Így változott meg az életünk a járvány hatására – 2. rész

Az első rész ITT olvasható.

Ebben a szösszenetben a hétköznapokról lesz szó és arról, hogyan “élünk túl” az otthonunk oltamazó védelmén kívül. Haha.

Előljáróban annyit, hogy bár Kanada és Ausztrália egy óceánnyi távolságban van egymástól, mégis úgy tűnik nekem, hogy az ‘Üveghegyen is túl’ blog szerzője akár a kanadai tapasztalatok alapján is írhatta volna ezen bejegyzését: Koronás ügyek.

Kinti móka

Én nem tartok attól, hogy abba a csoportba kerülnék, akinek kórházi ellátásra lenne szüksége, mert még abban a korosztályban vagyok, ahol meglehetőségen alacsony a kórházba kerülés esélye, de persze sosem lehet tudni. Lehet, hogy alaptalan a magabiztosságom.

De mindegy is, mert családilag betartjuk a fizikai távolságtartásra vonatkozó kérést/utasítást, hogy ne foglaljuk már feleslegesen az erőforrásokat egy olyan ember elől, akiknek ez élet-halál kérdése lehet. Plusz fiatal gyerek van a háznál és azért ott motoszkál az emberben az alapvető szülői óvatosság.

Ez azt jelenti, hogy jó polgárként keveset mozdulunk ki a házunk pár km-es körzetéből. De szerencsére dél-Ontarióban is megjött a tavasz és így már könnyebb minden nap többször is kimenni levegőzni. Pár hete még télikabát kellett, de ma már elég volt egy pulóver is.

Kilátás a dolgozó szombánkból. A bal oldali kép pár március elején készült, a jobboldali pár napja.

Ilyenkor sétálunk az erdőben vagy a környező utcákban, biciklizünk és márciusban elmentünk “hivatalos” természetvédelmi területekre (conservation area), meg kosarazni a közeli iskola udvarára.

Eddig is vért izzadtunk, hogy 6 éves gyermekünknek olyan opciókat javasoljunk, amiért ő is lelkesen kijön a friss levegőre, negatívan érintett tehát a média tsunami, ami annak a követkeménye lett, hogy a Halton Hills Conservation Area-ban az első tavaszi napok egyikén megteltek a parkolók és a látogatók állítólag tömegesen piknikeztek és nem tartották az ajánlott távolságot. Kanadában a cégek és szervezetek rendkívül kockázatkerülőek voltak már a járvány előtt is, de a mostani helyzet erre rátett egy lapáttal és másnapra a park vezetése bezárta az egész banzájt.

Ok, a Halton Hills 60 km-re van tőlünk, kit érdekel ha bezárnak egy-két parkot…. Sajnos ez a döntés futótűzszerűen terjed egész dél-Ontarióban és pár napon belül az összes park bezárta a kapuit. Mi éppen előző hétvégén voltunk a Laurel Creek-ben, ami itt van tőlünk 10 percre és jól megbeszéltük, hogy legközelebb viszünk magokat, mert az éhes cinkék képesek az ember tenyerére szállni egy kis ingyen kosztért.

Hát ez egy darabig nem fog menni, ami azért is rossz hír nekem, mert az összes általam látogatott horgászvíz egy-egy ilyen természetvédelmi területen van (Guelph Lake, Wildwood Lake, Island Lake), ahova most nem lehet belépni. Próbáltam keresni más opciókat, de errefele kb csak a Nagy Tavak nem esnek a parkok hatáskörébe, azokra meg nem annyira érdemes a kis lélekvesztőmmel rámerészkednem. Esetleg fent északon a Cottage Country-ban lehetne pecázni, de az meg 4 óra vezetésre van.

Azóta jött az újabb korlátozás, hogy az iskolák sportpályájáit sem lehet használni, lőttek tehát a rendszeres kosarazásnak is. Már nézegetem a neten a mobil kosárpalánkokat, melyek felénk kb minden harmadik-negyedik ház kocsibeállóján ott állnak.

Annál is inkább szükség lesz erre, mert tartományi miniszterelnökünk Doug Ford (valójában ‘Premier’ a titulusa) tegnap drámai hangú elemzést mutatott be, mely szerint további korlátozásokra lesz szükség és jó lesz, ha hosszú távra készülünk fel. Mondják sokat, hogy ‘This is not a sprint, this is a marathon.’

Bevásárlás

Az elmúlt hetekben mindig “depressziós” lettem, amikor elmentem ételt vásárolni. Az élelmiszer boltokat felénk is jelentősen lefosztották, egyre több polcon jelentek meg a feliratok, hogy bocsi, de ebből csak max 2 db-ot vehetsz. De kit érdekel a felirat, amikor üres a teljes polc.

Azóta csillapodott a vásárlási őrület annak hatására, hogy láthatóan még mindig van étel a boltokban. Sőt ma reggel még WC papírt is sikerült venni. Ez jól is jött, mert mi WC papírt nem táraztunk be a “nagy roham” előtt.

De sajnos az is látszik, hogy maradt kockázat a rendszerben:

1. Bármennyi pénzt kerestem életemben, mindig megnéztem az árcímkékek a vásárláskor. Ezért feltűnt, hogy most magasabb árakat látok, mint a járvány előtt. Az elmúlt hetekben alig volt akciós termék a polcokon, ami érthető, mert minek ha úgy is el lehet adni mindent.
Ma már láttam SALE cetliket bőven, de sok esetben az akciót az emelt árból adják, azaz pont annyiba kerül egy akciós termék, mint mondjuk a januári ár. Ha az akció csendben befejeződik, akkor maradnak a megemelt árak. Nem mondom, hogy ez minden terméket érint, de mondjuk a bevásárlásunk 30-40%-át már biztosan.

2. Az is érezhető, hogy bizonyos dolgok lassan elkopnak a boltokból.

Ha most körbenézek a fagyasztók környékén, akkor szemmel láthatóak az üres polcok a fagyasztott zöldség és gyümölcs sorokon (és a húsos pult sem meggyőző). Kanadában alig ért véget a tél, ezért most még szinte semmi sem terem és ami kapható, annak jelentős része (vagy maga az áru vagy az alapanyag) az USA-ból jön, ahol ugyanúgy fogy a munkaerő, mint itt Kanadában.

Ha az USA még jobban belesüllyed a járványba, akkor egy ponton az USA kormányzat esetleg megtiltja bizonyos élelmiszerek exportját (ahogy azt a napokban a 3M maszkok esetében tették) és akkor jelentősen csökkeni fog Kanadában elérhető zöldségek és gyümölcsök választéka.

További kockázat, hogy csak Ontarióban minden szezonban kb 20.000 külföldi idénymunkás dolgozik a földeken és jelenleg tilos a külföldiek Kanadába történő beutazása (kivéve az USA állampolgároké, amitől egyébként kihullik a maradik hajam, mert ott egyre jobban terjed a járvány.)

Ha a kanadai kormány nem engedi meg, hogy a külföldi munkások beutazzanak és mondjuk 14 napos karantén után munkába állhasanak, akkor a hírek szerint a helyben termelt zöldség és gyümölcs kínálat szerény lesz idén és az árak az egekben lesznek. Gondolom ez más agrárszektorban is így lehet, pl tejipar és húsipar.

Gazdaság

Közgazdászként, dolgozóként, családfenntartóként a gazdaság helyzete zavar a legjobban. A héten mentünk Márkkal erre-arra a környéken és az autó forgalom hétköznap 5 órakor olyan, mint máskor vasárnap ebéd után. Tiszta szellemváros egész Waterloo, kb három helyen van mozgás, az élelmiszer, az alkohol és a fű boltok környékén.

20200404_083753

Ez pl ma reggel fotóztam, a háttérben a környékbeli mall parkolója látszik. Alig áll autó a boltok előtt, amelyek nagy része be is zárt. Az élelmiszer boltba viszont sokan mennek, de mivel egyszerre kb 50 ember tartózkodhat a bolt területén, ezért kb 15 percet kellett várnom reggel, mire beengedtek a “szentélybe”.

A benzin árán is látszik, hogy mekkora a gond, a napokban alig 50 cent volt egy liter. Ez kb fele annak, mint télen volt. Ennek most nem örülök, mert mutatja, hogy az ipari termelés a béka feneke alatt van.

Van néhány szegmens, ami nagyon pörög, a Netflix-nek, ZOOM-nak és társainak biztosan nagyon megy az üzlet, az Amazon Prime szolgáltatás nélkül kb 1 hónapos szállítási időt jelez előre a megrendelt termékekre.

