kell levadászni, hogy hol a keretünk. :-]

IMG_0512(1)

Ez pedig én vagyok Robotzsaru felszerelésben. Sisak, könyökvédő, a térvédő nem látszik, de az is van. A háttérben a pokol kapuja, 100 gyerek megy a szélrózsa minden irányába és többségük sokkal ügyesebb, mint én. Ott fogócskáznak egymással, óriásikat zuhannak és mennek tovább. Ma láttam egy 5 éves forma gyereket, aki csúnyán megütötte a karját, ordított mint a sakál, miközben folyt a vér a karjából, de az irodában ellátták és állítólag fél óra múlva megint a jégen volt.

IMG_0511(1)

Ez pedig Márk, ahogy szünetet tart és forró csokit iszik. Közben őrzi a járókeretet. Ebből csak 4 db van a pályán, a koripálya felszerelése és sokkal stabilabb, mint a Canadian Tire féle saját keret. Úgyhogy ahogy látunk egy szabad eszközt, rárepülünk, Márk keretét meg nyúzza a többi gyerek.

IMG_0508(1)

A blog alapján szerintem most úgy tűni, hogy mi mindig csak korizunk. Ez csak félig igaz, a hétvégén pl összeraktunk Márkkal egy nagy Lego helikoptert, elmentünk egy játékboltba és vettünk pár társasjátékot, mert ezt mostanában élvezi Márk, csináltam lasagne-t, Timka ma megcsinálta a teljes heti mosást és szombaton utazási irodában is voltunk, ahol befizettünk egy kubai nyaralásra. :-]

Márk annyira lelkes Kuba miatt, hogy ma elkezdte a gurulós bőrödjét bepakolni, mintha holnap indulnánk. Csupa hasznos dolgot csomagolt, felfújt állatos lufikat, Janikovszky Éva könyvet, amit nem is szeret, de állítólag azt nekünk csomagolta, Dömörgő Dömötört és egy szett váltóruhát. 😀

Szerintem ezt mi csináltuk vele, mert ma reggel szandált és más nyári cuccokat kellett próbálnia, hogy mi az amit kinőtt és vennünk kell neki az utazás előtt.

Csak február 11-én indulunk, addig még két teljes munkahét lesz… Az tuti, hogy holnap mindenki tudni fogja a JK-ben, hogy hova megyünk. Ez azért nem zavar, mert Kubába a csórók mennek, az anyagilag erősebb helyzetben lévő családok Dominikát, Barbadost, az Antillákat vagy Bermudát részesítik előnyben.

Hogy egy szép képpel éljek: Kuba Kanada Tunéziája. Nekünk tökéletesen megfelel, ugyanis este 18-20 fok körül van, nappal 25 fok körül van és a tenger 26 fokos. Persze a pára miatt ezt többnek lehet érezni majd. Duzzogva kibírjuk majd. :-]

Történések a héten

Utoljára a hétfői interjúmról írtam, kissé zaklatott stílusban ;-), ki is maradt néhány infó, ezeket most megpróbálom pótolni.

Írtam róla korábban, hogy a HR szakmabelieket beillesztő (bridging) program után van egy segítőnk (job developer), aki sok  munkáltatóval van kapcsolatban, és arra törekszik, hogy összekapcsoljon minket a kompetenciáinknak és tapasztalatainknak megfelelő állással. Ő hívott fel egy pénteki napon, hogy van itt egy lehetőség, ahol rám gondolt. Egy Call Centerbe keresnek HR generalistát /managert, egy korábbi bridging programban végzett hölgy helyére, elég sürgősen, mert január 24-én jár le a felmondási ideje. Ezért még azon a pénteken kellene egy “tailored resumé”, tehát az álláshirdetés és a cégről elérhető infók, értékek alapján testre szabott önéletrajz. Megkaptam a leírást, 2 óra alatt átrajzoltam a resumémat, és már küldtem is vissza Mauricenak. Egy óra sem telt el,  mikor csörgött a telefon, a HR-es hölgy hívott hogy hétfőn mikor találkozhatnánk? Ez több szempontból is szokatlan: a HR-esek itt először telefonon interjúztatnak, és ha el is jutunk a személyes interjúig, azt általában 2-3 munkanappal későbbre ütemezik. Azért, mert a személyes interjúkon a HR-es a legritkább esetben vesz részt – a vezető interjúztat, a HR-es csak szervez. Ez máris pluszpont volt nálam a cégnek, mert az interjúztatásról nehezen tudnék lemondani ;-). Ezek voltak a hiányzó előzmények.

