Heti történések

Az előző hétvégénkkel kezdem, mert még arról sem számoltunk be. 3 klassz programunk is volt: 1) visszatértünk a kedvenc tópartunkra egy délelőttre, 2) meglátogattuk a lengyel barátainkat Liberty Villageben, 3) Gáboréknál grilleztünk és végre egy kis felnőtt beszélgetésre is volt lehetőségünk, mert a gyerekek jól eljátszottak. Sajnos ezek közül csak az 1) közben készítettünk képeket, mert Magdáék látogatásakor a kinti eső miatt beszorultunk a szépen berendezett, csöpp kis apartmanjukba. Vasárnap végre egy kis napsütés is volt, tudtunk játszóterezni is. Itt egyébként valami idővákuumba kerültünk, mert teljesen észrevétlenül szaladt el kb 1,5 óra. Szép helyen és jó társaságban gyorsan telik az idő! Annyira, hogy még a telefonok sem kerültek elő, még fényképezésre sem ;-),

 

Hétfőn Márk moziba ment a daycare szervezésében. Még múlt héten szóltak a gondozónők, hogy 2 kirándulás is lesz ezen a héten, örültem is nagyon, mert eddig nem volt ilyesféle programjuk. Az elmúlt 2 héten a változatosságot csak az jelentette, hogy minden nap másik játszótérre mentek, és hetente 2x vizes játszóteret is látogattak, van egy wading pool és egy splash pad is a közelben. A wading poolról már írtunk, ezek kb térdig érő gyerekmedencék, amibe minden reggel friss csapvizet (!!) töltenek, bekeverik egy kis vegyszerrel, és már lehet is játszani. Jéghideg, de a kölkök bírják ;-). A splashpad pedig egy kis szökőkutakkal felszerelt játszóterület, Márknak nagyon tetszik pl azért is, mert gombokat kell nyomni hogy folyjon a víz.

splash pad

Visszatérve a mozira, a Nut job 2-t nézték meg, minden gyerkőc kapott egy popcornt, meg valami édességet is, amit ((szerencsére)) Márk elveszített. Csak csöpögtetve kaptuk az infókat Márktól, hogy mit láttak és mi is történt, de hét végére egyész jól összeállt a sztori ;-). Szóval busszal és metróval mentek odafelé a Yorkdale Cineplexbe (hogy melyik moziba, azt a tájékoztatóról tudom), mindenki megkapta a ropogtatnivalóját, szépen leültek egy sorba, és jól szórakoztak. Visszafelé metróztak és villamosoztak is. Márk élvezte a mesét, fogalmam sincs, mennyit érthetett belőle.

Amióta itt vagyunk, otthon is főleg angol nyelvű meséket néz, mert az airbnb-kben volt Netflix, most meg a youtube-ról szoktunk neki keresgélni. Az oviban ebéd után néznek egy kis mesét, vagyis engedik a gyerekeket választani, hogy aludni szeretnének, csendes tevékenységet folytatni pl lego, vagy mesét nézni. Gondolhatod, hogy nem kell sűrűn cserélni az ágyneműt ;-). Márk elmondása szerint – amiben nem tudom, mennyire bízhatunk – senki sem alszik. Ő tévézni szokott, és közben rajzol, vagy legozik. Nem elég, hogy képernyő, még szimultán tevékenységet is csinál, nem tudom kitől láthatta :D, és kicsit aggódom a fejlődése miatt. Remélem, hogy nem korai ADHD tünet.

Múlt héten késő délutánokra szabadtéri vagy vásárlós programokat szerveztünk, így itthon nem is tévézett már. A délutáni alvás elhagyása azzal jár, hogy késő délután fáradt, és vagy túlpörög, vagy hisztis. Nehezebb vele alkudozni, így hagyok neki választási lehetőségeket, és ha látom, hogy fokozódik a fáradtsága, akkor hazaindulunk, mielőtt kitör a botrány.

Hétfőn este vásárolni mentünk, és olyan fáradt és hisztike volt, hogy legalább 3x megfogadtam, nem csinálom ezt többször vele együtt. Legalábbis, amíg van választásom, és el tudom intézni napközben is.

Kedden Ákos autóvezetésből vizsgázott sikeresen – erről már be is számolt itt – és kivett egy szabadnapot, így elmentünk bóklászni a városba, megebédeltünk az Eaton Centerben (első kép alul) és mi is moziztunk egyet. Az Eaton a legnagyobb bevásárló-központ Torontoban, a belváros szívében, összeköttetésben van a PATH föld alatti sétálóutcával – ez több metróállomást, toronyházakat, 2 bevásárlóközpontot és turistalátványosságokat (CN Tower, Rogers Centre, Ripley) kapcsol össze, összesen 30 km hosszú, így télen is kényelmes séta- és vásárlási lehetőséget nyújt, ha kint tombol is a hóvihar.

 

A moziban a Sötét torony című filmet láttuk, és teljesen véletlenül egy VIP időpontot néztünk ki. Itt a VIP nem azt jelenti, hogy megpróbálsz annyi popcornt, üdítőt, M&Mst és hasonlókat enni, hogy kb egálban legyél a horror belépővel (írom ezt úgy, hogy sosem voltam VIP moziban Mo-n). Hanem a szuperkényelmes fotelok mellé felszolgálás jár, ahol alkoholos italokat is rendelhetsz. Erre nem voltunk felkészülve, ezért csak szorongattuk a kis büfében beszerzett popcornunkat ;-).

Egy kicsit vásároltunk is, mindketten beszereztünk az őszi (késő nyári??) napokra vízálló lábbeliket, most még éppen elcsíptünk egy kis leértékelést. Délután együtt vettük át Márkot, és beültünk a közeli frozen yoghurt üzletbe fagyizni és játszani. Igen, játszani, mert rengeteg társasjáték közül lehet választani, kisebbeknek és nagyobbaknak való is van. A fagyikészítés is vicces, mert magadnak töltöd ki a különböző ízű csavaros fagyit bármekkora mennyiségben, aztán választhatsz a tetejére a kb 40féle szórást – mogyit, zizit, csokit, még több csokit, gyümölcsöt, stb – és a végén a súlya alapján fizetsz az egészért.

Szerdán délelőtt hoztam haza Márk ágyikóját, nagyon örültünk neki mindannyian. Olyan jó kedvem kerekedett, hogy még 1 állást is megpályáztam ;-). Egyelőre a részmunkaidőseket böngészem, mert fogalmam sincs, hogy Márk mikortl mehet majd a before & after school programra, és ha várólistára kerül, akkor 9-15 között lesz csak az oviban. Part-time-ból nincs valami sok az érdeklődési körömben, de azért nézegetem. Ez egy kutató típusú kormányzati munka volt, az egészségügyi rendszer fejlesztését célozza a betegek komolyabb bevonásával – pl mozgásra biztatás, és hasonló programok után kellene kutatni és kidolgozni. Ez biztonságos választásnak tűnt, mert elsősorban olvasás és írás a feladat, ami fejleszti az angolomat, de kevésbé mélyvíz, mint amit Ákos csinált. Ja, és home office, ami szintén nagy előny, hiszen rengeteg időt lehet megtakarítani azzal, h nem utazgatok. Az viszont érdekes élmény volt, hogy a délután kb 3,5 órája alatt nem tudtam összehozni egy olyan pályázatot, amit erősnek gondolnék. Azért elküldtem, mert aznap délután volt a határidő. A következő hasonló már kidolgozottabb lesz ;-).