De ez csak a gazdaság kicsinyke szelete és a boltok nagy része zárva, az éttermeknek már nagyon korán betett a bizonytalanság, minden második bezárt mára.

A környező házépítkezéseken láttam vmi kis mozgást a héten, ahogy arra bicajoztam esténként, de a szomszéd – aki ebben az iparban utazik – pont tegnap mondta, hogy most álltak le, mert az ő tevékenységük nem tartozik az “essential services” kategóriába.

Kicsit tartok attól, amikor a bevételi számok zuhanása bejelentésre kerül a munkahelyünkön – ami egyébként tőzsdén jegyzett cég – akkor a menedzsment majd költségmegtakarításokba kezd. A legjobb verzió az, hogy bukjuk a 2020-as bónuszt, ami családi jövedelmünk 10%-a, a legrosszabb az, ha munkát kell keresni egy olyan helyzetben, amikor sok más ember is munkát keres.

Pozitív várakozások

A beszámolóm elég borús hangulatúra sikeredett, mert ez az egész helyzet borús, de valójában már sokkal optimistábban látom a jövőt.
Említettem, hogy tartományi vezetőnk, Mr. Doug Ford 18-24 hónapos járványveszélyes időszakot vár és második, harmadik, akár negyedik járványos hullámot vizionál.
Az én szubjektív várakozásom azonban az, hogy erre a viszonylag egyszerű vírusra még idén elérhető lesz az oltóanyag vagy a kezelés ami enyhíti a tüneteket. A gazdasági lassulás sok munkanélkülit “termel”, az pedig csak egy rövid ideig finanszírozható az adókból, utána jön a masszív társadalmi elégedetlenség.
Plusz az idősek tényleg életveszélyben vannak és a vezetők úgy lesznek vele, hogy ha kockázatosabb is egy új vakcina, mégis több esélyt ad a túlélésre, mint a hamarosan összeomló egészségügyi rendszer. Ezért országok kényszerből fel fogják puhítani a szigorú vakcina engedélyeztetési folyamatot és sokkal kevesebb tesztelés is elég lesz.

Az is bíztató, hogy én a cégünk IT területén dolgozom, és ebben a helyzet minden abba az irányba mutat, hogy a hagyomásos face-to-face megoldások helyett masszív digitalizálás jön. Ehhez pedig sok IT befektetés kell a következő években.

Van aki még nálam is sokkal optimistább, éppen tegnap hallottam egy Waterlooban élő magyar barátomtól, hogy ők most vettek a napokban házat. Mióta ismerjük őket tudjuk, hogy open house-okra járnak, mert 4-en vannak és az a ház amiben laknak lassan kicsi lesz nekik. Az nekem is erőt ad, ha látom, hogy mások optimisták és bíznak a jövőben.

Így változott meg az életünk a járvány hatására

Kanadában és Ontarióban is durvul a vírus helyzet, mint mindenütt a világon. (bár mintha laposodna már a görbe, azaz az új esetek száma csökken).

Munkáltatónk pár nappal az első ijedség kitörése előtt, már 03.16-tól otthoni munkavégzést javasolt mindenkinek és ez azt jelenti, hogy már 3 hete hete ittonról nyomjuk a munkát Timkával. Azóta az otthoni munkavégzés már kötelező lett és cégünk dolgozóiknak 9x%-a otthonról dolgozik.

A napjaink így viszonylag egyhangúan telnek, reggel 7-kor órára kelünk és a reggeli készülődés nem hosszú, Timka már 8-kor hívásban van, mert van egy rendszeres státusz megbeszélésük reggel. Én is  8 és fél kilenc között kezdek.

A fő nehézséget számunkra az okozza, hogy Márk 03.13-án volt utoljára iskolában. A következő hét (03.16-03.20) hivatalosan March Break volt, de ez után az iskolák Kanada szerte bizonytalan időre bezártak. Ezért aztán Márk tanulását és egész napját nekünk kell megszerveznünk.

Ezt úgy oldottuk meg, hogy a hét elején Timka is én is beírunk délelőtt és délután kb 1-1 óra “Márk időt” a naptárunkba, ahova aztán a munkatársak nem tudnak megbeszélést szervezni. Majd minden este összejön a család 5 percre, megnézzük a másnapi naptárunkat és készítünk Márknak egy napi menetredet reggel 8:30-tól délután 4-ig.

Ebbe beírjuk a közös időt és az egyéni időt, amit kezdetben Márkkal együtt osztottunk be, de most már megvan az ideális sorrend és nem kell sokat gondolkodnunk rajta. A fő motívum, hogy Márk naponta kb 2-2,5 órát tanul, ebből a felét egyedül, a másik felét velünk.

A saját tanuláshoz ezt a könyvet használjuk, amit tavaly szeptemberben vetttünk meg azzal a mondással a Costco-ban, hogy majd jó lesz valamire. Márk nagy lelkesedéssel ugrott rá akkor, de aztán gyorsan el is feledkezett róla.

Mivel távoktatás nálunk nyomokban sincsen, ezért most előszedtük a könyvet a fiók mélyéről, melyet hol “Rózsaszín könyvnek”, hol “Pink Book-nak” hívunk.

a20f_G1_cr_2016

A könyv valójában egy vastag feladat gyűjtemény, melyben nem túl kihívó matek, angol, ‘science’, társadalom tudományi feladatok vannak.

Márk változó lelkesedéssel veszi elő a könyvet, de rájöttünk, hogy ha a nap elejére tesszük a tanulás nagy részét, majd az egyéni tanulás után rögtön megbeszéljük vele, hogy meddig jutott, akkor jobban járunk és nem kell délután/este azon vitázni, hogy mi nem készült el… Jah és az MP3 lejátszót is bevonjuk délelőttre, amire magyar nyelvű hangoskönyveket vagy rádió-játékokat töltünk, melyeket Márk imád hallgatni. (Vuk, Tüskevár, Téli Berek, Rumini, legújabban Szíriusz kapitány sorozat)

Egyébként felháborítónak tartom, hogy egy ilyen gazdag ország, mint Kanada sehogy sem áll a távoktatással az általános- és középiskolákban. Már március elején lehetett tudni, hogy az iskolákat be kell majd zárni, de a school board és a tanárok simán elmentek March break-re, majd az első olyan héten, amikor már tanulni kellett volna csütörtökön (!) jött az e-mail, hogy véget ért a March break és most már biztony gondolkodunk, hogyan lehetene távoktatni.

Érted… nem szakították meg a szünetet, hogy helyette esetleg előre dolgozzanak, hanem ők szüneteltek, mert az jár. Mi meg Timkával a nap közben kiesett munkaórákat este 8 után hozzuk be…

Most ott tartunk 3 hét után, hogy már felmérték, hogy kinek kell laptop, tablet és bejelentették, hogy általános iskolában napi 1 órát fognak a gyerekek távoktatással tanulni. De persze számítanak a szülők segítségére… Anyátok!

A munkahelyünk egyébként papíron megértő a helyzettel kapcsolatban, van mindenféle policy, hogy ha otthon van iskolás gyerek és nem tudod a teljes munkaidőt ledolgozni, akkor szólj a menedzserednek és megoldjuk.

A valóságban a COVID-19 extra feladatokat jelent, Timka is és én is úszunk a munkában. A helyzet kisértetiesen hasonlít a 2009-2010-es magyar helyzetre, amikor az emberek bevállaltak sok extrát, hogy biztosítsák a munkahelyüket.

De hálásak vagyunk, hogy cégünk a nyilvánvaló bevétel csökkenés ellenére nem kezdett leépítésekbe, azaz nem kell több dolog miatt egyszerre aggódnunk.

Legközelebb a bevásárlásról és a közhangulatról fogok írni.

 

Társas szórakozás karantén idejére 2.

Ebben a stresszes és otthon ülős időszakban szerencsések vagyunk, mert a kertünk vége egy erdő, ahova hetente többször is kimegyünk sétálni. De van egy kis szépséghiba, a “Gyere Márk, menjünk ki az erdőbe!” hívószó egyre kevésbé működik, mert Márknak kell valami konkrétabb dolog, amiért érdemes kimenni az erdőbe.

Ez a konkrétum pár hete még a szánkózás volt, mert az “erdőnk” egy dombos területen van, azaz a letapsott ösvényeken – már amelyik lejt – szánkóval is lehet lecsúszni. Van egy olyan lejtő, ahol akár 100 métert is lehet csúszni, biztonságos körülmények között.