És hogy mi történt a hét további részében? Azt tudjátok, hogy kb még aznapra ígértek visszajelzést, hát ebből nem lett semmi. Kedden sem kerestek. Szerdán reggel írtam Mauricenak, hogy szerintem valaki másnak tettek ajánlatot, mert nekem nem. Odatelefonált, és ugyanazt elmondták neki még egyszer. Hogy lesz ajánlat, de még nem sikerült egyeztetni a CEO-val, kis türelmet kérnek. És ez azóta minden munkanapon megismétlődött. Az eredeti vívódásaim mellé nem hiányoztak még az ő vívódásaik is, én szokás szerint túlgondokodom ezt a dolgot. Ilyenek jutottak eszembe:

a) tudom, hogy nemrég elvesztettek egy nagy ügyfelet, lehet hogy anyagi problémáik vannak és nem akarnak 2 HR bért fizetni még egy hétre sem a betanítás kedvéért. Lehet, hogy csak akkor hívnak majd, amikor találnak új klienst és el kell kezdeni toborozni.

b) nem akarják, hogy bizalmasabb kapcsolatba kerüljek az aktuális HR-essel. Tartanak tőle, hogy átveszem a gondolkodását, vagy a viselkedését, vagy elárul olyan dolgokat, amikről jobb nem tudnom.

c) van egy másik jelölt, aki olcsóbb/ tapasztaltabb, neki tettek ajánlatot, és a visszajelzésére várnak.

d) megsértődtek, hogy nem küldtem thank you note-ot az interjú után. Itt ez szokás, elvárják, hogy megköszönjük az interjút, és kifejezzük a lelkesedésünket az állással kapcsolatban. Akkor szándékosan nem küldtem, mert nem akartam hazudni, és nem voltam lelkes. Most már kicsit bánom, de mivel Maurice minden nap felhívja őket, szerintem éreznek lelkesedést – még ha az nem is az enyém :D.

Melyikre szavaztok? Más ötlet?

Egyébként ez érdekes, hogy amikor kedden nem hívtak, akkor tulajdonképpen megkönnyebbülést éreztem: de jó, nem kell majd visszautasítanom az ajánlatot, aztán magyarázkodnom Mauricenak, hogy ez most mi volt. Mert akkor azt éreztem, hogy én nem akarok itt dolgozni. Hogy még a családi életünkre is hatással lehetne, ha én is egy olyan munkahelyen lennék, amit utálok. És ezeknek az érzéseknek jót tett a várakozás, mert most már másképp gondolom: ez talán nem az álom állásom, de el kell kezdenem valahol a kanadai tapasztalathoz. Ha 6-8 hónapot kihúzok itt, utána már könnyebben kapok majd interjúkat, és akár nagyobb /komolyabb /szervezettebb céghez is kerülhetek. Szerintem pont ez történt az előző HR-essel is, mert tavaly júniusban kezdett ennél a cégnél, és már lép is tovább. Ja, és még keresnék egy kis pénzt is, ha szabad szemmel nem is látható összeget, de legalább néhány elmaradt dolgot beszerezhetnénk pl a lakásba. Az első 4-5 fizetésemet már elköltöttem gondolatban ;-)))). És legalább hasznosnak érezném magam a házimunkán túl is.

Most már inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog ez végződni, és közben persze pályázok tovább, jövő csütörtökön lesz egy interjúm egy önkéntes munkával kapcsolatban egy lakásunkhoz közeli non-profit szervezetnél.