Délután beugrottunk a helyi 1 Eurós boltba, amit itt Dollaramanak hívnak. Poncho jellegű törölközőt kerestem Márknak, mert kedden este mondta nekem hogy: “anya a wading poolhoz tegyél be nekem még egy törölközőt, amit magamra veszek, és a másikkal meg megtörölközöm”. Kicsit kérdezgettem, és szerintem egy fürdőköpenyre vagy ponchora gondolt, a többieknek ilyen lehet. Ilyet nem kaptunk ott, de vettem kicsit gyengébb, de nagyon olcsó fém vállfákat (10 db 2 dolcsi, a kijijin a legjobb ár 20 db-ért 15 CAD), sütőtálcát a zabkekszhez amit már kb 2 hete tervezünk  megsütni (update: 08.19én elkészült), kirakót, mert a gyereknek mindig kell valami ;-). Játszóterezni is maradt időnk, Márk nagyon jól elszórakozott a gyerekekkel: fogócskáztak egy kislánnyal, játszottak a homokozóban, és az eddigi legmeredekebb csúszdát is kipróbálta minden irányból. Kicsit paráztam, amikor elkezdett rá felfelé mászni, de ügyesen vette az akadályt, és az 5-12 éveseknek való mászókán is ügyeskedett. Persze, hogy akkor akar a játszótéri mosdóban pisilni, amikor 2 termetes zacskóval vagyunk, na megoldottuk ezt is. Ákos meg munka után elment átvenni egy reluxát, amit 5 dollárért lőttem a kijijin. Az Ikeából 2×40 lett volna, úgyhogy jó üzletnek tűnt.

Csütörtökön az IKEA felé vettem az irányt, visszavittem néhány apróságot, amit nem használtunk fel. Pl a nappaliba végül nem szereltünk fel karnist, ha már van reluxánk. Van, de felszerelni még nem tudtuk, mert még nem jutottunk el a Home Depotba felfüggesztésért. Ha már ott voltam, akkor megúsztam az aznapi főzést is :D, svéd húsgolyót választottam yummi. Előttem egy kínai család állt, és nagyon kis élelmesek voltak: nem 2 db felnőtt húsgolyót rendeltek, hanem 4 gyerekmenüt 2 felnőttnek. Ugyanúgy 8 db húsgolyó van rajta, szerintem kb a 2 kis köret is kijön egy felnőtt adag, és fejenként megtakarítottak 2 CAD-ot. Valahogy én nem szeretném magamévá tenni ezt a gondolkodásmódot, pedig itt valóban drága az élet.

Nem bírtam ki és vettem néhány apróságot is: pl ruhaszárító állványt, mert úgy tűnik, ennek a használatát nem kerülhetjük el teljesen a szárítógéppel. 4 db helyes kis növényt, fiókba való rendezőt az apróságoknak a gardróbba. Hazafelé pedig pont útbaesett egy luxemburgi származású lányka, ki épp visszaköltözik Európába, és vettem tőle tányérokat, serpenyőket, üvegtálat, és kaptam néhány társasjátékot is. Jól elfáradtam (és kiköltekeztem) estére, de azért még játszóztunk egy kicsit Márkkal.

A játszóról jutott eszembe, hogy Márk még a High Park játszótéren rászokott, hogy együtt csúszik le több gyerekkel a csúszdán, vagy ha már valaki ül az alján, akkor is rácsúszik, és közben kacgnak. Nos, az itteni közeli játszón is kipróbálta ezt az összecsúszós módszert egy szegény kis 1,5 évessel, és csúnyán összekoccant a fejük. Rohanok oda, felkapom a síró gyerekemet, közben a másik anyuka is a sajátját, kérdezem az anyukát, hogy jól van-e a kisfiú, mondja hogy igen, rendben lesz. Mondom hogy “sorry about that”, és azt bírta válaszolni, hogy “I didn’t pay attention either” tehát, hogy ő sem figyelt arra, mi történik. Nem akartam elkezdeni magyarázni, hogy nem ezért kértem bocsánatot.. a játszótér arra van, hogy szabadon próbálkozzanak, nem fogom árnyékként lesni a gyerek minden lépését, főleg ha már nem igényli. Ha viszont fájdalmat okoz másnak, akkor ott termek bocsánatot kérni és felelősséget vállalni helyette. Mondjuk lehet hogy 1,5 éves gyerekkel még én sem így gondolkodtam, ezt már nem tudom felidézni.

Pénteken is volt program a daycareben, méghozzá bowling! Márk az óvónénije szerint őstehetség, több kört is megnyert. Erről most mesélt is, pl először kicsi cipőt próbáltak rá – gondolom mert a lábán lévő cipőn csak európai számozás volt – és csak a második lett jó. És hogy nem lendítették a golyót, hanem feltették egy állványra, és onnan gurult le. Kisebb golyókkal játszottak, mint a felnőtt méret, és busszal mentek oda-vissza.

Nekem meg volt még egy élményem a villamosokkal. Az előző lakóhelyünkön kizárólag kedves villamosvezetőkkel találkoztunk, és itt is a legtöbb nagyon előzékeny, de van néhány vadállat is. A múltkor pl az egyik annyira rohant, hogy nem bírta kivárni, amíg leszállnak az utasok, ráfeküdt a csengőre. És az is gyakrabban fordul elő, hogy “nem veszik észre” hogy a villamoshoz sietsz, és csak átszáguldanak a megállón. Ez történt az első villamossal pénteken is, amikor a délelőtti bevásárlás után Ákoshoz indultam egy közös ebédre. Ketten ültek a megállóban kutyákkal, és még hárman siettünk a zebra felől, hogy felszálljunk. A villamos meg full gázzal hajtott át a megállón, mintha mind üvegből lettünk volna. A következőre sikerült felszállnunk, de a Presto kártyámat nem fogadta el az automata. Ezt úgy képzeljétek el, mint egy feltöltőkártyát, rátöltesz pénzt, minden utazásnál lehúzod a kártyát. Ha lefogyott róla a pénz, azt onnan tudod meg, hogy nem tudsz vele utazni. Velem is ezt történt – a kártyám jelzett, megpróbáltam még egyszer, nem sikerült, és gyorsan leugrottam ijedtemben. A megállóban ücsörögve próbáltam a mobilomról feltölteni, de persze nem emlékeztem a bejelentkezési adataimra. Feltöltő automata csak a metróállomásokon van, én meg 5 megállónyira voltam onnan. Cserébe siettem, ezért felszálltam a következő villamosra. Megint kipróbáltam a kártyát, de ismét elutasított. Gyorsan megnéztem a pénztárcámban, de nem volt elég apróm – így is ki lehet fizetni az utazást, apróval a vezetőnek, de papírpénzt nem fogad el. Elkeseredetten leültem, hogy ha megbüntetnek most akkor az én hülyeségem volt, de a metróállomáson azonnal megyek az automatához feltölteni a kártyát. Szállnék le a megállónál, a vezető becsukja előttem az ajtót. Átugrom a másik ajtóhoz, azt is becsukja. Az volt a mákom, hogy többen szálltunk le, így 2 utas között sikerült lejutnom. Biztos rapportra akart rendelni magához ;-). Persze igaza volt, csak utólag fizettem ezért az útért, és nem tudhatta, hogy azonnal rohanok feltölteni a kártyát, majd bemegyek vele a metróba – így nem károsítottam meg a TTC-t, mert az átszállásnál nem kell újra fizetni. Gyereknek éreztem magam, akit sarokba akarnak állítani.

Az ebéd kárpótolt ;-). Erről meg az a mese jutott eszembe, hogy képzeljétek, ülünk Ákossal a kedvenc ebédelőhelyén, és csak mi eszünk meleg ételt. A helyiek szendvicset, vagy salátát tolnak ebédre. Miközben ott gőzölög a legalább 3féle normális ebéd a pultban. Na jó, túloztam, biztos más is eszik ilyet, különben nem főznék meg minden nap, de milyen fura ez?  A vacsi a fő étkezés, és hogy ennek ellenére fittek maradjanak,  mindenki fut a parkban, páran elég érdekes technikával, vagy látszik rajta, hogy na neki aztán egyáltalán nem kéne futnia, mert pl súlyos gerincbeteg. Egy futáshoz illő képpel zárom:

img_2184

Kanadai hétköznapok 4.

Mióta fix útvonalon járok dolgozni kevesebb érdekes dologba akadok bele. Így tovább tartott, hogy egy adagnyi érdekes fotó összegyűljön.