De időközben a hó elolvadt és a vadállatok meg nem nagyon mutatják magukat nappal, hogy azokat nézegessük séta közben. Pedig a hóban talált nyomok alapján az erdő tele van őzzel, rókával, mosómedvével, helyi borzzal (skunk) és még sakállal is (coyote).

Erre a dilemmára született meg az ötlet, hogy akkor ne sétálni menjünk, hanem geocache ládákat keresni. Ehhez mindössze az kell, hogy beregisztráld magad a www.geochacing.com oldalon, letölts a mobilodra egy geocaching alkalmazást, melyek egy része fizetős, más része ingyenes és hajrá. Valójában ilyenkor sétálunk egy nagyot, de a keresés izgalma jól elterli Márk figyelmét.

A telefon a GPS vevő, a képernyő a térkép és máris lehet a környékeden lévő geoládákat (azaz geocache) megkeresni. De mik azok a geoládák?

Többnyire vízhatlanul záródó műanyag dobozok, melyeket a gazdája elrejt valahol egy erdőben, parkban vagy akár bent a városban és neked a térkép alapján kell megtalálnod. Az a vicces, hogy a ládákat tényleg eldugják, hogy elsőre ne legyen egyértelmű, hogy hol vannak a rejtekhelyek és ezért élmény legyen megkeresni őket, de nem az a cél, hogy a ládát senki se találja meg.

A következő képen egy átlagos geoláda látható, ami valójában egy műanyag tároló doboz, amiben hivatalosan egy napló kap helyet és kevésbé hivatalosan egy csomó kacat is. Mert az is szokás, hogy a ládákba a polgárok visznek valami apróságot és cserébe el is vihetnek valamit onnan.

Vannak olyan hivatalos tokenek (számozott tárgyak), melyeket a geocaching közösség az Interneten keresztül követ és ezek a tárgyak a közösség segítségével vándorolnak az egyik ládából a másikba. Ebben az a pláne, ha a tárgyak éveken keresztül “utaznak” és egyszer akár sikeresen átugorják az óceánokat és Kanadából pl Ausztráliába kerülnek át valaki jóvoltából.

20151212_134121-1024x576

Ha valaki nagyon extra élményt akar szerezni másoknak, akkor akár ilyen speciális rejtekhelyet is készíthet a saját ládájának:

Mi ilyen szuper ládákat nem találtunk, de pl az egyik kedvenc ösvényünkön már kb 20x alkalommal elsétáltunk úgy az egyik kis láda mellett, amit a gazdája egy korhadt fatörzs belsejében rejtett el. Mert az is a geocaching láda elrejtésének a lényege, hogy a nem beavatott sétálók ne találják meg a rejtekhelyet, mert esetleg elviszik vagy áthelyezik a ládát.

Mi az elmúlt 3 napban kb 10 ládát találtunk meg, a házunk pár száz méteres környezetünkben 7 db-ot, a közeli conservation area-ban (természetvédelmi terület) pedig 3-at.

A mostani körülmények között az a jó ebben a hobbiban, hogy Márk állandóan ládát akar keresni, ergo ki akar menni és az erdőben vagy egy nagy parkban nem kell attól tartani, hogy túl sűrűn lesznek az emberek. Tehát kiváló szórakozás, míg engedik, hogy rekreációs céllal is kimenjünk a házból.

Nost ha nektek is gondot okoz, hogy milyen indokkal csaljátok ki a családod a jó levegőre, akkor ajánlom nektek a geoládázást.

Társas szórakozás karantén idejére 1.

Unom már a Covid-19 témákat, de ez a bejegyzés inkább arról szól, hogyan lehet ezzel a helyzettel valamit kezdeni.

Múlt héten már futótűzszerűen terjedtek a járványt megelőző megszorítások egész Kanadában és szűkebb otthonunkban Dél-Ontarióban is. A munkahelyemen péntek estére (03.13.) megszülték, hogy hétfőtől mindenkinek erősen ajánlott otthonról dolgoznia.

Nem mondták (még), hogy kötelező az otthoni munka, de a munkatársaim 99%-a magától is úgy döntött, hogy megfogadja a tanácsot.

A munkahelyi konditerem is bezárt, moziba vagy kocsmába csak a legbátrabbak mennek (most már oda se nagyon, mert bezárták a mozikat is) de ami még jobban fáj, hogy az erősen ajánlott “social distancing” miatt a barátainkkal sem tudunk találkozni.

Ha tényleg csak 2-3 hétig tartana ez az egész helyzet, amennyire időre ezeket a korlátozásokat egyelőre bevezették, akkor még kibírható lenne, de mindenki tudja, hogy több hónap izoláció elé nézünk.

Ez pedig nagyon rosszul hangzik, mert ahogy barátainkkal eddig szinte minden héten volt valami programunk, hol korcsolyázni mentünk, hol szánkózni, máskor egy szülinapot ünnepeltünk, vagy hol a fiúk, hol a lányok mentek el este kocsmázni.

Sőt számunkra a hónap egyik legjobban várt eseménye a hó végi társasjáték parti, ahol átalában 15-20 ember összejön és a kemény maggal jobbnál-jobb játékokat játszunk immáron kb 1,5 éve. A társaságot és az eseményt annyira szeretjük, hogy családilag is e köré szervezzük az aktuális elfoglaltságunkat. De ha “social distancing” van, akkor ugrott a játék és a beszélgetés is.

De ha a remote work manapság lehetséges, akkor a remote boardgame-nek is lehetségesnek kellene lennie nem? Ezért rákerestem, hogyan tudna a core-baráti társaságunk társasjátékot játszani az Interneten keresztül.

És igen, a Tabletop Simulator pont erre van kitalálva.

Ez egy olyan virtuális “keretrendszer”, ami gyárilag 10 féle klasszikus játékot tartalmaz (sakk, blackgammon, poker, stb), de az az extra benne, hogy 41 olyan társasjátékot már kiadtak rá, melyeket Interneten keresztül lehet játszani.

Köztük az egyik kedvenc játékunkat a Blood Rage-t, ami egy viking témájú stratégiai társasjáték, ami nem csak izgalmas, hanem szép is. A dobozban komplett viking harcosok rejtőznek, sőt mitikus szörnyek is, amiket a viking klánok tudnak csatába hívni a saját oldalukon.

Ezek a képek a dobozos, valódi játék néhány bábúját mutatják be.

pic2453070

pic2693831

pic2713921

A Tabletop Simulator beszerzése anyagilag sem megterhelő, mi a 4 licenszet tartalmzó csomagot vettük meg, ami 67 CAD-ba kerül és ezen kívül elég egy embernek megvennie az egyenként 8-10 dollárért a letölthető társasjátékokat, hogy a teljes csapat tudjon vele játszani.

A Tabletop Simulator egyetlen hátránya, hogy a játékok nem scripteltek. Tehát minden bábút, kártyát és kis kütyüt bárhova lehet mozgatni a virtuális táblán és a program nem szabályozza, hogy mit hogyan és hova tegyél. A játékszabályokat tehát a csapatnak ismernie kell, úgy mintha az eredeti társasjátékkal játszanátok.

De ugye onnan indultunk, hogy a fizikai találkozás most nem lehetséges, úgyhogy ha nem csak a Netflix-et akarod nézni esténként, akkor ülj a gép elé, pattints fel a sört, kapcsold be a Skype-ot és próbáld ki barátaiddal a Tabletop Simulatort.

Ha Blood Rage nem tetszik, akkor biztosan van még olyan játék a másik 40 között ami tetszeni fog.

Itt pl egy Youbube videó, hogy lehet Warhammert játszani a Tabletop Simulatorral.