Még sok minden történt, például szerdán délután Márkkal fogorvosnál jártunk. Előtte megbeszéltük mi fog történni, és nagyon ügyesen tűrte a vizsgálatot. Rendben vannak a fogai, van egy kis keresztharapása, amit jó lenne majd 7-8 éves korában fogszabályzással orvosolni, és egyik fogán van egy kis anatómiai rés, nem szuvasodás, de az orvos szerint érdemes lenne rátenni egy tömést, hogy ne is kezdjen szuvasodni. Egy zacskó ajándékkal, játékkal, matricával jöttünk haza.Kaptunk életmódra vonatkozó tanácsokat is: kevés vagy semmi cukrozott kaja, ha mégis eszik ilyet (van gyerek aki nem??) akkor utána rögtön egy kis sajttal vagy natúr joghurttal helyre lehet állítani a pH-t. Ha gyümölcsöt eszik, azt lehetőleg egyszerre egye meg, mert a fruktóz sem tesz jót a fogaknak. A napi 2 fogmosás mellé ajánlanak még heti 3-4 fogselymezést is, mert közel állnak egymáshoz a fogai. kaptunk hozzá fogselymet is. Félévenként kontroll és tisztogatás a szájhigiénikusnál.

Így nézett ki Márk a fogorvosi székben, és néhány extra, ami látszik is, vagy nem: a gyerekeket általában zavarja az erős fény, ezért kapnak napszemüveget; a feje fölött mesecsatornából ömlik a rajzfilm; gombbal lehet hátradönteni és felülteni a széket. A bejelentkezésnél mondták, hogy semmi gond, ha behisztizik a gyerek és nem tudnak mindent megcsinálni amit kellene, akkor majd keresünk egy másik időpontot. De semmi okát nem láttam, hogy miért hisztizne be itt egy gyerek, mindenben a kedvét keresték.

IMG_0470(1)

Pénteken PA day, vagyis nevelésmentes nap volt az oviban, a daycare pedig mozit szervezett erre a napra. Márk nagyon várta, és jól érezte magát.. amíg délután érte nem mentem, és el nem vittem az orvosi rendelőbe, hogy megkapja a második Meningococcus B elleni oltását. Na, itt volt ellenkezés, sírás, hiszti, szegényt le kellett fogjam hogy az asszisztens lányka meg tudja szúrni. Fájt neki, és még egy teljes napig panaszkodott, hogy fáj a karja.

Szombaton meg a szülinapját ünnepeltük meg, de erről majd külön írok.

Hogyan legyünk kanadaiak?

A kockás flanelinget 17 éves koromban hordtam utoljára és még mindig nem mondom a másik embernek, hogy ‘I am sorry’ amikor az rálép a lábamra (tehát nem vagyok még igazi kanadai), de már tettem lépéseket, hogy egy kicsit jobban átjárjon a kanadai szellem.

A telet alapból utálom, de ha már úgy hozta, hogy Kanadában élünk, akkor megpróbálom egy kicsit élvezetesebbé tenni ezt az alapvetően borzasztó időszakot. Ahogy leesett az első hó, elmentünk párszor szánkózni Márkkal, aztán egy -10 fokban kivitelezett kirándulás után két hétre kidőltem. Jó kis karácsonyi szünet volt… 😛

Január eleje óta újra próbálkozunk és ennek keretében pár hete korizni járunk.

Márkot beírattuk a City által szervezett kori tanfolyamra és én is beiratkoztam egy felnőtt tanfolyamra (korábban sosem jégkorcsolyáztam). Az a jó Torontóban, hogy rengeteg koripálya van a városban és az önkori sok – szinte ingyenes – tanfolyamot szervez főleg gyerekeknek és néhányat felnőtteknek is.

Ezért aztán két hete szombatonként (is) korán kelünk, mert 9 órára a város másik felében van jelenésünk Márkkal. Van közelebb is pálya, de Márkot mindenképpen fedett helyre akartam hordani és abból azért itt sincs olyan sok.

Azt nem állítom, hogy Márk szeret korizni járni, mert erősen zavarja, hogy még nem tud megállni a két lábán, de úgy látom, hogy ez jelenleg inkább akarási kérdés és nem képességbeli hiányosság.

Márk kori órája előtt gyerek hoki edzés van és múltkor jó korán odaértünk. Néztük a hokis srácokat és Márknak nagyon tetszett a dolog. Főleg a kapus nagy sisakja tetszik neki és persze ő is hokizni szeretne.

Annyiban maradtunk, hogy előbb tanuljon meg korcsolyázni rendesen, de annyira azért nem motivált.