  1. Graffiti egy “greenp” parkolóban az Adelaide utcán a munkahelyemhez közel

20170814_082151

2. Őslakosok tiltakozása a St. Clair-en a Young utcához közel. Az őslakosok körében a kilátástalanság és a depresszió miatt nagyon magas az öngyilkosságok száma. Ez is egy ok a sok között, amit ezen a tiltakozók egy kormányzati épület tövénél a kanadai kormány szemére vetnek.

20170816_183533

3. Ezt a St. Clair-en fényképeztem egy hirdető táblán. E szerint a tábla szerint valószínűleg megéljük, hogy Kanadában kisebbség leszünk.

20170807_141637

4. A következő két kép a Roncesvalles utcában készült, ami közel volt az előző lakásunkhoz a High Parknál. A környéken nagy lengyel közösség él és van több saját boltjuk is az utcában. A lengyel bolt olyan, mint egy nagyon jó magyar kisbolt. Néhány magyar feliratos terméket is lehet itt látni és egy csomó kolbászt. A kolbásztól nem jövök lázba, de a különböző cheesecake-k isteniek! 😀

20170730_13222420170730_132217

 

5. Az utolsó fénykép a belvárosban készült, a Vagabondo nevű olasz étteremhez közel, ahol a munkatársakkal búcsúztattuk az egyik távozó kollegát. Az utca neve Leader Lane és egy ír kocsma falán volt ez az órási “hirdetés”.

20170728_135420

Kukáztunk

Reggel amikor munkába mentem akkor láttam, hogy valaki kirakott egy nyomtatót a ház elé egy nagy dobozban. Mivel siettem, ezért nem néztem bele a dobozba, hanem mentem tovább.

Mikor hazaértem, akkor ért haza Timka és Márk is a játszótérről és láttuk, hogy még mindig ott van a doboz. Timka mondta, hogy ő is többször szemezett vele, de nem vitte fel. Végül csak megragadtam a dobozt és felvittem. Ha nem jó, akkor kirakom a kukák mellé, ha jó, akkor úgy is akartunk venni egyet a közeljövőben.

Meglepetésemre egy teljesen jó, működő Canon Pixma MX432 volt a dobozban. Valaki vett egy HP Office Jet-et és a dobozában kirakta a régi nyomtatót. Amikor költöztünk Magyarországról, akkor egy Canon Pixma MX525-ösünk volt, amit költözés előtt elajándékoztunk.

Ez a MX432-es talán egy évvel idősebb modell a régi nyomtatónkhoz képest, de küllemre és tudásra kb azt nyújtja. Minden patronban van egy saját kis nyomtatófej, úgyhogy ha cseréljük a patront, akkor cseréltük a nyomtatófejet is. Nagy gond nem lehet… Még patron is van benne, igaz elég kevés tintával. (ezt hogy képzelik…)

Most telepítettem fel a drivert és programokat és szépen működik. Nem tudom kinek köszönjük meg, de örülök, hogy itt az út szélén is lehet nyomtatót találni. 😀

20170816_204027

Használtcikk-vadászat, sokadik fejezet

Most már minden egyben van ahhoz, hogy megvegyük a háztartásunkból hiányzó bútorokat és használati tárgyakat. Van szállítóeszköz, hitelkártya 😀 és emberi erőforrás, a személyemben. Tehát rendszeresen felkocogok a kijijire (helyi jófogás) és a facebook sell and trade csoportokba, és keresem a listánkon lévő tételeket elérhető távolságban.

A legújabb beszerzésem Márk ágyikója, ami nem tűnt könnyű projektnek, mert a matracát már megvettem újonnan az Ikeában, és ahhoz a mérethez nem minden ágy illik. Sőt, leginkább csak az Ikeás ágyak illenek. Keresgélés közben azon gondolkodtam, hogy itt a babaágy után rögtön egy felnőtt méretű ágyat kaphatnak a gyerekek? Valahogy nem voltak kisebbek, csak a kéksárga áruházban.

ágyikók

Az Ikeában kevés típus tetszett, az emeletes ágyat kizártuk, mert Márk még kicsi ahhoz, hogy álmában fent maradjon és reggel egyedül lemásszon. Ezek a kihúzhatósok (alsó sor) pedig inkább rácsos ágynak néz ki a magas fejtámlájukkal és lábrészükkel.

ágyikók_8_12

Legjobban ezek a 8-12 éveseknek valók tetszettek, mert praktikus lehet a beépített fiókos tároló, de sajna nem stimmel hozzá méretben a matrac.

Kizárásos alapon a Sniglar maradt (felső képen a felső sorban a 2.), erre a névre kezdtem rákeresgéni a kijijin. Vasárnap este találtam is 2 eladót, az egyiket matraccal együtt árulták, a másikat anélkül. Mindkettőnek írtam inmailt (kevesen teszik ki a telefonszámukat), és egyikük még aznap válaszolt, hogy matrac nélkül is vihetem. Örültem, mert nagyon jó árat ajánlott, és közelebb is volt, mint a másik hirdető – aki azóta sem jelentkezett.

Hétfő reggel a megbeszélt címre siettem, és nem is kellett felmennem a toronyház akárhányadik emeletére, mert az eladó szülei, egy kedves idős kínai házaspár lehozta nekem az autóhoz a keretet és az ágyrácsot. Egy kukkot sem beszéltek angolul, de kézzel-lábbal megértettük egymást, még segítettek is biztonságosan elhelyezni az autóban a keretet. Ez volt az átvételi helyszín, és ilyen klasszul befért a 165 cm hosszú ágy:

Könnyű darab, mert egyedül is fel tudtam hozni a lakásba, íme a végeredmény:

IMG_9990

Márknak mondtam délután mikor érte mentem a daycare-be, hogy otthon várja egy meglepetés. Izgatottan lép a lakásba, “anya hol van a meglepetés?”, mondom a szobájában. Bemegy, és kiabál, “anya, képzeld van ágyam!” Képzelem 😉

Jogsi gondok- VÉGE!

Jól emlékszem, hogy a kanadai jogsi milyen központi kérdés volt a Kanadába történő érkezésünk utáni hetekben. Ha nincs Ontario jogsink, akkor nem tudunk biztosítást kötni, ha nincs biztosítás, akkor nincs autóvásárlás. (Azaz autónk lehet, de a forgalomba nem tudjuk vinni.) Ha nincs autó, akkor a lakás berendezése eléggé esélytelen, plusz helyhez vagyunk kötve és nem látunk semmit az országból.

Ezért aztán az érkezés utáni második héten (júniusban) bejelentkeztünk Timkával a Drive Test Centerben. Ez 2×158 CAD befizetését jelentette, plusz a kötelező szemvizsgálatot. Illetve vettünk egy Kresz könyvet 15 CAD-ér.

Majd mikor június végén a Canada day-es hétvége előtt a magyar konzulátusról kaptam a hírt, hogy megjött a KEKKH-tól a magyar vezetési gyakorlatunk elismerése és elkészült a fordítás is (2×50 CAD). Erre az ígért 4 hét helyett csak 2 hetet kellett várnunk!

Ezek után rögtön elmentem írásbeli vizsgát tenni, hogy a munkába állásom előtt túl legyek legalább ezen a lépésen. A vizsga sikerült és az ideiglenes G1-es jogsival be tudtam jelentkezni az internetes felületen a gyakorlati vizsgára.

Annak nem örültem, hogy csak másfél hónappal későbbre, augusztus 15-re kaptam időpontot, de nyáron állítólag mindig ez van, mert ilyenkor jobb vezetési vizsgát tenni és ezért sokkal többen vannak, mint az év csúszósabb és hidegebb felében.

Időközben Timka is elment  írásbeli vizsgát tenni, majd még azon a héten lőtt magának egy más által lemondott vezetési-vizsga időpontot és elsőre meg is csinálta a road-testet. Ha még nem dolgozol és rugalmas az időbeosztásod, akkor jó taktika figyelni a DTC weboldalát és a közeli vizsga napokra lecsapni. Igaz, hogy Timkának egészen Guelph-ig kellett mennie, de így neki előbb lett jogsija és rögtön el is mentünk autót venni, amiről olvashattatok kb 2 hete.