Update 2020.03.28:

Túl vagyunk egy teljes Blood Rage Party-n, íme a tapasztalatok:

  • Azt nem sikerült megfejteni, hogy a TTS szerver melyik része fut lokálisan és mi az ami a felhőben van, a szombat esti játékunknál háromszor fagyott a ‘privát’ virtuális szerverünk valami központi hiba miatt. Először a két játékos társamat vágta ki, majd röviddel utána engem is (én voltam a host). Végül este 10 óra fele elmehettek a népek aludni, mert utána nem volt gond, de érdemes az állást rendszeresen menteni. Ez elég fájdalmas, mert én nem találtam quicksave funkció-t, de ha van mentés, akkor lehet onnan folytatni a játékot, ahol megszakadt.
  • Szintén múlt szombaton jöttem rá, hogy szinte minden létező társasjátékot le lehet tölteni a TTS-re ingyen. A Steam-en belül van egy szekció, ahol az ún. MOD-ok letölthetők. Gyorsan le is szedtem a 7Wonders-et, Ticket to Ride-ot és még 10 másik játékot. Egy-egy játék akár 10 verzióban is fent van, az egyes verziók minősége eltérő. Játék előtt tehát érdemes egy fél órát rászánni arra, hogy megnézzétek milyen a játék minősége, vannak-e benne hibák. A fizetős modok (lásd fenti link az eredeti blogbegjegyzésben) annyival jobbak, hogy ott biztos lehetsz benne, hogy működő verziót töltesz le. Akinek kevés az ideje és nem sajnálja a kb 8-10 dollárt, válassza azt a verziót.
  • 1

3. Az az állításom sem teljesen igaz, hogy a játékok nem scripteltek. Vannak olyan verziók, amelyekben gombnyomásra felállítja a gép a kezdő állást, de a játékmenetet a játékosoknak kell menedzselnie, mint a való életben. A szabályokat tehát el kell olvasni és meg kell értenie minden játékosnak.

Bölcsességemtől megfosztva

Már 7 évesen tudtam, hiába nézegetem Farkas Bertalan fényképét, belőlem nem lehet majd űrhajós. A fogaim miatt, ugyanis már akkor volt egy tömött, és nem is tudom nyilvántartani, mostanra van-e még tömetlen. Hiába a csoportos fluoridos öblögetés alsóban az iskolában, a rendszeres fogmosás, egyszerűen nem jók a fogaim.

Valamikor év elején kezdtem el tapasztalni bal oldalon hátul-alul rágásnál néha benyillaló fájdalmat. Ellátogattam a fogorvoshoz, aki végigkopogtatott, de nem találta a forrást. Az egyetlen ötlete a röntgen alapján az volt, hogy a bölcsességfogam nyomja az előtte lévő fog gyökerét. És ez előbb-utóbb problémákhoz vezet.

* ez nem az én röntgenem, de hasonlóan nézett ki

Ekkor tudtam meg a fogászati asszisztenstől, hogy Kanadában nem szokás bölcsességfogakat tartani az ember szájában. Általában fiatal felnőttkorban eltávolítják mind a négyet (egyszerre). Az asszisztens ránézve a röntgenemre, ezt találta mondani: “jé, megvannak a bölcsességfogai”. Mondom, persze hogy megvannak. Sosem törtek át az ínyemen, de érezthetően ott vannak.

Beutalt hát a fogorvos egy szájsebészhez, hogy távolítsa el ezt a rosszalkodót. Mit mondjak, nem voltam túl lelkes. Csak azért lett időpontom, mert a fogorvos egyenesen átküldte a sebész asszisztenséhez a beutalót, aki felhívott. Először március 6-ra írtak be. Amit aztán át kellett szerveznem, mert Márk előző nap beteg lett, Ákosnak meg aznap reggel volt egy fontos megbeszélése. Akkor még úgy volt hogy elutazunk, ezért átszerveztem márc 23-ra. Ez viszont munka szempontjából egy nagyon előnytelen dátum volt nekem – az első munkanap 1,5 hét szabi után; sok előre látható feladattal.

Aztán eldöntöttük, a Covid-19 miatt mégsem utazunk. Újra telefonáltam, és megegyeztünk 16-ában. Ez tegnap volt. Jelentem, egy bölcsességfoggal kevesebbel írok. És most épp elterelem a gondolataimat a fájdalomról.

Így történt a procedúra. 1-re mentem oda, itt Waterlooban tényleg működik a 10 perces szabály (=bárhova eljutsz 10 perc alatt kocsival). Így még meg tudtam ebédelni, Márk biztatott hogy egyek többet, mert ki tudja mikor tudok legközelebb bármit magamhoz venni.

10 perccel korábban érkeztem ahogy kérték, ki kellett töltenem egy-két papírt a beavatkozás előtt. Közben hallgattam, ahogy a 2 recepciós sorra hívja a bejelentkezett ügyfeleket, és mondja le az időpontokat a következő 2 hétre. Mától ugyanis azok a szolgáltatók is bezártak, akik hétvégén még hezitáltak. Kaptunk emailt a könyvtárból, Márk edzéséről, a fogorvostól. Nem kockáztatják a fertőzést, szerintem jól teszik, ha most a profit elé helyezik a biztonságot. Az asszisztens hölgy aki bekísért kb 5 hónapos terhes volt. Kicsit beszélgettem vele, ő azt mondta nagyon parázik hogy megfertőződik, mert sok ember fordul meg a rendelőben.

Jött az orvos, megvizsgált, majd részletesen elmagyarázta, milyen lehetőségek vannak és mik a kockázatok. Abban maradtunk, nem húzza ki a teljes fogat, mert 2 érzőideg lenne az útjában. Kettévagja inkább, így a hosszú és idegeknek útban lévő gyökér bent marad, de a problémát okozó fogtest eltűnik. Megkérdezte, mit terveztem a következő 2-3 napra, és felkészített hogy lesz duzzanat az arcomon. Jól jött ez a koronavírus (na jó, ez rossz vicc), úgyis itthonról dolgozom, maximum nem kapcsolom be a kamerát a megbeszéléseken.

A telefonos bejelentkezésnél már tisztáztuk, nem kérek altatást, ezért belém tolt 2 nagy szuri érzéstelenítőt. Ez a kérdés meglepett. Hozzá voltam szokva, ezeket a döntéseket az orvosok hozzák meg. Itt még tanácsot sem nagyon adnak, hiába kérdeztem az előnyökről-hátrányokról és hogy általában hogy csinálják. Így is meg úgy is, attól függ mit szeretnék. Bár nem voltam sokszor altatva életemben, és akkor is csak rövid időre, arra jutottam hogy nem fognak hiányozni még az altatás esetleges utóhatásai is a várható fájdalom és duzzadás mellé.

Hamar elzsibbadtam, még a magyar fogorvosomtól tanultam hogy ha mozgatom a számat, gyorsabban beüt (nyit-zár mozdulat). Az orvos, miután fejkendőt és fejlámpát szerelt magára, először csak óvatosan megnyomkodta az ínyemet hogy hatott-e már a szer. Nem éreztem semmit, így belekezdett – a fogsorom közé tolt egy gumi állagú tartórudat keresztbe, esélyem nem volt beljebb zárni a számat. Majd vágást ejtett, érzésem szerint többet is, és megszemlélte az ellenfelet. Ezután felkészített hogy hangos és rezonálós lesz: jött a fúró, vagyis érzésre inkább fűrész. Nem éreztem semmit, azon kívül hogy egyre mélyebbe nyomta az eszközt. Majd mondta, lesz egy roppanás – és tényleg. A fűrészelést-roppantást még négyszer ismételte, közben folyamatosan érdeklődve hogy jól vagyok-e. A negyedik reccs után kiemelte a gonosz nagy nyomkodós bölcsességfogat. Kaptam 2 öltést, egy tampont a számba, és felírta a recepteket – fájdalomcsillapítót és antibiotikumot.

Kaland #1

Összességében ez eddig sima ügy volt. A gyógyszertárban indult a kaland része a napnak. Itteni szokás szerint a patikus elkérte a recepteket, és megkért, foglaljak helyet amíg előkészít mindent. Ücsörögtem, várakoztam. Egyszer csak 3 fős család sétált be – fiatal lány maszkban, fiatal srác, és egy anyuka. A gyógyszertár másik felében háziorvosi rendelő volt, megosztva a várakozót. A fiatal pár leült tőlem kb 6 m-re, anyu intézte a bejelentkezést. Amiből kisebb pánik lett. A recepciós felállva a székből arra utasította a lányt, fáradjon be a mosdóba, az lesz az elkülönítő. Először arra gondoltam, biztos valami gond van az immunrendszerével, ezért nem engedik hogy más betegekkel várakozzon. De kb egy perc után újabb utasítás érkezett: anyu is menjen szépen utána, mert érintkeztek korábban. De előbb kapott egy maszkot. A srác ekkor úgy döntött, ő inkább odakint várakozik, mint harmadikként az egyszemélyes mosdóban. Én is elgondolkodtam, talán inkább kint várok, no persze jó messze a fiútól, ez tuti Covid-gyanú.

De nem jut idő kiosonnom, szólít a patikus.