Még nem mondtam neki, hogy múltkor láttam egy tizenéves srácot a metróban, aki maga után húzta a gurulós bőröndjét, amiben a kapus felszerelését vitte. A bőrönd nagyobb volt mint a gyerek, úgyhogy kapusnak lenni szerintem olyan szívás mint pl nagybőgősnek.

A hétvégén háromszor is voltam jégpálya közelében, én péntek este üvöltő szélben abszolváltam az első alkalmat a felnőtt tanfolyamon, szombaton reggel Márkot vittem, majd vasárnap enyhe idő volt (csak -4 hehe), úgyhogy családilag kimentünk egy közeli pályára. Én még elég béna vagyok még, de másodjára már sokkal jobb volt, mint elsőre. Márkot viszont nem tudtuk meggyőzni, hogy ne térden csússzon utánunk.

A legjobban a jégpálya felújító gép tetszett a gyerekeknek. A pályafenntartó 15 perc alatt végigzavarta a gépet a terepen és máris lehetett újra karcolni jeget.

Pénteken Gáborral megyünk korizni a tanfolyamra, mert ő is beiratkozott ugyanarra a tanfolyamra mint én. Utána sörözés következik és megbeszéljük az élet dolgait.

Néhány szó az anyagiakról:

Használt kori nekem 69 dollár, Timkának kori 29 dollár, szinte új sisak nekem 35 dollár, Márknak új sisak 50 dollár, Spiderman-es állítható kori Márknak 35 dollár (új), könyökvédők, térvédők, egyéb vackok. Összesen kb 300 dollár. Egyáltalán nem vészes a helyi viszonyokat ismerve.

Márknak 12 hetes tanfolyam kb 40 dollár, nekem kb 70 dollár. Ez szinte ingyen van.

Pálya használat Torontóban 0 dollár. A pályáknak többnyire van fűtött öltözője van, ahova én járok korizni az este 9-ig nyitva van hétköznap, hétvégén még nem tudom.

Lássunk pár képet:

  1. Angela James Arena, ide hordom Márkot szombat reggelente.

20180106_090639

2. A City által szervezett kori órákon kötelező a hokis sisak és gyerekek esetében a rács is. Kompromisszum nincsen, a síelős sisak nem jó, mert nincs rajta rács. A szemem láttára küldtek el egy gyereket a tanfolyamról, mert nem volt megfelelő sisakja. Alkudni nem lehet, mert Kanadában semmit sem utálnak jobban, mint a kártérítési pereket.

20180113_085859

3. Egy másik koripálya öltözőjében North York városrészben.

IMG_0466

4. Ez a pálya az egyszerűbbek közül van. A nagyobb helyeken van egy körbekerített hokipálya és mellette egy leasure skating pálya. Itt sajnos a hokis srácok és a korizó gyerekek együtt játszanak és ez nem annyira jó megoldás. A háttérben a jeget felújító gép. A kezelő bácsi nagyon vad volt, minden kanyarnál farolt egy nagyot. :-]

IMG_0469

Az első igazi állásinterjú

Ez is megvolt.. ezen a gyönyörű (khmmm taknyos, később erősen havazós) hétfő reggelen.