Ez által a rajtam lévő nyomás csökkent, de azért én sem akartam megbukni. Először is a közel 100 dolláros vizsgadíj miatt, másfelől nekem szabit kellett kivennem, hogy elmenjek vizsgázni.

Ma reggel tehát elég korán keltem és 8-kor már ott voltam Toronto Downsview-ban a Drive Test Centerben. Ez North York-ban van, tőlünk 15 km-re északra. A korai érkezés ellenére már kb 100 méteres sor állt az iroda előtt, de nekem nem kellett beállnom, mert külön bejelentkező ablak van a vezetési vizsgára érkezőknek.

Az első vizsga kör 8:15-kor kezdődött, 8:45-re érkeztek vissza az első körösök. 8:45-re megjött az én vizsgabiztosom is, pár kérdéssel leellenőrizte a személyazonosságom (nem értem minek, mert ott volt a fényképes G1-es jogsim a kezében), körbejárta az autót, leellenőrizte a lámpákat és valamiért a dudát is. Erre a körre érdemes felkészülni, mert ha egyetlen lámpa is hibádzik, akkor buktad az idődet, a vizsgát és a befizetett díjat.

A vizsga egyébként eléggé hasonlít a magyarhoz, kivéve, hogy itt a saját kocsiddal vizsgázol és a biztos melletted ül. A vizsgabiztosok itt is jéghegyek, nem bátorítanak és csak annyit mondanak amennyit muszáj.

Nekem volt egy igen kellemetlen pillanatom, kb 5 perccel az indulás után.  A vizsgabiztos megkért, hogy soroljak be a belső sávba, ezért kitettem az irányjelzőt, ellenőriztem tükröt és a hol teret, majd bementem a belső sávba. A vizsgabiztos erre lecseszett, hogy ezt hogy képzelem, nem mehetek be valaki elé “csak úgy”. A mögöttem jövő autó kb autó 5-6 méterre volt, nem kellett fékeznie, de akkor leesett, hogy itt Kanadában ezt a Budapesten kifejlesztett technikát nem komálják. Ez egyszerűen túl nyomulós és nem fér bele a kanadai vezetési etikettbe, hogy valaki elé csak úgy bemész. Megjegyzem, hogy a való életben azért eléggé megszokott itt Torontoban, hogy nyomulnak a sofőrök.

Ezen a ponton azt hittem, hogy nekem reszeltek, de mentünk tovább, felvitt a vizsgabiztos a 401-esre, csináltatott még további 6 sávváltást, vészmegállást, telezöldes balra kanyarodást, piros lámpás jobbra kanyarodást és volt kb 10 all-way stop és egy Y forduló is.

Végül 30 perc után visszaértünk a DTC-hez, ott kellett még egy farral beállást mutatnom, de a párhuzamos parkolás valamiért elmaradt. Az all-way-stop érdekes megoldás, ilyen Mo-on nincsen, de itt minden lakóövezetben van egy rakás belőle. Az all-way-stop azt jelenti, hogy egy kereszteződésben minden irányból Stop tábla van, azaz teljesen meg kell állni, majd az érkezési/megállási sorrendben lehet indulni. Meglehetősen idegesítő dolog, de bele lehet jönni 1-2 hét alatt.

A vizsgám a sávváltós incidens ellenére sikerült. Timka utána nézett is itt Torontoban általában 40-50% körül van a bukási arány, úgyhogy büszke vagyok magamra, hogy elsőre megcsináltam.

Sőt még az 50 dollár túlfizetésem is visszakértem. Ez azért keletkezett, mert a 158 CAD-ben benne van a G1-es road test, amit én átugrottam és rögtön full G-re mentem a magyar vezetési gyakorlat elismerése miatt. Mivel a full G-t ki kellett fizetnem, így 50 dolcsit visszakapok majd csekken.

Szóval ez jó délelőtt volt, pár hét múlva megkapom a G-re upgradelt plasztik kártyámat, addig a G1-es plasztikkal és a hozzá adott papír alapú kiegészítővel vezethetek. Éppen időben szereztem meg a teljes jogsit, mert augusztus 6-án lejárt a magyar jogsim, tehát a múlt héten én már nem vezethettem egyedül, csak ha a full G jogsis feleségem is bent volt az autóban. Elég ciki nem? :-]

Ha nagyon muszáj, akkor szerintem még hetekig vagy hónapokig is vezethettem volna a magyar jogsimmal, mert a rendőr a helyszínen nem tudja ellenőrizni, hogy mi mikor léptünk be, de ha így okozok balesetet, akkor a biztosítónk valószínűleg megtagadja az általam okozott kár kifizetését.

Ezzel a hivatalos ügyintézések végére értünk, van jogsink, a napokban megjött a PR kártyánk és a lakásbérleti szerződésünkkel az Ontario Health Card-ért is tudtunk jelentkezni, amit hamarosan megkapunk, bár csak szeptember 6-tól lesz érvényes a biztosításunk. Erről a folyamatról  fogok írni a közeljövőben egy rövid bejegyzést.

 

Miért jó Kanadában élni?

Még elég élénkek magyarországi életünk képei ahhoz, hogy jól lássam a különbséget Kanada és Magyarország között. Nem olyan dolgokra gondolok, mint a GDP különbség, hanem inkább azokra a hétköznapi dolgokra, melyek szembetűnőek és javítják az ember well-being-jét.

Valószínűleg lesz majd egy olyan bejegyzésem is, hogy “Miért nem jó Kanadában élni”, de most nézzük a pozitívumokat.

Kanadában biztonságos az élet. Persze itt is vannak keményebb környékek, és lehet olvasni olyan híreket, hogy megint megkéseltek egy embert a valahol a városban, de annak ellenére, hogy sok millió ember zsúfolódik össze kis területen és szinte nem látni rendőrt az utcákon biztonságban érzem magam a metróban vagy a parkban a családommal. Egyedül a belvárost nem szeretem, ott sosem sétálgatnék passzióból, de a belváros sem ijesztő, hanem inkább nyomasztó a sok beton és a hajléktalanok miatt.

Kanadában barátságosak az emberek. A lakókörnyezetünkben abszolút így van, legalábbis mióta nem toronyházban élünk és gyakori, hogy vadidegen emberek váltanak néhány szót az utcán, a boltban vagy tömegközlekedés közben.

Apropó tömegközlekedés. Szeretem, hogy a TTC sofőrök döntő többsége figyel az utasokra. Látja, hogy valaki azért jön át előtte a zebrán, mert fel akar szállni, ezért kinyitja neki az ajtót, pedig egyszer már bezárta. Ha egy nehezen mozgó idős akar felszállni/leszállni, akkor kiszáll a székéből, nyitja a rámpát, sőt olyat is láttam, hogy leszáll a nénivel és leviszi neki a csomagjait. Egy dologban nincs pardon, ha mozog a jármű, akkor már hiába futsz az ajtóhoz nem fogja kinyitni neked, de ez normális, mert éppen zöld a lámpa és ott van még 100 ember a háta mögött aki siet.

Imádom, hogy Kanadában minden 500 méteren van egy vállalható nyilvános WC és/vagy egy kút, ahol megtöltheted a vizes üveged. Nincs para, hogy a gyereknek otthon nem kellett WC-re menni, de most hirtelen eszébe jutott, hogy mégis és nem kell bilit tenni az autóba, ahogy azt Magyarországon nem egy szülőtől láttam.

Szeretem a toronto-i parkokat, mert ott nem csak WC-t találsz, hanem fedett és nem fedett piknik helyet, faszenes grillezőt, sok padot és nyírják a füvet, szedik a szemetet és mindenütt van játszótér is. Ez szerintem nem csak pénzügyi kérdés, ugyanis a parkoknak van menedzsere aki ugyan városi alkalmazott, de mégis magáénak érzik a parkot. Vele kell megbeszélned, ha valamit szeretnél ott szervezni vagy van egy ötleted vagy pl egy emlékfát akarsz ültetni.