Kaland #2

Kezdi magyarázni a gyógyszerek használatát. Az antibiotikum gyorsan megvan, az egyetlen különleges instrukció az, egyek mindig amikor beveszem. Mondjuk ebbe rossz belegondolni, talán bébipapit, szívószállal.

Jön a fájdalomcsillapító. Azzal kezdi, ez egy narkotikum, az erős fájdalom csökkentésére. Mondaná tovább, de visszakérdezek: ugye nem opioid? De igen, mondja. Kérnék valami mást, mondom. Érdekesen reagál, mivel nem adtam több magyarázatot. Ez nem egy erős ópium-tartalmú szer, válaszol, de tud adni valami recept nélkül kaphatót helyette. OK, mondom, nézzük meg. Ajánlja az Ibuprofein tartalmú Advil erősebb változatát. Háát, a koronavírus miatt az sem jó alternatíva, legalábbis egy neten terjedő pletyka szerint: egy orvos arra figyelmeztet, az Ibuprofein ronthat a tüneteken. Naponta csekkolom, erről még nem jelent még meg cikk megbízható forrásból. Azért jobb az óvatosság. Vissza szegény patikushoz, még egyszer elmondja, nem olyan erős ez a Codein, meg van benne más hatóanyag is. Végignéz rajtam, folytatja: ha túladagolástól tartok, tud adni hozzá egy Naloxone szettet, ingyen van. Felröhögök, nem vagyok heroinista, csak köszi, nem is szeretnék elindulni az arra vezető úton. Kicsit latolgatjuk a lehetőségeket, arról győzköd, jobb ha van nálam valami erősebb, maximum nem veszem be, vagy csak egy szemet ha már nem bírom tovább. Végül elhozom, a Advilt is, Covid-19-et remélem nem.

Miért nem akartam az ópioidot? Itt Kanadában elég sok problémát okoznak a morfium-tartalmú fájdalomcsillapítók. Mint a mellékelt ábra mutatja, elég könnyű egy műtét, sérülés vagy krónikus fájdalom esetén hozzájutni, simán felírják az orvosok. A gond azzal van, hogy könnyű hozzászokni. Aztán emelni kell az adagot, mert a korábbi kis mennyiség már nem hatásos. Ezt még talán mindig felírják. Egy idő múlva viszont a betegek a feketepiacon kezdik beszerezni az erősebb anyagokat, és itt jön a képbe a Fentanil. Rengeteg függő van, és mint minden utcai drog, az anyag néha szennyezett, ettől is halnak meg, és ott a túladagolás is, mint veszély. Lejönni róla kb olyan mint a heroinról – nem is sikerül mindenkinek.

A műtét másnapján

Ma reggel már megvolt az első megbeszélésem, a csapatom nagyon megértő, nem várják el hogy ma dolgozzak. Azért ebéd (jajj!) utàn bejelentkezem majd egy kicsit, ne maradjak le nagyon. Addig is jegelem a fél arcom, mert úgy nèzek ki mintha egy mandarin lenne a pofazacskómban. Eléggé feszít.

Az orvos most hívott, van-e kérdésem, hogy vagyok, jegeljem, megadta a számát amin elérhető. Így is lehet, emberien, empatikusan, kedvesen.

Mi minden történt mostanában

Jó régen tettem ki az utolsó bejegyzést, van annak már vagy három hete. Elég sok minden történt azóta, nézzük szépen sorjában:

Koronavírus helyzet a munkahelyen

A koronavírus helyzet egyre jobban begyűrűzik az életünkbe. A munkahelyemen kb egy hónapja letiltották azokat az üzleti utakat melyek Ázsiát érintették (azaz Ázsián belül vagy Ázsia-Európa, Ázsia és Észak-Amerika között). Ez akkor még bátor lépés volt, mert nem volt látható jele annak, hogy a járvány kijutott volna Kínából.

Persze a legtöbb ember már akkor is látta, hogy egy ilyen járványos betegség nem fog megállni a kínai határon és a menedzsmentnek igaza volt abban, hogy nem csak a kínai, hanem az indai, Fülöp-szigeteki utakat is megtiltották. A cégüknek ezen a két helyen van egy-egy nagy IT operációja, a vezetők jönnek mennek a két ország között és az utakat általában jó előre lefoglalják, tehát amit februárban letiltottak, annak igazából az év későbbi részében van nagyobb hatása.

Azóta már nem lehet repülni még Montreál és Toronto között sem, de vonatozni pl még lehet. (ez egyébként rossz ötlet, téves biztonságérzetet ad).

Szerintem nincs messze a bejelentés, hogy ezt is meg fogják tiltani, sőt a Toronto-Waterloo távlatban sem lesz lehetőség arra, hogy a kollegák személyesen találkozzanak egymással. Pedig vannak olyan vezetők bőven, akik pár napot Torontóban és pár napot Waterlooban dolgoznak, mivel mindkét helyen vannak beosztottjaik.

Ezen a héten hétfőn arra mentem be, hogy minden szinten elszórtak 50 db kézfertőtlenítős flakont. Jó lenne tudni, hogy hol vették, mert mindehonnan kifogyott ahol jártam…. Ezen kívül feltöltötték az eddig üres telepített adagolókat, ahonnan fertőtlenítő kendőt lehet vételezni és minden mosdó ajtó mellé kitettek egy falra szerelt papír adagolót, hogy papírral nyisd a kilincset, amit nem értek, mert csak befele kell a kilincshez nyúlni, kifele csak kilököd az ajtót a karoddal.

De ez a felkészülés nekem elég ijesztő volt, mert még közelebb éreztem magam az egész problémához.

A kollegák is érzik a fokozódó helyzetet, mert tudatosan vagy tudatt alatt, de egyre kevesebb ember jár be az irodába. Hétfőn-kedden mindig elég sokan dolgoznak az irodából, de most kb félház volt ahhoz képest, mint ami szokott lenni.

És senki sem reklamál, szerencsére nálunk elég története és kultúrája van az otthoni munkának. Csak egy példa: a megbeszélést szervező ember automatikusan beteszi a ZOOM linket minden meghívóba és nem is kérdezik meg tőled előre, hogy bejössz vagy behívsz. Kivéve, ha a megbeszélés mondjuk pénteken van, mert akkor a szervező néha érdeklődik, mielőtt foglal egy tárgyalót, ahova aztán senki sem megy be.

Én egyelőre nem változtatok a rutinomon, H-K-SZ bent vagyok, a többi napot otthonról dolgozom, kivéve, ha nincs vagy csak 1-2 megbeszélésem van, mert akkor otthon maradok.

Ez szerintem pár héten belül változhat, mert jövő héten tavaszi szünet van Ontarióban, és ahogy hallom, rengeteg ismerős család megy külföldre. Amikor visszajönnek, akkor szerintem lesz egy ugrás a fertőzöttek számában és akár még az iskolákat is bezárhatják. Akkor lesz igazi szellemház az irodánk. Fogalmam sincs, hogy azokban a munkakörökben, ahol jelen kell lenni, hogyan fogják megoldani a dolgot…

Nyaralás –> törölve

Immáról hagyomány nálunk, hogy mi a tél végén február-márciusban megyünk nyaralni. Eddig kétszer voltunk Kubában az előző években, de idén úgy döntöttünk, hogy itt az idő, hogy felfedezzük az Észak-Amerikai kontinenst.

Ezért január elején foglaltunk egy utat Los Angeles-be, pont a márciusi szünet idejére. (Ezt nálunk nem hívák tavaszi szünetnek, mert a március még téli hónapnak számít. Haha, na jó mégse.)

Egy baráti házaspár férfi tagjának volt arrafele tervezett üzleti útja és a terv az volt, hogy a családja is vele tart és nekünk is szóltak, hogy van-e kedvünk velük menni. Nos volt, de a várhatóan fokozódó víruspara miatt úgy foglaltunk, hogy lemondhatóak legyenek a szállások.

A helyzet közben egyre fokozódott, mi sokat gondolkodtunk, hogy menjünk vagy ne menjünk és végül úgy döntöttük pár napja, hogy nem megyünk. Annak ellenére döntöttünk így, hogy a Jetblue csak a február vége után foglalt utak esetén mondta, hogy ingyenesen lemondhatók és átfoglalhatók más időpontra, tehát úgy állt, hogy mi bukjuk a januárban kifizetett 1700 dolláros repülő jegyeket.