Az ünnepek óta ma először 7 órakor ébredek, készülődés, Márk 45 perces szokásos reggelijének nagy részét is végigkövetem, felkapok valamit, rohanás a before school programba reggel 8ra, hogy legyen időm elkészülni. 8:20ra érek haza, az idegszálaim feszülnek, hogy fogok így elkészülni? Nem veszek szoknyát, lefagynak a virgácsaim. Küzdök a hajammal kb 20 percet, aztán inkább összecsatolom – ma nagyon megmakacsolta magát. 9 előtt 5 perccel beülök a kocsiba, a waze 9:38-at jelez érkezési időnek, majd 9:39-et, majd 9:40-et, ahogy a 401 autópálya felé araszolok. 9:40-re tényleg látom az épületet (mapsen már megkerestem, hogy néz ki). Feltérképezem a parkolást, baszki fizetős, a 2 dolcsis gomb beragadt, az csak egy óra, korán van még, lehet hogy kevés lesz. Nyomkodom a 6 dolláros gombot, az nem mozdul. A 10 dollárost meg lehet nyomni, de 2-es jegyet ad. Baszkibaszkibaszki. Nyugodt vagyok, ellazultam, kezdjük előről. Bankkártya be, ki, 10 dolláros gomb nyomkod ötvenszer. Ad egy 6 dolláros ticketet. Röhög, hát ezt most hogy? Vissza a kocsihoz a jeggyel, qrvára fúj a szél, a kezemet már nem érzem, pedig csak 20m-t sétáltam. Be az épületbe, nézem a regisztert, nincs rajta a cég. Wtf. Telefon nyomkod, ha a házszám 515 és nem 505. A másik épület, pont ugyanilyen, újabb 30m séta, jégkocka vagyok. Itt regiszter sincs, google barátom árulja el, hogy 6. emelet. A recepciós pult üres, körülnézek, leülök az előtérben és tárcsázom a HR-est. Késik, most van a parkolóban, kéri a kis türelmemet, ráérek, felolvadok. Befut, menjek vele. Kicsit izgulok, felkészültem, vajon mit kérdez mindjárt. Másik jelölt ül a váróban, a HR-es az ő türelmét is kéri, és engem kísér be először. Leülünk, hoztam-e önéletrajzot? Hoztam. Akkor kéri. Meséljek magamról. Mesélek. Relevánsan, az álláshoz kapcsolódóan. Ő is mesél a cégről. 10 perc múlva elnézést kér, telefonál egyet. A főnökét hívja, van itt egy jelölt, kéne vele találkoznod, hol vagy? Ja, még nem értél be. 30 perc, ok. Meg tudnám várni? Meg, persze. Akkor bekísér a dolgozói ebédlőbe, ott van tévé (pffffff). Becsukom a két oldalnyi kérdéssel teleírt füzetemet, bután bámulom a híreket. Meg ne kérdezd, hogy mik a mai hírek! Passz. 10 perc múlva befut a csávó akivel a váróban találkoztunk. Ő is a főnökre vár. Milyen állásra jelentkeztél? HR generalist. Fantasztikus, akkor versenytársak vagyunk. Hogy tetszik a cég? Jó, jó, hasonlót csinálok most is, csak itt kevesebb a fizu. Hát igen, az kevés. Hol vagy most? UPS. Jó? Igen, de csak 1 éves szerződésem van, hamarosan lejár. Jön vissza az anyuka szülési szabiról. Aha, sajnálom. Nem gond, sok pályázatot küldök, sokat interjúzom. Ma is lesz még 2 interjúm, úgyhogy sietek. Te, láttad a glassdoor-on milyen rossz értékelése van ennek a cégnek? 5-ös skálán 2,7. Láttam, de minden Call Centerben ez van, a sales rep-ek lehúzzák a céget. Ugyanezek a problémák általában. Nálunk is. Ja, jó.

Jön a HR-es, itt a főnök, mehet előre a csávó? Hát jó, sok sikert. 10p múlva beinteget, neked is sok sikert. Főnök elnézést kér, nem tudta hogy  ma interjúzni fog, de ez most fontos, úgyhogy megszakított 1-2 dolgot. Ülök a főnök előtt, valami spanyol neve van, mi is? Azt mondta a coach-om hogy szólítsam a nevén. De mi a franc a neve? Ha megtenném, hogy bemutatkozom, persze, jól megy, mint egy verset, úgy fújom. Beugrik, hogy lelkesedés, elkezdek nagyon lelkesedni. Csak releváns, CC-s tapasztalatokról beszélek. Kiválasztás, több mint 500 interjú, blablabla. Bólogat. Mit szerettem az elmúlt 5 évben? Mesélek, több cégnél, érdekes sokszínű feladatok, flexibilis (basszuskulcs). Mit értek ez alatt h flexibilis? Aaaaaaammmmmm magam osztom be az időmet, nem mikromenedzselnek, tudom a feladataimat, önálló vagyok. És ha már voltam ilyen flexibilis munkakörben, akkor hogy tudnék újra egy cégnél dolgozni? Jajj nem lenne az gond, eddig is bejártam az irodába, csak 3-4 különböző irodába. Miben kérnék segítséget? Remélem még el tudok tölteni egy kis időd a HR-essel mielőtt távozik, megnézném hogy mit hogy, gondolom a toborzás, fluktuáció a legnagyobb kihívás, és hogy képben legyek, legyen kihez fordulni ha elakadok. Nagyon nyitott vállalat vagyunk, hozzám bármikor lehet jönni, minden nap van meeting, minden hozzám tartozó vezető ott van, mindenki tud mindenről. Great! Mi is a pozíciója, kedves Miguel (heuréka!)? VP (=vice president), az összes menedzser nekem riportál, és még a Jamaikai, Indiai, és Costa Ricai CC is. Van-e kérdésem. Rengeteg, mennyi ideje van. Ja, nekem nem sok, mert lejár a parkolójegyem. Akkor a legfontosabbakat. Szépen válaszolgat, elköszönünk, kikísér. Tényleg, hamar hazaérek? Hamar.