Jók a kanadai játszóterek, ritkán látni sérült játékot, ha mégis, akkor telefonálsz és viszonylag hamar (mondjuk néhány hét alatt) kijavítják. Ebben persze az is benne van, hogy félnek a perektől amiket a hibás játékok okozhatnak, de ez nekem mindegy, ha kijavítják a hibát. Az nagyon tetszik, hogy sok játszótéren van wading pool vagy splash pad és ezt a gyerekek imádják. Persze azt is látom, hogy így temérdek ivóvíz elfolyik, úgyhogy ezt tényleg csak egy olyan ország engedheti meg, ahol ennyi természetes víz található. Pl Magyarországon ezt nem várnám el, mert ilyen hőhullámban és szárazságban lassan a normál vízellátás is kemény dolog lesz.

Hiába lakik több millió ember Torontoban és a hozzá épült településeken, de mégis van egy csomó zöld terület a városban. Sok a park és ami még jobb, hogy sok helyen több kilométer hosszú észak-déli tájolású zöld sávot hoztak létre, ahol úgy tudsz kilométereket gyalogolni, hogy közben végig a városban vagy, de nem látod a házakat magad körül. Ezek a zöld területek elválasztják egymástól a sűrűn lakott részeket és segítenek a befordult városlakóknak, hogy kiengedjék magukból a feszkót.

Kanadában könnyű az ügyintézés. Itt is vannak merev szabályok amiktől a kanadai hivatali dolgozó nem tér el semmi pénzért és az ügyintézés gyorsasága sok esetben igen hosszú (főleg bevándorlási ügyekben, de pl egy PR kártya kiküldése is 6 hét legalább)  de az alapvető cél az ügyek elintézése. Nekem 15 perc volt várakozással együtt a SIN szám igénylés, Timka is hasonlóról számolt be. A Service Ontario-ban már többször jártam lakcím ügyben és elég csak bemondani az új címet, nem kérnek hozzá sem szerződést, sem tulajdonosi hozzájárulást. Ha ott laksz, akkor át tudod venni a jogsit amit levélben küldenek, ha meg nem, akkor meg minek kérni hozzá bérleti szerződést… Magyarországgal ellentétben az ügyintézők döntő többsége kedves és mosolygós. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az utóbbi időben voltak pozitív tapasztalataim a magyar Kormányablakos ügyintézéssel kapcsolatban.

Toronto nem igazi Kanada, hanem egy igazi olvasztó tégely, ahol rengeteg embert hordott össze a szél a világ minden tájáról.  Bár én is olvastam olyan közvélemény kutatásról, ahol a kanadaiak kétharmada azt mondta, hogy a bevándorlóknak többet kellene tenniük a beilleszkedés érdekében, de de eddig egy pillanatra sem éreztem eddig, hogy ferde szemmel néznek rám bevándorló mivoltom miatt. Sem azok akik sok éve jöttek, sem azok akik itt születtek.

Apropó bevándorlás. Nagyon pozitív, hogy a kormány komoly összegeket fizet mindenféle non-profit szervezet támogatására, akik a bevándorlók beillesztését támogatják. Ezek a cégek nem pénzt adnak, hanem valamilyen szolgáltatást nyújtanak az újannan érkezett bevándorlók számára.

Vannak ingyenes nyelvtanfolyamok, van aki lakás keresésben segít és vannak ún. “bridging” programok, ahol a képzett szakemberek kapnak segítséget önéletrajz írásban, szakmához kapcsolódó elméleti képzésen vehetnek részt és nem utolsó sorban kapcsolatokat építhetnek. Minden nem kerül pénzbe, vagy a program értékéhez képest csak kevésbe és azt is visszakapod a végén, ha sikeresen teljesítetted a feltételeket. Ez a hozzáállás szerintem sokat segít abban, hogy a bevándolrók hamarabb adófizetők legyenek és ne csalódottan és anyagi nehézségek között kullogjanak vissza a származási országukba.

Végül az utolsó, amit már nagyon várok. Ontarioban nagyon sok tó van és a Youtube alapján jókat lehet horgászni. Már alig várom, hogy legyen egy kis csónakom valamelyik környékbeli tavon. 😀

Valaki ma is át akar majd verni

Érdekes, hogy ha itt Kanadában egy új céggel üzleti kapcsolatba kerülünk, akkor valahogy sosem annyi lesz a számla, mint amit eredetileg az arcodba tolnak az ajánlatban vagy hidetésben és ha véletlenül pont annyit fizetsz, akkor valahol máshol leszel átvágva. Általában csak kicsit vagy közepes módon, de azért átverve érzem magam.

Magyarországhoz hasonlóan itt is elolvasom, illetve elolvasnám az általános szerződési feltételeket, de Kanadában szerződéses feltételeket a legtöbbször csak a szerződéskötés UTÁN kapod meg. Akkor meg már késő…

Lássunk néhány példát:

  • A hitelkáryámhoz állítólag én kértem méregdrága biztosítást, aminek a megkötését nagyon köszöni az RBC 2 hónappal a szerződéskötés után. A díjat persze az első pillanattól kezdve levonják. E-mailben nem lehet lemondani, csak bankfiókban vagy telefonon.
  • Szintén bank: az ingyenes bevándorlós bankszámla mégsem ingyenes, ezt észrevettem kb 2 hét után, bankfióki reklamáció után visszateszik a levont 10 dolláros havidíjat. Ha nem szólok, akkor persze elrakják a pénzt.
  • A Boston Pizzériában öles betűkkel hirdetik, a Canadian (sör) csak 2 dollár. No mondom ez nagyon jó ajánlat, mert egy sör kb 6-8 dollár szokott lenni. Jön a számla és persze, hogy a szokásos árat fizetem. Jobban megnézve a szórólapot látszik, hogy mikronméretű betűkkel feltüntették, hogy ha egy duplát kérek, akkor a második adagot adják 2 dollárért a 7 helyett. Figyelmesebben kellett volna olvasni, vagy a szöveget egyértelműen megírni.
  • A Bell-es internet csomagot Fibe50-nek hívják, ami szerintem arra utal, hogy optikai kábelt húznak ki. Ebben nem vagyok azért biztos, tehát megkérdezem az ügynököt akivel csetelek. Semmitmondó válasz, “én 50 Mbit-es csomagot kértem, úgyhogy  az biztosan menni fog”. Megint rákérdezek, erre azt mondja, hogy az majd a helyszínen fog kiderülni… Kijön a szerelő, látom, hogy a falban lévő rézdrótokat tekergeti. Jah mondom akkor ez DSL lesz… Szerintem az ügynök azért nem mondta meg az igazságot, nehogy meggondoljam magam. De minek gondolnám meg magam, Mo-on 4 Mbit-tel interneteztünk 10 évig, mert annyit bírt a T-COM ADSL…
  • Még egy Bell-es “élmény”. Kijön a szerelő, beköti az internetet, álomszépen megy a net, bőven 50 Mbit felett, majd másnap visszajön egy másik szerelő, hogy bocsi, de az előző rákötött a szomszédra, akinél elment a net. Egy hét nyugiban telik, majd elkezd szétesni a net. Ha használom, akkor elmegy a jel, amikor nem használom, akkor visszajön. Telefonálok hétvégén, állítólag túl magasra állították be a netet, nem bírja az egy szem kábel, úgyhogy leveszi a sebességet távolról. Hogy mennyire azt kétszeri kérdésre sem árulja el, mert állítólag az 50 Mbit így is meglesz. A net így sem javul meg. Újabb telefon hétfőn, megint leveszik a sebességet, de még mindig nem jó. Jó akkor szerelőt küldenek. Szerelő kijön és elmondja, hogy az egy kábel kb 25 Mbit-et bír, úgyhogy legyen inkább 25-ös a csomag. (Tutira tudtátok már az első pillanattól) Timka karakán és leszögezi, hogy az nekünk nem jó, mert a 25-ös csomag a kedves Bell jóvoltából 200 vagy 300 Gbyte letöltést tesz lehetővé. Jah akkor megpróbálnak még egy kábelt beélesíteni, mert úgy látják, hogy van itt a dobozunkban még egy pár darab. Ezt eddig nem láttad? Dehogynem, csak így volt egyszerűbb neked.
  • Autó és lakás ingóság biztosítást kötöttünk, majd a megkötés után jön az info, hogy akkor most leszednének összesen kb 700 dollárt kéthavi díjra, mert ez a szokás itt Kanadában. Mo-on is, de ezt mikor akartátok mondani? 700 dollár még itt is nagy pénz. Jah persze, hogy akkor, amikor már nem tudjuk magunkat meggondolni.
  • U-haul teherautó oldalán 1 méteres betű, hogy ez csak 19 dollárba kerül. Igen, ez az alapdíj, majd km alapon kifizetheted a többit és még meg is tankolhatod nekik. 50 alatt itt Toronto-ban csak akkor jössz ki, ha a szomszéd sarokra mész. Ez az info ott van a weboldalon, csak túrni kell érte egy ideig.
  • Enterprise autóbérlés első héten. Egy hétre béreltem, de volt rá esély, hogy nem kell egész hétre az autó. Kérdezem, hogy visszaadjátok az időarányos pénzt, ha hamarabb visszahozom? Persze! 7 nap helyett 5 nap múlva visszaviszem az autót, majd nem kapok vissza semmit. Reklamálok, hogy miért. Jön a válasz, hogy igen visszajár az időarányos pénz, de az 5 nap pont annyiba kerül, mint a 7 nap, úgyhogy köszönjük, hogy visszavittem, de ennyike.
  • Ez nem annyira kanadai specialitás, de mégis ide tartozik. Menjünk el kicsit nyaralni, vegyünk ki egy olcsó nyaralót a tóparton. Bekattintom a feltételeket, 4 felnőtt és 3 gyerek, 2 éjszaka 516 dollár. Rákattintok a foglalásra és a fizetésnél már 571 dollár. Nem, nem a foglalási díj és a takarítás, mert az már benne volt. Nem tudom mitől lett drágább. Végül nem vesszük ki, mert két családra foglaltunk volna, de ez a hely elég zsúfolt lenne. Ez a foglalás előtti pontosító kérdéseknél derül ki, de legalább kiderült.