Ami egyébként felháborító, mert aki januárban még nem látta, hogy ez a helyzet hova fajul, az szívjon, aki meg most márciuban a járvány közepén foglal, annak van rugalmassága. Persze, hogy értem, az a lényeg, hogy MOST eladjanak minél több jegyet, mert a cash-flowjuk elég rosszul alakulhat mostanában.

Aztán az USA-ban is berobbant a para, tegnap a CNN-t néztem edzés közben és az amerikaiak is mostanában jönnek rá, hogy mégsem olyan fasza csávók, mint gondolták és náluk is egyre több a beteg országszerte, úgyhogy tegnap éjszaka pár légitársaság, köztük a JetBlue úgy döntött, hogy nagyobb rugalmasságot enged és már a mi utunkat is le lehetett mondani. Pénzt nem kaptunk vissza (naná), de egy ígérvényt igen, hogy felhasználhatjuk az 1700 dollárunkat majd egy újabb foglalásra 1 éven belül. Nos meglátjuk, hogy a JetBlue túléli-e az egy évet.

És végül az időjárás

Mint említettem, dél-Ontarióban a március még téli hónap, de nem lehet panaszunk az időjárásra. Márciusban ugyan esett 10 centi hó az egyik estéről reggelre, de ez hamar el is olvadt, sőt a hónapok alatt felhalmozódott hó is szépen olvadásnak indult a néha már 10 fokos kánikulában.

IMG_20200304_124357

Persze aki itt él pár éve az tudja, hogy jön még kutyára úthenger.

Márciusban átlagosan 17-18 centi hó esik Torontóban, amiből eddig 1.5 centi esett, sőt áprilisban is várható további 5 centi. De az átlag kanadai lakos azért bizakodik és rögtön rohan a szabadba, ha a hőmérséklet ilyenkor eléri a 10 fokot. Ez nem vicc, tegnapelőtt szép napsütés volt délután és ahogy jöttem haza, ember tömegeket láttam akik sétáltak, vagy futottak vagy bicikliztek. Mi is előkerestük Márk átmeneti kabátjait, esőnadrágját, gumicsizmáját és hamar beláttuk, hogy a kabátok kivételével mindenből újat kell vennünk. Megint 😀

Az igazi kanadai tél 2. – Algonquin

Huntsville-i hétvégénk első napjáról ITT írtam. Ekkor mentünk az Arrowhead Provincial Parkba, hogy kipróbáljuk a Muskoka régió leghíresebb korcsolya pályáját, ami valójában egy erdei korcsolya-ösvény, ahova tömegek zarándokolnak el egy kellemes téli hétvégén.

A következő napon magától értetődő választásnak tűnt, hogy ellátogatunk az Algonquin Provincial Parkba.

Ha friss bevándorló vagy Kanadába, akkor nem kell sokat várni a kérdésre, hogy “És jártatok már az Algonquin Parkban?”. Az Algonquin ugyanis FOGALOM dél-Ontarióban, a bakancslista része, fél ember vagy, ha azt mered mondani, hogy “még nem”.

De miért is?

Dél-Ontariónak a Lake Huron, Lake Ontario és Lake Eerie és Quebec közötti része sűrűn lakott, többnyire urbanizált terület, ahol a másfél Mo-nyi (140.000 km2) területen 12-13 millió ember él. Ontario tartomány egyébként 1 millió km2 és ~14.5 millió ember lakja.

Dél-Ontario bizonyos tekintetből tehát kb pont olyan mint Nyugat- vagy Közép-Európa, ahol egymást érik a települések és az emberi környezet mára már bekebelezte a természet nagy részét.

De ezen a 140.000 km2-es területen van egy olyan 7.000 km2-es egybefüggő (egy nagy magyar megyényi) érdős jellegű, szigorúan védett terület, aminek nagy részén ember szinte sosem jár, ahol több ezer tó és 10 kisebb-nagyobb folyó található és ahol medvék, jávorszarvasok és farkasok élnek és mindez kb 3-4 óra távolságra található a legnépesebb városoktól.

A Dél-Ontarióban élő városi emberek ha meg akarják nézni az igazi Kanadát, akkor elég ha beülnek az autóba és elmennek az Algonquinba. Vannak akik 1 napra mennek, de mi eddig mindig olyankor látogattunk a parkba, amikor a környéken szálltunk meg. Valahogy a 2×4 óra vezetés kívül van a komfort zónákon egy pár órás sétáért cserébe.

Legutóbb pont egy héttel ezelőtt jártunk az Algonquin-ban, amikor Huntsville mellett szálltunk meg és a park bejárata mindössze fél óra vezetére volt tőlünk.

A parkban tett látogatást úgy kell elképzelni, hogy Huntsville-ből, a 60-as főűton behajtasz a nyugati kapun, ami lényegében nem is igazi kapu, mert le kell térned az útról, hogy behajts a fogadó épülethez, ahol megveszed – az időszaktól függően – 18-21 dollárért az autós belépődet. Ez után szabad a gazda, te döntöd el, hogy mivel akarod aznap az idődet tölteni.

Ez a zászló Ontario tartomány logogója a park nyugati kapujánál. Nem halt meg senki, a felirat szerint egyszerűen befagyott a mozgató mechanizmus és félárbócon maradt a zászló. De az ajtóra ragasztott kommünikére azért ráírták, hogy elnézést kérnek. Természetesen, mert az elnézés kérés Kanadában nemzeti sport.

20200216_185128

Ez pedig itt a nevezetes 60-as főút, közvetlen havazás után. Itt sem járt még a hóeke, ezért jól jött az AWD jármű és téli gumi.

20200216_121452

A 60-as főút kb 60 km-en keresztül szeli át a parkot a nyugati és keleti kapuja között. Az út két oldalán néhány kilométerenként vannak a különböző táborhelyek, piknik területek és az ösvények, mely közül némelyiket 2 óra alatt le lehet tudni, más ösvények akár 20 km hosszúak is lehetnek és 6-7 óráig is eltart rajtuk végimenni.

unnamed

De ez csak az Algonquin felszíne, mert a parkban nem vezetnek más autóutak és az igazán távoli részeket maximum több napos kenutúrával lehetne megközelíteni. Ez azonban elég nagy elkötelezettséggel jár, mert táborozni csak a kijelölt területeken lehet, azaz ha reggel elindulsz, akkor estére vissza kell érned az autódhoz vagy a lefoglalt táborhelyedhez.

Vannak olyan kenus táborhelyek, melyek a tavakon keresztül közelíthetőek meg és több óra evezésre vannak a főúttól, de ez annyi macerával jár, hogy felpakolod az összes kemping felszerelésed és ételed, beevezel, ott töltesz egy pár napot és kievezel. Közben pedig lehet csillagtúrázni az Algonquin 2000 km-es kenu hálózatán.

De most tél van, a kenuzásnak objektív akadálya van, a téli Algonquin ennek ellenére teljes fordulaton pörög. Az ösvények egy részét lezárták télre, mert veszélyesnek ítélték őket, de még mindig lehet ~20 különböző nehézségű túrautat választani.

Ezen kívül van több sífutó pálya, némelyik több mint 50 km hosszú, több menetdékházzal a pálya mentén. Vannak snowshoe és kutyaszán pályák és persze sima gyalogtúra útvonalak.

Vicces, de az Algonquinban télen is lehet táborozni. Jártunk is egy ilyen téli táborhelyen, ahol minden sátorból kilógott a fatüzelésű kályha kéménye. Pl így:

20200216_141708(0)

Tekintettel a hőmérsékelre és a velünk lévő gyerekhadra, mi egy lazább, 2 órás útvonalat választottunk, mely a park bejáratától kb 25 km-re kezdődött. (Two Rivers Trail)

20200216_123545

És egész egyszerűen fantasztikus érzés volt a behavazott erdőben sétálni! Az ösvény jól járható volt, de ha leléptél róla, akkor rögtön térdig süllyedtél a puha hóban. Az alatt is van további 20-30 centi hó, de azt a ránehezedő nyomás, már olyan keményre tömörítette, mint a beton. Biztos lesz vagy május, mire ez a rengeteg matéria elolvad.

Képeket csak szolídan osztok meg a személyiségi jogok védelme érdekében. Meg amúgy sem szeretem a családom ŕfotóit az Interneten látni. 😀

20200216_123827

20200216_125801
Ezen a képen látható, hogy a Two Rivers ösvény egy darabon egy völgy mellett halad, ahonnan szuper kilátás nyílik a téli Algonquin-ra. Ennyire északon már jellemzően örözöld erdők vannak, melyek télen is jól mutatnak.
A hóembert nem mi építettük, hanem az előttünk járók. Mi csak pótoltuk a répa orrát, ami valószínűleg 5 percen belül ellopott egy szerencsés mókus, de a gyerekek legalább örültek egy kicsit, hogy a hóember nem szomorkodik orr nélkül.