Rossz érzéseim vannak. Nem kellett volna az a flexibilis. Meg párszor kerestem a szavakat. Néha furán nézett. Amikor eszembe jutott, tükröztem. A kommunikációnak több, mint 85%-a testbeszéd. Ha már szóban nem voltam valami jó. De interjú gyakorlásnak kiváló volt. Majd összeírom, tanulok belőle, hasznos. Vezetek, közben ömlenek a telefonra az emailek meg a Whatsapp üzenetek. A Bridging-es csoporttársaim. Mi van, mindenki unatkozik hétfő reggel? Hazaérek, nem hamar. 40 perc. Ebédidő. Sütök egy kis édesburit, tegnapról van sült csirke. Sül a krumpli a sütőben, írok gyorsan Mauricenak (az ACCES-es job developer). Harmadik mondat, csörög a telefon, Maurice. Röhögünk. Mesélek. Aggódom. Nem volt valami jó. Azt sem tudom, hogy nekem tetszik-e. Kicsit messze van. Tömegközlivel egy óra lenne. Szar a bér. Valahol kezdeni kell. Igaz. Szervezetlen volt. A cég? Nem, a HR-es. Hát ő már kifelé. Igen. Miért is? Nem tudja már vállalni az ingázást. 1 évet lehúzott, most már nyílnak ki az ajtók. Ja, igen. Csak 1 év. Megsült a buri, ki a sütőből. Akkor ezért az utolsó kérdés, hamar? Azért hív, mert van itt még valami. Hosszan mondja, megnézzük, messze van, entry level. Azért elküldi, nézzem meg.

OK, akkor ebéd, na végre. Leülök a kaja és gép elé, megnézem az állásleírást, nem tetszik, fogalmazom a levelet, csörög a telefon. Maurice, nagyon röhögünk. Hallod te amikor elkezdek gépelni? Felhívtam őket, megkérdeztem hogy tetszettél-e. Nem tudom mit csináltál velük, el vannak ájulva. Azonnal betettek a short listbe. Szerintem az első helyen vagy. Ma prezentálják a CEOnak, holnapra várható a visszajelzés. Ha igen, és tetszik az ajánlat, készülj rá hogy szerdán kezdeni kell. A HR-es csak január 24-ig van. Addig kell az átadás-átvételt lezongorázni. Tudd, hogy nem kell elfogadnod, csak ha tényleg jó az ajánlat. Sok sikert. Na tessék, hideg ebéd.

A csoporttársból lett barátok gratulálnak. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

Hétfő este. Dilemmázás.

Kétnyelvű aranyköpések folyt.

Nincsen more ilyen! (Mutat a hiányzó legodarabra)

Én vagyok a bad guy, te vagy a jó guy! Én vagyok a bad guy, mert van puskám.

Elfogyott a leves, de még van a tányérban pasta!

Tegyél rá egy kis cheese-t!

És egy vicces áthallás Ákostól: Márk lázas beteg volt Szilveszter éjjel, és ilyenkor szegénykém hányni szokott. Hajnali 3-4 felé kiabált nekünk, és Ákos így hallotta: “I don’t care!” Én meg így: “Hánynom kell”. Ezúttal én ugrottam ki az ágyból 😉

A végére választottam egy fotót is, egyik csoporttársam kisfiával készült itt nálunk. Vidámak, gondtalanok, gyönyörűek, kétnyelvűek 😉