Bocs, ha negatív voltam.

Hogy pozitív gondolattal zárjam le a mai bejegyzést. A munkatársaimmal beszélgettem egy kicsit reggel, mert ilyenkor még nincs mindenki a gépbe bújva. Meggondolatlanul  elkotyogtam, hogy bútorokra vadászunk. Erre többen felajánlottak ezt meg azt teljesen ingyen. Timka szerint ciki. :- ] A kanadai emberek alapvetően nagyon segőkészek, a főnököm azt mondta, hogy nem fizethetek, mert az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat itt Kanadában és ahhoz kell egy otthon. Ez a főnököm egyébként egy céltudatos, üvegkemény nő, de néha hihetetlen kedvessé válik.

Kicsit már otthonosabban

Igaziból csak akkor akartam újabb képeket posztolni a lakásunkról, amikor már úgy érzem, készen van. Most mégis változtatok ezen az elgondoláson, mert szerintem 1) máris látszik a fejlődés, 2) nem csak mindig a pompát meg a csillogást szeretném láttatni, igenis nehéz egy teljesen üres lakást újra felszerelni. De nem lehetetlen, vagyis lehetetlen nem létezik ;-).

Márk szobájában már a dobozok mélyéről is előásva, és elérhető az összes játék, hozzátéve a bőrőndben érkezett és már itt beszerzett darabokat. Az IKEA-ból vettünk neki egy 160 cm-es “nagyfiús” matracot és egy nagy játszószőnyeget, és karnis-függöny szettet, ezek a hét elején fel is kerültek, így már csak 6:30kor ébred reggel :D.

Beszerzésre vár még maga az ágy leesésgátlóval (mert rendszeresen a matrac mellett találjuk meg, ahova már el is helyeztünk egy vastag pokrócot), és egy polc, ahova a játékait és a könyveit tudjuk felpakolni. Akkor már kevésbé fog táborinak kinézni ;-). Nagy gardróbja van, ahova a ruhái bőven elférnek, így most egyelőre mást nem tervezünk ide. Ja, dehogynem, kinéztem klassz falmatricákat egyenesen Kínából, kb 10 dolcsiért ingyenes szállítással. Szerintem látványban nagyot dob majd a szobán, és állítólag nem teszi tönkre a falat. I’m curious.

IMG_9873

A konyhánk számomra a hűtőmágnesekkel vált igazán otthonossá. A konyha-felszerelések és a gépek is hiányosak, ezekért is szaladgálni fogok a következő 1-2 hétben. Keresem majd a jó állapotú használt gépeket, de lesz, amiből érdemes újat venni pl az itt használtan vett szendvicssütő már el is engedte a leszorító fülét. A 20 CAD-os mikró viszont sztár.

IMG_9871

A fürdőben Ákos kicserélte a zuhanyt gégecsövesre, mert a fix fali nem igazán felelt meg nekünk. Azt sem könnyű megszokni, hogy a víznek csak a hőmérséklete állítható, a mennyisége nem. Okos találmány viszont a zuhanycsőre szerelhető polc, mert a falfúrást próbáljuk elkerülni. A fürdőszobából még nagyon hiányzik egy polc, ahova felkerülhet az összes kozmetikai holmink, és a törölközőknek is lenne helye. Kinéztem a kéksárgában (Fati után szabadon megnevezve) egy WC fölé állíthatót, ami mérete szerint pont befér. Mondjuk azt a 80 CADot kicsit sajnálom erre, de nem valószínű hogy ilyen találok használtan, és higiéniai szempontok is eszembe jutottak. Vagy túl sokat látok mostanában egy 4 évest a fürdőszobában?

Vicces elmesélni, hogy a barkácsboltba én járok, mert Márk ovijával szembeni utcában pont van egy. A múltkor pl csavarokat akartam venni, Ákos gondosan felírta nekem a méreteket mm-ben, de csak a boltban döbbentem rá, hogy ott minden méret inchben van megadva. Öööööö. Nem elég, hogy fogalmam sincs, hogy mondják a tiplit angolul, még ez is. Szerencsére a boltos pasi segített átszámolni, és végtelenül türelmes volt az összes többi bénázásommal is. Megvásároltam, nagy büszkén hazahoztam. Itthon Ákos nézegeti, és kérdezi tőlem: csavarhúzót is vettél ehhez? Miért? Hát mert négyzet alakú csavarhúzóm nincs. Egy ilyen van a fején: ¤. És nem, nem olyan, amibe keresztbe beilleszthető a csillag.

Tényleg ha már itt járunk, a többi angol nyelvterületen hogy hívják a fürdőszobát? Itt  washroom, összehasonlításul az USA-ban bathroom vagy restroom. Ausztrália? Anglia? Írjátok meg világjáró ismerőseink 😉

Jaaa, és fürdőről még annyit, hogy a villanyszerelőknek nem sikerült itt konnektort elhelyezni, ezért kénytelenek vagyunk a fogkefénket a hálóban tölteni. A házinéninek még a nyakára fogunk járni emiatt (is).

A mi hálószobánkkal az van, hogy egyelőre említésre sem érdemes. A wayfair webáruházból megrendelt és augusztus 1-jére ígért, egyébként a többihez képest gyanúsan ocsó matracunk még nem érkezett meg. Ezért egyelőre a kanapé matracát teszteljük, hogy valóban kényelmes-e 2 felnőttnek :D. Eddig rendben van, kivéve, hogy a kanapénak most csak a váza áll a nappaliban, ami nem túl kényelmes.

Amint kezemben lesz az autónk, vásárolok még egy pakolásra is alkalmas tv-állványt, 2 éjjeliszekrényt, valami komódot a hálóba, könyvek tárolására is alkalmas polcot, talán egy kisebb íróasztalt is. És még tudnék álmodozni, de csak szépen sorban. Mindenesetre nyitott vagyok olcsó és/vagy 2 bal kézzel is elkészíthető praktikus ötletekre, amiktől otthonosabb lesz a lakásunk. Jöhet minden csatornán.