20200216_134638

20200216_135854

Hát ennyi volt a rövid egy napos Algonquin kirándulásunk. Innen “elugrottunk” még 90 km-re szánkózni egyet, ahol a gyerekek jól szórakoztak Muskoka legszebb kilátású szánkó pályáján. Mi pedig ötletet kaptunk, hogy téli kirándulásunk harmadik napján hova látogassunk el.

Annyit elárulok, hogy Port Sidney-ben jártunk (Ontario, nem Ausztrália) és egy befagyott tavon tettünk meg egy nagy kört és megnéztük, hogy a helyiek hogyan horgásznak a jégre húzott kunyhójukból. Tartsatok velük beszámolóm harmadik részében is (ha majd végre megírom.)

Az igazi kanadai tél 1. – Arrowhead

Waterloo és Torontó ugyan Kanadában vannak, de amikor ezekre a városokra gondolok, akkor nem az “igazi” téli Kanada jut az eszembe. A városok télen itt is pontosan olyanok, mint bárhol a nyugati világban, azaz a friss hó fehérsége csak pár óráig tart, majd hamar szürke és latyakos lesz minden.

De tőlünk nagyon könnyű eljutni az “igazi” Kanadába és ehhez mindössze az kell, hogy a polgár megtegyen egy Budapest-Bécs távolságot, igaz itt nyugat helyett inkább észak fele kell autózni egy pár órát.

Mi is így  tettünk, amikor kihasználtuk a februári három napos hétvégét (Family Day) és barátainkkal elutaztunk a Muskoka régióba, mely az egyik legnépszerűbb nyaralós-telelős célpont Ontario-ban.

A Muskoka régió kb akkora, mint egy átlagos magyar megye, de ekkora területen mindössze 60.000 állandó lakos él és ehhez jön a közel 100.000 nyaralóház, amit itt cottage-nak hívnak.

Muskokán rengeteg tó található (kb 1600), ezért a házak/nyaralók legtöbbje közvetlenül tóparton taláható. Muskoka nagyon népszerű célpont Ontarióban és talán még azon kívül is, mert a táj gyönyörű és a Greater Toronto Area nagyon közel van, ami azt jelenti, hogy kb 6-8 millió ember él mindössze 2-4 órára a Muskoka régiótól.

Ezért a nyári hétvégéken emberek tíz- vagy akár százezrei kerekednek fel, hogy eltöltsenek egy pár napot vagy akár 1-2 hetet a népszerű vagy éppen abszolút néptelen tópartokon.

CaptureA Muskoka régió ezért aztán meglehetősen drága, a házak közel annyiba kerülnek, mint mondjuk Waterlooban, ami ahhoz képest jelentős ár, hogy vezetékes gáz nincsen, ezért a fűtéshez telepített gáztartály szükséges, a víz általán fúrt kútból jön, nincs csatorna és az összes infrastuktúra az áramellátásra korlátozódik.

Ez a csökkentett szolgáltatás a helyi adóban (munipical tax) nem tükröződik, ezért elég népszerű a rövid távú nyaraló kiadás. Mi is így kerültünk a Penninsula Lake mellett lévő házba, amit pár barátunkkal együtt béreltünk ki.

IMG_161420200215_102949

Muskoka télen is nagyon népszerű, a hóhelyzet december végétől, januártól 100%-osan biztos, lehet hódolni a sífutásnak és a snowshoe hiking-nak (mi ez magyarul?), a tavakon pedig az 50 cm jégpáncélon biztonsággal lehet száguldozni az itt népszerű motoros hószánokkal (snowmobile). Ez utóbbit ugyanúgy autós jogsival lehet vezetni, mint Mo-on a segédmotort és annyira népszerű ez a közlekedés a vidéki Kanadában, hogy külön táblák is vannak a helyi KRESZ-ben, melyek csak a snowmobile vezetőkre vonatkoznak.

Ezen a környéken nem szokás a mellékutakat aszfaltig lehóekézni, ha egyáltalán van aszfalt, ezért az uralkodó szín januártól április végéig a fehér. A következő képen pl az átalunk bérelt házhoz bevezető néhány száz méteres út látható. Hóeke talán itt is járt valamikor, de többnyire az autók inkább csak letapossák az utat maguknak. Ezért is látni minden ház előtt pick-up truck-okat vagy összkerékmeghajtású terepjárókat, melyekkel nem kell megijedni egy kis hóban csúszkálástól.

20200217_110716

Na és mi mit csináltunk ezen a mesebeli helyen?

Az általunk bérelt házikó Huntsville-től kb 15 percre található, tökéletes távolságban az Arrowhead Provincial Parkhoz. Ezt ki is használtuk, mert szombaton elmentünk ebbe a parkba, ahol az egyik fő attrakció az a 1.3 km hosszú koripálya vagy inkább kori-ösvény, amit a nyári sátras táborhelyeket összekötő keskeny földúton alakítanak ki a téli szezonban.

20200215_121545

Az erdei koripálya nagyon egyedi élmény az átlagos sík-műjégpályához képest. Rögtön a pálya elején van egy 200 méteres enyhe lejtő, ahol erőfeszítés nélkül lehet csúszni, majd jön egy lihegősebb emelkedő, ahol egy kicsit kell tempózni, hogy aztán megint lefele lejtsen a jégpálya.

Ez a rész a kezdő korisnak (nekem) kicsit ijesztő volt, főleg ha sok ember van a pályán. Az első körben még óvatosabb voltam, meg-megállva végigmentem a legmeredekebb szakaszon is, majd a második körben az önbizalomtól hajtva jól felgyorsultam és a lejtő aljánál a pályát szegélyező biztonsági hóbuckákon landoltam. Én sérülés nélkül megúsztam a dolgot, de barátaink láttak olyan elesést, aminek kartörés lett a vége. Ilyen eset valószínűleg többször megtörténhet, mert a parkban kitelepült önkéntes mentőszolgálat működik minden hétvégén.

A belépő hétvégéken egy autónyi ember számára 21 CAD, ami errefelé átlagosnak számít. Ezért a polgár fűtött mosdókat használhat, illetve a koriösvény bejáratánál egy nagy szabadtéri öltöző taláható melegedővel és sok-sok paddal. Erre szükség is van, mert  amikor szép napos idő van, akkor emberek ezrei látogatják meg a parkot egy nap.

20200215_12512320200215_125110

Az Arrowhead parkban sok más dolgot is lehet űzni, van több snowshoe ösvény azoknak, akik a mély hóban szeretnek sétálni, 10 km-nél is hosszabb, szépen karbantartott sífutó pálya (cross-country skiing) és még egy nagy szánkódomb is, ahol traktorgumikon lehet lecsúszni.

Napi kvíz kérdés. Tudod mi az a skijoring? Nos én sem tudtam, de az Arrowhead-ben erre is külön pálya van. Erről van szó, bár a kép nem a hétvégén készült, hanem pár hete itt a házunk mögött a kiserdőben. Ez a kutyaszánozás speciális változata, ahol a kutyák (egy vagy kettő) nem egy szánt, hanem a gazdit húzzák, akin síléc van.

20200119_152400

Mi ezeket az őskanadai attrakciókat kihagytuk és a korizás után bevettük magunkat Huntsville-be egy jó ebédre és egy pofa sörre.

A második részben Ontarió legnagyobb parkjában tett kirándulásunkról fogok írni. Ez a hely az Algonquin Provincial Park, ami önmagában nagyobb, mint az egész Muskoka régió. Itt volt részünk egy olyan igazi téli kirándulásban, amit bármelyik téli hétvégén bevállalnék újra.

Kanadai hétköznapok 14. – fotó sorozat

Torontóhoz képest Waterloo-ban lényegesebb kevesebb olyan fotó témát találok, amit érdemes kitenni a blogra. Ezeket a képeket már jó ideje gyűjtögetem és most összejött annyi, hogy a régi sorozatot folytassam.

  1. A fenti képen a tavaly őszi állapotot lehet látni (a fotót a Halloween dekorációnk miatt lőttem). Nézzétek meg a riasztós táblát, igen az a piros izé ott balra középtájon. Az alsó képen a jelenlegi állapot látható, a tábla alig látható a hótól.