A végére a mai környéket felfedező sétánkról teszek ide pár képet. Találtunk egy kis erdőt gyalogosan elérhető távolságban, a fák mögött pedig egy toronyház sziluettje látszik:

Autó vásárlás

Kanada nagy ország és már az első napokban láttuk, hogy ha el akarunk intézni valamit a városban, illetve ha ki akarunk menni Toronto-ból, akkor bizony egy autóra lesz szükségünk. Már az első heteinkben azonnal autót szerettünk volna venni és egyszer már meg is alkudtam egy jó állapotú Focusra, de aztán a szerződéskötés előtt kiderült, hogy Ontario jogsi nélkül nem lehet biztosítást kötni, biztosítás nélkül meg nem lehet az autót használni. Vissza is léptünk gyorsan az ügylettől és másnap el is kezdtük a jogsi megszerzésének nem könnyű procedúráját. (Igen, jó lett volna erre még Mo-on rájönni, de őszintén szólva erre egyetlen oldal vagy fórum sem hívta fel a figyelmet.)

Később az is kiderült, hogy a G1-es “gyerek” jogsi sem elég jó a biztosításhoz, úgyhogy meg kell várnunk, hogy egyikőnk végig vergődje magát a teljes folyamaton. Ez végül Timkának sikerült először és még meg sem száradt a tinta az ideigleges full G jogsin, már el is kezdtünk ismét autókat nézni.

Időközben az autó preferenciánk is megváltozott, mert a sima családi Sedan helyett egy összkerék meghajtású SUV-ot terveztünk venni az olcsóbb fajtából. Azért AWD-t, mert tartunk a kanadai téltől, ami akár 5-6 hónapra is csúszóssá teheti az utakat.

Igaz, hogy az utakat állítólag jól takarítják, de Magyarországon is mindig az az 1-2 nap a kritikus, amikor egy nagyobb havazás után a hókotrók végimennek a teljes városon. Ha ekkor is autóba kell ülni, akkor jobb a biztonságosabb meghajtás, nem beszélve arról az időszakről, amikor az extrém hideg miatt nem hat a sózás és a jég ott marad az utakon akár hetekre is.

Keretnek kb nettó 10.000 CAD-ot terveztünk elkölteni, ami ahhoz volt elég, hogy kb 4-5 éves autókat dobjon a legnagyobb autókereskedő oldal. Összesen kb 20 autót listázott nekem a 2012-nél fiatalabb kategóriában és ezek közül is azokat jegyeztem le, melyek elérhető távolságban voltak, elfogadható KM óra állással rendelkedtek. Néhány márkát kizártam (pl JEEP), de nem nagyon volt lehetőségem válogatni, mert ez a keret itt is elég soványnak számít.

Az alacsony km óra állás persze relatív, mert Kanadában nagyok a távolságok, úgyhogyaz autók alapvetően sok km-t futnak és egy 4-5 éves autót órája simán mutathat akár 200.000 km-t is. Ezeket a példányokat kiszórtam és inkább a max 150.000 km-es sávban nézelődtem.

Kanadában lehet ugyan magánszemélytől autót venni, de inkább az a jellemző, hogy a magánszemélyek egy autókereskedésnek adják el az autójukat, ami aztán vagy továbbadja egy másik kereskedésnek vagy ő maga dobja piacra. Ez nem jó a vevőnek, mert így drágább az autó valamivel, de a nagyobb kereskedések viszonylag becsületesek, mert félnek a népharagtól, úgyhogy bennük jobban meg lehet bízni.

(A kisebbek persze itt is néha kutyák, de a visszajelzéseket el lehet olvasni az interneten. Volt olyan kereskedéssel tapasztalatunk, ami nagyon nyomult marketinggel, de a visszajelzések alapján kiszórtuk őket.)

A kinézett autókereskedéseket térkép szerint kikerestem és már meg is volt a menetrend, amikor Gábor küldött egy hidetést egy Scarborough-i Ford Escape-ről, amit 1 napja tettek ki az egyik weboldalra és a többihez képest igen jó áron hirdették meg. Értsd úgy, hogy 9000 CAD-ra volt kirakva ami kb 1000 CAD-dal volt olcsóbb, mint egy másik hasonló km-es, azonos életkorú autó a város másik felén.

Gyorsan tervet módosítottunk és North York helyett Scarborough-ba mentünk. Az autó még megvolt a kereskedésben, beindítottuk, jól körbejártuk, ahogy lehetett alá is néztem. Erre itt azért van szükség, mert az utakat erősen sózzák és az autók 5 évesen néha úgy néznek ki, hogy jobb messzire elkerülni őket.

Ez a kocsi elég jól nézett ki alul is, legalább azokhoz a 2-3 évvel idősebb Escape-ekhez képest, amik szintén ebben a kereskedésben álltak. Volt olyan 2009-es modell aminek az alvázán már nem csak felületi rozsda volt, hanem úgy nézett ki a lemez, mint a leveles tészta és a különböző rozsda rétegek elálltak az eredeti fémlemeztől.

Ez után az autó Carproof adatlapját néztük meg, ami azt mutatja, hogy mikor vitték el az autót olyan márkakereskedésbe, ami be van kötve ebbe a rendszerbe. Az egy tulajdonos és a rendszeres szervízelés nagyon meggyőző volt és a Carproofon azt is lehetne látni, ha az autót megtörték valahol és biztosítás terhére javították. Persze a kisebb karcolásokat ki lehet javíttatni olyan helyen, ahol nem vezetik a javítás tényét a Carproof adatlapra, de a nagyobb káreseményt ezzel a módszerrel jól lehet azonosítani.

Korábban néztünk olyan autót egy másik helyen, ami 8000 CAD-ra volt kitéve, de a Carproof szerint 7000 CAD-ot költöttek pár éve a javításra. A kereskedő szerint ez csak egy kisebb baleset volt, de ez a számok láttán nehezen volt hihető.

Az óra tekercselés Kanadában nem annyira jellemző, bár állítólag itt is vannak olyan kereskedők, akik ezzel is szórakoznak. Ha azonban az előző tulaj márkaszervízbe hordja az autót, akkor a Carproof lapon jól lehet látni az éves futásteljesítményt és ebből lehet következtetést levonni. Persze Mo-on is van szervízönyv, de állítólag azt is simán hamisítják a nagyobb értékű autóknál.

Ezt a kinézett Ford-ot egy próbakörre is elvittem és amennyire én értek hozzá rendben volt a futás, a motorhang, a váltó és olyan durva surlódást sem hallottam, mint a korábban kinézett Ford Focusnál, ahol kb 15 percig puhítottam a kereskedőt, hogy vállalja a féktárcsák és a fékbetétek kicserélését.

Az is tetszett, hogy az autón szinte új gumi volt, amit valószínűleg nem a mi kedvünkért cseréltek ki, hanem azért, mert az előző gumi eléggé le lehetett koptatva, de a 150.000 km-es futás legalább őszinte volt és nem állították, hogy egy vidéki orvos nemdohányzó feleségéé volt az autó, amivel a nyári hétvégeken eljárt a templomba, de télen ki sem hozta az autót a jól fűtött garázsból. .

Itt Kanadában fokozottan igaz, hogy ha valahol elengednek neked valamennyi pénzt, akkor azt tutira vissza fogják szedni máshol. Ez a scarborough-i kereskedés alacsony áron hirdeti meg az autókat, de ha nem AS IS állapotban akarod megvenni, akkor még 650 CAD-ot kell a vizsgáztatásra megfizetni. Ez azt jelenti, hogy ha biztos vagy magadban, akkor vedd meg olyan állapotban amit látsz, de ha a safety vizsga előtt/miatt kell valamit cserélni, akkor az a te költséged lesz.