20191018_08243820200210_160403

Éppen a napokban panaszkodtam, hogy a 2018/2019-es télen lényegesen kevesebb hó esett, mint 2019/2020-as szezonban (aminek nincs is még vége).

Waterloo-i magyar barátom mondta, hogy az idei tél szerinte teljesen átlagos, néha még ennél is több hó esik. KW ugyanis pont egyenlő távolságra van három Great-Lake-től (Ontario, Huron, Eerie) és ezért bárhonnan fúj a szél, hamar behavazódunk a nedves levegőtől. És ez még csak a lake-snow effect, mellette rendszeresen jönnek-mennek a frontok is.

Hát szuper… Éppen most értük el azt a pontot, hogy már nem nagyon tudom hova tenni a járdáról és kocsibeállóról lelapátolt havat, mert a kupacom néhol majdnem olyan magas, mint én.

2. Még egy kép az utcából. Akkora a hótorlasz, hogy a mellette álló SUV tetjéig ér. Május lesz, mire ez elolvad.

20200210_152833

3. A kanadai télnek vannak előnyei is. Ezt a módszert akkor használom, ha többen jönnek hozzánk és gyorsan be kell hűteni egy csomó italt. Csak kinyitom a teraszajtót és voilá. Kanadai hűtőszekrény. 😀

20191224_115753

4. A napokban bosszankodtam rajta, hogy az emberek legalább harmada pick-up truckkal jár mindehova. Ezzel mennek a boltba, a suliba hordják a gyereket vagy bemennek egyedül a munkahelyre.

Az a zöld autó balra egy normál méretű Kia Soul, ami kb feléig ér a standard parkolóhelynek. Mellette egy 1500-as RAM. Cipőkanállal befért, bár a vonalon áll. A RAM-nak a képen 5700 cm3-s motorja van, ami városban 15 litert fogyaszt, autópályán 22 litert.

Emlékszem egy  alkalomra, amikor még viszonylag frissen érkezett bevándorlóként erősen meglepődtem, amikor mellettem valaki tankolt egy ilyen autóba és a mutató a végén 120 dolláron állt meg. Nekünk is van egy európai szemmel nagy SUV-nk, de még sosem sikerült 60 dollárnál többet tankolnom.

20190303_120153

4. Utolsó képem a Kitchener-i piacon készült valamikor ősszel. Magyar kolbász általában szembejön minden piacos kolbász árusnál, de a harmadik jobbról azt mondja, hogy Czabaj kolbász.

Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában, mert ez maga a Csabai kolbász lenne. Azonban békéscsabai születésű emberként igazat kell adnom édesapámnak, hogy Békéscsabától 50 km-re már nem tudnak rendes kolbászt csinálni. Reklamációkat a Juharszirup szerkesztősége a kommet szekcióban fogad. 😀

20190803_131240

Kosárlabda meccs a jégpályán

Közhely, hogy Kanada nemzeti sportja a jéghoki. Ha szezonban (október elejétől április végéig) bemész egy tetszőlegesen választott étterembe vagy kocsmába, akkor biztosan megy a háttérben az NHL egy vagy esetleg több mérkőzése.

Ezért aztán Kanadában bőven van mindenféle méretű jégcsarnok, Kitchener-Waterlooban most hirtelen 5 olyan csarnok jut az eszembe, ahol egy szabványos méretű hokipályán bármikor lehetne meccset rendezni. Ezek közül 3 csarnokban több pálya is van, ahol több korosztály tud egy időben edzeni vagy meccset játszani.

De mi a helyzet, ha a jégcsarnokban mást is akarnak rendezni. Pl koncertet vagy mondjuk kosármeccset? Leolvasztják a pályát? Aztán visszafagyasztják?
Nos nem talált, ilyenkor azt a megoldást alkalmazzák, hogy a hokipálya palánkját elbontják, hogy ne zavarja a “belátást” és a jeget letakarják egy vastag szigeteléssel, majd arra jöhet az összeszerelhető kosárpálya és máris lehet kosármeccset játszani.

Itt lehet egy gyorsított videót megnézni (3 perc az egész) arról, hogyan alakítják át a Toronto Maple Leafs hokipályáját Toronto Raptors kosárpályává, mert mindkét csapat a Scotiabank Arena-ban (korábban Air Canada Center) játsza a hazai meccseit.

Egyébként Kanada egyetlen NBA-ben játszó csapata a Toronto Raptors. Tavaly sokak meglepetésére NBA bajnokok lettek, ami igen nagy ugrást okozott a kosárlabda iránt érdeklődő kanadaiak számában. A tavaly késő tavaszi-kora nyári NBA döntők környékén minden sportbolt tele volt Raptors sapkával és mezzel és nehéz volt elkerülni a bajnoki döntővel kapcsolatos híreket. Még a hagyományosan polkorrekt munkahelyemen is volt olyan felhívás, hogy ma játszik a Raptors, ezért gyere Raptors mezben és támogasd a csapatot.

A kanadaiak szerintem azért is izgultak rá a dologra, mert imádják, ha a sokkal nagyobb és erősebb USA orra alá dörgölhetnek valamit, amiben éppen Kanada a jobb.

Bevallom, hogy engem nem nagyon érdekelt a dolog, Raptors mezem sosem volt, pláne nem volt felesleges több ezer dollárom, hogy elcsípjek egy jegyet a döntők egyikére. Halk megjegyzés: a munkahelyem a Raptors egyik szponzora és ehhez képest szinte sosem lehet kedvezményes vagy ingyen jegyeket kapni a meccsekre. Ha nagy néha van valami promóció, akkor kb 500 ember áll sorba két rongyos belépőért…

De itt van nekünk helyben a Kitchener-Waterloo Titans, akiknek a hétvégén kimentünk egy meccsére, mert kíváncsi voltam, hogy mennyire fogja meg Márk fiunkat egy kosárlabda meccs hangulata. Ő még ugyan csak 6 éves, de gyermekkoromban nekem nagyon kellemes élményeim kötődnek ahhoz, amikor hol édesapámmal, hogy a haverokkal kimentünk a Békéscsaba NB1-es férfi és női kézilabda meccseire. Szóval tettünk egy próbát Márkkal is.

Kanadában 2 országos kosárliga van, a KW Titans 7 másik csapattal együtt játszik a National Basketball Leage of Canada nevű ligában. Ebben a bajnokságban 4 Ontario-i és 4 Atlanti-Kanadai székhelyű csapat mérkőzik egymással.

A KW Titánok jelenleg utolsó előttiek, de legalább a jegyek nem voltak drágák. Haha. Összesen talán 70 dollárt fizettünk a 3 jegyért.

A meccs helyszíne a ‘The Aud” volt, amit Kitchener legnagyobb fedett jégcsarnoka. Itt játszik a Kitchener Rangers is, ami “A” helyi hokicsapat. Állítólag a meccseikre lényegesen többen járnak, mint a KW Titans kosár meccsekre.

20200202_141457

20200202_141706

Nos a KW Titan meccs első két negyede meglehetősen lehangoló volt, a Sudbury (szintén Ontario csapat, harmadik a ligában) eléggé iskolázta a KW Titanst. Volt olyan, hogy 14 ponttal is vezettek. Érezhető volt a szintkülönbség, a Sudbury sokkal jobb arányban talált a kosárba és nagyon összeszedetten védekeztek. De a KW nagyon harcos volt, a hazai közönség szurkolása is jót tett nekik, ezért egyre jobban belelendültek és a félidőnél alig néhány pont választotta el a két csapatot.

A harmadik negyedben még folyamatosan a Sudbury vezetett, de már csak néhány ponttal, de a negyedik negyedre a Sudbury visszaesett, a KW nagyobb arányban értékesítette a helyzeteket és 108-104-re megnyerték a meccset. Ha több ilyen izgalmas meccset játszanának, akkor hamar megnőne a nézőszám.

Márk alapvetően jól szórakozott az első negyedben, mert új volt a helyzet és kitartott a pop-corn, de aztán majdnem elaludt a második negyed végére. A harmadik és negyedik negyed neki is izgalmas volt, nem biztos, hogy mindig értette, hogy mi történik, de az emberek hangosan szurkoltak, felugráltak és ez neki is tetszett.

Azt nem tudom, hogy megyünk-e további kosár meccsre a közeljövőben, mert szerintem Márknak még kell egy kis idő, hogy értse mi történik a pályán, de tervbe vettem, hogy ebben a szezonban még elmegyünk majd megnézni egy Kitchener-Rangers hoki meccset.