Ha kifizeted a 650 CAD-os, egyébként igen borsos summát, akkor a kereskedő áll mindent, amit a vizsga során feltárnak. Mi inkább a vizsgázott állapotot választottuk és máris közel 10000 CAD-ra ugrott a nettó ár. (Máshol láttunk olyat, hogy 250-300 CAD-ért is bevállalják a vizsgáztatás és az ezzel járó kockázatot, de egy ilyen helyen az autó ára mindig magasabb, úgyhogy a vége pont oda fog kijönni, mint az olcsóbb helyen)

Én tehát a látottak alapján megvettem volna az autót, mivel azonban ez volt az első autó a kb 6-ból amit aznapra írtam fel, ezért Timka babonából nem akarta megvenni. Ő még a többit is meg akarta nézni, de én kötöttem az ebet a karóhoz, ő meg az övéhez, míg a kereskedő látva a szorult helyzetet felajánlott egy 1 éves basic powertrain biztosítást, ami azt jelenti, hogy 12.000 km-es futásig (nem sok) 250 CAD önrész és max 1000 CAD / káreseményig egy biztosító áll minden olyan javítást, ami az autó mozgásához szükséges alkatrészben keletkezik. Tehát az elektromos ablakemelőt nem  fogják nekünk kicserélni, de az esetleges javításba beszállnak 750 CAD-dal. Nem sok, de a semminél több.

Végül autó tulajdonosok lettünk, a hosszú hétvége miatt szerdán vagy csütörtökön lehet visszamenni a kereskedésbe. Ez után jön egy alváz védelem saját költsége kb 200-300 CAD-ért, ami itt erősen ajánlott és hamarosan jön 4 db téli gumi felnivel, úgyhogy még összesen elgalább 1000 CAD-ot tutira el kell költeni az autóra.

Jah és elfelejtettem mondani, hogy itt nincs okosba vásárlás, mert a 13%-os HST-t, meg kell fizetni, akkor is, ha magánszemélytől veszed az autót, úgyhogy rendszámmal és vizsgával együtt 11.000 CAD lett az autó ára.

Én aug 15-én megyek vizsgázni, várhatóan a saját autónkkal és ha szerencsés vagyok, akkor a következő hétvégén még tudok egy kicsit vezetni gyakorlás képpen.

 

Huronok között

Augusztus 7-én Civic Holiday van Kanadában. Mivel a szabadnap hétfőre esik, ezért ez hosszú hétvégét is jelent.

A hétvégét megelőző pénteken úgy értem haza a munkahelyről, hogy a szokásos délutáni monszun esőben teljesen eláztam, de szombaton már javult az idő és vasárnap pedig minden ideális volt egy hosszú kiránduláshoz.

Gáborral, Mariannal és a gyerekekkel Midlandbe mentünk, illetve ahhoz közel a “Sainte-Marie among the Hurons” attrakciót vettük célba. Ez a kanadai skanzen kb 150 km-re van tőlünk, azaz 1,5 órás utazást jelent, de a weboldal ígérete szerint egy valódi 17. századi francia missziót lehet megnézni, ami a Huron tó partján volt a kereskedelem és a vallási élet központja.

A települést 1639-ben jezsuiták alapították akik megpróbálták a Huron (eredeti néven Wendat) indiánokat megtéríteni az 1600-as évek közepén, de ezt az irokézek nem nézték jó szemmel, akik 1648-ban megtámadták a missziót és szinte teljesen kiirtották a lakosságot. 1649-ben a misszót átköltöztették egy jobban védhető szigetre, de egy kemény tél és az éhezés miatt a franciák végül elhagyták a Huron tó partvidékét. A missziót csak a második világháború után kezdtek újraépíteni az eredetivel azonos helyen és formában.

Utunk első órájában hosszan mentünk a 400-as autóályán északnak, majd az utolsó pár tíz kilométerre letértünk az autópályáról és megérkeztünk az igazi vidéki Kanadába. Ebben a régióban gyönyörű zöld a természet, egymást érik a szebbnél szebb tavak és a hatalmas házak előtt 4×4-es városi terepjárók és óriási pick-up-ok állnak.

Ontario ezen része láthatóan a mezőgazdaságból él, sok fóliasátrat, hatalmas zöldséges kerteket, traktorokat láttunk minden fele. Az volt az érzésem, hogy a mezőgazdaság erre jó megélhetést biztosít az embereknek, mert a porták rendezettek voltak és jólétről árulkodott a környezet.

Ahogy az ablakon bámultam kifele megpróbáltam elképzelni, hogy Magyarországon vagyok, de a sok fenyőfa és a farmok épületeinek stílusa egyértelművé tették, hogy nem a Dunántúlon vagyunk, hanem Észak-Amerikában autózunk a magyar szemnek szokatlanul egyenes utakon.

20170806_105455

Sainte-Marie among the Hurons elég messze van Torontótól ahhoz, hogy ne legyenek sokan a környéken, ezért amikor megérkeztünk 11-kor, akkor alig volt pár autó a jó nagy parkolóban. A belépő díj is kellemes volt, egy felnőtt jegy mindössze 13,5 CAD, gyerekeknek 5 éves korig ingyenes a belépés.

A gyerekek miatt rögtön jégkrém vásárlással kezdtük a napot, de aztán szép lassan elmerültünk a múltban. Az nagyon tetszett, hogy az erődben minden helyen volt egy beöltözött helyi fiatal, aki mesélt az adott helyről. Az alvópadokon ott voltak a pokrócok, az éjjeli szekrényen a biblia, az indiánok szállásán állatbőrök és ahol az ételt füstölték ott valóban égett a tűz (és fullasztó volt a füst), úgyhogy jól el tudtuk képzelni a korabeli viszonyokat.

Kemény lehetett a téli időben ezekben a szigeteletlen házakban aludni úgy, hogy nem volt kémény és a fejed felett ott füstölődtek az elejtett állatok.

 

A gyerekeknek is találtunk sokfajta szórakozást: volt egy állomás, ahol kis agyag totemet lehetett készíteni, aztán volt ahol egy kovács csinált valamit, lehetett lúdtollal és tintával írni vagy korabeli indián ügyességi játékokat játszni. A végére Márk annyira felpörgött, hogy rohant egyik házból a másikba, benézett minden sarokba, megtekert minden tekerhetőt, kinyitotta a szekrényeket. Én meg csak néztem, hogy ezt hogyan bírja, mert én csak vánszorogtam a napon.

Kora délutánra elfáradtunk a nagy sétátától, úgyhogy kanadai módra behúzódtunk egy piknik sátor alá és megettük amit vittünk magunkkal.

Ezt követően délutáni pihenő helyett elmentünk a Discovery Bay-be, ami a korábbi attrakció párja volt, szintén kellemes belépő díjért. Ez a hely is szuper volt, mert a Huron tó partján az egyik öbölben a régi angol tengerészeti bázist állították helyre (naval base – annak ellenére, hogy ez egy tó partján van). Itt is felépítették a korabeli házakat és két újraépítített vitorlás hajó a Tecumseth és a Bee ott ringatózott a kikötő vizén.

A hajókra fel lehetett sétálni, sőt le lehetett mászni a hajók gyomrába is, ahol élethűen megépítették a kapitány és a legénység szállását, a raktárakat.  Ezen kívül a matróz gyerekek még a fedélzetet is felmoshatták. 😀

A haditengerészeti bázis jó nagy területen helyezkedett el úgyhogy nagyott sétáltunk az árnyas fák alatt és végül beültünk a kis tóparti étterembe, ahol mindenféle egészségtelen, de jóleső ételt ettünk vacsora gyanánt.

Ezzel el is ment a nap, 6 órakor elindultunk hazafelé. Az utazás kellemes volt, mert estére elmúlt a meleg és csak egy kis dugó volt a 400-as autópályán, úgyhogy 8-ra haza is értünk. Nagyon fáradtan, de vigyorgósan szálltunk ki az autóból, mert jó idő volt, jó társaságban voltunk, Márk is és mi is szuperül éreztük magunkat és végre láttunk valamit az igazi vidéki Kanadából  is.

Néhány link az érdeklődöknek:

Sainte-Marie among the Hurons – wiki

Sainte Marie among the Hurons weboldala

Discovery Bay – Lake Huron